Létező orvosi probléma. Ilyennek különösen nehéz a lármás környezetben. Mint a hiperszenzibilis, túlérzékenynek, aki mindenre az átlagtól sokkal érzékenyebben reagál. Van éppenséggel olyan közeg is, ahol kifejezetten előny a túlérzékenység. Például a művészeteket gyakorlók tudják ezt. Hiszen kifinomultabban érzékelnek. Ihletet merítenek olyasmiből, ami mellett mások tovább mennek. Képesek kiemelni felnagyítani dolgokat. Figyelem a festőművészt alkotás közben. Őt pedig lenyűgözi, ahogy a szavakat témákat fűzöm, mint láncként a gyöngyszemeket. Ő a mezei virágokat festi meg, én az emberi működéseket örökítem meg. Világítok rá olyasmire, ami másnak alig tűnik fel. Értelmezheti, ráismerve önmagára, illetve a környezetében levőkre. Tovább gondolhatja. Módosíthat önmagán, ha szeretné, hogy optimálisabb legyen a közérzete, működése. Hatékonyabbá váljon vagy éppen a túzott hatékonyságából valamennyire vissza vegyen. Hiszen ahhoz is erő kell, hogy valaki ne mindenkit hengereljen le.

A kolléganő férje figyelmeztette a nejét, hogy „Nem vagyok a tanítványod.” Terhes volt számára a rendre utasítás, kioktatás. Az erősen asszertivitást igénylő munkahelyeken dolgozók családtagjai is telítődnek, az önérvényesítő kommunikációval. A szigort közvetítőt kerüljük. Nem akarjuk szorongással várni a találkozót. Megkönnyebbülünk, amikor elmegy. Jobb távolabbról, udvariasan. Mint amikor egy illetővel csak a köszönés az optimális. Ha többször átéltük, hogy nagyon más a működésmódja. Olyannal szeretnénk több időt tölteni, aki hasonló stílusú. Egy nyelven beszélünk. Vagyis hasonlóan. Egy nyelvet. Vagyis azonos hullámhosszon van. Elég a világból áradó támadás. Túl sok a vita. Senki sem akarja, hogy a manapság jellemző meggyúrás, pszichés megsemmisítést átélje. Hagyják békén. Perlekedjenek egymással, akiknek kötözködésre van igénye. Van ugyanis kifejezetten kötekedést kedvelő réteg. Hát tegyék egymással a hasonlók. Feltöltődni nyugalomban lehet. Nem a békétlenek közelében. Aki rendben van önmagával, nem törekszik megalázni. Emel, nem kritizál. Békét hoz, nem káoszt. A kötekedés a támadóról szól.

A komló bekúszott és szárat erősített. A szőlőtől, gyümölcsfától életerőt szív el. Szúrja, csípősen a bőrt, amikor irtani próbáljuk. Hány illetőre igaz, ismerősökre és olyanra aki kéretlen rokonná lett. Családok menyekre, vejekre ismernek. De igaz lehet munkahelyekre, közéleti szereplők működésére. Hallgatnak inkább gyakran családok. Noha napi szinten a tapasztalatuk megerősítve. A komlónál metszőollót vagy Glialkát használnak az irtáshoz. Ám a gyomirtó a földbe leszívódva a gyümölcsfát és a szőlőt is elpusztítja. A gyümölcsöt adó fa és szőlő is oda. A metszőollóval erőfeszítés kivágni az élősködőt. Szívós parazita. A megoldandó feladva. A természet az emberi működésekhez hasonló helyzeteket mutat. Az agresszív gyom ugyanakkor nyugtató hatású gyógynövény és sör alapanyag is. Az agresszívek ereje, szele hogyan fogható előre vivő vitorlába az elpusztítás helyett? Se nekünk ne kelljen elpusztítani őt, és ő se pusztítson el minket!

Nem igényelek befolyásolást. Tudok kitalálni magamnak egyedül is teendőket. Kedves lehúzós kolléganő, régebbi barátnő és egyéb ismerős vagy rokon. Megoldom, hogyan osszam be az erőmet, javaimat, időmet. Akinek késztetése megmondani vagy befolyásolni, mit hogyan osszak be, először a saját területén rendezkedjen! Bepróbálkoznak rendre a jószándékút még jobban lehúzni. Ha nem teszi az elvártakat, bűntudatot érezzen.” – Hallgatom a jogosan panaszkodót. Talán azért a bepróbálkozás több felől, mert, ha sikerül, nyerhet az irányítani törekvő. Ha jelzést kap, hogy nem, akkor próbálkozik más fele. Keres bizonytalannak tűnőt. Aki megfelelő préda lehet. Megfigyelhető, amikor a diszponálni törekvővel teszik azt, amit ő szokott másokkal, ő azonnal jelzi: „Húzzál innen.!” Tehát vele is ez a teendő. Ennyi. Ezek evidenciák a dörzsölt helyezkedők körében. Ám a jóindulatúbbak gyakran csak kiégve ismerik fel.

