Szép, de otthonra mennyire kéne?

Az a bizonyos szólás jutott eszembe: „A zsiráf szép, szép, de otthonra mennyire kéne? Olvasom a neten a következöt: „Ha egy férfi jóképű, művelt, van pénze és mégis egyedül álló, mi lehet a probléma?” A következők: Pl.elsősorban a pénz érdekli. Pl.önelégült, beképzelt. Pl. egoista. Pl. nárcisztikus. Pl. kényszeres. Pl. hozományvadász, haszonleső. Tehát szép szép, de otthonra mennyire kéne? Vagyis csak gyönyörködni lehet benne. A pénzesség tehát nem minden. Egy kevésbé pénzes, ámde olyan akire számíthatunk esetleg inkább kéne. A jóképűségtől is fontosabb lehet számos dolog. Jó lenne persze, ha szívesen néznénk a mellettünk levőre. Ha lenne valami olyan számunkra sármos vonása, amit kedvelünk. Talán a műveltség, amiről a legnehezebben mondunk le a társválasztáskor, mivel az egyik legfontosabb, hogy lehessen jót beszélgetni a mellettünk levővel. Mennyire jó is tud lenni, ha még megértő is. A minket ért problémákat megbeszélhetjük és még támogat is. Ilyen partnerról álmodik manapság az ember. :) Kati

„Ededüj”

A kicsik amikor már inkább maguk szeretnének tenni a dolgukat, mondogatják: „Ededüj”. Megtapasztalni, hogy képes rá, mekkora önjutalom. (Hatékonynak lenni alapszükségletünk.) A normális, egészségesen fejlődő fiatal tinédzser is önállósodni akar. „Közöd?”- hangoztatja. Ha van rá módja, amint lehet a fészekből kiröppenni akar. Önállóan akarja vezetni az életét. Megtapasztalni, hogy képes rá. Teljesít, újabb és újabb kihívásokat. Teremt magának. Amikor már elég ideig volt egyedül, próbál találni, olyat, akihez képes alkalmazkodni. Még a szeszélyeit is elnézi., csak, hogy lehessen a közelében. Rálelni olyanra, akiknek nagyon tetszem, úgy ahogy vagyok. Alakulhat, úgy az élet, hogy valamiért magunkra maradva önállóan kell egyedül talpon lenni és akkor is tudni jól érezni magunkat, kihívás. Azért az ember társas lény. Amikor már egyedül is elfogadhatóan van, akkor mellé szegődni próbálnak. Ki-ki bármely ponton magára ismerhet a leírt mondatokban. Az elakadások után, ha már elég ideig időztünk megérik bennünk a hogyan. Figyeljünk belül, mi szólal meg? Kérdeztem a nővérkémet, hogy milyen volt egyedül, amikor az élettársától szétmentek. Azt mondta el volt, csak rövid ideig tartott. Mostanság, hogy a társa elment, egyedül él, jó ideje. Azért tudakoltam, mert akkoriban az együttélésemben megoldhatatlan problémák voltak jelen. Olyankor érthetően, egyedüllétre, egyedül élésre vágyik ember. Akkoriban is láttam a filmet, amiben naplót vezet a főszereplő és rossz neki magában. Más szemmel láttam a filmet, akkoriban és tegnap. (Miután már lassan tizedik éve élek magam, önállóan. :) Kata

Akiből meríteni akarok és elutasít….

Az pofonütés. Bántalmazó kapcsolat. Szeretném, hogy támogasson. Szimpatizáljon velem. Legyek neki szimpatikus, Legyünk közös hullámhosszon. Legyünk együtt, Legyen a közelemben. Lehessek a közelében! Legyen együttérző. E helyett elutasít. Elfordul. Mással szimpatizál. Más szimpatikus neki. Mással tölti az idejét. Rám se hederít. Nem vagyok neki fontos. Ő meg nekem igen. Bárcsak visszacsinálhatnék mindent! De nem lehet. Tovább lépett. Ejtett. A felvázolt szituban magára ismerhet sokunk. Ezt éli át a szülő naponta, amikor kamaszodik a gyereke. Ezt éljük át akkor is, amikor bántalmazó párkapcsolatban vagyunk. Hogyan lehet innen felállni? Hát bizony kihívás. Emberpróbáló. Innen szép győzni. Kell hozzá bölcsesség. Kell hozzá eszköztár. Vegyük sorra, mi lehet segítségünkre! Harc ez bizony. Küzdelem. Elhinni, hogy értékes vagyok. Mikor sokadszorra éljük át, kezd praxisunk lenni benne. Már egész gyakorlottan kezeljük az ismerős helyzetet. Megedződünk, megkeményedünk. Szívós ellenállásra teszünk szert. :) Kati

