Vidékre utaztam. Nem kocsival. Feltűnt, hogy mind a három járművön találkoztam zöld hajúval. Ezek szerint ez a divat. Izlés dolga. Nyugtáztam, konstatáltam, tudomásul vettem. Tolerancia. Megértést gyakoroltam. Nem úgy a két suhanc, aki talán bulizott az előző éjszaka és after hangulatban a megjelenésem nem fogadta hasonló toleranciával. Összehangolom a színeket, amikor csak tehetem. A tavaszi virágzást hivogató színű pasztel kabátom provokálta őket. Nevetgéltek. Talán a szer hatására, amit toltak az éjjel esetleg. A nézésük is zavaró volt. Az első kocsiban utaztunk. Csak távolabb voltak még utasok. Elég türelmes vagyok kénytelen lenni a munkám miatt is az utánunk következő generáció tagjaival. Hát egy ideig tűrtem a provokáló viselkedésüket. De nem hátráltam ki a helyzetből, ahogyan várták volna. Nem magyarul beszéltek. Nem gondolták, hogy életem során tanultam, hosszabb rövidebb ideig 6 nyelvet. Ergó értettem a szövegelésüket. Míg egyszer csak bevillant a nagyapám és apámtól hallott két szó. A háború vége felé az itt arcoskodó katonák használták. Össze szedtem magam és félhangosan kimondtam. A két nyikhaj szeme fennakadt. A következő állomáson elkotródtak. Köszönöm a védelmezéseteket odaátról is papa. Ez itt az én hazám. Ha régen külföldön jártam, tőlem telhetően, tisztelettel, udvariasan viselkedtem. A koromról nem is beszélve. Ha az én generációm toleráns az utánunk következők kilengéseivel szemben, akkor nekünk is jár ez kölcsönösen. Még az is lehet, hogy nem felejti el a két provokálóm az esetet. Én is úgy nyugtáztam, magam részéről, hogy képes voltam önmagam megvédeni. :) Kati