Szokták mondani, hogy ha egy helyzeten nem tudsz változtatni, akkor a rálátásod módosítsd! A szemléleted, a hozzáállásod. Például, az egyik kollégám, következetesen picinyemnek, picikémnek szólít némelyeket. Ha a fókuszt toljuk, és apróra vesszük a problémát okozót, akkor önmagunknak segítünk. Agyunk egyik fele képekkel dolgozik. Nem mindegy a kép mérete. Az ördög, akivel sajnos van elintézendőnk, jobb, ha apró a képzeletünkben, mikor megoldásokon gondolkodunk egy- egy helyzetre. Emlékszem egyszer egy Gusztáv rajzfilmben elment a pszichológushoz a szereplő, hogy rajta segítsen, mert problémája volt némelyekkel. A szakember adott neki egy szemüveget, amiben pucéran látta, az őt terhelőket. Ez felszabadítóan hatott rá. Ahogyan régen, úgy vigasztalták egymást a kesergők, hogy mire tartja annyira magát az a másik? Hiszen magából nagydolognál ő is csak olyan büdöset ad ki. Felidézve ezzel a helyzetet, máris feldolgozgatóbb a sérelem. Ha nevetséges szituációban képzelték el a bántó illetőket. Akik kedvesek és minket segítenek, azok méretét nagyítsuk, amikor felizézzük a képüket. Hiszen a nap végén szoktuk átgondolni a velünk történteket. Megsegítve önmagunkat az élmények feldolgozásában és a jövő tervezésben. A pozitívat kevesebbszer idézzük sajnos fel. Csak konstatáljuk, hogy oké, rendben. A negatívval foglalkozunk, körbe járjuk. Szemléljük innen, onnan. Megoldásokat próbálgatunk. Tehát az időtartam is hosszabb, amit töltünk vele. Míg egyszer csak megoldódik. Semmi sem tart örökké. Néha egyetlen vigaszunk marad: Ez is megoldódik egyszer. :) Kati

Rajta, mondjuk ki önmagunknak! A belső párbeszéd ne korholó legyen! A bűntudatkeltő manipulálást alkalmazzák úgyis sok felől irányunkba. Önvád, önostorozás helyett fel kell karolni önmagunkat. Hát ki ha te nem. A szinglik tudják miről beszélek. Figyeljük csak meg, hányszor segítünk másoknak? Hasonlóan tegyük önmagunkkal! Ránk fér. Átreformálhatjuk a belső monológjainkat. Tudjuk, még az építészet is régen tett a belső magasságokkal, azért, hogy kicsinek érezzék az emberek magukat. A média, a vékony alkatúak címlap képeivel, bűntudatban tart a súlyfeleslegünkkel évtizedekre. Az onlyne tér a szuper videókkal, képekkel. Melyeket látva az a következtetés, hogy hát elmaradsz ezektől erősen. Ha hosszan nézed érezheted magad kevésnek. Legalább te legyél önmagaddal amennyire csak bírsz kedves. Ha már ilyesmiknek vagy kitéve. Olyan megértő legyen az önmagunkhoz való hozzáállás. mint a gyerekünkkel. A munkahelyek olyan légkört teremtenek, hogy a munkahely érdekének megfelelően viselkedőket emelik. Aki kevésbé van toppon abban bűntudat keletkezzen. Ez a bűntudat kezd oldódni szabadság idején, amikor az egyén eltávolodik és rálátása kezd lenni a benti dolgokra jobban. A cég érdeke nem hat annyira erősen. Ismerjük a kifejezést: ” A lelke a vállalatot illeti meg.” Aztán egyszer csak átgondolandó: Megérte? Az áramlatban lét érzése igen. Amikor a határainkat meghaladva fejlődést hoz helyzet. Ám, ha terhel lelkileg, akkor önmagunk megerősítése belülről kerüljön fontos helyre a fejünkben! :) Kati

