A hang. Nem csak az arogancia, ami manapság gyakran téma. A neveltetés megmutatkozik a túlzottan lehengerlő erőszakos stílussal. Másra is felfigyeltem a napokban. Hangüzenetem visszahallgatva a hangom meglepett. Bár említette olyan, akivel először beszéltem telefonon, hogy kellemes hangom van. Ám a hangüzenetet meghallgatva igencsak furának találtam. Jelezhet sok mindent. Ahogyan a szemünk, az arcunk és egyéb megnyilvánulása a szervezetetünknek üzenetet hordoz. Van például több fiatal, akinek esetleg érdekel a mondandőja a neten, de olyan a stílusa a beszéde modorossága, annyira nem természetes, hogy inkább elkapcsolom. A nyegle affektálás nem érdekel. Jelezhet a hanghordozás erőt, erőszakosságot, bizonytalanságotis, ha túlkompenzál az illető. Utalhat akár az egészségi állapotra is. Ha irritáló a másik hangja és nincs rürelmünk végig hallgatni, annak is oka van. Az óbégató szomszéd kisgyerekeket sosem csitítja a szülő, nagyszülő. Terheli a szomszédokat. Csak mert az a család naghangú utódokat akar. 
Stílus
Minden vélemény számít!
azt is mutatja, hogy ha nincs is mire, akkor is arcoskodik az illető. Lenéz sokakat. Fölényes. Napjainkban a fölényes, arogancia gyakori megnyilvánulás. Padlóra küldeni, könyökölni, lealázni, megsemmisíteni a másikat pszichológiai hadviseléssel. Kűzdelem van. Kenyérharc. Az állásért. A pénzért. Fokozódni fog. Hiszen minden munkakört képes lesz betölteni rövideseen valamilyen gép. Az állás, az egzisztencia elvesztése megtöri az embert. Megsemmisíti az illetőt anyagilag is és pszichésen. Ember legyen a talpán, aki átvészeli épségben. Amennyire csak lehet fejlesztenfő az ember önismerete. Egy esetleges megújulásra képes legyen. Új helyzethez igazodni, alkalmazkodni, feldolgozni a veszteségeket, nyereségeket. Mert hiszen az esetleges rossz mellett az új hoz jót is természetesen. Vegyesen dob az élet.
Amikor lelkiismeretre hatnak. Kicsit hosszabb szabadságok után visszatérve a munkába érezhető, hogy a cégek törekednek ismét a hatalmuk alá vonnni az alkalmazottat. Idézhetnénk a mondatot. mely szerint : „A lelked a vállalatot illeti meg.” Amíg a szabadság idején kezd a saját érdeke az egyénnek előtérbe kerülni. A munkahely elvárja, hogy az önös érdek másodrangú legyen. Ha nem akkor bűntudatot kelt. Meggyúrja az embert szinte. Más helyen is egyre többször hallható a bűntudatkeltés. A környezetvédők által. Az egyénre hárítanak, pedig jóval kisebb az egyén jelentősége a valóban legnagyobb környezetszennyezőkhöz képest. A családokat is említeni kell. A mindennapok hangulatát áthatja az elvárt norma ami szerint az anyák, az apák, a nagyszülők a gyerekkel szemben másodrangúak. A saját igénye, szükséglete húzódjon háttérbe az idősebbnek. Néhány generációval korábban másképp volt ez. Jelezték erőteljesen, a gyereknek, hogy hol a helye. Majd, amikor már letett valamit az asztalra. Na akkor majd jelentkezhet. Addig maximális tisztelettel legyen az idősebbek fele. Egyet értünk sokan azzal, hogy az idősebbet tisztelet illesse meg.
A másfél éves tesz vesz a kertben. A tenyerén föld és fű. Nyúlna más dologkért,de mutatja a szottyos kezeit. Mutataom neki a két tenyeréről a koszt hogyan sodorja maga le. Közben látom magam előtt. hogy amíg él ezt a mozdulatot használja. Remélem szép kort él meg. Mintha csak meghosszabbítottam volna a létezésem. Emlékszem annyira szerettem a kuzyákat, hogy falkát is neveltem. Ha mindig csak egy kutya élt volna mellettem, a maga átlagos másfél évtozednyi létezésével, akkor jóval kevesebb négylábú viselkedédét tapasztalhattam volma meg. Így is kicsit meghosszabbítottam az életem. A mama az utolsó időiben sok ruhát vett. Mintha csak tudat alatt tolta volna a neki adatott idő tartamát, azzal, hogy azokat a holmikat még el kell használnia. A párom az utolsó időszakában az autószalonban új járgányt nézegetett. Ahogy toltam a kerekesszékét és az eladónak a betegségét részletezte elgondolkodtam. A férfi egy új autóval jövőt tervez. Gyakran jut a kép az eszembe, amikor a szalon előtt haladok el. Az új járgányokat megnézve arra gondolok vajon melyiket venné meg?
