– Szilárd kezdjük a felvétellel! Időrendben megyünk végig rajta. A negyvenedik másodperc körül viccelődsz a cigányság történetével kapcsolatban. Világos, ez valahol tiszteletlenség, bár itt inkább csipkelődés, mint cinikus gúnyolódás (és érdemes elgondolkodni azoknak, akik „tisztelik” a cigányságot azzal, hogy pl. a sajtóban (a HVG cikke az ügyről) kikérik a félreérthető kijelentéseket, de semmit nem lehet hallani arról, hogy ezen kívül bármit is tettek volna a cigányság helyzetének jobbra fordulásáért. Adományok, akciók, tanfolyamok, békítések – semmi.) Szilárd, tényleg ilyen kurta a történelmük? Pár szóban: mi lehet ennek az oka?
– Nos, ismereteim szerint a cigányok Európában csak a 14.században jelentek meg,mégpedig a Balkánon, Magyarországon pedig csak a 15.században. Itt érdemes megjegyezni, hogy több nyugat-európai országból kitiltották őket a középkorban, ugyanis nem tudták elfogadni egy-egy ország rájuk is vonatkoztatott jogszabályrendszerét. Ez is tény, hogy integrálódni képtelennek mutatkoztak, s állandó probléma, ahol megjelennek, hogy csak a saját maguk által elfogadott „szabályok” szerint élnek, amik persze az európai polgárok számára elfogadhatatlanok többnyire. Hogy történelmük kurta, ez tény, az állandó vándorlás jellemezte életüket, akár kisebb csatákat vívtak volna bárhol, bármely népek ellen, erről tudomásom nincs, maradandót történelmi szempontból egyetlen országban nemigen alkottak, néhány híresebb zenészük (pl. Dankó Pista) a 19. században vívott ki a magyarok körében elismerést és megbecsülést. Persze cigányzenészek megjelentek Mátyás király udvarában is, de amint az ominózus érpataki beszédemben rávilágítottam, igazán nagy szerepük nem volt a magyar történelemben megítélésem szerint a cigányoknak.
– Kb. az első perc negyvenedik másodpercénél fejted ki azt az érvedet, miszerint hamis az az önigazolás, amit a falu egyik cigány lakójától hallottál, hogy azért lopnak a cigányok, mert szegények. Idős nyugdíjasokkal hasonlítod őket össze, akik szintén szegények, de ők dolgoznak. Néhány konkrét tapasztalatot tudnál erről mondani? Természetesen nevek nélkül.
– Itt egy kicsit félreértettél. Arról beszéltem, hogy Horváth Aladár, az egyik magyarországi cigány vezető az egyetemi éveim valamelyikében a debreceni DAB-székházban tartott előadásában hivatkozott arra, hogy azért lopnak a cigányok, mert szegények, legalábbis minden rossz cselekedetüket ezzel próbálta ő is megmagyarázni. Erre válaszoltam Én akkor és Érpatakon is azt, hogy „a szegénységre nem lehet hivatkozni, kérem szépen, hiszen idős nénik, bácsik a falvakban, akik szintén szegények voltak kérem szépen, ápolták, gondozták kertjeiket, házaikat, s a cigányok megvették nem a két kezük munkájából épített házakat, s totálisan lerombolták azokat. Itt ma falurombolás folyik. „ Arról beszéltem itt, hogy a ma már idős nénik és bácsik, akik a falvakban élik nyugdíjas éveiket, régen, fiatal korukban is szegények voltak, megépítették verejtékes munkájukkal a kis szerény házaikat, s a szegénység ellenére gondozták kertjeiket és házaikat, nem is loptak senkitől sem, ha nem volt mit enniük, tehát a lopást és semmilyen más bűncselekményt nem lehet a szegénységgel indokolni véleményem szerint. Hogy falurombolás folyik, ezt szememmel látom, hiszen szeretett falumban, ahol az Én őseim, dédnagyapámék is kemény fizikai munkát végeztek a földeken, művelték szőlőskertjeiket és gondot fordítottak házaik rendben tartására, nos, ezeket a magyarok által hátrahagyott házakat a cigányság romboló tevékenységet végző része totálisan lerombolta, a házak állagmegőrzésére semmi gondot nem fordítanak. Emellett sajnálatos az a tény is, hogy amint említettem, a régi öregjeink által nagy gondossággal művelt szőlőskertjeinkben a magyarok döntő többsége azért nem folytat szőlőművelést, mert állandóak voltak a területen a terménylopások, s mivel a tettesek vagy nem kerültek elő, vagy nem részesültek megfelelő büntetésben, ami visszatartotta volna őket a hasonló cselekedetek elkövetésétől, ezért az egyébként szőlőművelést szívesen folytatni szándékozó gazdák inkább lemondtak ilyen irányú törekvéseikről. Ugyanez a helyzet a haszonállat-tartás területén is, pontosabban nagyon sok magyar ember, akik folytattak állattartást portáikon, ők szintén fentebb leírt okok miatt nem kívánnak állattenyésztésbe fogni már, mert teljes joggal félnek, hogy felesleges lesz ilyesfajta munkavégzésük.
