A gallyat ami lehajlott, még a viharos szél törte le hegyesre. Anyám kirohant, hogy még jobban letörje, mert szemmagasságban úgy érezte ez a papáéknál veszélyes. Ám a papa olyan indulatos állapotban volt, hogy anyámat helyre tette. Mondván itt ő már ne rendezkedjen. Ebből azért lett baj, mert lendült a karja és anyám helyett a közéjük álló mamát találta el. Mindezt láttam és a mélységesen elkeseredő mamával a mentőbe végül én mentem kísérőként a kórházba. Minden családban előfordulhat vita. Vérmérséklettől, szenvedélyességtől függően alakulhat a kimenetele, a megoldása. Ugyanilyen szenvedéllyel alkotott komoly gépeket is a papa, amennyire a neki nem tetsző dolgokat megoldani próbálta. Zseni volt az én szememben, ám sokszor meggondolatlanul, túlzottan heves. Tartósan  ilyen ember mellette lenni  nem egyszerű, természetesen. Valahányszor ha gallyat török le, eszembe jut ez az emlékem. Újra és újra átélem, értelmezem. Feldolgozom, helyre teszem. Rólunk az utódaink, milyen történeteket jegyeznek majd meg? :) Kati