A gyerekkori szomszédom a gyerekéről állította, hogy túlságosan annak a befefolyása alatt van, akivel él. A párja átnevelte, erősen manipulálja. Túlzottan a hatása alatt van. Behódol a dominánsnak. Befolyásolható. Megy a másik után. Feltehetőleg azért dönt úgy, mert valamilyen érdeke teljesül a másik által. Ilyenkor a kívül állók nem szívesen szembesítik a befolyásoltat a helyzettel. Még akkor sem, ha látják, hogy hosszú távon gond lehet. Nem egyszerű nem beleszólni. Hagyni. Fokozottan nehéz a helyzet, ha a domináns mögötti felmenők még ráerősítenek. Az erőviszonyok érvényesülnek. Szociometria. Ha egy lapra a szereplők elhelyezkedését felrajzoljuk látható, hogy ki hol áll. Szokás ezt közösségek elemzésekor megtenni, amikor konfliktusok vannak. Ismeretes a szociológiában pszichológiában. Amikor torzít egy illető hatása egy másik ember magatartásán, jellemén, viselkedésén, akkor mennyire bírunk beavatkozni? Legyen az családi vagy munkahelyi közözösség. Ha a családi felállásnál maradunk, akkor idővel a hatás fokozódik és addig fajul el, míg egyzer csak változás áll be. Hiszen idővel változik a családi résztvevők kora, munkája, egészségi állapota, státusza. Új szereplők érkezése a családba. Illetve távozása. A túl domináns manupuláló esetleg új manipulálandót vesz célba. 
Hogyan használják fel az emberek? Képesek jobbá tenni az élést? Vagy legalábbis elfogadhatóvá. A profitokat eröltető, mindenáron irányítók, hagyják lenni az életet? Képesek jó fele terelni? Megfeleően szabályozni? A születést is Ott ahol már ellátni elfogadhatóan nem lehet. A hiradásból naponta felkavaró képek érkeznek. Például, a napokban láthattuk, hogy eszik egy olyan rágcsálót valaki, amit írtani szokás. Mivé lesz az ember? Mennyi rossz döntés volt az előtt, amíg ez megtörténhetett? Részéről is és a vezetőik részéről is. Az emberek a mérhetetlen tudást mire használják fel? A cél, hogy világ élhető hely legyen. Mi értelme a hihetelenül magas szintű információkhoz való hozzáféréseknek, ha bizonyos területeken képtelenek a leg elemibb szinten működtetni az életet. Kell hogy megfelelő megoldások születhessenek. A tűlzott mértékű torzulások ellen. Akár a legmagasabb szinteken, akár a legmélyebb szegénységben élőkkel.
Amikor rohanva az udvarban a járdán elesik az öt éves, a mamájától kaphat gyorsan egy gyógypuszit a térdére. A pillanat mindkettőjüknek erős érzelem. Melegséges szeretéssel. Hálás érte a kicsi, amiért valaki ennyire egyet érez vele. Még az is lehet, hogy amikor ő lesz nagyi, az ő unokájával is majd így tesz. Az pedig még plusz vagy hatvan évmyi létezést jelent a jó lelkületnek. Hát mégha az a kicsi is tovább viszi ezt! Hagyjuk hogy vihesse! Engedjük, hogy lehessen! A mama két szekrénnyi babaruhát tett félre, ha a családba kicsik érkeznek és esetleg nehezebb idők következnének, akkor is legyen mit adni a kicsikre. Ám egyre több fiatal nem tervez utódlást. Elgondolkodtató. Ennyire pesszimista szemlélet. Ok nélkül nincsen. Kaptak szeretetet, törődést, figyelmet. Talán a világ híreit látva mondanak a fiatalok ilyeneket? Felelősek vagyunk a fiataljaink felé a viselkedésünkkel. Hibázunk persze sokszor. De mekkorákat! Mikben? 
