Gyakorta tapasztalható együttélőknél. Menekülne, de nem bír. A házasság pl. köti. Most egy érdekesebb helyzet mentén értelmezem. Ölyan eset kapcsán, ahol a férfi házasodna a nő nem. Ám a nő kötődik érzelmileg, csak már volt házas és ott tapasztalta, milyen abból kivágyódni. Mikor nem jó benne lenni, de nincs erő a kilépéshez. A szakma trauma kötést emleget. Ilyenkor a remény él az illetőben, hogy lesz még olyan, mint a kezdeti időkben. Nevezik a kezdeti időket beetetésnek, szerelemostromnak, bombázásnak. Ha nárcisztikus illetővel történik a kontakt, akkor egy idő után, mikor a kötődést kialakította a másik félben ( megvan ) elkezdi kritizálni, becsmérelni, leértékelni, érvényteleníteni. Sajnos a kötődés ettől, még nem szűnik. A remény él. Valamilyen oknál fogva. Abban bizakodás, hogy lesz jobb. Olyan, mInt eleinte. Feldolgozandó. Tréfásan mondhatnák, menjen, hozzá, akkor majd elindul az elvágyódás mellőle, a házasságból. Fejdben dől el minden. Ha már fejben ott tart, hogy szabadulna, akkor már csak el kell válnia. Persze tudjuk, ez azért komplikáltabb procedúra. Meg kell fejlődni. Tehát belül kell eljutni arra a szintre. Az érési folyamatok nem gyorsíthatók. Hányszor az ész szépen logikusan végiggondol, a szív pedig vacilál. Mintha az egyén önmagát hipnotizálta volna. A trauma szeret rejtőzködni. Tudatosítani kell. A ködöt oszlatni, élesebben látni. Tudással a szemre lencsét tenni információkkal. Hogy is van ez? Miért történik? Mely pontokon lehet erősödni? Önmagunkat a csáváből kihúzni. :) Kati

Képes vagy rá, érezni elégedettséget? Mennyire? Mennyi ideig tart? Mitől érzed? Ha teljesítendőt tűzöl ki magad elé és sikerül megoldani? Például elkészítem a többieknek az ételt, ami nekem nem egyszerű. Megvenni hozzá, ami kell és jól sikerül. Erőfeszítést teszek, elfáradok, de ha lehet ne kimerülésig. Kérdezem, azt, aki jutalmat kapott az év végén a munkahelyén elégedett volt? Mennyi ideig érezte? Amikor alkotott például otthon magának egy tárgyat és dolgozott 2 hónapig vele, mennyi ideig volt képes érezni elégedettséget? Akik milliós nagyságrendű plasztikai beavatkozást készíttetnek önmagukon, ami még fájdalmasan gyógyul is, meddig éreznek elégedettséget? (Feltéve, hogy az eredmény a várakozásnak tökéletesen megfelel.) Megdöbbenve hallottam a legutóbbi pszichológia konferencián, hogy ilyenkor csak 2 hétig elégedettek ezek az emberek. Utána az örömérzet csökken. Már egyre kevésbé dobja fel, az új külleme. Evidens kezd lenni. Boldog szeretne lenni minden ember. Talán mégis a munka terén érhető el, az elégedettség, ha rendszeresen a megfelelő szintű kihívás elé állítanak és azt teljesítjük. Önmagunkkal is a magánéletünkben illetve önálló vállakozóként tesszük ezt. Ha szerencsés esetben a munkahelyünkön a vezetőség megfelelően terhel rendszeresen. Nem él vissza a szervezetünk testi lelki tűrőképességével. A privát életünkben is figyelnünk kell rá, hogy testileg és szellemileg, rendszeresen olyan mértékű legyen a terheltségünk, amit az idegrendszerünk és a fizikumunk tolerálni képes, sőt elér vele elégedettséget. A boldogság valahol itt lehet, ha képesek vagyunk örülni amikor sikerül teljesítenünk. Valamint, amikor tudunk adni és tudjuk elfogadni is, ha szeretnek. Velünk együttérzőek. Önmagunkkal is képesnek kell lennünk együttérzésre. A fenntebb említett napi szintű terhelésünk alakításakor is. :) Kati

