Toplak Zoltán bejegyzései

Vas Lady

queen-1779759_1920Hogyan sóvárogtam egyetlen pillantásodért!

Milyen büszke voltam, mikor tekinteted átsiklott rajtam

hiszen láttál!

Ismerős illatod megrészegített,

mert a közeledben lehettem, míg te másokat fogadtál

Hallottam a hangot, csodáltam diplomáciai képességedet,

és milyen sokszor hallottalak nevetni!

Hét évig szolgáltalak téged.

Hét év alatt egyszer sem ejtetted ki a nevem.

Ha valamit kértél, mindig más útján tetted,

főleg mikortól már észrevetted vágyódó pillantásaimat.

A hetedik év végére minden reményem elszállt

éltem nap nap után, lassan belekeseredve abba, ami nem lehet

Nem akartam beismerni, de egyre tisztábban láttam: gőgös vagy és gyáva

És persze okos, szép, szellemes, vidám, könnyed -annyira szerethető

pretty-3351294_1280A szolgálólány mentett meg. Addig járt utánam, míg észre kellett vennem.

Sorra leplezte le álnok fogásaidat, mellyekkel a tiszta képet mutattad magadról,

és valójában saját jellemed élted fel általad választott férfiakkal

Akkor még fájt, hogy én nem tartozom közéjük

Többet is tett. Felszabadított az udvariaskodás kényszere alól, vele mindenről és őszintén beszélek.

Minél több időt töltök vele, annál bölcsebbé válok.

Őt hallgatni mindig zene, másnak locsogás, nekem szíve dobbanása.

Megmutatta milyen egy nő belső világa, és amit találtam az tágas és fényes volt. Kevés csapdával.

Ma már csak a szívből kitépett szenvedélynek a lassan újra élettel betöltödése sajog.

A szolgálólány már régen a feleségem,

és benne több vidámság, egyszerűség, belső szépség,

tisztelettudás és bizalom van, mint úri barátnőidben és benned együtt sem.

A világ háta megett élünk, távol a palotától, közel a parti ormokhoz és a vízhez.

Új célok feszítik mellemet. Apa leszek nemsokára.

És a partvidék ismeretlensége vonz. Fel fogom fedezni, mi van az ismerten túl.

Vasnyakú, vasfejű ladyknek ott nem vesszük hasznát. A jövőm így gyógyítja a múltam.

Végre boldog leszek.

Hattyúnyakú nő

Szépséged rabul ejt.

Olyan csodás, hogy hódolatom elfogadod!

Hiszen akkor jelentek számodra valamit.

Oly nagyon szeretlek.

 

Hattyú nyakad sosem hajlik meg.

Nem viszonzod mosollyal sem kedvességem.

Gőgös gerinced végén megfeszülő állad.

Oly nagyon gyűlöllek!

 

Szomjúságom éltet.

Szabadságom ébreszt.

Oly nagyon mindegy

támogatlak, vagy épp harcolok én véled.

young-girl-531252_1920

Lelkem királynői

Teveháton érkezett, fáradtan omlott le hátasáról. Megitattam, közben levette fátyolát és láthattam, milyen szép. Sötét haja kissé csapzottan keretezte az arcát.

Míg aludt a barlangomban, ismét meglátogatott a Halál. Ő hozott ide évekkel ezelőtt. A Magány sivatagába, ahol csak ketten voltunk: ő és én. Ezúttal apám alakját vette fel.

– Szervusz, öreg harcos – üdvözölt, kedvessége meglepett. Igaz, csak az elején volt velem kegyetlen, amíg el nem fogadtam, hogy ezentúl itt élek.

– Vendéged van – jelentette ki.

Biztos voltam benne, hogy ellenére van, inkább nem szóltam semmit. Az a nő olyan gyönyörű! Persze lehet, hogy egyszerűen túl régen élek itt, és aki nőnemű, az nekem rögtön gyönyörű.

angel-1284369_1920

– Ma másvalaki is meg fog látogatni. Ő nálunk él, a Túlparton. Nagyon régóta vár rád. Ne okozz neki csalódást. És nekem sem.

Gyáván hallgattam. Szűkölt bennem a félelem. „El akarja venni tőlem, el akarja venni tőlem” – ismételgettem keserűn.

– Hallgatsz? Úgy is jó – mondta a Halál, és felállt, indult a homokdűnék felé. Alakja megnyúlt, kámzsa nőtt a fejére, sötét lepel takarta immár. Megborzongtam.

– Ki volt ő? – kérdezte egy telt női hang mögöttem. Hallottam, ahogy mellém lép. Ránéztem, és egy nőt láttam elhagyott hazámból. Hajának egy tincse szemébe hullt, dús keblei finoman hullámoztak minden lélegzetvételnél. Sötét szeme az enyémbe mélyedt.

– Egy régi barátom – hazudtam.

– Ijesztő barátaid vannak, Vándor.

Meglepett, hogy tudja a nevem.

– Utánad jöttem ide, a sivatagba. Lejárt büntetésed ideje, hazatérhetsz.

Eszembe jutott a Városban töltött időm. A vágy a hírnév, az emberek tisztelete iránt. A reménytelen várakozás ideje. És a barátaim emléke, akik még valószínű ma sem tudják, hogy hová tűntem.

– Vár a nagyváros. Várlak én – mondta a nő, és megborzongtam. Olvas a gondolataimban? És vágyakozik utánam? Hevesebben vert a szívem.

– Ki vagy te? – kérdeztem összeszoruló torokkal.

