Címke: család

Értsd meg – ez nem csak a pénzről szól

„A férfiak sokat dolgoznak.” „Kevés időt vannak a családjukkal.” „Csak a karrier érdekli őket, vagy a pénz felhalmozása.” Sokszor találkozom ilyen sztereotípiákkal filmekben, sorozatokban. Tipikus a gyerekét elhanyagoló apa, aki persze megbánja idővel, és családja felé fordul. Emlékszem, kamaszkoromban láttam a „Hook” című remek filmet Steven Spielbergtől, és már annak az volt a fő mondanivalója, hogy az apák túl sok időt töltenek a pénzkereséssel, és túl keveset a gyermekeikkel. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű.

Lassan egy éve lesz, hogy az építőiparban dolgozom, és ebben az egyértelműen férfiak dominálta szektorban kezdem magam kicsit kiismerni. Van munka, kevés a jó szakember, aki odateszi magát, és ért is a mesterségéhez, az jól kereshet. Van munka sz*rásig, ahogy egymás közt emlegetik. Azonkívül tény: nagyon kellemes, ha az embernek nem kell a boltokban az árcédulákat nézni. Amire szüksége van, megveszi. Csepp, por és ütésálló mobiltelefon kell? Megveheted. Egy új gép a vállalkozásba? A tiéd. Életbiztosítás, hogy a család ne éhezzen, ha veled valami történik? Kösd meg! Kindertojás, egyszerre húsz liter tej, hús a hentestől? Menj be a boltba, rád várnak az eladók és a pénztárosok.

De ez az egész nem merül ki ebben.

graffiti-1900289_1920

Először is, az általam megismert szakemberek mind jó térérzékkel, kézügyességgel, előrelátással, és szakmájuk jó ismeretével, anyagismerettel és praktikus mozdulatok ezreivel bírnak. Beléjük idegződött a ma elérhető technológia és szakismeret. Önmegvalósítás, napi kihívás és kemény munka, egyben sikerélmény a pénzkeresetük. Szeretik a munkájukat. „Sz*punk mint a torkosborz” – emlegetik, és büszkén mesélik egymásnak a munkájuk közbeni rendkívüliségeket. Éjszakába nyúló szereléseket, a korábbi kivitelezők pontatlanságai, más önjelölt „szakemberek” „monyákolásai” miatti plusz kihívásokat, és, hogy miképp sikerült azokat leküzdeni és megoldani.

Másodszor viszont van még egy szempont. A másokon segítésé. Villanyszerelő ismerős mesélte, hogy ő kénytelen éjjel-nappal ügyeletben lenni az egyszemélyes vállalkozásában, mivel a környékükön sokan fűtenek árammal. Ha pl. valakinek karácsony éjjel megy tönkre a fűtése, neki a bejgli mellől is el kell mennie dolgozni, mert másnapra az illető már egy tüdőgyulladást is összeszedhet. Ez egy idős embernek akár halálos is lehet. Nem egyszer a szakembereknek jól össze kell hangolni a munkájukat, teszem azt a gázszerelőknek és a kéményépítőknek, mert így egy napig (reggeltől estig) nincsen fűtés az adott helyen, de estére már kész a munka, és melegben lehet a család. Ha csecsemő, vagy kisgyermek van a családban ez kiemelkedően fontossá válik.

Van egy pont, amikor már nem a pénzkeresetről, nem az egyéni kihívások leküzdéséről szól a történet, hanem őszinte segítéssé változik. Amikor éjfélig kell fáradtan, koszosan dolgozni, és semmi plusz pénzt nem kér érte a mesterember, mert megérti, hogy a családnak így is komoly anyagi áldozatába kerül a megrendelt munka kifizetése. Amikor a tetőn dolgozva, a korábban eltört cserepek is cserére kerülnek, holott nem tetőfedő aki épp ott munkálkodik. Amikor a becsületes szakember az első felméréskor közli, hogy a saját pénztárcája ellen beszél, de a kiötlött megoldás helyett mást javasol, amihez mást kell hívni, de a tulajdonosnak kevesebbe kerül – ez már emberségről szól. Egyébként hosszú távon gazdaságilag is megéri, mert az emberek találkoznak egymással, elmondják kivel mit tapasztaltak, és van, hogy a „szakit” megelőzi a jó híre. Az emberek egymásnak ajánlják.

Nem akarom én védeni azt a helyzetet, hogy a férfiak, az apák keveset vannak odahaza, és így nagyon sok hárul a feleségekre. Tény, hogy a férfi magának tesz óriási, és hosszú távon nagyon kifizetődő szívességet, ha törődik a feleségével, nem hanyagolja el érzelmileg, és időt tölt a gyermekeivel. De ez bonyolultabb kérdés annál, hogy ne a fényes karriert válassza, hanem a szeretteit. A legtöbb férfi előtt semmilyen fényes karrier nem áll, legfeljebb egy tisztes vállalkozás futtatása. Hozzon haza inkább kevesebb pénzt, és legyen időben itthon – mondja az áldozatkész feleség. Majd ő beosztja a kevesebbet.

De értsük meg – ez nem csak a pénzről szól.

A cikk párja, kvázi válasz egy képzelt feleségtől.

Igenis Férfinak nevelem őket!

Minden vélemény számít!

Megvan az Echo tv Keménymag című műsora? Megadja Gábor, Apáti Bence, Ambrózy Áron és Jeszenszky Zsolt viccelődnek és egyben őszintén kommentálnak híreket, Velkovics Vilmos műsorvezető segítségével. Múlt héten volt lehetőség kérdezni tőlük nézőként egy kérdést. Én a fiúk neveléséről kérdeztem őket, hogy mi a véleményük erről, miközben a balos média ezerrel azon van, hogy pszichológiailag lányoknak alakítsa a fiúkat. Valamiért a sok egyéb kérdés közül ezt tette fel nekik Velkovics Vilmos, és ők a szokásos viccelődős stílusukban tulajdonképpen komolyan megválaszolták azt. Ne joghurtot egyen a gyerek, hanem steak-et! Családon belül dől el minden, mi döntjük el, mit engedünk be, és mit tartunk kívül. Vigyük el őket csajozni és piálni. Stb. Akkor érlelődött bennem elhatározássá: Férfinak nevelem őket, nőbolondító macsóvá. De legalábbis tökös legényeknek.

nevelés

A balos média a nők vélt vagy valós igényein rugózik, állítja, hogy a női problémákhoz képest a férfigondok tulajdonképpen nem is léteznek. Ugyan már, minek arról beszélni? És eleve, ha majd a fiúk ugyanúgy gondolkoznak, mint a libsi média által istenített lányok, na majd akkor, akkor eljön a Kánaán! Elhatároztam, szakítok ezzel a nézettel, amely sokáig beárnyékolta a saját ifjúságomat (sok nőközpontú Ezotériát olvastam akkoriban, kicsit csodálkozom is rajta, hogy nem nőtt puncim.) Nem, jöjjenek csak a kihívások a fiúk életébe, jöjjenek a szőke nős viccek, és tanuljanak meg bókolni az eladó kisasszonyoknak és pénztáros lányoknak!

