Lélek és hit kategória bejegyzései

Lelkem királynői

Teveháton érkezett, fáradtan omlott le hátasáról. Megitattam, közben levette fátyolát és láthattam, milyen szép. Sötét haja kissé csapzottan keretezte az arcát.

Míg aludt a barlangomban, ismét meglátogatott a Halál. Ő hozott ide évekkel ezelőtt. A Magány sivatagába, ahol csak ketten voltunk: ő és én. Ezúttal apám alakját vette fel.

– Szervusz, öreg harcos – üdvözölt, kedvessége meglepett. Igaz, csak az elején volt velem kegyetlen, amíg el nem fogadtam, hogy ezentúl itt élek.

– Vendéged van – jelentette ki.

Biztos voltam benne, hogy ellenére van, inkább nem szóltam semmit. Az a nő olyan gyönyörű! Persze lehet, hogy egyszerűen túl régen élek itt, és aki nőnemű, az nekem rögtön gyönyörű.

angel-1284369_1920

– Ma másvalaki is meg fog látogatni. Ő nálunk él, a Túlparton. Nagyon régóta vár rád. Ne okozz neki csalódást. És nekem sem.

Gyáván hallgattam. Szűkölt bennem a félelem. „El akarja venni tőlem, el akarja venni tőlem” – ismételgettem keserűn.

– Hallgatsz? Úgy is jó – mondta a Halál, és felállt, indult a homokdűnék felé. Alakja megnyúlt, kámzsa nőtt a fejére, sötét lepel takarta immár. Megborzongtam.

– Ki volt ő? – kérdezte egy telt női hang mögöttem. Hallottam, ahogy mellém lép. Ránéztem, és egy nőt láttam elhagyott hazámból. Hajának egy tincse szemébe hullt, dús keblei finoman hullámoztak minden lélegzetvételnél. Sötét szeme az enyémbe mélyedt.

– Egy régi barátom – hazudtam.

– Ijesztő barátaid vannak, Vándor.

Meglepett, hogy tudja a nevem.

– Utánad jöttem ide, a sivatagba. Lejárt büntetésed ideje, hazatérhetsz.

Eszembe jutott a Városban töltött időm. A vágy a hírnév, az emberek tisztelete iránt. A reménytelen várakozás ideje. És a barátaim emléke, akik még valószínű ma sem tudják, hogy hová tűntem.

– Vár a nagyváros. Várlak én – mondta a nő, és megborzongtam. Olvas a gondolataimban? És vágyakozik utánam? Hevesebben vert a szívem.

– Ki vagy te? – kérdeztem összeszoruló torokkal.

– Sokan az Éj királynőjének hívnak. Én irányítom a Várost. Magányos feladat. Férfira van szükségem, társra, szeretőre. Sokáig kutattam, míg rád találtam. Gyere velem – fogta meg a karom.

Illata elárasztott, finom, édes illat volt, boldogan merültem el benne.

– Uralkodni hívsz? – suttogtam, miközben öleltem már, és magamhoz szorítottam. Milyen mámorító érzés volt!

Ő kuncogott.

– Nem. A hatalmam az enyém. De szeretőnek, szerelmesnek, társnak és barátnak valóban hívlak – futó csókot lehelt a számra. – Gondold át ma este. Holnap indulhatunk.

Megpróbáltam vadul megcsókolni, előleget a várható gyönyörből, de ő kisiklott a kezemből. Felnevetett.

– Majd a Városban. Nem kapsz meg mindent egyszerre.

Megyek! Nem érdekel a Sors, nem érdekelnek a céljaim – megtisztulni akartam a mulandóságtól – az érdekel csak, hogy vége az egyedüllétnek. Társra lelek, aki egyben egy csodálatos, érzéki NŐ is. Teljes életem lesz, a Város a miénk!

Éjfél után halk énekszó ébresztett fel. Az Éj királynője a közelemben aludt. Egyenletesen lélegzett, édes illata betöltötte a barlangot.

A fájdalmasan andalító dallam kintről jött. Kimentem hát.

A Hold ezüst fénye megpihent odakint a dűnéken. Lágy szél játszott a homokkal, szemben velem portölcsért kavart a lég. Aztán alakot öltött a kavargó mintázat.

Fehér fényből szőtt jelenés állt velem szemben, hosszú haja világítón omlott vállára. Mint két csillag olyan volt a szeme. Engem nézett, és ismeretlen nyelven énekelt. Ha az Éj királynője szép volt, hát ő csodaszép. Nem mertem közel menni hozzá.

girl-2506201_1280

Ahogyan megigézve bámultam, kezdtem megérteni, miről is énekel. Vágyódó hangjában egy országról volt szó, melyben egy szép és magányos királynő él. Várja haza a királyt, aki messze, idegenbe ment küldetésre. Meg kell találnia, és le kell győznie a sárkányt, akit ő teremtett és táplált sokáig, ám a sárkány önálló életre kelt és gyötri, kínozza az ország népét.

