Címke: tisztelet

Tisztelettel az élet felé

rozsa_bokor_A metszés lehet, hogy nem volt a rózsáknál megfelelő, így igen rövid a szára a virágnak és mellette kis bimbók vannak. Szeretnék szedni belőle, de a bimbókat sajnálom levágni, hiszen az még kinyílhat. Bimbósan ne maradjon. Bontakozzon ki minél több, amennyire csak lehet.  Az emberek közt is az a célunk, hogy amit csak tudunk teljesítsünk ki és adjunk segítséget. Így vihetjük előrébb egymást minél inkább. Kölcsönösen segítve. Hiszen miközben fejlődik, adhat olyan félmondatot, amivel magam is előrébb léphetek. Ilyen hozzáállással, tisztelve az élet minden apró jelét, hiszem, hogy juthatunk előbbre minden téren. :) Kati

Domináns nő – szubmisszív férfi

Domináns nő szemszögből

 

Előző cikkemben szubmisszív férfi oldalról láthattuk ezt a D/s kapcsolatot, most a domináns nő oldalról írok.

sex-yaparken-topuklu-ayakkabi-giymek_767820

 

Napjainkban is, de főként emberöltőkkel ezelőtt, a nők voltak a szenvedő felek egy kapcsolatban/házasságban.

A férj dolgozott, eltartotta a családot, cserébe a nő rendelkezésére kellett álljon „házastársi kötelességeinek” eleget téve, ha akarta, hanem, hisz ez egy asszony dolga. Mondanom sem kell ezt nem sok nő élvezte, de beletörődött sorsába, és tűrte. Aki lázadozott ez ellen azt vagy „megfenyítette” a férje, vagy otthagyta a gyerekekkel együtt, ami nagy szégyennek számított akkoriban. Ma már nem szégyen, ha egy nő nem hagyja elnyomni magát, és jogos igénye van arra, hogy ő is élvezze az intim együttléteket. Miért csak a férfiak kiváltsága legyen élvezni a szexet?

Rengeteg férfi nem tudja, mit kell tennie ehhez, mi a jó egy nőnek. Ezért kell a nő irányítsa, elmondja neki, hogy ez most jó, ezt nem így, hanem úgy, stb. Két egyforma nő nincs, ahogy két egyforma férfi sem. Ebből indul ki a női dominancia.

Sok férfi élvezi, ha a nő irányít, így legalább megtudja, mit kell tegyen, hogy elégedetté tehesse az imádott nőt. A szubmisszív férfiakat a fegyelem nyugtatja meg, ahogy a domináns nőket az irányítás. Hogy a kezében tarthatja a dolgok alakulását, és semmi olyan nem történik, amit ő nem akar, ellenben minden olyan, ami neki élvezetet nyújt.

1461804_471176313050832_7679060133971170031_n Melyik nőnek nem imponál, ha egy férfi figyelmes, előzékeny, igazi úriemberként viselkedik? Kinyitja előtte az ajtót, kezet csókol, tisztelettel néz rá, beszél hozzá, nem pedig egy darab húsként, amit miután megszerzett eldobja, mint a használt zsebkendőt. A szubmisszív férfiak többsége igazi úriember (ami a mai világban elég kevés) aki a Nő minden kívánságát lesi, egy közhellyel élve „a tenyerén hordozza”. De ezt a tiszteletet, odaadást, bizalmat ki kell a Nőnek érdemelni! Senki nem hódol be, térdel le akárki előtt, legyen az férfi vagy nő. Itt nem szimplán testi vágyak kielégüléséről beszélünk, hanem lelki, érzelmi és szellemi szükségletekről is. Sokkal összetettebb dolog, mint egy szimpla vanilla szex, vagy párkapcsolat. A Domina keze adhat fájdalmat, de gyengédséget is, büntethet és anyaként óvhat. És hogy épp melyikre van szüksége a szubmisszív férfinek, azzal  teljes mértékben tisztában kell lennie, hisz ismernie kell a férfi aktuális lelkivilágát.

