Egyéb kategória bejegyzései

Csendőr pertu

Így nevezik, azt a helyzetet, amikor az egyik fél, a feljebbvaló tegez, a fiatalabb pedig magáz. Régen a cselédet az úr fiamnak is szólította. Tegezhette, ám az természetesen nem tegezhetett vissza, akkor sem, ha idősebb volt az uraságnál. Ez a kifejezés most a párkapcsolatokkal kapcsolatban jutott eszembe. A nők jól ismerik a hímsoviniszta pöffeszkedő macsókat, akik elvárnak a nőtől dolgokat, de ők nem teszik meg kölcsönösen ugyanazt. Olyan helyzetet teremtenek, hogy még a nő érezze, mintegy “blamálva” magát. Vegyünk egy egyszerű példát. Az udvarló férfi elvárja egy idő után, hogy kapjon kulcsot a nő otthonához. Ám esze ágában sincs kölcsönösen megtenni ugyanezt. Ergó, a nő engedje be, a férfi viszont marad zárt. Majd, ha nem teljesíti a nő, amire az uraság utalgat, akkor az illető bizalmatlanságra célozgat. Szemléletesebben, a nő vetkezzen le teljesen, a férfi marad kabátban, állig begombolkozva. Még mindig hallható, némely férj a nejét fiamnak szólítja. Van kultúra, ahol a férfiak étkezésekor a nő ne üljön oda. De az ételüket azért főzze finomra. /Mikor fő, köpjön oda./ Vajon mennyi időnek kell még eltelni, hogy az ilyen elavult szokások kikopjanak? Szinte szenved például némelyik roma férfi, ha egy öntudatos nőnek, aki vezet mondjuk egy piros kocsiban, egy jobbkezes utcánál, elsőbbséget kell adnia. :) Kata

A jó főnök bátorít

Általa elhiszem, hogy jó vagyok. Nem korhol, nem oltogat, nem letromfol, hanem segít. Tudjuk végeztek kísérletet, gyerekekkel, amiben azt jelezték a szülő és a tanár felé, hogy ez a gyerek egy zseni. A hozzáállás hatására a gyerek azzá is vált. Tehát, ha a főnök úgy áll hozzám, hogy én jó vagyok, akkor az is leszek. Ha pedig betesz egy rossz feliratú skatulyába, akkor erölködnöm kell, hogy elhitessem önmagammal, márpedig én igenis oké vagyok. Semmivel sem vagyok rosszabb, mint bárki más. Helyén kell legyen az önbecsülésem, hogy jó legyen a munkám, még akkor is, ha a főnök dilettáns. Nem méltó a helyére. Hiszen mindannyian akkor tudunk produkálni, ha szeretnek. Ha érezzük nem torkollnak folyton le. Például, ha mindig felemeli a hangját a főnök és fentről dirigál, egrecíroztat, akkor félelmet kelt. Félve nehezebb jól teljesíteni, alkotni. A cél flow állapotban/ áramlatban/ lenni. :) Kati

Ma még…

Ma még szívhatok friss levegőt a napon. Kimehetek a kertembe. Ha egy pszichopata vezérnek elszáll az agya a hatalomtól és őrült lépést tesz, akkor lehet, hogy már nem. Amikor haldokoltak a szüleim és a férjem, kénytelen voltam megtanulni örülni annak, ha reggel még éltek. Majd amikor már nem haldoklott senki mellettem, akkor az apró dolgoknak is örülni kezdetem és nem izgattak a bosszúságok, hiszen eltörpült a mellett a fájdalom mellett, amit akkor érzünk, ha a legjobban szeretetteknek tehetetlenek vagyunk segíteni. Szóval, ha nem készül meghalni senki mellettem, akkor már olyan nagy baj nem lehet. Hiszen attól szörnyűbb nincsen. Ahhoz képest minden kellemetlenség eltörpül. Örüljünk, mert most még ezt a napot, ezt az órát megélhetjük. Tény, hogy bizonytalan, mennyire tervezhetünk. De állandó félelemben nem lehet létezni. Majd, ha itt a probléma, akkor foglalkozunk vele. Megoldjuk, amennyire bírjuk. Lelki stratégiáink kell legyenek a túlélésre. Ha pedig menni kell, akkor menni kell. De épp elég, hogy tervezetten riogatnak. Legalább mi ne tegyük önmagunkkal. :) Kata

