Az élet helyzetekbe hozza az embert. Nem véletlen kapunk olyan megoldandókat, amilyeneket. Azon a téren dolgunk van még az életünkben. Írtam már többször, hogy az adódó problémákat kihívásnak tekintem. Ebből a szemszögből, már nem áldozatok vagyunk. Eszközök után kutatunk, minket megsegítő embereket, módszereket keresgetve, lelve. Nem paranoiásan azt mantrázzuk, hogy üldöznek a nehézségek. Igaz a himnuszunk szövegével is azt énekeljük, hogy balsors akit régen tép. Ám, tudomásul véve, hogy ami volt, volt, túlélőnek is érezheti magát a népünk. Hiszen meg is erősít, amikor megoldunk, túljutunk az emberpróbáló helyzeteken, körülményeken. Kóstolgatnak, a ránk irigyek. Az iskola első osztályában megértettem. Amikor a tanárnő ragaszkodott hozzá, hogy a hófehérke szerepében legyek. Az összes lány jött velem szemben. A hófehérke nem fehér hajú, mint te. Most, hogy ismét a szőkeségem kezd váltani fehérre, visszaidézem, hányszor tettek keresztbe nekem az irigyek, bárhová kerültem. Alap helyzetnek tekintettem. Ezzel a felállással együtt a megoldandó teendőimet elvégeztem, tőlem telhetően. Több téren is sokra vittem. Sőt jó érzés, meglepve nyugtázni, amikor segítőm is akad. :) Kata

Az a kis segédeszköz, amit például a kerti csaphoz a tömlő felrakásakor szorításnál használunk. Kellett volna a gyerekemnek egyik este a konyhájában egy csőre csatlakozás rögzítéséhez. Emlékeztem, hogy van nálam ilyen. Keresgettem hosszan. Este már nincs nyitva üzlet. Eszembe is jutott hogy az emberek sokszor munka után kénytelenek otthon szerelgetni. Érdemes lenne későig nyitva levő barkácsüzleteket működtetni kerületenként. Hiszen mindig van szerelés közben, ami éppen még kellene. ( Piaci résre leltem). Amíg a barkács szekrényeimben kutakodtam nem rozsdás bilincs után tudomásul kellett vegyem, hogy csak az az egy van, amelyik kinn várakozorr évekig a csap közelében. Erősen elkorrodálódott. Hiába próbáltam csavarlazítóspray-el WD40-el az apró csavar nem engedett. Reggel a közeli barkácsboltban amíg nézelődtem, az ajtajuk felett volt sok méretben. Ám amelyiket levettem, azt valaki a rögzító csavar nélkül vissza tette. Gondolom csak a csavarra volt szüksége valakinek belőle. Ismét konstatáltam: Mit van mit tenni, gyarló az ember. Míg világ a világ ez már csak így lesz. Lám egy egy helyzet, mennyi gondolatot ébreszt. Mennyi felismerés. Próbatétel. Lehetőség önismeretre. Azért is hoz helyzetbe az élet, hogy felismerd milyen vagy magad és a többiek. :) Kati

..az univerzumnak. Amikor a „nem egyszerűekhez” kerültem, mondogattam önmagamnak: „Csak ezt a napot bírjam ki. Aztán: „Csak ezt a hetet éljem meg. Teremtőm segíts meg!” Pont, mint amikor a gyászokon való túljutáshoz erő kellett. Aztán valahogy túléltem. Önmagam is meglepve. Amikor belépve ovációval fogadtak csak néztem tágra nyílt szemekkel. Annyira vártak. A legelső napon a közelükben konstatáltam, hogy nem könnyű esetek, de most ezt dobta az élet. Az első, hetekben, ha volt elintézendőm és néhány percre eltűntem, kétségbeesve kerestek: „Hol voltál?” Már ez is melengette a szívem. Pár hónap után, ha nem értettek valamit és hosszan fejtegettem, jó volt hallani, hogy: ” Na most értettem meg.” Az a bizonyos „HEURÉKA” pillanat. Szívem melengető látni, amikor az első tavaszi napokon ülnek sorban kinn, mint a kis madarak egymás mellett és kitaláltak egy játékot. Senki nem utasította rá őket, hogy így fegyelmezetten egymásra figyeljenek. Meghatódva néztem távolabbról a hátukat. Ahogyan ül sorban vagy húsz kamasz. Mint a madarak, mikor sorban a dróton várnak és tanakodnak. Szép látvány volt az első tavaszi nap melengette a hátunkat és a lelkemet. Ezt a képet elviszem magammal. A másik helyen a nem könnyű kinti teendők után befele menet a szintén nem könnyű csapat egyik tagjától egy félmondatot hallottam meg: ” Eddig a napom jó.” Hát akkor valamit csak jól csinálok- gondoltam. Ez rácáfol a tevékenységemben hibákat keresőkre. Az is meglep, amikor a legproblémásabb kerül hozzám a legközelebb. :) Kati

