Egy-egy kerti parti alkalmával terítékre kerül némely orvos, politikus vagy tanár. Egy másik összejövetelen ugyanígy terítékre kerül egy-egy beteg vagy szülő vagy diák. Szoktam írni, hogy tipikus egy anyóst szapulni, de alig van vicc a cudarul viselkedő apósokról, vejekről. Tipikus a sztorizás a tanárokról. Kevesebb a történet, ahol a diák viselkedése a méltatlan. Azzal a közvélemény másképp bánik. A helyzet igazságtalan. Csak amikor arról van szó, hogy vállalná e azt a munkát valaki, akkor hátrálnak. A diákokat kérdezve, hogy lennének-e tanárok, a többség azt mondta: ” Biztos, hogy nem akar lenni szolga.” Az ő szóhasználatuk szerint: „csicska”. Vagyis tudják, hogy ez a munka alázatot kíván és a közvélemény nem értékeli. Sőt. Legtöbbször becsmérli. Mindenki jobban tudja, hogyan kéne csinálni. Akár összejöveteleken, akár esti közösségi oldalakon való beszélgetésekben. Nem akarna lenni olyan pozícióban. Sem tanár, sem politikus, Nem akarna vezetni embereket, gyerekeket. Vállalni gyógyítást stb. Megoldani kétséges helyzeteket. Vállalni, hogy” lehetett volna talán jobban is csinálni, de én legalább elrendeztem. Megoldottam tőlem telhetően. Lehet jönni, produkálni különbet.” Kati

A metrón utazva az állathordozó kosárban levőt a gazdija simogatta, fotózgatta. Mosoly volt az arcán az egész utazás alatt. Figyeltem a többi utas komoly arcát. Elgondolkodtam. Mondhatnánk, hogy lám ide jutott az ember. Az állat kell segítsen. Ha egyedül van, ne komor fejjel legyen. Amikor egyedül vagyunk, legtöbben sorra vesszük a velünk történteket. A teendőinket. Az megoldandókat, elintézendőket. Ezek feladatok. Miért is mosolyognánk. Talán csak akkor, ha felidézünk egy vicces, vagy megható történést. Az illető, akit láttam, bizonyosan szereti a kedvencét. A csecsemő közelében töltött napon is sokat mosolygunk. Aranyosnak látjuk. Azt mondta hazánk egyik legjobb pszichológusa, hogy, ha mosolygunk, akár ok nélkül is, elindul valami befelé és egy kört alkotva, mint egy öngerjesztő folyamat, az agy értelmez derüt. Reagál rá és emeli a kedélyt. Ismét mosolyt küld. Még akár szánalmasnak is tarthatnánk az illetőt, aki a kis állatát fotózgatja. Nem a gyerekét, nem a párját. Van neki valami, valaki, ami, aki segít rajta. Úgy hallom egyetlen elfogadható drog a mozgás, ami az agyunknak endorfint termel. A kedvenceink pedig az oxitocinnal segítenek a magány ellen kötődéssel. :) Kati

A szólás jelzi, azt a helyzetet, amikor egy szakmai téren valaki mutat elismerésre méltót, ám arra a bizonyos „kuli” munkára, ami minden munkában ott van, már nem lenne minden nap alkalmas. Tudjuk, minden területen van olyan nehéz, kevésbé népszerű teendő, amit el kell látni. Fel kell vállalni. Ez is vele jár. Azt szoktam mondani, hogy ” Az állatorvos nem azért választja azt a pályát, hogy majd elaltasson kutyusokat. De azt is meg kell tegye.” A tanár nem azért ment erre a pályára, hogy folyton csitítsa a hangoskodókat. Aztán ezt is napi szinten kell tegye. A munka legszebb része, amikor általunk tud meg valamit az ifjú. Az élmény, a munka többi kellemetlen részét is felül írja. Ahogyan a gyerek szülés fájdalmát, a kötődni kezdő baba bája. (Érdemes feltöltődni ezzel az érzéssel, arra az időre, amikor kamaszként elfordul és sokszor látni sem akar. Kata

Érzi például a családfő. A cég pedig közvetíti: „A lelke a vállalatot illesse meg!” A két ellentétes attitűd, mennyire sikeresen hangolható össze? Hogyan fésüli egybe az egyén? Mely pontokon marad el? Lesz bűntudata. Hogyan dolgozza fel a benne így keletkező feszültséget? Miket enged el? Lavírozik. Felvesz mindent? Kimerül? Sérül az egészsége, Akkor már egyik helyen sem elegendő a teljesítménye. A kicsi csak egyszer ilyen. Amikor csak lehet ott lenne. A jövedelem is kell. Tipikus helyzet. Az egyik cégtől távozó, amikor a másodállását elengedte, fejtegette, hogy ereje határán volt többször. Mérlegelnie kellett. Azt mondják: ” Melyik ujjamat harapjam meg? ” Megelégszenek kevesebb jövedelemmel és ott szeretnének lenni az övéik közelében, amennyit csak lehet. Többen ilyen kompromisszum felé mennek. A szív jelez. A luxusból engednek. Szerényebb körülményekre. Utazásokból, drágább holmikból. Kató