WD4O

A zárlazítót fújtam a süvítő fagyos hidegben, mert a zárjaim recsegve ropogva működtek. Az ujjaim a hidegtől megmerevedtek, elgémberedtek. Közben azon töprengtem az embereknek, amikor csikorogva, nyikorogva működnek, mert szoronganak, félnek, pánikolnak, mi az ami a zárlazítóhoz hasonlóan oldani tudja őket, minket. Tudjuk, hogy riogatnak. Tény, hogy a megfélemlített ember tartalékol, többet vásárol. Ez pedig érdeke a telhetetlen felsőbb rétegnek. A folyton gyarapodó vagyon kétséges mennyire tudja boldogabbá elégedettebbé tenni őket. Úgy tűnik nem, hiszen a szerzési kényszer kielégíthetetlen. Odaátra senki sem viszi a megszerzett vagyonát, a szükségletek feletti szerzés tehát felesleges. Visszatérve az oldódásra a szorongó félős állapotra, mindig is próbáltak módszereket az emberek. Az alkohol a drog, a nyugtató gyógyszerek nem váltak be. A sport már inkább. A kommunikáció, a társas együttlétek , a hobbik és egyéb aktív, passzív pihenések szintén segíthetnek. Az elhivatott pozitív segítő tevékenységek, amik jó érzéssel töltenek el, tudják még jól oldani korunk nagy civilizációs betegségét, a félelmet. Kati

Bandukol a kamasz reggel

Megpillantottam a kamaszt, amint bandukolt reggel az iskolába. Nyugtáztam és tovább mentem. Majd vissza léptem és hosszabban figyeltem, ahogyan annak idején anyám is nézett, amikor én iskolába igyekeztem. Ahogy tovább néztem rádöbbentem, hogy a járása teljesen a nagyapjáé. Könnyek kezdtek lassan peregni az arcomon lefele. Már hetedik éve, hogy elment. Emlékek törtek fel. A pályaudvaron de sokszor vártam, hogy a vonattal megérkezzen. A tömegből hátulról a sapkája ponponja vidáman jobbra balra billegett. Ilyen vidám, laza járása volt neki is. Lám ezt tanítani nem lehet. Töprengeni kezdtem, hogy a gének képesek-e átörökítenek ilyesmit. Tudtommal nem. Odébbról jön ez. Mindig mondom 99 százalékban a tudományos dolgokban, hiszek, de kell adjak egy százaléknyit a nehezen megmagyarázható történéseknek is. Barátaim szerint, még többet is, mint egy százalék. :) Kati

Gyöngyös ékszer darabok

Épp akkor és épp ott. Találtam 2 gyöngyös ékszer darabot. Nem akárhol. A rózsák között a síron. Elindult a képzelet. Kombináltam persze. Na ez biztos üzenet. Aztán a józanabb énem kerekedett feljebb. Talán prózaibb a magyarázat és csak egy szarka csőréből pottyant a rózsák közé ide, amikor az apró fenyőfákról felcsippentette és vitte. Volt akinek elmeséltem és azt mondta, azért nem minden a véletlen műve. Igenis okkal történnek dolgok, épp akkor és épp ott. Hát érdekes. Legalábbis az, hogy milyen mértékben vannak véletlenek. Ha sűrűsödnek egy témakörben, annak azért oka lehet. El is gondolkodhatunk rajta. Ha más nem az önismeretünk még jobb lehet. Miért foglalkoztat egy téma? Magam generálom a véletleneket. Akkor pedig már én is benne vagyok bizonyos mértékben. Létre hozok helyzeteket. Olyan helyekre megyek, olyasmit teszek. Olyanról töprengek. A képzeletnek van teremtő ereje. Elgondolom, megteremtem. A filozófia tanárom mennyit fejtegette. Sokszor jut eszembe. :) Kati

Apám és a könyvem

Letettem apám elé a könyvem. Amiből azóta már 10 lett. Már azt sem volt egyszerű feldolgoznia, amikor úsztam, karatéztam,, amikor diplomás lettem, majd elhagytam a pályámat 3 évtizedre és 35 évig a párommal egy sikeres vállalkozást vezettem, de ez a könyvírás? Ezt már nem tudta hova tegye. A lánya írónő lett? Amikor megszülettem, a korházból hazaérve az anyukája csak annyit mondott: “Nem baj, majd megszereted.” Hiszen rá volt írva apámra, hogy mennyire fiúra várt. Amikor a mama halála után 10 évig én láttam el őt, egyszer azt mondtam: “Látod, ha fiad születik, lehet, hogy nem ápolt volna így. Azt felelte:” Vannak fiúk, akik igen. “Hát azért tényleg megszeretett. Büszke is volt rám. A könyv írás, akkor is olyasmi volt számára, amiről inkább nem beszélt. Akkor már olyan idős volt, hogy nem firtatta. Ez egy kis kép, arról, milyen is lehet némelyeknél egy apa lánya kapcsolat. Elgondolkodom, hogyan dolgozzuk fel, ha a gyerekünk olyan dolgokat tesz, amiket mi biztosan nem. Ha olyan hosszú gyalogtúrára megy, amire mi biztos nem mennénk. A szülő szemlél. Egy lépést hátrébb lép. Remél. Bizakodik, hogy jól jön ki a gyereke mindabból, amibe belefog, amibe bele kerül. :) Kati

