Miközben tettem a lakásban a dolgaimat oldalra pillantottam és a tükörből ez a látvány fogadott: A két csuklóm bekötözve hideg vizes kendővel, mert a kertben az ágvágóval megerőltettem, mikor néhány fát ki kellett vágnom. A homlokomra sietősen egy kendőt kötöttem, hogy ne szédüljek, mert tűz a nap és a hajam se hulljon a szemebe, homlokomba. A kutyáknak készültem egy erősebb késsel vágni a keményebb sajtból. Szóval a kezemben egy nagy kés és a homlokomon, csuklóimon kötés. Hát lám akár egy “Rambó asszony” küzdök magam a hétköznapokban. Vajon hány szingli dolgozik erején felül még naponta? Miért lettek az egyedül állók ilyen sokan? Mi van a világban, hogy ennyien élnek magukra utaltan, csak önmagukra számítva. Nehezebben alkalmazkodnak manapság? Szabadságot akarnak? Nem adják fel a lehetőséget, hogy márpedig azt csinálhassanak amit akarnak. Nem szívesen igazodnak, alkalmazkodnak? Ne más mondja meg mit csináljanak. Elég, ha a munkahelyen dirigálnak. A magán életben had lehessen az, amit én akarok. A felelősséget persze mindenért magamnak kell vállalnom. Mindennek ára van. A szabadságnak ez az ára. Hallgatom akik a házasságból évtizedekig kivágyódnak. Férfiak akik 3 évtizede jégcsap nejük mellett maradnak, de keserűen panaszkodnak. Feleségek, akik 4 évtizede az alkohol függő, hűtlenkedő férjük mellett sokat tűrnek, sírnak. Érthető, ha szabaddá válva erősen meggondolják, hogy akarnak e újra lekötve lenni. Bár az alkalmazkodást az ember megszokja. Papír nélkül is lehet együtt tölteni minél több időt, azzal akivel az ember a legszívesebben együtt van. Aki hű, az papír nélkül is az. Ez egy belső döntés. Mellette szeretnék lenni minél többet, amikor csak lehet. De a függetlenségem fenntartom. Ha feladom a függetlenségem, akkor a másik visszaélhet vele. Kiszolgáltatottá leszek. Ez a kiszolgáltatottság nem is az összeköltözéskor kezdődik. Korábbra tehető. Amikor beleereszkedem egy kapcsolatba. Amikor már nem mindegy, hogy a másik jön e vagy sem. Amíg azon a ponton vagyok, hogy ha jön, jön, ha nem nem úgy is jó, addig lelkem nincs elköteleződve. Amikor már nem mindegy, akkor egy függés indul el. Sokan félnek is beleereszkedni a kapcsolatba, elköteleződni. kötődni, mert amikortól már nem mindegy, hogy mi van a másikkal, onnantól kezdve sérülékeny leszek. Fáj, ha ejt. Kinn is benn is nem lehetünk egyszerre. A mingli lét talán némiképp megoldás erre. Bár ott is lelkileg elköteleződik az ember, de az otthona megvan mindkét félnek. Viszont amennyit csak bírnak, annyi időt együtt töltenek. Még jobban jelzi, hogy mennyire fontos másik a számomra. Hiszen amennyi időt a vele való együttlétre teremtek, az az illető annyira fontos nekem. Tudjuk, az idő a legnagyobb kincs, amit a másiknak adhat az ember. :) Kati

Lehet olyan kisfőnök, aki lealáz. Érezteti, hogy a másik, a számára valamiért kedvesebb kollega többet ér. Irigység is mozgathat a háttérben. Minden esetre megsemmisítően ható ténykedés. Nem egyszerű ilyenkor talpon maradni. Bölcsnek lenni és nem visszavágni. Egy békés ember elsétál onnan, ahol gonoszkodnak vele. Ha kiszolgáltatott helyzetben van, akkor tűr. Egyszer mindenki megkapja a megérdemelt jussát, gondolja és gyakran így is lesz. Harciasabb, talpraesettebb esetleg szóvá tesz. Kérdéses, hogy mi lesz a következménye. Mennyi játszma, manipulálás folyik munkahelyeken, párkapcsolatokban, családokban. Megannyi keserű, nyomasztó helyzet. Hogyan tudjuk elviselhető szintre hozni naponta mindezeket? Honnan merítünk erőt a túlélésre? Mi segít szert tenni bölcsességre, erőre, tovább lépésre, megkűzdésre? :) Kati

