Az érdekek és a jogok mentén. Távolságtartóvá lesz, aki tapasztalja, hogy, amint valaki közelít és elkezdi az érdekeit tolni, akkor rendre sérül a sajátja. Ha még jogai is lesznek a másiknak és hangoztatja, akkor visszahúzódik az ember inkább. Olvasom menedék az egyedül lét. Azt is írják délibáb. Rá lehet szokni. Van ugyan az együttlétre vágy, de ha lehet, minél kevesebb sérüléssel, ha egy mód van rá. Jó érzésű ember a másikhoz igazodni, alkalmazkodni próbál. A kapcsolatok egy pontján a hatalmi pozícionálódás történik. Alá-fölé rendelődés, behódolás. Ha egyik fél sem hajlandó, akkor hatalmi harc van. Illúzió lenne, hogy amihez te értesz azt elfogadom és te is elfogadod amihez én értek? Megvalósíthatatlan? Van aki szerint élete legjobb időszaka volt, mikor egyedül élt egy ideig. Küzdelmektől mentesült. Különösen, ha a korábbi kapcsolata hadszintér volt. Szociálisan oda kell fejlődni, hogy felismerjük a jelekből, ha manipulátor közelít. Tény, hogy ügyesen leplezik. A gyakorlott szem viszont észre veszi. Erre a gyakorlottságra teszünk szert. A tanulópénzt nem lehet megspórolni. Ahogy megénekelték elődeink: ” Pokolra kell annak menni, ottan kell azt megtanulni. Hogyan kell a dudát fújni.” A tapasztalatokat követően bölcsebbé válni. :) Kati

A bántalmazó, pusztít, nyír, ha vannak gyógyulatlan anya-sebei. Lehet orvosolni? Keres még középkorú is anya típust, aki talán valahogy segít. Mindenkinek vannak az anyától szerzett sérelmei. Miközben nevelünk hibákat ejtünk. Annyi helyzet teremtődik, hogy nem lehet megúszni hibázások nélkül. A durvább sérelmek, sérülések, sértések hosszabban maradnak meg. Nem kiképzett pedagógusok, pszichológusok, pszichiáterek nevelnek. Sőt, még a „Suszter cipője is lyukas lehet”. Vagyis a szakemberek gyerekei is hordoznak sérüléseket. Feldolgozatlan sérelmeink, lelki bajainkat eredeztethetjük gyermekkorunkra, az ott közelünkben élők hibás viselkedését tehetjük felelőssé. Ám nagykorúvá válva nem kenhetünk mindent a szüleinkre. Önmagunkat fejlesztenünk kell. Az önismeretünket csiszolni. Beszélgetünk barátokkal, ismerősökkel, terapeutákkal, szakemberekkel, a társainkkal, partnereinkkel, akik jobb esetben megértőek, segítőkészek. Ha hasonló problémákkal bajlódnak és más más szinten vannak a megoldásban, adnak példát, hogyan lábalnak ki konfliktusból. Külön témakör, hogyan védhetjük meg magunkat, bántalmazó partnerrel szemben. Hogyan ne legyen a következő is bántalmazó mellettünk. Tudatosítandó magunkban, hogy nem véletlen ez a típus közelít, lel ránk. Addig így lesz, míg meg nem tanuljuk felismerni. :) Kati

Viszek a kollegámnak. Bottal vánszorgott jó ideig, mint egy szárnya szegett madár. Úgy járt munkába. Az emeleten felejtve botját bicegett haza és mondtam: ” Hé! Pezsgőt bontunk! Már nem kell bot!” De akkor csak ott felejtette. 2 alkalommal. Most pedig már a nélkül jött munkába! De sokat számít, ha dicsérnek, motiválnak. Örül valaki a javulásunknak. Az élet él és élni akar. Udvarolni akar nekem 32 és 36 éves ember. Figyelmeztetem. Csak komoly kapcsolat érdekel. Bizonyára tervez majdan saját gyereket. Döbbenten hallgatom, hogy nem. Akivel naponta beszélgetek 6 éve, szintén az utódlásra kategórikusan nemet felel. 2 olyan közeli lány ismerősöm is így vélekedett. Ők azóta már babával léteznek. Elgondolkodom azért erősen. Annyira rossznak találják a világunkat, hogy a legféltettebbet, az önmaguk kicsi folytatását, életre is vonakodva hívják. Tény, hogy gyarló az ember. Telhetetlen. Mindig is az volt. Mostanság, különösen. Azért vannak olyan dolgok amiért létezni érdemes. Ha nem is kapok már semmit mikulásra, szívem melengető helyzeteket teremtek. Adok másoknak dolgokat ( nem csak tárgyakat). A gesztustól melegség járja át a belsőmet. A minap a kolleganőm párja meghalt hirtelen. (Műtétre várt a szívével.) Mint sorstárs-beli kis testvérem öleltem a megözvegyültet. Csak a következő 1 napot próbálja túlélni. Tiszta szívből drukkolok érte. Ha van olyan, küldöm az erőt feléje. Ha mi épp nem kapunk, próbáljunk adni, küldeni a másik felé. Az is éltetni, melegíteni képes. Olvasom hány országban fűtetlen otthonokban élik át a teleket. Milyen módokon teremtenek meleget. Mennyi módon képes az ember kívül belül, testileg, lelkileg melegíteni magát. :) Kati

