Alig várom a szünetet, hogy végre otthon lehessek. A piacon poroszkáló nyuggerek nem sietnek, haza. Inkább az időt húzzák. Pedig még pénzt is kapnak, otthon lehetnek. Talán még az egészségházba is szívesebben mennek. Oda felöltözhetnek. Végre kimozdulhatnak. Ott beszélgethetnek. A nővérek kedvesek. Munka után végre haza menni mennyivel másabb, mint mikor mindig otthon kell lenni és úgy haza menni bárhonnan. Kivéve, ha az ember kórházban van és végre haza engedik. Volt egy svéd gyermekvers, ami valahogy így szól: „Bélyeget gyűjtöttem. Egyszer apa hozott haza öt kilót. Azóta nem gyűjtök bélyeget.” Lám itt tetten érhető, hogyan is van „összerakva” az ember. Az elárasztás csökkenti az értéket. Amiből kevés van, azért sóvárgunk. Nagy az értéke. Szerelmesen oda vagyunk a párunkért. Megházasodva, mikor mindig ott van, kevésbé. Akik korábban szeretők voltak és csak igen kevés időt lehettek együtt, amikor megházasodnak másként értékelik az együtt tölthető időt, mint korábban. Házasan, kevesen becsülik igazán meg a másikat. Özvegyen pedig, mit nem adnánk érte, ha még egy kicsit a közelünkben lehetne. A hiánya fokozza az értékét. Pedig ha ismét itt lenne, akkor is ő lenne. A hibáival együtt. Amikkel esetleg az „agyunkra ment”, kibírhatatlan volt szinte. Képtelen volt változtatni rajta. Ő azzal együtt az aki. Csak azzal együtt értelmezhető. Mindezek tudatában talán más szemmel tekintünk a munkára is, a házasságra is. :) Kati

Mindenhol. Az infó hatalom. Ha tudható sok dolog, akkor használható az illető. Felhasználható. Mindenki ellenőriz. Önmagát is. Képben van. Mi lesz a teendője, programja? Hogyan áll anyagilag? A számláján, a tálcájában éppen mennyi van? A munkába menetelig még hány perce van? A nyugdíjig mennyi ideje van? A gyerekét is ellenőrzi. Kész-e a házija? Jegyei? Kik a haverjai, barátnői? Az életben hogyan halad? A partnert is ellenőrzi. Mi van vele? Milyen a hangulata? Elégedett? Jól van? Nem beteg? Milyen a munkája? Nem hűtlen? A cég is ellenőriz. Jelentéseket, beszámolókat, értékeléseket kér az intézmény. Úgy van felépítve. Figyeljék meg egymást a kollégák! Kamerák is megfigyelnek. Munkahelyen, utcákon, neten. Mivé lesz az ember ennyi megfigyeléssel megterhelten? Marad még kedve spontaneitáshoz? Motivációja? Lendülete? Életkedve? Ereje? Játékossága? Huncutsága? Rosszalkodása? Élete? Hova lesz? Tudomásul veszi. Beletörődik. Ez van. A gép ezt dobta ebben az évtizedben a dolgok így alakultak. Mit bír kihozni ilyen szinten bekorlátozva? Hiszen az ellenőrzés korlátoz, határokat jelöl. Az egyénnek is vannak határai. Mennyi ereje marad az érvényesítésre? Küzdelmes. Bizakodni miben lehet? Aki optimista választ bír adni, az két lábbal jár a földön vagy a fellegekben jár? :) Kati

Például a gulyás, amiben benne a húson kívül a többi összetevő. Csak a lényeg nincs ott. jutott eszembe ezzel kapcsolatban annyi kifejezés. A valódi, az igaz, a természetes, mint kontraszt, ellentét. Nézem a sok természetellenes dolgot magam körül. Egyik legszembetűnőbb a fejeken. Megannyi szőkített hajú, aki szeretne az lenni, de nem az. Végül egészen fura amit a fejükön viselnek. A természetestől nagyon távolra kerültek. Így a megjelenésük visszatetsző. Pedig a legfontosabb az lenne, hogy önmaga és mások számára is legyen hiteles. A torzra, korcsra plasztikázottak, akik előtt volt a kezdetben egy elképzelés, hogy a meglevőtől majd jobb szebb lesz, később már csak javítgatják, ha telik rá, a hibákat, hogy legalább elfogadható legyen. Pedig a természetes elfogadható lett volna. Lám mennyire szánalmassá tudja tenni önmagát az ember. A belső beszédére, hangjára kellene figyelnie. Talán az segítene. Bizonyosan jelez. Ne menjen a torz felé el. Ne tegyen erőfeszítéseket. Ne bántsa önmagát. :) Kati

