Az elődeink ha üzennek

Volt nekik is olyan amin erőt próbáló volt túljutniuk. Erőik határán tudták csak megoldani. Például, ha gyötrelmes kapcsolatuk volt, mit tettek? Most tavaszodik. Nézem a kék ibolyákat a fűben. A nagyapám igen erős ember volt, különös tehetséggel. Olvastam anyám emlékkönyvébe a Kék ibolya dalszövegét írta. „Kék ibolya búra hajtja a fejét, mert az égből nem öntözik a tövét. Szállj le harmat a kék ibolya száraz tövére. Most találtam egy igaz szeretőre. Kék szivárvány koszorúzza az eget, az én rózsám elválással fenyeget….” Nem jártak az emberek pszichológushoz. Dalszövegekben fogalmazták meg az érzéseiket. Mennyire meg tud megérinteni, amikor valakit szeretnénk magunk mellett, de hiába. Máshonnan is idézhetek.:” Ha elhagyott, hagyjon is, elvagyok én magam is…, Máshol így éneklik: ” Megélek én magam is…”Hogyan is élték túl? ” Ha elhagyott egy hétre, én elhagyom örökre….” Biztosan őket is vígasztalták a szüleik, nagyszüleik. ” A szerelem szerelem, átkozott gyötrelem”… dalszövegben. sokunk fájdalma fogalmazódik meg. Pedig mennyire tud motiválni, erőt adni, erővel feltölteni, lendületet adni, kedélyt adni, amikor jó kapcsolatunk van. Nézzünk szét! Ki az aki nem irigyel, nem örül a gyengülésünknek, aki akar segíteni? Tényleg tud hatékony, jó tanácsot adni. :) Kati

Pl.

Már több pszichológia konferencián is azt hallottam, hogy még az 50 felettiek hangulata csak-csak megvan, de a tőlük fiatalabbak gyakran és erősen letargikusak. Hát akkor mivel ilyen téren sajnos sok tapasztalásom van, úgy gondolom van a tarsolyomban pár példa a nyomott hangulatból való kilábalásra. Amikor nem ment az alvás éjszaka azon töprengtem, hogy hányszor írják a neten: „Milyen tanácsot adnál a több évvel ezelőtti önmagadnak?” Erre én azt szoktam magamnak írni:” Ne parázzál annyit!” És tényleg. Ha a mostani fejemmel visszagondolok, mennyire pánikoltam attól, hogy a hozzám közel állók eltűnnek, most azt látom, valahogy túléltem. Kellett segítség is. De kirángattam magam a gödrökből. Elgondolkodva, sőt túllépve, ha most nincs erőm, arra gondolok, mit mondana a tőlem jóval idősebb énem, mit tanácsolna? „Állj fel! Mosd meg a hajad! Vegyél fel valami csinosat és menj! Örülj, hogy bírsz még valami, bármit csinálni! Van aki örülne, ha még képes lenne, de valamiért neki nem megy. Ne csak mindig azokhoz viszonyítsuk önmagunkat, akik tőlünk szuperebbek, hanem azokhoz is, akik még ott sincsenek, ahol mi. Illetve a korábbi önmagunkhoz, amikor még ezt vagy azt nem értük el. Most meg evidens. Ahogy hazánk egyik nagyja szokta volt mondani: „Ne csak hajszoljuk mindig a megoldást, néha élvezzük a problémát magát, hiszen mind csak egy kihívás.” :) Kati

A piros kalap

Álljon itt az utókornak emlékül az írásom, annak emlékére, aki egyszer piros kalapban ment a gyerekéért az iskolába. Noha korábban ettől szolidabb külsővel közlekedett. A hölgy fia, a mamáját meg sem ismerte. Láthattam a képét is, amin fiatalon kicsit kihívóbb dekoltázzsal volt. Majd a házasságban igen szolíd körülmények között élt , kikapcsolódások nélkül. A nőiesség, az amit én éreztem nála kihunyni. A fia által ismerhettem meg az életét valamellyest. Küldött is nekem finom pogácsákat, piskótákat. Apró betűkkel ráírta :”Katinak”. Emlékbe elraktam a papirokat. Majd, amikor a súlyos betegsége elvitte, apa és fia magára maradt. Eltünt a nő. Úgy érzem nem véletlen. A virágot locsolni kell. A nőiesség teret is igényel. Valamint olyan érdeklődőt aki által nő lehet. Élményeket. Ragyoghasson! Mosolyogni legyen kedve! Szépülhessen! Szépítkezni legyen kedve! Tetszeleghessen! Most csak néhány dolgot említettem. Látunk néniket színben összehangolt öltözetben, pici rúzzsal a szájukon. Igenis nem mindegy. A nő, míg csak létezik nöies lehessen! :) Kati