– Sokan az Éj királynőjének hívnak. Én irányítom a Várost. Magányos feladat. Férfira van szükségem, társra, szeretőre. Sokáig kutattam, míg rád találtam. Gyere velem – fogta meg a karom.

Illata elárasztott, finom, édes illat volt, boldogan merültem el benne.

– Uralkodni hívsz? – suttogtam, miközben öleltem már, és magamhoz szorítottam. Milyen mámorító érzés volt!

Ő kuncogott.

– Nem. A hatalmam az enyém. De szeretőnek, szerelmesnek, társnak és barátnak valóban hívlak – futó csókot lehelt a számra. – Gondold át ma este. Holnap indulhatunk.

Megpróbáltam vadul megcsókolni, előleget a várható gyönyörből, de ő kisiklott a kezemből. Felnevetett.

– Majd a Városban. Nem kapsz meg mindent egyszerre.

Megyek! Nem érdekel a Sors, nem érdekelnek a céljaim – megtisztulni akartam a mulandóságtól – az érdekel csak, hogy vége az egyedüllétnek. Társra lelek, aki egyben egy csodálatos, érzéki NŐ is. Teljes életem lesz, a Város a miénk!

Éjfél után halk énekszó ébresztett fel. Az Éj királynője a közelemben aludt. Egyenletesen lélegzett, édes illata betöltötte a barlangot.

A fájdalmasan andalító dallam kintről jött. Kimentem hát.

A Hold ezüst fénye megpihent odakint a dűnéken. Lágy szél játszott a homokkal, szemben velem portölcsért kavart a lég. Aztán alakot öltött a kavargó mintázat.

Fehér fényből szőtt jelenés állt velem szemben, hosszú haja világítón omlott vállára. Mint két csillag olyan volt a szeme. Engem nézett, és ismeretlen nyelven énekelt. Ha az Éj királynője szép volt, hát ő csodaszép. Nem mertem közel menni hozzá.

girl-2506201_1280

Ahogyan megigézve bámultam, kezdtem megérteni, miről is énekel. Vágyódó hangjában egy országról volt szó, melyben egy szép és magányos királynő él. Várja haza a királyt, aki messze, idegenbe ment küldetésre. Meg kell találnia, és le kell győznie a sárkányt, akit ő teremtett és táplált sokáig, ám a sárkány önálló életre kelt és gyötri, kínozza az ország népét.

Ha király győz, örökre hazatérhet.

Tudtam, hogy rólam szól az ének, és én vagyok a magam sárkánya, a sivatag pedig a csatatér, ahol meg kell küzdenem a szabadságomért.

Azon a hajnalon két nő versengett értem.

Hízelgett a tény, de tudtam, mulandó helyzet ez. Ha az Éj királynőjével megyek, meghasonlok a sorsommal és magammal. Ha a Fény úrnőjét választom, életem folytatódik a kietlen pusztában, gyengédség, kedvesség és ölelő karok támogatása nélkül. Bár életem végén minden bizonnyal elérném őt és birodalmunkat. Oda csak tiszta lélekként térhetek meg.

Hasadt a hajnal.

A királynő jött elő és megölelt.

– Indulhatunk? – kérdezte.

Nagyon nehéz pillanat volt. Ekkor felerősödött a szél, és mintha távoli énekszó akkordjait hozta volna felém.

Kibontakoztam az ölelésből.

– Nem mehetek. Maradnom kell. A sorsomat választom.

A királynő mélyen a szemembe nézett. Láttam benne, hogy őszinte volt, minden szavát komolyan gondolta. Láttam azt is, hogy már késő, büszke nő ő. Megmutatta, miről mondtam le, és az már elérhetetlen a számomra.

Mikor elhagyott, hosszan néztem utána, kis híján utána futottam. Az tartott csak vissza, hogy sejtettem: hiába aláznám meg magam, már visszautasítana.

Aznap kis forrás tört elő a földből, annak a dűnének az aljából, ahol a Fény úrnője énekelt.

Arra gondoltam, hogy most, miután örökre a sivatagot választottam, tudnom kellene, a lemondáson kívül mit kezdhetek magammal ezen a kietlen helyen.

Ideje számot vetnem magammal.

 

A férfiak egészsége fontos valakinek?

cold-1292880_1280

Itt van Nemzetközi Férfinap. A november hónap amúgy is a Movember mozgalom jegyében tellik, amikor bajuszviseléssel hozzuk egymás tudtára, és emlékeztetjük magunkat arra, hogy a prosztata rák valós veszély az egészségünkre. De fontos a férfiak egészsége valakinek? Egyáltalán fontos maguknak a férfiaknak? Mint oly sokszor, most is kiállt az utcára a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság aktivistája, hogy meg tudja mit gondolnak az emberek erről a kérdésről.

A megkérdezettek közt meglehetősen nagy egyetértés volt atekintetben, hogy a férfiak nem törődnek eleget az egészségükkel. Nagyon hasznos, ha van mellettük egy társ, aki kicsit terelgeti őket a szűrővizsgálatok és az orvosi rendelő felé. Igaz, ez sem csodaszer, mert van, akinél csak terméketlen vitát és veszekedést szül. Volt azért pozitív példa is: akadt, aki elmondta, hogy az ő párja bizony elmegy panasz esetén az orvoshoz, és szűrővizsgálatokat is komolyan veszi.