Van akit receptre kéne felírni

Nagyon elgondolkodtam, mert a címbeli mondatot 2 napja az előadó mondta az előadásában. Már akkor is nagyon megtetszett és el is töprengtem, hogy melyik ismerősömre illik a fenti állítás és, hogy bárcsak rám is igaz lehetne. Erre ma reggel ilyen mondattal kaptam egy levelet. Hát lám! Élni mégis érdemes! Ha él a földtekén olyan valaki, akinek rólam ez jut eszébe. Istenem. Teljesen meghatódtam. Hát akkor félre bánat, félre bú! Sugározni mégis érdemes. Visszaidézem az előadónő milyen kontextusban is említette ezt a csodálatos kijelentést. A kapcsolatokról, a kapcsolódások fontosságáról fejtegetett. A mosoly jelentőségéről. Fertőzni bíró képességéről. A dicséretről. A jó szóról. Micsoda fösvények vagyunk, amiért irigyen magunkba tartjuk az elismerő megjegyzéseket másokra, magunkra! Nemúgy a kritikát, korholást, lehúzást. Problémákra centrál a világ. Aztán jé mennyi letargikus van! Tehát vissza forgatni a fogaskerekeket, ha recseg ropog is! Gyerünk észre venni ami elismerhető! :) Kati

Reggeli a virágzó somfa társaságában

A kerti ablakból a szomszéd fa virágcsokra fogad. Micsoda pompa! Reggel egy fától virágcsokrot kaptam. A mai ajándékom is megvan. Állítólag, hogy ne deficittel záruljon a nap az özönlő bosszúságokkal, keresni kell az ezeket közömbösíteni bíró jókat. Jobban tágra kell nyitni a szemet, hogy észre bírjuk venni. Mert ott van. Vegyesen dob az élet. csak elsuhanunk mellette. azok mellett, amik tölteni bírnak. A sok benntlét után reggel a kutyáim etetéséhez lehajolva, a nagyon friss levegő üdítő ereje a kávé erejével hat. Nyugtázni, konstatálni kell! IGEN EZ KLASSZ. Már ki sem merjük mondani, ha valami oké, mert gyorsan lesz, aki elvenni törekszik. Üzletet fog belőle csinálni, pénzért lesz csak kapható. Keserű tapasztalat. Amikor azt a módszert javallották, hogy a bourn aut kiégés ellen, a totális kimerültségre rendszeresen sorolni magunkban az erősségeinket jó, akkor is bevillant, hogy amint nyugtázom elveszik. Miért lesz szinte paranoiás az ember? Mert tapasztalja. Azért csak tegyük! Írjuk egy lapra egymás alá, mint a teendőinket, kötelességeinket, bevásárolni valóinkat! Igenis listázzuk! ERŐT AD. Vértezzük fel magunkat! Az előadó azt mondta a napokban. Ha nem használjuk eltűnőben lesz, azon képességek sora, mert az agyunk azon részében megerősítést nem kap a vékony terület. Amúgy is vékonyabb a tudatos, mint a tudatalatti. Tehát megerősítendő. Rendszeresen! Mások igen ritkán dicsérnek minket. Lám a fa virágcsokra megindító ihletet ad. Ki mástól is kaphatnék virágcsokrot? Hiszen a virág ára a csillagokban. Az urak pedig manapság egyre anyagiasabbak. Hát magamat meglepem, Ezen a reggelen, ezzel a képpel, amiben gyönyörködhetek. A belvárosban élők például ilyen látványra nem ébrednek. Tehát értékeljem! :) Kati

Tanakodtak a nevekről

Hallgatom, amint, a nevelők tanakodtak a nevekről. A kicsik között olyan 2 sorozatos csínytevő leányzó volt akikkel bizony foglalkozni kellett. A leg változatosabb dolgokat produkálták napi szinten. A fiúkat rugdosta, a felsőbb osztályba járókat megcsókolni próbálta és még sorolhatnám a „bűnei” lajstromát naphosszat. Mindkét lányt Majának hívták. A nevelők tanakodtak, hogy mi ez itt. Külön csoportba járnak, de a név azonosságból, kezdtek következtetéseket levonni. Azt kellett mondjam nekik: „Van a családomban is Maja, ám ő egy csendes, nyugodt, békés teremtés, akinek igen jó szíve van.” Említeni kezdték a mesében levő méhecskét. Idézhetjük a népcsoportot. Nekem mindig Goya, a festő képsorozata jutott az eszembe mikor a kicsilány még baba volt. Nehezen is szoktam meg a nevét. Ahogyan nagylány lett akkor szoktam meg a nevet. Hányszor a makrancos Katára asszociálnak az emberek, amikor egy olyan Kati lép a színre, aki tudja, hogy mit akar. Azonnal besorolják öntörvényűnek, csak mert nem enged. Még Katalin cárnőt is emlegetnek. Aki, művelt volt, okos, erős kezű uralkodásával írta be magát a történelembe Viseljük azért ezt a nevet is sokan, érzékeny megértő lelkűek. :) Kati

