Az „y” generáciost figyelem, amint kínosan ügyel, hogy egészségesen egyen. 100 évig akarna élni. Bevillan a mosolygós arc a neten: ” Igen, mesélj még! Figyelek.” Hiszen, korosabb „x”-esek már látjuk, az utánunk következők csak egy okot keresnek korábbi viselkedéseinkben, hogy lehessen valamire hivatkozni, amiért nem akarnak támaszok lenni. Sem az „y”-nos, sem a „z”-s. Az utóbbiak még utódokat sem, nemhogy elődöket. Márpedig magas kort, segítők nélkül megélni, körülményesebb. Bár nem lehetetlen. Látni néha kaszáló kilencven éves nénikét. ” Magad uram, ha gazdád nincsen.” Az is tény, hogy az őt magára hagyóval az a bizonyos karma rendezi le és teszi a megillető helyre. Kapja azt amit érdemel. Mivel nem egyedi eset, ezért a keserű kép elemzés. Azt gondoltam régebben, hogy nem mindegy, milyen mintát látnak a következők. Hittem, hogy a szavaktól is fontosabb, a példa. Ám az élet más tapasztalatot is mutat. Ez van. Meg is edződik a magára maradó. A fenntebb említett 100 évre tervező beszédéből gyakran kihallható a pesszimista szemlélet is. Sokszor figyeltem meg a család férfi tagjain, következtetések levonásakor. Erejük teljében levő középkorúak. Szép eredményekkel. Mégis. Nem csak az italhoz fordulóknál tapasztalható. Annál is, aki az italozásra nemet mond. Erről is írtam már korábban. A nők rendületlenül az otthon teremtésre fókuszálnak. A figyelmüket ezzel kötik le. Yungnál olvastam egy helyen, az életkedvhez gyakran oktalan emelkedett hangulat kell. Ergó lehet, hogy a depresszív lát sok dologban élesebben. :( :) Kati