Honorárium. Lekötelezés. Például a medencével rendelkező megvendégeli az ismerőseit. Összecsődít régóta, sokakat. Később a megvendégeltetektől számíthat erre arra. Ám a vendéglátót nem érdekli, ha a vendégek zavarják a szomszédban lakót. A helyzet kínos. A szomszéd nem akar konfliktust és konfrontálódni sem. Frusztrált helyzet. Ellenérzés. Megkönnyebbül amikor azt hallja, hogy a medencés szíve szerint máshol élne. Elképzeli, hogy de jó is lenne! Mennyi kellemetlenséget okozott a sok év alatt. Reménykedik. Hátha. Sokunknak van kellemetlensége a közelünkben élőktől. Van aki szóvá teszi. Van aki vár. Idóvel így vagy úgy megoldódik. A problémát okozó máshol is okoz problémát. Hasonlóan semmibe veszi a másikat. Emberére akad. Például, a fenti példában említett medencésnek a tulajdon apja, a nökre használt legdurvább jelzőt mondta. Oka volt rá. Nem véletlen. Hát ezzel az élménnyel tovább élni sem lehet egyszerű. Elgondolkodtató, mindenesetre. Azt szokták mondani, amikor megoldhatatlannak tűnő módon bántottak, idővel a mindenség olyan helyzetet teremt, ahol elégtételt kapsz és végig fogod nézni amint más irányból a megtorlás megtörténik. Ezt már több ízben is tapasztaltam. Nem éreztem örömet. Csak elgondolkodtam. Kata

A lehulló alma permetezés híjján kukacos. Felszedés közben jut eszembe, hogy hasonló jelzővel szokták illetni a szőrszálhasogató kekeckedőket. Akinek a kötözködés a lényeg. Diskurzus. Kontaktust igényel mindenképpen. Akkor is, ha .negatív a légkör közben. Honnan ered? Anyai nagyapám és más rokonom illetve a családomba kerülő és híresebb közéleti szereplők is jutnak eszembe. Nem békére törekednek. Azt sem bánja, ha ellenségeket szerez. A végsőkig pacifista, békére törekvő, amint megérzi a szurkálódást, faképnél hagyja az ilyet. Rövidre zárja a kommunikációt, hátat fordít és a dolgára megy. Átadva másnak az összeférhetetlent. Feltöltődni szeretnénk, nem pedig keresni a bajt. Amennyire csak lehet kerüljük az ilyeneket. Kell ez nekem? Nem. Jogom van a békéhez? Igen. Bajlódjon más ilyen helyzetekkel, ilyen emberekkel. Épülni, fejlődni, alkotni törekszem. Nem pedig bajlódmi a szövevényes okfejtéseivel. Foglalkozzon vele, akinek kötelessége. Még a legnegatívabb helyzetekben is azt keresem, mire figyelmeztet. Valamilyen haszon bizonyára jár vele. Ok nélkül nem történik semmi sem. Valamiért így kellett legyen. Tapasztalom. Bármire visszatekintve.

Többen is nehezen szelektálnak. A korosabbak között még többen. Sok családban téma ez, mivel a holmiktól szűkül az ember élettere. Talán nem is tudatosul. Tudat alatt, ki nem mondva lehet, hogy okkal szűkít. Gubózna befele. Önmagát is a holmik alá temetve. Már a föld felett magát eltemette. Elfáradt. Megpihenne. A szelektáláshoz rendszerezéshez a dolgokat átlátni kell. Mi az ami még kell, és mi nem. Mi lesz a jövőben? Mire készüljek? Lesz ilyesmire szükségem? Bánni fogom, ha kiteszem? Lesz pénzem rá, hogy másikat vegyek? Bőséges vagy szűkös idők jönnek? Hideg lesz? Éhes leszek? Lesz bőven mindenem? Szoronganom nem kell? Lesznek, akikben megbízhatok? Akik képviselik az érdekem? Vagy ellenem tesznek? Több lesz az ellenség körülöttem? Védekeznem kell? Elvenni törekednek, amit csak lehet? Lám mennyi kérdést vet fel egy szelektálás! Átgondolni, mi minden jöhet. Az eszközeimmel hogy szerelkezzek fel? Kiktől kell védekezzek? Önmagam hogyan lássam el? Hallom persze, hogy mindenre felkészülni úgysem lehet. A tároló hely is határt szab. Az átgondolás, döntések sorozata. Korosodva még körülményesebb. Bár vannak fiatalabbak is, akiket fáraszt és hagyják a rumlit. Fegyelmezettséget is igényel a rend teremtése. A túlzott körülményesség viszont boldogtalanná tesz. A középút megtalálása, az egyensúly elérése sokszor szinte művészet. A funkció és az esztétika is teret igényel. Önmagunknak adjunk élhető helyet. Higgyük el, hogy megérdemeljük még a létet a föld felett!