– A harmadik perc tizedik másodperce körül mondasz valamit, ami szerintem nagyon fontos. Arra panaszkodsz, hogy nem tudod magad megértetni a cigány szülőkkel, mert sokuk írni-olvasni nem tud. Én ezt úgy értelmezem, és javíts ki, ha tévedek (de tényleg javíts ki!), hogy a valódi gond nem ennek a két készségnek a hiánya, hanem a gondolkodási, világlátásbéli szakadék közted (és az általad képviselt értékek) és őközöttük.
– Így van, ezzel kapcsolatban egy konkrét eset jutott az eszembe,amikor néhány hete egy cigánygyereknek kénytelen voltam szaktanári figyelmeztetést adni, mert a sokadszori békés szándékú tanári felszólítás ellenére (amelyek úgy hangzottak,hogy: „légy szíves, maradj csöndben” , stb…)sem volt hajlandó fegyelmezetten viselkedni és tisztelettudóan viselkedni velem szemben,és hangos beszélgetéseivel zavarta társait és az órát; tehát az esetet követően a gyerek édesanyja kérdezte, miért kapott a gyerek szaktanárit, s mikor elmondtam a fentebb leírt okot, a szülő felháborodott, hogy a gyereke nem beszélgethet, és nem viselkedhet tiszteletlenül órán. Kérem, ez csak egy eset a sok közül, amelyeket nagyon sokszor több, esetenként évtizedek óta a tanári pályán dolgozó kollegám is át kell, hogy éljen több, hasonló értelmi képességekkel megáldott, felfogású és erkölcsi értékrenddel rendelkező cigány szülővel szemben. Továbbá jellemző,hogy szülők amiatt háborodnak fel iszonyatosan,mert a gyermekük adott esetben a számtalan 1-es osztályzattal az ellenőrzőjükben, év végén megbukik. Voltak precedensek súlyos dolgokra, hogy ilyen esetekben gyakran mi történt a gyerekkel a továbbiakban, de mivel azok a kollegák, akik ezeket elmondták nekem, nem tudnak kézzel fogható vagy füllel hallható bizonyítékokkal szolgálni ezen súlyos és felháborító esetekre vonatkozóan, ezért nem mondhatom el ezen eseteket tényszerűen.
– Mit lehet tenni, hogy ez áthidalódjon? Te hogyan próbáltad, és mi volt az eredménye?
