Tele tyúkhúrral ( tótul: kurjacskával) a kiskert. Kínálja a baromfit szinte. Ha ezt eszi a csirke, jobban tojik. Kell is, mert a húsvét közeleg. Micsoda összhang van a természettel! Télen nem, vagy csak esetenként tojtak, a hidegben. Tavaszodva ez is beindul. Lenyűgözve figyelhetem. A napokban egy solymász előadásában is hasonló természetbeli csodálatos összhangokról hallhattam. Ott értettem meg a madarakkal kapcsolatos figyelmem. A baromfi, a papagáj, a galambok, a gerlék, a varjak. Ahogyan gyermekkoromtól a családomban ott voltak, mutatták az életüket. Üzeneteiket korosodva egyre jobban értem. Talán, mert már kevésbé rohanok el a jelzéseik mellett. Megértettem, hova rohanjak? Megvár minden, ami lényeges. Ami nem, az mehet. Apámnak galambjai voltak. Hosszan, nyugodtan, békésen figyelte őket. Ha anyámmal konfliktusa volt az eltérő temperamentumuk miatt, akkor a szárnyasok és a kert nyugtatta le. Tele üzenettel. Ha a munkám hajszolt tempót eröltet rám és terhelt idegrendszerű emberekkel kell foglalkozzak, akkor a magánéletemben a természetes nyugtatókat a kertben és az állatokban, a mozgásban lelhetem. :) Kati

Énekelte egy kislány. Amikor pedig korosan megéljük, hogy na most aztán nincs, akkor nincs mese önmagunk anyja apja kell legyünk innentől fogva. Hagytak annyi emlékképet, hogy fel tudjuk idézni egy egy helyzetben hogyan csinálták. Ha rosszul, akkor vagyunk már annyira nagyok, hogy korrigáljuk. Mégis ha már jó ideje nincsenek és elhangzik egy ilyen mondat, azért elérzékenyülünk. Hát a csudába tényleg nekem már nincs. Igenis engedjük meg magunknak, hogy időnként belegondoljunk. Ha mindig tartjuk magunkat, a fájó dolgok összetorlódnak és robban. Vagy nem kívánatos pótcselekvésekbe sodornak. Márpedig sírjon esetenként egy férfi is, egy erős nő is. Ez a címbeli idézet is erre indít. Legyen hely, ahol a hangunkat valahol teli torokból kiengedhetjük. Legyen valamilyen boxzsákunk, amibe az öklünket beleverhetjük. Valamikor a feltorlódó nemjókat kitombolhatjuk. :) Kati

Anyukámnak vettem régen a piacon a jácintot cserépben, hogy a páromtól kaphasson nőnapra. Kiültette és ma reggel, nőnapra kinyílott. Mámorító illatával a reggelemre a mosolyt adta. Lám igaza lett a csodálatos előadónak, aki a napokban arról beszélt nálunk, hogy a támogató kapcsolat erőt ad. Még azok is, akik korábban éltek és minket gondoztak. Azt mondta a szülei gyakran eszébe jutnak, mit, hogyan csináltak. Úgy gondozom a baromfit, ahogyan apám. Szerencsére volt a mamám, akinek adhattuk a jácintot, ami most az illatával látványával jó érzést ad. Tehát még a korábban élők élete is támogató kapcsolat. Bíztató. Azt is firtatta az előadó, hogy a szavak a közlés, a hatás kis százalékát adják. A hatás nagyobb részét a közlő illető többi megnyilvánulása teszi. A nem szavak. A nonverbális jelek. Mosolya, ruhája, haja, termete, hansúlya, beszédtempója, illata, mozgása, járása és még számtalan megnyilvánulása. Ezekben pedig már megint benne van, akik által lett olyan. Anyum nagy hansúlyt fektetett rá, hogy a cipőm legyen mindig lepucolva. A keletiek is figyelik, meghajolva, hiszen az illetőről igen árulkodó jeleket ad a lábbelijének az állapota. Apám a kézfogás milyenségét tartotta fontosnak. Mutatja az is, hogy milyen vagy. Hát még az egész életükkel, élésmódjukkal most is támogató kapcsolatok a számomra. :) Kata

A belső monológjainkban, hogyan gondolunk a másikra és a többiekre? Amikor ingerülten rohanni kell és feltartanak, zsémbelünk: „EZ is itt ténfereg. Sem megkerülni, sem átugrani nem lehet.” Bíztos gondolnak ránk is így némelyek, ha belassulunk. Van olyanunk, aki ránk „Te”-ként gondol? Akinek rohadtul nem mindegy, hogy mi van velem. Vagy elfogytak. Kiröppentek. A mama és a papa is meghalt. Az utódoknak a párjuk az első és a gyerekek. Elfáradnak. Nem marad ránk ereje, ideje. Könnyek. Maradt erő gondoskodni, találni olyat, aki hasonló helyzetbe került és valahogyan kapcsolódni, kötődni lehetne? Akinek nem mindegy mi van veled. Ha kicsit jobban utána nézünk mennyi a magányos ember elgondolkodhatunk, hogyan, miért kerültek ilyen helyzetbe? Mennyi ideig voltak valakinek „Te”? Van erejük, képességük ismét találni ilyet? Megerősítendő a hit: ” Megérdemled!” Hiszen, ha már jó ideje egyedül volt, elbátortalanodik. Megkérdőjeleződik magában saját értékessége. Kati