Létező orvosi probléma. Ilyennek különösen nehéz a lármás környezetben. Mint a hiperszenzibilis, túlérzékenynek, aki mindenre az átlagtól sokkal érzékenyebben reagál. Van éppenséggel olyan közeg is, ahol kifejezetten előny a túlérzékenység. Például a művészeteket gyakorlók tudják ezt. Hiszen kifinomultabban érzékelnek. Ihletet merítenek olyasmiből, ami mellett mások tovább mennek. Képesek kiemelni felnagyítani dolgokat. Figyelem a festőművészt alkotás közben. Őt pedig lenyűgözi, ahogy a szavakat témákat fűzöm, mint láncként a gyöngyszemeket. Ő a mezei virágokat festi meg, én az emberi működéseket örökítem meg. Világítok rá olyasmire, ami másnak alig tűnik fel. Értelmezheti, ráismerve önmagára, illetve a környezetében levőkre. Tovább gondolhatja. Módosíthat önmagán, ha szeretné, hogy optimálisabb legyen a közérzete, működése. Hatékonyabbá váljon vagy éppen a túzott hatékonyságából valamennyire vissza vegyen. Hiszen ahhoz is erő kell, hogy valaki ne mindenkit hengereljen le.

A kolléganő férje figyelmeztette a nejét, hogy „Nem vagyok a tanítványod.” Terhes volt számára a rendre utasítás, kioktatás. Az erősen asszertivitást igénylő munkahelyeken dolgozók családtagjai is telítődnek, az önérvényesítő kommunikációval. A szigort közvetítőt kerüljük. Nem akarjuk szorongással várni a találkozót. Megkönnyebbülünk, amikor elmegy. Jobb távolabbról, udvariasan. Mint amikor egy illetővel csak a köszönés az optimális. Ha többször átéltük, hogy nagyon más a működésmódja. Olyannal szeretnénk több időt tölteni, aki hasonló stílusú. Egy nyelven beszélünk. Vagyis hasonlóan. Egy nyelvet. Vagyis azonos hullámhosszon van. Elég a világból áradó támadás. Túl sok a vita. Senki sem akarja, hogy a manapság jellemző meggyúrás, pszichés megsemmisítést átélje. Hagyják békén. Perlekedjenek egymással, akiknek kötözködésre van igénye. Van ugyanis kifejezetten kötekedést kedvelő réteg. Hát tegyék egymással a hasonlók. Feltöltődni nyugalomban lehet. Nem a békétlenek közelében. Aki rendben van önmagával, nem törekszik megalázni. Emel, nem kritizál. Békét hoz, nem káoszt. A kötekedés a támadóról szól.

A komló bekúszott és szárat erősített. A szőlőtől, gyümölcsfától életerőt szív el. Szúrja, csípősen a bőrt, amikor irtani próbáljuk. Hány illetőre igaz, ismerősökre és olyanra aki kéretlen rokonná lett. Családok menyekre, vejekre ismernek. De igaz lehet munkahelyekre, közéleti szereplők működésére. Hallgatnak inkább gyakran családok. Noha napi szinten a tapasztalatuk megerősítve. A komlónál metszőollót vagy Glialkát használnak az irtáshoz. Ám a gyomirtó a földbe leszívódva a gyümölcsfát és a szőlőt is elpusztítja. A gyümölcsöt adó fa és szőlő is oda. A metszőollóval erőfeszítés kivágni az élősködőt. Szívós parazita. A megoldandó feladva. A természet az emberi működésekhez hasonló helyzeteket mutat. Az agresszív gyom ugyanakkor nyugtató hatású gyógynövény és sör alapanyag is. Az agresszívek ereje, szele hogyan fogható előre vivő vitorlába az elpusztítás helyett? Se nekünk ne kelljen elpusztítani őt, és ő se pusztítson el minket!

Nem igényelek befolyásolást. Tudok kitalálni magamnak egyedül is teendőket. Kedves lehúzós kolléganő, régebbi barátnő és egyéb ismerős vagy rokon. Megoldom, hogyan osszam be az erőmet, javaimat, időmet. Akinek késztetése megmondani vagy befolyásolni, mit hogyan osszak be, először a saját területén rendezkedjen! Bepróbálkoznak rendre a jószándékút még jobban lehúzni. Ha nem teszi az elvártakat, bűntudatot érezzen.” – Hallgatom a jogosan panaszkodót. Talán azért a bepróbálkozás több felől, mert, ha sikerül, nyerhet az irányítani törekvő. Ha jelzést kap, hogy nem, akkor próbálkozik más fele. Keres bizonytalannak tűnőt. Aki megfelelő préda lehet. Megfigyelhető, amikor a diszponálni törekvővel teszik azt, amit ő szokott másokkal, ő azonnal jelzi: „Húzzál innen.!” Tehát vele is ez a teendő. Ennyi. Ezek evidenciák a dörzsölt helyezkedők körében. Ám a jóindulatúbbak gyakran csak kiégve ismerik fel.