Esés

Amikor híre jött, hogy a párom anyja gyógyíthatatlan, erősen elgondolkodtam és a lépcsőn lelépve magam alá fordult az egyik lábam. A napokban pont olyan módon estem le a lépcsőn újra. A két esés között húsz év telt el. Az első esés után sokáig fájt a bokám. A mostaninál szerencsésebb voltam. Talán a szerencséhez a rengeteg torna is hozzá adódott. Tudva levő, ha mozgékony valaki az ilyen esetben segít. Magunkat motiváljuk minél több mozgásra. Esések sajnos előfordulnak. Tudunk segíteni önmagunkon, hogy minél később válljunk teljesen elesetté. Ne kényelmesedjünk el, ne lustuljunk, ne halogassuk a mozgást, hanem amikor csak lehet és bírunk, módunkban áll mozogjunk, amíg tudunk. Azt még hozzá teszem, hogy mindkét esés után hála töltött el, hogy ennyivel megúsztam. Magamban megfogadtam igyekszem ezután még amennyire csak lehet óvatosabb lenni. Kevésbé sietni, kapkodni. Megfontoltabbá válni. Szoktam mondani: Az élet egy keretes mű. Totyogva indulunk, és a felé haladunk. Én szépen kamaszodom :) Kati

Házi feladat az evés

A média többnyire karcsú nőket helyez előtérbe, aki nem az, bűntudattal él. Az evést egy szükséges rossznak éli meg, ami által a súly gyarapszik. Sok a teendő az étellel. Vásárolni, a megfelelőt kiválasztani, hazaszállítani, helyesen tárolni, elkészíteni, tárolni, melegíteni, megfelelő időben megenni. Aztán ledolgozni. A vásárolható élelem nagy része tarsítószert, ízfokozót tartalmaz, hizlal. Szóval csak a gond van vele. Így lesz az evés házi feladat. Nyűg, teher, egy szükséges kellemetlen procedúra. Messze kerültünk a gasztronómiai élvezetek fogalmától. Aki hódol ennek az élvezetnek, hamar túlsúlyos lesz. Nem egyszerű a helyén kezelni az étkezést. Energiafelvétel. Nem vigasz. Nem pótcselekvés. Ha azzá vált, akkor tenni kell róla, hogy egészséges helyre kerüljön magunkban. Az optimális súly megtartása sem egyszerű feladat sokaknak. Mindannyian stresszben élünk, ami a kortizolszintet, és az étvágyat emeli. A stresszhez hozzá kell edződnünk, elkerülni nem lehet, Ilyen a tempó és kész. A lelki egyensúlyunkról gondoskodnunk kell. Aktív, passzív pihenésekkel. Az evés is kerülhessen a megfelelő helyre. Nem teher és nem egy szükséges rossz. Hinnünk kell benne, hogy amit magunkhoz veszünk, épít minket. Attól optimálisan működhet a szervezetünk. :) Kati

Az áldozati típus

Alárendelődik. Rendszeresen olyan helyzetben találja magát, ahol kihasználják. Már inkább kötődni sem szeretne. Választja inkább a magányt. Mint tudjuk az alárendelődés ellentéte az önérvényesítés, asszertivitás. Önbizalom építés kell hozzá. Az alárendelődő diszkréten szemlél. Visszahúzódik inkább. Csak végső esetben konfrontálódik. Ha lehet kerüli a vitát. A manipuláló típusú társ mellett áldozattá válik. Keserűségében inkább nem próbálkozik újabb kapcsolódással. Próbáltam megfejteni, megérteni hogyan lesz egyre több ember inkább egyedül élő. Miért adja fel a reményt, hogy keressen? Már nem hisz abban, hogy van valahol olyan, aki nem kihasználni akarja, hanem hozzá hasonlóan megbízható, akire számítani lehet. Hiszen mint tudjuk például a nők nem elsősorban a gazdag kigyúrtat keresik, hanem azt, akire számíthatnak. :) Kata