Tulajdonképpen pszichológiai hadviselésről beszélhetünk, ahol az „erősebb kutya baszik” alapelv működik. Amikor egy Férfi behódol egy Dominának, elismeri, hogy a nő erősebb nála (nem fizikailag) nagyobb hatást tud rá gyakorolni, mint ő a Nőre. És melyik nő nem élvezné, ha ilyen hatással tudna lenni egy férfira?

Folytatás hamarosan…

 

Kyky

Tiszteletadás: hol vagy?

kínaiHogy is van ez? Ha egy ajtóban összefutok egy nővel automatikusan előre engedem. Én bókolok neki. Én köszönök előre. Virágcsokrot is én veszek.

De engem mivel tisztel meg egy nő? Hm? Mivel?

Pár hete egy ajtóban összefutottam egy idősebb kínai asszonnyal. Mire észbekaptam, már ki is engedett az ajtón, mosolyogva, meghajolva. Nem kívánok én ilyet, férfi vagyok, persze hogy udvariasan viselkedem.

De én mit kapok?

 

;-)

Zoli

Légy Férfi! (Clint Eastwood: Gran Torino)

gt1Clint Eastwood. Gyerekkoromban imponált erőteljes, karizmatikus személye, de akkori filmjei mégsem ragadtak igazán magukkal. „Én vagyok, akinek mindig igaza van. És ez előbb vagy utóbb úgyis kiderül.” Ám ez a leplezett önhitség rettentő fárasztó egy idő után.

Öregkorára azonban egyre szerzi a meglepetéseket nekem, pl. ahogy René Roussonak udvarol, mint az elnököt védő testőrök egyike, és kiderül, hogy ért a nőkhöz, és hajlandó együttműködni belső törvényeikkel. Ezek egyik szabálya: kockáztass! Úgy kell befektetned egy kapcsolatba, főleg az elején, hogy tetteid és lelki erőid viszonzás nélkül veszhetnek oda. Pont, mint egy vállalkozás indításakor: nem minden jó ötlet valósulhat meg. Filmjeiben megjelent az Élet Sója – az emberi mélység. Talán mert végre a saját ötleteit valósíthatja meg, és nem más bérmunkása?

A filmet pl. itt nézheted meg. Mivel szokásomhoz híven nagyjából újramesélem a történetet, lehet jobb előbb megnézni, nehogy akaratlanul is elvegyem az élmény ízét tőled. 

A Gran Torino főszereplőjében, Walt Kowalsky alakjában az lepett meg először, hogy nem megkeseredett, kiszáradt tönk, hanem bár elhalóban lévő, és kemény, bökős a kérge, de ott áramlik benne az Élet. És ez az Élet adni akar. De nincs, aki befogadja. Nincs kinek virágzani és levelet, gyümölcsöt érlelni.

Közvetlen környezete sem érti, hogy ami nekik kényelmetlen és fárasztó áldozat és kötelesség, és senki sem köszöni meg nekik, az másnak felfelé vivő létrafok, amiben lelki vitaminokat talál minden alkalommal. (Pl. gyászszertartásra tisztességesen, odaillőn felöltözni, és alatta odafigyelni, és nem játszani és kerülni a viccmesélést; vagy tisztességes, rendes telefont ajándékozni idős szüleinknek, és nem olyant, amit vaksik használnak, és gyenge elméjűek számára készült, akik talán már a számokat sem ismerik, és ezért írták rá centinél nagyobb méretben.)

Van, aki csak a kerítést látja, míg más a mögötte lévő kertet is.

Amúgy a kérdésről – miképpen bánunk idős rokonainkkal és ismerőseinkkel – pl. Alföldi Róbert rendezett egy remek kisfilmet a Nagy Könyv egyszeri akciója alkalmával. Jöhetne már a második hullám… Alföldi kisfilmjét érdemes megnézni. Sok idős hírességünk szerepel benne, úgy vélem, tudom miért.

