Címke: család

Ariadné fonalán 8. rész (avagy a homikról)

Hevesi Krisztina: Szex a psziché labirintusában VIII. rész

George Michael, egy híres énekes, aki vállalta a homoszexualitását

George Michael, egy híres énekes, aki vállalta a homoszexualitását

Ha fütyink van, biológiai nemünk: férfi (fiú). Punci esetén nőknek (lányoknak) számítunk. Viselkedésünk már kicsit keresztbe tehet ennek. Bizonyos gesztusok, mozdulatok, gondolkodási módok férfiasnak, illetve nőiesnek számítanak. A kultúránkban lévő képtől függ mindez, társadalmi nemnek nevezzük. A ma sokszor halható gender (dzsender) szóval utalunk rá. A legváltozatosabb a szexuális orientációnk lehet. Hatféle! Férfiként nőkre, férfiakra és mindkettőre vágyhatunk. Nőként ugyanígy. Messze többségben vannak, akik az ellenkező nemre vágynak, és másféle gondolat csak látogatóban van a fejükben, de akadnak eltérő orientációk is. Mivel szexről van szó, és ez eléggé eltér a megszokottól, igen szívesen figyelünk ezekre. És ez tökre oké, ha kellő jóindulattal, és tőlünk telő bölcsességgel tesszük. Például nem fér a fejünkbe a dolog, de max. némi morgással békén hagyjuk őket. Vagy vad mámorban a keblünkre öleljük őket, de a hagyományos orientációjú emberek átneveléséről szívesen lemondunk.

Jó tudni, miként történik a homoszexuális orientáció felismerése. Kisiskolás korban már jelentkezik, amikor a kisfiú/kislány azt éli meg, hogy őt más dolgok érdeklik, mint a többieket, és általában a másik nemből jobban tud barátokat választani, az érdeklődése inkább hajaz azokéra. A különbözőség élménye elmélyül és bekövetkezik az identitáskrízis. Beszélni könnyű róla, megélni cafrangos lehet. Én csak félénk és bizonytalan voltam a lányokkal, pedig csak ők érdekeltek. És ez is sz..r volt. Milyen lehet, mikor egy fiú fiúk társaságára vágyik, de mélyebben, mint a barátság? Esetleg valakibe beleszeret, és érzi a dolog reménytelenségét? Talán megbeszélni sincsen kivel…

Az elítéléstől való félelem, amihez egy közösségen belül nem kell, hogy kimondva legyen, a burkolt kiközösítést a gesztusok, pillantások még enyhébb formában is híven közvetítik. És van az “üsd a gyengét!” effektus. Nem szó szerinti ütésekről van szó. Kínzó beszólások, látványos, de be nem vallott eredetű hátat fordítás, lekezelés, ami, mivel oka homályban marad, nehezen megragadható, és leküzdhető. És még olyan helyzetet ábrázolok ahol a másféle tinédzser nem ellensége magának. Mert nem biztos, hogy a másságát el tudja fogadni, öngyűlölővé is válhat! Érzékenységében teljesen egyedül. Na jó, nem fokozom.

hevesi25Előfordult már, hogy még hagyományos házasságot is kötött valaki, és egy idő után a felesége is tudta, miért nem igazán vonzó ő a férjének. Micsoda kereszt ez mindenkinek! Elképzelni nem bírom. Az elfogadó, támogató közeg rengeteget segít. Kriszta is azt vallja, hogy gyógyíthatatlan, sőt gyógyításra nem szoruló jelenségről van szó. Dr James Dobson mást állít. Akárkinek van igaza, tény, hogy romboló betegségeknél – alkoholizmus is, pl. – de az én addikciómnál is: az egyénre van bízva a döntés. Tehát kezeltetheti magát, ha akarja. Vagy nem. A homoszexualitás önmagában nem rombol. Nem is fertőző. Az agresszív lobbi inkább, ami ráépül. (Bécsben Schwulhaus, rajta lepedő nekünk, “heteroszexuális fasisztáknak” üzenet? Ott, ahol évente van báljuk… de ez a lobbi és nem a homik. Néha hittérítők is elmennek ilyen türelmetlenségbe, amikor biztosak benne, hogy a legnagyobb gond, az, hogy a másik gondolkodik. Nem az ő türelmetlenségük… az tuti nem. Zanyám!)

Tény, hogy ami szexuális, az erősen és érzékenyen érint minket. Legtöbbünkben, ha homoszexualitással találkozunk, felmerül (hetero férfiakra gondolok), “Úristen, remélem, én nem!” Nem könnyű ám ez. És míg két nő szexuális aktusa nagyon is érdekelni szokott minket (mégis, két nő, mindkettő szép, vonzó) két férfié… Erős taszító érzéssel jár, hogy hasonló helyzetbe képzeljük magunk, ami pedig önkéntelenül is megtörténik. Kemény intraperszonális (személyen belüli) bunyó ám ez! És van, aki magában nem hajlandó ezt a meccset lejátszani, inkább kivetít és mindenáron kint akar megoldani. És hát a helyes, a jó (márpedig az ő elképzelése az, tutira így véli) az minden áldozatot megér. A másiktól. Kész, innentől a világ (vagyis a másik ember) türelmetlen, erőszakos “átgyúrására” minden eszköz meg van engedve. Az ideológiai, vallási erőszak és háború alapja el is készült. Egyszerűen a tökéletes világ kialakulása, ami felé az evolúció testi és lelki szinten is tart, sokkal-sokkal hosszabb ideig tat, mint sokszor hisszük. Célszerű sok-sok generációval előre gondolkodni. Mint a kis veréb, aki csőrének csiszolásával koptatta el a hatalmas vashegyet. És ezt vallásosnak, nem vallásosnak; hominak és heteronak egyaránt írom.

hevesi24Bár kevesen vannak, de szenvedésük nagy, ezért is érdemes szexuális felvilágosítás terén a Homoszexuálisok, leszbikusok, transzneműek (akik biológiai nemüket átoknak élik meg, ellenkező neműnek élik meg magukat) és biszexuálisok felvilágosításával foglalkozni, nem kiemelve őket a hetero többség közül. Nekünk is jobb, ha tudunk életükről, gondjaikról. Jobban megtapasztalhatjuk emberileg értékes voltukat, és segíteni is jobban tudunk nekik. Az ismerkedési lehetőségeik is igen korlátozottak, még a részükre fenntartott bárokban sem egyértelműen jó. Közülük sem hajlandó mindenki józan, érzelmekkel bíró, őszinte emberként viselkedni. Sokuknak a kellő felvilágosítás hiánya miatt elrémisztő első szexuális alkalmaik vannak. Lehet tenni ellene. Kéne is.

