Reggel, amint a tyúkoknak kaszáltam a füvet egy kuporgó madarat láttam meg a bokor közelében. Épp lendült a kasza, amikor szerencsére észre vettem. Szegény el lehetett készülve mindenre. Biztosan megkönnyebbült, amint tovább léptem. Elindult bennem egy gondolatsor a sérültségét látva. Riadt volt érthetően. Feltehetőleg voltunk már mindannyian olyan riasztó, kiszolgáltatott, sérült helyzetben, amikor a jószerencsében bizakodtunk. Sőt kiterjeszthetem ezt. Az utóbbi napokban a neten arról is láthatóak képek, filmek, hogy a robotika hol tart. Mennyire helyettesíthető az ember? Mi lesz ezután a sorsa? Láthattunk már ilyen témakörben filmeket. A gépek az embertől erőteljesebbek, teherbíróbbak, preciziósabbak lesznek. Az ember pedig sérülékenyebb. Mint ez a madár a fűben. Gondoljuk tovább mihez vezet. Vagy az emberség, a megértő türelem is programozható lesz a gépekbe? Nézzük meg a gyerekeinket, unokáinkat! Ők mennyire toleránsak, megértőek, amikor látják a sérülékenységünket? Ők fogják tovább fejleszteni, tökéletesíteni a gépeket. Majd később élni mindazzal, amit teremtettek. Jelenleg még teremt az emberi képzelet. Később a tervezés is a gépek kezébe kerülhet. Gondoljuk tovább mindezt! :) Kati

A napokban haladtam a mellékutcában kerékpárral és többen is babakocsit toltak az úton. Elmentem mellettük és mondom félhangosan: “Hát milyen szépek már így együtt.” Megköszönték. Hálásan. Aztán visszatekinteve láttam, hogy nem kisbabákat toltak, hanem korosabbakat, akiknek különféle mozgásszervi nehézsége volt. Elgondolkodtam. Akkor is elgondolkodunk, ha egy-egy ilyen gyereket látunk a szülőjével. Így együtt tátva őket, méginkább megérintett a látvány. Az jutott eszembe, mindannyiuk várta a kicsit, hogy milyen lesz. Aztán amikor fejlődött tapasztalni kellett, hogy nehezebben fog fejlődni, illetve egy ponton túl nem tud tovább lépni. Ezt nagyon nem egyszerű tudomásul venni. Beletörödni. Illetve továbbra is amennyit csak lehet megtenni, segíteni, hogy amit bír addig eljuthasson a gyerek. Akik itt együtt haladtak, ők ezen mind keresztül mentek. Eszembe jutott, mikor anyukámmal tudatták, hogy az egyik szemem, eddig bír fejlődni és nem tovább. Azt mondogatta, miért nem inkább ő vele történik ez. Aztán kamaszként, rendületlenül kerestem a magyarázatokat, okokat. Egy doktornő azt mondta:” Vegye tudomásul és kész.” Hát nem volt könnyű. Az is eszembe jutott ha figyelem a játszó gyerekeket, hánynak van különféle nehézsége, baja, betegsége. Próbál felzárkózni a többiekhez. Mennyire képes elfogadni a közösség? Mennyire megértőek? Amikor fiatal felnőttként munkába állnak és tapasztalják a kollegáikon, hogy kinek milyen dolog nehezíti az életét és ezzel együtt is kell működni, dolgozni, eredményeket elérni. Tolerálni. Bekalkulálni a haladásba. Csapatként együttműködni. Ezt dobta a gép. Ebből a kollektívából most ezt lehet kihozni. Fel is adhatjuk, de haladhatunk is amennyire bírunk. Valamire csak jutunk. :) Kati