Aztán továbbfűztem ezt a gondolatot. Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója nemrég írt egy cikket arról, hogy lányos apaként milyen dilemma, hogy önálló, versenyképes férfipótlékká nevelje a lányait, vagy olyan nővé, aki számít a mellette élő férfira, okosan választja ki azt és holtomiglan-holtodiglan házasságban akar élni vele. Feltette a kérdést, hogy találnak-e megbízható, a családjának élni akaró fiatal férfiakat majd a lányai maguknak? És ehhez fiús apaként van némi közöm nekem is.

Mert akarjon a férfi családot, akarjanak a fiúk az övéiknek élni! Tudjanak osztozni a mindennapi feladatokon a párjukkal, és vegyenek részt abban, hogy a romantika ne szökjön el a kapcsolatukból! Akarjanak legalább három gyereket, legyen élet a családjukban, ahol valami mindig történik! Ahol többen vannak, ott ez mindennapos, és mindig ráér valaki odafigyelni az éppen figyelmet igénylőre. Akarjanak időt tölteni a gyerekeikkel, segíteni a tanulásban, megtanítani biciklizni, megtanítani kapcsolatot teremteni (fontos az őszinteség és a dicséret) és kapcsolatot fenntartani (ez a nagy kihívás!)

Mit tehetek ezért én? Elsősorban azt, amit minden emberi kapcsolatban meg lehet tenni. Meghallgatom őket. Meséljék csak el, hogy a legjobb barátjuk épp mással ment közös programra, őket nem hívták, és ez fáj. Hogy a kedvenc nagynéni képes úgy kibeszélni őket, hogy közben ők talán három méterre ülnek tőle, és minden szót hallanak. Miután kiöntötték a szívüket, már lehet beszélni arról, amiről én szeretnék. Hogy nem kell félni a csajozástól, persze, úgy érzik, nem megy nekik ez a lányokkal, de idővel tapasztaltabbak lesznek, és igazából a Sors terelgeti is a kiszemelt nő felé az embert. Amúgy meg nyugi! Úgyis menny és pokol lesz a házasságuk, úgyhogy arra kell gyúrni, hogy amikor épp pokol, akkor ne adják fel. Imádkozzanak, meditáljanak, járjanak önsegítő csoportba, legyen hobbijuk, éljenek a gyerekeiknek, nekem mindegy, de merítsenek valamiből erőt, ami megtart és segít átfordítani a szituációt.

Egy igazi Férfi, egy igazi patriarcha mindig családos férfi! A zsidók között csak nős férfi lehet rabbivá. Ez évezredek óta mindig így volt, csak az utóbbi évtizedek „alkotása” ez a „nem kell gyerek” szindróma, hogy pl. hazánkban a 40 alatti férfiak 70%-nak nincs gyereke. Holott a gyerek, a család igazi vezetővé, felelős emberré nevel.

És végül szeretném megtanítani a fiaimnak, hogy bízzanak a nőkben. A legtöbb nő megbízható, bár tökéletlen (akárcsak mi, férfiak) és ugyanakkor vannak egészen rendkívüli erkölcsi kvalitásokkal rendelkező nők is. Akárcsak férfiak. Érdemes végiggondolni, mit akarnak majd a fiaim az élettől, a társuktól, a gyerekeiktől és mit akarnak nyújtani nekik? Nemcsak az érzelmekre alapozni, de okosan dönteni. Szerintem megfelelő „kínálat” van a párválasztáshoz.

És legvégül legyenek hajlandók fegyvert fogni Magyarországért. Vannak annyira értékesek az itt élő emberek, hogy ölni, akár halni is érdemes legyen értük.

Apák és férjek – támasztott és elfeledtetett igények

Minden vélemény számít!

A mai nő szívesen követi a férfit. Igen, odaadó híve lesz, ha a férfi elkötelezett a családja: érte és gyermekeik iránt. Ezenkívül képes a magabiztos és romantikus férfi szerepét is magára vállalni. Sok ez? Nos, ráadásul ma már az elkötelezettség sem merül ki az eltartásban: minőségi időt is kell a férfinek mindenki számára biztosítani, vagyis csak rájuk figyelve együtt lenni velük. Ne csodálkozzunk, ha közben szabadságharcossá is kell egy családos férfinek válnia: kiküzdeni a szükséges „én időt” magának. Amikor pecázhat, bütykölhet, sörözhet a haverokkal. Mégis egy apának és férjnek, vagy archaikusabban egy királynak és szerelmesnek egy dolga van igazából a társadalmunk szerint, ha megnősült: SZOLGÁLNI.

Járjuk körbe a kérdést két oldalról! Egyrészt persze, nézzük meg, konkrétan ez a szolgálat mit is jelent, de – és erről az oldalról nem szokták a ma divatba jövő férfimotivációs mozgalmak sem megvilágítani az ügyet – mit igényel egy férfi apaként és férjként? Igazából semmi forradalmian újat, a modern kívánságok mintha merőben a nőktől és főleg a feministáktól jönnének. Mivel tényleg megváltozott a világ, ezeknek van helyük a nap alatt, de miért szorulnak ki a látómezőnkből és a gyakorlati életből a férfi igények? Lássuk!

apa6 Egy apa legyen gondoskodó! Készüljön a szülésre a párjával együtt! Vegyen részt a lakóhely átalakításában, keressen elég pénzt a megnövekedett család számára, legyen ott a szüléskor, fürdesse a picit, cserélje a pelust!

Igen, helyes, ez legyen így! Nagyon sokat adhat mindez egy férfi életéhez. De itt is, mint az összes többi igénynél legyen figyelembe véve, hogy a férfi is: ember. Mindez így, együtt: nem-fog-menni! Tudni kell egy nőnek is, hogy a feminizmus által mélyen-mélyen befolyásolt médiából áradó szerepelvárások mennyire felelnek meg: neki, aztán pedig az élethelyzetüknek. Egy reggeltől-estig pénzt kereső embertől mennyire várható el, hogy bármi mást tegyen még otthon, mint bámulja a tévét, és ágyba zuhanjon? Mit tehet a feleség, hogy ez a helyzet megváltozzon? Mit vállalhat át a párjától? Persze fontos, hogy a férfi belássa: az alkotó erejére otthon is szükség van, nem csak a munkahelyén. Előbb-utóbb kelleni fog a gyerekeinek, hogy érezzék, apa ott van, pszichésen is, a figyelmével, a tetteivel, a bátorításával. Ezért akár munkahelyet is megéri váltani.

Legyen egy férfi erős támasz! Aki nem vonja el a vállát a nőtől, amikor az az érzéseiről, félelmeiről, terheiről beszél (ventilál). Lássék a férfi tettein, hogy elkötelezett, áldozatkész az övéi iránt! Ha kell plusz munkát vállal be (egyik ismerősöm, amikor megszülettek a már meglévő gyermekeik mellé az ikrek, belevágott egy nagyobb ház megvételébe. Szó szerint kora reggeltől késő éjszakáig dolgozott akkor kb. két hétig, hogy időre beköltözhető legyen a ház. Igaz, a felesége is teljesen mellé és a közös ügy mellé állt. Panasz nélkül vette át a gyerekek teljes irányítását és ellátását arra a két hétre, és még bizonyos munkákban segített is az ismerősömnek.) Igen, ez mind jó! DE!