Nagyszerű előadást hallhattam. Az előadó a madarak v alakban haladását hozta példának. Az elől haladó, mintegy töri az utat, mutatva. A többiek a felhajtó erő miatt helyezkednek v alakba. Cserélik időnként a legelöl haladót. Ma reggel is figyeltem az égen, ahogy szállnak. Lenyűgöző. Elgondolkodtat. Minden féle vonatkozásban, emberi kapcsolatainkra, családban, munkában figyelhetjük a kapcsolatunkat. Ilyenképpen, ki hol halad? Mennyire mutat követendő utat? Mennyire fárad? Láthattam a nagyszüleimet, szüleimet, utódaimat, a családomba kerülőket, valamint, akikkel együtt dolgoztam korábban és mostanában. Írtam már a bourn outról is korábban. Amikor valaki nem testileg fárad el. Lám a madarak, a természet képileg mit mutat! Legyünk annyira bölcsek és figyeljünk kellő alázattal. A szerepek cserélődnek, váltakoznak. Az alázat azt is jelenti, hogy elfogadjuk a nagy egész részeként önmagunkat. Készek vagyunk segíteni elődeinknek, és az utánunk haladóknak, korosodóknak, fáradóknak. Sorra kerülhetünk, sőt erőre is kaphatunk. Előfordul, hogy lemondunk önmagunkról, aztán egyszer csak erőt kapunk valahonnan. :) Kata

A csokrokban nyíló kék és fehér ibolyák, a rózsabarackfa mámorító virágillata fogad. Igaz már csak néhány ágán van virágja, de az illata bárcsak valamelyik parfőmös üvegből kapható volna. Szedem fel a lemetszett venyigéket, mert pár nap alatt a fű benövi. Ébred minden. Ha önmagam figyelem, én is. Nem érdekel, ha bárki bennem bűntudatot próbál kelteni. Hiszen van rá szemem, hogy a világot ilyen szemmel képes vagyok nézni. Tapasztalom, hogy nem mindenki. Elmennek a csodák mellett. Hajszolva valami lelketlent. Fogom a barackfa törzsét. Dolgom lesz vele. Emlékszem micsoda finomakat adott nekem. Nem felejtem el. Pár lépéssel odébb a fiatalt, már magam ültettem. Próbálkozik a virágaival. Nézegetem, milyen lesz. Ad e majd annyi jót? Lesz egyáltalán gyümölcse? Bízom benne. Meghatódom. Lám mennyi üzenet! A természetből. Örülök, hogy bírom értelmezni, megérteni. Fogadni. Tudomásul venni. lassan nyerem vissza a tél után az erőmet, formánat. Nem eröltetem hogy gyorsabban túljussak a tavaszi munkákkal. Már belefogtam és apránként halad. Vállon veregethetem magam. A hidegen is túljutottam. Tény, hogy régebben gyorsabban haladtam. Ám most más szemmel is látom, mi hogyan fejlődik, halad. :) Kata

Fáj amikor mellőlünk kivonódnak némelyek. Alig bírom feldolgozni. Marasztalnám többüket. Számomra az élők elkerülésének feldolgozása most nehezebb. Sajnos azt megtanultam, hogy aki végleg elment, azt elgyászolni hogyan kell. Ám aki tovább létezik távol, azt csak úgy tudom feldolgozni, hogy mennie kellett, mert helyet kell adnia másnak az életemben. Akitől szintén tanulnom kell. Nemcsak párkapcsolat, hanem kollega elmenetele is ilyen. Nyugdíjba megy, kilép, pedig mennyi mindent lehetett tanulni tőle. Változás következik. A feldolgozása mozdít erőket. Alkalmazkodást igényel. Ergó a csüggedtség helyett a frissítésre kell fókuszálni ilyen esetben. Adhat erőt, lendületet. Hiszen hányan bourn out problémával kűzdünk. Amikor a lélek fárad el. Csak vonszolja magát. Segít annak sorra vétele, milyen dolgaink, erősségeink vannak. Írjuk le! :) Kati