Az idős párok szoktak szorongva gondolni, arra, ha bármelyikük egyedül marad. Az egyedül maradók pedig a miatt, hogyan lennének, ha akár időszakosan is az önellátásuk komplikált volna. Hiszen például a rokonom bizonyos ideig igényelte a tisztába tételt, amikor volt egy betegsége. A lelkiismeretes menye ezt meg is tette. Totyogós koromban anyukám a néhány házzal távolabb lakó Máriát ápolta. A napokban láttam, hogy a magára maradó sarki szomszédunknál a 2 házzal odébb lakó a füvet lenyírta, és naponta visz neki tálkányi meleg ételt. A mellette lakó szomszéd lányom pedig elviszi magával bevásárolni. Inkább nekik honorálja a fűnyírást és egyéb segítséget az egyedül maradó, mint a cégnek, akik a fűnyírásért igen magas árat kértek. A segítők gyerekei, unokái pedig látják, hallják, ahogyan a szüleik a nehéz helyzetben levőt magára nem hagyják. Hiszen még 60 év után is felidézve, itt megosztva olvasható, mit tett, hogyan segített valakin a mama. Álljon itt cáfolatként ez a néhány történet. Ugyanis sajnos olyan mondatok is elhangoznak, amik fájnak. A 3 lánya közül az egyik, az érzékeny művész barátnémnak azt mondta: „Beb.sználak egy otthonba öreg korodra.” Otthonokban bizony sokak tapasztalták, hogy erősen befűtenek és rányítják szellőztetéskor az ablakot a fekvőre, aki rövidesen tüdőgyulladással elmegy. Hát a fentebb idézett kemény mondatot kimondó leányzó sem lesz mindig ereje teljében. Ha ott találja magát az utódja által kiszolgáltatva, akkor vissza gondolhat a fenti mondatára. Kata

Figyeltem a kolléganőmet, amikor munka után hazaérve eldőlt és ahhoz is aludnia kellett egy keveset, hogy letusoljon. Szabadság idején próbálja utolérni magát az otthoni dolgokkal sokunk. Van elképzelése a fiatalabbaknak arról, hogy miket, hogyan kellene csinálnia a másiknak, a korosnak, a rokonnak. Komplikáltabbá tétel helyett egyszerűsíteni törekszünk a teendőinket. Az idősnek is volt és volna elképzelése, hogyan kellene a fiataloknak. A saját kvalitásainkkal mi vagyunk tisztában. A másikra terveznek mégis sokan. Vannak képességeink, erősségeink, gyengébb pontjaink amiket kimondunk és vannak amiket nem. Hiába testálnának, eröltetnének ránk teendőket mások. Ha érezzük, hogy az nekünk nem ül. Míg mi fiatalabban simán megléptünk, megoldottunk dolgokat, a mai fiatal nem akarja megtenni azokat, olyanokat. Egyszerűsít, ahol csak lehet, Megkíméli önmagát az erőfeszítésektől, bepróbálkozik, lepasszolni terheket. Aztán monoton helyeken gyúrásokat végez, hogy trendi kigyúrt külleme legyen. Előzékeny a kortársakkal. Szigorú a rokon korosakkal. Itélkezik, de felette ne merészeljenek. Az ellenséges érzület gyűrűzik a legfelsőbb vezetésektől a munkahelyekre és a családi területekre. Békére törekvés alig tapasztalható, tisztelet. Empátia. Csak AZ tudja, min megyek keresztól, aki hasonló cipőben jár. Ergó, a hasonló helyzetben levőkkel kell kontaktusban lennünk, hogy megértést, elismerést, támogató jó szót kaphassunk.

Panaszkodik az osztrák barátnénk, arról, hogy szinte tojáshéjon járva viselkedik az utódaival, nehogy hibázzon. Óvatosan fogalmaz, mert egy pontatlanul fogalmazott félmondatra is ugranak. Nem hibázhat, mert ugranak a fiatalok. Szinte várják hogy felhúzhassák az orrukat. Aki pedig meg akar sértődni, az meg is fog. Több helyen jellemzi gőg a következő generációt. Jelzik, hogy ők különbek, felsőbbrendűek. Bűntudatkeltés van. Intenzívebb támogatásért követelőzés. Mi az hogy nem telepítesz bérlőt! Mintha legalább is kötelező lenne bonyolítani, komplikáltabbá tenni az idősnek a saját életét. Pont hogy egyszerűsíteni szeretné. Arról már többször írtam, hogy zsenáns hálásnak lenniük. Pedig volt törekvés külön tanárokra, nyaraltatásra, a barátok, udvarlók vendégelésére évekig. Minden evidens és el van felejtve. Csak az esetleges hibázás kiemelve. Önnön magukkal, a haverjaikkal elnézőek. Kettős mérce. A szülőt „büntetni kell!” Csak, hogy tudja hol a helye. Visszaélés a korosak megfelelési kényszerével. Vannak idősek, akik telítődve, beintenek. Ennyi. Kati