Egy nő álljon a férje mellé! Tegye őt királlyá! Beszéljen vele tisztelettel és ezt várja el a gyerekeiktől is! Ne kérdőjelezze meg a szakértelmét, de ha kell, merjen udvariasan ellentmondani! Elvégre a férfi se tudhat mindent tökéletesen. Jelezze, hogy bizonyos kérdésekben egyértelműen a párjától vár döntést, és ha a döntés megszületett, akkor tartsa magát ahhoz, mások előtt is. Igaz, a férfi törekedjen „közös döntést” meghozni, olyat, amiben minden érdekelt igénye szerepel!

A férfi legyen irányt adó, és konfrontatív! Vagyis veszekedjen a szakikkal, tegye helyre a kötekedő szomszédot, gondolkodjon a családja igényei szerint és lásson előre, mire van, és mire lesz szüksége a vele élőknek? Jogos, ez férfias és támogató. DE! Egy nő se legyen rest kinyitni a száját, ha épp ki kell! Tudja időnként szelíden terelgetni a párja lelki szemeit olyan célok felé, amelyeket el kell érni, hogy a család harmonikusan fejlődhessen. Ne mindent a férjének kelljen észben tartani. Pl. a feleség küldje szűrővizsgálatra a párját; ha nehéz, fizikai munkát végez, masszázs bérletet vegyen neki; jelezze hogy jó ötlet lenne a gyerekek nevére életbiztosítást kötni, nézzen körül megfelelő iskolát keresve a gyerekeknek a tehetségük és képességük szerint, stb.

1a jizz2 Egy férj (élettárs) legyen romantikus! Keresse az időt, amit együtt tölthet a párjával! Érdeklődjön a nő igényeiről, élményeiről, érzéseiről! Hallgassa meg! Lepje meg! Elégítse ki (testileg, lelkileg)!

Helyes. Törekedjen erre a férfi! Legyen a párja mindene! DE! Egy nő ne felejtse el, hogy a szexuális örömöket tőle is igényli a párja! Hogy mennyire jól esik egy férfinek, ha tetszeni próbál neki az ágyban, ha keresi, mi érdekli a férfit, ha a kívánságainak utánajár. Ha néha kiszolgálja őt. Természetesen ide is igaz, amit fentebb a férfiakról írtam, pl. egy három gyerekes anyukától, aki még pénzt keresni is köteles, nem biztos, hogy ez elvárható. De sokszor a gesztus is elég. Hogy megpróbálja, hogy törekszik rá! Hogy fogyókúrázik, nem engedi el magát, hozzá illő frizurát csináltat, akár pornót néz a párjával… Hogy számít a férfi, a maga igényeivel. Ma nagyon az jön át a társadalmunkon keresztül, hogy kell a világnak, és nagyon is, amit a férfi adni tud. De ő maga már nem. Akkor tud bárki (a nők is) jó szerelemesnek maradni, ha a vágyai, elképzelései számítanak. Így van ez velünk, „fiúkkal” is.

Még picit a férji igényeknél maradva, egy nő legyen enyhet adó, felvidító is! Persze élhessen úgy, hogy neki is legyen miből meríteni, de igenis tudja néha elvonni a párját a kötelességek „földjéről” kettejük intim világába! Nevettesse meg, pl. a családi élet – amiből a férfi sokszor pénzkereső tevékenysége miatt valamennyire kimarad – kedves történeteinek megosztásával is. Ma, amikor telefonon fényképeket és szöveges üzeneteket lehet gyorsan küldeni, ez akár munka közben is megoldható. De akár magáról is küldhet képet az asszonyka. Pl. milyen baby dollban várja az ő férjecskéjét haza…

Egy nő legyen kicsit gondoskodóan anyáskodó a párjával! Akár, hogy elé teszi az ételt, odafigyel, hogy ízlésesen öltözzön, orvoshoz küldi… de csak amit a férfi igényel és elfogad. Vannak férfiak, akik az ilyesmit mind maguk szeretik intézni, és sértő számukra, ha ebbe a nő beleavatkozik. Jó ha hisz a párjában, biztatja, hogy bontakozzon ki… de ezt egy férfi veheti cseszegetésnek is, és hogy ő pont úgy nem jó sosem, ahogy éppen van. Bölcsesség kell ide is.

Végül a gyerekektől mit vár egy apa – eddig csak a párjukkal szembeni kívánságokat soroltam. Amikor kicsik még, azt, hogy hallgassanak rá. Tegyék a kötelességüket, ugyanakkor a legtöbb férfi leginkább azt, hogy önfeledten együtt lehessenek. A játékot, az örömteli perceket. Mivel ekkor általában kevesebbet vannak együtt az apák a gyermekeikkel, ezért is fordul elő, hogy inkább a nők fegyelmeznek. A harmadik műszakot lehúzva nem fegyelmezni akar a legtöbb apa, hanem örülni a közös időnek. Később már őszinteséget, komolyodó beszélgetéseket, bizalmat – amiért cserébe ő ugyanakkora bizalmat viszont nem adhat. Egyszerűen vannak ügyek, amiket a párjával, vagy egyszerűen saját magával kell megbeszélnie, elrendeznie. Mit vár még egy apa? Teljesítményt és törekvést a teljesítményre. Legtöbben szeretjük kihívások elé állítani utódainkat. Nagy büszkeség, ha megugorják a mércét, és jó érzés tudni, hogy a biztatásunknak ebben komoly szerepe volt. Ragaszkodást, hűséget. Ha válásra kerül is a sor – ami ma nagyon valószínű – akkor is tudhassa a gyerek, hogy ki az apja, kihez tartozik az anyja mellett igazán. Ez a nők segítsége nélkül nagyon nehéz.

Egyenlő lehetőséget a gyerekek nevelésére váláskor is. Nagyon-nagyon sokszor váltott elhelyezést, amit ma alig ítélnek meg a bíróságok. Működjön együtt egy apa az anyával a gyerekeiket illetően a válás után is! De az anya is az apával! Tegyen meg minden szükségest, hogy eleget lehessenek együtt az apjukkal a gyerekek! Pl. akkor költözzön messzebb az apától, ha az tényleg fontos és indokolt.

Nos, a teljesség igénye nélkül sorra vettem néhány férfiakkal szembeni elvárást apaként és férjként, illetve azt, hogy ők mit várnak el cserébe. Fontos, hogy társadalmi szervezeteiken keresztül a köztudatba is vigyék be mindezt, mint jogos és hasznos igényt!

csa

Segítsetek!!!

Minden vélemény számít!

help2 Segítsetek, mert megnyomorítják a kislányomat! Segítsetek, mert most, ezekben a percekben is mérgezik a lelkét és egyre kisebb az esélye, hogy egészséges ember maradjon! Segítsetek ti, Kedves Ismeretlenek, mert rajtatok kívül már nincs reményem.

Mivel a saját történetemet írom, nem tudok más lenni, mint elfogult – ezért próbálok csak a tényekre szorítkozni. Az igazság az, hogy nagyon elszúrtam a dolgokat. Gyereket csináltam egy nőnek, akinek nem kellett volna. Panka alig fél éves volt, amikor az anyja, Veronika bejelentette, hogy nincs helyem az életében. Nem volt kérdéses, hogy egy csecsemőnek az anyja mellett van a helye, így jobb híján elfogadtam a hétvégi apuka szerepet. És ekkor követtem el életem legnagyobb hibáját.

