Figyeltem a kolléganőmet, amikor munka után hazaérve eldőlt és ahhoz is aludnia kellett egy keveset, hogy letusoljon. Szabadság idején próbálja utolérni magát az otthoni dolgokkal sokunk. Van elképzelése a fiatalabbaknak arról, hogy miket, hogyan kellene csinálnia a másiknak, a korosnak, a rokonnak. Komplikáltabbá tétel helyett egyszerűsíteni törekszünk a teendőinket. Az idősnek is volt és volna elképzelése, hogyan kellene a fiataloknak. A saját kvalitásainkkal mi vagyunk tisztában. A másikra terveznek mégis sokan. Vannak képességeink, erősségeink, gyengébb pontjaink amiket kimondunk és vannak amiket nem. Hiába testálnának, eröltetnének ránk teendőket mások. Ha érezzük, hogy az nekünk nem ül. Míg mi fiatalabban simán megléptünk, megoldottunk dolgokat, a mai fiatal nem akarja megtenni azokat, olyanokat. Egyszerűsít, ahol csak lehet, Megkíméli önmagát az erőfeszítésektől, bepróbálkozik, lepasszolni terheket. Aztán monoton helyeken gyúrásokat végez, hogy trendi kigyúrt külleme legyen. Előzékeny a kortársakkal. Szigorú a rokon korosakkal. Itélkezik, de felette ne merészeljenek. Az ellenséges érzület gyűrűzik a legfelsőbb vezetésektől a munkahelyekre és a családi területekre. Békére törekvés alig tapasztalható, tisztelet. Empátia. Csak AZ tudja, min megyek keresztól, aki hasonló cipőben jár. Ergó, a hasonló helyzetben levőkkel kell kontaktusban lennünk, hogy megértést, elismerést, támogató jó szót kaphassunk.

Panaszkodik az osztrák barátnénk, arról, hogy szinte tojáshéjon járva viselkedik az utódaival, nehogy hibázzon. Óvatosan fogalmaz, mert egy pontatlanul fogalmazott félmondatra is ugranak. Nem hibázhat, mert ugranak a fiatalok. Szinte várják hogy felhúzhassák az orrukat. Aki pedig meg akar sértődni, az meg is fog. Több helyen jellemzi gőg a következő generációt. Jelzik, hogy ők különbek, felsőbbrendűek. Bűntudatkeltés van. Intenzívebb támogatásért követelőzés. Mi az hogy nem telepítesz bérlőt! Mintha legalább is kötelező lenne bonyolítani, komplikáltabbá tenni az idősnek a saját életét. Pont hogy egyszerűsíteni szeretné. Arról már többször írtam, hogy zsenáns hálásnak lenniük. Pedig volt törekvés külön tanárokra, nyaraltatásra, a barátok, udvarlók vendégelésére évekig. Minden evidens és el van felejtve. Csak az esetleges hibázás kiemelve. Önnön magukkal, a haverjaikkal elnézőek. Kettős mérce. A szülőt „büntetni kell!” Csak, hogy tudja hol a helye. Visszaélés a korosak megfelelési kényszerével. Vannak idősek, akik telítődve, beintenek. Ennyi. Kati

