Szólt a nevelő, amikor a lármások szóban, majd tettleg is egyre agresszívabban játszottak. Mire a kicsik visszaszóltak: „De az unalmas.” A felnőttek pedig elgondolkodtak. A sok infó, amit a kicsikre pörgősen rázúdítottak ezt hozta. A játékaik is a neten kűzdősek. Amikor pörögve rákattintanak dolgokra annyira megszokják a tempót, hogy emberekkel is hasonlóan akarnak működni. Mesélnünk kell olyan dolgokról nekik, amikről nekünk a rokonaink meséltek kiskorunkban. Apám bátyját besorozták 17 évesen. Nem ment. A család hiába bujtatta. Amikor megtalálták elvitték fogságba, ahol télen betonon aludtak. Megszökött. Éhezett. Amikor a földeken hagymát találtak olyan volt számukra, mint a cukor. Annyira örültek neki. Már mi korosak is csak elmondásokból tudjuk mindezt. A szomszéd országból hallani, hogy pár éve 2 órát kaptak, hogy elhagyhassák az otthonaikat. Egyszer csak ez lett. 2 zsáknyi holmival kellett útra kelni valamerre. A férfiak már nem is mehettek. Alaposan el kell gondolkodnunk ezeken. Nem evidens dolog a béke. Minden percét értékelni kell!