A lomha járásra. Billegni egyik lábról a másikra. Nem is túl idősek is elhagyják magukat. Rossz helyen okoz kopásokat. Ötven alatti kollégám csípőjét műtötték. Nem kis tortúra. Tudjuk, aki fut, másképp jár. Sok középkorú leáll a futással. Sőt egyszer csak kijelentik, hogy ugrálni sem tudnak. Ruganyosság kell. Írtam már régebben arról, hogy az ugrálás örömöt képes indukálni. Fokozatosan szoktassuk rá vissza önmagunkat. Táncolva, elrugaszkodni. Eleinte esetleg megkapaszkodva, csak otthon egyedül. Kedvelt zene inspirál. Tőlünk valamivel fiatalabbak videóját nézve. Mintha csak kézen fognánk önmagunkat. Amikor egyedül maradtam, a kisebbik lányom emlékszem jött velem és a könyököm kicsit megtolta, hogy bekapcsolódjak a táncolók közé. Hiszen korábban azt kifejezetten imádtam. Gondoljunk arra, hogy némelyik 100 éves maratont fut le. Ergó nincs kifogás a lassításra. :) Kata

Tanár:” Komolyan mondom, ezt nem is tudom, miért csinálom. ” Siheder leányzó: ” Mert szeretsz minket.” Csend. ” Mondjuk ez igaz”- Felelte a tanár. Aztán folytatták a leckéiket. Olyan, mint egy vallomás. Elgondolkodtatta mindkét generációt. Sőt azokat is, akikkel otthon megosztották. Hát még léteznek ilyen őszintébb percek. Amikért érdemes csinálni mindezt. Lehet, hogy a tananyagot közvetítő, ofők bérezése intenzívebb. A rangjuk is kimondatlan fentebb. Ám a nevelők a fáradtabb délutáni gyerekanyaggal olyan életre szóló pillanatokat visznek el, amire egy életen át emlékeznek. Idézőjelben a katedrán állva ilyen pillanatokat élhet át az ember, az utánunk jövőkkel. Kicsit mintha meghosszabbíthatnánk az életünket. Hiszen, ha már nem leszek, a tanítványaim, unokáim ilyen mondatokra emlékeznek. Talán, lehet, hogy élni mégis érdemes. :) Kati

Nem egyszerű tudomásul venni a fogyatkozást, hanyatlást. Még akkor sem, ha nem velünk történik. Olyan egyedül álló, aki valamiért szingli, özvegy. Látni, hallani, hogy például valamely porcikáját csonkolták. Megrendít, érthetően. Hiszen tudjuk, érezzük. Ma te. De bármikor velünk is megtörténhet. Aki mélyen együtt érez, azt megviseli mindez. Olyan rokon, például, akiről tudom, hogy mióta csak ismerem, szorgosan tevékenykedett, és most ilyet helyzetet kell egyedül átélnie. Elgondolkodtat. Ez hát az élet. Sírok helyette is. Amit csak bírt, juttatott az utódainak. Most pedig ez követezett. Nem kis erő kell, ilyesmi átéléséhez. Az ember persze sokat kibír. Ad mintát az utána következőknek. Bocsánat, ha ilyenkor elgyengülés következik a mélységes együttérzéstől be. Lesz ez még a veletek is idővel. Hát ez is az élet. Erővel, túlélni minden szörnyűséget. Valamiért mégis csak érdemes. Bizakodva, reménykedve. ahogy szokták mondani: „Lesz ez még így se.” :) Kati

