Ma reggeli észlelet: Kihajtás a halottnak hitt fán. /Nagyszombaton/. Mint egy üzenet. Élet a halál után. A fasort akkor telepítettem, amikor még fontolgattam, ha sikerülne egy 3. kicsi és az ha esetleg fiú lenne, talán életkedvvel a beteges apát a leépüléstől visszatartaná. A 40 éves középkorú mivoltunk, és a függés talán ami miatt a 40 tuja lett a kertben ennek a történetnek a képviselője. Az egyik közülük talán a szomszéd, kilátás, belátás miatt nem lehetett jó helyen, mert úgy tűnt évekig, hogy oda lett. Ám ott hagytam és a mellette levő kettő ágait úgy rendezgettem, hogy öleljék körbe. Ma reggel pedig látom a törzsön az életjeleket. Nagy örömömre. Mintha csak üzenne, bíztatna életre. Ne adjam fel. Mindezt pont ma reggelen veszem észre. Meghatódom persze. Érthetően. A fáim tehát jeleznek. A meggyes cseresznye is sok gallyát száradva jelzett. Tavaly oldalt egy kihajtással mutatta, lesz ott még élet. A tetején az elhaltakat leszedtem és idén virágban látom. Szívet lelket gyönyörködtet. A 45 fokos szögben dőlő pedig megtámasztva a legpompásabb lombbal szeretne adni gyümölcsöt. Hálát érzek. :) Kati

Sajnos nem tudok eljutni egy ilyen című előadásra. Hát kénytelen vagyok magam elgondolkodni a címen. Ha én kapnám ezt a témát, mikről beszélnék. Eddigi tudásaim alapján. Szakembertől hallottam az állítást, miszerint minden betegség pszichoszomatikus. Ergó a test szervi tünetekkel jelez. A sors pedig egy tágabb időintervallum. Vagyis ha végig kíséri az életem például egy olyan szem, ami nem tanult meg látni, akkor nem akarom látni a világnak a felét. Ez is egy magyarázat lehet. Szervi gyengeség. Vagy ha a lélek és a szervezet egy nagy egység, akkor mégiscsak a léleknek is köze van az ilyen működéshez. Ítéletet mondott ki ez az érzékszerv a világ dolgaira. Köszönöm nem kérek belőle. A sorozatos elutasítás a másik nembeliek közeledésekor pedig többszörös csalódásokra adott válasz is lehet. Noha az ész azt közli kéne társat találni. A depresszívek keresik a megoldásaikat a lehangoltságukra. A tünet jelzi, hogy másképp szeretné a valóságot élni. Ám, a hosszú ideig fenn álló csüggedt létezés olyan sorsot mutat, amelyik a megoldást a kiegyensúlyozottabb létezésre nem találja. Nem eléggé akarja. Szinte meg is szokta. Még a korábbi generációk mintája is hat. A nagymama is például hasonlóan áldozatként járt a világban.

A méz felfele tisztul. Ami nem oda való kilöki magából. Ez a két mondat alaposan elgondolkodtatott. Legtöbbször emberekről gondolkodom. Sokszor állatokról is. Leginkább kutyákról, baromfiról, madarakról, macskáról. Növényekről is. Legtöbbet fákról virágokról, füvekről, gyógyító növényekről és szívós gyomokról. A felfele tisztulásról a korosodás során az önismeret erősödéséről. Bölcsebbé válásról, egyre tisztábban látásról, megérzésről. Tapasztalatok utáni lehiggadásról. Tévedéseimről. Azt hittem 10 évvel ezelőtt magamra maradva életképtelen leszek. Tévedtem. Magam is megleptem. Ezt a megtapasztalást, leckét már nem vehetik el tőlem. Bebizonyíttatott, hogy tévedtem. Önmagam alábecsültem. Hallgatom a visszatetsző nagy hangú túlzott nagyegójú nagyképűeket, ahogyan beszélnek. A saját életemre is visszatekintek. Összehasonlítok. Az igazság a kettő között lehet. Azok is sorra eszembe jutnak, akik elmaradtak mellőlem. A méz tetejéről is kilökődnek a nem oda valók. Volt amikor arról olvastam, okkal nem haladnak tovább velünk.