A másik főszereplő Theo. Bevallom, én nagyon ráismertem egykori önmagamra benne. A fiú, aki Férfi akar lenni, de nem látja a követendő mintát. Kerüli a rossz viselkedésmintákat (pl. Theo a több generáció óta a családjukban férfiágon jelen lévő bűnözői utat.), de tovább épülni nem tud. Családjának nőtagjai értékelik az igyekezetét, ám csak a belső láng őrzésében tudnak segíteni. Férfivá nem tudják nevelni, nővé viszont – nagyon helyesen – nem akarják. Így Theo pont abban az állapotban van, amiben egyedül lehet: hányódik lelkileg.

Ám a készülődés ideje is lejár, és a fogva tartó pántok szétpattannak.

gt3A két férfi: a lassan távozó és az éppen feltörekvő „véletlenül” összetalálkozik. Mivel Theonak az unokatestvérei elöli menekülése során egy kerti törpe véletlenül eltörik, és Walt  kertjében, a birtokháborítás miatt az idős férfi fegyvert fog szomszédaira: mindre. Ám akinek tiszta a lelkiismerete nem veszi magára, a felelősök viszont eltűnnek – és Theo megmenekül. Másnaptól Walt ismét megélheti, hogy számít, fontos és mások bíznak benne. A keleti szomszédai elárasztják ajándékaikkal, sőt a fiú nővére, Sue ragaszkodik hozzá, hogy mivel korábban a banda hatására az öccse ellopta volna Walt Gran Torinoját, dolgozzon a férfinek.

Érzi vajon, hogy szeretett öccse problémájára Waltnál a gyógyszer? Theo képzése pedig pont Walt számára a továbblépés lehetősége. Elindul a „Neveld kölyködet Férfivá, s növekedj jó mentorrá!”- program.

Hazánkban én két ilyen önkéntes megmozdulásról tudok, és mindkettő szépen fejlődik. A Férfisátor a régebbi, s e sorokat írva is éppen egy Sátras alapítású közösségbe tartunk barátommal, Adriánnal. A másik ifjabb, a Férfiak Klubja. Utóbbi nem vallásos alapon működik, előbbi igen.

Egyszerű feladatokkal kezdik: ház körüli munkák: kerítésjavítás, festés, kerti munkák, darázsfészek kifüstölése, stb. Jönnek az összetettebbek: elfogadtatni magát Theonak egy férfias szakmában, csupa férfi között. Már az állásinterjút is egyedül kell végigcsinálnia, némi felvezetés után. Aztán megtanulja a lelki öklözést egy másik macsótól, az olasz borbélytól. Sértegetniük kell egymást, de úgy, hogy lehetőleg spontán legyen, szellemes a maga szintjén, és érződjön finoman, hogy valójában az öklözők nagyon tisztelik, szeretik és becsülik egymást.

Az „Iskola a határon” (Ottlik Géza műve) című könyvben mutatott ilyen jelenetet  egy akkoriban számomra nagyon fontos nő. Két kadét vágott egymáshoz válogatott bántásokat és még birkózni is kezdtek erőből, miközben hol sírtak, hol nevettek az egymás iránt érzett mély barátságtól.

gt5A gonosz azonban nem tűrheti sokáig az Élet természetes kibomlását. Sue – t, aki legjobban a szívén viselte öccse sorsát, egyik éjjel az unokatestvérek bandája megveri, néhány órán át fogva tartja, és többször megerőszakolja. Walt ekkor döbben rá, hogy az események kicsúsztak a keze közül, és rémisztő kifejlet felé haladnak. Miután kétségbeesett haragja csitul, higgadtan elgondolkozik, és kezd ráhangolódni élete utolsó, legnagyobb feladatára. Új öltönyt készíttet, a Torinót odaadja Theonak, és kitakarít otthon. Aztán Theot, aki megtapasztalva saját férfias virtusát háborúba menne a rokonai ellen, pár órára félreállítja. És aztán lép, mint oly sokszor élete során – kezdeményez.