Ha király győz, örökre hazatérhet.

Tudtam, hogy rólam szól az ének, és én vagyok a magam sárkánya, a sivatag pedig a csatatér, ahol meg kell küzdenem a szabadságomért.

Azon a hajnalon két nő versengett értem.

Hízelgett a tény, de tudtam, mulandó helyzet ez. Ha az Éj királynőjével megyek, meghasonlok a sorsommal és magammal. Ha a Fény úrnőjét választom, életem folytatódik a kietlen pusztában, gyengédség, kedvesség és ölelő karok támogatása nélkül. Bár életem végén minden bizonnyal elérném őt és birodalmunkat. Oda csak tiszta lélekként térhetek meg.

Hasadt a hajnal.

A királynő jött elő és megölelt.

– Indulhatunk? – kérdezte.

Nagyon nehéz pillanat volt. Ekkor felerősödött a szél, és mintha távoli énekszó akkordjait hozta volna felém.

Kibontakoztam az ölelésből.

– Nem mehetek. Maradnom kell. A sorsomat választom.

A királynő mélyen a szemembe nézett. Láttam benne, hogy őszinte volt, minden szavát komolyan gondolta. Láttam azt is, hogy már késő, büszke nő ő. Megmutatta, miről mondtam le, és az már elérhetetlen a számomra.

Mikor elhagyott, hosszan néztem utána, kis híján utána futottam. Az tartott csak vissza, hogy sejtettem: hiába aláznám meg magam, már visszautasítana.

Aznap kis forrás tört elő a földből, annak a dűnének az aljából, ahol a Fény úrnője énekelt.

Arra gondoltam, hogy most, miután örökre a sivatagot választottam, tudnom kellene, a lemondáson kívül mit kezdhetek magammal ezen a kietlen helyen.

Ideje számot vetnem magammal.

 

Terápia

SZEMEIMMint tudjuk, agyunk szokott elrakni történéseket, bizonyos szegletébe. Különösen olyanokat, amelyek kellemetlen élmények. Kímélni próbálja önmagát a fájdalomtól, amivel járna az ilyen dolgok felidézése. Magamon is tapasztaltam, mikor sok év után elővettem a hangszerem, amin középiskolában tanultam és ömlött a könnyem. Vannak eltemetett sebek. Érettségi után esküdtem, ám 1 hónap után éreztem, talán inkább a szabadságra lett volna szükségem. Amikor pedig a hangszerem hangja felcsendült, az érettségi előtti énem egy része szólalt meg. Ha énekelni kezdek, akkor is kiszakad valami. Feltörhet. Szóval az eltemetett dolgokat, amivel nem tud mit kezdeni az agy, elrakja, de terápiákkal előjöhet és lehet dolgozni vele. Jó az ilyesmit oldani, mert feszültséget gerjeszt. Különféle terápiák léteznek. Tánc-, mozgás-, kert-, zene-, rajz-, állatok gondozása-, és a hagyományos módszer, amikor egy szakember segít azzal, hogy meghallgatja az emlékeket, terelgeti az embert, hogy feldolgozza a sérelmeket. Megkönnyebbülés következzen. :) Kati

Skizofrénia vagy Szent Lélek?

Emlékszem, Csiszér Laci számát hallgattam, amiben arról énekel, hogy Jézus felszabadít, és letöri láncainkat. A pszichém mélyéből áradt az erő, az energia. Aznap megint keveset aludtam, mint egy felpörgetett elektromos motor, lassan csitult le a lelkem. Falak törtek át bennem, érezhetően hangosabb, vagányabb, provokatívabb lettem akkoriban. Kőszegen, a régi ismerősök szerint nem voltam teljesen önmagam, nem voltam épeszű. Persze soha nem nekem mondták. Tényleg szabadosabban éltem. Feszegettem a korlátaimat, amennyire mertem. 2013-2014 – ben történt mindez.

chain-1623322_640

Úgy éreztem, közel van hozzám Isten, mélyebben megélem az Evangéliumot bizonyos vonatkozásaiban, mint korábban, és sokszor éreztem bűnbánatot és mindig (néha erősen és kitartóan) vigasztalást is azzal kapcsolatban, ahol híjján voltam az Igének. Bűnöket követtem el, de mindig előttem állt, hogy ezek csak gyengeségem miatt vannak eltűrve. Nem az erkölcsi rend ódivatú és én végre szabad, hanem egy ideig Isten fénykörén kívül kell járnom, mert a természetem még nem szabad, és gyenge a bűnnel szemben.

