Kérdem a barátném, hogy élte túl, hogy akit annyira szeretett elhagyta. Hiszen, aki meghal pédául, azt elgyászoljuk. De aki elhagyott és mással van, az más módon fájdalmas. „Tudom-mondja, a másikkal is ezt teszi, majd.” Ő ilyen. Tőle ennyi telik. Hiába szeretik. Ettől jobban, mint ahogy én szerettem, más sem fogja szeretni. Ha ilyet nem tud értékelni, hagyni kell menni. Sőt, örülni a szerencsénknek, hogy nem vonódtunk vele össze erőteljesebb kötelékkel. Hiszen a későbbiekben hűtlenkedne. Olvasom: „Ha nem vagy bizonyos abban, hogy engem vagy egy másikat válassz, akkor a másikat válaszd! ” Ergó, akkor legyél velem, ha nélkülem nem megy. Nincs értelme létezned. Mindenképp velem akarod az életet. Megtapasztalni mindent. Lám nem is olyan bonyolult. Olvashatjuk: „Felemel és békét teremt.” Ez fontos momentum. :) Kati
A másikkal is ezt teszi majd
Minden vélemény számít!
A nadrág, ami télvíz idején is csak boka felettig ér és a cipőben a zokni boka alatt végződik. Vagyis a boka szabadon kivillantva. Sem csizma nem melegíti, sem meleg zokni, sem nadrág nem takarja. A hosszú mellény amiben télen szabadon a könyök, a csukló a kar, váll fázhat. A rövid kabátkák, ami akár a hátsót, derekat sem takarja, a térdet semmiképp sem melegíti. A hasat, derekat nem takaró felsők. A sok helyen felhasított, szakított farmer télen mennyire melegít? Hűt. Megbetegít. Ezek a divattá tett holmik segítenek abban, hogy kelljen kezeltetni a bokát térdet, könyököt, csuklót, vesét, derekat. Venni kelljen majd készítményeket. A gyógyszerészet ajánlásával. A divat a gyógyszeripar befolyása alatt. Pedig melegíteni védeni, takarni, óvni kellene az izületeket, hasűri szerveket. Régen is ha mini ruhát szoknyát hidegben viseltünk volt felfázás, petefészekgyulladás. Most a hasat szabadon hagyó felsőknél is a következmény hasonló. Küzdhetnek a kamasz lányaikkal az anyák. A fentebb leírt holmikat pedig télen, még korosabbak is hordják. Vannak azért jó, elterjedt holmik is. Az ötvenes, hatvanas években volt még divat egész télen, a térdet is takaró, hosszú, meleg kabát, most a pufi tollas, szivacsos a divatos. Valamint a nyakat fejet melegítő kapucnik. Ami régen nem volt. :) Kató
Ha éjjel megébredsz és nem alszol azonnal vissza. A telefonod bekapcsolása helyett, ha párbeszédbe kezdesz önmagaddal, mennyire vagy jó társasága önmagadnak. Érvek, ellenérvek egy-egy helyzettel kapcsolatban. Döntések későbbi hozzáállásokkal kapcsolatban. Tervek fontolgatása. Latolgatás. Kesergés, megvigasztalódás. Egyedül maradva, jobb híján önmagadra számítás. Tudomásul venni, ez van, a gép ezt dobta. A körülményekhez képest, mi hozható ki belőle? Kérdések sorozata. Esetleg szövetséges, honnan akad? Van még remény némi boldogságra? Valamennyi sikerre a mindennapokban? Mely területeket érdemesebb feladni. Hol van, ahol viszont még teremhet babér? Mi az amiben ne bántsam magam? Kiket tudnék segíteni? Hol szerezhetnék sikerélményt? Kiket tudnék ahhoz juttatni? Önmagam hol fejleszthetném? Kiket fejleszthetnék? Egyéne válogatja, mennyi kérdést hajlandó megválaszolni. Mennyire érdekes egy ilyen párbeszéd? :) Kati
Van ismerősöm, aki gyakran panaszolja, hogy a létezését értelmetlennek találja. Ez napi szinten terheli, nyomasztja. Belegondoltam, hogy én is vagyok egy ember ebben a világban, aki nem feltétlen kell, hogy önmagam bántsam. Legalább én karoljam fel önmagam. Segítsem. Legyek megértő. Elvégre 1 szavazatom nekem is van. Mondjuk az ismerősömtől eltérően én szívesen segítek másoknak. Örömöm lelem abban, ha mások általam jobban működnek. Nekem ez szívet melengető. Jó érzéseket érzek ilyenkor. Még akkor is, ha elég, ha tudom én. Én voltam, aki a háttérben menegeltem. Akár mindenféle elismerés nélkül is. Amúgy sem divat a mai korban hálát kifejezni. Kimondani: „Igen, köszönöm, hogy kitettél ilyen helyzeteknek, elvittél ilyen helyekre. Ettől én fejlődtem, több lettem.” Így aztán sokszor csak a saját vállam veregetem meg. Ez is jelent egy elismerést. „Elég, hogyha tudom én…” Ergó, amikor nem talál értelmet valaki, lehet próbálni az erős fókuszt önmagáról eltolni. Kifele, másfele. Nem csak saját gyarapodásra összpontosítani. Gyakori felállás a külsősök felé kritikus, hibakeresés. Önmaga felé erős gyarapodásra törekvés. Az eredmény keserűség. Nem is tud örülni annak amit elér. Amikor képessé válik valaki elégedett lenni akkor is, ha másnál jobbá tett valamit, akkor szintet lép. :) Kati