Az életünkbe okkal kerül be valaki-olvasom. Tovább gondolom. Okkal annyii az időtartam is ameddig marad. Amíg tanít valamire. Míg hat ránk. Hiszen így vagy úgy mindenki hat ránk. Még ha próbálnánk is kivonódni a hatása alól. Sőt talán minél jobban erre törekszünk, annál inkább érezhető a befolyása. Mindezek tudatában a kapcsolatainkat szemlélhetjük. Még a minket irritáló egyének sem véletlenül kerülnek a képbe. Ugyan mi dolgunk van például az irigyeinkkel?. Például, ha azt érzem, szinte vonzom őket. Akkor mi a helyzet? Figyelem önmagam és nem mondanám, hogy irigykedem. Sem a gazdagabbakra, sem a fiatalabbakra. Nem szeretném, hogy másnak ne legyen csak nekem. Azt igen, hogy legyen neki és nekem is lehessen. Szeretném, hogy nekem is könnyebben mehessen. A fiatalabbaknak épp elég teendője van. A gazdagabbak pedig szintén nem visznek egy fillért sem odaátra. A bölcsebbeket talán valóban irigylem. Ha higgadtak. Igen tőlük nagyon szeretnék tanulni, hogyan csinálják. Jó pap pedig holtig tanul. Vagyis fejlődni való célt mindig tűzhetünk ki önmagunknak. Ilyen követni valókat szeretnék magam köré vonzani, ha lehet. Nem pedig lehúzókat. Támadókat. Lehet, hogy az önvédelemmel is dolgom, megerősítendőm van. Az asszertivitással. :) Kata

Volt nekik is olyan amin erőt próbáló volt túljutniuk. Erőik határán tudták csak megoldani. Például, ha gyötrelmes kapcsolatuk volt, mit tettek? Most tavaszodik. Nézem a kék ibolyákat a fűben. A nagyapám igen erős ember volt, különös tehetséggel. Olvastam anyám emlékkönyvébe a Kék ibolya dalszövegét írta. „Kék ibolya búra hajtja a fejét, mert az égből nem öntözik a tövét. Szállj le harmat a kék ibolya száraz tövére. Most találtam egy igaz szeretőre. Kék szivárvány koszorúzza az eget, az én rózsám elválással fenyeget….” Nem jártak az emberek pszichológushoz. Dalszövegekben fogalmazták meg az érzéseiket. Mennyire meg tud érinteni, amikor valakit szeretnénk magunk mellett, de hiába. Máshonnan is idézhetek.:” Ha elhagyott, hagyjon is, elvagyok én magam is…, Máshol így éneklik: ” Megélek én magam is…”Hogyan is élték túl? ” Ha elhagyott egy hétre, én elhagyom örökre….” Biztosan őket is vígasztalták a szüleik, nagyszüleik. ” A szerelem szerelem, átkozott gyötrelem”… dalszövegben. sokunk fájdalma fogalmazódik meg. Pedig mennyire tud motiválni, erőt adni, erővel feltölteni, lendületet adni, kedélyt adni, amikor jó kapcsolatunk van. Nézzünk szét! Ki az aki nem irigyel, nem örül a gyengülésünknek, aki akar segíteni? Tényleg tud hatékony, jó tanácsot adni. :) Kati

Már több pszichológia konferencián is azt hallottam, hogy még az 50 felettiek hangulata csak-csak megvan, de a tőlük fiatalabbak gyakran és erősen letargikusak. Hát akkor mivel ilyen téren sajnos sok tapasztalásom van, úgy gondolom van a tarsolyomban pár példa a nyomott hangulatból való kilábalásra. Amikor nem ment az alvás éjszaka azon töprengtem, hogy hányszor írják a neten: „Milyen tanácsot adnál a több évvel ezelőtti önmagadnak?” Erre én azt szoktam magamnak írni:” Ne parázzál annyit!” És tényleg. Ha a mostani fejemmel visszagondolok, mennyire pánikoltam attól, hogy a hozzám közel állók eltűnnek, most azt látom, valahogy túléltem. Kellett segítség is. De kirángattam magam a gödrökből. Elgondolkodva, sőt túllépve, ha most nincs erőm, arra gondolok, mit mondana a tőlem jóval idősebb énem, mit tanácsolna? „Állj fel! Mosd meg a hajad! Vegyél fel valami csinosat és menj! Örülj, hogy bírsz még valami, bármit csinálni! Van aki örülne, ha még képes lenne, de valamiért neki nem megy. Ne csak mindig azokhoz viszonyítsuk önmagunkat, akik tőlünk szuperebbek, hanem azokhoz is, akik még ott sincsenek, ahol mi. Illetve a korábbi önmagunkhoz, amikor még ezt vagy azt nem értük el. Most meg evidens. Ahogy hazánk egyik nagyja szokta volt mondani: „Ne csak hajszoljuk mindig a megoldást, néha élvezzük a problémát magát, hiszen mind csak egy kihívás.” :) Kati