Van-e vagy nincs, talány. Amikor apámmal gyászoltuk a mamám, apám még erős volt és állította semmi sincs.Én viszont. kifejezetten kértem, ha van és bírnak, akkor segítsenek a közeliek, mert biztosan szükségem lesz rá. Idén sajnos már ő is odaát van. A hideg ősz beköszöntekor a kert is mutatja az elmúlást. Ma a szőlőlugasok alatt a reggelimet ismét néhány mézédes fürt adta. Most is felidéztem őt és kértem, segítsen. A szél a kabátom sapkájába kapott és úgy megrángatta, hogy még hátra is fordultam. Apám telepítette a szőlőket és tanította, hogyan gondozzam. Az elmémbe épült a tudása. Részemmé vált ő is. Hányszor láttam őt ugyanígy örülni az édes szőlőszemeknek. Elégedetten ízlelgette. Jó termés volt idén. Sokaknak adhattam belőle. Most én is elégedettséget érzek. Felidézem az emberek mosolyát, amikor rám néztek. Melegséges pillanatok. Szedem a sárguló levelek közül az almákat felfele. Szinte hallom a papát, hogyan mondta tótul: „Szeptember, október, november, domó ber” Vinni kell a terméseket a házba befele. Ugyanolyanok a mozdulataim, a mosolyom, a nézésem. A gesztusaira is ráismerek, amikor önkénytelenül teszem. A problémákhoz hasonló higgadtsággal közelítek. Gyakran felidézem. Igenis érzem a segítséget. Akár csak azzal, hogy részemmé lett. Követhető mintát adott az éléshez. Mégha magam is értelmezem odaátról jeleknek az apró sejtéseket, történéseket, szelet, virágokat, leveleket. :) Kati