Ami akár az egész univerzumon, sőt a túlvilágról is átível. A napokban, amikor az egyik szolid kedves fiatal ment haza fele, a kollégámnak mondtam, hogy az ilyen jószívű fiúkhoz szoktunk feleségül menni. A nőnap előtti munkanapon kaptam egy apró margaréta szerű favirágot tőle. Meghatódtam, megöleltem. Gondoltam a tálcámban hordom ezt a kis emléket. Másnap a párom sírjához közelítve látom, körülötte a sok kicsi fehér margaréta szerű virág kinyílott. Bevillant, az a szokása az emberemnek, az együtt töltött 4 évtized alatt, hogy ha meglátott egy virágot, a kezembe adta. Akár orgona vagy babazózsa vagy bármilyen kis virág is volt . Hát most egyet onnan haza hoztam. Közben eszembe jutott a vers idézet: ” Fogai közt tartva, ki viszi át a szerelmet a túlsó partra…” :) Kata

Az otthona, amit előbb utóbb meg kell mutasson a randik után a szingli, legyen kifejezetten rendben. A szingli, mint már többször említettem kénytelen vinni a női, férfi teendőket. Felelősséget kell vállaljon minden téren egyedül. A munkahelyén és otthon is dolgoznia kell intenzíven, hogy ellássa a teendőit. Nincs segítője, mint a párkapcsolatban élőnek. Legyen bűntudata, ha az otthonának külleme hagy kívánnivalót. Szellemileg, fizikailag, idegileg legyen elfogadható állapotban. Hát aki mindezt elvárja, randevúzzon robottal. A gép idegei bírják. Igaz korrodálódik idővel. Nem is emberi. Az ember igenis nem helyettesíthető minden téren géppel. Hibázik. Botlik. Összeszed sérüléseket. Hasonlóan megértőnek kell lennünk a másik féllel, mint önmagunkkal.

A teraszról a konyhába beszaladó kisebbik gyerekem megbotlott és az első fogából egy kis darab letört. Egy nyaralásra indulva a nagyobbik leányzóm a kocsi ajtónál az ujját becsípte. Keservesen sírt. Teniszezéskor a labda eltalálta azt a szemem amelyik lát. Sorolhatnánk. Emlékszem a mama gyakran azt mondta: „Ne vegyél mindent annyira a szívedre!” Hogy is lehetne kevésbé érezni? Átérezni. Együtt érezni. Hogy kell azt csinálni, hogy leperegjenek a dolgok? Kevésbé érintsen meg. Ilyen előfordul. Van ilyen. Mondják az erősebbek. Mindig is lesznek sérülések. Megkarcolódunk, lehorzsolódunk. Sérül, botlik. Emberi a létezése. Nem gép. Hát megérint. Változó mértékben. A mélyebben érzők érzékenységéről, már írtam. A sok nem könnyű melletti pozitívumokról is Hiszen a „keményebbekkel” összehasonlítva olyan dolgokat is átélnek, megtapasztalnak, észre vesznek, amit azok nem. A meglátásaik adnak a világnak, észrevételeket. Árnyalatokat, színeket, hangulatokat, képeket. Ahhoz hasonlítható talán, akik különösen kifinomultan képesek illatokat megkülönböztetni. :) Kati

Törekvés. Nem véletlen hoz az élet helyzetekbe. Kihívás. Néha mások még tisztábban látják a szellemi, fizikai kvalitásainkat. Képesek vagyunk rá. Csak hát erőfeszítés is kell hozzá. Elkényelmesedsz, lemaradsz. Mozgás egyenlő élet. Mozdulatlanság egyenlő leépülés. A fejlődés azon a bizonyos komfortzónán kívül szokott bekövetkezni. Például, méltó egy kert és az állatok ellátására, nevelésére. Panaszkodhat is és tekinthet a helyzetre úgy is, mint fejlődési lehetőségre.: Voltak akik lehetetlennek gondolták. Aztán jött egy és megoldotta. Azt is hallom, hogy szemléljük energetikai szemszögből a tanítóinkként közelünkbe sodródókat. Azzal a típusúval dolgunk van. Az életünk azon területén erősödnünk kell. Addig jön olyan típus, amíg kellően meg nem erősödünk azokon a pontjainkon. Akár partner, akár rokon vagy kolléga, gyerek, szomszéd, ügyfél, alkalmazott sőt betegség is. Mind egy leckét hoz. Megléped, megoldod? „Megfejlődöd”? ” Hős harc az élet, de megéri a világ. Ha az az ember az marad, aki volt. Nemes, küzdő, szabad lelkű diák”-jut eszembe a vers, amit szavaltam a 8.-os évzárónkon. Talán, mert szervezzük az 50. osztálytalálkozót. :) Kati