Többször is írtam már a szőrszálhasogató maximalisták belső boldogtalanságáról. Önmagukkal és másokkal való örökös elégedetlenségéről. Amivel megkeserítik önmaguk és mások életét. Ha az a felszólítás, hogy “csak a legjobb a jó”, akkor ott a keserű elégedetlenség folyton. Pedig működőképes a felzárkóztatott elég jó is. Sosem voltam kitűnő- tanuló. Viszont nyolcadikban is 4,8 volt az átlagom. Ugye milyen érdekes, hogy egész életünkre mennyire nagy jelentősége van annak, hogy gyerekként az iskola hová sorolt? Tehát szokott lenni az osztályokban néhány kitűnő és vannak a négyesek, majd a közepesek és a többi. Vagyis a nem kitűnőkből van a többség. Akik felnőttként is dolgoznak, viszik az életet, alkotják a társadalmat. Említhetnénk az egy valamiből kimagaslóan teljesítőket még, akik más téren viszont nehezebben hozzák össze az átlagot. Ez is érdekes téma. Valamint elgondolkodtató, ami még mostanság nagyon foglalkoztat: Mennyire tartanak engem okénak? Az Emberi játszmák könyvben ErIc Berne írja, hogy hová is tartozunk. 1. Mindenki oké, én is az vagyok. 2. Én oké vagyok, a többiek nem. 3. Mindenki oké, én nem. 4. Senki sem oké. Annak kapcsán töprengtem ezen, hogy hol a helyem. Ahol azt sugározzák felém, hogy nem vagyok oké, ott mi keresni valóm van? Vonatkoztathatjuk ezt kapcsolatainkra. Ha maximalista, akivel teszem a dolgomat, legyen az partner vagy kolléga, akkor mindig azt élem át, hogy nem vagyok elég jó. Pedig, ahogy a címben is írtam bizony az elég jó is jó! :) Kati

Aki maga marad és nincs túl nívós szinten anyagilag, kénytelen az étkezését valahogy megoldani. Már az ötletelés sem egyszerű. Könnyen beszerezhető legyen az alapanyag. Legyen elfogadható az ára, egyszerű a szállítása, tárolása. Az elkészítése se igényeljen sok időt, hiszen a munkahelyek legtöbbje elvárná, hogy 24 órában dolgozzunk. Legyen olyan az étel, amit kívánunk vagy legalább nem fordulunk el tőle. Szóval, hogy el tudjuk fogadni. Gyorsan el tudjunk takarítani az elfogyasztása után. Elég kimerült, túlterhelt, túlhajszolt sok ember. Kenyeret már csak valahogy beszerez és tojást. A rántottánál kiadósabb a bundás kenyér. Amikor sül zsiradék is kerül hozzá. Amikor esszük valami zöldség vagy savanyúság is jöhet mellé. Tehát el lehet tölteni a napot, hogy az ember nem éhes. Az egyedül élő férfiak is rájöttek még arra, hogy sárgaborsó főzelék hasonlóan kiadós olcsóbb megoldás. A héjában főtt krumpli főtt tojással és valamilyen szalámival. A tojásos tészta is igen kiadós tápláló. Most hirtelen a legolcsóbb megoldásokat soroltam a kezdő egyedül állóknak ötleteket adva. Sajnos az anyagiak terén sokaknál háborús időszak van. Bizakodhatunk, lesz jobb talán valaha? :) Kata

