Mikor a legbetegebb lett a mama, elrendezett mindent gondosan, mintha egy nagy utazás előtt állna, noha nem járt nyaralni soha. Felkészített mindannyiunkat, milyen teendőink lesznek. Hiszen az élet halad tovább. Azóta is emlékképek villannak fel bennem: mit hogyan csinált, hogyan oldott meg. Még mindig ad az Életével. Örülök, hogy láthattam, hogyan készítette a túrós batyukat, hogyan gondozta apámat, a házat, az udvart, a kertet, az állatokat. Hogyan vette tudomásul a megváltoztathatatlan tényeket. Mintát adott és erőt. Még most is ad. A példa erősíti az itt maradókat, az utódokat. Gondoljunk erre: ahogyan élünk, azzal adunk az utánunk következőknek! Segíthetjük a fejlődésüket és támaszuk lehetünk amikor elbátortalanodnak. Amikor kamaszként egy hónapig külföldön tanulmányúton voltam, honvágy tört rám és minden este őt láttam belül: ülök a konyhában, míg ő rendezgeti a dolgokat. Segített a kép elviselni a távolságot, az egyedüllétet. Alig vártam, hogy újra ott lehessek, és átéljem a belső képet a valóságban.
Elmondom még egyszer, nem lehet elégszer hangsúlyozzam: ( :-) ): Ne feledjük: aki figyel minket, fogékony arra, amit mutatunk, és tovább viszi a tőlünk látottakat! Benne tovább élhetünk. Már nem éltünk hiába, hiszen adtunk a világnak.
És így lehet a kis ember is halhatatlan.
:-) Kati
