Tudjam az értékességem. Noha törekvése a riválisaimnak, az irigyeimnek, a bennem bűntudatkeltőknek pozicionálni lefele. Mindezekkel tisztában lenni manapság még inkább kell. Azt is konstatálni, hogy miket oldottam meg. Nem érdeke sokaknak körülöttem, hogy tartásom legyen. Ezt is tudatosítani kell. A megtört, félős, szorongó könnyebben a helyére parancsolható. Többet is költ. A párkapcsolatokban is igen korán lemeccselik a felek a pozíciókat. Ki, milyen téren van feljebb. A kollegák szintén. A szakmai, emberi szinteket. A külső is sokat elárul. A test, a haj, az arc, a súly, a testtartás, a ruházat, az ékszerek, a cipő, a táska, a telefon, a jármű, a ház, a kert, a háziállat. Sőt az utódok milyensége. Még a pár is. Illetve, ha nincsen. A beszédünk, a hallgatásaink, elhallgatásásaink. Még a csendjeink is beszédesek. A barátaink. A mondás is jelzi: „‘Madarat tolláról. Embert barátjáról.” Vagyis, hogy ki az, akit hosszabb ideig is eltűrtünk, elviseltünk. Sőt! Ezek jellemeznek. A címhez visszatérve: Tudatosítsuk az emberi értékeinket. Ha egyszer azt tapasztaljuk sok felől, hogy törekvés van arra, hogy kevesebbre értékeljenek. Tudjam mennyit érek! Aki pedig degradálni törekedett, azt a megfelelő helyen kezeljem. Az agresszív fölényeskedő kivagyiság sok helyen jellemző. Belül csak azért is le kell szögeznem, amiket magamban elismerek. :) Kati

Figyelnek minden felől. A túlzott kontroll, még annak is irritáló, akinek rendben a lelkiismerete. Terhelő a sok fürkésző tekintet. Kiváltképp, ha szinte nagyítóval hibát keresnek. Mintha vállán fegyverrel közlekedne, hogy támadhasson vagy legalább infót vihessen feljebb. Paranoiássá tehet a túlzott megfigyelés. Ellenőrzés. Ellenséges dühöt ébreszt. Kezelhetjük úgy, hogy konstatáljuk: Ez van. Nyugtázhatjuk, hogy szerencsétlen, akinek ez a teendője. A másik megfigyelése. Vagy gondolhatjuk önmagunkat a szerencsétlennek. Ellenséges légkört jelez a hiba keresés. Bizalmatlanságot. Ilyen világot élünk. Jelen van falun, a városi körfolyosókon. munkahelyeken, párkapcsolatokban. Bizalmatlanságot mutat. Infóéhséget. Manapság a netról gyorsan változó infó árad. Szinte vibrál. Minden korosztály ehhez szokott. Amikor lejön a nettről és offlyne van, a tekintete hasonlóan kutat.A védekező elfordítja a fejét. Szuverén szférát akar. Magában lenni. Otthon egyedül, magányosan, a kertben, csendben vagy a lakásban, mint egy szanatóriumban feltöltődhet. Kipihenheti a tömeg fürkésző tekintetét kéretlen véleményét. :) Kata