Noha sok szürke esős nappal érkezett az idei tavasz, akkor is a vizes fűben sorra vettem melyik fa hogyan élte túl a telet. Rügye-virága mit mutat. A legtöbb a legsérültebben van. Kis viharvert seregem, mutatva mondja, hogy felállnak. Mintha csak engem is bíztatnának. Adnak majd újra ennem, hogy erősödhessek. Magam mögött tudhassam a nehézségeket. Volt bőven. A portásnőnk magára maradt özvegyen, ám minden hétvégén a nyaralójában tesz vesz. Az tölti fel. A kertemben naponta a legfinomabb fűvel a kezemben a baromfit etetem. Meleg tojással várt reggel. A hogy tartom a kezemben, olyan, mint apám ujjai, sima idős tenyere. Amikor még dolgozott a fémekkel nyoma volt a kezén, mint a páromén is. Amikor már sokat pihentek ilyen sima lett, mint a tojás.

Az ablakom elé forgót tettem. Dacol a szürke napokkal a színessége. Csakúgy, mint én, amikor sárga esőkabátomban járok vagy a piros dzsekimben ázom. Dacolva ebben csurom vizesen értem haza a biciklimmel, mert reméltem csak csepergés lesz. A forgó direkt vidáman pörög, a szél neki kifejezetten kedvez. Hányszor mondom az erős szenvedélyeknek is megfelelő vitorla kell. Rátalálni nem mindig egyszerű, de ha sikerül, hasítani lehet. Szárnyakat kaphatunk. Célt fogalmazva arra erősen figyelve. Hiszen, ahogy mondják, a céltalan hajónak egyik szél sem kedvez. Ha tudom mit szeretnék, a megoldás is mellém szegődik. A színesség valamennyire a közbejövő szürke napok levertségét is eltereli, jut eszembe ahogy a forgót töprengve figyelem. Továbbá az események gyors forgására is asszociálhatunk vele. Egyszer fenn, egyszer lenn, mint az életünkben. Mennyi ihletet teendőt fogalmaz, ad, ha figyeled. Lesz még jobb is. Nem leszel folyton lenn.

Olyanoknak kellünk, szinte üldöznek, akik nekünk nem. Nekünk pedig olyan kellene, akiknek mi nem. Méltóság kell ennek elviseléséhez. Talán csak némelyeknek adatik meg, hogy mindkét fél azt akarja, akivel sikerül együtt lennie. Az időtartam is kérdéses, hogy ez meddig áll fenn. Kényes egyensúly, ahogyan megfigyeltem eddigi életemben. Amolyan húzd meg, ereszd meg. A taktikázókat, most nem említem. A manipulatív, játszmázókról már írtam épp eleget. Az egészségesen egymás felé érdeklődőkről gondolkodom. Ahogyan haladnak azonos ütemben egymás fele, hasonló ütemben. Illúzió lenne? Álom? Mese? A valóságban szenvedély lobban? A kötődések pedig ha elkezdődnek az sem egyformán erősödik a két félben? Ezen a téren levő túlzásokról szintén írtam már bőven. A szenvedély tehát nem zabolázható vagy csak kis mértékben. Fel is adja az ember, ha már sokadjára kötődött, aztán fájt elengednie azokat, akiket csak egyoldalúan ő szeretett. Ezért élnének annyian egyedül? Lehet. Hallgatom a barátnőmet: „Csapj agyon, ha még egyszer szerelmes leszek!” Mennyire éri meg a gyötrelem, ami jár vele? Hiszen meg is énekelték: „Szerelem szerelem, átkozott gyötrelem…”Azért ki tud virulni tőle az ember lelke, teste. :) Kati

A legordasabbtól is van még dörzsöltebb, ravaszabb. A karma tapasztaltuk már sokszor, hogy mennyire nagyon működik. Figyelem a nekem ártókat, amikor egyszercsak megtalálja őket, olyan, aki alaposan helyben hagyja, megleckézteti. Mondanám, hogy csak hátra kell dőlni és végig nézni. De még ez sincs meg. Viszont figyelem. Az élet nagy tanító mester. Sőt rendező. Tudjuk: Színház az egész világ és benne minden ember színész. Találkoztam olyan gyerekkori osztálytárssal, aki szervezett maga köré bántalmazókat és úgy keserítve tartott félelemben. Korosodva, az életére visszatekintve megannyi csapásról mesélt. Ismerek olyan aktív, destruktív illetőt, akivel szemben építkezett egy igen gazdag és nagy károkat okozott a területe speciális kialakításával az előbb említett számára. Más esetben kollegánál sajnos tapasztaltam, ahogyan vadászott a kihasználható, lehúzhatóra és aztán egy olyanért lett oda, aki pedig őt hálózta be. „Vitte be az erdőbe.” Ördögi dolgok, történések. Nem véletlen alakulnak, úgy ahogy, az események. Kati