Hittem ugyanis abban, hogy szétvált szülőként is lehet együttműködni a közös gyerek érdekében, sőt, talán még barátok is maradhatunk volt párommal. Ő legalábbis ezt mondta. Veronika arról is meggyőzött, hogy felesleges papírt írni a gyermek elhelyezéséről, hiszen úgyis ketten gondoskodunk majd róla, és – mivel ugye barátok vagyunk – nyilván mindent meg tudunk majd beszélni. Istenem, mekkora hülye voltam!

Négy évig jártam hozzájuk. Tartásdíjat, havi 40 ezret – mivel ugye barátok voltunk – papír nélkül is fizettem, és mindig teli kosárral érkeztem. Amikor együtt voltunk hármasban, szinte olyanok voltunk, mint egy normális család, közös ebéd, közös programok. Az idill akkor kezdett szétoszlani, amikor el akartam vinni Pankát egy apa-lánya programra. Veronika mindenféle kifogásokkal élt. Soha nem hagyta, hogy kettesben legyek a lányommal. De nem csak nekem, édesanyámnak és nővéremnek sem. A kert végéig sem. Ezen a ponton szólalt meg a vészcsengő a fejemben – és itt vette kezdetét a mai napig tartó vesszőfutásom.

Közöltem Veronikával, hogy itt az ideje, hogy írásban is lefektessük a gyermekelhelyezésről szóló megállapodásunkat – „persze, megbeszéljük, hiszen barátok vagyunk”, majd fogta Pankát és „eltűnt a föld színéről”! A szó szoros értelmében. A házuk üresen állt, a telefonja kikapcsolva. E-mailben annyit írt, hogy Panka a szorongás összes tünetét produkálja, és nem találkozhatok vele. Kétségbeesetten rohangáltam egyik hatóságtól a másikhoz, de az illetékesek mindenhol közölték, hogy ők nem illetékesek. Hónapokig tartott, mire a nyomukra bukkantam.

Amikor több hónapos kétségbeesett kutatás után végre megpillantottam a kislányomat, nem tudtam gondolkodni. Hála az Istennek, még megismert, és örült nekem! Magamhoz szorítottam, és beültem vele az autómba. Csak vele lenni akartam. Ja, igen, fontos körülmény, hogy mikor Pankát az ölembe vettem, az öt éves gyerek egyedül volt az utcán. Veronika csak akkor került elő, amikor már az autóban ültünk.

Őrjöngve esett nekem. Ütött, ahol csak ért, én meg próbáltam védekezni, miközben Pankát a karomban tartottam. Sérülések, igaz, nem komolyak, csak rajtam keletkeztek. A testemmel védtem Pankát. Tehát ő ütött, én meg álltam. De ennek ellenére a kiérkező rendőrök engem vittek be a fogdába. Veronika meg feljelentett, hogy megtámadtam.

Akkor tudtam meg, hogy már feljelentett zaklatásért is, mert e-mailben könyörögtem, hogy találkozhassak a lányommal, de gyanúba kevert betörésben is, mert az üresen hagyott házát valaki feltörte.
Ilyen előzmények után került az ügyünk bíróság elé. Veronika majd sírva magyarázta a bírónőnek, hogy én egy kiszámíthatatlan, gonosz bántalmazó vagyok, aki folyamatosan fenyegeti őt, és aki miatt hónapok óta kénytelen menekülni. A tisztelt bíróság pedig természetesen „megette” a történetét, annak ellenére, hogy a bizonyítékok, a szakvélemények, mind az én álláspontomat igazolják, és kizárt engem a lányom életéből. Az sem érdekelte, hogy a rendőrség időközben lezárta a nyomozást az incidens ügyében. A szemtanúk vallomása alapján – merthogy jó sokan látták, amint Veronika ütlegel engem – egyértelműen megállapították, hogy én semmit sem csináltam.

Most jönne az a rész, amikor le kellene írnom, hogy valójában nem vagyok sem bántalmazó, sem gonosztevő, sohasem bántottam sem a volt páromat, sem a gyerekemet. De hát ki hinne nekem! A bíróság biztosan nem. Majdnem két éve tart a per, egy halomnyi szakértői vélemény készült, amelyek kivétel nélkül engem igazolnak, de úgy látszik, ez semmit sem jelent.

Az első pszichológus szakértő leírja, hogy anyuka parazita életmódot folytat és egy gyermekkori traumát él újra „menekülése” során, a cselekvése nem adekvát, nem reális. Tehát, egy gyermekkori rémálomban él. Engem ugyanakkor alkalmasnak talált a gyerek nevelésére, sőt, egész szépeket írt rólam. A kislányomról, Pankáról leírja, hogy aggodalmas, az anyja jelenlétében zárkózott és a szeparációs szorongás jeleit mutatja.

A második szakértő már nem fogalmaz ilyen sarkosan, de az ő szakvéleményében is benne van, hogy az anyukának bizony vannak személyiségfejlődési problémái. Igaz, ez a szakértő engem sem tart igazán kiegyensúlyozott embernek – de hát senki sem tökéletes. A lényeg, hogy még ez a szakvélemény is azzal zárul, hogy alapvetően alkalmas vagyok a gyerek nevelésére és kifejezetten javasolja, hogy több időt töltsünk együtt.

A per majd két éve alatt havonta kétszer egy órát, felügyelet mellett, találkozhattam a kislányommal, és bár a körülmények szörnyűek, mégis ezek a legboldogabb óráim. Panka kezdetben zárkózott volt. De hát milyen is lett volna, mikor előtte nyolc hónapig nem engedte az anyja, hogy találkozzon velem! Öt éves volt, könyörgöm! Alig emlékezett rám. Ehhez képest ma már ott tartunk, hogy a gyermekjólléti szolgálat munkatársai egyöntetűen javasolják, hogy töltsünk együtt minél több időt, mivel az láthatóan jót tesz a gyereknek.

Találkozásaink alatt képet kaphattam arról, hogy bánik a kislányommal az anyja. Meg kellett tanulnia, hogy apa gonosz és hazudik, ha apa egyszer elviszi, akkor soha többé nem láthatja az anyját (elképzelnem is félelmetes, hogy mit okoz ez a kép a lányom lelkében, akinek egyébként is beteges, szorongásokkal telitett kapcsolata van az anyjával). Ha apával kitalál egy játékot, azt tilos otthon játszani.

Mindezek tények, ám a bíróságot teljes mértékben hidegen hagyták. A tisztelt bírónő továbbra is kizár a lányom életéből és a nagy valószínűséggel pszichopata anyja karmai között hagyja. Ja igen, mert hogy az anyáról időközben egy MMPI teszt, amely a pszichopata hajlamokat is méri, kimutatta, hogy a maximális 78 pontból 72-őt produkál és a személyisége teljes karakterisztikája egy pszichopata bűnözőé. De a bíróságot ez sem érdekelte.