Tele

Tele tyúkhúrral ( tótul: kurjacskával) a kiskert. Kínálja a baromfit szinte. Ha ezt eszi a csirke, jobban tojik. Kell is, mert a húsvét közeleg. Micsoda összhang van a természettel! Télen nem, vagy csak esetenként tojtak, a hidegben. Tavaszodva ez is beindul. Lenyűgözve figyelhetem. A napokban egy solymász előadásában is hasonló természetbeli csodálatos összhangokról hallhattam. Ott értettem meg a madarakkal kapcsolatos figyelmem. A baromfi, a papagáj, a galambok, a gerlék, a varjak. Ahogyan gyermekkoromtól a családomban ott voltak, mutatták az életüket. Üzeneteiket korosodva egyre jobban értem. Talán, mert már kevésbé rohanok el a jelzéseik mellett. Megértettem, hova rohanjak? Megvár minden, ami lényeges. Ami nem, az mehet. Apámnak galambjai voltak. Hosszan, nyugodtan, békésen figyelte őket. Ha anyámmal konfliktusa volt az eltérő temperamentumuk miatt, akkor a szárnyasok és a kert nyugtatta le. Tele üzenettel. Ha a munkám hajszolt tempót eröltet rám és terhelt idegrendszerű emberekkel kell foglalkozzak, akkor a magánéletemben a természetes nyugtatókat a kertben és az állatokban, a mozgásban lelhetem. :) Kati

„Nekem nincs anyukám, apukám…”

Énekelte egy kislány. Amikor pedig korosan megéljük, hogy na most aztán nincs, akkor nincs mese önmagunk anyja apja kell legyünk innentől fogva. Hagytak annyi emlékképet, hogy fel tudjuk idézni egy egy helyzetben hogyan csinálták. Ha rosszul, akkor vagyunk már annyira nagyok, hogy korrigáljuk. Mégis ha már jó ideje nincsenek és elhangzik egy ilyen mondat, azért elérzékenyülünk. Hát a csudába tényleg nekem már nincs. Igenis engedjük meg magunknak, hogy időnként belegondoljunk. Ha mindig tartjuk magunkat, a fájó dolgok összetorlódnak és robban. Vagy nem kívánatos pótcselekvésekbe sodornak. Márpedig sírjon esetenként egy férfi is, egy erős nő is. Ez a címbeli idézet is erre indít. Legyen hely, ahol a hangunkat valahol teli torokból kiengedhetjük. Legyen valamilyen boxzsákunk, amibe az öklünket beleverhetjük. Valamikor a feltorlódó nemjókat kitombolhatjuk. :) Kati

Virág korábbról önmagamnak

Anyukámnak vettem régen a piacon a jácintot cserépben, hogy a páromtól kaphasson nőnapra. Kiültette és ma reggel, nőnapra kinyílott. Mámorító illatával a reggelemre a mosolyt adta. Lám igaza lett a csodálatos előadónak, aki a napokban arról beszélt nálunk, hogy a támogató kapcsolat erőt ad. Még azok is, akik korábban éltek és minket gondoztak. Azt mondta a szülei gyakran eszébe jutnak, mit, hogyan csináltak. Úgy gondozom a baromfit, ahogyan apám. Szerencsére volt a mamám, akinek adhattuk a jácintot, ami most az illatával látványával jó érzést ad. Tehát még a korábban élők élete is támogató kapcsolat. Bíztató. Azt is firtatta az előadó, hogy a szavak a közlés, a hatás kis százalékát adják. A hatás nagyobb részét a közlő illető többi megnyilvánulása teszi. A nem szavak. A nonverbális jelek. Mosolya, ruhája, haja, termete, hansúlya, beszédtempója, illata, mozgása, járása és még számtalan megnyilvánulása. Ezekben pedig már megint benne van, akik által lett olyan. Anyum nagy hansúlyt fektetett rá, hogy a cipőm legyen mindig lepucolva. A keletiek is figyelik, meghajolva, hiszen az illetőről igen árulkodó jeleket ad a lábbelijének az állapota. Apám a kézfogás milyenségét tartotta fontosnak. Mutatja az is, hogy milyen vagy. Hát még az egész életükkel, élésmódjukkal most is támogató kapcsolatok a számomra. :) Kata

„Te” és „ez”

A belső monológjainkban, hogyan gondolunk a másikra és a többiekre? Amikor ingerülten rohanni kell és feltartanak, zsémbelünk: „EZ is itt ténfereg. Sem megkerülni, sem átugrani nem lehet.” Bíztos gondolnak ránk is így némelyek, ha belassulunk. Van olyanunk, aki ránk „Te”-ként gondol? Akinek rohadtul nem mindegy, hogy mi van velem. Vagy elfogytak. Kiröppentek. A mama és a papa is meghalt. Az utódoknak a párjuk az első és a gyerekek. Elfáradnak. Nem marad ránk ereje, ideje. Könnyek. Maradt erő gondoskodni, találni olyat, aki hasonló helyzetbe került és valahogyan kapcsolódni, kötődni lehetne? Akinek nem mindegy mi van veled. Ha kicsit jobban utána nézünk mennyi a magányos ember elgondolkodhatunk, hogyan, miért kerültek ilyen helyzetbe? Mennyi ideig voltak valakinek „Te”? Van erejük, képességük ismét találni ilyet? Megerősítendő a hit: ” Megérdemled!” Hiszen, ha már jó ideje egyedül volt, elbátortalanodik. Megkérdőjeleződik magában saját értékessége. Kati