Tanár:” Komolyan mondom, ezt nem is tudom, miért csinálom. ” Siheder leányzó: ” Mert szeretsz minket.” Csend. ” Mondjuk ez igaz”- Felelte a tanár. Aztán folytatták a leckéiket. Olyan, mint egy vallomás. Elgondolkodtatta mindkét generációt. Sőt azokat is, akikkel otthon megosztották. Hát még léteznek ilyen őszintébb percek. Amikért érdemes csinálni mindezt. Lehet, hogy a tananyagot közvetítő, ofők bérezése intenzívebb. A rangjuk is kimondatlan fentebb. Ám a nevelők a fáradtabb délutáni gyerekanyaggal olyan életre szóló pillanatokat visznek el, amire egy életen át emlékeznek. Idézőjelben a katedrán állva ilyen pillanatokat élhet át az ember, az utánunk jövőkkel. Kicsit mintha meghosszabbíthatnánk az életünket. Hiszen, ha már nem leszek, a tanítványaim, unokáim ilyen mondatokra emlékeznek. Talán, lehet, hogy élni mégis érdemes. :) Kati

Nem egyszerű tudomásul venni a fogyatkozást, hanyatlást. Még akkor sem, ha nem velünk történik. Olyan egyedül álló, aki valamiért szingli, özvegy. Látni, hallani, hogy például valamely porcikáját csonkolták. Megrendít, érthetően. Hiszen tudjuk, érezzük. Ma te. De bármikor velünk is megtörténhet. Aki mélyen együtt érez, azt megviseli mindez. Olyan rokon, például, akiről tudom, hogy mióta csak ismerem, szorgosan tevékenykedett, és most ilyet helyzetet kell egyedül átélnie. Elgondolkodtat. Ez hát az élet. Sírok helyette is. Amit csak bírt, juttatott az utódainak. Most pedig ez követezett. Nem kis erő kell, ilyesmi átéléséhez. Az ember persze sokat kibír. Ad mintát az utána következőknek. Bocsánat, ha ilyenkor elgyengülés következik a mélységes együttérzéstől be. Lesz ez még a veletek is idővel. Hát ez is az élet. Erővel, túlélni minden szörnyűséget. Valamiért mégis csak érdemes. Bizakodva, reménykedve. ahogy szokták mondani: „Lesz ez még így se.” :) Kati

Első körben megfigyelem őket. Hogyan nyilvánulnak meg. Kötetlenül, minden dresszúra nélkül, alapból. Sokat elárul egy emberről. Arról, hogy alapvetően milyen a természete. Mennyire emberséges. Az újat bántja e. Kóstolgatja? A határait feszegeti e? Békés vagy harcias, támadó, nyakas, belemenős, kűzdő szellem? Manapság, amikor az egója a többségnek az egekben, a jogait hangoztatja, szinte minden helyen, az a kevesebb, aki szeretettel közelít, megértően. Voltam évtizedekig csak férfi beosztottakkal. Amikor 16 családfő tekintete követelőzött fizetésnapokon. Az italfüggőségük és más agressziójuk, ami nem önmaguk ellen, hanem kifele keresett célpontot, terhelt. A fiatal közösség mögött pedig a minden mozdulatot kontrolláló szülői közösség. Szerencsés esetben megértőek. Ha nem, akkor hibakereső üzemmódban működnek és esténként, ráérve, áttárgyalnak, mindenkivel minden részletet. Visszatérve a megnyilvánulásokra: Lenyűgöző látni, és izgalmas megtapasztalni, hogy egy egy helyzetben egy új vezetőt hogyan fogadnak. Megmutatkozik az egyén és a közösség. Felemelő, amikor van néhány, aki mosollyal fogad és nem bántással. A jóindulatúaktól mindig meghatódom. Viszonzom. Ők nem ellenségeskednek. Érezhető a mögöttük levők sok jó tette. Valamint az alapvetően jó természet. Sokszor jut eszembe, az ember alapjaiban való változása. Idővel még inkább olyanabb lesz, mint a kezdetekben. Persze érnek hatások, traumák, de ezek feldolgozása is annak a függvénye, hogy milyen adottságokkal érkezett. Voltam már erőim határán. Tapasztaltam, olyan bevillanó félmondatokat, amik tovább lendítettek. Helytállni képessé tettek. Fejlődtem. Meghaladtam önmagam. :) Kata

Hamuval szórtak régen vagy fűrészporral. Nyáron elrakott, porszerű száraz földdel, homokkal. Aprított mulccsal, apró szemcsés vásárolható zsákos anyagokkal mostanában. A lépcsőnket anyám szórta, mert annyira félt a törésektől. A korosodók óvatosabbak. Különösen, ha már nehézkesebben mozognak. A gumitalpú cipők különösen tudnak csúszni, ha jeges fagyos, zord hideg van. Emlékszem morgolódtam, ha bevittük a lakásba a talpon a szórt anyagokat. Ám felülírja az óvatosság, a portalan bejárat fontosságát. Az egészségügy működését ismerve, a sérülés következményeit mérlegelve megfontoltabbak leszünk. Mi mekkora procedúrával jár? Átgondoljuk. Döntünk. Kockázatokat fontolunk. Fiatalon a bejáratnál strandpapucsban a 8 lépcsőfokon lecsúszva a lenti lábtörlő vasrácson landoltam. Még aznap a párom is ugyanígy. Felálltunk és tovább mentünk. Több évtized után ezt más szemszögből látom. :) Kató

