Címke: patriarcha

Családfő

családfő deanA valódi keresztény hit szerint férfinak lenni jó dolog, még ha sokszor nehéz is. A Biblia szerint a férfi a család feje, a saját kis közösségének irányítója – ami amellett, hogy felelősség, ugyanakkor rengeteg öröm forrása is. Mégis, az utóbbi időben az öröm mintha kikopna a férfiak életéből, a családfői szereppel együtt. A modern kor rányomta a bélyegét a kereszténységre, a „felvilágosult” eszmékkel átgyúrva azt. Mondanám, hogy ezt nem szabadna engedni, hiszen Jézus szavai nem képezik vita tárgyát, de sajnos szemmel látható, ahogy az egyház kis lépésekben hátrál a modern ideológiák folyamatos támadásai elől. Ennek az egyik sajátságos területe az, amit az imént említettem: a férfiak helyzete.

A Biblia nem véletlenül teszi meg a férfit a család fejének. Évezredek bizonyították, hogy a férfiak irányítása egy működő társadalmi rendet biztosít, ami bár itt-ott döcöghet, de alapvetően előreviszi az emberiséget. Ezt legföljebb elvont elvi síkokon lehetne vitatni, de a tények magukért beszélnek. A – többségükben keresztényi gondolkodású – férfiak keze munkája nyomán felépült egy civilizáció, szebb és jobb mint azelőtt bármelyik. Most mégis minden csapból az folyik, hogy ez a két legnagyobb „gonosz” a világon: a kereszténység és a férfiak.

Bizonyos szempontból magától értetődne, hogy ez a két csoport kiáll egymásért. Az egyháznak a hiteles igét kell hirdetnie, miszerint a férfi a család feje – és a férfiaknak is illenék támogatni az egyházat, ami ebben a sötétedő korban még kiáll a hit, remény és szeretet eszményei mellett. A valóság azonban egy kicsit más: mintha mindkét fél elhagyná a másikat. Egyre kevesebb férfi veszi komolyan a vallását, ugyanakkor az egyház sem áll ki úgy a férfiak mellett, mint régen. Ennek a hanyatlásnak több oka is van, de én most csak az egyikről szeretnék beszélni, és ez pedig a kereszténység feminizálódása.

Régen szokás volt a Biblia szavait komolyan venni. Ha azt írta, hogy pap csak férfi lehet, akkor pap csak férfi lehetett. Ha azt írta, hogy a család feje a férfi, akkor a család feje a férfi volt. Mindez manapság mintha… „rugalmasabb” lenne. Nyilván a katolikus felekezetben még nincsenek női papok, de sok helyen megvan már a törekvés, hogy lehessenek. Ugyanígy a férfi családfősége is egyre kérdésesebb – egyre több az olyan hang, ami szerint a Biblia „azt nem úgy értette”. Valójában a nő a főnök, és a férfi kötelessége a nőt szolgálni.

Csakhogy van ezzel néhány probléma. Az egyik rögtön az, hogy ha egy pap a férfiak családfősége ellen beszél, akkor a férfi hívek könnyen elpártolhatnak tőle (és vele együtt akár a kereszténységtől is). Egy másik – manapság nehezen tárgyalható, mert a liberálisok által könnyen félremagyarázott – probléma az, hogy a női irányítás nem működik. Isten azért teszi meg a férfit családfőnek, mert a férfiak és a nők nem ugyanolyanok, és különbözőségük egyik következménye, hogy a férfiak jobb irányítók. Miért? Racionálisabban gondolkodnak. Igazságosabbak. Kevésbé rabjai az érzelmeiknek. Biztonságot adnak a családnak.

Fontos megértenünk, hogy ettől a nők nem „rosszak” és a férfiak sem szükségképpen „jók”. Ezek csak bizonyos emberi tulajdonságok, amiket kiegészít sok másik. Tehát nem arról van szó, hogy a férfiak felsőbbrendűek lennének, hanem csak arról, hogy alkalmasabbak a családfői szerepre.

A következő oka a férfi családfőségének az, hogy rajta múlik a család megélhetése. Manapság persze változnak a munkahelyi viszonyok, és nő is kereshet jól, de ez nem forgatja fel teljesen a természet rendjét. Az pedig azt mondja, hogy csak a nő tud szülni, és amikor az áldott állapot utolsó, vagy a szülés utáni első hónapokban van, akkor nem feltétlenül tud úgy gondoskodni magáról – és a gyerekről – ahogy arra szükség lenne. Egy igazgatónővel is megeshet, hogy pár hétig-hónapig kiesik a munkából, és akkor szüksége van arra, hogy valaki gondoskodjon róla. (Manapság az állam egyre több téren átveszi a férfiak családfői és családfenntartói szerepét, ezzel is aláásva „pozíciójukat”. Ha az állam adja a pénzt, akkor a férjre már nincs is olyan nagy szükség, ugyebár. És hogy az állam miből adja azt a pénzt? Az adóból, amit a férjtől elvesz.) A férfi szerepe a családban a női munkavállalás és az állami támogatások miatt egyre gyengül, de ezt az egyház ellensúlyozni tudná az eredeti ige hirdetésével.