De Isten már beíratott az edzőprogramjába, és nem nyugodott bele a vesztes helyzetbe. Mintha végig fogta volna a kezem, és ha elszakadtam tőle, rögtön szaladhattam vissza hozzá. Ez a tudat rengeteg félelemtől és belső káosztól óvott meg. Végig biztonságban tudhattam magam, bár törvényszegő voltam. (Pornófüggő – nekem ez súlyos dolog. Érthető, elviselhető, és súlyos.) De bűnbánó törvényszegő. A Kapisztrán Szent János karizmatikus imacsoport vezetője jól emlékezhet erre a rövid időre, mikor közéjük jártam. Mennyire kettősség jellemzett, bár törekedtem a jóra. Biztos vagyok benne, hogy élet és halál múlik azon, hogyan állunk bűneinkhez – és Istenhez. Ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mámorban és összetöretésben voltam, de Isten végig ott volt. Nélküle ezt nem lehet idegileg kibírni.

Aztán később Isten mindent elkért tőlem. A szabadosság morzsáit is. Miután kiéltem hajlamaim, bőségesen is, jött a megtérés és az elfordulás. Nem volt mentségem, Isten mindent megengedett, ami ahhoz kellett, hogy végül szabaddá váljak. Megcsömörölhettem a bűntől.

Ugyanakkor egész idő alatt nem szedtem a skizofrénia (hallucinációkat és tévképzetek jelentő betegség) gyógyszereim. Nem jártam orvoshoz kontrollra. (Ma már járok, és szedem a gyógyszereimet.)

Akkor én most szabadon tomboló betegségem áldozata voltam, vagy egy spirituális belső pokoljáráson voltam Istennel, melynek vége a tiszta (tisztuló) élet?

Skizofrén vagyok vagy áldott?

Esetleg: mindkettő?

fantasy-2995326_1280

Zárszó: Tudom, nagyon úgy állítottam be ezt a történetet, mintha én egész idő alatt pusztán mennyei csodákat éltem volna át, Isten csodálatos vezetését, jövendöléseket és pont. Az árnyékoldaláról is kell azonban ejtsek pár szót, csak, hogy érthető legyen, miért is gondolom, hogy én skizofrén beteg is vagyok.

Gondolatrohanások – néha úgy beindultak a gondolataim, hogy én alig bírtam követni őket. Ilyenkor nagyon nehéz a külvilággal a kapcsolatot fenntartani, annyira leköt a gyors és sok belső történés, illetve az, hogy a tudatom a gyeplőt igyekszik megtartani a kezében.

Emlékezetkiesések – nem volt sok, de volt. Egyszerűen nem bírtam visszaemlékezni, mit is csináltam az elmúlt pár percben. Volt, hogy miközben teljesen elvarázsolva saját testem belső elválasztású anyagaitól (pl. Dopamin) tettem-vettem, elkavartam a postaládakulcsot a munkahelyemen. Ha nem került volna szerencsésen elő, és még csinálok pár hasonlót, akkor többet nem kellett volna oda mennem dolgozni. Egyszer órákig nem adtam ebédet a gondozottamnak, mert máshol jártak a gondolataim, és minden másról elfeledkeztem. Ekkor határoztam el, hogy visszatérek a pszichiáteremhez terápiába.

Fantázia – nagyon felerősödött. Mindenhol misztikus jeleket véltem felfedezni. Milyen ruhát vettem fel, hogyan állt a zsalu az ablakon, ki jött szembe az utcán. Egy káosz volt néha a fejemben. A dolog érdekessége, hogy mindezen közben tényleg kaptam Istentől olyan jövendöéseket (egyet-kettőt, de nem százat) amikre ma is támaszkodom, és valóra váltak. Igaz, ezek mind mélyebben bevésődtek, évek múlva sem gond felidézni őket, és a valóság visszaigazolta. Ha valakit érdekel ez bővebben, beszélgethetünk róla. Bár igazából ezek nekem szóló, eléggé bizalmas közlések.

És végül: a skizo gyógyszereim újraszedése után kiegyensúlyozottabb lettem érzelmileg, a gondolataim nem rohannak és józanabb lett az életem. Nincs az a belső folyamatos fantázia tüzijáték, ami nagyon szórakoztató és iszonyú zavaró egyszerre.

Szóval hívő skizofrén vagyok, aki, mint minden más keresztény, beszélget Istennel, és Isten hol hétköznapian (általában), hol pedig lenyűgöző módon, természetfelettien válaszol és vezet.

Mária Magdolna – a feminista propaganda

Miután ismerőseim beharangozták a filmet, türelmetlenül vártam, hogy megnézhessem. Nagyon érdekelt, hogy hogyan ábrázolja a nőt, a nőket, és a férfiakkal való kapcsolatukat. Hitélményt is vártam a filmtől, tanítást Jézusról és az Isten Országáról. Aztán rá kellett jönnöm, hogy feminista propagandával állok szemben, olyan mértékben „szállítja” a rendező (Garth Davis) a feminista kliséket, hogy a forgatókönyvet akár a hazai nagy feministánk, Müller Péter is írhatta volna.

