Az otthona, amit előbb utóbb meg kell mutasson a randik után a szingli, legyen kifejezetten rendben. A szingli, mint már többször említettem kénytelen vinni a női, férfi teendőket. Felelősséget kell vállaljon minden téren egyedül. A munkahelyén és otthon is dolgoznia kell intenzíven, hogy ellássa a teendőit. Nincs segítője, mint a párkapcsolatban élőnek. Legyen bűntudata, ha az otthonának külleme hagy kívánnivalót. Szellemileg, fizikailag, idegileg legyen elfogadható állapotban. Hát aki mindezt elvárja, randevúzzon robottal. A gép idegei bírják. Igaz korrodálódik idővel. Nem is emberi. Az ember igenis nem helyettesíthető minden téren géppel. Hibázik. Botlik. Összeszed sérüléseket. Hasonlóan megértőnek kell lennünk a másik féllel, mint önmagunkkal.

A teraszról a konyhába beszaladó kisebbik gyerekem megbotlott és az első fogából egy kis darab letört. Egy nyaralásra indulva a nagyobbik leányzóm a kocsi ajtónál az ujját becsípte. Keservesen sírt. Teniszezéskor a labda eltalálta azt a szemem amelyik lát. Sorolhatnánk. Emlékszem a mama gyakran azt mondta: „Ne vegyél mindent annyira a szívedre!” Hogy is lehetne kevésbé érezni? Átérezni. Együtt érezni. Hogy kell azt csinálni, hogy leperegjenek a dolgok? Kevésbé érintsen meg. Ilyen előfordul. Van ilyen. Mondják az erősebbek. Mindig is lesznek sérülések. Megkarcolódunk, lehorzsolódunk. Sérül, botlik. Emberi a létezése. Nem gép. Hát megérint. Változó mértékben. A mélyebben érzők érzékenységéről, már írtam. A sok nem könnyű melletti pozitívumokról is Hiszen a „keményebbekkel” összehasonlítva olyan dolgokat is átélnek, megtapasztalnak, észre vesznek, amit azok nem. A meglátásaik adnak a világnak, észrevételeket. Árnyalatokat, színeket, hangulatokat, képeket. Ahhoz hasonlítható talán, akik különösen kifinomultan képesek illatokat megkülönböztetni. :) Kati

Törekvés. Nem véletlen hoz az élet helyzetekbe. Kihívás. Néha mások még tisztábban látják a szellemi, fizikai kvalitásainkat. Képesek vagyunk rá. Csak hát erőfeszítés is kell hozzá. Elkényelmesedsz, lemaradsz. Mozgás egyenlő élet. Mozdulatlanság egyenlő leépülés. A fejlődés azon a bizonyos komfortzónán kívül szokott bekövetkezni. Például, méltó egy kert és az állatok ellátására, nevelésére. Panaszkodhat is és tekinthet a helyzetre úgy is, mint fejlődési lehetőségre.: Voltak akik lehetetlennek gondolták. Aztán jött egy és megoldotta. Azt is hallom, hogy szemléljük energetikai szemszögből a tanítóinkként közelünkbe sodródókat. Azzal a típusúval dolgunk van. Az életünk azon területén erősödnünk kell. Addig jön olyan típus, amíg kellően meg nem erősödünk azokon a pontjainkon. Akár partner, akár rokon vagy kolléga, gyerek, szomszéd, ügyfél, alkalmazott sőt betegség is. Mind egy leckét hoz. Megléped, megoldod? „Megfejlődöd”? ” Hős harc az élet, de megéri a világ. Ha az az ember az marad, aki volt. Nemes, küzdő, szabad lelkű diák”-jut eszembe a vers, amit szavaltam a 8.-os évzárónkon. Talán, mert szervezzük az 50. osztálytalálkozót. :) Kati

