Levált a talp. Kétséges volt az ifjú hazajutása. A kreativitással, a ragasztószalaggal körbevonva a gond megoldva. Másnap vittem egy már nem használatos cipőt tartaléknak, ha ismét ilyesmi előfordulna. Hiszen az olcsó silányabb termékeknél ez nem ritka. A gondoskodást azért az újabbak közössége is nyugtázza. Befogadnak. Elfogadnak. Hibázások alkalmával megértőbbek. Ugyanis, igenis a korosak is hibáznak. Az egészen fiatalok is segíteni, tanítani bírnak. Ha az ember nyitott és fogékony marad. Nem restell elgondolkodni. Emlékszem, amikor apám apja egy disznóvágás alkalmával a szúnyoghálót, egy rossz mozdulatával elrontotta. Apám ilyesmiért a hangját velem és anyámmal felemelte. Volt korholás. Az apjával szemben hallgatott. Hát sokáig nem felejtettem el a kivételezését. Legalább annyit megjegyezhetett volna, hogy: ” Na javíthatom!” De nem tette, nehogy az apja megorroljon. Érzékelteti a helyzet, a generációk közti különbséget a szülő gyerek viszonyokban. A 60 körüli mamám félt a 80-as éveiben járó apjától. Ma ez már másabb :) Kata.
A cipő
Minden vélemény számít!