Fontos, hogy emberies közösségeket alakítsanak ki egymással, ahol sok őket érintő kérdést meg tudnak beszélni. Ne csak a pornó informálja őket a technikai részletekről.

Mivel nem tudom, mi az igazság, Kriszta viszont szakembere a szexuális területnek, és hangsúlyosan kiemeli, így én is ezt teszem.

Nagyon fontos a heteroszexuálistól eltérő identitás elfogadása! (De nem kialakítása – ez én voltam.) És a társadalom szemléletének, magatartásának ehhez alakítása. (Remek terep a türelem, megértés, segítés erényeinek gyakorlására. Minden jó szándékú, de főleg keresztény tesók számára írom. Nem, mert hunyóknak tartom őket, hanem a legmotiváltabbaknak.) Főleg, mert semmi lehetetlent nem kér tőlünk. Felvilágosítás, korrekt ismerkedési lehetőségek, megjelenhessenek köztünk, mint más szerelmespárok. Igaz a családalapítás, örökbefogadás, házasodás kemény dió. Én az “élettársi kapcsolat, gyermekek nélkül” híve vagyok. De még sok tapasztalni és tanulni való áll előttem, meglátjuk, mi bizonyul igaznak és helyesnek.

hevesi26

;-)

Zoli és Kriszta

Ariadné fonalán 7. rész (fiúszakasz)

Hevesi Krisztina: Szex a psziché labirintusában VII. rész

A könyv szerzője

A könyv szerzője

Hímneműeknek nőiesség: sztornó! Még ma is általában elvárt viselkedés és gondolkodásmód ez a fiúk és a férfiak számára. A hiperférfias viselkedés üdvözölt (míg el nem durvul, vagy eldurvul, de más kárára, és nem égbekiáltó botrányként), és az átlagférfi önmaga, de a többiek előtt is szégyelli, amikor sebezhetőségét, sérülékenységét, másokra rászorultságát kell kimutatni, bevallani és megélni.

Tény, ezzel nekem is meg kell küzdenem időnként, és kábé pont így. De idetartozik, hogy a környezet ugyan szapul, mert kőarcú mechanikerek vagyunk, akik mindent megoldanak, mindent elviselnek, mindent eltűrnek, másrészt fintorogva félrehúzódik, lekicsinyel és akár gúnyolódik is, ha ezen változtatni akarunk. Mi a megoldás?

Nem kell senkinek se megfelelni! Magunkat kivéve. Ha a többiek azt látják, hogy küzdünk a problémáinkkal, és nem a nyakukba akarjuk varrni, hogy megfontoljuk mikor és mennyi segítséget kérünk, viszont ha kell, kérünk, és akár kitartóan is, akkor meg fognak bennünk bízni. És rögtön el kezdik észrevenni, hogy hát eddig is voltak férfiak, akik segítséget kértek, és fogadtak el, és ez nem is olyan új. Tehát a dolog: működik!

Kriszta hál’ Istennek az összes részt elolvasod, úgyhogy most megüzenhetem neked: ne hari, de a tök jópofa férfiikonokat én mindegyszálig kihagyom. Kevés közük van szerintem a való élethez.  Viszont nagyon jópofák. Úgyhogy kedves olvasó tünci, tünci, lehet megvenni a könyvet az eredeti mű élvezetéért. Mert Kriszta poénkodik ám végig, társalgási stílusban nyomja az infot, csak én önkényesen kihagyom a poénok jó részét – mert akkor ki olvasná el az enyémeket? Úgyhogy élmény a könyv – ezért is érdemes elolvasni. Avagy miért is szeretem átírni sorozattá?

A tömör lényeg véleményem szerint: az erődemonstráció és a dominancia vagy ezek látszata utáni igény magas fokon, valódi, emberi igényeknek viszont elfojtása, ha az előzőekkel ütközik. És nyerni, nyerni, és  nyertesnek lenni, de azt dögivel! Vagy ha ezek nem mennek, hát legalább kínban lenni miatta.

hevesi21NEM az erővel, dominanciával, győzelemmel van bajom! Ezért is nehéz rávilágítani, mit akarok, mert feketéből nem fehérbe akarom váltani a dolgokat. Hanem az egészséges arányokra irányítani a figyelmet. Amit ki kell tapasztalni, meg kell tanulni és naponta kell gyakorolni  – miközben tanulságos melléfogásaink is lesznek. De legalább zajlik az Élet. Versengjenek csak a férfiak! De általában aki feladja, az nem lúzer, hanem elment a kedve a játéktól, túl nagy számára a tét, józanabb, bölcsebb, megfontoltabb, vagy egyszerűen kevésbé motivált. Képességeiben szerényebb.

De nem lúzer. Nem lúzer. NEM lúzer. Na jó, néha talán kicsit lusta.

Ez alól csak esetleg van kivétel. Mert azért időnként tényleg van mindent vagy semmit helyzet. Néha van. Istenben valóban csörgedezik kalandor vér is. Időnként belecsöppent a kaland közepébe. De ezt nem itt fejtem ki.