Ebben a filmben a főszereplö szellemileg a korábbiakhoz képeset kiugró magasságokba jut, majd ismét hanyatlik. Ez jutott eszembe a világhírű szÍnész szellemi leépülését figyelve. Sajnos a legközelebbi hozzátartozómmal is átéltük, amikor a máj nem megfelelő működése miatt az agy működésében is egyre nagyobb gondok voltak. A máj állapotát rontják, mint tudjuk az alkohol, de egyéb élelmiszert tartósítő szerek is. Korosodva a felejtések amúgy is terhelik a szellemi képességeinket. Ki-ki habitusának megfelelően veszi tudomásul ezeket. A szellemi és testi leépüléseket. A memóriánkban egyre kevésbé bízhatunk meg. Felvillan gondolat, ötlet, ihlet. Majd emlékezni fogok rá, úgy hiszem. Ám tapasztalom, hogy nem vagy körülményes a felidézése. A pouzle kirakásakor csak a közepes nehézségű megy. Régebben mennyire ment a nehezebb? Mennyire tudtunk keresztrejtvényt fejteni? Neveket megjegyezni? Mennyi időbe telt és telik most, ha új közösségbe kerülünk és illik mindenkinek megtanulnunk a nevét? Szembesülünk a kvalitásainkkal. A munkát meddig tudjuk végezni önmagunktól elvárt szinten? A 2 gyerekkel is otthon maradó kismamák amikor visszatérnek és újra próbálnak felzárkózni a munkába, átélhetik milyen szellemi erőket kell mozgósítaniuk. 4 évtizedre hagytam el a hivatásomat és helyette az energiámat a saját gyerekeimre fordítottam, A beteg társam és szüleim gondoztam. Megözvegyülve, a visszatéréskor felzárkózni próbáltam. Lassan integrálódtam. Van módom összehasonlítani a főiskolás osztálytársammal, kollegámmal önmagam. Ő, aki a pályát el nem hagyta milyen szakmai sikereket érhetett el. Vajon én milyen szintekre juthattam volna el? Összehasonlíthatjuk a szellemi képességeinket, idegi terhelhetőségeinket másokkal és a fiatalabb kori önmagunkéval. Kell hozzá megértés, nyugtázni, amikor alul maradunk, hanyatlunk. Keserves tapasztalások. Kűzdelem. A megfelő helyen kezeljük az esetleges alulmaradást. Például: „De még létezem, amennyire tőlem telhető, törekszem.” :) Kati
Olvastam Ransburg Jenő hogyan írt a gyerekek egészségesen működődéséről. Hitelesen meggyőzött például arról, hogy jelzi a gyerek az éhségét és azt is mekkora mennyiségre van szüksége. NEM KÉNE EZT ELRONTANI! A szülők rossz példájával, amikor svédasztalos étteremben, csak mert ki van fizetve a fix összeg, rosszullétig degeszre tömve látja az apját a gyerek. Akire felnéz ereje miatt a kicsi és példának érzi sok mindenben, szánalmas mintát mutat. Valamivel mindenki többet fogyaszt ilyen helyeken . Hiszen nem naponta van ilyen lakoma. Sokféle, színes, az otthonitól is színvonalasabban elkészítve. Aztán kamaszként ezt az élményt a megfelelő helyre elteszi. A következtetést levonja. A szülő is ember. Nyugtázza. Látja más területeken is a gyengeségeket, hiányosságokat. Sőt a sajátjait is megtapasztalja. Tudomásul veszi, elfogadja. Eldönti magában miből kér annyit amennyi szükséges. Ételből, élményből. A telhetetlenséget is megtapasztalja. Netezésből, alvásból. Dönt arról milyen szeretne lenni. Kinek tetszik és kinek nem tetszik a viselkedése. A számára, ki, milyen téren hiteles. Ki lesz a példaképe. Kiből, miből mennyire van szüksége. Ő rá kinek mennyire van szüksége. S, ha kevésbé kell, hogyan tudja önmagát olyanná formálni, hogy akarjanak lenni vele, a közelében. :) Kati
