Címke: önmegvalósítás

Egyszercsak író lettem

TIGRISA mama nagy szigorral nevelt, hát kamaszként a naplóírás maradt lázadni a túl nagy fegyelemmel szemben. Alkottam egy titkosírást, hogy a naplóm ne olvashassa el. Felnőttként is volt a párkapcsolatban nehézség, így ismét a napló maradt terápiaként nekem. Ám amikor olvasták az írásaim, a naplók elrejtése nehéz lett. Akkor egy hordóban elégettem. Sok nő teszi ezt. Nagyon sajnálta a hazánk  lelki témákról író leghíresebb írónője, mikor ezt elmeséltem. Hiszen megváltoztatott nevekkel kiadta volna a történeteimet. A netezést kifejezetten elleneztem, hiszen rontja a gerincet és a szemet. Viszont minden családtagomnak csak a hátát láttam minden este, mert monitorra figyeltek. Apám a meccseket nézte. A párom filmeket. A gyerekeim egyetemre készültek. Amikor magam is feljöttem,  egy nyáron át agitált egy lap főszerkesztője, hogy írjak cikkeket. Majd ezek csokorba gyűjtéséből könyvek lettek. Mikor már nem is reméltem, hogy ez velem megtörténhet. :) A Micimackó filmek egyik fejezetében tigris keresi önmagát. Ki is, mi is ő valójában. „Rálelek egyszer magamra”- mondja, mikor azt érzi, hogy ő senki és semmi. Majd azt a választ kapja barátjától: „Azt, hogy mi vagy, a belső dönti el. Belülről már az vagy.” Valóban sokunknál az önismeret lassan kristályosodik ki. :)Kati :)

…én mikor következem?

álarcokHányan dolgozunk olyan munkahelyen, ahol nem érezzük, hogy valóban önmagunk lehetünk. Például 3 évtizedet egy férj vállalkozásában, mert a megélhetésünkhöz jövedelmet ad. Felépítjük és maradunk benne. Míg meg nem kérdezi valaki: „..és te mikor következel? A változtatásokhoz merészség kell. Artikulálni, megfogalmazni, kimondani hangosan az igényünket. Munkában, magánéletben, szexben. Azt gondolnánk evidens, de nem az. Beállunk gyakran mások szolgálatába. A neten írták tréfásan hányan halnak meg huszonévesen és temetik el őket hetvenesen. Nem fogalmazták meg mit végeznének szívesen. Még nem volt hozzá elég önismeret. Kiállni az elképzelésünkért csak azután lehet. Egész életünkben tökéletesítenünk kell az önismeretünket azért, hogy tudjunk működni hatékonyabban.  :)Kata