Bal kezemben a kés és a jobb kezemben a villa. Eszünk a barátnőmnél. Névnapom van. Finom ami a tányéromon van. Szivet melengető . Egyszer csak kérdi miért van az evőeszköz a kezeimben fordítva. Hát tudod korcsolyázáskor is és kiskoromban csúszkáláskor is ösztönösen a ballat toltam előre. A mikor kicsi voltam nem akarta a mama, hogy szégyenkeznie kelljen, amiért suta a gyerek hát lekötötte a kezem pár napra. Igen most már mondják ez hiba. Haragudhatnék is rá. 21 évesen szült. Nem volt magas iskolázottsága. Nekem 19 éves koromban született a lányom. Most visszagondolva, még gyerek a húsz év körüli maga is. Még, ha 7 év pedagógusi tanulmányt tudhatok is magaménak. Szóval hibákat követnek el a szülők. Volt időszak az életemben, amikor a szüleim hibázásaira mérges voltam, haragudtam. Most mit nem adnék, ha itt lenne és lekötné a karomat. Megannyi írás szól a sebekről, amik a szülők rossz lépéseit taglalják. Amikor nevelünk, óhatatlan elrontunk sokat. Büntudat is keletkezik. Korosodva átértékelődik minden. Megértjük. A maga módján jót akart. Különösen akkor döbbenünk rá, amikor magunk is nevelünk. Képtelenség hibázás nélkül csinálni. A sértett kamasz bensőnk pedig évtizedekre megjegyez, felró, felhánytorgat. A párjának panaszolgat. Aztán egyszercsak már nem számítanak. Bölcsebbé válunk. Benő a fejünk lágya. Belenyugszunk. Megbocsájtunk. Sőt előbbre vesszük a jókat. Elönt a hála. Nem véletlen van hálaadás napja Amerikában. Olvastam a napokban a dopamin, a szerotonin miképpen változik, ha átéljük a hála érzését. Érthető, ha sérelem feldolgozáskor átérezzük a dühöt, dacot, haragot. Amikor csitul, adjunk ugyanennyi időt magunknak a jóra összpontosítva a hála átérzésre is. Hiszen, minden helyzet vegyesen hoz. :) Kata

A hogyan fontossága, a mit mellett. Ugyanaz a holmi, ahogyan átadadásra kerül nagyon változtat azon milyen érzést kelt. Hallhatjuk fontosabb, hogy egy illető milyen érzéseket vált ki, mint a tények. Arra fogunk inkább emlékezni, hogy miket éreztünk vele kapcsolatban. Például gondoljunk bele, ugyanazt a valamit tegyük egy jóval nagyobb vagy egy jóval kisebb ajándék tasasakba bele, mint ami az optimális. Tegyük bele csomagolatlanul vagy celofánba borítva. Tehát a szervírozás fontos. A férfiak inkább puritán módon szeretnének elintézni dolgokat. A nők szívesebben díszítenek. A rohanó üzemmód persze mindannyiunkat terhel. Sajnos manapság a fogyasztói szemlélet erősödésével a “nesze semmi fogd meg jól” is olyan, amit gyakran átélünk. A csicsa csomagolásban nagy papírdobozzal dúsítva valami jóval kisebb dolgot kapunk, mint amennyi az árnak megfelelő volna. A csomagoló doboz úgyis a szemétbe kerül, mi pedig átélhetjük a “lúzer” érzést. “Palira vettek”. Keserűség tölt el. Oda többet nem szívesen megyek. Onnan eztán nem veszek. Manipuláltak. Még egy cikk is másképp hat kép nélkül vagy képpel. Egy nő sminkkel vagy anélkül. A mondandók csomagolása sem mindegy. Körítés nélkül a tárgyra térve a rohanó világban, másként hat egy tény, mintha körítéssel felvezetve adnának be valamit vagy csak úgy odavetve. Igaz a csomagolás, az elintézendő dolgok tudatására is. Van aki a legrosszabbat is képes úgy tálalni, hogy elviselhető. Probléma megoldásoknál a “jó zsaru rossz zsaru” taktika is ismert. Vagyis a rosszat is lehet olyan körítéssel beadni, hogy feldolgozható lesz. Meg is kell tanulnunk a rosszban is felfedezni azt, ami viszont a helyzet által jobb lett. Hiszen igenis vegyesen dob az élet. Fokuszálnunk kell arra, mi a pozitívum egy egy helyzetben. Lám meddig terjed egy egyszerű tálalás kérdés. Töprengjünk rajta el! :) Kati