Érdekes kettőségről számoltak be többen. Miközben azzal, hogy a családfenntartás terhe megoszlik ma a két nem között, a férfiaknak általában lenne lehetősége többet magukkal foglalkozni, mégsem nagyon teszik. Nagyon sok férfinak az a vonzó és az az ideál, hogy dolgozzon sokat, akár a ház körül is, de időt és energiát fordítani sajátmagára nem szeret. Pihenni, kikapcsolódni szeretnek, de építő módon fordulni maguk felé már nem. Érdekes lenne felderíteni miért van ez így. E sorok írója nem hiszi el, hogy a férfiak egyszerűen igénytelenek és lusták. A munkahelyükön reggeltől estig hajtanak. Úgy sejlik, a társadalmunkban és az egyes férfiakban rögzült férfikép lehet ludas ebben. Dolgozni, meccset nézni, sörözni férfias. Orvoshoz pláne pszichológushoz menni nem. Segítséget kérni, megnyílni és együttműködni sajátmagáért másokkal nem. Belátni, hogy egyszerű emberek vagyunk igényekkel, szükségletekkel – nem. A sebezhetőség és önmagunkkal való őszinteség rejtett problémáját sejti a cikk írója emögött.

Szóba került más is. Igaz, hogy jó volna, ha a férfiak többet járnának orvoshoz, de ha minden kis szálka és tüsszentés miatt oda futnának, az vajon jó lenne? Együtt jár az élettel, hogy egy férfi elviseli a terheket, és bizonyos szintig maga oldja meg őket. Igazából ez egy méltányolható hozzáállás. Az önállóság és a személyes hatékonyság használata minden felnőtt embertől elvárható egy bizonyos szintig.

A másik fontos kérdés, hogy a társadalom hogyan viszonyul az erősebbik nem egészségéhez. Hát nem túl fényesen, különösen a nőkhöz viszonyítva. Míg a mellrákszűrésnek hatalmas háttere van, felvonulásokkal, újságcikkekkel, cégek szponzorálásával, addig a férfiak rákszűréséről eddig egy hónap, a novemberi Movember szól. A férfiakat célző szűrőprogramok sem számosak. Míg a nőket érintő sok problémáról sorozatok, mozifilmek és reklámok szólnak, addig mély hallgatás övezi azt pl., hogy milyen fontos, hogy a férfiak mentálisan és érzelmileg is jólétet éljenek meg, illetve milyen következménye van annak, ha ez tartósan hiányzik az életükből. A befejezett öngyilkosságok 80 százalékát férfiak követik el!

Összefoglalva: úgy tűnik mi, férfiak tehetünk önmagunkért a legtöbbet. Éljünk azokkal a lehetőségeinkkel, amelyek vannak az egészségügyben (szűrővizsgálatok, szűrések, évenkénti egészség kontroll, stb.) illetve álljunk a sarkunkra, és a döntéshozókat befolyásoljuk, hogy olyan kampányok, akciók, filmek és reklámok szülessenek, amelyek alkalmassak a szemléletváltás terén előeremozdítani a társadalmat. Sok tennivalónk van még a férfiak egészségét és egészségtudatosságát fejlesztő megmozdulások, akciók terén.

Ketten a nyílvánosság előtt is vállalták a véleményüket:

Értsd meg – nem kiszipolyozni akarlak (szerető feleség és anya levele férjéhez)

Előző cikkem párja. Egy képzeletbeli házastárs, nő és anya gondolatai párjához.

Látom, sokat dolgozol. Reggel kelsz, éppen csak látod a tieidet és már mész a munkádhoz. Tudom, hogy értünk teszed, köszönöm. Sok idődbe és fáradságodba tellik gondoskodni rólunk. Ismerlek, látom, hogy szereted, amit csinálsz. Nap mint nap használhatod képességeidet, és valóban jó vagy abban, amit elvégzel. Büszke vagyok rád, mert megállod a helyed ott, ahova az Élet helyezett. Mégis: beszélnem kell valami másról is. De szeretlek, szeretünk, ezt végig tartsd észben!

Pötyinek a kiscsoportban rajzolnia kellett arról, aki vezeti a családját, ki az, aki segíti őt, és eldönti a kényes kérdéseket. Szerintem egyszerűen arról kellett rajzolnia, hogy ki a főnök otthon. Engem rajzolt le. Mikor megkérdezték, hogy apa mit szól ehhez, csak a vállát vonogatta, szerinte te csak aludni jársz haza. Gondolom, nem kell mondanom, hogy én nem akarok egyedül főnök lenni, nekem tökéletesen megfelel, ha ketten döntünk el minden fontos kérdést, akár, hogy kihez vigyük a beteg gyerekünket, hogy majd melyik iskolába járjon, milyen legyen az otthonunk festése, és még sok egyebet. Nem akarom mindennek a terhét egyedül cipelni.

Kellesz.

love-4226896_1920

Tudom, milyen elhivatott vagy a munkádban, tudom, hogy mások megsegítésének fogod fel, és az is. De mikor öleltük meg egymást, úgy hogy beleomolhattak lelkünk falai? Van barátnőm, aki szeretőt tart, mert hajtja a párját a pénz miatt, és közben szenved a magánytól. Én ilyen tudathasadt dolgot soha nem tennék, szerintem zugivó válna belőlem. Amikor arra kérlek, hogy a hétvégére legyél velünk, akkor pont magamat, magunkat akarom védeni a széthullástól, elhidegüléstől. Hiányzik a figyelmed, régen olyan sokszor tudtál meghallgatni engem. Csacsoghattam melletted gondtalanul, mint egy igazi, gond nélküli nő. Mióta megszülettek az ikrek, a kialvatlanságtól kótyagos fejjel rohanok egyik feladattól a másikig. Mikor alszanak, akkor jut idő a háztartásra, mégsincs az a rend és tisztaság, amit magamtól elvárnék. Szüntelenül meg kell alkudnom magammal.