Amik bevillannak. Érkezhetnek a minket felnevelők megnyilvánulásai nyomán. Olyanok akik hatottak ránk. Azt is tapasztaltam, hogy már nem is élnek köztünk és nem is gondolunk rájuk gyakran, mégis. Az elsős és a harmadikos tanáraim, mintha csak üzennének. Ötletekkel. Korosodva, átgondolom, akkoriban, hogyan láttam őket. Valamint a mostani énemmel. Az elsős Éva néninek volt 8 saját gyereke. Az asztalánál ülve az osztályt szinte vezényelte. A harmadik, negyedikben a Kati nénivel ének órán szinte mulattunk. Engedte, hogy kiengedhessük a hangunkat. Az Emi néni precizitása példaképként hatott számomra. A felsőben Eszti néni is. Ahogyan a Toldit tanította. Tudtuk mire számíthatunk. Éreztük a határainkat. A felsőben a testnevelés tanárunk, mint osztályfőnök, az állóképességével lenyűgözött. Példákat adtak, önmagukkal. A létezésmódjukkal. Ma én mutatok utat. Futottam és együtt tornáztam a rám bízottakkal. Látják, hogy étkezés után mindig mosom a fogam. Ez még inkább hat, mintha órákig hallanának a fogápolás fontosságáról. A csibészek is körém települnek. Még akkor is, ha korábban korholásokat kaptak. :) Kata

Az „y” generáciost figyelem, amint kínosan ügyel, hogy egészségesen egyen. 100 évig akarna élni. Bevillan a mosolygós arc a neten: ” Igen, mesélj még! Figyelek.” Hiszen, korosabb „x”-esek már látjuk, az utánunk következők csak egy okot keresnek korábbi viselkedéseinkben, hogy lehessen valamire hivatkozni, amiért nem akarnak támaszok lenni. Sem az „y”-nos, sem a „z”-s. Az utóbbiak még utódokat sem, nemhogy elődöket. Márpedig magas kort, segítők nélkül megélni, körülményesebb. Bár nem lehetetlen. Látni néha kaszáló kilencven éves nénikét. ” Magad uram, ha gazdád nincsen.” Az is tény, hogy az őt magára hagyóval az a bizonyos karma rendezi le és teszi a megillető helyre. Kapja azt amit érdemel. Mivel nem egyedi eset, ezért a keserű kép elemzés. Azt gondoltam régebben, hogy nem mindegy, milyen mintát látnak a következők. Hittem, hogy a szavaktól is fontosabb, a példa. Ám az élet más tapasztalatot is mutat. Ez van. Meg is edződik a magára maradó. A fenntebb említett 100 évre tervező beszédéből gyakran kihallható a pesszimista szemlélet is. Sokszor figyeltem meg a család férfi tagjain, következtetések levonásakor. Erejük teljében levő középkorúak. Szép eredményekkel. Mégis. Nem csak az italhoz fordulóknál tapasztalható. Annál is, aki az italozásra nemet mond. Erről is írtam már korábban. A nők rendületlenül az otthon teremtésre fókuszálnak. A figyelmüket ezzel kötik le. Yungnál olvastam egy helyen, az életkedvhez gyakran oktalan emelkedett hangulat kell. Ergó lehet, hogy a depresszív lát sok dologban élesebben. :( :) Kati