Ráadásul Veronika szemmel láthatóan is egyre rosszabbul néz ki. De hiába kértem a bíróságot, hogy rendelje el az anya drog tesztjét, erre sem volt hajlandó. Pedig Veronika korábban igazolhatóan heroin függő volt – és sok jel mutat arra, hogy visszatért a régi szenvedélyéhez.

A per most, legalábbis első fokon, a végéhez közeledik. A bíróság igyekszik belém fojtani a szót, eddig mintegy másfél órát beszélhettem, Veronika meghallgatása másfél évet tartott. Nincsenek illúzióim. Tudom, hogy Madarasné Molnár Gizella bírónő (II-III., Bíróság) végleg ki fog zárni a kislányom életéből és ott hagyja egy pszichopata karmaiban, aki tönkre fogja őt tenni.

Miért és hogyan ünnepeljünk Apák Napját?

Minden vélemény számít!

Apa lehet sokféle, de alapvetően: elvált, vagy nem elvált. Mindkettőre jellemző, hogy több szinten is kihívások elé van állítva: már gyermeke születésénél ott a helye, elsősorban az ő dolga gondoskodni a család anyagi biztonságáról és ma már a háztartásból is ki kell, vegye a részét. Mos, főz, takarít, pelenkáz, esti mesét mond. Bevásárol, amikor sokszor csak az ilyen színű, olyan hosszú, amolyan márkájú termék jó a kicsi feleségének.

Aki elvált, az új családban várnak rá ezek a kihívások, vagy él egyedül és küzd: a magánnyal, a gyerekláthatásért, vagy ha az megvan, akkor a gyermekeivel, hogy megtanulják megállni a helyüket az életben.

De a munkahelyen is éppen ugyanúgy küzdeni kell: az elvárásokkal, az új tudnivalókkal, továbbképzésekkel, a főnökkel a béremelésért, vagy önmagával, hogy bírja a stresszt, esetleg a törvénytelen plusz elvárásokat teljesíteni, melyek ellen úgyis ketten-hárman emelnek csak szót, s a vezetés fél kézzel intézi el őket.

Van miért megállni és biztatni, ünnepelni az apákat.

Ünnepelni lehet intézményesen, ma már egyre több iskola, óvoda ismeri fel ennek fontosságát, és tartanak vetélkedővel, versekkel kis háziünnepséget. Majdnem, mint az Anyák Napja, csak több benne a játék.

Lehet közösen ünnepelni: baráti társaság összebeszél, és elmennek családosan kirándulni, például. A pihenőn pedig el lehet fogyasztani az erre az alkalomra készített süteményt, akár tortát. Vagy apa kedvenc ételét.

Lehet, hogy apa kap: kis ajándékot (pl. egy kézzel készített kis borítékot, benne tíz forinttal, ráírva: „Apáé”.), verset, kényeztetést, (hideg sör és masszírozás a tévéprogram mellé, este gyerekek korán lefektetése és gyertyafénynél közös program anyával), együtt meccsnézést (ha egyébként ez nem jellemző), valami meglepetést (családi hőlégballonos kirándulás, ahogy anya szervezi), stb.

Lehet, hogy apa ad: Apák Napra kirándulást szervez a Csodák Palotájába, vagy ő készít egy meglepetés ételt az övéinek, illetve mivel nyár van, élményfürdő látogatása, illetve ezekhez hasonló. Mivel az ünnepelt is megajándékozhatja övéit a jeles napon.

Közeledik Apák Napja, ünnepeljünk örömmel, mert kijár nekünk – apáknak!

Apa álma

2 hozzászólás

Hajnalban ébredtem, mikor még a nap is csak az első sugaraival cirógatta a világot, mint egy szülő teszi óvón a gyermekével.

Még éreztem az álmom ízét, minden részlete bennem volt… Így rögvest papírra” vetettem…

És most megosztom Veled…

Friss volt még a reggel. De a nap már melegen ragyogott a házak felett.

Kertvárosban sétáltam a járdán. Pár perce szálltam le a buszról.

Szeretek busszal közlekedni. Lehet közben a várost, az utcákat nézni. Vagy olvasni.

Takaros házak sorakoztak a járda mentén. Megérkeztem fiam és felesége házához. Egy téglalap alapú ház, a telek közepén, nagy ablakokkal, melyből sok volt mindegyik falon.

Már bent voltam a ház előszobájában, mely egy „T” – re hasonlított. Tágas folyosón álltam.

Dávid fiam engedett be. Magas (édesanyjától örökölte), sportos alkatú, hordó mellkasú fiatalember lett a fiamból, aki mégis mindig az én kisfiam lesz… Még így a harmincas évei elején is.

– Köszi apa, hogy eljöttél vigyázni a lányokra.

– Ez természetes fiam – válaszoltam.

– A lányok még alszanak. Lassan ébredeznek. Az előbb néztem őket.

– Rendben fiam. Addig majd iszom egy kávét, ha lehet.

– Persze – mosolygott Dávid. – Válassz kedvedre! – Mindketten nagy kávéfogyasztók vagyunk.

– A hűtőben találsz minden földi jót, mint mindig.

– Ok, fiam!

– Tejbedarát készítesz a lányoknak reggelire?

– Nagyjából: pont – mondtam félmosollyal a szám sarkában.

– Mindig szerettem a tejbedarádat. Amit gyermekkoromban főztél nekünk… Apa, ne sok kakaóval!

– Rendben van, akkor csak a fél dobozzal esszük meg.

Mosolyogtunk mindketten.

– Apa, ne engedd nekik, hogy sok édességet egyenek a lányok!

– Rendben fiam, csak módjával, hisz ismersz.

– Ezért szólók, apa – újabb mosoly…

Eddig tartott az álmom. Ízlelgettem még. Megformáltam minden szavát, hogy örökre bennem maradjon.

Olyan valós volt. Még feküdtem a hátamon, az ágyban.

Gyerekszobában ott szuszogott a három éves Dávid fiam. Remélem, megadatik, hogy az álmom megelevenedjen, s valósággá váljon, vagy harminc év múlva.

Még pillanatokig lazultam, majd kikászálódtam az ágyból, hogy tejbedarát készítsek…

Toplak Béla

Ariadné fonalán 14. rész (Némi muníció. Olyan küzdelmekhez, melyekről sokszor nem is tudunk.)

Minden vélemény számít!

Hevesi Krisztina: Szex a psziché labirintusában XIV.

Hevesi Krisztina

„Modern kultúránk előbb lerombolja nemi életünket, majd kínál rá „megoldást”.” Így foglalja össze Kriszta a médiából ránk zúduló hatásdömpinget. Olyan szereplőket látunk, akik sugallják, hogy a szexuális életük pazar, velük minden rendben, és mi önkéntelenül hasonlítjuk magunk. Elhisszük, hogy gondunk van, csak mert nem mindig szuperál vágyálmainknak megfelelő tökéllyel a szexuális életünk, nem kapunk annyi érdeklődő figyelmet, mint szeretnénk – és máris készséges vásárlói vagyunk a legkülönbözőbb termékeknek, amelyek mindezen mesterségesen támasztott igényünket hívatottak beteljesíteni.