Vagy független. Sokszor írtam már a szinglik függetlenségéről. A szabadságukról. Mivel csak önmukkal kell egyeztetniük arról, hogy mi legyen. A felelősségről, amit mindenért vállalniuk kell. A függetlenséget a napokban új szóösszetételben hallhattam. Pártfüggetlen, aki egyik párthoz sem köteleződik el. Még szavazni sem akart elmenni. Minden pártnál látott előnytelen dolgokat. Nem politizál. Nincs meg hozzá a kellő ismeretanyaga. Még ha manapság nagy divat is tenni ezt csekély infóval. Ám nem veszélytelen állást foglalni. Sokszor említik azt a filmet, ahol az állást foglalni nem akarót kényszerítik olyan helyzetbe, ahol kénytelen dönteni. Kérdés, hogy mennyi ismeretanyag elegendő ahhoz, hogy egy vélemény megfelelő képet adhasson. Az egyén önmaga dönti el, hogy inkább hallgat vagy szót emel. Valamint, hogy kivel teszi ezt. Hány család van, ahol nem beszélnek a felnőtt gyerekükkel ilyen témáról, mert nem akarnak vitát. Nem akarnak még távolabb kerülni a gyereküktől. A munkahelyeken még inkább hallgatni törekednek az ilyen irányú állásfoglalásukról a kollégák. Visszatérve a családokra, a párkapcsolatokban is többen kerülik az ilyen témát, ha békét akarnak. 
Érezni lehetett reggel a szomszéd néni korán főzött. A finom bableves illata elgondolkodtatott amíg ház körülieket gondoztam. Emlékszem elmondta a néni, hogy a közel lakó 2 lányáva, amikor a saját otthonaikban mindhárman főznek, egy kis kóstolót adnak egymásnak. Így aztán változatosan esznek minden nap. A másik családdal ezt a szokást összehasonlítottam. Oda bekerült egy legtöbbször csak kapni akaró, mindenkit lehúzni törekvő, mindenhol a javakra hajtó családtag. Kezdte ott is az anyuka a másik kínálását. Adott eleinte ő is abból amit főzött. Ám ez egyoldalú gesztus maradt. Így hát belefáradt. A családba kerülő illető mindent leszólt. Ez a viselkedés megmételyezte, betegítette a légkört. A leszólogatásra, a saját felmenői emelésére azért volt szüksége, mert nem érezte magukat egyenrangúnak. Folyton kompenzálni volt késztetése. A napokban halgattam egy elemzést a nárcisztikusság kialakulásáról. Oda eredeztethető a folytonos feljebb törekvése, könyöklése, hogy késztetése van kiegyenlítésre. Korábban súlyos deficitet szenvedett el. Ezt egész életében erőteljesen korrigálni akatja. Bármerre nézünk, látunk így működő emberre példákat. Sajnos torzítja, betegíti a körülötte levő közösséget. Visszatérve arra az anyukára, aki próbálkozott eleinte, aztán belefáradt, ő is megérdemelne koros időszakára viszonzást. Az erőteljes, harsány, vehemens hiába harsogja a folytonos kapni akaró szándékát. Hány helyen hallgatnak inkább, csak mert óbégat egy olyan akinek szétterül az egója? Mennyi család és egyéb közösség szenved ilyen felállással? Ugyanannyira terhelő családoknak, mint például egy alkoholista. 
Kiegyezni az ördöggel. Amikor nincs rá mód, hogy elkerülje az ember, azt, aki, ami jött a közelébe vagy fölé rendelődve, akkor elgondolkodik. Miért kapta? Hogyan lehet működnie. Nagyon szeretett volna módos családből való partit a fiának az egyik rokonom. Akkor úgy éreztem valamiféle kiegyenlítődést szorványoz a sors. Együtt van azóta is egy szegény leányzóval a fiú. Más részről azért is szokott közel kerülni egy nem jó, mert dolgunk van azzal a helyzettel. Sokan kénytelenek elviselni például italfüggő kollegát vagy párt. Valamit tanít a helyzet. Provokál valamilyen fejlődést. Vagy azt, hogy képes-e elhagyni vagy egyeb módon megkűzdeni egy helyzettel. Vagy egyszerűen tudomásul venni, hogy vannak menthetetlenek. Amíg eljut az ember egy végső döntéshez, addig sokféle dolgok történnek. Pozitív és negatív is. Tapasztalások, élmények. Próbálom saját szavaimmal idézni a klasszikust: Az élet, ami a közben történik, amíg haladunk a céljaink fele. :) Kati