„Úgy néztem magamra mindig…

„…ahogy csodára nézni illik. Csodára az ember fiára…” Mennyire sokat is mond ez az idézet. Önmagunkat csodának látni, emelni, mikor lenyomni próbál rendre a napi kihívások tömkelege. Ébredve sorra vesszük a feladatokat, teljesítendőket. A napot, hetet, hónapot, évet kezdve. Ugyanígy teszünk amikor reggel feleszmélünk. Egészen keveseknek indul úgy a napja, hogy jólesően nyugtázza önmaga erősségeit. Idézzük csak fel az ébredésünk első másodperceit! Mi a helyzet? Hol vagyok? Ugornom kell? Vagy még alhatok? Szendereghetek? Itt van az a pont, amikor a legtöbbünk elkezd problémák után kutakodni a fejében. A tegnap félbehagyottakat készül folytatni. Mi is volt tegnap, mikor elaludva eszméletem vesztettem? Mi dolgom is van még a helyzeteimmel? Milyen teendőim vannak? Kikkel leszek kontaktusban? Állítólag ezekben a percekben kellene önmagunkban nyomatékosítani, hogy csodálatosak vagyunk. Nem az erősítendő tulajdonságainkat sorra venni, ahogyan szoktuk a legtöbben, hanem konstatálni, nyugtázni, nyomatékosítani, azt ami bennünk megvan. Elhinni azokat a pontokat, ahol zsenialitásaink vannak. Nagyképűen hangzik, de igenis mindannyiunknak vannak! :) Kata
Szécsi Margit: Úgy néztem