Bevallom, kétszer kellett nekifutnom a filmnek, elsőre még keresztény tanításként kezeltem, s csak másodjára esett le, hogy egy intellektuális kalandról van szó, vallásos köntösbe bújtatva. Olyan véleményt is olvastam a neten, hogy apokrifekre támaszkodik a történet… esetleg legközelebb Comics képregények szolgálnak majd alapul? Bár, ha figyelembe veszem, hogy a hit itt csak keret, de nem a lényeg, akkor végül is miért ne? Ha a mondanivaló kibontásához az kell.

mmmmm

Feminista klisé egy: itt a férfiak gonoszak. Máriát még a saját apja is (igaz, megfélemlítve, megtévesztve, de akkor is) csaknem belefojtja ördögűzés címén a Genezáreti tóba. Jézus tanítványai mind erőszakkal akarják létrehozni Isten Országát a Földön, Mária az egyetlen, aki megérti, és gyakorolja a könyörületet másokkal szemben. Rendszeres a konfliktusa Péterrel, aki a kanonizált evangéliumok szerint az apostolok feje lett Jézus szavai alapján. Vagyis ő a férfihatalom maga, ami feministáék szerint csakis gonosz és erőszakos lehet. Míg Péter az egészségesekhez akar menni a jézusi kiküldetés alatt, Mária megkönyörül a haldoklókon, és ápolja őket. Végül Péter irigyen megtagadja Máriát, mert Jézus feltámadásakor neki külön és először jelent meg.

Feminista klisé kettő: A nők a férfiak által el vannak nyomva és pont. Nincs szeretet, nincs gyengédség, nincs előzékenység, vagy áldozathozatal a nők felé. Egy dolog van: elnyomás. Máriát is erőszakkal férjhez akarják adni, és kemény halászmunkát kell végeznie (eleddig soha nem hallottam róla, hogy az ókorban ezt a munkát nők végezték volna), holott a bábáskodáshoz lenne tehetsége. Mikor Jézus prédikál a mosó nőknek, egyikük egy szörnyű bosszú történetét meséli el, amikor egy házasságtörő nőt csoportosan megerőszakolnak a férje és a férje testvérei, majd vízbe fojtják. Az egyoldalú férfiszemlélet az mindig is sikk volt feministáék körében, árulkodó Müller Péter egyik könyvének a címe is: „Férfiélet, női sors”. Értjük, művész úr: a férfinak élete van, tele élvezettel, és önző örömmel, míg a nők élete az sors, kötelességekkel, terhekkel és korlátozó szabályokkal. Nemrég tartottam Kőszegen egy kiállást a Fő téren a két nem együttműködéséről. Ott is elhangzott a vélemény: a férfiak szívesen dolgoznak sokat a munkahelyükön, előléptetésért, utaztatásért, élményekért, pénzért. Nem, nem a családjukért, hogy legyen ajándék a karácsonyfa alatt, legyen közös nyaralás, legyen új mosogatógép. Személyes előnyökért kifejezetten. Gratulálok művész úr, terjed a propaganda, lehet egyre jobban gyűlölni a férfiakat.

Feminista klisé három: a nők erkölcsileg felsőbbrendűek a férfiaknál. Egy nő megbízható, míg egy férfi legalábbis veszélyes. Itt csak Mária érti meg Jézus tanításának lényegét, Péter elutasítása után az elnyomott zsidó nőkhöz megy igét hirdetni, ő megkönyörül a haldoklókon, míg Péter magára hagyná őket, és Jézus kivételezettként bánik vele: többször kifejezi csodálatát felé, hogy mennyire helyes módon közelít a tanításához, külön küldetést bíz rá, stb. Háát nem tudom. Antoni Rita nagy magyar fehér férfiakon gúnyolódik a Parlament előtt száz decibellel, Írországban most szavazták meg az abortuszt, sok nő bankkártyának nézi a férfiakat, váláskor az Isten irgalmazzon nekünk, férfiaknak… nem látom azt a nagy erkölcsi felsőbbrendűséget. Feminista önigazultságot inkább.

Azért volt ami tetszett a filmben. Pár szó erről is. Lázár feltámasztása után Jézus kétségbeesik, látja a közeledő kereszthalált és fél. Mária van egyedül mellette, és hite, bizalma, szeretete erőt önt Jézusba. Ha a feleségem ugyanezt tenné velem hasonló helyzetben, biztos nagyon hálás lennék érte. „Adj hitet!” – énekelte Ákos évekkel ezelőtt, és igen. Bárcsak a mai nők képesek lennének erre!

Júdás a történetben nem egy kapzsi tolvaj és áruló, hanem megtévedt, szenvedő ember. Ez nekem is jobban tetszett, mintha kijelentjük, hogy gonosz volt, és ezzel letudtuk őt.