Adódott néhány perc, amíg vártam, hogy a következő dolgommal foglalkozzak. Automatikus gondolatom, hogy addig is mit csináljak. Hasznossá magam hogy tegyem? Ismerjük a mondást, ami szerint: ” Amit ma megtehetsz… Ez a belső felállás viszont az újabb tapasztalataim szerint nem mindenkit jellemez. Figyelem a családban és az ismerősök között, hányan terveznek inkább a másikra teendőket szívesebben. Vagy tesznek keresztbe annak, aki még motivált a tevékenykedésre. Régebben ezt úgy fogalmazták, hogy : „Úgy áll hozzá, hogy más is hozzá férjen.” Létezik passzív destruktív és aktív. A passzív csak tompultan szemlél. Az aktív lép is, hogy másnak ártson. Most azért irritál jobban, mert legtöbbször egyedül, magam kell megoldjak mindent. Körülményes segítőt, találni, ha egyedül valami nem megy. Hogyan tudjuk kialakítani azt a hozzáállást, hogy törekedjünk hasznossá válni? Mikor romlik ez el? Mikortól áll egy illető félre? Válik csalódottá. Keseredik meg. Adja fel. Lombozódik le. Kevésbé lesz törekvése. Nincs ereje önmagát serkenteni teendőkre. Valamint miért és mikortól kezdi el a másikat gátolni, annak is a lendületét elvenni. Talán, ha túl hosszan volt passzív befogadó. Szemlélő. Rá kell találnia, az őt érdeklő teendőkre. Fontos, hogy oldódhasson a patológiás helyzet. Kati

A szomszédban a hatalmas építkezés embereit hallgatva felfigyeltem egy félmondatra. „Tele van a ….. ” Sokszor hallhattam a család férfi tagjaitól is és másutt is. Jobbik esetben „a hócipője”, de a kevésbé disztingvált verzióban is hallható. Jelzi azt az állapotot, amikor a tűrőképesség a határán van. A máj a haragvás szerveként is szerepel megemlítve több helyen. Az elfojtott frusztrált düh, ami nem fejeződhet ki, mert nem bír utat találni megfelelő formában. Az érdek nem érvényesülhet, mert ha kifejeződne, akkor megtorlás következne. Az illető terheltté válik. Másutt jelez, az indulat. A legkülönbözőbb formában. Amikor látok embereket akiknek a teste nem konkrétan túlsúlyos, ám a has kifejezetten nagyobb, eszembe jut a családomból a májával küszködő. Mennyi elfojtott indulata volt? Másik családtagom fülproblémája kapcsán pedig megtudhattam, hogy a fül-beli diszkomfort, visszhangzás érzet hátterében is jelez az idegi túlterheltség. A psziché törekedne kiegyensúlyozódni. A spirituális tanokban jártasak kérdése: ” Mi az amit nem akar meghallani?” A lármát, a pörgést? Törekedne alkalmazkodni az ember. A mai ritmus gyorsabb. Az ember a gépektől gyakran lemarad. Milyen és mennyi helye marad a világban? Önnön magát hová juttatja? Kata

Az élet helyzetekbe hozza az embert. Nem véletlen kapunk olyan megoldandókat, amilyeneket. Azon a téren dolgunk van még az életünkben. Írtam már többször, hogy az adódó problémákat kihívásnak tekintem. Ebből a szemszögből, már nem áldozatok vagyunk. Eszközök után kutatunk, minket megsegítő embereket, módszereket keresgetve, lelve. Nem paranoiásan azt mantrázzuk, hogy üldöznek a nehézségek. Igaz a himnuszunk szövegével is azt énekeljük, hogy balsors akit régen tép. Ám, tudomásul véve, hogy ami volt, volt, túlélőnek is érezheti magát a népünk. Hiszen meg is erősít, amikor megoldunk, túljutunk az emberpróbáló helyzeteken, körülményeken. Kóstolgatnak, a ránk irigyek. Az iskola első osztályában megértettem. Amikor a tanárnő ragaszkodott hozzá, hogy a hófehérke szerepében legyek. Az összes lány jött velem szemben. A hófehérke nem fehér hajú, mint te. Most, hogy ismét a szőkeségem kezd váltani fehérre, visszaidézem, hányszor tettek keresztbe nekem az irigyek, bárhová kerültem. Alap helyzetnek tekintettem. Ezzel a felállással együtt a megoldandó teendőimet elvégeztem, tőlem telhetően. Több téren is sokra vittem. Sőt jó érzés, meglepve nyugtázni, amikor segítőm is akad. :) Kata

