Kati

Vékonyságvágy

Kati - 2014-11-27 21:37 - 2 hozzászólás

fitten vagy vékonyan A vékonyság utáni vágy rengeteg nőnek tölti ki az agyát és a napját. Egy nő talán fontosabbnak érzi, mert úgy véli, a férfi majd felfigyel a karcsú alakra. A tudatalattiban a férfi villámgyorsan szelektál az első találkozáskor.

Négy szomszédom is azért dohányzik, mert cigarettázva talán csökken az  étvágyuk. Közülük az egyik férfi.  Még azt is kockáztatják, hogy a szenvedélyüktől tüdőrákot kapnak. Ahogyan a bulimiások a sok hánytatástól refluxot  és rossz fogakat. A súlyfelesleg mellé újabb problémákat teremtenek.

Igen, egy jó alakú nővel szívesebben mutatkozik az ember, mint egy kövérrel, ez érthető. Ugyanakkor nem könnyű előnytelen külsővel élni. A folytonos bűntudat az egészben a legkeményebb. Egész nyáron egy fagyi, egy süti sem engedhető meg magunknak.  Egyébként a vékonyabb alak nem feltétlenül szebb. Személyes tapasztalatom: a férfiak a mostani 90-es melltartómmal gusztábbnak vélnek, mint mikor sokkal (15 kg-al) könnyebb súllyal éltem. A női szem viszont minél vékonyabb alakot szeretne. Elsősorban a férfiaknak akarok tetszeni, de önmagammal is szeretnék elégedettebb lenni. Próbálom összehangolni a férfi elvárást a saját belső nőies elvárásommal. Nem a kilóimtól függ, hogy szerethető vagyok!

Amúgy tapasztalom: noha tökéletesek akarunk lenni, de más tökéletessége ellenszenves.

 

Kati


Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A cikk megjelent a Női lét rovatban.


Hasonló témájú cikkek:


Tanuljunk bókolni!
A gondozottamtól gyakran hallom, hogy jól tudok bókolni, és kevés férfi képes erre. Mindig elszomorodom, mikor ezt mondja, mert olyan kevéssel ann...
Agymenés
Most ment el Gaby, a mostani gondozottam gondnoka. Jól kiakasztott. A bácsi egyedül sétált az utcán, én nem voltam itthon, legutóbb pedig amikor ez tö...
Sárm és finom erotika. Címzettek ezúttal - a Nők
                    ...
Kötekedő vadócból átlag felett teljesítő férfi
Ágostont régóta ismerem. Kisiskolás korunkban ő volt, aki mellett óvatosan kellett elmenni, mert könnyen válhatott az ember egy erőpróba alanyává: kap...


[facebookall_comments]
Hozzászólások (2) Hivatkozások (0)
  1. Ez az elmebaj egyértelműen a divatipar rohadékjainak a bűne (mind buzi, és gyűlölik a nőket mert konkurrenciát látnak bennük).

    Egy épeszű férfi pedig önként nem fexik egy ruhafogasra!

    A minimális elvárás egy nővel szemben, hogy amikor szenvedélyesen magamhoz szorítom, akkor ne törjenek bordái!

        

Szólj hozzá Te is!

Ha hozzá szeretnél szólni, akkor be kell jelentkezned!
Nem vagy még regisztrálva? Csak egy 2 perces művelet és Te is részt vehetsz a beszélgetésekben!

A hivatkozások nincsenek engedélyezve.

Férfiak Lapja

Kedves olvasó, ez itt a Férfiak Lapja. Leginkább férfiaknak szól, de nem csak. Igyekszünk olyan témákat keresni, ami érdekli a ma férfiait, és hasznos is a számukra. Hatalom, pénz, szex. Hogy a sztereotípiákkal kezdjem. De család, hit, és érzések is. Férfihobbik. Feminizmus és antifeminizmus. Nők, ahogyan ők látják magukat. Nők, ahogy mi látjuk őket. Erő, szabadon és vadul – mégis mederbe terelve, és szükségtelenül nem ártón. Nagyon fontos, hogy a lap amatőr. Szeretnénk élvezni, amit csinálunk, és szerzőink legtöbbje egyelőre a levélírásban profi. De lelkesek, és tenni akarnak ebben az értékvesztett világban. Hiszünk a karizma erejében, abban, ami belülről jön, őszintén, hittel. Kell a tudatosság, a szervezettség, és igen: némi profizmus is. Mi igyekezni fogunk.