Első körben megfigyelem őket. Hogyan nyilvánulnak meg. Kötetlenül, minden dresszúra nélkül, alapból. Sokat elárul egy emberről. Arról, hogy alapvetően milyen a természete. Mennyire emberséges. Az újat bántja e. Kóstolgatja? A határait feszegeti e? Békés vagy harcias, támadó, nyakas, belemenős, kűzdő szellem? Manapság, amikor az egója a többségnek az egekben, a jogait hangoztatja, szinte minden helyen, az a kevesebb, aki szeretettel közelít, megértően. Voltam évtizedekig csak férfi beosztottakkal. Amikor 16 családfő tekintete követelőzött fizetésnapokon. Az italfüggőségük és más agressziójuk, ami nem önmaguk ellen, hanem kifele keresett célpontot, terhelt. A fiatal közösség mögött pedig a minden mozdulatot kontrolláló szülői közösség. Szerencsés esetben megértőek. Ha nem, akkor hibakereső üzemmódban működnek és esténként, ráérve, áttárgyalnak, mindenkivel minden részletet. Visszatérve a megnyilvánulásokra: Lenyűgöző látni, és izgalmas megtapasztalni, hogy egy egy helyzetben egy új vezetőt hogyan fogadnak. Megmutatkozik az egyén és a közösség. Felemelő, amikor van néhány, aki mosollyal fogad és nem bántással. A jóindulatúaktól mindig meghatódom. Viszonzom. Ők nem ellenségeskednek. Érezhető a mögöttük levők sok jó tette. Valamint az alapvetően jó természet. Sokszor jut eszembe, az ember alapjaiban való változása. Idővel még inkább olyanabb lesz, mint a kezdetekben. Persze érnek hatások, traumák, de ezek feldolgozása is annak a függvénye, hogy milyen adottságokkal érkezett. Voltam már erőim határán. Tapasztaltam, olyan bevillanó félmondatokat, amik tovább lendítettek. Helytállni képessé tettek. Fejlődtem. Meghaladtam önmagam. :) Kata

Hamuval szórtak régen vagy fűrészporral. Nyáron elrakott, porszerű száraz földdel, homokkal. Aprított mulccsal, apró szemcsés vásárolható zsákos anyagokkal mostanában. A lépcsőnket anyám szórta, mert annyira félt a törésektől. A korosodók óvatosabbak. Különösen, ha már nehézkesebben mozognak. A gumitalpú cipők különösen tudnak csúszni, ha jeges fagyos, zord hideg van. Emlékszem morgolódtam, ha bevittük a lakásba a talpon a szórt anyagokat. Ám felülírja az óvatosság, a portalan bejárat fontosságát. Az egészségügy működését ismerve, a sérülés következményeit mérlegelve megfontoltabbak leszünk. Mi mekkora procedúrával jár? Átgondoljuk. Döntünk. Kockázatokat fontolunk. Fiatalon a bejáratnál strandpapucsban a 8 lépcsőfokon lecsúszva a lenti lábtörlő vasrácson landoltam. Még aznap a párom is ugyanígy. Felálltunk és tovább mentünk. Több évtized után ezt más szemszögből látom. :) Kató

Virradatkor a hó elkotorva. Ha senkire sem számíthatsz,: ” Magad uram, ha gazdád nincsen!” -ahogyan a mondás is tartja. ” Azért van jó minden rosszban, ha nem látod nézz körül jobban!” A többi korombeli, környékbelitől a formám jobban megmaradt. Talán nem véletlen. Hiszen például, nem megfizetek erre a teendőre és a korlát-, kerítésfestésre, fűnyírásra embert, hanem elvégzem. Edz is testileg. Lelkileg.: Hiszen erő kell feldolgozni, hogy csak önmagadra építkezz! Ne hagyd magad el! Ne tespedj! Az ember hajlamos menni a könnyebb, kíméletesebb erőfeszítéstől kímélőbb megoldások fele. Tartalékol erőket. Figyelem a családbeli javakra hajtót, önmagát dédelgetőt. Ahogyan mindig megkíméli, kikíméli a nehézségektől magát. Megúszni törekszik profin mindent. Miért is települ a közelünkbe ilyen, mikor a felmenőim különösen szorgos emberek? Nem véletlen. Talán tanít a működésével. Mutat az életével egy képet. Lám így is lehet. Noha visszatetsző. De ki vagyok én, hogy bárki felett is ítélkezhessek. Csak megfigyelek. Elégedett ember? Van minden családban, minden munkahelyen ilyen. Ügyeskedő. Manapság azt szokták mondani, hogy ha nem látod a közeledben hogy ki az, akkor te magad vagy. Nézz körül jobban! :) Kata