A gyógynövényesnél elmondta egy úr, hogy vett egy inkubátort és tojásokat keltetett ki benne. A túl sokat netező gyereke gondozgatja a kikelt cseperedő csibéket. A törekvése elgondolkodtatott. Ahogyan a korunk problémájával szemben próbál tenni ez az ember. A másik illető azon elmélkedett, hogy nyugaton az iskolákban átnevelik a gyerekeket arról, hogy a gyerek a szüleit anya, apaként szólítsa. E helyett szülő 1-nek és szülő 2-nek megnevezést tanítanak. Az 1 és a 2 mi alapján kerül meghatározásra? Melyik van előbb? Miért? A több gyerekes szülők önmagukon tapasztalják, hogy mást- mást szeretnek az egyik és a másik gyerekükben. Teljesen egyformán nem bírják az összes gyereküket szeretni. A gyerek is mást és mást szeret az anyjában és mást az apjában. Kamaszként pedig orrol rájuk különböző okok miatt. Az igazán felnőtt. amikor megtapasztalja önmagán, hogy az egész nevelési procedúrát nem lehet hibázások nélkül végig csinálni belátóbban kezd a saját szülőjéről gondolkodni. A koros szülő pedig önmagát nem a gyereke szimpátiája alapján definiálja. Hanem önnön maga által. Ahogyan Jung tanítja. Visszatérve a nyugaton legújabb nevelési elméletek szerint a gyerek a szülőjével szembe fordulva nevelkedjen. Vannak családok, ahol ilyen szempontból nagyon trendi módon viselkednek. Elidegenedésnek nevezném ezt. Elgondolkodtató, hogy milyen célt szolgál, mindez, milyen érdekeket. Az elismerés, szeretet helyett. Kati

Összehasonlításokból hallható, hogy a korosabb a munkahelyeken legtöbbször úgy működik, hogy igyekszik megfelelni. A fiatalabbak legtöbbje már nem annyira. A családokon belül is jellemzően a szülők is iparkodnak az ifjak kedvében járni. Az előző írásomban említettem erős, szilaj férfiakat, akik nem hatódtak meg attól, ha a családtagoknak nem tetszett az ő viselkedésük. Annyi baj legyen. Nem általuk határozták meg önmagukat. Nem vagy hálás? Ennyi. Attól még az vagyok önmagam szemében, aki. Másokért vagy oda? Ez van. Írtam már régebben, az „Add amid van és takarodj!” – féle keserű, kíméletlen felállásról. Eleinte meghatódnak sokan, amikor megtapasztalják. Aztán valahogyan az ilyen sebet begyógyítják. Manapság sokat hallani bántalmazós karakterekről párkapcsolatokban. Gyakran nem is tettleg, hanem szóban. A kollegáink és a családunkba kerülők között is felismerjük. Megtapasztalva, feldolgozva tovább lépünk. Nem mások által határozom meg önmagam. :) Kata

Emlékszem az anyai nagyapám nem kedveltségére. A 3 lánya és a neje fogtak össze gyakran és minden rokont, ismerőst hangoltak ellene. Kamasz koromtól sokat hallgattam a nagyfatert. Mivel szüleim eltérő vérmérsékletük miatt gyakran összezörrentek és velem osztották meg egymás iránti sérelmeiket, megszoktam, hogy valamennyire igaza van mindenkinek. Így hát a nagyapának is valószínűleg. Még apám is, akinek sok sérelme volt az apósától, elismerte, hogy nem lehetett könnyű helytállni egy férjnek a 3 lánnyal és a nejével szemben. Azért is érdekelt a papa, mert zseninek tartottam, az asztalos és a lakatos alkotásait. Idősen a csontritkulásos fájós lába miatt liftet készített, hogy a szuterinben levő szerszámaihoz, gépeihez mehessen. Abriktert és egyéb gépeket alkotott. A másik illető az utcánkban az egyik szomszéd volt, aki szintén igen sokoldalúan szinte mindenhez értett. Az utódai körében volt népszerűtlen. Ám ettől még erős volt. Sőt talán pont ennek dacára. Félre tették ezek a férfiak a megfelelési kényszereiket. Az ellenük acsarkodó vőket. Az emlékkép, amit maguk után hagytak a fent említett emberek, üzen. A működésmódjukkal, a helyzetekkel. Ahogyan a volt tanárnőim is mintha csak meglátogatnának a múltból emlékképeket hozva, úgy ezek az emberek is jeleznek. Érthetővé tesznek működéseket. :) Kati