Az a kis segédeszköz, amit például a kerti csaphoz a tömlő felrakásakor szorításnál használunk. Kellett volna a gyerekemnek egyik este a konyhájában egy csőre csatlakozás rögzítéséhez. Emlékeztem, hogy van nálam ilyen. Keresgettem hosszan. Este már nincs nyitva üzlet. Eszembe is jutott hogy az emberek sokszor munka után kénytelenek otthon szerelgetni. Érdemes lenne későig nyitva levő barkácsüzleteket működtetni kerületenként. Hiszen mindig van szerelés közben, ami éppen még kellene. ( Piaci résre leltem). Amíg a barkács szekrényeimben kutakodtam nem rozsdás bilincs után tudomásul kellett vegyem, hogy csak az az egy van, amelyik kinn várakozorr évekig a csap közelében. Erősen elkorrodálódott. Hiába próbáltam csavarlazítóspray-el WD40-el az apró csavar nem engedett. Reggel a közeli barkácsboltban amíg nézelődtem, az ajtajuk felett volt sok méretben. Ám amelyiket levettem, azt valaki a rögzító csavar nélkül vissza tette. Gondolom csak a csavarra volt szüksége valakinek belőle. Ismét konstatáltam: Mit van mit tenni, gyarló az ember. Míg világ a világ ez már csak így lesz. Lám egy egy helyzet, mennyi gondolatot ébreszt. Mennyi felismerés. Próbatétel. Lehetőség önismeretre. Azért is hoz helyzetbe az élet, hogy felismerd milyen vagy magad és a többiek. :) Kati

..az univerzumnak. Amikor a „nem egyszerűekhez” kerültem, mondogattam önmagamnak: „Csak ezt a napot bírjam ki. Aztán: „Csak ezt a hetet éljem meg. Teremtőm segíts meg!” Pont, mint amikor a gyászokon való túljutáshoz erő kellett. Aztán valahogy túléltem. Önmagam is meglepve. Amikor belépve ovációval fogadtak csak néztem tágra nyílt szemekkel. Annyira vártak. A legelső napon a közelükben konstatáltam, hogy nem könnyű esetek, de most ezt dobta az élet. Az első, hetekben, ha volt elintézendőm és néhány percre eltűntem, kétségbeesve kerestek: „Hol voltál?” Már ez is melengette a szívem. Pár hónap után, ha nem értettek valamit és hosszan fejtegettem, jó volt hallani, hogy: ” Na most értettem meg.” Az a bizonyos „HEURÉKA” pillanat. Szívem melengető látni, amikor az első tavaszi napokon ülnek sorban kinn, mint a kis madarak egymás mellett és kitaláltak egy játékot. Senki nem utasította rá őket, hogy így fegyelmezetten egymásra figyeljenek. Meghatódva néztem távolabbról a hátukat. Ahogyan ül sorban vagy húsz kamasz. Mint a madarak, mikor sorban a dróton várnak és tanakodnak. Szép látvány volt az első tavaszi nap melengette a hátunkat és a lelkemet. Ezt a képet elviszem magammal. A másik helyen a nem könnyű kinti teendők után befele menet a szintén nem könnyű csapat egyik tagjától egy félmondatot hallottam meg: ” Eddig a napom jó.” Hát akkor valamit csak jól csinálok- gondoltam. Ez rácáfol a tevékenységemben hibákat keresőkre. Az is meglep, amikor a legproblémásabb kerül hozzám a legközelebb. :) Kati

Ami akár az egész univerzumon, sőt a túlvilágról is átível. A napokban, amikor az egyik szolid kedves fiatal ment haza fele, a kollégámnak mondtam, hogy az ilyen jószívű fiúkhoz szoktunk feleségül menni. A nőnap előtti munkanapon kaptam egy apró margaréta szerű favirágot tőle. Meghatódtam, megöleltem. Gondoltam a tálcámban hordom ezt a kis emléket. Másnap a párom sírjához közelítve látom, körülötte a sok kicsi fehér margaréta szerű virág kinyílott. Bevillant, az a szokása az emberemnek, az együtt töltött 4 évtized alatt, hogy ha meglátott egy virágot, a kezembe adta. Akár orgona vagy babazózsa vagy bármilyen kis virág is volt . Hát most egyet onnan haza hoztam. Közben eszembe jutott a vers idézet: ” Fogai közt tartva, ki viszi át a szerelmet a túlsó partra…” :) Kata