A metro-, és retroszexualitást tök jól taglalja Kriszta, ezek képviselőit inkább sejtem hazánkban mint a többi ikonéit, de úgy vélem, ők sincsenek túl sokan.

Kikből látok sokat? Hétköznapi, átlagférfiakból, akik dolgosak, jó lelkűek, messze nem tökéletesek és keveset törődnek vele, hogy férfiak és emberek. Hogy régiesen: lelkük van. És kapcsolataik. Meg egészségük. És megjelenésük, külsejük. Hiszen ez mind: NŐIES. A sok macsója!

De nem akarok nyafizni. Ez az újság is azért van, hogy segítsen változtatni. És kikhez ér el legkevésbé?

Pont hozzájuk. (csúnya szó)

Na, egy szolidan izgalmas kép a végére.

hevesi22

Folyt. köv.

 

;-)

Zoli és Kriszta

Mai Montague-k és Capulette-k

Montágie és CapuletAmikor két fiatal a családjait megismerteti egymással, akkor más szokásokkal élő, bensőséges közösségek próbálnak összehangolódni hosszabb távra. Ám még akik vér szerinti rokonok, azoknál is vannak eltérő szokások. Az új idegen családdal ez még inkább így van. A közvetlen hozzátartozó, ha hibázik, azt könnyebben megbocsájtjuk és túllépünk rajta. Az idegennél, ha nem is szólunk, de legtöbbször marad egy érzés bennünk. Ezek egymáshoz sorolódhatnak, felhalmozódva. Bár azt is épp elég feldolgozni, hogy jött egy idegen és elvette a gyerekünket a házasságkötés alkalmával. Ha másképp viselkedik, például nem tegeződik, nagyobb távolságot tart, vagy kerüli a személyes megszólítást -hosszú időkre ki nem mondott feszültségek alakulhatnak ki mindkét oldalon. Hányszor halljuk a másik család leszólását, és gondoljunk bele, mennyire gyakori az ellenérzés kisebb – nagyobb dolgok miatt! Micsoda hangulatteremtő mondatok: “Ebben az unoka nem ránk hasonlít, ezt a vejem családjától örökölte.” Vagy: “A menyeméknél szokás így viselkedni, nálunk ez nem megy.” A rivalizálás sem ritka: “Az unoka minket jobban szeret.” Húsvét vagy karácsony előtt mennyire elő tudnak ezek jönni, amikor nagy valószínűséggel a tágabb család tagjai is találkoznak…

Hogyan tudjuk enyhíteni a feszültségeket és elfogadni, tolerálni a másik családot? Célszerű megértőbbnek lenni velük. Próbálni elfogadni, átérezni, hogy nekik is vannak nehézségeik. Nem jobbak vagy rosszabbak, csak másabbak a szokásaik. Nem alapvetően rosszak, valószínűleg csak: alapvetően mások.

:-) Kati

Net-élet

netes képÉvekig elleneztem a túlzott netezést. Ám amikor minden családtagomnak csak a hátát láttam, mert egy monitor  felé fordultak, akkor feljöttem a netre én is. Vesztemre, hiszen elragadott. Tulajdonképpen lehet az okos barátom, hiszen általa sok mindent megtalálok. A tv-t úgyis egyre kevesebb időre kapcsoltam be, mert nem tudtam végignézni egy filmet sem. A reklámokat nem volt türelmem kivárni,   közben mindig elaludtam.

Itt viszont új ismerősökre leltem, olyanokra, akiket hasonló dolog érdekel. Már csak az időtartammal volt a gond, mert könnyen itt ragad az ember. Valamint egészségügyileg sem mindegy, hiszen sok időt ülve fáj az ember nyaka, válla, háta, dereka, terhelődik a gerince. A gerincgyengeség pedig bizony népbetegség. Sokan tudjuk mindezt, mégis a monitor előtt töltjük a szabadidőnk nagy részét.

Mindent összevetve, egyre többen gondolják azt, hogy nagyobb kárt okoz a net, mint amennyi hasznot hoz. Viszont közben hasznos és szükséges társsá lett, része az életünknek. Csak úgy hirtelen redukálni, vagy törölni a programunkból nem lehet.Tudunk módosítani azon, hogy milyen módon épüljön be az életünkbe, mennyi teret engedjünk ennek.  Ismerjük az új szólást: “Ha össze akarja valaki hívni a családi kupaktanácsot, akkor kapcsolja ki a wifi routert, és várjon türelmesen.” Sajnos köldökzsinórként rá van csatlakozva a világhálóra esténként az emberiség nagy része. Talán, ha egy még érdekesebb, örömtelibb dolgot tudunk magunknak keresni, akkor behelyettesíthetjük. Töltsünk minél több időt mozgással, a hozzátartozóinkkal, a háziállatainkkal. Egy hobbival (tánc, szerelés, sport, olvasás). Legyünk, amennyit csak lehet, friss levegőn.

Ehhez kívánok mindenkinek kellő lelkierőt!

:-)  Kati

A hit ereje a gyógyulásban

napfelkelteSajnos volt rá alkalmam mostanság, hogy megtapasztaljam, az egyik hozzátartozóm betegségével kapcsolatban, mélyen, közelről átélni, hogy mennyire számít a hit a gyógyulásban. Akinek a létezését akarják a körülötte élők, azt mintha húznák vissza az életbe, az élők közé, még akkor is, ha nagy betegség érte. Elvárják szinte, hogy javuljon. /Ismerjük talán azt a példát, amikor azt hazudták a szülőknek, hogy a gyerekük zseni és a kicsihez ennek megfelelően viszonyult mindenki. Ettől a hozzáállástól a gyerek jóval átlag felettibbé vált./ Valahogy így van ez más téren is. Vagyis lehet még pozitív is egy hazugság. Hihetünk a placebók erejében és gyógyulni fogunk. Lényeg a javulás. Hihetünk a sportban, a vitaminokban, a jó szexben, a pszichoterápiában, a gyógynövényekben, a masszázsban, az egészséges táplálkozásban, a vallásunkban, a gyógyulásban, abban, hogy képesek vagyunk erőt segítséget adni a másiknak. Kívánom,hogy ez segítsen mindannyiunknak! :-) Kati