Azt szeretném, hogy ez a kép égjen be az elmémbe. A 4 és az 1 éves a családban, miután egymás játékait megnézte ült a szőnyegen, aztán háromszor is egymást szeretettel megölelte. Anélkül, hogy ezt bármelyik felnőtt tőlük kérte volna. Fotó nem készült erről. Annyira lenyűgözött mindannyiunkat. Erősen figyeltem a másikhoz odabújást. Már nem éltem hiába. Ezt a képet felidézem, amikor az élet próbára tesz. Tapasztaltam hasonlót a tízéveseknél is a napokban, amikor számukra kihívást jelentő verseny után megkönnyebbültek. Akkor is meghatódva figyeltem. Lám szépeket is észre vehetek. Erővel tölt fel. Voltak ezek mögött a pillanatok mögött terelő felnőttek. Másoktól látott képek. Tovább viszik majd az utánuk következőknek. Lám nem csak gondokból áll az élet! Arról a játékról már beszéltem, amit egy régi, tengernél töltött nyáron láttam. Fel fel bukkan egy ördögfej az asztali játék lyukaiból és egy húsklopfoló szerű kalapáccsal kell leütni. Majd új helyen is feltűnik egy. Csak úgy mint a megoldandók az életünkben. Egy igazgatónak például a munkája legtöbbször a bajok elhárítása. Ahogyan egy szinglinek is. Aki a női, férfi teendőket egyaránt ellátja. :) Kata

Vidékre utaztam. Nem kocsival. Feltűnt, hogy mind a három járművön találkoztam zöld hajúval. Ezek szerint ez a divat. Izlés dolga. Nyugtáztam, konstatáltam, tudomásul vettem. Tolerancia. Megértést gyakoroltam. Nem úgy a két suhanc, aki talán bulizott az előző éjszaka és after hangulatban a megjelenésem nem fogadta hasonló toleranciával. Összehangolom a színeket, amikor csak tehetem. A tavaszi virágzást hivogató színű pasztel kabátom provokálta őket. Nevetgéltek. Talán a szer hatására, amit toltak az éjjel esetleg. A nézésük is zavaró volt. Az első kocsiban utaztunk. Csak távolabb voltak még utasok. Elég türelmes vagyok kénytelen lenni a munkám miatt is az utánunk következő generáció tagjaival. Hát egy ideig tűrtem a provokáló viselkedésüket. De nem hátráltam ki a helyzetből, ahogyan várták volna. Nem magyarul beszéltek. Nem gondolták, hogy életem során tanultam, hosszabb rövidebb ideig 6 nyelvet. Ergó értettem a szövegelésüket. Míg egyszer csak bevillant a nagyapám és apámtól hallott két szó. A háború vége felé az itt arcoskodó katonák használták. Össze szedtem magam és félhangosan kimondtam. A két nyikhaj szeme fennakadt. A következő állomáson elkotródtak. Köszönöm a védelmezéseteket odaátról is papa. Ez itt az én hazám. Ha régen külföldön jártam, tőlem telhetően, tisztelettel, udvariasan viselkedtem. A koromról nem is beszélve. Ha az én generációm toleráns az utánunk következők kilengéseivel szemben, akkor nekünk is jár ez kölcsönösen. Még az is lehet, hogy nem felejti el a két provokálóm az esetet. Én is úgy nyugtáztam, magam részéről, hogy képes voltam önmagam megvédeni. :) Kati

Szokták mondani, hogy ha egy helyzeten nem tudsz változtatni, akkor a rálátásod módosítsd! A szemléleted, a hozzáállásod. Például, az egyik kollégám, következetesen picinyemnek, picikémnek szólít némelyeket. Ha a fókuszt toljuk, és apróra vesszük a problémát okozót, akkor önmagunknak segítünk. Agyunk egyik fele képekkel dolgozik. Nem mindegy a kép mérete. Az ördög, akivel sajnos van elintézendőnk, jobb, ha apró a képzeletünkben, mikor megoldásokon gondolkodunk egy- egy helyzetre. Emlékszem egyszer egy Gusztáv rajzfilmben elment a pszichológushoz a szereplő, hogy rajta segítsen, mert problémája volt némelyekkel. A szakember adott neki egy szemüveget, amiben pucéran látta, az őt terhelőket. Ez felszabadítóan hatott rá. Ahogyan régen, úgy vigasztalták egymást a kesergők, hogy mire tartja annyira magát az a másik? Hiszen magából nagydolognál ő is csak olyan büdöset ad ki. Felidézve ezzel a helyzetet, máris feldolgozgatóbb a sérelem. Ha nevetséges szituációban képzelték el a bántó illetőket. Akik kedvesek és minket segítenek, azok méretét nagyítsuk, amikor felizézzük a képüket. Hiszen a nap végén szoktuk átgondolni a velünk történteket. Megsegítve önmagunkat az élmények feldolgozásában és a jövő tervezésben. A pozitívat kevesebbszer idézzük sajnos fel. Csak konstatáljuk, hogy oké, rendben. A negatívval foglalkozunk, körbe járjuk. Szemléljük innen, onnan. Megoldásokat próbálgatunk. Tehát az időtartam is hosszabb, amit töltünk vele. Míg egyszer csak megoldódik. Semmi sem tart örökké. Néha egyetlen vigaszunk marad: Ez is megoldódik egyszer. :) Kati