Azt fogja értékelni, megbecsülni a gyereked, amiért erőfeszítést tesz. Amit ő hoz létre. A készen kapott bőséget nem méltányolja. Számtalan szülő ért ezzel egyet. Akik meglépték, hogy próbáltak a gyerekeiknek is juttatni. inkább elmarasztalás, amit kapnak érte. Igaz tehát a következtetés:”Az élet értelme a küzdés maga.” Amiért tennie kellet, azt méltányolja. Becsmérli a készen kapottakat. Az unalmas. Az alá tolt, nem érdekes. Abban nincs kihívás. Hány szülőtől hallom: Jó ötletnek tűnt juttatni a gyerekeiknek is. Ám azok nem értékelik. Amit ő maga hoz létre azzal büszkélkedik. A legkisebb is hangosan kacag, amikor sok próbálkozás után egyensúlyozva felemelt kezekkel elindul. Mennyi gyerek tologatja a sok játékát unottan félre. Ünnepekkor a rokonok láthatják, annyira nincs is oda a kapottakért. Azt jobban szereti, ha tollasozok vagy frizbizek vele. Ott ő fejt ki erőt. A legfrissebb mérés szerint a szellemi tevékenységben is az eredményezett 120 %-ot, amit úgy sajátítottak el, hogy erőfeszítés volt rájönni az összes rávezető feladattal az új ismeretre. Míg a másik módszernél kész válaszokat kapott bármely kérdésére egy géptől. A 3. mód a hagyományos régebbi tanítási módszerekkel való új ismeret átadás, felvétel. Ez utóbbi 2 módszer egyforma eredményességet mutatott. :) Kató

Amikor körbeülik a gyerekek a tanítót és elhangzik a fenti kérdés. A tanító elgondolkodik. Ezek szerint ez otthon is téma. Aztán válaszol. ” Nem véletlen tanítottam neked a testNEVELÉST.” ( Nem véletlen adta ezt a munkát a vezetés). Példát mutat a test, a működés) A fegyelmezetten, sokat mozogva élő teste is jelzi az életmódját. Törekszik a lehetőségeihez mérten, tőle telhetően úgy élni, hogy amennyire csak lehet megfelelően működhessen. Hát még ha akarja is látni, amennyit csak lehet a neveltjeit. Mert érdekli a FEJLŐDÉSük. A változások, amik a munkája által bekövetkeztek. Nem akar kimaradni ennek a megtapasztalásából. Amennyit csak engedik, ameddig még lehet. Mindezeket a gondolatokat elmondani a kérdezőknek, az ő szintjükön. Az a művészet. Adni útravalót. Amire még esetleg korosan is ezek a mostani kicsik emlékeznek. Hiszen nekünk is bevillan, miket mondott annak idején nekünk az aki nevelt. Sokszor jut eszembe, hogyan értékelt. Miben tartott erősnek. Tartást ad egy életre.

A képzeletnek úgy van teremtő ereje, hogy amit vizualizálunk oda sorakoztatunk a megoldásokhoz módszereket, eszközöket, amikor kigondoljuk, hogy akár úgy is lehetne. Először csak eljátszunk a gondolattal, fontolgatjuk a lehetőségeket. Agyunk bizonyos része alig tesz különbséget, a képzeleti és az emlékképek között. A sikerre tanítók javaslata, hogy viselkedj úgy, mintha az elképzelt pozítív már meg is valósult volna. Hidd el, hogy gazdag vagy. Tölts el minél több időt ebben a képzeleti állapotban. A szorongós, pánikolva a negatív forgatókönyvet vetíti le önmagának többet. Ennek ellentéte, amikor egy kihívás előtt, azt mondja az engem támogató ismerősöm: ” Te azt is megoldod. Ahogy ismerlek.” Elgondolkodtam. Mi van, ha igaza van és tényleg képes vagyok rá? Amikor sokat nyafogtam, azt mondogatta a velem élő: ” Ne f..sál már annyit! Elege volt az aggódásaimból. Mi van, ha ez, meg az, meg amaz lesz? Felkészül sokunk minden eshetőségre. Aminek a java nem is következik be. Riogatjuk önmagunkat. A nők nagy része profi ebben. A média is rásegít. Jobban befolyásolható a szorongó. Többet is vásárol. Szoktam idézni a nővérem férjét, aki gyakran mondta reggelente: „Na ma mitől f. sunk?” Van az irónia mögött mély mondanivaló. Hiszen, már úgy ébredt a mellette élő nő minden reggel, hogy a saját és a másik napját is negatívra borusra színezte. Még engem is meglepett, amikor a napokban azt halottam, hogy nem sok különbség volt az olyan két hangszeren játszó művész előadása között ahol az egyik sokat gyakorolt, a másik pedig folyton azon gondolkodott, ahogyan játszik. Ha a képzeleti működés ennyire fontos, akkor nagyon meggondolandó, hogy törlendő az aggodalmaskodás. Erősen elképzelendő a pozitív kimenetele a ránk váró teendőknek. Mint egy filmet, vetítgessük önmagunknak le. Többféle verzióban. Hiszen a pozitív is megtörténhet többféleképpen. A negatív kimenetelre kisebb hangsúlyt helyezzünk. Teljesen nem törlendő. Hiszen azért óvatosság is kell. Körültekintés.