Munka mentsvár

Hallhattuk már többször, hogy nyaralások idején döbbennek rá sokan, amikor a párjukkal töltenek több időt, hogy mégis jó dolog a hétköznapokon elvonulni munkába. Az egyik nő ismerősöm is élt azzal a lehetőséggel, hogy 40 év után nyugdíjba mehetett. Ám otthon két dolog tört rá: az egyik, hogy úgy érezte, már kiöregedett, a másik, hogy túl sokat kellett összezárva lennie a férjével. Télen ez különösen erősen hat az emberekre, hiszen a kertben, a szabadban már nem tevékenykedhetnek. A lakás zártabb. Sőt az energiatakarékosság miatt sokan csak egy helységet fűtenek az otthonaikban. A nyári munkákkal a szabadban több feszültség elviselhető. Ahogyan a rejtett dimenziók könyv írója fejtegette, a szabad ég alatt minden feszültség jobban feldolgozható, mint zárt térben. (Különösen nehezebb alacsonyabb belmagasságú otthonokban.) Popper Péter mondta: “Legnagyobb gond a házasságokkal az, hogy túl sokáig tartanak.” A  másik fél szinte a részünkké válik. Elkezdünk vele is ugyanolyan szigorúan bánni, mint önmagunkkal. Az ünnepek idején is van 1-2 hét, amikor a párjával hosszabban kettesben van az ember. A következményeit tapasztalhatjuk a viselkedésünkben.

Mindezt tudatosítva talán jobban bírunk alkalmazkodni, elviselhetőbbé, sőt élvezetesebbé tenni az együtt töltött időket.párterápia Hiszen a mellettünk élőben is hasonló érzések keletkeznek. Amennyit lehet: mozogni, és a szabadban is lenni, hogy könnyebb legyen mindkettőnknek az élet. Jobban meg is ismerhetjük egymást, ha társunkat is rá tudjuk bírni a kommunikációra. Igaz, nem könnyű ezt elérni sok magába zárkózó férfinél.

Van erről egy kedves vicc is: Nő gondolkodik: “Jó volt a szeretkezés. Most fekszünk egymás mellett, elgondolkozva néz fölfelé. Aggódom. Vajon miről gondolkozik? Biztos a kapcsolatunkról. Ó jaj, ráncolja a homlokát. Biztos döntésre jutott. De nem szól. Csak összeszorítja ajkait. Mérlegel, számítgat. Biztos végigfut agyán, hogy már két éves a kapcsolatunk. Talán azt is észrevette, hogy egy kicsit meghíztam. Nem szól semmit. Csak néz felfelé szigorú arccal…”
Férfi gondolkodik: “Ott a plafonon az a légy. Mászkál. Vajon hogy a francba nem esik le?”

 

Kati

Radikálfeminista (gondolatgombolyag férfiról és nőről, és arról, ami összefűzi őket)

Közszeméremsértés, még viszonylag nyugodt, vonzó módon. Helytelen, de megragad. Részemről a jóindulat jele, hogy ezt tettem ide.

Közszeméremsértés, még viszonylag nyugodt, vonzó módon. Helytelen, de megragad. Részemről a jóindulat jele, hogy ezt tettem ide.

„Férficinkosság”, „Nőerőszakolók”, „A férfi minden nőt szőke nőnek néz”, „A rejtett patriarchátus titkos szabályai” és egyéb vádakat hallunk, tetteikkel pedig odáig mennek, hogy egy femen az egyik tüntetésükön piros bokszkesztyűvel nekiment egy prominens férfinek. Bízhatott benne, hogy nem kap vissza, hiszen nő, ráadásul nyilvánosság előtt, ugye… Melyik férfi merné magára vállalni a nőverő negatív előítéletét, holott ez csak jogos önvédelem lett volna a számára. Hazánkban pl. mind a Katolikus Egyház (pedig ott pl. figyelnek az erkölcsökre) és a Magyar Állam is megengedi. Nőkkel szemben is. Agresszióra nem mentség, hogy az elkövető gyengébb volt.

De engem mégis más érdekel. Mint mentálhigiénés asszisztenst: mi van e mögött? Mi mozgatja pl. egy femen kezét? Mi adj azt a hitet, és erőt, ami odáig vezetett, hogy pl. Kanadában állítólag, ha egy férfi 7 másodpercnél tovább néz egy nőt, szexuális zaklatásért feljelentheti. És persze nem értik, miért vásárolnak az oroszoktól és Kínából feleséget maguknak ezek a férfiak. Mert otthon olyan nőuralom van, hogy megmukkanni nem mernek egy nő jelenlétében.  Az utcán! Nem a négy fal között, mint régen, amikor persze tudta mindenki, hogy Kovácséknál anyuka a főnök, és szegény Kovács ahhoz is engedélyt kell, kérjen, hogy pisilni megy este (és jót mosolyogtak rajta, pedig szegény Kovács a saját önérzetén kellett taposson az együttélés érdekében nap mint nap.)

Ezek a nők megvetik saját korlátlan hatalmuk alapjait, és bizony készülhetnek a magányra. Akár a társas magányra: fájdalmas, jéghideg, maró ürességre. Mert gerinctelen, beidomított férfiakkal, bólogató Jánosokkal aligha lesznek hosszú ideig boldogok. Más férfit meg nem tűrnek meg maguk körül. Egy férfi mindig konfliktusokkal is jár. Igaz, nekünk is egy nő. Ez még soha nem volt másként – és jó darabig nem is lesz.

De mi lehet a mélység egy femen tettei mögött?