Akik meghaladni valót látnak bennem. Legyőzendő versenytársnak tekintenek. Valójában az irigyeim. Amikor közelítenek. figyelnek, felmérnek. Kihívás számukra amit elértem. Lehet az a múltbeli tevékenységem, vagyonom, külsőm. Lehet kihívás az utánunk következőknek teljesíteni mindazt, amit mi. Otthont és utódokat teremteni. Vagy kollega, akinek nem sikerül hozzánk hasonlóan lefogyni, fiatalosnak maradni. Vagy férfi, akit irritál, amiért nő létemre tudok önállóan, mástól függetlenül élni. Ahelyett, hogy rá lennék utalva egy férfira. Nem értettem, miért nehéz nekem az engem vetélytársnak tekintőkkel való találkozás után. Mígnem megvilágosodott. Hiszen meghaladni valót látnak. Azt képviselem. Még ha látják is a nehézségeimet. Küzdelmemet. A nagyon érzékeny énem várná a támogatást. Hiába. Miután megértettem. Magam kell ezen a szinten támogatnom önmagam és tovább haladjak. Valamint a többiek hozzám állását megértéssel, a megfelelő helyen kezelni. :) Kati

A kertből bejövet a kezembe ad almát, szőlőt, sóskát, körtét, erőt. Feltöltődöm. Még, ha el is fáradok. Még lendületet, motivációt, ihletet is onnan kapok. A friss levegő feldob. A kert terápia ezt tudjuk jól. Csillapítja a nyugtalan szorongót. Az első mondatba az alanyt kell pótolnom. Magam aki ezeket adom. Tavasszal az első napfénynél már kezemben a metszőolló. El is herdálhattam volna amit kaptam a nagyapámtól, apámtól. Megbecsülöm. Azt is amit kaptam. Magamat is. Ha más nem tesz, megteszem én. Én is vagyok a világban egy valaki. Ha sikerül megcsinálnom valamit, megveregetem a vállam. Ez igen. Ez derék volt. Megint egy nyarat végig gondoztam. Még nem szegődött mellém senki, akire számíthattam volna. A két puli vigyázza utamat. A két tyúk lakja a baromfi udvart. Adni tudtam sokak asztalára az ebédhez vitaminokat. Jó érzéssel tölt el a tudat. A két éves tenyerébe naponta apró gyöngyszemeket raktam. A csemege szőlőszemeket szedegette a kis ujjaival. Hálás vagyok, hogy ezt láthattam. Ha van odaát esetleg, akkor apám örömmel látja. Termett itt most is, általam. Hiszen a gondozást tőle és anyámtól, valamint a nagyszüleimtől tanulhattam. :) Kata

A valódi odafigyelés, törődés a legdrágább kincsek közéd tartozó dolog. A vagyontól is fontosabb. „Mit ér a kincs, ha megértés nincs.” -mondogatta a mamám. Mennyire igaza volt. Megértő fül kell. Aki együtt érez velünk. Ha még segítőkész is az illető, akkor valódi kincsre leltünk a személyében. Nem pótolhatja mindezt semmi pénz sem. Ahogy a kamaszok mondanának: „Kenheti a hajára a pénzét.” Ott egye meg a fene, ha nincs a fentebb felsorolt dolgokban része. Aki mindezt megéli, tudja miről beszélek. Látogattam a napokban drága jó unokanővérkémet. Egy időre igencsak lebetegedett. A menye a gondját viselte. Számíthatott rá. Most, ahogy szorongva lépegettem az utcájuk felé boldogan láttam, hogy szedi a leveleket. Nem is reméltem, hogy ilyen szépen felerősödik. Amikor nemrégiben a menyével találkoztam az utcán nagyon megdicsértem, milyen szép tőle, hogy nem hagyta magára a mamát. Elmondta, ő alig mer számítani, hogy egy esetleges ilyen alkalommal, ha lerobbanna, hasonló törődést kap az utódjától majd. Ezen is elgondolkodtam. Pedig hittem sokáig, hogy a példa, még a szavaktól is fontosabb. De valamiért mégis mennyi embernek van ilyen téren szorongása. Kifogásokat lehet találni. De dacolva az ellenérvekkel, mégis törődni valakivel, oda már emelkedett lélek kell. Arra is emlékszem ez a menyecske, amikor jött haza a munkából az anyósa megértően hallgatta a munkahelyen átélt dolgokat. Találhatunk pozitív motivációkat, ha akarunk. Mindez rajtunk múlik. Akarunk-e. Törődni a másikkal vagy sem. :) Kati