Az életigenlés elfogadó, megértő, békés. Abban bír foganni új élet sarjadni, fejlődni. A fejlődés, a mozgás, élet. Az arogancia, elutasítás, harciasság, pedig pusztítás. A légkör, az attitűd jelzi, hogy mer e szülni, utódokat vállalni az ember. Amikor készenlétben kell lenni, mert bárhonnan érhet támadás, akkor fél. Az erői védekezésre kellenek. Megfigyelnek hibakereső célzattal. Akkor visszahúzóik az élet. Megengedőbb légkörben, hibázhat is. Hiszen emberből van. Nem gépezet. Sőt a gép is hibázik, elkopik, ront. Emberibb légkör szükségeltetik az ellenségesség helyett. Tapasztalható a kenyérharc a valamivel több jövedelmekért. Aztán azt a valamivel többet kapkodva utazásra fordítani. Ott gyorsan el kell lazulni. Kioldódni és sietni vissza pénzt gyűjtögetni. Ráismerünk a légkörre körülöttünk. Fontoljuk meg, ilyen szempontból is, hogy mennyit tehetünk a döntéseinkkel! Van helye természetesen esetenként erősebb reakcióknak. Ám, ha rendszeres, akkor hitelét veszti. Mennyire éri meg a folyamatos küzdelem? Gondoljunk bele! Kati

Olyan állapotban való léte törekedjünk, amiből árad a stabilitás. Ehhez, amennyire csak lehet fel kell töltődni. Pozitív hatásokat teremteni. Elég pihenés, amennyire csak lehet jó és elegendő étkezés. Nyugalom teremtés. Edzés. Optimális szellemi, fizikai terhelés. A nekünk ártók kirekesztése, leépítése a lehetőséghez mérten. Tovább lépés. Önmagunkról elhinni, hogy jó és elég, megfelelő vagyok. Még, ha próbálnának is meggyőzni az ellenkezőjéről. Amennyiben tőlünk telhetően tettünk. El kell hinnünk önmagunkról, hogy jók vagyunk. Aki cáfolja, az foglalkozzon önmagával. A saját hiányosságaival. A stabil egyén bír utat mutatni. Vezetni. Viselkedésével, megjelenésével példát adni. A többiekkel jó felé haladni. Az övéit tanítani. Családon belül és tágabb környezetben is. Hiszen minden velünk találkozó figyeli a működésünket. Aki sugárzik arra felfigyelnek. Közvetít értéket. Másolandót. Ad példát. Nézzük csak meg, aki már koros és mégis fut, kerékpározik, kertészkedik, fákat nevel. Naponta alázattal foldet művel. Sokat beszélget a következő generáció beliekkel. Rájuk, a mondanivalójukra valóban odafigyel. Ad. Mintát. Mindenképpen. Rendületlen. :) Kati