Amik bevillannak. Érkezhetnek a minket felnevelők megnyilvánulásai nyomán. Olyanok akik hatottak ránk. Azt is tapasztaltam, hogy már nem is élnek köztünk és nem is gondolunk rájuk gyakran, mégis. Az elsős és a harmadikos tanáraim, mintha csak üzennének. Ötletekkel. Korosodva, átgondolom, akkoriban, hogyan láttam őket. Valamint a mostani énemmel. Az elsős Éva néninek volt 8 saját gyereke. Az asztalánál ülve az osztályt szinte vezényelte. A harmadik, negyedikben a Kati nénivel ének órán szinte mulattunk. Engedte, hogy kiengedhessük a hangunkat. Az Emi néni precizitása példaképként hatott számomra. A felsőben Eszti néni is. Ahogyan a Toldit tanította. Tudtuk mire számíthatunk. Éreztük a határainkat. A felsőben a testnevelés tanárunk, mint osztályfőnök, az állóképességével lenyűgözött. Példákat adtak, önmagukkal. A létezésmódjukkal. Ma én mutatok utat. Futottam és együtt tornáztam a rám bízottakkal. Látják, hogy étkezés után mindig mosom a fogam. Ez még inkább hat, mintha órákig hallanának a fogápolás fontosságáról. A csibészek is körém települnek. Még akkor is, ha korábban korholásokat kaptak. :) Kata

Az „y” generáciost figyelem, amint kínosan ügyel, hogy egészségesen egyen. 100 évig akarna élni. Bevillan a mosolygós arc a neten: ” Igen, mesélj még! Figyelek.” Hiszen, korosabb „x”-esek már látjuk, az utánunk következők csak egy okot keresnek korábbi viselkedéseinkben, hogy lehessen valamire hivatkozni, amiért nem akarnak támaszok lenni. Sem az „y”-nos, sem a „z”-s. Az utóbbiak még utódokat sem, nemhogy elődöket. Márpedig magas kort, segítők nélkül megélni, körülményesebb. Bár nem lehetetlen. Látni néha kaszáló kilencven éves nénikét. ” Magad uram, ha gazdád nincsen.” Az is tény, hogy az őt magára hagyóval az a bizonyos karma rendezi le és teszi a megillető helyre. Kapja azt amit érdemel. Mivel nem egyedi eset, ezért a keserű kép elemzés. Azt gondoltam régebben, hogy nem mindegy, milyen mintát látnak a következők. Hittem, hogy a szavaktól is fontosabb, a példa. Ám az élet más tapasztalatot is mutat. Ez van. Meg is edződik a magára maradó. A fenntebb említett 100 évre tervező beszédéből gyakran kihallható a pesszimista szemlélet is. Sokszor figyeltem meg a család férfi tagjain, következtetések levonásakor. Erejük teljében levő középkorúak. Szép eredményekkel. Mégis. Nem csak az italhoz fordulóknál tapasztalható. Annál is, aki az italozásra nemet mond. Erről is írtam már korábban. A nők rendületlenül az otthon teremtésre fókuszálnak. A figyelmüket ezzel kötik le. Yungnál olvastam egy helyen, az életkedvhez gyakran oktalan emelkedett hangulat kell. Ergó lehet, hogy a depresszív lát sok dologban élesebben. :( :) Kati

Azt szeretném, hogy ez a kép égjen be az elmémbe. A 4 és az 1 éves a családban, miután egymás játékait megnézte ült a szőnyegen, aztán háromszor is egymást szeretettel megölelte. Anélkül, hogy ezt bármelyik felnőtt tőlük kérte volna. Fotó nem készült erről. Annyira lenyűgözött mindannyiunkat. Erősen figyeltem a másikhoz odabújást. Már nem éltem hiába. Ezt a képet felidézem, amikor az élet próbára tesz. Tapasztaltam hasonlót a tízéveseknél is a napokban, amikor számukra kihívást jelentő verseny után megkönnyebbültek. Akkor is meghatódva figyeltem. Lám szépeket is észre vehetek. Erővel tölt fel. Voltak ezek mögött a pillanatok mögött terelő felnőttek. Másoktól látott képek. Tovább viszik majd az utánuk következőknek. Lám nem csak gondokból áll az élet! Arról a játékról már beszéltem, amit egy régi, tengernél töltött nyáron láttam. Fel fel bukkan egy ördögfej az asztali játék lyukaiból és egy húsklopfoló szerű kalapáccsal kell leütni. Majd új helyen is feltűnik egy. Csak úgy mint a megoldandók az életünkben. Egy igazgatónak például a munkája legtöbbször a bajok elhárítása. Ahogyan egy szinglinek is. Aki a női, férfi teendőket egyaránt ellátja. :) Kata