Nagyon kellesz.

Ne gondold, hogy csak kapni szeretnék tőled. Olyan régen hajtottad az ölembe gondoktól terhelt fejed. Kisimítottam homlokod ráncait, én figyeltem rád. És még valami. Bizsereg időnként ahol bizseregni kell, de nincs, aki belobbantsa nőiségemet. Szeretkezni akarok veled.

A gyerekek is meg akarnak ölelni, vagy csak lógni kicsit a karodon. Csak te tudod úgy körbe forgatni, hogy ne legyen tőle semmi bajuk. Nagyon szeretnének többet játszani veled.

Szeretünk. Legyél velünk, adj többet magadból!”

 

Értsd meg – ez nem csak a pénzről szól

„A férfiak sokat dolgoznak.” „Kevés időt vannak a családjukkal.” „Csak a karrier érdekli őket, vagy a pénz felhalmozása.” Sokszor találkozom ilyen sztereotípiákkal filmekben, sorozatokban. Tipikus a gyerekét elhanyagoló apa, aki persze megbánja idővel, és családja felé fordul. Emlékszem, kamaszkoromban láttam a „Hook” című remek filmet Steven Spielbergtől, és már annak az volt a fő mondanivalója, hogy az apák túl sok időt töltenek a pénzkereséssel, és túl keveset a gyermekeikkel. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű.

Lassan egy éve lesz, hogy az építőiparban dolgozom, és ebben az egyértelműen férfiak dominálta szektorban kezdem magam kicsit kiismerni. Van munka, kevés a jó szakember, aki odateszi magát, és ért is a mesterségéhez, az jól kereshet. Van munka sz*rásig, ahogy egymás közt emlegetik. Azonkívül tény: nagyon kellemes, ha az embernek nem kell a boltokban az árcédulákat nézni. Amire szüksége van, megveszi. Csepp, por és ütésálló mobiltelefon kell? Megveheted. Egy új gép a vállalkozásba? A tiéd. Életbiztosítás, hogy a család ne éhezzen, ha veled valami történik? Kösd meg! Kindertojás, egyszerre húsz liter tej, hús a hentestől? Menj be a boltba, rád várnak az eladók és a pénztárosok.

De ez az egész nem merül ki ebben.

graffiti-1900289_1920

Először is, az általam megismert szakemberek mind jó térérzékkel, kézügyességgel, előrelátással, és szakmájuk jó ismeretével, anyagismerettel és praktikus mozdulatok ezreivel bírnak. Beléjük idegződött a ma elérhető technológia és szakismeret. Önmegvalósítás, napi kihívás és kemény munka, egyben sikerélmény a pénzkeresetük. Szeretik a munkájukat. „Sz*punk mint a torkosborz” – emlegetik, és büszkén mesélik egymásnak a munkájuk közbeni rendkívüliségeket. Éjszakába nyúló szereléseket, a korábbi kivitelezők pontatlanságai, más önjelölt „szakemberek” „monyákolásai” miatti plusz kihívásokat, és, hogy miképp sikerült azokat leküzdeni és megoldani.

Másodszor viszont van még egy szempont. A másokon segítésé. Villanyszerelő ismerős mesélte, hogy ő kénytelen éjjel-nappal ügyeletben lenni az egyszemélyes vállalkozásában, mivel a környékükön sokan fűtenek árammal. Ha pl. valakinek karácsony éjjel megy tönkre a fűtése, neki a bejgli mellől is el kell mennie dolgozni, mert másnapra az illető már egy tüdőgyulladást is összeszedhet. Ez egy idős embernek akár halálos is lehet. Nem egyszer a szakembereknek jól össze kell hangolni a munkájukat, teszem azt a gázszerelőknek és a kéményépítőknek, mert így egy napig (reggeltől estig) nincsen fűtés az adott helyen, de estére már kész a munka, és melegben lehet a család. Ha csecsemő, vagy kisgyermek van a családban ez kiemelkedően fontossá válik.

Van egy pont, amikor már nem a pénzkeresetről, nem az egyéni kihívások leküzdéséről szól a történet, hanem őszinte segítéssé változik. Amikor éjfélig kell fáradtan, koszosan dolgozni, és semmi plusz pénzt nem kér érte a mesterember, mert megérti, hogy a családnak így is komoly anyagi áldozatába kerül a megrendelt munka kifizetése. Amikor a tetőn dolgozva, a korábban eltört cserepek is cserére kerülnek, holott nem tetőfedő aki épp ott munkálkodik. Amikor a becsületes szakember az első felméréskor közli, hogy a saját pénztárcája ellen beszél, de a kiötlött megoldás helyett mást javasol, amihez mást kell hívni, de a tulajdonosnak kevesebbe kerül – ez már emberségről szól. Egyébként hosszú távon gazdaságilag is megéri, mert az emberek találkoznak egymással, elmondják kivel mit tapasztaltak, és van, hogy a „szakit” megelőzi a jó híre. Az emberek egymásnak ajánlják.

Nem akarom én védeni azt a helyzetet, hogy a férfiak, az apák keveset vannak odahaza, és így nagyon sok hárul a feleségekre. Tény, hogy a férfi magának tesz óriási, és hosszú távon nagyon kifizetődő szívességet, ha törődik a feleségével, nem hanyagolja el érzelmileg, és időt tölt a gyermekeivel. De ez bonyolultabb kérdés annál, hogy ne a fényes karriert válassza, hanem a szeretteit. A legtöbb férfi előtt semmilyen fényes karrier nem áll, legfeljebb egy tisztes vállalkozás futtatása. Hozzon haza inkább kevesebb pénzt, és legyen időben itthon – mondja az áldozatkész feleség. Majd ő beosztja a kevesebbet.

