Hűvösödik. Reggel a baromfihoz menet alul öltözve mindenáron dacolva, a szép időt marasztalva be kellet lássam. A papa posztókabátja került a hátamra. Szürke, sokat megélt darab. Merre járt? Miket látott? A polár nadrágommal, elgondolkodtat az összhang a két generációval, a két korszakkal. Hogyan próbálkoztak a ruhák anyagával védeni embereket korszakokban? A térdem is jelez, mert a menetszélben már a 2 kerekűn este fele húz a hideg, munkából hazajövet. Be kell lássam, a dacot feladva, hogy kell a melegítő darab. A mama mellénye, mint lélek melegítő is sok hidegebb időben volt támasz. Most nekem is ad. Ahogyan az utánam következők is. Látták, hogy toporgok, de hálásak, amiért mindig segítek rajtuk a labdáimmal. Hát invitáltak a játékukba. Szabadkoztam, hogy én csak 11 seket szerettem rúgni korábban. Amikor beszálltam az arcukat figyeltem és a szemükben elégedettség volt. Örültek. A főnök mindezek előtt pár órával jelezte, hogy a kamaszok szeretnek, Szabadkoztam, hogy udvariasak egy időssel. Bár ettől tömörebben fejeztem ki, magam is bántva: ” Mert öreg vagyok.” Ez egy nőtől erős mondat. Kiváltképp, ha minden cáfolja. Kedves megjegyzést kaptam válaszul, szintén cáfolattal. Még ha igaz is egy kemény minősítő önmeghatározás, akkor is az élet él és élni akar. Ezt is be kell lássam. Amíg észre vesszük, hogy vannak akik az élésben marasztalnak, akarják a társaságunkat. Amíg a megjelenésünk is és a bensőnk is fiatalos, színességet mutat. Amíg érdekel a másik szeme, arca, reakciója. Amíg törekvés van a másik elégedettségére, addig dolgunk van itt a világban. El kell hinni és meggyőzni önmagunkat is korosodva. :) Kata