Saját emberi léte fölé kell emelkednie, mert hívja AZ, akiről szemtől szembe amúgy hallani sem akar. Még meg is gyón a feladat előtt, igaz, legmélyebb lelki sebét nem tárja fel. Amikor megtapasztalta, milyen rájönni, hogy akit pusztán túlfűtöttségből megölt (és talán kegyetlenül) épp olyan ember, mint a szomszéd, vagy annak a lánya vagy éppen a fia – és nem pusztán papírmasé figura. És nem mentség, hogy: „Háború volt.”

Ravasz provokációval ráveszi a banda tagjait, hogy a kialakult szóváltásra felfigyelő szomszédok szeme előtt fegyvert rántsanak és lelőjék. Walt lehanyatlik, és kitárt karral kileheli a lelkét. Ennyi bizonyítéktól a bandának vége, és a többi banda is kénytelen lesz rájönni, hogy van még a városban Élet, amely megvédi a lakóit a fenyegetéstől.

Az utolsó filmkockákon Theo hajt el a Grand Torinón, mellyel Walt mintha azt üzenné: „Látod, mennyire megszerettelek, fiú? Sose feledd, amire tanítottalak! Jó utat az Élet veszélyes útvesztői, és lenyűgöző fennsíkjai közt! Pár évtized és találkozunk megint.”

 

Köszönet Németh Zsófiának és Szőnyi Lídiának, amiért megírták az ő filmelemzésüket a Képmás magazin számára. Ha ők nem írják meg az övékét, én sem teszem ezt az enyémmel – pedig már bennem motoszkált a történet, csak gyújtószikrám nem volt hozzá. Vajon ezt hívják a Múzsa csókjának? Szerencsés fickó vagyok. Hirtelen támadt két múzsám is…

Egy eltűnőben lévő kor igényességének és értékeinek szimbóluma: a Gran Torino

Egy eltűnőben lévő kor igényességének és értékeinek szimbóluma: a Gran Torino

 

 

;-)

Zoli

A kibírhatatlan szent férfi, és csendes társai.

Vincent valójában nem létezik. Theodore Melfi találta ki, aki a St. Vincent vígjáték forgatókönyvírója és rendezője. De nehéz lenne velem elhitetni, hogy amiről írt, és amit megalkottak a kollégáival, annak semmi köze sincs az élethez. 

Ezúttal nem mesélem el az egész filmet, csak ami ahhoz kell, hogy egy jó lendületet adjon. Nos, ő itt alul, Vincent. Vietnámi veterán, aki kimondja, amit gondol, úgy véli mindenkinek elég erősnek kell lennie, hogy bírja az Élet gyűrődéseit, és szent kötelességének tartja, hogy ha úgy jön ki: ő is gyűrjön egyet másokon.

Bill Murray, akit végtelenül tisztelek, mert rengeteg filmben alakított főhőst, ahol vagy vidámságot akart hozni az életünkbe, vagy érzelmesen (érzelgősen? Ki tudja, hol a határ?) arra tanított, hogy EMBERNEK kell lenni. És ez azzal is jár, hogy ilyen könnyen sutba dobhatónak látszó dolgokkal, mint szív, barátság, érzelmek, segítségnyújtás törődni kell. Billy Crystall-t és Chevy Chase-t tartom még ilyennek.

Bill Murray, akit végtelenül tisztelek, mert rengeteg filmben igyekezett vidámságot hozni az életünkbe, és/vagy tanított arra, hogy EMBERNEK kell lenni. Nem, nem erkölcsös nyárspolgárnak, hanem aki képes felfedezni, hogyan lehet örömmel tenni a jót. Mindenkivel. Magával is.  Billy Crystall-t és Chevy Chase-t tartom még ilyennek. Ha érzelgősek is néha. Egyszerűen anélkül nem megy.

Daka -t, az orosz prostit rendeli magához rendszeresen, cigizik, iszik és egy szemétdomb tetején él. Ja, lovizik. És notóriusan veszít; tartozik: banknak, lovi maffiának, ám a szomszédainak, barátainak nem.