Az egyedül álló. Szabadságot él meg. Oda megy és akkor, amikor akar. Elég a munkahely kötöttséget eltűrni. A mindenhonnan való erős ellenőrzést. Az egyedülállóság ára, a felelősség mindenért. Az otthon állapotáért, költségekért. Az ellátásért. A női egyedül állók mondják, hogy elég önmagukat gondozni. Terhelő számukra még valaki mást is kiszolgálni. Akik már korosan maradnak egyedül, még inkább tudják, mennyi erőt igényel önmagunkon kívül mást is ellátni. Kétszer is meggondolják, hogy ismét akarjanak másról is gondoskodni. Sokan a nyugodtabb létezést említik. Bárki van a közelünkben, az alkalmazkodást igényel. Egyedül csak önmagunk rigolyája terhel. Például a jelentkező alvási nehézségek. A munkahelyre való megjelenéshez, megfelelő testi, lelki idegrendszeri kiegyensúlyozottság szükséges. Az egyensúlyban léthez feltöltődés adó otthon. /Lakás, kert./ Azt is rendben, és efogadható szinten tartani, erő és időigényes. Egy másik valaki jelenléte sokszor nehezíti ezt. Csak néhány okot említettem, amiért inkább maradnak egyedül és választják sokan a szingli létet. Idővel azt érzi, hogy ugyan nézi a felhozatalt, ám békésebb, nyugodtabb és már az időbe sem fér bele egy párkapcsolat. Azt is hallottam, hogy inkább jobb egyedül, mint bántások közt korábban /sok kéretlen kritikával./ Valamint olyan felmérések is vannak, hogy a gyerektől is több stresszt okoz egy partner jelenléte egy nő számára. Némelyek az állítják, így nem kell attól tartaniuk, hogy megcsalja a párjuk. Így békésebb. :) Kati

A komfort zónán kívül lét jutott az eszembe. Állítólag ott működve emelhetjük az önbecsülésünket. Ha merünk ott lenni. Helyt állni. Nem feladni. Noha az adott teendő nem csípőből megy. Igaz csak az egyik szemem ép. Átélni, hogy a többieknek mindkettő rendben, nem egyszerű. Azért még jogsit is szereztem. Események nélkül negyven éve. A pedagógusi végzettséggel az első pályakezdő évben ugyan osztályfőnökként működtem, de utána 4 évtizedig a családi vállalkozásban éltem. Aztán egy évtizedre a pályára visszatérve ott kellett „lábujjhegyen”teljesítenem. Hiszen kimaradt sok megélés, tapasztalás. Motiválja az embert. Húzóerő. Ne maradjon le. Sokak szerint 5 évente váltani kellene. A többiek magukkal visznek. Felzárkózni lesz késztetésed. Az új helyzetekhez bátorság kell. A kolléganőm kérdezte: „Megújulni tudsz-e?” A másik illetőnek említettem: „Bárhová vet az élet, valahogy otthonosra rendezem be.” Megszelídítem. A marconákat is. Az irigyeket. A vadakat. Mint amikor a 7 tagú kutyafalkával töltöttem 15 évet. Kihívás volt. Sokat tanultam belőle. A gyerekek is, a kutyák is hihetetlen sok dologra megtanítani képesek, ha engeded. :) Kati

Az elköteleződés ára. „Szerelem szerelem átkozott gyötrelem. …”Énekelték elődeink régen. Hiszen eleinte ha szép is, amikor múlnia kell, fájnia kell. Kérdés, mennyi ideig gyógyulunk ki belőle. Mennyi idő a gyászmunka. Vagy gyógyulatlan. Utána pedig mennyi ideig leszünk óvatosak. Nehogy ismét bele kerüljünk ebbe. Sokan érzik ugyanezt. Fontolgatva, hogy vállalják e ismét a kockázatot. A kitettséget. Érdemes? Ha nagy sebeket kaptunk. Ha nehéz volt eltávolodni. Ha sokáig megalázó volt még mindig oda lenni érte, amikor pedig a másik már tovább lépett. Aki többször is nehézségekkel átélte, hogy magára maradt a bújával bajával hosszú időre. Évekre. Alaposan megfontolja, hogy vállalja e újra mindezt. Óvja a lelkét. Mert igenis megalázó a kiszolgáltatott pozíció. Oda lenni olyanért, aki értünk már nem.