Jézus halálának ábrázolása sokkal hitelesebb volt, mint akármelyik róla szóló filmben eddig. Mint embert amúgy is közelebb hozta ez a film hozzám, a megnézése után úgy éreztem, ezzel a Jézussal minden további nélkül megihatunk együtt valamit, és beszélgethetünk. Nem utasítana el. Viszont szörnyű költői képekben és szóvirágokban prédikált. „Hiteteket túszul lehet-e ejteni” – pl. egy a sok költői kép közül. Ki érti ezt meg? Ő ez egyszerű emberekhez szólt, mint amilyen én is vagyok, nem pedig költői kultúrestet adott, valahányszor szóra nyitotta a száját.

Szerintem a megújuló nő mozgalomnak egyre inkább gyakorolnia kell a megértést, a bizalmat és a tiszteletet a férfiak felé. Észre kell venni, milyenek is vagyunk valójában. Nem a szűk elitre és a még szűkebb elsötétült pszichéjű kisebbségre koncentrálni. Irigyelni az egyiket, megvetni a másikat. Közben itt vagyunk mi, a fennmaradó 99% küzdelmeinkkel, reményünkkel, szeretni és szeretve lenni vágyásunkkal. Tessék végre észrevenni minket is!

 

Mária Magdolna (2018)

rendezte: Garth Davis

Mária Magdolna: Rooney Mara

Jézus: Joaquin Phoenix

A pusztában

éjfA forró betonfalak közt csendesen vibrált a levegő. Közeledett éjfél, senki sem járt a város szélén, a gördeszkásoknak készített pályán. Csak egy fiatalember üldögélt pólóban és rövidnadrágban az egyik fal tövében.

Sört kortyolgatott, és magában beszélt, beszédét heves mimikával kísérve.

– Tudod milyen, amikor már századszor nézed ugyanazt? Mindig új arcok vannak, de ugyanaz és ugyanúgy működik – pillanatra elhallgatott. Jelentőségteljesen bólintott: – Márpedig fizetni nem fogok érte. És kérlek, a bűntudattal, ne gyere nekem! Régen abbahagytam volna, de igenis kell a kéj. KELL. Nem megy nélküle.

Kortyolt a söréből.

– Tudom, hogy tudod, de elmondom: már fáj végig nézni, hogy semmi kötődés nincs köztük. Nagyon kevés filmben van gyengédség. Nagyon kevés filmben hiszem el, hogy a nőnek is jó. Vagyis hazugságot nézek. De vagy ez a szappanbuborékszerű illúzió, amely végül mindig szétpukkan, vagy a komor sötét. A teljes egyedüllét.

Megint maga elé nézett.

– Honnan veszed, hogy bírom én ezt? Hány nőnél is próbálkoztam az elmúlt két évben? Volt, akivel jól indult a beszélgetés, aztán mikor felhívtam, kiderült, van valakije; volt, akit a munkám miatt kerestem meg, és az előzetes információim miatt reménnyel mentem hozzá, hogy több is lesz, mint munkakapcsolat. De már túlhaladottak voltak az információim. Az a pénztároslány szimplán kinevetett, amikor randevút kértem tőle, az ismerkedőoldalon pedig több mint ötven megkeresésre, két elutasítás jött csak válaszul. Hogy próbálnák ki a nők is, milyen mindig kezdeményezni! Még kurvával is próbálkoztam. Azt hittem, kialakul köztünk valami gyengédség… naiv voltam. Már mindenre sóvárogva tekintek, ami női: egy csobogó kis folyóra, a növényekre, egy mosolyra a plakáton, az eladónő illatára. Két hete a buszon ültömben elsírtam magam.

– Fáj, érted: FÁJ! Mintha forró olajjal öntöznék a bőröm, a zsigereimben pedig maró lúg folyna. Hogy fájhat a magány fizikailag? Sohasem hallottam ilyenről!

Tehetetlenül bámulta a sötétet, a deszkások kihalt paradicsomát. „Pont olyan, mint a lelkem: üres és sivár.”

Megrázta magát. Tudta, változtatnia kell, nem számíthat megoldásra kívülről. Segítség előbb-utóbb mindig jön. De a remény lángját neki kell meggyújtania belül. Kiitta a sörét, és az égboltot kezdte vizsgálni. NEM gondolt a kínjára, csakazértsem. Megkereste az Oriont, a Cassiopeiát, a Kis Medvét. Elkezdte megszámolni a csillagokat. Felidézte a filmeken látott galaxisok alakját. Mindig lenyűgözte a Világegyetem.

„Csak addig tartsak ki a jó érzésben, míg válaszol. Utána minden könnyebb lesz”, gondolta, és lenézett, mert valami mozdult előtte.