Ám, ahogy Olivér a film vége felé jellemzi, ő nem csak ennyi. A vézna, gyenge és kiszolgáltatott kisfiút egyszer megvédi, aztán pedig megtanítja, ő hogyan védheti meg magát. És ahogy lenni szokott, miután Olivér kivívja a nálánál erősebb fiú tiszteletét, (jól orrba vágja) nagyon jó barátok lesznek. Pl. Dr James Dobsonnal történt ilyen a középiskola idején. Egyik életre szóló barátsága egy kiadós verekedéssel indult. Egyszerűen a fiúknak néha el kell dönteniük, hogy hol a hierarchiában a helyük. Nem baj, ha leghátul, de azért is tessék megküzdeni.

Igaz kényszerből, de Vincent törődik Olivérrel, és a fiú ezért megszereti, és leás az öregember életének mélyére. Háborús kitüntetés kerül elő, mikor a vietnámi háborúban egy kegyetlen csapdából két tisztet mentett ki; vagy a történet az alzheimeres feleségével, akiről már nem tudott gondoskodni, és egy otthonba vitette, de látogatta, és mindig ő mosta a szennyesét. Nem akart lemondani arról, hogy törődjön azzal a nővel, aki neki ajándékozta több, mint a fél életét. Az utolsó években a még mindig szép idős hölgy meg sem ismeri, és ő orvost játszik, hogy az asszony értse, miért megy hozzá rendszeresen. Egy pillanatra, amikor őszirózsákról beszélgetnek, a férfi elsüt egy viccet, és az asszony nevetve megjegyzi: „Mindig olyan vicces voltál, Vin!” De nem, nem tér vissza, és amikor meghatódott férje megszorítja a kezét, és megcsókolja, zavartan húzódik el tőle. És ezt egyszerűen tudomásul kell venni.

Van egy macskája, és igazi csemegével traktálja, míg ő rendszeresen szardíniát eszik. Megszokta, hogy a legjobbat adja azoknak, akiket szeret. Ezért lop gyógyszert, mikor a felesége ellátását már nem tudja fizetni. Egyszerűen túl jó és drága az otthon. Nem a feleségének. Az ő pénztárcájának. Az agyvérzést, és a küzdelmet a beszéd, a mozgás visszanyeréséért ne is írjam, hiszen mindenki megbetegszik élete során, nem igaz? Ezalatt hal meg a felesége, és már csak egy urnát kap az otthontól. Nos, amivel az elején kezdtem, az is mind igaz. Egy trottli. És ez is. Egy szent.

építkezésEmlékszem Zoli bácsira, aki már nem él köztünk. Körülbelül egy fél évszázadon át volt cukorbeteg, és hordozta ennek minden terhét. Gyerekkorában az alacsonyabb önértékelést, hiszen ő nem volt olyan egészséges, mint a többiek. Haláláig nem tudta igazán elhinni, hogy nem ér kevesebbet másoknál. Soha nem volt káros szenvedélye, illetve a cigaretta, amit ő képes volt egy nap alatt letenni. Időnként abszurd módon féltékeny volt, de nem volt pokol mellette az élet, tudom, mert ismertem a családját. Sokáig volt rokkantnyugdíjas. És megtanult együtt élni azzal, hogy ő, aki életveszélyes betegként egyedül felépített egy telki kis házat, pedig pl. iszonyú kemény munka volt egy erős gumiszalag segítségével az összes, a felső szintet tartó betongerendát a helyére tenni, és végig a keskeny fal tetején járva; szóval ő immár vakon, nem tudott hasznára lenni a családjának, állandó terhet jelentett a feleségének, és valószínű sejtette, hogy felesége testvérei ezért bizony összesúgnak időnként róla. Noha minden bizonnyal igen hosszú ideig állt sorba a keresztjéért.

Vagy Jóska bácsi, akit kevésbé ismertem, de amikor az unokájuknak szüksége volt rá, a felesége unszolására kiköltözött (persze együtt, közösen) a hétvégi házba, aminek cékán volt az oldala, és vaskályhával fűtötték.