Rajta, mondjuk ki önmagunknak! A belső párbeszéd ne korholó legyen! A bűntudatkeltő manipulálást alkalmazzák úgyis sok felől irányunkba. Önvád, önostorozás helyett fel kell karolni önmagunkat. Hát ki ha te nem. A szinglik tudják miről beszélek. Figyeljük csak meg, hányszor segítünk másoknak? Hasonlóan tegyük önmagunkkal! Ránk fér. Átreformálhatjuk a belső monológjainkat. Tudjuk, még az építészet is régen tett a belső magasságokkal, azért, hogy kicsinek érezzék az emberek magukat. A média, a vékony alkatúak címlap képeivel, bűntudatban tart a súlyfeleslegünkkel évtizedekre. Az onlyne tér a szuper videókkal, képekkel. Melyeket látva az a következtetés, hogy hát elmaradsz ezektől erősen. Ha hosszan nézed érezheted magad kevésnek. Legalább te legyél önmagaddal amennyire csak bírsz kedves. Ha már ilyesmiknek vagy kitéve. Olyan megértő legyen az önmagunkhoz való hozzáállás. mint a gyerekünkkel. A munkahelyek olyan légkört teremtenek, hogy a munkahely érdekének megfelelően viselkedőket emelik. Aki kevésbé van toppon abban bűntudat keletkezzen. Ez a bűntudat kezd oldódni szabadság idején, amikor az egyén eltávolodik és rálátása kezd lenni a benti dolgokra jobban. A cég érdeke nem hat annyira erősen. Ismerjük a kifejezést: ” A lelke a vállalatot illeti meg.” Aztán egyszer csak átgondolandó: Megérte? Az áramlatban lét érzése igen. Amikor a határainkat meghaladva fejlődést hoz helyzet. Ám, ha terhel lelkileg, akkor önmagunk megerősítése belülről kerüljön fontos helyre a fejünkben! :) Kati

A lomha járásra. Billegni egyik lábról a másikra. Nem is túl idősek is elhagyják magukat. Rossz helyen okoz kopásokat. Ötven alatti kollégám csípőjét műtötték. Nem kis tortúra. Tudjuk, aki fut, másképp jár. Sok középkorú leáll a futással. Sőt egyszer csak kijelentik, hogy ugrálni sem tudnak. Ruganyosság kell. Írtam már régebben arról, hogy az ugrálás örömöt képes indukálni. Fokozatosan szoktassuk rá vissza önmagunkat. Táncolva, elrugaszkodni. Eleinte esetleg megkapaszkodva, csak otthon egyedül. Kedvelt zene inspirál. Tőlünk valamivel fiatalabbak videóját nézve. Mintha csak kézen fognánk önmagunkat. Amikor egyedül maradtam, a kisebbik lányom emlékszem jött velem és a könyököm kicsit megtolta, hogy bekapcsolódjak a táncolók közé. Hiszen korábban azt kifejezetten imádtam. Gondoljunk arra, hogy némelyik 100 éves maratont fut le. Ergó nincs kifogás a lassításra. :) Kata