Az idős párok szoktak szorongva gondolni, arra, ha bármelyikük egyedül marad. Az egyedül maradók pedig a miatt, hogyan lennének, ha akár időszakosan is az önellátásuk komplikált volna. Hiszen például a rokonom bizonyos ideig igényelte a tisztába tételt, amikor volt egy betegsége. A lelkiismeretes menye ezt meg is tette. Totyogós koromban anyukám a néhány házzal távolabb lakó Máriát ápolta. A napokban láttam, hogy a magára maradó sarki szomszédunknál a 2 házzal odébb lakó a füvet lenyírta, és naponta visz neki tálkányi meleg ételt. A mellette lakó szomszéd lányom pedig elviszi magával bevásárolni. Inkább nekik honorálja a fűnyírást és egyéb segítséget az egyedül maradó, mint a cégnek, akik a fűnyírásért igen magas árat kértek. A segítők gyerekei, unokái pedig látják, hallják, ahogyan a szüleik a nehéz helyzetben levőt magára nem hagyják. Hiszen még 60 év után is felidézve, itt megosztva olvasható, mit tett, hogyan segített valakin a mama. Álljon itt cáfolatként ez a néhány történet. Ugyanis sajnos olyan mondatok is elhangoznak, amik fájnak. A 3 lánya közül az egyik, az érzékeny művész barátnémnak azt mondta: „Beb.sználak egy otthonba öreg korodra.” Otthonokban bizony sokak tapasztalták, hogy erősen befűtenek és rányítják szellőztetéskor az ablakot a fekvőre, aki rövidesen tüdőgyulladással elmegy. Hát a fentebb idézett kemény mondatot kimondó leányzó sem lesz mindig ereje teljében. Ha ott találja magát az utódja által kiszolgáltatva, akkor vissza gondolhat a fenti mondatára. Kata

Figyeltem a kolléganőmet, amikor munka után hazaérve eldőlt és ahhoz is aludnia kellett egy keveset, hogy letusoljon. Szabadság idején próbálja utolérni magát az otthoni dolgokkal sokunk. Van elképzelése a fiatalabbaknak arról, hogy miket, hogyan kellene csinálnia a másiknak, a korosnak, a rokonnak. Komplikáltabbá tétel helyett egyszerűsíteni törekszünk a teendőinket. Az idősnek is volt és volna elképzelése, hogyan kellene a fiataloknak. A saját kvalitásainkkal mi vagyunk tisztában. A másikra terveznek mégis sokan. Vannak képességeink, erősségeink, gyengébb pontjaink amiket kimondunk és vannak amiket nem. Hiába testálnának, eröltetnének ránk teendőket mások. Ha érezzük, hogy az nekünk nem ül. Míg mi fiatalabban simán megléptünk, megoldottunk dolgokat, a mai fiatal nem akarja megtenni azokat, olyanokat. Egyszerűsít, ahol csak lehet, Megkíméli önmagát az erőfeszítésektől, bepróbálkozik, lepasszolni terheket. Aztán monoton helyeken gyúrásokat végez, hogy trendi kigyúrt külleme legyen. Előzékeny a kortársakkal. Szigorú a rokon korosakkal. Itélkezik, de felette ne merészeljenek. Az ellenséges érzület gyűrűzik a legfelsőbb vezetésektől a munkahelyekre és a családi területekre. Békére törekvés alig tapasztalható, tisztelet. Empátia. Csak AZ tudja, min megyek keresztól, aki hasonló cipőben jár. Ergó, a hasonló helyzetben levőkkel kell kontaktusban lennünk, hogy megértést, elismerést, támogató jó szót kaphassunk.

Panaszkodik az osztrák barátnénk, arról, hogy szinte tojáshéjon járva viselkedik az utódaival, nehogy hibázzon. Óvatosan fogalmaz, mert egy pontatlanul fogalmazott félmondatra is ugranak. Nem hibázhat, mert ugranak a fiatalok. Szinte várják hogy felhúzhassák az orrukat. Aki pedig meg akar sértődni, az meg is fog. Több helyen jellemzi gőg a következő generációt. Jelzik, hogy ők különbek, felsőbbrendűek. Bűntudatkeltés van. Intenzívebb támogatásért követelőzés. Mi az hogy nem telepítesz bérlőt! Mintha legalább is kötelező lenne bonyolítani, komplikáltabbá tenni az idősnek a saját életét. Pont hogy egyszerűsíteni szeretné. Arról már többször írtam, hogy zsenáns hálásnak lenniük. Pedig volt törekvés külön tanárokra, nyaraltatásra, a barátok, udvarlók vendégelésére évekig. Minden evidens és el van felejtve. Csak az esetleges hibázás kiemelve. Önnön magukkal, a haverjaikkal elnézőek. Kettős mérce. A szülőt „büntetni kell!” Csak, hogy tudja hol a helye. Visszaélés a korosak megfelelési kényszerével. Vannak idősek, akik telítődve, beintenek. Ennyi. Kati

