Álljon meg a menet!

Korunk egyik divatos kifejezése: „Tovább lépett.” Azért ÁLLJUNK már meg egy kicsit és gondolkodjunk el! Szeretnénk, ha valaki a legnagyobb kincset adná nekünk. A törődést, időt, figyelmet, szeretetet. Ha hibázunk, (márpedig fogunk, hiszen emberből vagyunk) tévedünk, bocsásson meg! Adjon új esélyeket! Legyen megértő! Ember! Közben a gyors továbbgörgetést megszokva szelektálunk, kidobálunk, gázlángozunk, továbblépkedünk. Hogy is van ez? Osszuk a lelki pofonokat, gyomrosokat. Várjuk a simogatásokat. Elvadul. Keményedik a kíméletlenségtől a légkör. A kíméletlen hozzáállás miatt egyre többen visszahúzódnak a valamennyire biztonságosnak vélt kuckójukba. Kevésbé kockáztatnak. Óvják az egójukat. Az úton útfélen kapott pofonok miatt bezárkózva zárkózottá válnak. Hogyan is oldódhatunk? Hogyan is ne lépkedjünk tovább? Hogyan is javítgassuk a kapcsolat-beli hibákat? Nézzük az elődeink, hogy próbálgatták mindenáron, rendületlenül, kitartóan! Megállj, megélj jobb napokat! :) Kata

Vélemény, hozzászólás?