Amikor panaszkodott anyum az apunak a szomszéddal vagy a testvéreivel kapcsolatban, apu gyakran a másik félnek adott igazat. Nem pártolta. Így anyum magára maradt. Pedig gyakran csak megértő hallgatóságra vágyunk, hogy megoldjuk a problémánkat. Azóta én is tapasztaltam ezt. Szövetségest keresnék és akire rábíztam az engem foglalkoztató bajomat, a hozzátartozóm magamra hagyott. Hát meggondolom legközelebb jobban. Lesz még ő is bajban. Sokszor nem is tanács kell vagy segítség, hanem megértés. Emlékszem, amikor régebben a párom elkezdett mást pártolni, mikor elmondtam mi bánt, keserűen azt mondogattam neki: „Azt szeretném csak érezni, hogy egy hajóban vagyunk.” Amikor a katonák harcolnak, még akkor is kiállnak a társuk mellett, ha annak nem volt igaza. Szóval rossz magunkra maradni. De megerősít. Előfordul olyan is, hogy irritálja a másikat az erőnk és gyengíteni akar vagy legalábbis nem szeretne tovább erősíteni. Ezt is tapasztaltam. Sőt amikor látja, hogy tényleg elesettek vagyunk, azért segít. Hát csak egy kis ízelítő, gondolatébresztő a szövetségességről. :) Kati

Szokták szerelemre is jelzőként említeni. Az addig remekül működő egyén szerelmesen eszét veszti, mintha hipnotizálták volna. Különösen ha még esetleg manipulálással bántják is. Stratégia. Például: Magára hagyni a másikat, elérhetetlenné válni Sértődötten bűntudatot, félelmet kelteni benne. Bizonytalanságban tartani, mint egy gyereket. Önbizalmát letörni. Ismételgetni hamis dolgokat, amik meg sem történtek. Eleinte intenzíven a bizalmába férkőzni, erős kötődést létrehozni, majd hanyagolni. Megszégyeníteni. Agyonkritizálni. Rátestálni a saját hibákat. Még a sikeres dolgokat is becsmérelni. Fölényeskedni (akár más bevonásával) Hatalmaskodni, lenyomni, irányítani. Általánosítgatni. Védekezés: Mindezt tudatosítsuk! Nem érdemlünk manipulálást. Vegyük sorra! Írjunk naplót! Ha képesek vagyunk rá, ne keressük! :) Kati

A szentimentalizmusommal kűzdök. Még arra tanítottak becsüljem meg a dolgokat. Ami jó volt értékelem. Megszerettem. Kötődöm. Ma ez nem helyes. Sem a tárgyakkal sem az élményekkel, sem a kapcsolatokkal. Például, a pólóimat, ruháimat, amikben kedves, szép, szivet melengető dolgoka átéltem, ki lell dobni venni újakat helyette. Az újhoz még nincs kötődésem. Nézem a pólóm. Ebben voltam, azzal akit szerettem. Dobjam kifele. Fáj a szivem. Ne kötődjek engedjem el. A kapcsolatokat is? Lám újak nehezen is jönnek létre. Hiszen már tudom, látom a hiba lehetőségeket. Hát így nem is fog az ember bele. Gépies szelektálás. Kell, nem kell. Megfelel, nem felel meg. Olyan is szelektálásra kerül, ami, aki estleg megfelelne. Gépiesedik az ember. Jó ez? Mindenesetre kegyetlen a mérce. Embertelen. Érzéketlen. Hát ilyen világot generált a bőség. Kíméletlent. Ember legyen a talpán, aki megáll ilyen helyzetben. Büszke vagyok rá, hogy nehezen viselem. Ezek szerint van szivem, ha a szívtlenséget nehezen viselem. Mit tehetek? :) Kati

Aki önmagával kíméletlen, az idővel a közelében levővel is az lesz. Társával, szülőjével, kollegával, másokkal, a többi emberrel. A kíméletlenségnek jelei vannak, akár a testen is. Például a tökéletesre formált alak. Különösen korosan. Erőfeszítések. Sebek /tetoválások/. Önsebzések. Ezeknél az átlagtól nagyobb fájdalomtűrés van. De a mimikáról, tekintetből is sok keménység leolvasható. A szokások is árulkodóak. A fanatikus munkamánia. A makulátlanságra törekvésnél gyakran igyekszik elrejteni, palástolni az illető vagy a család a nagyobb problémáit. Figyeljük meg ilyen szempontból is önmagunkat és a hozzánk közel állókat. Gondolkodjunk el, rajta, hogy tudunk e javítani ezen. Hogyan is bántsuk kevésbé önmagunkat? Utána is kereshetünk, ha rádöbbenünk például önsorsrontásnak. Amikor nem a legjobbat akarjuk magunknak. Nehezítéseket hozunk az életünkbe. Mi lehet az oka? Így bántak velünk? Ehhez vagyunk szokva? Esetleg ezért választunk bántó partnert magunknak? Mennyi lehetőség van módosításra? :) Kata