Vágy

VÁGYÓDÁSOlvashattam róla hazánk lelki folyóirataiban. Például vágyom rá, hogy a másik elismerjen. Önmagunkhoz való viszonyunk is függ a másokhoz való viszonyainktól. Küzdünk az elismerésért. Hiszen az öntudat másokon keresztül tud önmagáról. Az én olyan képek lenyomata, amiket mások alkotnak rólunk. A többiekhez való viszonyunk fontos, mert önmagunkat tapasztaljuk meg a másikban. Az öntudat tehát nem egy nyugalmas viszony, hanem harc az elismerésért. Akkor vagyunk bizonyosak önmagunkban, ha egy számunkra fontos valaki elismer. Például szülőnk, gyerekünk, szerelmünk, barátunk, ismerősünk, beosztottunk. Ha fejlődésünk bizonyos időszakában nem kapunk elismerést torzult személyiséggé válhatunk. Olyan elismerése szükséges, akit mi is elismerünk, mert okos, szép, sikeres, szeretetre méltó. Csak annak az elismeréséért harcolunk, akit elismerünk. Akit megvetünk, lenézünk annak az elismerése értéktelen, kínos. Az ilyen egyén ragaszkodása nekünk kellemetlen, rossz fényt vet ránk. Szenvedünk, gyötrődünk, ha a nagyra tartott egyén elismerését nem sikerül elérnünk. Az elismerés hiánya mélyen érint. Szorongunk, önmagunkat értéktelennek véljük. Sérül a személyiségünk. Igen érdekes példa, amikor a nő alárendelődik, mindent megtesz, a férfi mégsem elégedett. Vágyott az úr birtokolni, de arra is vágyik, hogy szabad független, öntudatos lénytől kapjon elismerést. Az alárendelődött nőtől kapott elismerés nem elégíti ki, értéktelen. A másik véglet, mikor a nő független önálló marad és a férfi gyötrődik, mert nem lehet bizonyos a nő szeretetében. Törekedne bezárni, ellenőrizni, még a szabad öntudatát is birtokolná. A nő elismerheti, őt mint hatalommal rendelkező férfit, eltartóját. Szíve mélyén pedig nem ismeri el, mint vágyott férfit. A leglényegesebb elismerést megvonja tőle. Minél erősebben akarja birtokolni az úr, annál messzebb kerül az áhított elismeréstől. A gondolatait, érzéseit nem tudja ellenőrizni. Már csak akkor van nyugalom, ha az illető alszik. Az elismerési viszonyok irányítják életünket. A támadás, kirekesztés megszégyenítés megvonja az elismerést. Ha azt amire képesek vagyunk és szeretünk értéktelennek bélyegzik, lenéznek, kigúnyolnak, esetleg nevetségessé tesznek, akkor sérül a személyünk, komplexusunk lehet, sőt az élni akarásunk is kihunyhat. Vágyunk arra, hogy vágyjanak ránk. A partnerünk elismerje képességeinket értékeinket, velünk legyen. A másik vágyára is vágyunk. Mi legyünk a vágyának a tárgya. A megszerzett, birtokba vett vágytárgy ház, állás, szép nő csak helyettesítő. Általuk sosem lehetünk biztosak, csak birtokolunk. A másik vágya a másiktól függ. Nem tudjuk kiharcolni. Többnyire a férfiak az elismerésre vágynak a nők pedig a másik vágyára. Persze az sem elég, ha a férj a nőt nagyra tartja, de más nőket jobban kíván. Akkor nem vágyik rá igazán. Mint egyedi, megismételhetetlen testű érző, gondolkodó személyt akarjon, tartson rendkívülinek. Úgy ahogy vagyok. Ha már elvárásai vannak, akkor nem feltétel nélkül akar. A modern kultúra, még mindig férfi kultúra. A nő, ha sikeres akar lenni,elismerésre kell törekedjen. Modern, sikeres nő nem lehet kiszolgáltatott. A férfi vágyát nem birtokolhatja, nem irányíthatja. Az elismerésért vívott harc, talán nem az önmegvalósítás terepe, hanem egy újabb teher.  Köszönöm Ullmann Tamás filozófiai írásait ebben a gondolatébresztőben.  :)Katalin

A kiteljesedés nem az életkor függvénye

kibontakozásHa azt gondolnánk 30-40 éves koráig kiteljesedik az ember általában, akkor tévedhetünk is. Hiszen előfordul, hogy olyan emberek veszik körül akár 50 éves koráig, akik blokkolják szinte. Igaz  ereje teljében többnyire a fiatal huszonéves van, de önmagát fejlesztheti, edződve, kigyúrva később is kibontakozhat. Lehet hogy ha eltűnnek az illető közeléből azok a rokonok akik gátolták, elnyomták, akkor szinte szárnyakat kap. A túlzott szülői szigor alól felszabadulhat. Sok energiát levehet a beteg rokon, ápolása. Hallottam amikor kérdeztek egy megözvegyülőt: „Képes leszel új életet kezdeni?” Ilyenkor mintegy kiprovokálják a veszteséget elszenvedőtől, hogy nézzen előre, álljon talpra és a tartalék erőit mozgósítsa. A gyerekek fészekből való kiröppenésekor a korosodó szülők az energiáikat elkezdhetik olyan képességeik kibontakoztatására fordítani ami nem fért az idejükbe korábban.Sokkal inkább ez javasolt, mint betegség karriert futni, elmerülni a gyógyászatban. :)Katika