Husband and wife, Lusaka, 1965 by rustyproofVégül megemlítenék még egy okot, ami a férfiak vezető szerepe mellett szól: ez pedig a női természet. Míg egy férfi képes arra, hogy az egész családját „atyailag” szeresse, beleértve a feleségét is, addig a nőnek sokkal problémásabb a férjét „anyailag” szeretni. Egy nő csak olyan férfit szerethet igazán, akit tisztel és akire felnéz. Egy családfő esetén ez nem nehéz, hiszen tiszteletreméltó dolog, hogy bölcsen és erős kézzel vezeti a családját. Ugyanakkor ha gyenge kezű és gyenge jellemű, ami azt eredményezi, hogy a nő átveszi a vezetést, akkor a nő nem fogja tudni ugyanúgy tisztelni. Erről kevés szó esik, de a tisztelet csökkenésével együtt jár a házas felek érzelmi és szexuális életének romlása is.

Sajnos modern korunkban a legtöbb nőt eleve úgy nevelik, hogy lázadjon a férfiak családfősége ellen. Ezzel nem csak a mindennapi családi együttműködést nehezítik meg, állandó vitákkal terhelve a kapcsolatot (olykor a gyermekek előtt is, ami különösen romboló hatással van a személyiségükre), hanem a házaséletet is, ugyanis ha egy nő állandóan kakaskodik a férjével, ha folyamatosan megy a harc, hogy ki viselje a nadrágot, akkor a nő eltévelyedik a nemi szerepekkel kapcsolatban is. A női szexualitás alapvetően passzív, vagyis a legtöbb nő a lelke mélyén arra vár, hogy levegyék a lábáról. Ez hogyan lehetséges egy olyan férfival, akiről tudja, hogy bármikor uralkodhat fölötte egy kis hisztivel, zsarolással, vagy akár szimplán csak nagyobb akaraterővel? Sehogy, vagy nagyon nehezen. Némi képies hasonlattal: ha a nő viseli a nadrágot, akkor a férfi a szoknyát – és ilyenkor a nő nem érzi magát nőiesnek, a párját pedig férfiasnak, tehát jön a magyarázkodás, hogy „most ne, fáj a fejem”. Mindez jobbára elkerülhető, ha a férfi szilárdan áll a családfői pozíciójában.

Az egyház is felismerte a családi szerepekben felmerült problémákat, de nem jó választ adott rájuk. Nem világos, hogy „lovagias erkölcsiségből”, vagy a modern feminizmus hatására, de a papság alapvetően a férfiakat hibáztatja.Jelen esetünkben ez így néz ki:

„Baj van akkor, ha történetesen a nő lesz a család feje. Ennek két alapvető esete van: 1. a válás; 2. amikor a férfi nem akarja betölteni Istentől kapott feladatát, és papucsférj lesz.”
Tehát nem arról van szó, hogy feminista lázadás zajlik a keresztényi rend ellen, és a nők „rabigának” csúfolva ledobják magukról a férfiak irányítását, hanem arról, hogy a férfiak nem jól csinálnak valamit. A férfival kell hogy legyen a baj: biztos ő nem akar családfő lenni. Buta illúzió ez, amit bárki felismerhet, ha veszi a bátorságot kinézni az ablakon. És éppen ezért amire szükség lenne, az nem a férfiak további szidása, hanem a probléma valódi feltárása. Így az egyház csak további férfi híveket fog veszíteni – igaz, hogy közben a nők tapsolni fognak elégedettségükben, de ez talán mégsem az az eredmény, amire a keresztény egyháznak pályáznia kellene.

(Ne higgyük, hogy a probléma arra a felekezetre korlátozódik, amelyikből az idézet származik! És az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy az illető a továbbiakban igen szépen felrajzolja a nők férfiasodásának problémáját is. Csak azt nem értem, miért ilyen alapokra építkezik… A helyzet az, hogy szerencsénkre Magyarországon még nem olyan súlyos a helyzet, mint tőlünk nyugatabbra. Hozhatnék számtalan külföldi példát, de inkább beérem a kisebb számú itthonival, még akkor is, ha így nehezebb az állításaimat alátámasztani. Viszont sajnos követjük a nyugatot, bármerre is menjen, és így várható, hogy hazánkban is romlani fog a helyzet.)

És most visszatérek az alapkérdéshez: az egyház egyre kevésbé támogatja a férfiakat, és egyre inkább teret enged a nők követeléseinek, amivel nem csak a saját hitelvi alapjait adja fel, hanem a társadalmi rend megbontásához is segítő kezet nyújt. Minden egyes gyakorló kereszténynek feladata, hogy megkövetelje az eredeti igék komolyan vételét, az egyház feminizálódásának megállítását. Akinek eredeti formájában nem tetszik a kereszténység, az ne akarjon változtatni rajta, hanem keressen más vallást! Ilyen egyszerű az egész. Persze, hogy jó érzés ha sokan vannak a hívek, de inkább legyen pár foghíj a templomi padsorokban, mint hogy olyanokkal legyenek feltöltve, akik aláássák és belülről támadják a közösséget.

 

Dean