A két végletet alkotja a két típus. Mindannyian ismerjük az olyan rokont vagy kollégát, akinek az elég jó nem jó. A tökéletesség megszállotja. Önmagától, környezetétől elvárna még jobbat. Mennyire képes érezni elégedettséget? Tudjuk a választ. A „jól van az úgy” ennek az ellentéte. Milyen is a kettő, ha kontaktusba kerül? Partnerként például. Mennyire képesek a másik problémájának tolerálására? Rendkívül idegesítő a szőrszálhasogató a nagyvonalú számára. Az elégedettségre való képtelensége. Hiszen semmi sem elég jó neki. Önmagával és másokkal sem elégedett. Valami mindig fáj neki. Rigolyás. Mekkora távolságot tartsunk tőlük? Az összeset mondaná viccesen, akinek napi szinten el kell az ilyen körülményességet viselnie. Fárasztó, bűntudatkeltő. Nem fog megváltozni sosem. Kritizál, leszól itélkezik, becsmérel. Trehánynak tekint. Ember legyen a talpán, aki ezt hosszabb távon elviselni képes. Kati

Erőim határán járva, ha életemben mélypontok mutatkoztak felidézem apám viselkedését. Hogyan állt a csábító kisértések felé. Hogyan kezelte? 1 ujjnyi bort tett csak naponta a fröccsébe. Épp csak az íze kedvéért. A saját bora így elég volt egész évre. A javait beosztóan kezelte. Önismeretem támaszték a nehéz helyzetekben, mert tudom, mértékletességét örököltem. Anyám szenvedélyessége is gyakran jut az eszembe. Ahogyan a munkáit végezte. A háztartást ahogyan vitte. Míg csak élek formálhatom magam. A tőlük kapottakat az életemben milyen mértékben engedem érvényesülésre. Amikor az életünkben függőségek bukkannak fel és bizonyos ideig terhelnek, hogyan sikerül legyőznünk ezeket? Társfüggés, traumakötés, vásárlás stb. Szinte alig akad, akit ne kisértene meg soha semmilyen függés. Van amikor szakember segítsége is kell, hogy magunk mögött hagyhassunk 1-1 terhet. Felszabadító megkönnyebbülés. Állítólag okkal kerül 1-1 függés az életünkbe. Nem véletlen. Tanítónk. Egyik mondás szerint van amelyik férfi mellett boldog leszel, másiktól pedig erős. Most már megérdemelném, hogy boldog is lehessek. :) Kati

Addig teszi a megjegyzéseket a gyereke mellett megjelenő partnerjelöltekre, míg a partnert lemorzsolja, gyerekét a legvégsőkig maga mellett tudja. Így az ápolója biztosítva. Miért is engedné el? Hiszen az élete múlhat rajta. Egyedül maradva egy rosszullét esetén akár évekkel hamarabb meghal, ha nincs mellette senki. Élet halál harc. A gyereke párkapcsolata másodlagos. Küldhet a korosodó, öregedő gyereke segélykérő jeleket a világba, hogy házasodna is . Erősebb a szülője. Dominánsabb. Lenyomja. Manőver. Manipuláció. Taktika. A felbukkanó partnernek esélye alig van. Feladja. Marad a 40-50éves sőt még idősebb „gyerek” agglegény, öreglány. Keserű történet. Nem is kell nagyon keresgélni, hiszen sok ilyen sorsot látunk lépten nyomon. Keserű tapasztalás, amikor a partnerünk ilyen szülője mellől levakarhatatlan, mert oda van szinte láncolva. A szülője visszatartja. A mama- vagy „papahoteles” pedig a kényelemben marad. Kata