Virradatkor a hó elkotorva. Ha senkire sem számíthatsz,: ” Magad uram, ha gazdád nincsen!” -ahogyan a mondás is tartja. ” Azért van jó minden rosszban, ha nem látod nézz körül jobban!” A többi korombeli, környékbelitől a formám jobban megmaradt. Talán nem véletlen. Hiszen például, nem megfizetek erre a teendőre és a korlát-, kerítésfestésre, fűnyírásra embert, hanem elvégzem. Edz is testileg. Lelkileg.: Hiszen erő kell feldolgozni, hogy csak önmagadra építkezz! Ne hagyd magad el! Ne tespedj! Az ember hajlamos menni a könnyebb, kíméletesebb erőfeszítéstől kímélőbb megoldások fele. Tartalékol erőket. Figyelem a családbeli javakra hajtót, önmagát dédelgetőt. Ahogyan mindig megkíméli, kikíméli a nehézségektől magát. Megúszni törekszik profin mindent. Miért is települ a közelünkbe ilyen, mikor a felmenőim különösen szorgos emberek? Nem véletlen. Talán tanít a működésével. Mutat az életével egy képet. Lám így is lehet. Noha visszatetsző. De ki vagyok én, hogy bárki felett is ítélkezhessek. Csak megfigyelek. Elégedett ember? Van minden családban, minden munkahelyen ilyen. Ügyeskedő. Manapság azt szokták mondani, hogy ha nem látod a közeledben hogy ki az, akkor te magad vagy. Nézz körül jobban! :) Kata

Az ember jellemére utal. Figyelem azt akinek sosem volt semmilyen állata. Mennyi ideje, energiája maradt más dologra, önmagára? Jut eszembe a nálam nevelkedő 7 tagú kutya falka. A tyúkjaim, a papagájaim. Más emberi jellemvonásokra utal ezeknek az állatoknak a gondozása. Önzetlenség. Odaadás. Tanítanak is sok dologra. A nagy havat elkotorva szedtem nekik valamennyi zöldet. Szükségük van rá. Hálából, még januárban is 1-1 tojást a reggelimhez adnak. Azt olvastam nem emlékeznek. Sőt „buta tyúk”-ként emlegetik a baromfit. Cáfolatot tapasztalok. Az elmúlt télen a kutya sajnos 2 tyúkot eltett láb alól és egyet megtépett, amíg pár házzal odébb a nővérem előtt is a havat eltoltam, mert gyengélkedett. Keserű emlék. Nem kaptam, már tél elején jércét. Kértem a megmaradó egyet tartson ki tavaszig. Magányosan de túlélte és felépült. Örült az újak érkezésének. Nem bántotta a fiatalokat. Most, hogy leesett a hó, ki sem jön. A traumára emlékezteti őt. Fél. Érthetően. Bevittem neki az ólba az ételt. A most itt élő 2 kutya kevésbé tart a tüzijátéktól, mert az ide kerülő kölyök fiú egy öreg, hallását elvesztőhöz került, akit már nem zavart a zaj. Azt látta az öregtől, hogy nem kell pánikolni ilyesmitől. Lám mi mindent mutatnak az érzékenyebb megfigyelőnek. Azt szokták mondani az embereknek, tőled függ, hogyan értelmezed a veled történteket. A stresszt jobban bírók, edzettebbek strapabírósága jelzi, hogy odébb kezelik a történéseket. Vagyis, tehát, (ergó) : „Ha egy helyzeten nem bírsz változtatni, akkor a hozzáállásodon módosíts! ” :) Kati

Egy párkapcsolatra utaló félmondat elgondolkodtatott, írásra ihletett. Pontosan sajnos a frappáns verziót idézni nem tudom, hát körül írom. A férfi aki a saját csatáját a fejében elvesztette, a kapcsolatunkat is tönkre tette. Gondoljunk bele! Elindul egy szimpátia érzettel egy kapcsolat. X ideig tart, Van egy pont, amikortól nem dolgozik tovább a kapcsolatért. Nem tesz érte. Nem teszi oda magát. Egyre passzívabb. Töréspont. Belül az elmében egy döntés. Már nem éri meg. Egyre passzívabb lesz. Fejben dől el. Aktiválható még? Mondhatnánk, hogy amíg az újdonság varázsa és az a bizonyos oxitocin tart. Ám van itt más is feltehetőleg. Egy érzékenyített pont. Hiszen mindenki önmagán is dolgozik, a saját életén is töpreng. Ezzel párhuzamosan a párkapcsolatában is részt vesz. A saját fejlődése halad a kimondott vagy meg sem fogalmazott céljai felé. Csatát mindenki vív önmagával. Még a legbékésebbek is. Szeretnének önmaguk jobb verziójává válni. Amikor pedig valamilyen fontos dologban veszít, ez kívülre is kivetül. A hozzá épp legközelebb állón csattan az ostor. A kivetítés fogalma ismert a pszichológiában. A lelkünk ilyen módon is védi önmagát, amikor valami feldolgozhatatlan. :) Kata