Már az első írásaimban is említettem, hogy gyakorta az az érzés fog el, mintha stratégiai játékot játszana az életünk történéseivel az univerzum. Lett légyen az a mindenható vagy ufók, vagy egyéb. Manapság, a minden oldalú megfigyelésnek, agyonra ellenőrző kontrollnak van az egyén kitéve, munkahelyen, neten és minden téren. A mesterséges tudástartalmak erősen befolyásolják az emberétől magasabb szintű intelligenciájukkal az életünket. Valamint egyes elméletek szerint a védőoltásokkal vittek be olyasmit az emberekbe, amik segítségével szintén befolyásolni képesek. Hát így egyre inkább áll a bevezető mondatbeli állítás. Akkor már csak azt figyelhetjük meg, mennyire engedik egyáltalán érvényesülni az ember ösztönös rakcióját, alkotását.Sokan tapasztalnak nem egyszerűen értelmezhető történéseket az életükben. Mindig vallottam, hogy 99 százalékban a tudományosan igazolható dolgokban hiszek erősebben. Ám van az az egy százalék, ami szinte megmagyarázhatatlan. Némelyek szerint több is az, mint egy százalék. Kiváltképp, ha tapasztaljuk. :) Kati

Levált a talp. Kétséges volt az ifjú hazajutása. A kreativitással, a ragasztószalaggal körbevonva a gond megoldva. Másnap vittem egy már nem használatos cipőt tartaléknak, ha ismét ilyesmi előfordulna. Hiszen az olcsó silányabb termékeknél ez nem ritka. A gondoskodást azért az újabbak közössége is nyugtázza. Befogadnak. Elfogadnak. Hibázások alkalmával megértőbbek. Ugyanis, igenis a korosak is hibáznak. Az egészen fiatalok is segíteni, tanítani bírnak. Ha az ember nyitott és fogékony marad. Nem restell elgondolkodni. Emlékszem, amikor apám apja egy disznóvágás alkalmával a szúnyoghálót, egy rossz mozdulatával elrontotta. Apám ilyesmiért a hangját velem és anyámmal felemelte. Volt korholás. Az apjával szemben hallgatott. Hát sokáig nem felejtettem el a kivételezését. Legalább annyit megjegyezhetett volna, hogy: ” Na javíthatom!” De nem tette, nehogy az apja megorroljon. Érzékelteti a helyzet, a generációk közti különbséget a szülő gyerek viszonyokban. A 60 körüli mamám félt a 80-as éveiben járó apjától. Ma ez már másabb :) Kata.

Hűvösödik. Reggel a baromfihoz menet alul öltözve mindenáron dacolva, a szép időt marasztalva be kellet lássam. A papa posztókabátja került a hátamra. Szürke, sokat megélt darab. Merre járt? Miket látott? A polár nadrágommal, elgondolkodtat az összhang a két generációval, a két korszakkal. Hogyan próbálkoztak a ruhák anyagával védeni embereket korszakokban? A térdem is jelez, mert a menetszélben már a 2 kerekűn este fele húz a hideg, munkából hazajövet. Be kell lássam, a dacot feladva, hogy kell a melegítő darab. A mama mellénye, mint lélek melegítő is sok hidegebb időben volt támasz. Most nekem is ad. Ahogyan az utánam következők is. Látták, hogy toporgok, de hálásak, amiért mindig segítek rajtuk a labdáimmal. Hát invitáltak a játékukba. Szabadkoztam, hogy én csak 11 seket szerettem rúgni korábban. Amikor beszálltam az arcukat figyeltem és a szemükben elégedettség volt. Örültek. A főnök mindezek előtt pár órával jelezte, hogy a kamaszok szeretnek, Szabadkoztam, hogy udvariasak egy időssel. Bár ettől tömörebben fejeztem ki, magam is bántva: ” Mert öreg vagyok.” Ez egy nőtől erős mondat. Kiváltképp, ha minden cáfolja. Kedves megjegyzést kaptam válaszul, szintén cáfolattal. Még ha igaz is egy kemény minősítő önmeghatározás, akkor is az élet él és élni akar. Ezt is be kell lássam. Amíg észre vesszük, hogy vannak akik az élésben marasztalnak, akarják a társaságunkat. Amíg a megjelenésünk is és a bensőnk is fiatalos, színességet mutat. Amíg érdekel a másik szeme, arca, reakciója. Amíg törekvés van a másik elégedettségére, addig dolgunk van itt a világban. El kell hinni és meggyőzni önmagunkat is korosodva. :) Kata