A gyógynövényesnél elmondta egy úr, hogy vett egy inkubátort és tojásokat keltetett ki benne. A túl sokat netező gyereke gondozgatja a kikelt cseperedő csibéket. A törekvése elgondolkodtatott. Ahogyan a korunk problémájával szemben próbál tenni ez az ember. A másik illető azon elmélkedett, hogy nyugaton az iskolákban átnevelik a gyerekeket arról, hogy a gyerek a szüleit anya, apaként szólítsa. E helyett szülő 1-nek és szülő 2-nek megnevezést tanítanak. Az 1 és a 2 mi alapján kerül meghatározásra? Melyik van előbb? Miért? A több gyerekes szülők önmagukon tapasztalják, hogy mást- mást szeretnek az egyik és a másik gyerekükben. Teljesen egyformán nem bírják az összes gyereküket szeretni. A gyerek is mást és mást szeret az anyjában és mást az apjában. Kamaszként pedig orrol rájuk különböző okok miatt. Az igazán felnőtt. amikor megtapasztalja önmagán, hogy az egész nevelési procedúrát nem lehet hibázások nélkül végig csinálni belátóbban kezd a saját szülőjéről gondolkodni. A koros szülő pedig önmagát ne a gyereke szimpátiája alapján definiálja! Hanem önnön maga által. Ahogyan Jung tanítja. Visszatérve a nyugaton legújabb nevelési elméletek szerint a gyerek a szülőjével szembe fordulva nevelkedjen. Vannak családok, ahol ilyen szempontból nagyon trendi módon viselkednek. Elidegenedésnek nevezném ezt. Elgondolkodtató, hogy milyen célt szolgál, mindez, milyen érdekeket. Az elismerés, szeretet helyett. Kati

Összehasonlításokból hallható, hogy a korosabb a munkahelyeken legtöbbször úgy működik, hogy igyekszik megfelelni. A fiatalabbak legtöbbje már nem annyira. A családokon belül is jellemzően a szülők is iparkodnak az ifjak kedvében járni. Az előző írásomban említettem erős, szilaj férfiakat, akik nem hatódtak meg attól, ha a családtagoknak nem tetszett az ő viselkedésük. Annyi baj legyen. Nem általuk határozták meg önmagukat. Nem vagy hálás? Ennyi. Attól még az vagyok önmagam szemében, aki. Másokért vagy oda? Ez van. Írtam már régebben, az „Add amid van és takarodj!” – féle keserű, kíméletlen felállásról. Eleinte meghatódnak sokan, amikor megtapasztalják. Aztán valahogyan az ilyen sebet begyógyítják. Manapság sokat hallani bántalmazós karakterekről párkapcsolatokban. Gyakran nem is tettleg, hanem szóban. A kollegáink és a családunkba kerülők között is felismerjük. Megtapasztalva, feldolgozva tovább lépünk. Nem mások által határozom meg önmagam. :) Kata

Emlékszem az anyai nagyapám nem kedveltségére. A 3 lánya és a neje fogtak össze gyakran és minden rokont, ismerőst hangoltak ellene. Kamasz koromtól sokat hallgattam a nagyfatert. Mivel szüleim eltérő vérmérsékletük miatt gyakran összezörrentek és velem osztották meg egymás iránti sérelmeiket, megszoktam, hogy valamennyire igaza van mindenkinek. Így hát a nagyapának is valószínűleg. Még apám is, akinek sok sérelme volt az apósától, elismerte, hogy nem lehetett könnyű helytállni egy férjnek a 3 lánnyal és a nejével szemben. Azért is érdekelt a papa, mert zseninek tartottam, az asztalos és a lakatos alkotásait. Idősen a csontritkulásos fájós lába miatt liftet készített, hogy a szuterinben levő szerszámaihoz, gépeihez mehessen. Abriktert és egyéb gépeket alkotott. A másik illető az utcánkban az egyik szomszéd volt, aki szintén igen sokoldalúan szinte mindenhez értett. Az utódai körében volt népszerűtlen. Ám ettől még erős volt. Sőt talán pont ennek dacára. Félre tették ezek a férfiak a megfelelési kényszereiket. Az ellenük acsarkodó vőket. Az emlékkép, amit maguk után hagytak a fent említett emberek, üzen. A működésmódjukkal, a helyzetekkel. Ahogyan a volt tanárnőim is mintha csak meglátogatnának a múltból emlékképeket hozva, úgy ezek az emberek is jeleznek. Érthetővé tesznek működéseket. :) Kati