Valentin nap

Igyekeztem munkából hazafele. Töprengtem rajta mások hogyan ünnepelnek. Amint elindultam tapasztaltam végre világosban mehetek haza. Ezidáig a téliesebb borusabb időben és a munkában tovább ottmaradás miatt besötétedett, mikor haza indulhattam. Nagyon jó volt belegondolni, hogy sikerült túlélni a telet. A hideget. A fázást. Ismét magam mögött tudni egy számomra igen nagy nehézséget. Lám egy Valentin napi ajándék: Világosba térhetek haza. A tél távolodik. Magam mögött hagyhattam. Ezt is megélhettem. Nézhetném pesszimistán, borulátón, hogy egy évvel korosodtam. De a jót is láthatom benne, hogy ezt is túléltem. Olvastam valakinél: „Olyan, aki folyton panaszkodik, borulátó és akadékoskodik, ne engem keressen! Nem én vagyok az embere. Bizonyára nem tolerálja az ilyesmit ez az illető. Vagy csak nagyon nehezen. Igaza van a tömör megállapításának. Ki is akarna olyat a közelében, aki folyton panaszkodik. Mindig, mindenben csak a rosszat látja. Azt veszi csak észre. Akadékoskodik, kritizál folyton kekeckedik. Lehúz. Az ilyen bizony teher. Tehát kesereghetnék azon is, hogy Valentinkor egyedül ünnepeltem és örülhetek a világosságnak is ami munkám végeztével hazakisért végre. Kell e nagyobb ajándék, mint megvilágított úton térni hazafele:) Kati

Írás

Az én drága rokonom,-aki korábban volt az írószövetség elnöke is- kérdeztem írjak -e, mert elbizonytalanodom gyakran. Azt felelte: ” Amíg mondandód van, mindenképpen. Amikor pedig, hazánk nagyjának, Bagdy Emőkének, elmeséltem, hogy az összes korábbi naplóm elégettem, mert tapasztaltam, hogy olvasgatják, szomorú volt. Helyettem is. Sajnálta. Emlékszem a hordóban égett a sok írás. Megijedtem, mert a házam ereszéig ért a lángja. Később már inkább vízcsap alatt áztattam el a lapokat és a foszlányokat leengedtem a csatornába. Víz vitte le. Lemosta. Vízjegyűként kicsit talán közelebb is állt hozzám ez a megoldás. Sokan semmisítik meg az írásaikat, naplóikat hasonlóképpen. Azért, hogy illetéktelenek ne olvassák. Sőt tovább menve a víz folyatja le a szóró temetések hamvait is. A csatornákban folyik le a folyókba, tengerekbe. Visszatérve a naplóírás gondolatához, mégis nagyon jó módszer a feszültségek könnyítésére. Még akkor is, ha a leírtakat valamikor megsemmisítjük. Önmagunkkal összegezhetjük a történteket. Mi magunk vagyunk önmagunk legjobb ismerői. Jeleznek az érzéseink. Testünk. Ha kiadjuk, papírra vetjük, ami történt, ami bánt, utána igenis könnyebb valamivel. :) Kati

Egy szál rózsával felér

Mindkét kezem foglalt és haladok a csarnok bejárata felé. Készülök lelkileg rá, hogy arcon csap a felfüggesztett műanyag csík, amit ajtó helyett raktak oda, szélfogónak. Ám meglepetés ér. Egy fiatalember a műanyagokat félre húzza félreáll és beenged. Segítőm akadt!!! Egy igazi úriember. Egy lovag. Sőt fiatal! Lám vannak akiknek még van szívük! Annyira elszoktam attól, hogy bárki is segítene rajtam, hogy nagyon meglepődöm, ha mégis ilyen élmény ér. Attól pedig kiváltképp, ha fiatal teszi. Természetesen nem azért, mert bármit is akarnék egy huszonévestől. Csak a fiatalabbak méginkább elsősorban önmagukra fókuszálnak. A „mert én megérdemlem” reklámokon nőttek fel. Azon szocializálódtak. A korosabb generáció jobban megtapasztalta, hogy:” nem, nem érdemelsz meg csak úgy semmit. Alaposan meg kell dolgoznod érte és még akkor sem biztos, hogy te kapod meg. hanem jön pár ügyeskedő ravaszdi akik félrelöknek és megoldják „ügyesbe”. Tudom elég keserűen hangzik, de tapasztalat. Tehát pozitívabbra fordítva, egy szál rózsának tekintem az élményt, amit kaptam. Az élménytől, úgymond lehidaltam. Közeleg a nőnap, ez az én rózsám, amit egy egyszerű napon kaptam. ( amúgy sem igen remélek máshonnan). :) Kata

Mikor, mi érték és mennyire?