Férfiaknál elég a külső nemi jelleg hangsúlyozása, nőknél: romantika, hűség, család, és kutya. Így működik ez. Sokan mondják, s itt Kriszta is, hogy a médiából és a reklámiparból érő vizuális ingerek rontják a nők önbizalmát. Az ideális fogalmát nagyon leszűkítik, s a férfivágyakat is abba az irányba vonzzák. Ezáltal csökken az átlag nők felé irányuló figyelem és elismerés, s a nők sokasága érzi értéktelenebbnek magát. S az ipar reagál erre: ontja a megoldásokat a felnagyított bajainkra. Tipikus ilyen „probléma” a narancsbőr. Egyidős az emberiséggel, ám korunkban vált óriási gonddá. Részemről: az exemnek is volt, mégsem zavart különösebben. Másért váltunk el.

Nagyon tetszik a kép, jót mosolyogtam rajta, amikor Kriszta leírja, hogy a strandon mit néz a férfi? A nő alakját, mozgását, kisugárzását. És a nő? A másik nő cellulitiszét! És ez sokszor tényleg így van. Tapasztaltam. :-)

Nagyon elterjedt kultúránkban a folytonos testkarbantartás, a vonzó külsőn való szüntelen ügyködés. (Bár szerintem sokan nem teszik, vagy nem csinálnak igazán nagy ügyet belőle.) Ugyanakkor kultúránk (melynek meghatározó része a reklám, hiszen szüntelen elénk furakszik: otthon, az utcán, és a boltokban is) ellentétes üzenetekkel bombáz: élj a mának, fogyassz! Olyat, ami kielégít és hízlal. Másrészt a fogyasztó termékekből, melyek kompenzálnak. Vagyis éljünk mégis tudatosan, egészségesen.

Érdekes fogalmat vezet be Kriszta a belső test és külső test révén. Előbbi a valódi egészségi állapot jelzője, pl. a rejtett vashiányé, vitaminhiányé is; utóbbi – amilyennek látom és láttatom magam – karcsú, izmos, fitt.

És: félünk az öregedéstől! Fiatalság imádatban élünk, mintha a korosodás nem a kiérlelt bölcsesség és béke állapota lehetne. Vagyis egy kívánatos állapot. Már ha arra fordítottuk az életünket, amire kellett. Így alakul aztán ki az agism (ejtve kábé: édzsizm(us)) a bakfis kor sovinizmusa, mivel az ideált (szép, fiatal és egészséges) ők testesítik meg, és aztán minden más kort viszolyogva kezelnek.

Elképesztő. A kis zöldfülűek.

Egyébként ez az édzsizmus a fiatalokkal sem bánik jóságosan, ha eltérnek az ideáltól. Itthon végzett felmérés szerint a megkérdezettek 76%-a változtatna a külsején, ha tehetné. Egyre inkább mások véleményeiben élünk, „azok vagyunk, amit másokban el tudunk hitetni”. Micsoda belső rabszolgaság ez!

Érdekes jelenség a sexercise – é. A szexet is építsük be a mindennapi edzésprogramunkba, így kalóriaemésztő hatására is számíthatunk, ha a mozdulatokat helyesen végezzük. „Ennyit a buja erotikáról” – Kriszta szerint. És szerintem is. KO, ez padló nekem.

Nem állom meg, ide kell írjam, hogy milyen érdekes amiről Kriszta ír: filmeken középkorúak szeretkezéseit sose látjuk. És tényleg! Fiatalok együttlétei, tilosban járó szeretőké is – ez rendben van. Menő. S mit sugall? Hogy jó szex kirárólag házasságon kívül lehetséges – és a fiatalok priviléguma. De most nem ezt sugallja?

És rosszabb, hogy ez sokszor hat ránk, valóságosan. Vagy testi tökéletlenségeink miatt aggódunk (főleg a nők), holott azok a partnert legtöbbször nem is igazán érdeklik, vagy lemondunk életünk egy fontos szeletéről. Pedig a cölibátus a felszentelteknek kötelező. Átlagembernek nem, sőt javalt az ellenkezője. (Igaz, házasságon belül.)

Álítólag akár félórányi tévézés is rombolhatja az önértékelésünket. Évtizedekig tart, míg belül felépül bennünk, hogy a filmesek a hatás kedvéért szinte mindig túloznak. Nem a hétköznapit láttatják, azért, hogy ámuljunk. Én meg is értem, hisz pont azért nézünk filmeket, de ezt jó meg is fogalmazni. Pl. tiszta zsenik lennének a film főhősnői, ha tényleg makulátlan frizurával és karcolás nélküli körömlakkal kerülnének ki egy több hetes sivatagi üldözésből, vagy le a kalappal az előtt a férfi főhős előtt, aki tényleg olyan könnyen dobja oda az életét a nőért, mint ahogy kimondjuk: bikkmakk. Szerintem az ilyen ember valójában pszichiátriai eset. Mer: mér’ nem akar élni? Rendesen ezek K kemény döntések. Nem úgy hozzuk meg őket, mint ahogy tüsszentünk. Bár az őszinte és szükséges önfeláldozás engem is lenyűgöz, mint minden egészséges mentalitású embert.

Röviden: a nők mindig tökéletes külsejűek a filmeken, a férfiak pedig lehengerlő teljesítményűek. Fizikai és erkölcsi értelemben is. Egyébként én miattam legyenek, csak jó tudnunk, hogy az életre alkalmazva célszerű a láttottakat legalább hárommal elosztani. És ez így is tökre működik és jó és megfelelő.

Általában azonban nem ezt tesszük. Fel akarunk nőni ahhoz, amit láttunk, megfeledkezve, hogy a színésznőkön akár órákat dolgoznak a sminkesek forgatási naponként, és a férfi lenyűgöző attrakciói mögött akár száz felvétel is lehet, míg azt olyanra hozzák össze, amilyent a rendező megálmodott. Vagyis hogy a mese – tényleg mese. De mi felnőni akarunk, és ezért vásárlunk. Szépségipari és teljesítményfokozó szereket.

Kimutatták, hogy a férfiak (igen, én is, nem vagyok rá büszke, de ez ösztönösen működik – ezért kell tudatosnak lenni) az átlagnál csinosabb nők képeit nézve a saját partnerüket jóval kevésbbé értékesnek, magukat pedig pechesebbnek tartják. Így jár, aki csak reagál és nem gondolkozik. Ez a cikk is ezt segíteni íródott.

A férfiak szexuális vágyát elsősorban a látvány indítja be, míg a nőkét a hangok és érintések. (Avagy kik sikoltoznak rockkoncerten teljes extázisban? Talált, süllyedt – a csajok. ;-) ) Ha viszont irreális képekkel „vesszük körbe” a férfiakat, akkor ezzel közvetve a párkapcsolatokba avatkozunk bele. És nem igaz, hogy a nők isszák meg a levét ennek. Az elején, meglehet, jobban. Idővel azonban mindenki issza.

Persze mindenre van kultúránkban „megoldás”. Az átállított férfipotenciálra mi? Pornó! Elképesztő bevételt hoz, az USA lakói évi 10-14 milliárd dollárt költenek szexipari termékekre. Élcelődjünk kicsit: van a filmek mellett műszűzhártya, lökésszámláló péniszgyűrű, és Örömódát játszó vibrátor. Népművelő hatása vitathatatlan. (Kriszta poénja. Köszi művésznő, ott volt! Ha ilyen előadó is vagy, akkor igen jól csinálod.)