Árt, nehezít, kersztbe tesz. Szemétkedik, “szenyózik”. Filmekből került a kifejezés a szlengbe és onnan a mindennapi beszédbe. Teszi felnőtt, öreg, fiatal, férfi, nő, gyerek. Főnök, beosztott, kolléga, gazdag, szegény. Felsorolva belegondolhatunk. Tudnánk példákat mondani mindegyikhez. Torol is ilyenkor az ember. “Ő kezdte.”- mondja. Aztán már kibogozni nem is egyszerű. Az érdekek, ha ütköznek elindul a másik kicselezése. Nyíltan vagy rejtve. Hallgatom például a nők panaszát: “Amikor érzi rajtam a férfi, hogy valamilyen téren, most épp erősebb voltam, elkezd keresztbe tenni. Képtelen elviselni, hogy itt most én voltam ügyesebb. Teszi még azért is, nehogy már “elszálljak magamtól” (elbízzam magam). Fontos, hogy érezhesse, ő az erősebb. “Tapasztaltam az előző társamnál is és a mostaninál is. Vagyis, ha nem akarok magányosan élni, akkor vigyáznom kell, ne érezze, hogy többször is én vagyok ügyesebb. Nehogy a férfiúi büszkeségét megsértsem.” Olyan erő, bölcsesség kell legyen a férfiban, hogy el tudja fogadni, van amiben a hölgy mutat erőt, más dolgogban pedig a férfi. Mindez pedig optimális esetben kiegészíti egymást. Igaz az egyedül élő kénytelen a másik nemre jellemző dolgokat is kitanulni. Például a nők füvet nyírnak, házfelújításokat szerveznek. A férfiak főznek, mosnak, bevásárolnak. Van, hogy még ügyesebben végzik, mint a másik. Tehát a hiúságot, a gőgöt kell félre tenni és elfogadni, belátni: van amiben a másik épp most jobb volt. :) Kató

Ha erősebben megfigyeljük evési szokásainkat rádöbbenünk, gyakori a túlevés. Ha sír egy baba még akkor is elkezdik etetni, ha csak ölelésre volna szüksége. Felnőttként is vigasztalásképp vesznek valami finomat maguknak az emberek. Aki elkezd odafigyelni az étkezései mennyiségére, rádöbben, hogy sokkal kevesebb is elég. Tudatosítsuk magunkban, sajnos azt sulykolják példaként a filmek és a reklámok, hogy terhelt időszakaidban vegyél a kezedbe egy vödörnyi édességet, mert megérdemled, ha keserű vagy vigasztalásul, ha dicsérendő vagy, akkor jutalmul. Ha unatkozol, akkor unalom űzésül. Falj, ha kell, ha nem! Aztán, amikor terheli a szervezeted a hurcolandó súlyfelesleg, akkor küzdhetsz vele. Túl sok az alkalom a túlevésre, ami nehezíti a fogyást. Ünnepek idején evés. Karácsony, mikulás, szilveszter, húsvét, farsang, majális, augusztus 20.-a, nyaralások, hosszú hétvégék, kirándulások, születésnapok, névnapok, házassági évfordulók, vasárnapok, esküvők, keresztelők, halotti torok, kerti partik, egyéb bármilyen összejövetelek, bulik… Mind, mind nagy evési procedúrák. Kihívások annak, aki súlyfeleslegétől szabadulna. A stresszes munkák, élethelyzetek, a felpörgött kortizol szintek, a nem jól működő pajzsmirigyek jelzik. Hiba a falj be mindent kebelezz be, habzsolj életszemlélet. Megannyi tanítónéni rendszeres esti programja, hogy órák hosszat majszol, mert munka közben még a mosdóig is nehezen jut el, nem, hogy enni. A franciák asztalhoz ülve órák hosszat eszegetnek, borokat kortyolgatnak. Ez náluk szokás, egy program. A hajszoltabb életmódot folytatók rohanva bekapdosnak ezt, azt, hogy ne szédelegjenek az éhségtől. Figyeljük meg hosszú távon milyen étkezéstől marad a szervezetünk egészséges, az alakunk szép. Hogyan tudjuk elkerülni a túlevést. :) Kati