Kitartás. Mondjuk egymásnak, amikor nem egyszerű a helyzetünk. Ha hideg van, fázunk. Spórolni kell és még helyt is kell állnunk a munkahelyen. Netán betegség is nehezít. Valamint több oldalú a szorítás. Ellenséges, elutasító, irigy akik közelítenek. Lehúznak, kihasználnak. Törekednek elvenni minél több időnket, pénzünket. Tipikus stresszhelyzet, ha több oldalról frusztrált, akadályoztatott a helyzet. Organikus stressz kifejezést hallottam utóbb. Kűzd az ember, mintha harcolna. Edződik, erősödik, keményedik is és más pontokon gyengül is általa. Sok téren közömbössé válik. Több területen pszichoszomatikus tünetek jelentkeznek. Érthető, ha hányingere lesz. A gyomra nem vesz be mindent. A belei is jeleznek. Irritálja a sok kellemetlen. Mintha kiálltana a test: “Kimélet!” Legyünk hát önmagunkkal amennyire csak lehet megértőek. Ne gyötörjük, sanyargassuk önmagunkat, amikor lehet. Teremtsünk kényeztetést. Egyenlítődhessen ki ez a felborult egyensúlyú helyzet. :) Kati

Szedem a körtét. A gyümölcs még jó részei adják a reggelimet, a sérült részeket a tyúkok kapják meg. A szépeket másoknak kosárba teszem. Mások is így tesznek? Nem tudom. Évek óta így osztom a kertemben termetteket. Szívet melengető amikor örülnek a bio gyümölcsnek. Bár hagyott rám apám felszerelést a permetezéshez, de még nem próbálkoztam vele. Sajnos így a termések kevésbé szépek. Torzulnak, sérültek. kisebbek. Amíg lehet adok másoknak is. Jó érzéssel tölt el. Hálás vagyok, hogy megtehetem. A nagymamám és az anyukám emlékszem a süteményekből adott másoknak. Akinek épp nem volt. Nem gondoltam rá, hogy másolom a tetteiket. Még mennyi ilyen van a viselkedésünkben, amit egyszerűen csak úgy kell tennünk. Aztán, ha jobban felidézzük így láttuk, így szoktuk meg. Sosem gondoltam, hogy majd tyúkjaim lesznek. Ám apám sokat foglalkozott vele. Galambokat is nevelt. A szárnyasokgondozása része volt az életének. Hát nekem is így lett. Sportolok, ez kamasz koromtól szokásom. Apám remekül lovagolt. A gyerekem is sportol. Evidens. Mozgás az élet. Vajon az utánunk következők milyen szokásainkat követik? A kert gondozása is az életem része. Látom a gyerekeim is a kertben, a szabadban vannak, amikor csak lehet. Bízom benne, hogy az övéik is majd így tesznek.:) Kati

Csak pár perc kellett volna még, hogy megveregethessem dicséretképp a vállam, amiért a füvet szépen lenyírtam. Ám esni kezdett és egy jókora folt lenyíratlan maradt. Nagy volt a kisértés, hogy folytassam. A maximalisták tudják, mit érez ilyenkor az ember. A dédapa kaszája segített. Valahogy befejeztem. Közben töprengtem. Milyen mértékű a kényszeresség, a maximalizmus egyes emberben. Két mondás jutott eszembe. A volt főnököm szlogenje: “Csak a legjobb az elég jó.” Ezzel bizony sokakat gyötört. A másikat egy pszichológus mondta, amikor a francia nyelvtanulás befejezését terveztem, hivatkozva arra, hogy jobban kellene menjen. De hiszen beszél franciául és ez a lényeg. “Az elég jó is jó.” Melyik igazságot fogadjuk el? Hát a füvet elég jól lenyírtam. a körülményekhez képest. Óvatosan, észen kell lenni. A hév, a szenvedély ne ragadjon teljesen el. Esőben és vizes füvet tényleg ne nyírjak az elektromos géppel. Annyit nem ér az egész, természetesen. :) Kati