– Mivel ezen emberek felfogásbeli képessége és erkölcsi értékrendje véleményem szerint az adott körülmények közt megváltoztathatatlan, ezért bárhogyan is próbáltam elmagyarázni és elfogadtatni velük a dolgokat, jó és békés szándékú iránymutatásaim süket fülekre találtak ezen problémás viselkedésű gyerekek szülei körében . Ugyanakkor amikor januárban gyermek- és ifjúságvédelmi felelősként is dolgoztam,ezen munkám végzése alatt több cigány szülő mutatott hajlandóságot és akaratot arra vonatkozóan,hogy gyermeke megfelelő viselkedésmintát mutasson a tanórákon, azonban ezen esetekben, a szülővel és gyerekével tartott konzultációkat követően a gyerekek szüleik előtt tett ígéreteiket nem tartották be,továbbra is fegyelmezetlenek,tiszteletlenek maradtak,amellett felszereléseiket tanóráikon nem voltak hajlandóak elővenni a sokszori tanári felszólítás ellenére sem.
– A harmadik perc huszadik másodperce körül mondasz valamit, ami szerintem rendkívül fontos, és a HVG fentebb belinkelt cikke egyáltalán tudomást sem vesz róla. Szerintem azért, mert mivel nem ezt ismételgeted az öt perces video legalább felében, úgy vélik, akkor te azt nem is gondolod komolyan. Megemlíted, hogy van néhány olyan cigánygyerek, akik jól teljesítenek, igyekeznek, és te segíted őket, és tiszteled őket. Mit gondolsz, mi miatt tudnak ők a lehúzó környezet ellenére teljesítményt felmutatni?
– Nos, esetükben is a szülői felfogás és erkölcsi értékrend az irányadó viselkedésükkel és tanórán tanúsított nagyfokú szorgalmukkal kapcsolatosan. Ezen, általam tisztelt és szeretett cigánygyerekek másfajta kultúrájú és értékrendű környezetből érkeznek az iskolába, amilyet a többi szülőnek is közvetítenie kellene gyerekei irányába. Nagyon sajnálom is őket, amiért nem tudnak kizárólag az általuk egyébként nagy élvezettel és érdeklődéssel hallgatott tanórai előadásokra koncentrálni,mivel a súlyosan problémás viselkedésű gyerekek zavarják őket a munkavégzésben.
– Hallottál róla, hogy nekik esetleg fokozottan szembe kell nézniük társaik irigységével, megvetésével, bosszújával? Mert egy magyar környezetben, hagyományosan és jól működő iskolában is előfordul, hogy az átlagnál jobban teljesítő gyereket kinézik, „strébernek” csúfolják a társai.
– Igen, hallottam róla, azonban Én nem tapasztaltam még, hogy társai kigúnyolnák ezeket a gyerekeket nagyfokú szorgalmuk és példamutató magatartásuk miatt. A sok problémás viselkedésű gyerek azonban gyakran más ok miatt kíván „bosszút állni” társán, ami gyakran tettlegességig is fajulna, ha Én nem lépnék közbe tanórán. Sajnos már 11 éves korukban sokukból előtör az „állatias viselkedés”, ha valamilyen sérelem éri őket.
– A harmadik perc negyvenedik másodpercénél használsz egy kifejezést, amin én is elmosolyodtam, pedig nem volt túl taktikus (célszerű) a használata. „Nem is az a gond, hogy hülyék…” Hát most is megmosolygom, mert valójában nem hülyéknek tartod őket szerintem, hanem csekélyebb értelműeknek, (ilyenek mindenhol vannak, és világos, ez nem szégyen – de tényleg nem, Kedves Olvasók, bármit is mond ma a világ erről!) illetve olyanoknak, akik NEM HAJLANDÓAK (és ez a gond, és ez már szégyen) a valódi értelmi képességeiknek megfelelően teljesíteni. Sajnos ezzel újabb muníciót adtál a másik oldalnak (most már mindegy, meg azért ne kelljen már állandóan forgalmi rendőr minden őszinte szavunk mellé), akivel nekem nem az a gondom, hogy nem jószándékú, (mert biztos az) hanem nem néz szembe az igazsággal (annak éppen elénk kerülő aktuális részletével) marad a megszokott klisék közt, és jól bejáratott, de ebben az esetben gyakorlatilag alig használható „megoldási módszereit” ismételgeti, és végül is – szerintem erőlteti.