Amiben szinte mindenki hibát ejt. Mégis felemelő asszisztálni a fejlődéshez. Látni a cseperedőt. Felfedezni mi az amit általunk produkál. Nagyjából ennyi a hála ezért a tevékenységért. Igen kevés, az amikor hálát kapunk az erőfeszítéseinkért. Akár szülőként, akár nevelőként. Leginkább okolnak, hogy miattunk történik nemkívánatos dolog-. Mi vagyunk az okai. A saját gyermekünk sem fogja elismerni, hogy nagykorúvá válva a felelősséget vállalnia kell. Egyszerűbb keresni a szülők nevelésében ejtett hibákat. Pedig a legtöbb szülő a gyerekének a jót, a legjobbat szánja. Akarja, hogy a gyerekének jobb legyen, mint neki volt annak idején. A nagyszüleink nélkülöztek, szűkösen voltak élelemmel. Hát a szüleink próbáltak bőséget teremteni ilyen téren. Számunkra ez volt terhes. Ha anyagiakban volt hiányunk gyerekként, akkor erre fektetünk hangsúlyt a saját családi életünkben. Próbáljuk korrigálni, ami kevésbé volt jó a mi kiskorunkban. Ám szinte bizonyos, hogy lesz olyan terület, ami nem lesz kielégítő. Amikor, már igazán felnőtté válik az ember, képessé válik rá, hogy megbocsájtson az elődeinek. Szüleinek, nagyszüleinek. Hiszen azok is csak jót akarhattak, feltehetőleg. A szülőt nem az vezérli, hogy majd jól kitol a gyerekével. Ahogyan korosodunk a kicsiket nézve, a sajátjainkban elérzékenyülve fedezzük fel az ismerős vonásokat. Mások gyerekiben is, ahogy idősödünk, lenyűgöző tud lenni, amikor felfedezünk szép vonásokat, külsőben, viselkedésben. :) Kati

Az élet mozgás. A mozdulatlanság halál. Aki lusta, ott valami hibádzik. A motiválatlan, beteg. Lelkileg. Nincs ambíció. Késztetés. Ha már annyit pihent, hogy fájjon, akkor akar tenni, menni, mozogni, alkotni. Kitalálni valamit. Módosítani. Jobbá alakítani. Akadályokat leküzdeni. Kihívásokat meglépni. Általuk sikerélményt szerezni. Valakit legyőzni. Valamit bebizonyítani. Szárnyalni. Magasságokba emelkedni. Önmagunkkal elégedetté válni. Önmagam vállát megveregetni. Jólesően elfáradni. Szeretni kell önmagam, hogy ezt megadjam. Megteremtsem. Rá kell találjak, arra, ami által ez bekövetkezhet.Tehát a lelkileg, testileg egészséges szeret tevékenykedni. Ha inaktív, akkor valami blokkolja. Italozás, telefonozás, cigarettázás… Ahogyan a buddhizmus tanaiban olvasható: „Figyelmét mérgező dologra fordítja.” Pedig, mint tudjuk a legnagyobb kincs az idő, a figyelmünk. Fontosra kell fordítanunk. Miért fordítja nem fontosra? Mert valami akadály van. Amit nem bír eltolni. Vagy csak azt hiszi, hogy nem képes eltolni onnan azt a torlaszt. Lehet, hogy csak lebecsüli saját erejét. Segítséget kell keressen hozzá! El kell gondolkodni ezeken magunkban. :) Kata

Ugrani, amint kiejt valamit. Pattogni körülötte. Aztán amikor később rendelkezik, azt érezni, hogy elrontottuk. Semmit nem értékel. Csicskáztat. Csak kapni akar. Nem tetsző, ellenszenves tulajdonságokat mutat. Az intézményben nem ájulnak el tőle. Ő egy a sok közül. Ott nevelik arra, hogy köszönje meg, ha bármit kap. Tennie kell azért, ha dicséretet akar. Csak úgy nem jár semmi. Erőfeszítést kell tegyen. Nem zsarnokokat akarunk a fejünk fölé. Hanem olyanokat, akik hálásak, ha bármit kapnak. Értékelik. Segíteni akarnak. Segítőkészek. Nem önző egoista énközpontúak. Képesek szerényen is működni. Képesek csapatjátékosok lenni. Nem csupa mamakedvencként követelőzni. Akarnok módon. Utálatoskodni. Csupa antiszociális vonást szed fel az elkényeztetett.Nem funkcionálnak ezek a vonások,amikor helyet keres bárhol. Mégis mennyi kicsi mutatja. Senki sem akar párja lenni egy önzőnek. Munkatársa sem akar lenni senki olyannak, aki mindenből csak a javakat akarja lefölözni. Kerülik. Egy anya sem akarja, hogy kerüljék az ő gyerekét. Tehát hogy is kell nem elkényeztetni? :) Kati