De értsük meg – ez nem csak a pénzről szól.

A cikk párja, kvázi válasz egy képzelt feleségtől.

Férfiak: harcosok, lánglelkű lovagok

ip– Most, ahogyan mesélem, megint itt van előttem, átélem – mondta ismerősöm. Tűzoltó. Egy balesetről beszél, ahol a vonat a gépkocsit összteörte, a benne ülő fejét pedig széttrancsírozta. A látvány emlékével kell együtt élnie, most már haláláig.

– Tudod, vannak női önkéntesek is – mondja, szintén ő – de ők nem vonulnak ki tűzhöz. Jobb is. Nem érezném magamat biztonságban mellettük. Kevesebbet bírnak, és ott akár órákon át is állni kell a próbát. Egyébként örülök nekik, hasznosak, szorgosak, de éles bevetésre jobb, hogy nem jönnek.

Másik ismerősömmel is beszélgettem, ő kőműves.

– Csak egyszer azt érném meg, hogy a megbízónk jöjjön fel az állásra nyáron, és álljon ott mellettem, amíg én dolgozom. Nem kell csinálnia semmit, csak ott állni. Kíváncsi vagyok, bírná-e? Pláne egy falfelület színezésénél, ahol nem lehet megállni, amíg be nem fejezzük. Dolgozni kell, vagy örökre nyoma marad, hogy lusták voltunk.

Hajnali öttől (mert akkor már világos van, és  még nincs meleg) este nyolcig dolgoznak nyáron.

Kéményépítő a harmadik ismerősöm. Láttam már tíz méter magasan, egy kémény mögötti létrán egyensúlyozni. Pedig nagyot lehet onnan esni.

A férfiak, köszönik, itt vannak közöttünk, teszik a dolgukat. Verítékkel, kockázattal, erővel és bátorsággal – építik a világot.

Mint ezer évek óta mindig is tették.

 

Egy szerető apa kálváriája – A magyar apai jogok testközelből

A cikk eredetije itt.

A férfimozgalom, az apajogi mozgalom hosszú ideje minden eredmény nélkül ismételgeti, hogy az apai jogállás megállapítása és az apai jogok bírósági érvényesítése tekintetében nagyon súlyos hiányosságok állnak fenn hazánkban. A Valódi Egyenlőségért Civil Társaság és a Férfihang Civil Társaság most arra tesz kísérletet, hogy egy sajnos szokványosnak nevezhető apai perspektívából mutassa be, hogy a magyar jogrend miként taposhatja sárba az elvált apák jogait. Interjúalanyunk, Takács László, csak egyetlen azok közül a millió számra létező apák közül, akiknek a nők irányba elfogult magyar bíróságok és a nőszervezetek összefonódásának köszönhetően eredményesen sikerült tönkretenni az életét a gyermekével együtt.

 

Ahogyan azt ennek az interjúnak az első részéből is láthatjuk, elképesztő kettős mérce feszül a magyar jogrendben: gyakorlatilag a nők bármiféle számonkérés nélkül hónapokra is elzárhatják a gyermeket az apa elől, de az apán számon kérik, ha ennek az állapotnak véget kíván vetni. A nyugati apaszervezetek már régen felismerték és próbálnak küzdelmet folytatni a szinte általános anyai önkény és az azt aktívan támogató jogrend ellen. A jelenségnek neve is van: “parental abduction”, amit nemes egyszerűséggel “szülői elrablásnak” vagy “szülői gyermekrablásnak” fordíthatunk. Ahogyan azt az interjú alany, Takács László is jól megfogalmazza, a jogrend gyakorlatilag a női gyermekbántalmazóknak, gyermekrablóknak, elidegenítőknek nyújt segédkezet, akik visszaélve az anyaság iránti társadalmi tisztelettel gyakorlatilag a gyermeket mindenféle retorzió nélkül elzárhatják az apától, ezzel fejlődésében visszavethetik, gyakorlatilag megnyomoríthatják őket.

 

Súlyosan elfogult, prekoncepciózus tárgyalási módszerek, manipulált jegyzőkönyvek, manipuláló szakértők, feminista szervezetek a bíróságokon, szándékosan olyan hosszan elhúzott eljárások, amely idő alatt a gyerek lényegében elidegenedik az apától, mi több felnő, és így válik az egész peres ügy végül okafogyottá. Ez képezi ma az igazságszolgáltatást ebben az országban az apák részére.