Az ember jellemére utal. Figyelem azt akinek sosem volt semmilyen állata. Mennyi ideje, energiája maradt más dologra, önmagára? Jut eszembe a nálam nevelkedő 7 tagú kutya falka. A tyúkjaim, a papagájaim. Más emberi jellemvonásokra utal ezeknek az állatoknak a gondozása. Önzetlenség. Odaadás. Tanítanak is sok dologra. A nagy havat elkotorva szedtem nekik valamennyi zöldet. Szükségük van rá. Hálából, még januárban is 1-1 tojást a reggelimhez adnak. Azt olvastam nem emlékeznek. Sőt „buta tyúk”-ként emlegetik a baromfit. Cáfolatot tapasztalok. Az elmúlt télen a kutya sajnos 2 tyúkot eltett láb alól és egyet megtépett, amíg pár házzal odébb a nővérem előtt is a havat eltoltam, mert gyengélkedett. Keserű emlék. Nem kaptam, már tél elején jércét. Kértem a megmaradó egyet tartson ki tavaszig. Magányosan de túlélte és felépült. Örült az újak érkezésének. Nem bántotta a fiatalokat. Most, hogy leesett a hó, ki sem jön. A traumára emlékezteti őt. Fél. Érthetően. Bevittem neki az ólba az ételt. A most itt élő 2 kutya kevésbé tart a tüzijátéktól, mert az ide kerülő kölyök fiú egy öreg, hallását elvesztőhöz került, akit már nem zavart a zaj. Azt látta az öregtől, hogy nem kell pánikolni ilyesmitől. Lám mi mindent mutatnak az érzékenyebb megfigyelőnek. Azt szokták mondani az embereknek, tőled függ, hogyan értelmezed a veled történteket. A stresszt jobban bírók, edzettebbek strapabírósága jelzi, hogy odébb kezelik a történéseket. Vagyis, tehát, (ergó) : „Ha egy helyzeten nem bírsz változtatni, akkor a hozzáállásodon módosíts! ” :) Kati

Egy párkapcsolatra utaló félmondat elgondolkodtatott, írásra ihletett. Pontosan sajnos a frappáns verziót idézni nem tudom, hát körül írom. A férfi aki a saját csatáját a fejében elvesztette, a kapcsolatunkat is tönkre tette. Gondoljunk bele! Elindul egy szimpátia érzettel egy kapcsolat. X ideig tart, Van egy pont, amikortól nem dolgozik tovább a kapcsolatért. Nem tesz érte. Nem teszi oda magát. Egyre passzívabb. Töréspont. Belül az elmében egy döntés. Már nem éri meg. Egyre passzívabb lesz. Fejben dől el. Aktiválható még? Mondhatnánk, hogy amíg az újdonság varázsa és az a bizonyos oxitocin tart. Ám van itt más is feltehetőleg. Egy érzékenyített pont. Hiszen mindenki önmagán is dolgozik, a saját életén is töpreng. Ezzel párhuzamosan a párkapcsolatában is részt vesz. A saját fejlődése halad a kimondott vagy meg sem fogalmazott céljai felé. Csatát mindenki vív önmagával. Még a legbékésebbek is. Szeretnének önmaguk jobb verziójává válni. Amikor pedig valamilyen fontos dologban veszít, ez kívülre is kivetül. A hozzá épp legközelebb állón csattan az ostor. A kivetítés fogalma ismert a pszichológiában. A lelkünk ilyen módon is védi önmagát, amikor valami feldolgozhatatlan. :) Kata