Egy kincs vagy

Ritkán dicsérik az embert. Főleg kollégák. Hát még ha nő és különösen, ha valamiben rivális. Ezért hát ezt is meg kell említeni. Hiszen olyan apa mellett felnőni, aki nem sokszor dicsérgette anyát és engem, megszoktam, hogy önmagam belső hangja is csak esetenként ismeri el, ha igenis megfelelően teljesítek. Apa csak a matek ötöseimet írta alá. Kénytelen voltam beszerezni ilyeneket is. A bizik a kitűnőhöz közelítettek még nyolcadikban is. Bár sosem volt teljesen ötös minden. Beépül az ilyesmi az ember önértékelésébe. Elsiklok felette, ha 2 nap is egymás után hallom kolléganőtől,hogy milyen csinos vagyok ma is. Ha gyerek mondja, hogy megint milyen szép a ruhám. A minap úgy tűnt őszintén mondta a teljesítményemre egy olyan kolléga, akiről azt hittem, engem nem is annyira kedvel (mert riválisnak tekint), hogy egy kincs vagyok. Ezen azért már elgondolkodtam. Lehet, hogy tényleg? Meg kell becsülni az ilyen megjegyzéseket. Ne csak a kritikán gondolkodjunk el! A megbecsülésről jut eszembe ahogyan a túl érett fürtök szüretelésekor lehajolva a szemeket is felszedtem. hogy bobulkának nevezték a környéken. Nehezemre esett fiatalon ezekért hajolgatni. A mama megtette. Az óvóhelyen volt sokat kiskorában. Értékelte hát az ételt. A nagy diófám, amikor a villanyvezetéket elérte és költséges volt a magasban ritkíttatni, kivágtuk. Sokára fordult termőre, de abban az évben már volt rajta. Szinte fájt a kivágása. A mama akkor is a földről a diókat szedegette. Hallgatott. Valahogy nem akartam hajolgatni, szedegetni. Ám emlékszem a képre. Szinte beivódott. Lám benőtt a fejem lágya mostanra. A szőlőszemeket magam sem hagyom ott. Hiszen gondoztam. A termését értékelem. Jó érzéssel tölt el, adni másoknak is belőle. Nem egyértelmű, hogy ilyen dolgok teremtődnek. Láttam elmenni, olyanokat, akik ezeket a fákat, szőlőket ültették. Hálás vagyok, hogy hozzá tehetek a termések létrejöttéhez. Részem lehet benne. Alázatot tanul az ember. Kiváltképp, ha megtapasztalom, hogy az általam nagyra tartottak hogy voltak. Most hogy vannak. Segítettek. Segítenek. Most is. Tapasztalom. Érzem. Kérem. Mostanság van rá igény rendesen. :) Kati

Vélemény, hozzászólás?