Figyeljünk az interjúban elhangzó nevekre különösen: ott találjuk például Dr Spronz Júlia nevét is, aki Magyarország egyik első számú férfigyűlölő szervezetének az alapítója. A PATENT egyesület vagyis a “Patriarchátust Ellenzők Társasága” már a nevében is egy vicc: mintha valaki hókuszpókról beszélne valóságként, úgy beszélnek ők a “patriarchátus” igazolatlan feminista elméletéről. Ha létezne a patriarchátus, vagyis az apajogú társadalom, akkor nem úgy állna a helyzet, hogy ma a magyar bíróságokon egy apa még a másik fél alkalmatlansága esetén sem kaphat felügyeleti jogot a gyermekei felett.  Ha valaki úgy érzi, hogy szégyenteljes morális összeférhetetlenség, hogy valaki egy ilyen férfigyűlölő szervezetben vezető tisztségviselő és emellett jogászként praktizálhat, az talán nem jár messze a valóságtól. De a feminista, férfigyűlölő szervezetek és a jogrendszer valóban alávaló összefonódásáról mesélhetünk hátborzongatóbb történetet is: említhetjük a Justitiát megcsúfoló “Bírónők Egyesületét” is, amely szervezet egyik alapítója egyben a NANE vérfeminista, férfigyűlölő szervezetnek az egyik vezető tisztségviselője is, Dr Wirth Judit. Az egyebek mellett általa életre hívott Bírónők Egyesülete évek óta “érzékenyíthet” a bíróságokon, hogy miként kell a nők irányában kellően szenzibilis,  valójában lényegében előítéletes, férfigyűlölő eljárásokat lefolytatni, mintha azok nem lennének maguktól is kellően elfogultak. Mit kereshet egy ilyen szervezet a magyar bíróságok közelében?

Nem marad más lehetősége a férfiszervezeteknek, minthogy a köznyilvánosság szégyenfalára írjuk mindazoknak a nevét, akik feminista szervezetként a férfiak ellen uszítanak és akik egy ilyen jogrendszer működtetésében személyesen részt vállalnak, mind bírósági, mind gyámügyi vonalon. Határozottan felszólítjuk az államot, hogy az apák diszkriminációjára uszító, apahibáztató, férfigyűlölő szervezetektől vonjon meg minden állami támogatást! A férfigyűlölet és az apaellenes jogi uszítás és manipuláció nem képezheti legitim részét Magyarország államilag támogatott civil szférájának. Méltányos, tisztességes, időhúzástól mentes, sőt gyorsított bírósági és gyámügyi eljárásokat követelünk az apáknak! Követeljük a megfelelő, új, diszkriminációtól mentes törvényeket és rendeleteket az apák jogainak érvényesítéséhez! A gyermek-szülő kapcsolatokból eltékozolt évek soha nem hozhatóak vissza!

Szakik egymás közt (dokumentum novella)

– Na, ki a király csávó? – kérdezte Atti, kezében a kis fellépővel. A kerthelyiségben már ketten ültek az asztalnál: Imi, Atti állandó társa a kőműves melóban, és Tibi, aki fémkéményeket épített. Tibi dolgozott pár napja Attiék keze alá, egy gázkéményt kellett úgy igazítani, hogy szigetelhető és színezhető legyen a fal a rászerelt kéménytől. Akkor maradt ott a fellépő.

– Iszol te is? – kérdezte Imi. Előttük már állt egy-egy üveg sör.

– Csak citromosat – válaszolta Atti és leült. Imi folytatta Tibivel megszakított beszélgetését.

– Ja, szóval egybe volt vagy kétszáz négyzetméter. Képzelheted, igaz, Atti? Felmentünk délben az állásra, és abban a tűző melegben le sem jöttünk hatig. Már azt hittem, vattát köpök.

– Nem állhattok meg munka közben?

– Színezést csak saroknál lehet abbahagyni, különben látszani fog hol tartottál szünetet. Ha egyszer elkezded, végig kell nyomni.

Tibi elismerően biccentett.

– Nem szédültetek már a végén? A vízhiánytól.

– Azért innivalót vittünk fel magunkkal, de mondjuk ha lendületben van az ember, nem ér rá inni. Mindegy, ez van. Férfisors, ahogy apám mondta régen.

Atti is megszólalt:

– Nem egyszer mondtam már a megbízónak, hogy csak jöjjön fel velem az állásra, nem kell dolgozzon, csak álljon ott mellettem, amíg én le nem jövök.

– Miért mondtad ezt? – kérdezte Tibi.

– Mert például múltkor is: bekérdez a fickó, hogy már megyünk is? Mondta, hogy elmennek sétálni az asszonnyal, szép az idő, nem lesznek kicsit otthon, mire én, hogy oké, mi is már mossuk a szerszámokat. Erre visszakérdez, hogy aszongya: már mentek is? Hát mondom, szép, igaz, csak reggel öttől vagyunk itt, és már este nyolc van. Bassza meg az ilyen! Csak hogy végezzünk, egyszer éjfélig az álláson voltam.

construction-workers-549086_1280

– Meg nincsenek szakemberek. Alig lehet találni embert. Segédmunkás is – egy se. Egymásnak megyünk kisegíteni, és egyszerűen el kell menni segíteni, vagy különben máskor azok hagynak majd szarban engem – fűzte hozzá Imi. – Egyszerűen nem érti meg a megbízó sokszor, hogy milyen kurvára egymásra vagyunk utalva, csak pampog, hogy miért nem vagyunk nála, mikor azt ígértük, de ha egyszer el KELL menni segíteni, akkor el kell.

– Én meg azt vettem észre, hogy sok építtetőnek egyszerűen fogalma sincsen róla, hogy mi munkába és kockázatba kerül, amit kér. Ácsok mellett dolgoztunk pár hete, hát eleve ők is ketten voltak – mondták nekik sincsen több emberük. Nem tudom, nem akarnak dolgozni a mai fiatalok, inkább anyuci meg apuci pénzén elbulizgatnak hétvégén, tanulják azokat az ostoba divatszakmákat, értelmiségi, vízfejű lesz ez az ország, sok állástalan diplomás, mi meg belepusztulunk a melóba, annyi van… – kezdte mondani Tibi. Imi közbevágott.

– Ne is mondd, amikor velünk dolgoztatok, most, amikor a fellépő ott maradt, mondtuk, biztos emlékszel, hogy van kétezer négyzetméter, amit meg kéne csinálni. Hát azóta már van az háromezer is. Négy lenne belőlem, se tudnék mindenhol ott lenni.

