Emlékszem, egyszer egy régi bűnöm nagyon elkapott. Kielégítettem a kívánságot, de a szenvedély még bennem parázslott. Gyötört a vágy, de belső erőim elfogytak a kielégítésük iránt. Éreztem, hogy sóvárgás kínja egyre beljebb húz. Ekkor, a pokol tornácán lenyúlt Isten keze hozzám, és megtartott. Megkönnyebbültem, majd pár perc múlva kicsit türelmetlenül kérdeztem: „Istenem, miért nem húzol már ki, még gyötrődöm.” A válasz is megjelent a fejemben: „Feloldlak, amikor jónak látom. Jó neked ha átéled, hogy tőlem függsz, és nem a saját akaratodtól. Ezt a bajt amúgy is te kavartad, emésztődj csak benne kicsit!” Mit tehettem? Elernyedtem belül;  tűrtem a kínt, és örültem a reménynek. Aztán hűvös áram csítitott el belül: megmentett az Isten.

:-D

;-)

Zoli