Egy fiatal nő állt ott, de szokatlanul öltözve. Fátylak takarták, és alatta egy ékszerekkel díszített bikinit viselt. Hosszú, szőke haján megcsillant a holdfény. Közelebb jött, és a férfi tudta, noha nem látta, hogy ibolyaszínű a szeme, és nem evilágból való. A nő leült mellé és a vállára hajtotta a fejét. Átkarolta a férfi vállát (szinte egyáltalán nem lehetett érezni az érintését) és halkan, csitítón beszélni kezdett.

– Nyugalom, Tomi, nyugalom! Értelme van, hidd el, értelme van! Cssss, cssss, nyugodj meg! Majd kiderül minden és meglátod, értelmet nyer!

Tamás előtt egy szurokfekete, vastag kőzet jelent meg. Látta, hogy erős szagú savval marják. A sav forrott, bugyogott. A kőzet alatt élő vizek voltak, hatalmas tavakká összeállva kilométer hosszan. De még nem lehetett hozzáférni, míg a vastag, kemény kő elválasztotta őt a víztől. A savra nézett, és pontosan azt a fájdalmat érezte, mint amiről pár perce beszélt.

Kinyitotta a szemét. A nyaka fájt, hisz órákon át tartotta előre lógatva a fejét. Szemben épp kelt fel a Nap. Hűvös szellő motozott a deszkás akadályok közt. Tamás felállt. Nagyot szippantott a friss levegőből. Erősnek és szabadnak érezte magát.

– Szóval itt jártál. Tudtam, hogy nem hagysz magamra. Köszönöm.

Azzal elindult az új nap elé nézve, a magány érzelmi pusztájában járva. A tegnapi sör kiürült dobozát messze rúgta.

 

Tessék mosolyogni!

fenykep0616Kiállás. Kiállások. Emberek elé, szelíden és derűsen. Megértően. Bátran. Évek óta teszem, immár társsal, van, hogy társakkal. Mindig az utcán, a járókelőket megszólítva. Ezúttal Isten szeretetéről.

Kőtörés volt az eleje. Minden ember energiabefektetés. Köszönni, a véleményét kérdezni. Egyetért azzal, amit a zászlónkra (molinónkra) kiírtunk? Tényleg úgy van? Másképp tapasztalta? De nem mindenki köszön vissza és nem mindenki válaszol. Ezúttal az első másfél órában sokszor látszott, hogy megérintjük az embereket, de magukban tartják a választ. Provokál a szeretet. De miért?

Mert az Egyház oly sokszor tűnik egy pusztán hatalmi és érdekvédelmi szervezetnek? Mert látszólag a hívek nem tesznek mást, mint hetente összegyűlnek a templomaikban, bonyolult és érthetetlen szertartást végeznek, aztán hazamennek? Élni tovább, az átlagtól látszólag cseppet sem erkölcsösebb, és főleg cseppet sem szeretet teljesebb, cseppet sem boldogabb életüket? Vagyis tulajdonképpen nincs mit átadniuk? Látszólag nincsen semmi vonzó és értékes plusz az életükben? Nos, nem derült ki, a megmozduló érzések bennmaradtak az emberekben.

Kifáradva nem lehet szívből mosolyogni. Mosoly és derű nélkül nem lehet hitelesen beszélni egy szerető Istenről. Így mikor egy néni megállt előttünk, és azt mondta: „Fiúk! Tessék mosolyogni! Az a szmájli nem teszi meg helyettetek!” – igazat kellett adjunk. Félre is álltunk imádkozni. És a helyzet megváltozott.

Több hívő jött pl. és beszélgethettünk velük a felekezetekről. A kölcsönös tiszteletről és egymás megbecsüléséről. Aztán akadt, aki meghallgatta, miért nem tapasztalhatta meg még Isten szeretetét. Hiszen Isten szellemi létező. Találkozni vele szellemünkben lehet. (Vagy lelkünkben.) Vagyis az elmélyült ima gyakorlásával, különösen a dicsőítés emel fel; vagy a tartalmas csend, amit az Ő jelenléte jár át. Illetve a tanításának fokozatos megvalósítása visz hozzá közel. A Szentírás, és különösen a négy evangélium olvasása, tanulása, fokozatos gyakorlattá tétele.

Aztán találkoztunk Sanyival, aki nemcsak meghallgatott, de azt mondta, több is érdekelné. Elhívtuk férfiközösségbe. Ugyan az ilyen elhatározások nem szoktak sokáig tartani, de… ne döntsük el előre, mi lesz még ebből!

Beszélgettünk álmokról. Egy férfi rendszeresen álmodik meghalt barátnőjével. Újraéli a régi emlékeket álmában, együtt vannak. Nem érti – jó ez? Az ördög játszik vele? Nem elengednie kéne már a lányt? Abban maradtunk, ha az álmai segítik, hogy a hétköznapi életét (és vannak gondjai: pénztelenség, munkanélküliség, kevés tüzelő, magány) akkor nincsen vele különösebb dolga. Köszönje meg Istennek, és merítsen erőt belőlük!