Beszéltem olyannal akit szigorú anya nevelt. A ma is szigorú napirendet követő csak hallgatja, amikor gondolok egyet és csak úgy a most kapható újfajta szaloncukrokból kostolót vásárolok. Ha majd máshol megpillantom emlékem lesz róla, milyen is. Olyan mama mellett cseperedhettem, aki mutatta, a finom ízeknek örülni hogy kell. Spontaneitást is tanulhattam tőle. Szenvedélyes volt. Igaz leginkább a munkavégzésben. Fontosnak vélte az első benyomást és a jó külső megjelenést. Mennyi játékosságot élhet meg ezeken a területeken az ember! Míg a merev szabályok között élő mikről marad le, fosztódik meg. Válaszok arra, miért is nem tudják sokan emelni a kedélyüket. Depresszióról olvashatunk a világon minden fele. Az öngondoskodásról, önszeretésről hallgattam előadásokat a konferencián. Ha egyszer tömegesen élnek magányos szingliként, mert bármely korosztálybeli magának párt nehezen talál. Ezeken elgondolkodhatunk. :) Kati

Sikerült Jóval megemelnie a bevételét az ismerősömnek. Továbbra is olyan valaki maradt, mint volt. Nem vonzóbb, nem szimpatikusabb. Kérdeztem tőle. Milyen a közérzeted, hangulatod? Változott? Jobb lett? Hallottam, akik sóvárognak valami beavatkozásért például a testükön, amikor megtörténik, utána néhány hét öröm következik és ismét hasonló közérzettel élnek. Kérdeztem hát mennyivel lett jobb, most, hogy jelentősen magasabb a bevétele. A válasza szerint maradt a hangulata, közérzete. Ennyit jelent? Elért valamit. Tevékenykedett is érte. Hosszú ideig tettünk erőfeszítést egy saját munkahely megteremtésére. Amikor elértük, mint egy fennsíkon álltunk. Tény, hogy elégedettséggel töltött el egy ideig. Aztán fogalmaznunk kellett önmagunknak ismét teendőket. Hiszen ezek adnak értelmet. :) Kati

Jutalom. Évvégék közeledtével cégek éves jutalmakat osztanak ki. Fizetés emelések következnek. Kérdem az ismerősöm:” Számítasz százezerre?” ” Annyira minimum.”-feleli. Aztán el lehet gondolkodni. Kapunk valamennyit? Bármit is? Vagy még egy ünnepi évzáró étkezést is bajosan? Igen irigykedhetünk. Ha lehet ne úgy, hogy a másik ne kapjon. Hanem úgy, hogy bárcsak kaphatnék én is. A javak elosztásánál mindig is az erőteljesebbek, a dominánsabbak férkőztek előre. Aztán, azzal mit kezdtek a telhetetlenebbek azt is megnézhetjük. Mennyire élnénk az ő bőrében? Mennyire viselném a testét? Szívesen léteznék az agyával? ……. A teendőivel?…… A gondjaival? Az életmódja? Kedvemre való volna? Akarnám csinálni azokat naponta?……. Alaposan gondoljuk át! Azzal a működésmóddal jutott arra a szintre. Dönthetünk úgy, hogy követjük, ha az is irigylésre méltó. Illetve amennyit a gyomrunk elvisel mindabból, ahogyan ő létezik. :) Kati

Vagyok. Azt érzem, ha gyerekkoromban elhitették velem, akik felneveltek. Mellőzhetőnek éli meg önmagát, akit kicsiként félre tolnak bezárnak. Sajnos régen, nem volt ritka, hogy nem vitték oviba és otthon hagyták a kicsit, amíg a mama valamit dolgozott. Átéli, hogy ezt meg lehet tenni. Veszélyezteti a kicsijét aki ilyet tesz. Hiszen még, ha okos is támadhat ötlete olyasmit kitalálni, amivel kárt tehet. Azt is átéli, magára hagyták. Felnőttként, még, ha fájdalmas is, de ismerős a helyzet. Feltalálja magát egyedül is de az ember társas lény. Manapság sémának nevezik például a fentebb leírtakat. Oldható. Orvosolható. Tudatosítandó. Foglalkozni kell vele. Hiszen a kötődési nehézségeink oka lehet. Séma nélkül nem nő fel senki. Valami korrigálandót mindannyian hozunk magunkkal. Visszatérve a szerethető mivoltunkra, bizonyos, hogy létezik olyan, aki a társaságunkban lenni akar. Megtapasztalni akarja sokszor valamelyik jó tulajdonságunkat. Próbáltam minél egyszerűbben leírni, mert, aki már sokat volt egyedül, a benne élő gyermek kételkedni kezd. Elbátortalanodik. Megerősítést igényel. Nézzük csak meg a környezetünkben, ki ilyen? :) Kati