Anyum egyik legnagyobb fedőjét kellett megkeresnem, mert az ünnepre a nagy serpenyőmben sütöttem az ételt. Megindító. Van annyi hozzátartozóm, akinek ilyenkor ételt készíthetek. Ilyenkor izgatottan készülődök. Megkönnyebbülök, ha jól sikerül és eléjük tehetem. A mama is ezeket érezhette. De jó, hogy az edényeit megőriztem. Most ez a fedő segít, hogy jól átsüljön, finom puha legyen az étel. Segít a mamám rajtam, még mindig. Velem van. Mintha itt lenne. Elérzékenyülök. Hálát érzek. Azokért, amiket láttam tőle. Ahogyan a gondunkat viselte. Elrendezett körülöttünk mindent. Törekedett rá, hogy elégedettek legyünk. Most érzem, mennyire be kell osztanom az erőmet, hogy bírjam. Ki ne merüljek. Láttam olasz mamákat nyaralásaink során. Ők is hasonlóan gondoskodtak. Láttam a tengerparton színesbőrű mamát is, akinek a már majdnem felnőtt gyerekei szót fogadtak. Nem felejtem el, milyen tisztelettel voltak iránta. Mennyi emléket idéz fel a készülődés az ünnepre. A főzés. Hálát érzek, hogy megélhettem. Az erőért is, hogy adhatok. :) Kató

Amikor a korábbi generációk együttéléséről hallgattam előadást elgondolkodtam. Ha a nagymamára a papa kezet emelt, az anyát az apa gúnyolta, pedig ezek az asszonyok ellátták a párjukat szorgalmasan évtizedekig, akkor mi lesz a véleményünk az együttélésről. Persze az ember azt gondolja, majd mi másképp. Az oxitocin hormon a kapcsolat 2.-3. éve után csökken. A másik varázsa más. Akarhatunk a közelében lenni. Kötődhetünk. De a több évtizedes együttlét alatt fájdalmas hangnem alakulhat ki. A gúnyt például nehéz feledni. Még akkor is felidéződhet a korábbi élmény, ha a következő partner, a kezdeti romantikus időszakok után, elkezd leszólogatni. Hogy is merne ismét elköteleződni ilyenkor az ember, ha már megégette a kezét. A 21. századból is eltelt már huszon év és milyen lassan kopnak ki a bántások. A nőt nem egyenrangú félként kezelések. A fölényes hangnemmel ütések. A nővérem férje ha előttem a nejét arogánsan helyre tette, fájt ezt hallani nekem. A lányaim életét mennyire határolja be akivel élnek? Figyelem a kapcsolatokban ki hol helyezkedik el? Mit igényel? Miket áldoz be? Mikről mond le? Mi marad belőle? Örömet mikben lel? Érdekes szempontok mentén figyelhetjük önmagunkat és a többieket. :) Kati

Lehet az illető akár 50 éves is, ha még a szülője kormányozza szinte a háttérből, kontráz, akkor még nem önálló. Mariontett bábuként úgy mozog, ahogyan akarja befolyásolni, a felette uralkodó. Sokan tudnának megerősíteni ebben, akik olyannal ismerkednének, aki még középkorúan is mama- vagy papahotelben él. Indokolják érvelnek, hogy gazdaságilag így előnyösebb. Ám az az igazság, hogy erő kellene a leváláshoz. Ami nincs meg. Gyúrni kell erre is. Edződni. Mint a testet. A koros szülő közelben akar tudni segítséget. Miért is engedné el? Nem érdeke. Írásaim, amolyan lámpásként rávilágítanak 1-1 helyzetre. Gondolkodjunk el a saját és a gyerekünk, rokonaik, barátaink helyzetén ilyen szemmel. Hol milyen szintű távolodás történt? A szuverén szférába mennyire mászik bele a hozzátartozó? A határok hol húzódnak. Mennyire jöhet közel? Mennyire távolságtartó a másik fél, És mi magunk? Mennyi távolságot igényelünk? Lehet, hogy túl messze helyezkedtünk és olyan szituáció adódott, amikor pedig jól jönne a segítség. Szokott öngólt is rúgni az ember. Mintha csak az univerzum leckéztetne. :) Kati