Alig várom a szünetet, hogy végre otthon lehessek. A piacon poroszkáló nyuggerek nem sietnek, haza. Inkább az időt húzzák. Pedig még pénzt is kapnak, otthon lehetnek. Talán még az egészségházba is szívesebben mennek. Oda felöltözhetnek. Végre kimozdulhatnak. Ott beszélgethetnek. A nővérek kedvesek. Munka után végre haza menni mennyivel másabb, mint mikor mindig otthon kell lenni és úgy haza menni bárhonnan. Kivéve, ha az ember kórházban van és végre haza engedik. Volt egy svéd gyermekvers, ami valahogy így szól: „Bélyeget gyűjtöttem. Egyszer apa hozott haza öt kilót. Azóta nem gyűjtök bélyeget.” Lám itt tetten érhető, hogyan is van „összerakva” az ember. Az elárasztás csökkenti az értéket. Amiből kevés van, azért sóvárgunk. Nagy az értéke. Szerelmesen oda vagyunk a párunkért. Megházasodva, mikor mindig ott van, kevésbé. Akik korábban szeretők voltak és csak igen kevés időt lehettek együtt, amikor megházasodnak másként értékelik az együtt tölthető időt, mint korábban. Házasan, kevesen becsülik igazán meg a másikat. Özvegyen pedig, mit nem adnánk érte, ha még egy kicsit a közelünkben lehetne. A hiánya fokozza az értékét. Pedig ha ismét itt lenne, akkor is ő lenne. A hibáival együtt. Amikkel esetleg az „agyunkra ment”, kibírhatatlan volt szinte. Képtelen volt változtatni rajta. Ő azzal együtt az aki. Csak azzal együtt értelmezhető. Mindezek tudatában talán más szemmel tekintünk a munkára is, a házasságra is. :) Kati

Egyetemes kontroll alatt tartás

Mindenhol. Az infó hatalom. Ha tudható sok dolog, akkor használható az illető. Felhasználható. Mindenki ellenőriz. Önmagát is. Képben van. Mi lesz a teendője, programja? Hogyan áll anyagilag? A számláján, a tálcájában éppen mennyi van? A munkába menetelig még hány perce van? A nyugdíjig mennyi ideje van? A gyerekét is ellenőrzi. Kész-e a házija? Jegyei? Kik a haverjai, barátnői? Az életben hogyan halad? A partnert is ellenőrzi. Mi van vele? Milyen a hangulata? Elégedett? Jól van? Nem beteg? Milyen a munkája? Nem hűtlen? A cég is ellenőriz. Jelentéseket, beszámolókat, értékeléseket kér az intézmény. Úgy van felépítve. Figyeljék meg egymást a kollégák! Kamerák is megfigyelnek. Munkahelyen, utcákon, neten. Mivé lesz az ember ennyi megfigyeléssel megterhelten? Marad még kedve spontaneitáshoz? Motivációja? Lendülete? Életkedve? Ereje? Játékossága? Huncutsága? Rosszalkodása? Élete? Hova lesz? Tudomásul veszi. Beletörődik. Ez van. A gép ezt dobta ebben az évtizedben a dolgok így alakultak. Mit bír kihozni ilyen szinten bekorlátozva? Hiszen az ellenőrzés korlátoz, határokat jelöl. Az egyénnek is vannak határai. Mennyi ereje marad az érvényesítésre? Küzdelmes. Bizakodni miben lehet? Aki optimista választ bír adni, az két lábbal jár a földön vagy a fellegekben jár? :) Kati

Hamis

Például a gulyás, amiben benne a húson kívül a többi összetevő. Csak a lényeg nincs ott. jutott eszembe ezzel kapcsolatban annyi kifejezés. A valódi, az igaz, a természetes, mint kontraszt, ellentét. Nézem a sok természetellenes dolgot magam körül. Egyik legszembetűnőbb a fejeken. Megannyi szőkített hajú, aki szeretne az lenni, de nem az. Végül egészen fura amit a fejükön viselnek. A természetestől nagyon távolra kerültek. Így a megjelenésük visszatetsző. Pedig a legfontosabb az lenne, hogy önmaga és mások számára is legyen hiteles. A torzra, korcsra plasztikázottak, akik előtt volt a kezdetben egy elképzelés, hogy a meglevőtől majd jobb szebb lesz, később már csak javítgatják, ha telik rá, a hibákat, hogy legalább elfogadható legyen. Pedig a természetes elfogadható lett volna. Lám mennyire szánalmassá tudja tenni önmagát az ember. A belső beszédére, hangjára kellene figyelnie. Talán az segítene. Bizonyosan jelez. Ne menjen a torz felé el. Ne tegyen erőfeszítéseket. Ne bántsa önmagát. :) Kati

Meghaladni való

Akik meghaladni valót látnak bennem. Legyőzendő versenytársnak tekintenek. Valójában az irigyeim. Amikor közelítenek. figyelnek, felmérnek. Kihívás számukra amit elértem. Lehet az a múltbeli tevékenységem, vagyonom, külsőm. Lehet kihívás az utánunk következőknek teljesíteni mindazt, amit mi. Otthont és utódokat teremteni. Vagy kollega, akinek nem sikerül hozzánk hasonlóan lefogyni, fiatalosnak maradni. Vagy férfi, akit irritál, amiért nő létemre tudok önállóan, mástól függetlenül élni. Ahelyett, hogy rá lennék utalva egy férfira. Nem értettem, miért nehéz nekem az engem vetélytársnak tekintőkkel való találkozás után. Mígnem megvilágosodott. Hiszen meghaladni valót látnak. Azt képviselem. Még ha látják is a nehézségeimet. Küzdelmemet. A nagyon érzékeny énem várná a támogatást. Hiába. Miután megértettem. Magam kell ezen a szinten támogatnom önmagam és tovább haladjak. Valamint a többiek hozzám állását megértéssel, a megfelelő helyen kezelni. :) Kati