– Ja, igen. Na, szóval néztem azokat az ácsokat, és baszki az egyik áll a gerendán három méter magasan, egyensúlyoz, tartja az anyagot, igazítja, közben fúrnia kéne, a másik meg alulról támaszt, hogy az egész szét ne essen. Egy kicsit nem figyelnek, kész a csonttörés.

– Pontosan, az hogy mit be kell vállalnia az embernek, csak, hogy a megrendelőnek meglegyen amit akar – bólogatott Tibi szavaira Atti.

– És még ki ilyen, hogy kiosztja a munkát, nem nézve, mit fogsz szenvedni vele? – kérdi mosolyogva Tibi.

– Na, ki? – kérdezik vissza a kőművesek.

– Hát legalábbis nálam az asszony. Ő olyan okosan kitalál feladatokat, például kell egy lyuk a falba, hogy a szagelszívó működjön. Koronafúróval megfúrom a falat, erre kiderül, ott futnak vezetékek. Jjjó, akkor alatta, ott már jó, és utána tömhettem falazóval meg téglával be a felső lyukat.

– Mondjuk nem a feleséged fűzte ott a vezetékeket. Csak mondom, te tudod, miért hibáztatod az asszonyt – emeli fel védekezőn a kezét Imi.

– Jjja, végül is ez tényleg nem volt jó példa, de kitalál ő minden hétvégére valamit nekem.

Kicsit hallgatnak, aztán megint Tibi szólal meg.

– Figyu, fél éve, voltam egy kis faluban, Tóalmáson. Szigetelt kéményt kellett építeni. Persze fújt a szél, mint a rohadt élet. Most szegény tata, akié volt a kémény, éppen csak a kezét nem tette össze, hogy tegyem fel a kémény utolsó, három méteres tagját is a helyére. Mondom, ha nem esek le a tetőről, akkor gyertyát gyújtok a Szűzanyának. Vagy a kéményt is leejthettem volna, minimum százötvenezer volt. Sikerült, pedig kurva nagyot kellett emelnem, de minden klappolt. Sérvet se kaptam. Szegény kis öreg, ott hálálkodott.

– Persze, nincsen különben se fűtésük, se meleg vizük – bólogatott Attis. – Végül is sokszor ez az egész nem csak a pénzről szól. Hogy is mondjam… jót is teszünk közben másokkal. Tényleg szükségük van a munkánkra – csörgött a telefonja.

– A csajom – mosolyodott el, és félrefordulva telefonálni kezdett. Imi szólalt meg:

– Arról nem is beszélve, hogy a családot hogyan látja az ember. A kisebbik gyerek kórházban van, az anyja mellette van éjjel-nappal. Én is, hazaértem tegnap is este nyolckor, akkor vacsorázunk a nagyobbikkal, fürdünk, esti tevékenység. Volt éjjel tizenegy, míg elaludtunk. Egész nap a nagyival volt a Lóránt, ma meg én jöttem negyed ötre színezni az Attival. Egyszerűen nem látom a gyereket! Ennyire korán kell nekiállnunk, mert már tudunk dolgozni, meleg még nincs, fény már van. Megint a nagyanyja jött át a gyerekhez. Attinak ezért nincsen még gyereke. Azt mondta, majd ha már összeszedte magát anyagilag, és megengedheti magának, hogy hétköznap időben hazaérjen, hétvégén meg a családdal legyen.

– Ne már az anyja nevelje csak azt a gyereket – teszi hozzá Atti, aki közben letette a telefont. – Apa akarok lenni, nem pénzautomata. Szeretni akarom a gyerekemet, nevelni, meg az anyjával lenni. Végül is ezért gürizek.

Ülnek, nézik a lassan kiürülő sörösüvegeket.

– Na, kipanaszkodtuk magunkat. Megváltottuk a világot. Mehetünk vissza gályázni – summázza a beszélgetést Atti. Felállnak, az üvegek mellé pénzt raknak. Nemsokára csapódik a kocsijaik ajtaja, felbrummog a motor, és indulnak a dolgukra. Csak a nyári szellő lebegteti utánuk a letett papírpénz sarkait.

Acélsólymok

nicole2pszeudo-japán történet

Nicole készségesen átfordult, és hátulról is magába engedte a férfit. Csípőjét kicsit megemelte, és ellentartott, hogy a férfi hímtagja ki ne csússzon belőle. Ishimura, a Nagyúr, ahogy katonái és szolgái nevezték, erősen markolta a nő derekát, és végül beléengedte a magját. Nem engedte el azonnal Nicole-t, még mozgott kicsit benne, csókolta a nyakát, a hátát. Végül leheveredett mellé.

– Most picit el kell mennem – szólt a kurtizán, és elhúzta a szoba tolóajtaját, ami mögött egy kisebb helyiség volt, meleg vizes dézsával és forró törölközőkkel. Olyan csendben hozták oda, hogy a szeretkező párt egyáltalán ne zavarja a szorgos kezek munkája.

Nem húzta vissza az ajtót, tudta, hogy a férfi szeret ilyenkor még beszélgetni vele. Szereti hallgatni a víz csobbanását, néha végignézte a fürdőző nő minden mozdulatát.

– Níkol, azt szeretném, ha a feleségem lennél! – mondta hirtelen Ishimura, és ellentmondást nem tűrőn nézett a nőre. Annak keze megállt mozdulat közben, szemöldöke kicsit felhúzódott. Tudta, hogy nem tanácsos meglepettségét jobban kimutatni.