Hogy nem szeretjük őket, mi férfiak. Nem úgy, ahogy nekik is jó. Nem csak nekik, nekünk is. De mégis, a női igények. Rengetegszer az a sejtésem, hogy egyszerűen ez hiányzik ezeknek a nőknek, néha kislányoknak. A férfias szeretet. Hogy fontosak nekünk, hogy figyelünk rájuk, hogy udvariasak vagyunk velük, hogy nem félünk néha tapintatosan helyrerakni őket, és ami vonzza: van férfias erőnk helyt állni a világban. Ez viszont nem megy, ha nem hierarchikusan gondolkozunk a nőkről. Vagyis kicsit magunk alatt valóknak látjuk őket. És ez nem lenézés, pusztán a tények. Mert kell az ő erőtlenségük a mi erőnkhöz. Amit fizikai erejük, testmagasságuk ki is fejez: ők a gyengébbek, kiszolgáltatottabbak. Szükségük van a védelmünkre. Nem a lelki fojtogatásra, túlzott kötődésre, de az erős támaszra, a vállra, ahol szabad sírni és nem szégyen bevallani, ha valami fáj, a tekintetre, amely szembenéz a kihívásokkal és a dolgos kézre, amely megteszi, amit kell. (Sztereotíp vagyok? Nem érdekel. A legtöbb férfi alapból ezt keresi egy nőben. Később már mást is. De először ezt. A vonzó másik oldal, aki megerősít engem. Erőmben, hasznosságomban, örömömben, fájdalmamban.)

nő ölébenA férfiak kívánságai egyébként sokszor megdöbbentően hasonlóak. Csak mi a nő ölébe szeretjük hajtani a fejünket, ha éppen fáj valami. És mi is örülünk, ha egy nő teszi a dolgát, és otthonunk van és nem lakásunk. Ha a gyerekek és a család egésze elsősorban az ő gondja és csak másodsorban a miénk. Hogy a konfliktusokkal majd szembenézünk mi, de ha nem megy: segítsen! Bátorítson, informáljon, terelgessen. És együttműködve, nem hirtelen a nyakunkba pattanva: „Na, ezt a szamarat most jól meglovagolom” csatakiáltással. Bár ezek általánosságok, az igazi, konkrét megoldások mindig személyes szinten dőlnek el.

Pl. Ismerek katolikus házaspárt, ahol a nadrágot a nő hordja, de szeretettel és megértéssel teszi, és a férfinek semmi kifogása ellenne. Igaz egy alacsony, vékony, bizonytalankodó emberke, de szintén nagyon jószívű férfi. A felesége is alacsony, de teli van spiritusszal és okosan bízik a sebezhetőségében.

Ellen lehet vetni: de Zoli, a feministák a brutális férfierőszak ellen emelnek szót, a nők érzelmi és testi kizsigerelése ellen. Te másról beszélsz. Szerintem nem teljesen. Egyszerűen ahol a társadalom toleráns a szélsőséges magatartásformák iránt, hallgatólagosan abban a meggyőződésben él „hogy az erősebb kutya baszik” és az erősebb kutya általában a férfi, ott persze, hogy az egyén a visszatartó erő hiányában elképesztő dolgokra képes. Csak hogy újra és újra győzzön, érezze, hogy ő az erősebb, hogy Férfi. (Bár a nyugati és a mi nyugatiasuló társadalmunkban éppen a szélsőséges viselkedésű nők kerülnek ilyen helyzetbe, és mivel ribancosodnak is, (vagy erőszaktól függetlenül „csak” simán ribancosodnak: sok pornót láttam, és eddig mindegyikbe találtak női szereplőket is) sok férfi áll mögéjük, hogy legalább ribanckodásuk „illatát” érezze. És élvezze. Bizony egy férfihez nem csak a gyomrán keresztül vezet az út.)

Ebben a korban már nagyjából feleség is lehet egy lány Indiában.

Ebben a korban már nagyjából feleség is lehet egy lány Indiában.

De vissza a terrorista férfire: mindeközben az asszonykája már ezer igényét kielégíti, lassan minden az ő vállát nyomja, de a győzelem íze hiányzik a férfinek – hát még mélyebb szintre megy, még jobban eldurvul, még egy kis plusz lelki erőt csikar ki. És a környezete támogatja, mert talán felszisszen, de alapvetően cinikus és gyáva, sőt talán rosszindulatú is (még nők is – nekem nehéz volt, neki miért ne legyen az (szomszédasszony, vagy az anyós, vagy éppen a vérszerinti anya időnként) és a személy, a gyengébb tényleg ott áll kiszolgáltatottan. Az Istenen kívül nincs támasza. Akiben meg általában nem tud hinni. És az Isten is ezer csalafinta módszert kénytelen kitalálni, hogy valahogy erőhöz juttassa, és a reményt segítsen megőrizni a szívében. Végig India járt az eszemben, miközben ezt a bekezdést írtam. Nem keresztény ország pl. És néha megdöbbentő hírek pattannak ki.

A mai keresztény nyugat viszont: szerintem femenjeink gyávák. A tűzvonalba nem mernek menni, inkább az agyonjuhászított nyugati férfiakat gyötrik tovább, és teszik azt itt, amit ott keleten kéne. De hát ott nem úgy van. Simán eltűnhetnek egy éjjel, hogy átvágott torokkal kerüljenek elő egy sikátorból. Vértanúság nélkül nem megy. A szüfrazsettek képesek voltak rá. Mai utódaik már egyre inkább csak a gátját vesztett bestia képét veszik fel. És normálisabb társaik hallgatásukkal cinkosok. Bizony erősítik őket ostobaságaikban. Igaz mi, férfiak is, ha tovább hallgatunk. Mert azért ez a mi ügyünk is.