Mindig is voltak hozományvadászok. Ismert fogalom. Kevésbé ismert a durvább verzió, az örökség vadászó. Mindkettő a javakra hajt az ember helyett. A második kifejezetten a vesztére spekulál a vagyonosnak. Romantikus bűnözők. Sajnos nem is távolról figyelhettem, amint utódok nélküli idős férfit behálózott spekuláns idős nő és addig kérdezősködöt, beférkőzött, bizalmaskodott, kedveskedett, a már nagybetegnek, míg az mindenét ráhagyta. Most éli világát a Ms. Maple-szerű karakter. Bravúros színészi tehetség. A spekuláns férfiak kedvelt célpontja is az egyedül maradó koros, vagyonos nő. Kitartóan is képesek ostromolni. Taktikák, manőverek, játszmák, manipulációk, megvezetések. Gyomorforgató. Áldozatra vadásznak. Prédára. Ellátmányra. Élősködők. Egymást felismerik az ordasak. A sebezhetőre hajtanak. Parazita üzemmód. Naivitást félre téve, nagy óvatossággal, körültekintően, a megérzésünket is figyelembevéve kell védekezni az alattomos aljasokkal szemben. Nevezhetjük számító bűnözőknek. Lelki értelemben mindenképpen. Pusztító. Ilyen mindig is volt. A krimik témája, a bíróságok munkája. A barátainkat figyeljük! Kívülállóként jobb, objektívebb a rálátásunk, mint a szentimentális behálózottnak. Tudatosan! Ha már lelkileg kifosztanak, legalább anyagilag ne! Kata

Az érdekek és a jogok mentén. Távolságtartóvá lesz, aki tapasztalja, hogy, amint valaki közelít és elkezdi az érdekeit tolni, akkor rendre sérül a sajátja. Ha még jogai is lesznek a másiknak és hangoztatja, akkor visszahúzódik az ember inkább. Olvasom menedék az egyedül lét. Azt is írják délibáb. Rá lehet szokni. Van ugyan az együttlétre vágy, de ha lehet, minél kevesebb sérüléssel, ha egy mód van rá. Jó érzésű ember a másikhoz igazodni, alkalmazkodni próbál. A kapcsolatok egy pontján a hatalmi pozícionálódás történik. Alá-fölé rendelődés, behódolás. Ha egyik fél sem hajlandó, akkor hatalmi harc van. Illúzió lenne, hogy amihez te értesz azt elfogadom és te is elfogadod amihez én értek? Megvalósíthatatlan? Van aki szerint élete legjobb időszaka volt, mikor egyedül élt egy ideig. Küzdelmektől mentesült. Különösen, ha a korábbi kapcsolata hadszintér volt. Szociálisan oda kell fejlődni, hogy felismerjük a jelekből, ha manipulátor közelít. Tény, hogy ügyesen leplezik. A gyakorlott szem viszont észre veszi. Erre a gyakorlottságra teszünk szert. A tanulópénzt nem lehet megspórolni. Ahogy megénekelték elődeink: ” Pokolra kell annak menni, ottan kell azt megtanulni. Hogyan kell a dudát fújni.” A tapasztalatokat követően bölcsebbé válni. :) Kati