A traumakötésről is szólhat ez . Ami nem társfüggés. Az utóbbinál az illető szinte el sem tudja képzelni, hogy képes a társ nélkül önálló életvitelre. A traumakötött átélte mondjuk, hogy az ismerkedés kezdeti időszakában nagyon jó volt. Majd bizonyos idő elteltével a társa becsmérelni, kritizálni kezdi, leszólja. Taktikázva, játszmákkal kötést manipulál. Trauma a kötődni kezdőnek, hogy hanyagolva van. Az érzéseivel játszottak. Mint egy gyerek kötődik, pedig nem kéne. Az ész tudja, de a szív másképp érez. Ajánlanak a neten módokat a kötés oldására. Naplóírás, beszélgetés róla. A szinte hipnózisban lét oldása, tudatosítással. Sorra venni az elszenvedett sérelmeket. Összegezni. A néhány legerőteljesebbet sorra venni. Majd a nehézségek átélésekor a velük érkező pozitív új dolgokat is tudatosítani. Például. Fájó, hogy magamra hagyott, ám megtapasztaltam ekkor, hogy milyen szabadnak, függetlennek lenni. A becsmérlései nélkül az önértékelésem javul. A sok sírást meguntam és vidám élmények felé mentem. Kitaláltam teendőket. „Van élet a halál után” A magunkra maradás után. „A halál és élet harcra száll.. „Meghalván az élet, a halálon úrrá lesz..”- -ahogyan például a hívők is megéneklik feltámadáskor. Más művekben pedig a főnix madár erősödik fel poraiból. Megint másutt olvashatunk az Ének a csontok felett címmel mélységekből való felállásról. Hányszor produkálnak sorsok nagyon lentről történő gyógyulásokat. Aki szinte a poklot is megtapasztalta. :) Kata
Mint nyűg. Procedúra. Teendők. Beszerezni, elkészíteni, megfelelő hőfokon elfogyasztani, a megmaradtat tárolni, eltakarítani. Csak a legkevesebb teendő legyen vele. A legkönnyebben elkészíthető legyen. Minél kevesebbet kelljen bíbelődni vele. Optimális lenne egy multivitaminnal néhány korpatabletta, ami eltelítene. Ne is jusson eszünkbe, az étellel való teendők tömege. Ha nem megfelelő az élelem összetétele, akkor májat terhel, a tápcsatorna jelez puffadásokkal, súlygyarapodással egyebekkel. Kihat a kedélyre, közérzetre. Ha zajos, zsivalyos, idegsítő a munkahely, a kortizol emelkedés, falásrohamokkal terhel. Törekednénk egyszerűsíteni, de kihat mindenre. A ruha szorít, más méret kell. A beszerzés idővel és anyagilag terhel. Ha a pajzsmirigy működése változik, szintén összefügg az étkezéssel és a külsőnkkel. A fogyásoknál szintén más ruhaméret kell. Lóg rajtunk minden. Tekinthetjük mindezeket gondnak vagy lehetőségeknek. Szabályok egy társas játékban. Hiszen a külvilág véleményez. Szóban, tekintetekkel. Minősít, értékel. Ha nem tennék mindegy volna mi van velünk. Lehangoltan legyintenénk mindenre. Így legalább nem hagyják, hogy önmagad elengedd. :) Kati
„Mutass nekünk!” -kérték a kicsik. Noha még korainak éreztem az ő korukban ilyesmit rajzolni, hiszen ez felsőbb évfolyamokon anyag, azért megmutattam. Ilyenkor a csillogó szemeket látni megfizethetetlen élmény. Az én koromban látom magam előtt azt is, ki milyen téren fog felnőttként élni. Fel is villantom nekik: „Még az is lehet, hogy író leszel vagy divattervező, építész stb. Tágra nyílt szemekkel képzelik el önmagukat felnőttnek. Az érdeklődés, a kiállás, a szorgalom, mind megannyi jelzés. Bátorítani őket, a szüleiket is. Kínálják meg utakkal a kicsiket! Mutassanak területeket, ahol felfedezni valókra lelhetnek. Figyeljék mivel cseng össze az érdeklődés, az adottságokkal. Ott fog erőt nem sajnálva kutakodni egész életében szívesen. Nem felejtem el, hogy a nagyszüleim padlásán leltem az első könyvre, aminek az volt a címe: Bevezetés a pszichológiába. A hangvétele jelezte ilyen téren van felfedezni való. Apám 13 éves koromban felháborodott, amiért a közgazdászat helyett inkább más irányba terveztem a jelentkezésemet. Úgy vélte ott magamnak könnyebben teremtettem volna anyagilag bőséget. Nemcsak anyagi bőség bír adni örömet az embernek. Vitáztam vele a magam módján. „Papa a pénz nem minden.” Szinte hallom, mintha felvétel rögzítette volna a beszélgetésünket. Igazunk volt mindkettőnknek. Emlékszem az egyetemi nyilt napokra, amikor az előadókat hallgattam a lányaim továbbtanulásait fontolgatva. Hogyan beszéltek a Közgazdaságtudományi egyetemen és az Elte pszichológia szakán. Igen érdekes most visszaidézve ezt olvasni ahogyan a magam és a gyerekeim életútját figyelem. Az élet ismétli önmagát. Perspektívák az életekben. Állítólag érettségik táján érti, érzi át leginkább az ember a tudományokban micsoda átfedések léteznek. Mennyire összefügg minden mindennel. Nézhetem felülről is, előlről is, értelmezhetem. :) Kati