S eközben az átlag magyar nő, úgy látom, nem nagyon érti. Ő ugyanis még mindig nem tekint ellenségnek minket: férfiakat. Persze vannak ostoba férfiak, de ők tudják, hogy ostoba nők is. Gyanítják, hogy sokszor (bár nem mindig) ha a nő „kap”, abban picit azért ő is benne van. És nem rivalizálnak (legalábbis vidéken) a férfiakkal. Itt egy férfi lehet férfi. Nem kell udvariasan hajlongania felesége férfias területen megszerzett sikerei előtt, vagyis saját töketlenségének bizonyítékát újra és újra elismerni. Miközben az ő férfias sikereit ki ismeri el? Az olyan természetes, igaz, azért nem kell megküzdenie? Ja. Mint tudjuk, az Élet mindent az ölünkbe pottyant; Isten meg tiszta Irgalom, benne a teljesítményre ösztönzésnek és a kihívásoknak nyoma sincs. És az értékelésnek sem. No komment.

Csupán hangulatkeltő illusztráció

Csupán hangulatkeltő illusztráció

Gichin Funakoshi (Shotokan karate alapítója) nagyon szerette a feleségét és őszintén tisztelte. Pedig az asszony ügyesen karatézott, maga a férj dicséri őt az „Életem és a karate do” című könyvében. De azt nem írja oda, hogy az asszony mindig a követője volt, és ő mindig az instruktora. Soha a közelébe nem ért mesterének tudás terén, és férje dominanciáját soha nem kérdőjelezte meg annak szenvedélyes szív ügyében. Igaz nem is lett volna képes. Ha tehetsége volt is, a nyilvánosságot feláldozta a család és egyéb kötelességek oltárán, a férjét pedig megajándékozta azzal, hogy partnere és segítőtársa volt abban, amiben ő őszintén hitt, és életének tengelyévé tett. Igaz, amikor Funakoshi mester Tokióba költözött, nem vitázott azon, hogy a felesége otthon marad ősei lakhelyén. Hogy most nem követi őt az asszony. Mert ismerte és szerette a feleségét, és tudta, mennyit jelent neki az ősi föld szeretete. Évekig éltek levelezve egymással.

Végül az egész már nem is arról szól, hogy ki a férfi és ki a nő, és ki a domináns. Hanem hogy ismerlek, szeretlek, te is engem, és mi a jó neked, nekem, nekünk.

;-)

Zoli

Stressz-skála

karacsonyi_stresszAz ünnepek közeledtével emelkedik az izgatottságunk. A stressz-skálán a karácsony is megtalálható, hiszen minden évben az ünnepek idején az emberek nagy része nyugtalan. Az idegesség oka az, hogy szeretnénk, ha elégedett lennének velünk. A munkahelyen és a rokonaink is. Igyekszünk ajándékot adni. Már az is feszültséget teremt, hogy kitaláljuk, mi legyen. A beszerzésére, készítésére, csomagolására, átadására idő kell. Az otthonunkat is szeretnénk kitakarítani, széppé tenni, feldíszíteni. A finom ennivalókat bevásárolni, tárolni, elkészíteni, szervírozni. Jó lenne, ha a hozzánk érkezők elégedetten távoznának. Ám ahogyan egy lakodalomban sem lehet mindenki elégedett, mindig lesz olyan, akinek valami kevésbé tetszett. Ez az érzés bizony bennünk feszültséget teremt. Meg kell önmagunkat erősíteni lelkileg, hogy együtt tudjunk élni ennek az érzésnek a jelenlétével.

Segíthet a megértés. Hiszen az emberek sokfélék. Sokféle igénnyel.

Sokan, kifejezetten megkönnyebbülnek, ha a vendégség levonul, és eltelnek az ünnepek. Ugyanakkor ez az egész adrenalin szintet is emel. Izgalommal tölti el a szürke, borús, napfénymentes időket. Ha feloldódik a kezdeti feszültség, akkor az együttlét során a családokat melegség tölti el. Az együttlét öröme.

Próbáljuk felidézni ezeket a perceket, és így várni az ünnepet! :-)

A stresszről tudjuk, hogy gyorsabb a szív és a légzés ritmusa, magasabb a vérnyomás és a cukorszint. Elhúzódva alvászavart okoz, és keményebb izmokat, hideg, fájó végtagokat, zavart bélműködést. Sérül az immunrendszer, a szív és a gyomor. Pozitív esemény is lehet megterhelő. Holmes és Rahe ezt mérve pontozva skálába sorolta. Ezen a karácsony 20-as, problémák rokonnal 30-as, házastárssal 35-ös, maga a házasság, pedig önmagában is 50-es értéket kaptak. Az anyagi helyzet változása 40-es értéken van. Ezek a helyzetek ünnepek idején fennállnak, vagy fennállhatnak. Legyünk amennyire lehet, megértőbbek önmagunkkal és másokkal! Próbáljuk mindezek tudatában, amennyire tőlünk telik, oldottabbá tenni az ünneplést, lazítani az elvárásokat önmagunkkal és másokkal szemben! Megértően kezelni a saját és a többiek feszültségét. Amennyire lehet, lazábbá tenni az együtt tölthető perceket! Minden jót kívánok ehhez!

 

Kati

Ez is feminizmus – vendégcikk a Talita.hu-ról

Mit akar, és mit takar a konzervatív feminizmus?

2014. június 04. szerda, 06:46 | Írta: Kölnei Lívia, Kóczián Mária

the new feminist
A feminizmus ma nem túl népszerű: elkoptatott, ugyanakkor mégis indulatokat gerjesztő fogalom lett. Pedig eredetileg ez a női érdekérvényesítő mozgalom fontos érték megvalósítását tűzte ki célul: a férfiak és nők társadalmi esélyegyenlőségét.

 

 

 

 

Mi lehet az oka, hogy a feminizmust ma a társadalom számos csoportja elutasítja, vagy legalábbis ellenérzéssel fogadja – és nemcsak férfiak, hanem nők is? Feltehetően úgy érzik, hogy a feministák szembemennek az érdekeikkel, vagy nem megfelelően képviselik azokat. A férfiak nagy része veszélyt érez a feminista törekvésekben, a nők egy kisebb(?) része pedig úgy érzi, számára nem jelentenek problémát a feministák által kifogásolt élethelyzetek.

