Vesztes helyzetekből is kihozni a legtöbbet

tekintet-napsugarEzt a képességet kell fejlesztenünk. Például az egyik szemem nem tanult meg látni. Az orvosok szerint, ezt tudomásul kell venni. Nem egyszerű elfogadni, hogy ezen nem lehet változtatni. Próbálni kell ebből a vesztes pozícióból is a lehető legtöbbet kihozni. Például, aki szeretett volna a külső miatt vigasztalni, azt mondta: „Az asszimetria az arcot érdekessé teszi. Hiszen az erős napfénynél egy ilyen szem gyakran kacsintás szerű hunyorgással védekezik. A lelki oldalról tekintve az ilyen egyén, gyakran visszahúzódóbb, érzékenyebb, mint az átlag ember. A viselkedése pedig a tompán látóknak általában körültekintőbb, óvatosabb, ami sok helyzetben akár pozitív is lehet. Tehát ezeket a pozitívumokat kell méltányolni és ezekre már építkezni lehet. Többnyire olyan tevékenységet kell választani, amikhez ilyen jellemvonások szükségesek. Hallhattam sokaktól, akiket nagy trauma ért, hogy  visszatekintve, be kell lássák, a legjobb dolog, ami történt velük az életükben, mert olyan erőket mozgósított bennük és hozott a felszínre, amiktől hatalmasat változtak, fejlődtek. Még magam is csodálkoztam, amikor olyanok mondták mindezt, akik balesetek során sérültek. Éltem hosszú ideig szenvedélyfüggő közelében. Ez a helyzet nagy fokú alkalmazkodást, higgadtságot, megértő türelmet igényel. Ilyen téren megerősödve, később kamatoztatható ez az erősség más területeken. A szakmai végzettségemet tekintve 1 évig dolgoztam azon a területen, majd több mint 3 évtizedig a társammal egy vállalkozást vezettem. Gyakran panaszkodtam neki, hogy nekem nincs karrierem. Mire ő bölcsen vígasztalt: „Helytállni olyan helyen évtizedekig, ami nem is a végzettséged, az is egy karrier”. Amikor elveszítettem a hozzám legközelebb állókat, akkor azt hittem a vég jött el. Ám erők jöttek felszínre. Hallom ezt más hozzám hasonló helyzetbe kerülőtől is. Mindezek tudata jól oldhatja az aggódásokat, nehézségektől való félelmeket. Hiszen a nehéz helyzetek akár jól is alakulhatnak, mintegy provokálják erőinket.Kihívást jelentenek. :) Katikis-peterrel

Vélemény, hozzászólás?