Azzá lesz már írtam egyszer a bundáskenyér, majd felzárkózik a főtt kukorica a sülttök, útközben a lángos. Kipipálod: „Ettem valami meleget.” Hozzá egy tejes kávé és ne kelljen foglalkozni az evés témakörével. Csak ne szédüljek. Vannak persze az ínyencek, mint kivételek. Ők a másik véglet. Akikről most írok, szívük szerint bevennének pár kapszullát, mondjuk korpatablettát, rá valami folyadékot amitől az megduzzad. Menjen be a multivitamin és kész. Bő folyadékbevitel és hagyjuk magunk mögött az egészet. Van azért itt lehangoltság. Ha jobban megnézzük. Léteznek a mosolygós depresszívek. Akik egyszer csak elmennek. Ismerünk hírességeket. Robin Williams nevét említeném meg, de sajnos sokat lehetne. A kapcsolatokban élők el vannak a saját megoldandóikkal. A felszín ami látszik, hogy a mosolygós, a lelkében viszont magányos. Belül, mikor magára marad akkora a súly a vállán hátán, ami nyomja, hogy a környezet felé esetleg csak a töredékét tudatja. ! :) Kata

Ergó: Ne hagyd el magad! Reggelente, télen vonszolod magad. Mit számít úgyse néz senki. Önmagad miatt. Mennyit jelez a megénekeltek szerint a nézése és a járása. A tekintet szavak nélkül mennyire beszédes és a járása az illetőnek a mozgása. Elfáradtságát de nagyon mutatja. Van ereje önmagára szólni?: ” Kapd össze magad!” Ne szokd meg, hogy vonszolod magad. Keress valami kedves dolgot! Öngondoskodásnak nevezték a legutóbbi pszichológia konferencián. Nagybetűkkel felírtam önmagamnak. A szinglik redukálják a minimálisra a kiadásokat, teendőket önmagukkal kapcsolatban. Ki akarna olyan mellé szegődni, aki a legpuritánabb ellátást adja önmagának. Hiszen, feltételezik, ha vele lesznek, hasonlóakat kapnak. Éppenséggel nem így van, mert a másiknak inkább van kedve habosítani a kakót az embernek, mint önmagának. Jól van az úgy és szinte behörpinti a meleg vizet a még alig feloldódott tejes kávé porral. Hogyan lehet elszontyolodva társra lelni? Egyáltalán cél? A párban élő nők üzenik: „Tapsikolj, hogy magad lehetsz! Amit kitalálsz az a program lesz. Nem szól le, nem becsmérel, nem kritizál, nem tesz megjegyzéseket a melletted levő. Nem korhol, nem horkol. :) Kató

A nagypapámnak nem én voltam a kedvence. Valljuk be, minden családban van kedvenc. Valamiért. Jobb esetben minden utódom más más vonásával van a szívemhez közel. Amióta minden nap a kaszájával gyűjtök a kertben füvet, ahogy fogom a szerszám nyelét eszembe jut, hogy az ő keze verejtéke és annyi év után az enyém is találkozik ugyanazon a nyélen. A szemlélete is. Hiszen a földet tiszteljük. Amit hátrahagyott gondozom, értékelem, megbecsülöm. Hálát érzek a munkáikért. A hagyományokat gyakran tagadják sokan, aztán vissza is térnek, amikor elidegenednek több nem működő működésmódban. Érti nagyon is amit most leírtam, az aki ezt megtapasztalja. Tud tartást adni, ha megtapasztaljuk az erőnket, amikor megoldjuk a nem könnyű teendőket magunk körül. Volt is tartása a nagyapámnak is, emlékszem. Felidézem. Nyomatékosítja bennem, nem vagyok akárki. Rájuk gondolva, erőt ad. A történeteiket hallgattam gyerekként, amikor munkáik közben beszélgettek. Figyelem az újakat, ők merre haladnak. Mennyit visznek tovább belőlem? Ők miket mutatnak az utánuk következőknek? Milyen utat jelölnek? :) Kati