És voltak, akikért imádkozhattunk. Betegségből gyógyulásért, vigasztalásért – kell az imádságos segítés.

Végül egy csinos fiatalasszony is odaperdült, a fázó férfiaknak (nekünk) hozott egy – egy kakaóscsigát. (Ó, azok a gondoskodó Nők! Mmmm…) Még kétszer visszajött: vajon Isten szeretete vonzotta vissza, vagy valamelyik férfi mosolya? Már nem fogjuk megtudni.

;-)

Zoli

fenykep0615

Nyugi, fiam! Kimentelek, ha eljön az ideje.

I kezeI keze2Emlékszem, egyszer egy régi bűnöm nagyon elkapott. Kielégítettem a kívánságot, de a szenvedély még bennem parázslott. Gyötört a vágy, de belső erőim elfogytak a kielégítésük iránt. Éreztem, hogy sóvárgás kínja egyre beljebb húz. Ekkor, a pokol tornácán lenyúlt Isten keze hozzám, és megtartott. Megkönnyebbültem, majd pár perc múlva kicsit türelmetlenül kérdeztem: „Istenem, miért nem húzol már ki, még gyötrődöm.” A válasz is megjelent a fejemben: „Feloldlak, amikor jónak látom. Jó neked ha átéled, hogy tőlem függsz, és nem a saját akaratodtól. Ezt a bajt amúgy is te kavartad, emésztődj csak benne kicsit!” Mit tehettem? Elernyedtem belül;  tűrtem a kínt, és örültem a reménynek. Aztán hűvös áram csítitott el belül: megmentett az Isten.

:-D

;-)

Zoli

Karma és reinkarnáció

Minden élőlény megszületik, és amikor eljön az ideje, meghal. Ám a vaisnava hagyomány szerint minden élőlény újra megszületik. A reinkarnáció – a megtapasztalt, de elfelejtett születések és halálok körforgása – és a karma („minden tettet egy azzal arányos visszahatás követ”) ezzel szorosan összefüggő fogalma időtlen idők óta szerves része az indiai kultúrának. Az egyik legősibb szentírás, a Satapatha-bráhmana (10.4.3.1.) kijelenti: „Aki ismeri az igazságot, az legyőzi az ismétlődő halált, és elnyeri a tökéletes életet.” A pontos szavak – punar mritju – hagyományosan a reinkarnációra utalnak, mivel az eredeti szanszkrit szerint a megszületést, a meghalást és az újbóli megszületést jelzik (hogy újra meghaljunk).reinkarnáció1

A reinkarnáció és a hozzá kapcsolódó fogalmak vaisnava értelmezése az alábbi három pontban foglalható össze:

 

  1. Minden élőlény egy anyagi testben élő lélek. A védikus írások pontosan meghatározzák ezt a testben lakó lelket: „Ha egy hajszál felső végének keresztmetszetét száz részre osztjuk, majd az így kapott részeket ismét százra, a kapott egységek azonosak lesszív dobogóznek a lélek nagyságával.” (Svétásvatara-upanisad 5.9) Ennek megfelelően a hagyomány azt tanítja, hogy az univerzum megszámlálhatatlanul sok spirituális atomi részecskét – lelket – hord magában, amelyek mérete a hajszál felső vége keresztmetszetének tízezred része. A védikus irodalom a lélek méretén túlmenően az elhelyezkedéséről is tájékoztat: „A lélek mérete az atoménak felel meg, és csakis tökéletes értelemmel lehet érzékelni.” Ez az atomnyi lélek ötféle levegőben (prána, apána, vjána, szamána és udána) lebeg, a szívben helyezkedik el, és hatását a megtestesült élőlény egész testére kiterjeszti. Lelki hatása akkor nyilvánul meg, amikor megtisztult az ötféle anyagi levegő okozta szennyeződéstől.” (Mundaka-upanisad 3.1.9.) A lélek tehát a testbe szorul, és a születés pillanatától a testtel azonosítja magát. Egy élet alatt az ember sokféle testet ölt magára – csecsemőtestet, gyermektestet, ifjú testet, felnőtt testet, stb. -, ám ugyanaz a személy marad. A Bhagavad-gítá (2.13) kijelenti: „Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik.”
  2. A jelenlegi testünkben elkövetett tetteink meghatározzák, hogy milyen testet kapunk a következő születésünkkor. A vaisnava szövegek kijelentik, hogy a lélek testről testre történő vándorlása nem véletlenszerűen történik. A lélekvándorlást finom szintű vágyak indítják el,reinkarnáció3 aminek a kimenetelét a karma szabja meg pontosan. A karma korábbi tetteket jelent, amelyekre egyaránt sor kerülhetett a jelenlegi és valamelyik korábbi életünkben. Ez a magyarázata annak, hogy különböző fajok vannak: minden testtípus más-más többletlehetőséget kínál az érzéki élvezetre. Az egyének ízlésük és vágyaik szerint kapnak új testet. Aki például hajlamos a tunyaságra, és szeret aludni, az könnyebben hódolhat ezeknek az élvezeteknek egy medve testében (aki akár hónapokat is alszik egyfolytában).
  3. A lélek oly módon szabadulhat ki a születés és halál körforgásából, hogy istentudatossá válik. Krsna azt mondja a Bhagavad-gítában (8.15.): „Miután elértek Engem, a nagy lelkek, az odaadó jógik soha többé nem születnek meg…” Ezért a vaisnava hagyomány azt tanítja, hogy a bhakti-jógának – az odaadás jógájának – a folyamata kiszabadítja az embert a születés és halál körforgásából. A Brahma-szanhitá (5.59.) kijelenti: „A legmagasabb szintű odaadást úgy érheti el valaki, hogy folyamatosan törekszik az önmegvalósításra, amelyhez a szentírások bizonyítékai, az istenhívő magatartás és az állhatatos gyakorlás nyújt segítséget.”