– Valóban, elismerem, ez például hibás megfogalmazás, szóhasználat volt a részemről a videoanyagban. Itt szeretném megjegyezni egyébként,hogy Én felszólalásomat nem a nyilvánosságnak szántam, ezért nem fordítottam gondot a szóhasználatra, nem készültem fel beszédem megtartására, még amikor beléptem a terembe, nem is tudtam, hogy szólni fogok az eseményen. Tehát spontán jött a felszólalásom, miután illett bemutatkoznom a jelenlévők több tagjának, gondoltam, az általános információk mellett valami személyes tapasztalatot is megosztok a nagyérdeművel. Egyébként az, hogy nem a nyilvánosságnak szántam eredetileg a mondandómat Érpatakon, nem jelenti azt, hogy az ott elhangzott mondataimat nem vállalnám akár nyilvánosság előtt is, mint ez látható is. Ma is úgy gondolom, egy egészséges demokráciában ez megengedett kellene, hogy legyen, hogy őszintén valaki elmondja a saját meglátásait, tapasztalatait dolgokról anélkül, hogy emiatt bármilyen sérelem érné. Sajnos engem már ért, és valószínűleg érni is fog hamarosan.
Háát, vannak félrenevelt gyerekek.
– A legkényesebb ponthoz érkeztünk. A negyedik perc eleje: fizikai erőalkalmazás. Korunk rákfenéje: a félelem a fizikai fájdalomtól, a félelem a férfiaktól, akik igazán képesek ilyent okozni, és félelem (ez már messzire vezet, most ne térjünk ki rá) a patriarchátustól, vagyis a fizikai fájdalmat okozni tudó és akaró férfiak kollektív uralmától. Szilárd, a HVG cikk címe tőled van: „Nehogy a csigolyája eltörjön”. S máris kész, a brutális, erejével, agresszivitásával hencegő tanár (!) ( ez fontos, hogy tanár és nem rendőr, tűzoltó és katona teszi ezt) képe. Hogy is van ez tanár úr? Legyünk kemények, és őszinték! Hogyan oldják meg tanárnő kollégái az ilyen gyerekek oktatását? Mit tud erről? Tudná az ő módszereiket alkalmazni? Ha azok (mint egyébként gondoljuk) kevésbé erőszakosak? Valamit átvenni belőle?
– Örülök, hogy ezt felvetetted Nekem, a fizikai erőszak alkalmazásáról valóban beszéltem Érpatakon. Itt megragadnám először is az alkalmat, hogy kikérjem magamnak és határozottan visszautasítsam sajtótermékek (Népszava, Hír.ma,stb..) azon állítását,miszerint Én vertem volna meg valaha is gyereket! Főleg nem az iskolában, mint tanár! Arról beszéltem Érpatakon, hogy félnék megütni őket, még ha lehetne is, mert félnék, hogy olyat ütnék, eltörne például a csigolyája a gyenge fizikumú gyerekeknek, akik egyébként is törékenyek. Fizikai erőszak alkalmazásáról beszéltem, amit már azóta megbántam, hiszen azért használtam ezt a kifejezést, mert egyszer-kétszer történt, hogy a többszöri békés szándékú tanári felszólításom ellenére néhány fegyelmezetlenül és velem szemben tiszteletlenül viselkedő cigánygyereket a hóna alá nyúlva megemeltem, és oda tettem, ahová kellett volna ülnie, ahová kértem szépen többször is,hogy üljön oda. Azonban, mivel ellenállást sem tanúsított egyetlen gyerek sem ezen cselekedetem ellen, valamint a gyerekek is játékosan fogták fel a dolgot, valamint sem hozzám,sem a tagintézmény-vezetőhöz nem érkezett szülők részéről panasz ezen cselekedeteim ellen, ezért gondolom úgy, hogy a „fizikai erőszak” kifejezést tévesen, hibásan alkalmaztam az Érpataki beszédemben. Hogy tanárnő kollegáim hogyan oldják meg az ilyen helyzeteket, mindenkinek a fantáziájára bíznám. Azt tudom, hogy több nő kollegám is nap mint nap sírva és gyomorideggel jön be az iskolába, és négyszemközti beszélgetéseinken egyetértenek az Érpatakon elhangzottakkal, de sajnos a nyilvánosság előtt nem merik elmondani őszintén a véleményüket, az évek óta megoldhatatlannak tűnő problémákat, mert féltik az állásukat,az egzisztenciájukat. Sajnos itt tartunk ma demokrácia-ügyben, hogy nem lehet pedagógusoknak szabadon, őszintén véleményt nyilvánítani, problémákról beszélni, mert félni kell attól,hogy emiatt elvesztik az állásukat.
