Írásra ihletett a napokban egy hasonlat. Elgondolkodtam rajta. Létezik olyan barlang, ahová út csak befele van. Ki tudjuk onnan hozni magunkat? Lesz olyan valaki, aki hajlandó megfigyelni milyen ott és mutatni vissza vezető utat? Természetesen a szenvedélyek, függőségek jutottak az eszembe. Van amikor olyan erővel vonz egy tevékenység, hogy sodor szinte belemerülésbe. Próbálunk rátalálni arra, ami érdekel. Arra neveltek minket, hogy amihez értünk és kedvünk is van, azt szívvel lélekkel, teljes erőbedobással csináljuk. Szenvedéllyel. Aztán van olyan pont amikor függőséggé alakulhat. Tudjuk akkor mérsékelni! Úgy alakítani magunk körül a dolgokat, hogy ha tesszük is, csak kisebb elánnal. Próbáljunk rálátni a helyzetünkre objektívan! Mikor nagyon is belemerültünk. Érintve vagyunk szubjektívan. A kívülállók segíthetnek a rálátásban . Valamint ha hajlandóak belekóstolni és a véleményüket úgy átadni, hogy hatékonyan befolyásoljanak, akkor még esélyünk van arra, hogy újra kerülhessünk egyensúlyba. Önmagunkat kihozni olyanból, ami túlságosan elragad. A munkamánia, a netezés, a vásárlási láz, a gyűjtögetés, a takarítási mánia, a gyúrás-sportolás, a szexfüggés, a játék, az ital és még számtalan függőség elragadhat. Önkritikával tudatosítanunk kell, hogy bizony jó lenne visszább fogni magunkat. Mérsékelni a túlzásainkat. Amíg még lehet. Amíg még látszik a barlang bejárata :) Kata