Vagy Vendel bácsi, aki semmi különöset nem csinált, csak pont azt, mint rengeteg korabeli férfi. Felnőtt, elvitték katonának, orosz hadifogoly volt, na jó, a halottak között azért nem olyan sokan töltöttek el egy éjszakát nagybetegen, hogy reggelre úgyis meghal. Nem halt meg. De azt, hogy mi az éhség, azt nagyon megtanulta. „Még a mohos keresztfát is, azt is megettük volna.” Nem állítom, hogy ettől jobban tudom, mennyire éhezhetett, de egy mohos keresztfa már pízlik, és moha is nő rajta, szóval gondolom, haraphatónak és emészthetőnek tűnik. Vagyis felcsillan a képtelen remény, hogy szőlőjóllakjon vele az ember. Amikor visszatért, csak dolgozott, egyszer a szomszédai mentették meg az ÁVO -tól, mert kicsúszott a száján egy szónoklat közben, hogy a szónok hülyeséget beszél a Szovjetunióról, mert ő járt ott, és nem az van, mint amit az az ember mond. Nem tudom, kinek a biciklijével menekült el.

Mindig volt tüzelő, mindig lehetett használni a falusi vécét, pedig nem volt csatorna, azt ki kellett merni. És nem a nőnek. Mindig volt disznóölés, pedig az állat karácsonykor is éhes és szomjas. És náluk találtam egyszer kb. harminc tojást egy rejtett tojóhelyen, amire még ma is büszke vagyok. És volt bor, pedig a szőlő munkaigényes növény, és a hegy két faluval arrébb volt.

Nem tudom, miért olyan természetes, ha egy férfi jó.

 

Zoli

Nett-etikett

netről csokorHa a neten töltjük az estéinket, meg kellene tanulnunk, milyen ki nem mondott szabályok élnek. Úgy gondoltam, a közösségi oldalon való kommunikálás olyan, mint egy gimis osztályban az élet. Mindenki szól mindenkihez. Ám az egyik ismerősöm a párját megszólta, miért ír más férfinak, mikor van partnere. Az iskolai tananyag része kellene legyen, az ilyen téren való erkölcsi normák ismerete is, ha egyszer a net az életünk része lett. Ismeretségek, barátságok keletkeznek itt, kötődnek. Véleményt alkotnak rólunk, benyomások keletkeznek.

Néhány kérdés, amelyen érdemes elgondolkodni: írhatunk- e és milyen gyakran kommentet, üzenetet? Milyen következménye lesz, ha többször tudatjuk valakivel a véleményünket? Mennyire legyünk diszkrétek? Hogyan hívhatjuk fel magunkra a figyelmet? Mit tegyünk, hogy ne töröljenek? Ha megtörtént, hogyan dolgozzuk fel? Milyen határt tanácsos megtartani a képeinken, magunkból mennyit mutathatunk meg? Hogyan vigyázzunk magunkra? Mit tegyünk, ha erőszakosan ostromolnak, kérik az elérhetőségeinket?

Kialakulóban egy élettér, ahol sok időt töltünk. Fontos hogyan élünk vele, dolgozzuk fel, hogy sérülés mentesen fejlődhessünk.

 

Kati

Generációs kapocs?

imagesanya lánya képAmikor tervezzük a kicsinyünket, elgondoljuk, hogy a legjobbat fogjuk tenni vele. Aztán törekszünk is erre, több – kevesebb sikerrel. Kamaszodva, ha egészségesen fejlődik, a legnagyobb ellenségünk lesz. Hiszen két dudás egy csárdában, hogy is férhetne meg? Eltávolodik, és egy kitérő megtétele után, ismét közelít az övéihez. Kérdés, hogy van- e erőnk kivárni mindezt? Vívódunk, vergődünk kétségek közt. Próbáljuk a legjobbat tenni, az eredmény pedig kétséges. Visszatekintünk az elődeinkre. Vajon, miképpen értek el tőlünk nagyobb tiszteletet? Honnan volt nagyobb erejük egy-egy területen?