– Végül egy ötletet vetsz fel, hogy népnevelő intézeteket kellene felállítani. Én személyesen az ilyen intézetekből hiányolom a személyes törődés lehetőségét, az igazi otthonosság élményét, melyek szerintem fontosak, de maga az alapötlet, hogy a környezetből ki kell emelni a megmentendő személyt, régóta ismert, és alkalmazott módszer a bajban lévők megsegítésére. Ugye, itt megint támadtak, mely támadás az olvasók azon hallgatólagosan meglévő előfeltevésére épített, hogy intézményekbe erőltetni a gyerekeket embertelen. Lehet ezen vitázni mi az embertelenebb, olyan otthonokban hagyni őket, ahol nem tudnak felkészülni a társadalomba való beilleszkedésre, (és már most potenciális bűnözőknek számítanak), vagy egy személytelenebb intézményben élni, ahol viszont olyan alapkészségek birtokába kerülhet a gyerek, melyek segítségével jól teljesítő állampolgár lehet belőle. Aztán a dolog nem áll meg itt: mert nem lenne-e jobb családoknál elhelyezni őket, de ez megoldható-e, az igazi szülőkkel való találkozás kérdése, valóban lesz-e munkája az intézményből kikerülő fiatalnak, miért tűnik sokszor úgy, hogy az intézmény mesterséges környezetéből kikerült fiatal kallódik az életben, stb. Számomra a lényeg azonban az, hogy te segíteni akarsz, (megint csak szívesen elhallgatott tény, pl. a HVG-ben) foglalkozol a problémával, és nem csak messziről, az elméletek magaslatáról, hanem egészen személyesen, a hadszíntérről. S a csata szünetében felkapaszkodsz a közeli magaslatra, hogy körbetekints, s gondolkozz azon, merre is kellene tovább folytatni a küzdelmet. És ez király, ezt szerintem így kell.
Szilárd, itt vége a filmnek, most jössz te! Röviden: mi történt veled a film netes megjelenése óta?
A konyári iskola.
– Sajnos, a videofelvétel megjelenését követő napon délben a tagintézményvezető asszony arról értesített, hogy az igazgató,illetve a tankerületi igazgató nem írta alá a szerződésemet, amely a Gyermek- és Ifjúságvédelmi felelős állás , s az azzal kapcsolatos teendők rám bízását dokumentálta volna, hivatalos formában. Itt véleményem szerint egy súlyos szabálytalanság is történt a munkáltatóm részéről. Ugyanis engem 2012.december közepén arról értesített a tagintézményvezető asszony, hogy az igazgató úrral konzultálva arról döntöttek,hogy Én a már akkor meglévő fél állásom (óraadóként alkalmaztak 2012 október 1-től, szerződéssel, heti 12,5 órában,mint történelem tanárt és cigány népismeretet tanító tanárt) mellé január 1-jétől megkapom a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Felelős állást, mert a kollega,aki ezt a feladatot ellátta, az Óvodában dolgozik tovább, és mivel nekem csak fél állásom van, s mégiscsak konyári lakos vagyok, mióta megszülettem, itt élek, ezért Én ezáltal teljes állású,immáron kinevezett(tehát nem szerződéses jogviszonyban foglalkoztatott!) dolgozó leszek a továbbiakban, 2013.január elsejétől a konyári Iskolában. Így is történt, Én elláttam a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Felelős feladatait 2013.január 1-től, a szerződésemet azonban csak január közepén íratták velem alá 4 példányban. Az