A bántalmazó, pusztít, nyír, ha vannak gyógyulatlan anya-sebei. Lehet orvosolni? Keres még középkorú is anya típust, aki talán valahogy segít. Mindenkinek vannak az anyától szerzett sérelmei. Miközben nevelünk hibákat ejtünk. Annyi helyzet teremtődik, hogy nem lehet megúszni hibázások nélkül. A durvább sérelmek, sérülések, sértések hosszabban maradnak meg. Nem kiképzett pedagógusok, pszichológusok, pszichiáterek nevelnek. Sőt, még a „Suszter cipője is lyukas lehet”. Vagyis a szakemberek gyerekei is hordoznak sérüléseket. Feldolgozatlan sérelmeink, lelki bajainkat eredeztethetjük gyermekkorunkra, az ott közelünkben élők hibás viselkedését tehetjük felelőssé. Ám nagykorúvá válva nem kenhetünk mindent a szüleinkre. Önmagunkat fejlesztenünk kell. Az önismeretünket csiszolni. Beszélgetünk barátokkal, ismerősökkel, terapeutákkal, szakemberekkel, a társainkkal, partnereinkkel, akik jobb esetben megértőek, segítőkészek. Ha hasonló problémákkal bajlódnak és más más szinten vannak a megoldásban, adnak példát, hogyan lábalnak ki konfliktusból. Külön témakör, hogyan védhetjük meg magunkat, bántalmazó partnerrel szemben. Hogyan ne legyen a következő is bántalmazó mellettünk. Tudatosítandó magunkban, hogy nem véletlen ez a típus közelít, lel ránk. Addig így lesz, míg meg nem tanuljuk felismerni. :) Kati

Viszek a kollegámnak. Bottal vánszorgott jó ideig, mint egy szárnya szegett madár. Úgy járt munkába. Az emeleten felejtve botját bicegett haza és mondtam: ” Hé! Pezsgőt bontunk! Már nem kell bot!” De akkor csak ott felejtette. 2 alkalommal. Most pedig már a nélkül jött munkába! De sokat számít, ha dicsérnek, motiválnak. Örül valaki a javulásunknak. Az élet él és élni akar. Udvarolni akar nekem 32 és 36 éves ember. Figyelmeztetem. Csak komoly kapcsolat érdekel. Bizonyára tervez majdan saját gyereket. Döbbenten hallgatom, hogy nem. Akivel naponta beszélgetek 6 éve, szintén az utódlásra kategórikusan nemet felel. 2 olyan közeli lány ismerősöm is így vélekedett. Ők azóta már babával léteznek. Elgondolkodom azért erősen. Annyira rossznak találják a világunkat, hogy a legféltettebbet, az önmaguk kicsi folytatását, életre is vonakodva hívják. Tény, hogy gyarló az ember. Telhetetlen. Mindig is az volt. Mostanság, különösen. Azért vannak olyan dolgok amiért létezni érdemes. Ha nem is kapok már semmit mikulásra, szívem melengető helyzeteket teremtek. Adok másoknak dolgokat ( nem csak tárgyakat). A gesztustól melegség járja át a belsőmet. A minap a kolleganőm párja meghalt hirtelen. (Műtétre várt a szívével.) Mint sorstárs-beli kis testvérem öleltem a megözvegyültet. Csak a következő 1 napot próbálja túlélni. Tiszta szívből drukkolok érte. Ha van olyan, küldöm az erőt feléje. Ha mi épp nem kapunk, próbáljunk adni, küldeni a másik felé. Az is éltetni, melegíteni képes. Olvasom hány országban fűtetlen otthonokban élik át a teleket. Milyen módokon teremtenek meleget. Mennyi módon képes az ember kívül belül, testileg, lelkileg melegíteni magát. :) Kati

Beszéltem olyannal akit szigorú anya nevelt. A ma is szigorú napirendet követő csak hallgatja, amikor gondolok egyet és csak úgy a most kapható újfajta szaloncukrokból kostolót vásárolok. Ha majd máshol megpillantom emlékem lesz róla, milyen is. Olyan mama mellett cseperedhettem, aki mutatta, a finom ízeknek örülni hogy kell. Spontaneitást is tanulhattam tőle. Szenvedélyes volt. Igaz leginkább a munkavégzésben. Fontosnak vélte az első benyomást és a jó külső megjelenést. Mennyi játékosságot élhet meg ezeken a területeken az ember! Míg a merev szabályok között élő mikről marad le, fosztódik meg. Válaszok arra, miért is nem tudják sokan emelni a kedélyüket. Depresszióról olvashatunk a világon minden fele. Az öngondoskodásról, önszeretésről hallgattam előadásokat a konferencián. Ha egyszer tömegesen élnek magányos szingliként, mert bármely korosztálybeli magának párt nehezen talál. Ezeken elgondolkodhatunk. :) Kati