Érdemes mesélni mindezekről a gyerekeinknek. Hiszen lesznek ők is a helyzetünkben, amikor visszaemlékeznek a szavainkra, a nehézségeinkre. Mindezeket tudva talán megértőbbek lesznek.

Kati

A nő, aki erős, mint a tenger.

kismama„Alárendelem magam a férjemnek, nálunk ő családfő” – mondta, éspedig bele a szemembe. Erzsinek hívják, a szülővárosom baptista lelkészének a felesége. Emancipált füleim alig akarták bevenni az információt. Látta rajtam, hogy nehezen hiszem el, ezért megismételte: „Nálunk a férjem a családfő.”

„Nem megalázó ez neked?” – kérdeztem vissza.

„Nem. Tisztelem és felnézek rá, és támogatom a döntéseiben. Ő pedig meghallgatja az én véleményem.” Egész végig meg sem rebben a szempillája, az arca nyugodt, egész tartása magabiztosságot sugároz. De nem azt a feminista, macsós öntudatot, hanem azét az emberét, aki tudja, hogy mennyit ér.

Márpedig sokat. Négy gyermekük van, az ő nevelésük gondja javarészt az ő vállán van, mert mióta megszületett a legkisebb fiúk, aki halmozottan fogyatékos, folyamatosan otthon van. Attila, a férje, sokat dolgozik, és a gyülekezet gondja is az ő vállát nyomja. Nem lógatja a lábát ő sem.

Erzsi erős asszony, férje tekintélyének egy része őt terheli, és ő nem tiltakozik ez ellen; példát ad gyermekeiknek, hogyan tiszteljék az apjukat. Persze ő is számíthat Attilára, aki szintén támogatja az ő anyai tekintélyét.

Hogy van öntudatosság benne, álljon itt egy kis példa: mikor éppen náluk voltam, gondoltam, besegítek egy kicsit. Beálltam a konyhába mosogatni. Kedves határozottsággal leállított: „Köszönöm Zoli, de ez itt az én konyhám. Itt én dolgozom.”

Hát így, kedves feministák, és modern világunk nőinek 90 %-a. Ilyen asszony mellett könnyű Férfinek lenni, és az otthon valóban védőbástya, és nem harctér.

 

Zoli

A srácok, akiknek cseppet sem nagy az arcuk

Annyit azért tudok, hogy a Red Hot Chilli Peppers, az vörös, forró, csilipaprikákat jelent. Felteszem, egy csapat nem véletlenül választ ilyen nevet magának. Amire úgy rögtön zsigeri szinten gondol az  ember (hiszen ez a név egy kép, szimbólum, amely érzéseket és képzeletet mozgat) az a vagányság, tökösség, akár kíméletlen egyenesség. És lám, milyen gyengéd, szép, romantikus zenét tudtak összehozni, és hittel elénekelni. Érdekes, hogy a legromantikusabb számaik sokszor a legkeményebb bandáknak vannak. Ahol sok a Tűz, ott sok a Lélek is?

Érdemes megnézni, hogy az együttes tagjai milyen természetesen viselkednek a rajongóikkal. Egy cseppet sincsen magasan a nózijuk, holott társadalmi szinten sokkal többet elértek, mint ők. Viszont emberként nem tartják magukat többre, és még a pórusaikból is ez árad. Állítólag valamikor a régi LGT (magyar együttes, Locomotiv GT) tagjai közt uralkodott ez a lelkület. És úgy tudom (bár talán rosszul), egyikük sem hisz Istenben! Mindig lenyűgöz, ha valakinek nincsen személyes kapcsolata Istennel, és mégis JÓ.

Sokkal nagyobb teljesítmény.

;-)

Zoli

Isten vértanúja: Veronica Guerin

Veronica Guerin

Veronica Guerin

Nem, nem az Egyháznak akarom őt kisajátítani. És a cím, csak az én magánvéleményem tükrözi. Veronica Guerin valószínűleg nem volt túl nagy véleménnyel a vallásról, kétlem, hogy Isten érdekelte volna, és az Egyház több botrányos ügyét megírta. Szerintem elég cinikusan állt hozzánk, egyháziakhoz. De kit érdekel?

