Kis emberi összefogás, egy ötlet melyből közös cél lesz, persze némi áldozat : és lám, minek lehetünk a részesei!
Megtörténik a csoda? Mindenki eldönti. ;-) (origo.hu-ról átvéve)
Yucaipa, Kalifornia. Jeff Maxey (az egyik lakó) által megosztva.
,-)
Zoli
Nős a teknős megláttam,
kő tetején találtam.
Csalóka nap előcsalta, hormonjait hajhászta.
Kilestem én a bestét,
napoztatta a testét,
és a beste teste tetején.
Hintáztatta hitvesét.
Hitves teknőc kisebb teste,
rejtőzködve páncélon!
Kicsi állat a nagy hátán,
Túl lőtt már a célon!
Tappancs kutyám irigykedve,
kürtöli szét bánatát.
Égnek meredt farkincával
várja a választottját…
Hát teknőceim csak bátran,
van még hely a családban.
Kérlek téged kedves világ!
Az új születést még lássam…
Tyima
A vers eredetije itt olvasható: http://www.nlife.hu/tyima/cms/index.php?option=com_content&view=article&id=708:ns-a-tekns-dalocska&catid=1:irasok&Itemid=5
Janikovszky Éva
Az írás megjelent a művésznő „Felnőtteknek írtam” c. könyvében. (Móra könyvkiadó)
Kongresszusra indul az írónő. Olvasom az első néhány mondatot. Estélyi ruhát kell venni, bemutatkozó beszéd, csak röviden, majd gyakorolni fejből. Ajándékokat keríteni, de, kinek és mit? Aztán az utazás. És hirtelen ott vagyok, Janikovszky Éva élete az enyém is, elismertsége, fontos küldetése, hírneve – átcseppen belőle belém. És ő ott áll mellettem a konyhában, bal kezét megnyugtatóan a bal vállamra teszi, és mosolyog hozzá. Érintését béke kíséri. Az én szívem is vágyik mindezek után, melyeket ő birtokolt, és leírta, és így az enyém is lett. Könnyek szöknek a szemembe, és csendben megköszönöm neki. Szelíden bólint, és is idő múlva továbblép. A szívem szabadabban dobban és a mellkasom könnyebben emelkedik. KÖSZÖNÖM SZÉPEN!
Mennyország
Hát a történet végére egészen mástól volt könnyes a szemem. Megpróbálom összefoglalni. Emberek találkoztak egymással. Azért mert mindegyiküket érdekelte valami, ami emberi: a gyerekkönyvek. Ismerkednek, megvendégelik egymást, beszélgetnek, mókás dolgok esnek meg velük, nevetve megoldják a helyzetet, máshol, más országban találkoznak, felemlegetik az elmúlt kalandokat, örömmel fogadják az új tagokat, és közben az ismerőseik ismerősei is családtaggá válnak. Barátokat küldenek egymáshoz nyaralni, képeslapok szelik át a Földet, háromnapos programokat szerveznek egymásnak, mert éppen arra jártak…
Istenem, ilyen lehet a Mennyország?
Zoli
Ő Emil, Romániából. Szegény, alig tud németül, mégis eljött Ausztriába szerencsét próbálni „majd csak lesz valami” alapon.
Egy bolt előtt végzi munkának álcázott koldulását. Először megvettem tőle a lapot. Csak később jöttem rá, milyen oktondi voltam. Most nem tud mivel tovább „dolgozni”. Emilnek nem könnyű, csak amit tudok róla, sem túl vidám. Szegényes körülmények közt lakik, és naponta órákat kell ácsorognia valamely forgalmas helyen, hogy kolduljon. Hogy rossz időben mit csinál, nem tudom, olyankor ugye a sétáló, vásárló ember is kevesebb. És a jövője? Idegen a nyelv, s vajon van-e hasznosítható szakképesítése? Elveszik-e a pénzt, amit kap – kérdés. Mivel valaki adta neki az újságot, ez célszerűnek látszik. Egy bécsi lakó, Traude azt mondta, koldusnak csak élelmiszert, mert a pénz túl sokmindenre költhető, és eléggé kiterjedt a koldusmaffia. Elvben amúgy sem túl erkölcsös koldulásból élni a munkabíró embernek. „Aki nem dolgozik, ne is egyék!” – írta Pál apostol, nyilvánvalóan a munkaképesekre gondolt, akik tehetnék, ám mégsem dolgoznak.
No, Emil egyszer jobb kedvében volt, és akkor megcsinálta ezt:
Érdekes lenne elfilózni, hogy miért csak bal kezet épített neki, vajon mennyire kezdeményező típus ez a fiú? Persze nem minden kezdeményezni, sok hülyeséget kezdeményeztek már zseni emberek, aztán jókat szívott miatta a csöppet sem ártatlan, kényelmes, saját világába zárkózó, önző és gyáva nép, amely úgy viselkedik, mintha ostoba lenne, és akkor bizony lehet is úgy bánni vele. Nem a petárdapukkanásnyi agresszív hőzöngés hiányáról beszélek, hanem a kitartó, akár hangos, akár szerény civil szerveződések szükségességéről, a „Tegyük rendbe a városunkat/falunkat!”, „Problémával küzdő házaspárok közössége”, „Plébániai hittancsoport”, „Kékkereszt”, „Kismama klub”, „Értékőrző férfiközösség”, és hasonló csoportok hiányáról beszélek. Vannak ugyan ilyenek, de kevesen! És a meglévők sem terjeszkednek! Apostolkodni, „téríteni” kéne. Szórólapot osztani, plakátolni, hangszóróval kiállni a Főtérre és belekiabálni az arrajárók arcába, hogy: Hé, jöhettek ám közénk! Nem harapunk. Meg: segítünk, ha segítesz. Meg akkor is segítünk, ha segítenél, de nem tudsz.
Vajon én milyen hóembert építenék? Hova kerülne a répa és a két széngolyó? Vagy két karja lenne jobb oldalt?
(Jó ám, hogy vannak Emilhez hasonló derűs, passzív emberek a világban. Nem minden futkosni, intézkedni és fontoskodni. A nők tudják ezt a legjobban.)
;-)
Zoli