Ritkán dicsérik az embert. Főleg kollégák. Hát még ha nő és különösen, ha valamiben rivális. Ezért hát ezt is meg kell említeni. Hiszen olyan apa mellett felnőni, aki nem sokszor dicsérgette anyát és engem, megszoktam, hogy önmagam belső hangja is csak esetenként ismeri el, ha igenis megfelelően teljesítek. Apa csak a matek ötöseimet írta alá. Kénytelen voltam beszerezni ilyeneket is. A bizik a kitűnőhöz közelítettek még nyolcadikban is. Bár sosem volt teljesen ötös minden. Beépül az ilyesmi az ember önértékelésébe. Elsiklok felette, ha 2 nap is egymás után hallom kolléganőtől,hogy milyen csinos vagyok ma is. Ha gyerek mondja, hogy megint milyen szép a ruhám. A minap úgy tűnt őszintén mondta a teljesítményemre egy olyan kolléga, akiről azt hittem, engem nem is annyira kedvel (mert riválisnak tekint), hogy egy kincs vagyok. Ezen azért már elgondolkodtam. Lehet, hogy tényleg? Meg kell becsülni az ilyen megjegyzéseket. Ne csak a kritikán gondolkodjunk el! A megbecsülésről jut eszembe ahogyan a túl érett fürtök szüretelésekor lehajolva a szemeket is felszedtem. hogy bobulkának nevezték a környéken. Nehezemre esett fiatalon ezekért hajolgatni. A mama megtette. Az óvóhelyen volt sokat kiskorában. Értékelte hát az ételt. A nagy diófám, amikor a villanyvezetéket elérte és költséges volt a magasban ritkíttatni, kivágtuk. Sokára fordult termőre, de abban az évben már volt rajta. Szinte fájt a kivágása. A mama akkor is a földről a diókat szedegette. Hallgatott. Valahogy nem akartam hajolgatni, szedegetni. Ám emlékszem a képre. Szinte beivódott. Lám benőtt a fejem lágya mostanra. A szőlőszemeket magam sem hagyom ott. Hiszen gondoztam. A termését értékelem. Jó érzéssel tölt el, adni másoknak is belőle. Nem egyértelmű, hogy ilyen dolgok teremtődnek. Láttam elmenni, olyanokat, akik ezeket a fákat, szőlőket ültették. Hálás vagyok, hogy hozzá tehetek a termések létrejöttéhez. Részem lehet benne. Alázatot tanul az ember. Kiváltképp, ha megtapasztalom, hogy az általam nagyra tartottak hogy voltak. Most hogy vannak. Segítettek. Segítenek. Most is. Tapasztalom. Érzem. Kérem. Mostanság van rá igény rendesen. :) Kati

Szimpatikus vagyok magamnak. Olyan lettem, mint amit elképzeltem? Már kamaszként erősen érdekelt a pszichológia. Az egyetemre is bejártam előadásokat hallgatni. A egyik előadó kérte képzeljük el, milyennek gondoljuk több évtized múlva önmagunkat. Akkoriban karatézni is jártam. Elgondoltam, lehet, hogy oktatni is fogok ilyesmit. Testnevelést tanítottam is. Az egészséges életmód és test gondozás ugyanúgy az életem része maradt, mint több évtizeddel ezelőtt. A napokban eszembe jutott, hogy körülbelül milyen külsőt képzeltem el akkoriban önmagamnak. eléggé hasonlóvá váltam, az akkoriban elképzelthez. Amikor olyanok közelében éltem, akik mellett nehéz volt nekem, akkor elképzeltem, talán egyedül jobb lenne. Ez is elkövetkezett. Bizony sokszor egyedül is jobb, mint olyanok mellett, akik sokban nehezítenek. Gondoljuk el, milyennek képzeljük később önmagunkat. Aztán, ha félre is tesszük az elképzelést, akkor is az apró döntések sorozataként, mégis arra fele haladunk és egyszer csak el kell ismernünk, hogy az alakult ki. Ergó, a képzeletnek teremtő ereje van. :) Kata