Kapott négy komoly támaszt, ami által vértanúvá (szerintem szentté) lehetett. Hatalmas adag büszkeséget, szerető családot, mély igazságérzetet, és hatalmas együttérzést a szenvedők iránt.

Veronica Guerin ír újságírónő volt, akit 1996-ban, az ír drogbárókról írt cikkei miatt meggyilkoltak. Én csak földig hajolhatok előtte. A közelébe nem mernék menni olyan embereknek, mint akik közül egyhez pl. egyenesen beállított, és nekiszegezte őszinte kérdéseit. Az illető véresre verte a jóval gyengébb testalkatú nőt.

Ennek az embernek az egyik bérence, aki bizalmasának adta el magát az újságírónak, a bérgyilkosa Szenteste lőtte combon őt. És nem ott akarta, csak elbénázta.

Előtte az otthonának ablakán lőttek be, akkor szándékosan úgy, hogy még senki se sérüljön meg.

Ez az asszony látta Dublin utcáin a bedrogozott kamaszokat, az utcákon tucatjával heverő fecskendőket, és ahogyan kisgyerekek játszanak az életveszélyes holmival. Beszélgetett azzal a pár szülővel, akik tenni akartak a szörnyen eluralkodott droghasználat ellen, mivel gyermekeiket vesztették el miatta. Mert férfiak és nők úgy döntöttek: Élvezni akarják az életet, kerül, amibe kerül ez másoknak.

a családdal

A családjával

Veronica volt, hogy félt, rettegett. De erről csak a férje tudott, büszkesége nem engedte, hogy bárki megtudja: ő is sebezhető, megtörhető. Elvben. Mert gyakorlatilag ez sose sikerült ellenfeleinek. Megfenyegették, hogy elrabolják a kisfiát, megerőszakolják, aztán őt pedig fejbe lövik. A saját családja próbálta többször lebeszélni arról, hogy folytassa a harcát a drogbárók ellen. Ráadásul cikkei ellenére nem változtatott az ír törvényhozás a drogkereskedelem ellen hatástalan törvényeken. Joggal tehette fel magának a kérdést: van – e értelme mindannak, amit tesz, hogy veszélynek teszi ki magát és az övéit?

Kollégái mélységesen tisztelték. Ők is próbálták a comblövés után lebeszélni a téma további feszegetésétől. Pedig nyereséget hozott a lapnak, a Sunday Independentnek.

Végül egy számára engedékeny bírói döntés után (nem vonták be a jogosítványát iszonyú vezetési stílusa ellenére) egy piros lámpánál bérgyilkosok törték be autója ablakát, és több lövéssel megölték. Életét adta az Igazságért, az Emberekért, az Ír Népért, akikért küzdött, szó szerint ezer veszélyen, félelmen és fájdalmon keresztül.

A film plakátja

A film plakátja

Halála nem volt hiábavaló: az Ír Parlament változtatott a törvényeken, a lakosság felébredt réveteg álmából, és tüntetés tüntetést követett. A drogbárók kiszorultak Dublinból, és egy év alatt 15%-al csökkent a bűnözés Írországban.

„Mert ha a mag el nem hal, és magában marad, nem hoz termést” – Jézus Krisztus

Ezt a cikket Veronica Guerinről szóló film megnézése után követtem el, hirtelen felindulásból. Meglehet, az újságja pontos neve nem Sunday Independent, a bűnözés talán csak Dublinban csökkent 15%-al (de szerintem nem), és valószínű Jézust sem szó szerint idéztem. És ráadásul én most ki nem keresem, melyik Evangélium melyik sorában van ez a tanítás. Igaz, Ő elsősorban ezzel a mondattal az önzetlen áldozathozatal szükségességére gondolt, és csak másodsorban a szó szerinti halálra, vagyis a vértanúságra.

Zoli