Azok a nők, akik fontosnak tartják a feminizmus eszméit, szintén nem gondolkodnak egységesen. Ma már láthatóan elválik egymástól legalább két főbb irányvonal (nevezzük az egyiket konzervatívnak), és minden fő irányvonal perifériáján vannak szélsőséges, párbeszédre képtelen csoportok.

A mai nyugati civilizáció (Közép- és Nyugat-Európa, valamint Észak-Amerika) valamennyi fő politikai irányvonala rendelkezik keresztény gyökerekkel, hiszen a mai, nyugati értelemben vett demokráciák csak keresztény hagyományú országokban jöttek eddig létre. A gyökereken túl azonban a kötődés a keresztény hagyományhoz már eltérő mértékű. A konzervatív feminizmus sok hasonlóságot, átfedést mutat a keresztény feminizmussal, amelynek alapelveit Slachta Margit és Farkas Edith fogalmazták meg 1918-ban.

A közelmúltban megjelent egy gondolatébresztő interjú Pető Andreával, a CEU gender tanszékének docensével “Ez így alapvetően igazságtalan” címmel (Magyar Narancs, 2014.05.22, 18-20.). A szerző a feminizmus mai hazai, közép-kelet-európai helyzetét tekinti át saját (talán leginkább liberálisként definiálható) nézőpontjából, és arra a következtetésre jut, hogy az általa progresszívnek, modernnek tartott feminista vonulat mára erőtlenné vált, válságban van, miközben a konzervatív vonalba sorolható (általa antimodernistának és az emberi jogi diskurzussal szembenállónak tartott) női szervezetek száma egyre nő.

Ez a témafelvetés bennünket, a Talita szerkesztőit arra ösztönzött, hogy tekintsük át a nem annyira harsány, de kétségkívül létező, növekedést mutató konzervatív feminista mozgalom jellemzőit. Vállalkozásunk csak egy tisztázó folyamat kezdete, távolról sem mutatja a teljes képet.

 

Mi jellemzi a konzervatív nőmozgalmat?

1. Célja a nők és férfiak egyenlő társadalmi esélyeinek a megteremtése.

2. Elsőrendűen családcentrikus. Hosszú távon úgy látja, hogy a társadalom, sőt, a nyugati típusú civilizáció fenntartását, önreprodukcióját a – minél teljesebb – családban felnövő gyerekek biztosítják. Minden olyan tendenciát, amely a család atomizálásának, háttérbe szorításának, gyengítésének veszélyét hordozza magában, elutasít vagy legalábbis a saját törekvéseivel ellentétesnek tekint. (Ez utóbbiak közé tartozik pl. a törekvés a homoszexuális kapcsolatok egyenrangúsítására a hetero házassággal, az abortuszhoz való jogok, a reproduktív jogok és lehetőségek szélesítése, stb.)

A fenti megfontolás miatt a házasságot (a közösség előtt hivatalosan is felvállalt és kinyilvánított, férfi és nő közötti élettársi kapcsolatot) előnyben részesíti az együttélések másféle formáival szemben. A családcentrikusság nem jelenti az egyedülállók, gyermektelenek problémái iránti érzéketlenséget, pusztán a preferencia-irányt jelzi az előnyösebb társadalmi folyamatok érdekében.

3. A nők társadalmi egyenjogúsítására az élet három területén: anyaként, dolgozó nőként és társadalmi szereplőként egyformán nagy szükség van. E területek egyformán értékesek, elkerülendő azonban, hogy utóbbi kettő az anyai szerep rovására menjen, vagy azt lehetetlenné tegye. A gyermekvállalás (vagy örökbefogadás) és gyermeknevelés anyagi és erkölcsi elismertségét egyenrangúvá szeretné tenni a társadalmi karriert építő nőével és férfiéval.

4. A férfiakat semmilyen körülmények között sem tekinti ellenfélnek, akiket “le kell győzni”. Nem akar a férfiakban bűntudatot kelteni az elmúlt évezredek patriarchális társadalmi viszonyai miatt, nem akarja leverni rajtuk azt, hogy eddig egyértelmű „előnyben” voltak, sőt látja és elismeri, hogy a férfiak számára is számos problémát jelent a társadalmi szerepek jelenkori gyors átalakulása. A konzervatív feminizmus törekvéseinek az egész társadalom elégedettebbé tétele a célja. Vallja, hogy a férfi és a gyerek boldogsága a nő boldogságának feltétele, és viszont, tehát mindenképpen a férfiakkal való együttműködésre törekszik.

5. A konzervatív feminizmustól távol áll az az elmélet, hogy a nemek közötti egyenlőségért úgy lehet a leghatásosabban küzdeni, ha a biológiai nemek közötti határokat nemlétezőnek tekintjük. Nem osztja más esélyegyenlőségi mozgalmaknak azt a szemléletét sem, amely a nemi szerepeket egyfajta (társadalmi) kényszerként éli meg. A nemek közötti átmeneti, átfedést mutató emberi szerepek, szexuális adottságok nem kérdőjelezik meg, és nem is írják felül a két nemről alkotott felfogást. Ez utóbbi határeseteket nem tekinti általános érvényűnek, és nem is akarja azzá emelni, a norma részévé tenni.

6. A konzervatív női civil szervezetek tevékenységeinek jelentős területei: a családvédelem (pl. válságba kerülő családok segítése, felelős párválasztásra és szexuális életre nevelés); a válságba került várandósok segítése, hogy gyermekük életét lehetőleg ne kelljen kioltaniuk; az anya és újszülött speciális igényeit jobban figyelembe vevő szülészetekért indított mozgalom (ez kiváló terepe a nem konzervatív nőszervezetek tagjaival való együttműködésnek is); valamint segítségnyújtás az anyák visszailleszkedéséhez a munkába, társadalmi életbe.

