Valami beakad

töprengEgy minket nagyon foglalkoztató dolog, ami probléma. Akadályoztatva a megoldása. Frusztrált helyzet. Manapság ezt jelenti ez a kifejezés. Ha valami ennyire beakad. Sokszor az illető már ki sem lát szinte. Egy kívül álló, friss szemmel, ha segítőkész és a távolsága, miatt van rálátása a problémára, sokat segíthet, lendíthet, kikecmeregni a beszorult helyzetből. Átlendülni segíthet, aki már volt hasonló szituációban. Időnként egy jól elhelyezett félmondat nagyon betalálhat. Feloldani képes akár évtizedes blokkokat. Például nem vezettem sokáig, noha volt jogsim. Azt mondta egy nőismerősöm : „Csak szépen nyugodtan mész a többiek után.” Azóta pedig vezetek. Olykor a megoldás egyszerűbb. Túl reagálva, magunkban bonyolítunk sok mindent. Segíthet persze szakember is. Hiszen ők tipikus eseteket hallhatnak, valamint a mögöttes elméleti részről hosszú évekig tanultak. Önmagunkat is segíthetjük például úgy, hogy lefekvés előtt a problémánkat megfogalmazzuk és konkrétan kérjük az elménket, hogy reggelre megoldást sugalljon. Tekintsünk akár úgy az agyunkra, mint egy számítógépre, aminek még sok kihasználatlan képessége van. Ha pihenünk is, képes a számunkra legoptimálisabb megoldás feldolgozására. :) Kata

Vélemény, hozzászólás?