iskolában foglalkoztatott tanárok részére kiadott jelenléti íveken 2012.októbertől decemberig mint óraadó voltam feltüntetve, azonban a januári jelenléti íven már nem is szerepeltettek engem, mint óraadót, hanem a nevem a kinevezett,teljes állású kollegák nevei közt szerepelt, és úgy gondoltam, ez is bizonyítja azt,hogy 2013 január 1-től már teljes állású foglalkoztatott vagyok a konyári iskolában. Csakhogy az Érpatakon készült videoanyag megtekintése után, 2013.január 23-án arról értesített a tagintézmény-vezető asszony, hogy a tankerületi igazgató nem írta alá a szerződésemet, mivel én pedagógus vagyok, és ezt az állást pedagógus-asszisztens töltötte be eddig. Teljesen világos volt ekkor is már a számomra, hogy a videoanyag tartalma miatt nem írta alá a tankerületi igazgató a szerződésemet, azonban ez sajnos nem bizonyítható. Emellett azon a napon, január 23-án arról is értesítettek, hogy a cigány népismeretet sem taníthatom, ezt később visszavonták, ma is tanítom a tárgyat. Sajnos egzisztenciálisan ellehetetlenült állapotba kerülök tettem miatt, ma fog eldőlni a sorsom, elküldenek-e a munkahelyemről, de az az igazság, hogy Én tisztességes megélhetést szeretnék biztosítani magamnak, úgy, hogy munkával teszem azt meg. Én a töri tanár-politológus diplomámat kemény és kitartó munkámmal szereztem meg, két középfokú nyelvvizsgámat (eszperantó és angol) első nekifutásra sikerült megszereznem, hogy diplomát kaphassak 2010 nyarán, ehhez képest most ott állok, hogy fél állással vagy a nélkül kell, éljem mindennapjaimat, csak ma még azt nem tudom, hogyan. Ugyanakkor szeretnék jogsit szerezni, németet tanulni, mert Ausztriában vagy Svájcban talán tisztességesebb megélhetést tudok magamnak biztosítani, mint szeretett hazámban, ahol őszintén az igazat elmondani sem falugyűlésen, sem a nyilvánosság előtt elmondani nem lehet, anélkül, hogy állását veszítené az ember. Őszintén sajnálnám itt hagyni szülőföldemet, mert szeretnék Magyarországon élni és boldogulni, mivel úgy gondolom, ezt megérdemelném.
Épp most ismertem meg a döntést, most érkeztem vissza a gép elé. Azonnali hatállyal elbocsátottak, innentől kezdve kilátástalan a helyzetem, mától munkanélküli vagyok.
– A filmen egy hölgy is megszólal pár másodpercre, s úgy tűnt, egyet ért veled. Kiállt valaki melletted az ott jelenlévők közül? Támadott valaki az ott jelenlévők közül?
– Nem, sem ott nem állt ki mellettem senki, de véleményem szerint, ott és akkor erre nem is volt szükség. Nem is támadott senki akkor , azóta a sajtótermékek támadnak természetesen, de nekik az a dolguk. Azt sajnálom őszintén, hogy a Férfiak Lapja című sajtóterméken kívül egyetlen más újság sem keresett még meg a videofelvétel nyilvánosságra kerülése óta azzal a szándékkal, hogy interjút készítsen velem, pedig Én úgy gondolom,akkor lenne hiteles a történet,ha nem csak az engem bírálók szólalnának meg az ügyemben a különböző műsorokban, hanem Én is.
– Mit szeretnél most? Mit vársz a magyaroktól, a konyáriaktól, a magyar társadalomtól, amely megismerte nézőpontodat, igazságodat, és most egy kicsit jobban a történetedet?