És akármilyen lusta is vagyok, ennek a fejezetnek az utolsó bekezdését szóról szóra idemásolom, mert kár lenne tömöríteni:

Gyerekes technikájú és nagyon kifejező kép

„E „megoldások” megítélése változó, azonban napjaink abszolút listavezetőit, a szexfilmeket tekintve folyamatosan újabb és újabb kérdések merülnek fel. Most e helyütt csupán a párkapcsolati hatásokra utalva: egy átlagos pornófilm megtekintése után közvetlenül a férfiak inkább gondolják azt, hogy a nők is élvezik a szexuális erőszakot (hiszen hogy visonganak közben örömükben…), jobban egyetértenek a szexista, a nőket leértékelő, alacsonyabb rendűnek tekintő nézetekkel (lásd férfidominanciát sugalló szexuális helyzetkialakítások és jellemzően alárendelt vagy szolgáltatói női szerepek: titkárnő, pincérnő, ápolónő, diák) kevésbé érzik magukat szerelmesnek a párjukba (egoista, vad és izgalmas szex kontra szerelem), és kevésbé látják szexuálisan attraktívnak, vonzónak saját partnerüket (így persze nehezebb is megkívánni) (Bob Gass, protestáns igehirdető dettó ugyanezt állítja). Kultúránk fiktív képei, jelenetei tehát elveszik tőlünk természetes működésmódunkat – majd az általuk kínált orvosság nemritkán „gyógyszerfüggőséget” okoz, internetes szexaddikció kialakulásához vezet. Túladagolás esetén feltétlenül…”

És ott a pont. Folyt köv.

;-)

Zoli és Kriszta

Ariadné fonalán 12. (Avagy az szexuális kévánságrúl)

Minden vélemény számít!

Hevesi Krisztina: Szex a psziché labirintusában XII. rész

Vágyunk a kívánság tárgyának lenni? Kövessen a másik nemn tekintete, ha vonulunk? Vágyunk a másik nemre? Beindít egy jól sikerült fotó, egy csábos tekintet? Néha még két gömbölyded ceruzavonás is, minket: fiúkat. Mégis meglepő milyen gyakori a vágy hiánya, mint szexuális zavar. Németországban a 18 év feletti nők fele inkább a netet választotta a szex helyett, ha arról volt szó, miről nem szeretne lemondani.

De mi is ez a gyötrően édes vágy?

Egy nagyon komplex jelenség, mely a szexuális jellegű fantáziálást is, és a szexuális ingerekre való reagálást és figyelmet is magában foglalja. Három szinten ragadható meg.

A biológiai hajtóerő mértéke nagyrészt örökletes, azonban tanult tényezők is befolyásolják, pl. a papi cölibátus ilyen, ahol az elfojtás és szublimálás meglehetős erővel jön szóba. De minden kultúra felállít kereteket amelyen belüli működését megkívánja.

Motiváció: ez az egyén jellemzője, de a pár közötti kapcsolati dinamika része, „van kémia köztük” szoktuk mondani. A jó párkapcsolat maga oka lehet a több szexnek, de a másik megtartása, vagy a neki való örömszerzés is ok lehet.

Kulturális hatások: nagyon erősen befolyásolja, mi az, ami a vágy kiváltója lesz. Minden társadalomban van „ideális nő” kép, és „ideális férfi” kép, amihez aztán hasonlítjuk magunkat és partnerünket. (Aztán szorongunk egy jót.) A kultúra szerepelvárásokat is tartalmaz. Tehát férfiak és nők miként viselkedjenek. Példa: mifelénk sok nő órákat izzad edzőteremben és kalóriákat számol, addig másutt a lecsüngő has és a lógó mell a szépségideál. Ott hizalóházakba járnak fittnes helyett az asszonyok.

A vágy valójában egy egyéni érzelmi állapot, mely belső (fantázia) és külső forrásból egyaránt származhat és eredményezhet szexuális viselkedést. Érdekes adat: a 25 év feletti férfiak 71% – a, és a nők 97 %-a vett már részt olyan szexben, amihez nem is volt igazán kedve. Vagyis időnként akkor is szexelünk, ha nem is vágyunk rá igazán. Egyrészt ez a funkciózavarok melegágya, másrészt felmerül a kérdés: és mennyire élvezzük? Vágy és viselkedés nem feltétlenül függ össze. Egyrészt amit nem élvezek, azt hogyan kívánjam meg, másészt egy konkrét példa: az örömlányok a pénzre vágynak, és ezért viselkednek szexuálisan. Vagyis tárják szét.

A libidó egy adott szintje velünk született, ám még egy-két körülmény befolyásolja. Pl.: életkor, nevelés, tapasztalatok, egészségi állapot, élethelyzet (munkahelyi gondok, gyász, stb.) a partner személye, és-a-többi. Így állandóan változik, hullámzik.

Férfiaknál a vágy és megvalósulás közt szorosabb az összefüggés, a nőknél hozzájuk képest általában jóval gyengébb. A férfiak szexuális motivációja serdülőkorukra van a toppon, és aktivitása is (pl. szorgos maszturbálás) a nőknek fiatal felnőttkorukra, úgy húszas évek vége, harmincas évek eleje. Eddigre ismerik meg magukat eléggé ehhez. Igaz kultúránk (pl. női magazinok) a nőket elsősorban a férfiak igényeinek való megfelelésre neveli, míg a férfiakban a férfimagazinok inkább a vágyfantáziákat erősítik meg. Tények kevésbbé rúgnak labdába. Hiányzik a nők önismeretre nevelése, és, hogy felismerjék és kifejezzék saját szexuális érzéseiket. Szexuális önismeretre nevelés, és pont a nőknél hiányzik, akik örömkészsége bonyolultabb.

Nos, átlag nem hét másodpercenként gondolok szexre, hanem nagyjából óránként egy – két alkalommal. Én meg simán elhittem a korábbi adatot. Igazából úgy vettem észre, ez függ az élethelyzettől és függ az életkortól is. Ld. fentebb. De a hét mp nem igaz, ezt Kriszta konkrétan cáfolja. A nők átlagban nagyjából húszszor gondoltak egy nap alatt a szexre. A férfiak kábé harmincnégyszer. Amerikában és egyetemisták mind, Ohio – i pszichológia tanszék felmérése.

Mindenestre az a kő-hiedelem, hogy a férfiak szinte mindig, a nők pedig szinte soha nem gondolnak a szexre, nos: megdőlt.

;-)

Zoli és Kriszta

Ariadné fonalán 11. rész – Szexuális medicina

Minden vélemény számít!

Hevesi Krisztina: Szex a psziché labirintusában XI. rész

Szexuális gondok esetén első lépésként jó egy általános orvosi vizsgálattal kezdeni. Erekciós zavarok esetén ugyanis a szív és érrendszeri problémák állnak sokszor a háttérben. Nálunk, férfiaknál közelgő katasztrófa első jele, akár két évvel korábban is – a rossz erekció. Megdöbbentő számomra, hogy sok évvel a Viagra felfedezése után a férfiak 80%-a nem fordul orvoshoz, ha ilyen jellegű problémája van. Fiúk, ennyire azért nem kell szégyelni!