 

A.L. Herman, a University of Wisconsin-Stevens Point filozófia-professzora a következőképpen érzékelteti a bhakti-jóga jelentőségét:

„A bhakti-jóga, avagy az „imádat útja” azzal kínál megoldást (a reinkarnáció problémájára), hogy felmutatja az Isten előtti odaadás folyamatát. Más szóval a bhakti-jóga… olyan tettekre ösztönöz, amelyek nem termelnek karmikus visszahatásokat, mivel a bhakta a tetteit és azok következményeit egy imádott Istennek ajánlja. Ennek eredményeképpen a tett által létrehozott karma Istené lesz, és nem a bhaktáé. Mindebből az következik, hogy a szenvedés problémája is megoldottnak tekinthető, hiszen az, hogy a munka gyümölcsét felajánlották Istennek, felemészti a duhkha – vágy – okát. Ez pedig szintén azt eredményezi, hogy megnyílnak a mennyek kapui.” (Herman A. L.: A Brief Introduction to Hinduism. San Francisco, 1991, Westview Press, 119. p.)64677_274264252699160_960300410_n

Krsna kijelenti: „Az anyagi világ a legfelsőbb bolygótól a legalsóbbig a szenvedés birodalma, ahol az ismétlődő születés és halál az úr. Aki azonban… eljut az Én hajlékomra, az sohasem születik meg újra!” (Bhagavad-gíta 8.16.)

 

Kyky

Jézus Indiában?

A szeretet hirdetésével és az osztálytársadalom szerepének tagadásával Jézus az indiai bhakti-mozgalom elveihez hasonló tanokat fogalmazott meg. Jézus tanításainak tartalma és hangulata olyan közel áll vaisnava bhaktihoz, hogy sokan úgy vélik, közvetlen kapcsolat lehetett Jézus és India között.

524588_268646393260946_1426571880_n

Ismerünk ősi páli kéziratokat, melyek említést tesznek egy bizonyos „Szent Isszáról”. Egyes vélekedések szerint ez Jézusra történő utalás, aki járt a Gangesz földjén. Korabeli európai és orosz utazók hasonló kéziratokat találtak, amelyek Jézus keleti útjáról tanúskodnak. A keresztény szemléletű C. R. Potter tiszteletes, Edgar Cayce és a muszlim Andreas Faber-Kaiser egybehangzóan azt állítják, hogy életének nem dokumentált 18 évében, vagy keresztre feszítése után (esetleg mindkét esetben) Jézus Indiában járt. Hogy Jézus indiai útjáról szóló beszámolók igazak-e vagy sem, azt a mai napig nem sikerült egyértelműen bizonyítani.

Míg a nyugati teológusok véleménye megoszlik ebben a kérdésben, a Bhavisja-purána című vaisnava szentírás megjövendöli Jézus indiai útját: A híres Maharádzsa, Salivaha megszólít egy vándoraszkétát, hogy fedje fel kilétét. Az aszkéta azt válaszolja, hogy Isszának (Jézus nevének ind változata) hívják, ő Isten Fia, a várva várt Messiás, aki egy szűztől született. Megemlíti még az amalekitákat is, az ősi bibliai törzset.

A Bhavisja-purána tehát megjövendöli Jézus megjelenését, ezért sok vaisnava Isten Fiának tekinti Jézust, mivel Jézus ezt mondja magáról a Bibliában és a puránákban egyaránt. Krsnát Istennek, Jézus Atyjának tekintik. Krsna az alábbiakat nyilatkoztatja ki magáról: „Én vagyok az univerzum atyja, az anya, a fenntartó és az ősatya.” (Bhagavad-gítá 9.17.)

Páli szövegek szerint Jézus ezeken a helyeken járhatott: Kabul, Leh, Lhasza, Kapilavasztu, Benáresz, Radzsabhita, Puri.

 

Kyky