– Ha valaki van olyan helyzetben,hogy munkahelyhez tud segíteni,akkor azt nagyon megköszönném és örök hálával tartoznék neki érte. Kaptam ugyan adománygyűjtő-felajánlást bizonyos keresztény körökből , azonban Én nem adományt szeretnék, hanem munkát. Én eddig is, egyetemi éveim alatt az építőiparban kemény, verejtékes munkával kerestem a kenyeremet, ezután is így akarom, igaz, diplomásként nem építőiparban szeretnék már dolgozni. Azt hiszem, ezt megértik. A debreceni HUNÉP építőipari vállalatnál dolgoztam 6 nyáron keresztül késő őszig, míg tudtam egyetem mellett, Én örök küzdőnek tartom magam, hál’Istennek oda mindig szívesen vártak engem vissza, mert nagy munkabírású és szorgalmas embernek tartott mind az üzemvezető úr, Vágó Sanyi bácsi, mind a telepvezető úr, Aranyi József. Minden tiszteletem az övék, hogy ők szerettek és megbecsültek engem. De ha nem lesz más, megyek vasat szerelni. Ma úgy tűnik, Magyarországon nekem csak ez jut. Fáj, de tudomásul veszem.
Sokszor nagy kihívást jelentenek nekünk. Vannak jóravaló ismerőseim közülük. Az Élet így vagy úgy úgyis megoldást kényszerít ki. Akkor már csináljuk a lehető legjobban! Magunkra is gondolva egy kicsit, mert nekünk is túl kell élni.
Végül néhány újságírói megjegyzés általában a cigánykérdésről (miután a megjegyzéseimmel tele volt az interjú, még párat talán kibír a Kedves Olvasó). Sokszor mi, magyarok elfeledkezünk arról, hogy a cigányság honnan származik, és milyen a genetikai kódja. Mi van a vérében, magyarul. Elvárjuk tőlük, hogy magyarosan éljenek, miközben ők genetikailag nem magyarok. (Nyelvükben, elképzeléseikben, sokszor gondolkodásukban viszont eléggé azok.) Az nem segítség, hogy elé állítjuk a példát: így éljél! Számításba kell venni, hol tart éppen, mit miért tesz, vagy nem tesz. Értékelni kell bennük azt, ami érték (pl. a puszta létük, mert értéktelent nem teremt az Isten), és bizony elvárni tőlük azt, hogy amire képesek, megtegyék, és ami segítséget kapnak, azzal éljenek, és ne visszaéljenek. Pl. ellenőrizni kb. félévente, hogy miképpen bánnak a kiutalt lakással. (Összehasonlításul: hány magyar ember kap ilyet, pedig a teljesítménye alapján megérdemelné?) Esetleg négy-öt ellenőrzés után, aki bizalmat szerzett, azt csak néha, idővel egyáltalán nem ellenőrizné a hivatal. (Kemény dió ám ezt végrehajtani, mert az viszi el a balhét, aki végrehajt, aki a frontvonalon áll. A liberális nyugati sajtó pl. Bács Károly végrehajtó esetével fog példálózni, aki a házat lelakott cigány családot rendőri segítséggel visszaköltöztette a putriba, mert nem teljesítettek tőlük elvárhatóan.) Nem elfelejtve azt sem, hogy aki munkanélküli, az kevésbé tud vigyázni az állagmegóvásra. (Ugyanakkor miért munkanélküli? Na, ennél jobban nem megyek bele a részletekbe, bonyolult kérdés, oldják meg a szakemberek, meg akik konkrétan szembesülnek a cigányokkal való együttéléssel. Mert ez az ő feladatuk.)
De úgy vélem, nem a tökéletes elméletet kell megtalálni, (értsd: minden lehetséges veszélyt előre kiszűrni, mint pl. amibe érzésem szerint én kezdtem az előbb) amit aztán ráhúzunk a gyakorlati életre! Egy jónak tűnő gondolat mentén kell elindulni, alkalmazni, a sikerből és sikertelenségből tanulni, tapasztaltabban folytatni, akár újrakezdeni és bocsánatot kérni, aztán fejlődve, növekedve folytatni, míg a probléma meg nem szűnik.
És aki elég bölcs, az imádkozik is közben.
;-)
Zoli