Sokszor szervi okai vannak a szexuális gondoknak. Nem mindegy az erek állapota, dohányzás, magas vérzsírszint, cukorbetegség – ezek rizikófaktorok. Bármi ami a vér péniszbe áramlását akadályozza illetve kiáramlását segíti, az nekünk nem jó. Ezért alkalmaznak megoldásként pl. vákuumpumpát (beáramlást segíti) és péniszgyűrűt (kiáramlást akadályozza).

Segít: egészséges táplálkozás és sport. Nem egyszerűen segít: rengeteget segít! Na figyu, ezt be kell gépelnem! Kriszta megint alkotott: „…valamint, ha már feltettük az asszonyt a konyhaasztalra, ne billenjünk el mellőle, magunkkal rántva a tálalót, a faliszekrényt és a fűszertartót…” Na? Tetszett?

A sport ugyanis segít az egyensúlyérzék fejlesztésében. Fontos a sportág kiválasztása, sporthorgászat és sakk kilőve… és a biciklinyereg se péniszbarát.

Az se mindegy, hogy mi, mint főköccsővezetők, hogyan orvosoljuk problémáinkat. Szexuális retteneteket (Kriszta sajátja) vásárlunk a fekete piacról (Sárkány ereje bogyó pl.), vagy megvalósítjuk az unalmassá váló szlogent: „egészségesebb étkezés, rendszeres testmozgás és nuku dohányzás”.

Egyébként a bűntudattal végzett maszturbálás sem igazán növeli a tesztoszteronszintet. Szóval jótanács: ha már vétkezel, legalább élvezettel tedd! A megbánás majd utána. (Lehet kérni az ajándékát Istentől – nem kínzó bűntudatot, csak józan belátást. Nem szenvedni kell, hanem bölcsen élni.)

Nagyon fontos testi és lelki valónk integrált szemlélete. A háziorvos és a pszichológus szükséges szintű együttműködése és mindkettő felkeresése. Test és lélek hatásos szétválasztására állítólag Madam Guillotine képes csak.

Egy frappáns példa az együttműködés szükségességére. Krisztát felkereste egy fiatalember korai magömlés és merevedési zavar problémájával. Az első vizsgálat után valahogy nem mutatkozott igazán pszichés oka a problémának, Kriszta továbbküldte urológushoz a fiút. És lőn! Meg lett műtve fitymaszűkülettel. A fájdalommal szembeni védekezésként alakult ki ez a kombinált zavar.

Ugye, milyen jó együttműködni?

;-)

Zoli és Kriszta

Ariadné fonalán 10. rész (lesz még vagy 30 ;-) )

Minden vélemény számít!

Hevesi Krisztina: Szex a psziché labirintusában X. rész

Annyira bölcs idézettel kezdődik a következő fejezet Krisztánál, hogy a lényegét ideírom. Hippokratésztól van, aki azért odahatott az orvostudományra. Mélyen etikai jellegű esküjüket máig tőle idézve teszik le az orvosok. Nos: bármely funkcióval bíró részünk (és adottságunk, pl szellemi képességek) használva kifejlődik és egészségesen működik. Hanyagolva viszont gyorsan öregszik, és betegségre hajlamos lesz.

Szexuális diszfunkcióknál, kérem szépen, megkülönböztetünk: velünk született, és szerzett zavart. Lehet még általános (soha nem mozdul a lompos) vagy speciális (csak valakire nem, vagy csak pl. világító lámpánál nem.) Végül lehet pszichés alapú (meglátom azt a nőt, erekcióm lesz) vagy kombinált (túl kicsi, így bemagyarázom, hogy úgysincs értelme – és tényleg nem lesz.)

Hogyan tehetünk szert ilyen funkciózavarra? Ó könnyen, még sorbaállni se kell érte! Pl. itt a szexuális averzió (nem, nem perverzió, jól írtam) amikor vágy és öröm helyett undor és irtózás, vagy félelem tör ránk adott helyzetben. Oka lehet a túlzottan szigorú vallásos nevelés (a fütyit és a puncit nem Isten teremtette – azokat mi találtuk ki <vagy az ördög…>), téves hiedelem (idősebb korban már nem illik, na), kontroll elvesztésétől való félelem, teherbe eséstől való félelem, stb.

A szituatív zavar helyzetre vagy személyre vonatkozhat. Pl. volt egy prosti (ez Krisztától van, már a történet, szóval hiteles) aki vidáman dolgozgatott (vagyis fűvel-fával, orrba-…khm -ba) de az élettársával nem tudott. Valakire vagy valamire emlékeztethette a fickó. Valami rosszra. Hm, ki tudja? De érdekes lehet az is, amikor a vallási tilalmat a házasság feloldja és a tilosból kötelezőbe vált a menetrend. Az addig vadászó férfiből, hirtelen otthoni préda lesz. Jujj!

Általánossá úgy válhat egy zavar (vallásosabb és női olvasók most ugorjanak át egy fél mondatot!) amikor a megélt kudarcok után pl. a férj otthon se tud teljesíteni, vagy az otthoni kudarcok után mással se megy. Jó, most már mindenki visszanézhet.

Ahogy idősödünk, mi férfiak, egyre inkább jelentkezhetnek potenciaproblémák. Ám a kezdő ifjoncok is sok buktatónak vannak kitéve! Pl. a szorgos maszturbálással remekül ránevelhetik magukat a seperc orgazmusra, ami hölggyel átélve már ciki lesz…

És egy roppant érdekes példa, hogy lesz a bolhából elefántcsorda. Ifjú titánunk közösségi maszturbációkat ejtett barátaival, minek során remekül konstatálhatta, hogy pici is, kevés is jön ki belőle, és nem is spriccel hosszan előre – szinte egy csődtömeg ő. Ezekután egy rámenős idősebb nővel jött össze, és tapasztalatlan ifjoncunk máris úgy érezte, hogy ő nem akarja eléggé. Maszturbációról leállt, és igyekezett tiszteségesen teljesíteni a normát otthon, de az is egyre nehezebben ment. Kipróbálta magát ismét maszti közben – ám a sok kudarctól már megteremtette magának a még nagyobb kudarcot. És a lényegtelen tünetekből (picit kisebb, kevesebb, stb.) egy szép nagy problémahalmazt generált. Ja, ilyen is van. Kriszta írta le, úgyhogy már biztos jól van a srác.

Egy tanulságos ismertető, hogy a tesztoszteron (a nőknél is!) a legfontosabb szexhormon. Akiben kevésbbé működik, az kevesebbet akar… De kevesebb szex …, akkor kevesebb a hormon is. Tehát még kevesebb szexet akar… és még kevesebb hormonja lesz. És így tovább, és így tovább, és így tovább. Márpedig a tesztoszteron nemcsak a szexuális életünk minőségét befolyásolja, de az önérvényesítő készséget, fizikai állóképességet, általános jó közérzetet, élettel való elégedettséget, és antidepresszáns hatása is van.

Tehát: Szexelj az egészségedért! (Istenem, ha ilyen egyszerű lenne! De jó’ hangzik.)

Vagy: Ha éni akartok, akkó’ dugtok!