Olvasom a fenti mondatot és egy életen gondolkodom. Például, valaki érettségi után házasodik, mert már van egy négy éves kapcsolata, aztán 10 hónappal később érkezik a baba, majd, amikor a gyerekek kiröppennek a fészekből és az özvegyülést elgyászolta, egy mondatot olvas: ” Minél rosszabbul mennek a dolgaid, annál jobban kell kinézned!” A jól kinézés persze nem csak külcsíny. A megértő, gondoskodó, bölcsesség is sugározzon. Lehet, akár ebben a korban is, hogy a nőiességének kiteljesedése most jön el? :) Kati

Sérelem érte, bántották és mégsem torol. Logikus lenne, de azért sem. Nem azért mert nem tehetné meg, hanem, mert azon a szinten van, hogy azért sem. Márpedig ő több a torlásnál. Maga miatt nem. Egyszerű lenne. Aztán lapra lap, és a dolgok elfajulnak. “Neked legyen több eszed!”- mondja a mama a két össze verekedni készülő fiúnak. Kérdés, hogyan tovább. A dolgok valahogyan mégis elsimulnak a hétköznapok beállnak. Tehát manapság ritka kifejezés a kegy. A “kegyelemmel teljes”. Úgy válik teljessé,hogy képes bölcsen teljes kegyelmet gyakorolni? Megkegyelmez, noha képes lenne bántani. Nem bántja, pedig megtehetné. Ebben erő van. A kűzdő sportok gyakorlóinak ez az alap mentalitása, problémákhoz való hozzáállása. Ez az erő tartást ad. :) Kata

Ha dolgozol minden nap és eljön a péntek, mennyire jó, hogy indulhatsz végre haza. Míg egy 2 hetes karantén után következő 4 napos ünnepi otthonlétet egykedvűbben fogadsz. Hogyan érez, egy otthon dolgozó amikor nyugdíjas lesz? Minek tudunk örülni? Mit értékelünk? Mi számít kincsnek? A szabadságot mennyire értékeljük? Mit tudunk kezdeni vele? Ha egyszer csak korlátlan időd lesz, mert nyugdíjaznak, de alig van pénzed, akkor mire mész vele? Az idősek tehát már nem annyira tudják nagyra értékelni az otthonlétet, mint a még aktívan dolgozók. Ideje lett, ami korábban kincsnek számított, de lehetősége alig van, mert mindenhez anyagiak kellenek. Önmagunk életét hogyan rendezzük be bölcsen? Hogyan tudunk teremteni elégedettséget, örömöket, kihívásokat, sikerélményeket? A saját életedért kell vállalni felelősséget. Hoznod kell döntéseket. Szeretnénk a kényelmesebb utakat választani, a kisebb erőfeszítéseket tenni, önmagunkat kímélni. 2 rossz közül a kevésbé rosszat választani. Hiba viszont teljesen elkényelmesedni. Edzetten, mozogva, fitten maradva élettelin kifizetődőbb lenni. :) Kati

“Vonzod a ziziket?”- Kérdezi egyik barátnő a másikat. “Az előző embered lassan pusztította el magát, a mostani gyors módszert tervez. Gondolkodj el ezen!” Töprengeni kezdtem. Miért is a nem nem normális partnerek jutnak, pont annak, aki kifejezetten figyel, keres? Derengeni kezdett. Drapp ruha helyett, inkább a vöröset választva a szenvedélyes az érdekesebb. Tehát még a színek közül is az izgalmas, tüzes kell. A szenvedélyes érdekesebb. Márpedig az nem lesz egyszerű. A langyos vizet kedvelő talán inkább köt ki kiegyensúlyozott ember mellett. Hát mindennek megvan az ára. Lám ennek ez. Fogadjuk el! Önismeretünk fejlesztésével egyre jobban megértjük a választásainkat, döntéseinket, a következményeket. Kevésbé kell értetlenül állnunk, kérdőjelekkel a fejünk felett. :) Kati