– Ishimura – Nicole régen bírta a kegyet, hogy bennsőségesen szólítsa meg a japán hadurat. – Még nem vagy nős.

– Tudom. Te lennél az első feleségem.

A kurtizán fejét ezernyi gondolat és érzés szállta meg. Sejtette, hogy a férfi szerelmes lehet belé, de ez több vendégével is így volt, mindig tudta úgy fordítani a helyzetet, hogy a férfiak érzéseit, egoját ne sértse meg, ugyanakkor szabad maradhasson. Nem hitte volna, hogy Ishimura ennyire elvesztette a józanságát. Gajdzsin nőt első feleségnek venni… Másrészt… egy akkora úr első feleségének lenni, az jólétet jelent, hatalmat és pénzt. Sok baja lenne a rokonokkal, talán a személyzettel is, Ishimura nem védheti őt mindig meg, de mégis… Másrészt, van itt más is.

– Gondolkoznom kell – válaszolta. A Nagyúr szinte alázatosan válaszolt:

– Rendben. Három nap múlva eljövök a válaszért.

***

Kettesben voltak. Ishimura nem akart most együtt hálni vele, türelmetlenül várta, mit mond Nicole.

– Ishimura. Nagyuram – kezdte az. Borzasztóan félt, de tudta, hogy kimondja amit ki akart. A férfinak belenyillalt a gyomorszájába valami, erősebben, mint két éve az az acélhegyű nyílvessző.

– Szegény lányként érkeztem ide, és nagy szerencsém volt, hogy Ishiko mama felkarolt. Álmodni se mertem volna, hogy ilyen jó sorom lesz. És te is kegyes voltál mindig hozzám – nagyott sóhajtott és kissé remegő hangon kezdte: – A régi otthonomban, Kaliforniában, volt egy fiú, Tom. Együtt jöttünk volna el, végig dolgozva a hajón. De az ő szülei közbeléptek, már kinéztek neki egy jómódú lányt. Hosszú idő után gondoltam, írok neki, megtudom, miként megy a sora. Nos, még mindig szeret, és megözvegyült. Ishimura! Csak idő kérdése, hogy visszatérjek hozzá – Nicole torkában dobogó szívvel várta, mit szól a Nagyúr mindehhez.

Ishimura hátralépett. Mély levegőt vett, és már majdnem megszólalt, amikor a nő szemébe nézett. Ott állt előtte, egyetlen kimonóba öltözötten, gyönyörű, csillogó, lázas szemeivel, őszinte sebezhetőségében… nem haragudhatott rá. Kezében Nicole élete, de tehet ellene? Saját magát sebezné, ha ártana neki. Pedig pokolian érezte magát.

– Szerencsés férfi ez a Tom – mondta aztán szelíd-halkan. Leült. Mély sóhajjal hátravetette a fejét, és a mennyezetre nézett. Hirtelen borzasztóan nehéznek tűnt minden. A politika, a szenvedély, amit Nicole iránt érzett, a szövetségesei, a találkozók, a jövendő harcok, és, hogy nem tud többé Nicole-ra úgy nézni, mint eddig. Valaki más van a szíve közepén, már nem hitegetheti magát többé.

A kurtizán meglepődve nézte a férfit. Gyengének, fáradtnak tűnt, még sosem látta ilyennek. Hallotta, hogy a szenvedélyes érzések vagy robbannak kifelé, és sebeznek, akár ölnek is – vagy roppannak befelé, és akkor ott törnek-zúznak. Ishimurán egyértelműen látszott, mi történik éppen vele. Nicole odalépett hozzá, leereszkedett és a mellére vonta a férfi fejét. Nagyon különös volt, hogy a hadúr ellenvetés nélkül, mint egy kisfiú, hagyta ezt.

– Gyere, Ishimura, a te Níkolod most szeretne a kedvedre tenni – súgta a fülébe, nem érzékien, inkább mély megértésből és barátságból. A Nagyúr gerince kiegyenesedett, elhúzódott a nőtől.

– Níkol, nem kell, hogy szánalomból velem legyél. Elvégre meglett Férfi vagyok – s hirtelen felállt. Már nyoma sem volt az előbbi kisfiúnak benne. Mégis, szégyenkezés nélkül nézett a nő szemébe, nem bánta meg feltárulkozó pillanatát. Erős volt.

– Ishimura, bocsáss meg…

– Nem Níkol, nincs mit megbocsátanom. Őszinte voltál velem, én is az leszek. Holnap el kell indulnod haza, vagy elveszlek erővel. Az sem érdekel, ha csak egy halott sólyom leszel a falamon. Vagy örökre mellettem leszel, ha belepusztulsz is, vagy sose lássalak többé.

Nicole meghajtotta a térdét.

– Ahogyan kívánod Nagyúr.

***

thA szamuráj kevélyen lépett Nicole-hoz. A kikötőben voltak, épp beszállás előtt az amerikai vitorlásra.

– Ishimura nagyúr, mivel ő utasított ki Japánból, de szívén viseli sorsodat, ezért ezt küldi neked – adott át egy zacskót, melyben pénzérmék lehettek a súlya alapján. – Ezenkívül verset írt neked, amit megkér, vígy magaddal – átnyújtott egy papírdarabot, szalaggal átkötve. Büszkén megfordult és ment az útjára.

A fedélzeten nézte csak meg Nicole, mit írt neki az ő Nagyura.

 

Hideg est közeleg

vérzik a hajnal

s mégis szívem dobban

emléked velem van