A konzervatív feminista mozgalmak szélsősége: “A nő dolga kizárólag a férj és a gyerekek ellátása, a háztartás vezetése. A férfi dolga a család anyagi hátterének biztosítása, a döntéshozás”-elvet kizárólagosan vallók, akik rossz néven veszik a nők beleszólását bármilyen közéleti kérdésbe. De úgy látjuk, ők egyre kevesebben vannak, ill. szűk, elsősorban szektákhoz, kisebb szubkulturális, politikai csoportokhoz tatoznak. Létezésük leginkább kétségbeesett válaszreakció a másik oldalon igen hangosan fellépők akcióira, lásd pl. a Femen áldásosnak messze nem mondható tevékenységét, ill. válasz a világban eluralkodó általános értékválságra, az erkölcsi normáknak az egyént és a társadalmat egyaránt veszélyeztető felbomlására. Ezzel együtt a konzervatív feministák úgy gondolják, hogy ez a patriarchális modell nem tudja megállni a helyét – gyakran külső okok miatt (a férfi elveszíti munkáját), ill. olyan zárt életformához, gondolkodáshoz vezet, amely elszigeteltséget, jövőtlenséget eredményez.

A fenti hat alapelv mentén gondolkodó nők (és férfiak) bátran vallhatják magukat konzervatív feministának. Érdemes lenne visszaadni a feminizmus fogalmának és mozgalmának eredeti sokszínűségét – a javunkat szolgálná.

A Felelősség Embere (Locke)

locke2013-as film a Locke. Címét a főhőséről kapta, John Locke – ról . (Tom Hardy játsza.) Remek lélektani film. Tom Hardy az egyetlen látható szereplője a filmnek, ami egy autóban játszódik, miközben ő maximális sebességgel hajt, hogy helyrehozzon egy hibát, amit pillanatnyi gyengeségében követett el, ám elég ahhoz, hogy romba döntse az életét.

Javaslom, először nézd meg, aztán olvasd el ezt az értelmezés-újramesélést! Én ugyanis mindent elmesélek újra, hátha rá tudom irányítani a figyelmed olyanra, ami ott volt ebben a nagyszerű tanmesében, csak nem vetted észre. (Igen, ez kicsit olyan, mint mikor a marhák a legelőn átkérődzik a már lenyelt ételt, hogy a még bennmaradt tápanyagot is hasznosítani tudja a szervezetük. Szóval, ha lenyelted a falatot: együtt átkérődzük.) Én itt láttam.

John olyan fiúként nőtt fel, aki egyet tanult meg: NEM SZÁMÍTHAT AZ APJÁRA. Nem volt ott, mikor megszületett, nem kapott nevet tőle, és hosszú ideig nem tudta ki ő. Elmenekült a családalapítás felelőssége alól.

Aztán megjelent, és alkohol és drogfüggőként szinte csak gondot és nehézséget jelentett  családjának. Mikor végül örömmel és büszkén bejelentette az övéinek, a már felnőtt fiának, hogy tiszta és nem függő többé, John szíve szerint megölte volna. Mert egész gyerekkorából hiányzott, az apja gyakorlatilag csak önmagával törődött. Előbb a mámorral, hogy elviselje az életet, aminek nem tudott megfelelni, az önmaga elől való meneküléssel, majd (egy fokkal jobb) a problémáival, és mire bevégezhette volna a fia nevelését, és átadhatta volna az Életnek – mint ifjú sast, amely innentől saját fészket épít, és a világot teszi jobbá – nos erre az időre vált egyáltalán alkalmassá rá, hogy  elkezdje az egészet. A rengeteg meg nem kapott törődés, a szégyenkezés a többiek előtt apja állapota miatt, és anyja plusz terheiben való osztozás fájdalma tört elő megjavult apjával szemben Johnban. De addigra a nehézségek már rég acélos emberré nevelték, így apja iránti engesztelhetetlen fájdalommal, de fegyelmezetten kilépett a világba, és elkezdte élni a saját életét.

Családos ember lett, szerető feleséggel, két csodás sráccal; kiváló építési szakember és jól boldogult az életben. Néha  persze kiküldetésre küldték, ilyenkor meg kellett küzdenie a magánnyal, de nem volt gond – míg egyszer három hónapig nem látta az övéit. Itt is minden a szokott módon zajlott, talán tévézéssel, kis sörözéssel enyhítette az egyedüllétet, ám az utolsó nap mindent megváltoztatott.

Ünnepeltek. Persze, természetes, végeztek, jól dolgoztak, van minek örülni. És Bethan, a 40 felett járó asszisztensnő, mikor mindketten be voltak csiccsentve, őszintén beszélt neki a magányról, a vágyról, hogy férfi érintse, és John is régen érezte a női gyengédséget: lefeküdtek egymással.

Generációs örökség? A pszichológiai evolúció apja meg nem oldott életét rajta kérte számon? Isten torolta meg a bűnt harmad és negyedíziglen? Bethanban élet fogant.

Mivel a hétköznapi élete haladt, mivel nem volt viszonya a nővel, csak tudta, hogy valahol messze gyereke növekszik, John nem tudta rászánni magát, hogy tisztázza a helyzetet a feleségével. Élete legnagyobb megbízása köszöntött közben be, egy elképesztően hatalmas épületalap elkészítése. És a gigászi munka előestéjén váratlanul, idő előtt megindul a szülés. Bár John nem tudja pontosan, min kell keresztülmennie, de nyomban elindul Londonba, kb. két órás útra, mert az ő gyereke nem élheti meg azt, amit ő: hogy az apja nincs vele, mikor felsír. John tudja mi a felelősség, és mi az Élet.

locke3Az út mozgalmas: családjával kell közölnie a valóságot, noha Katherine, a felesége kolbászokat sütött, felvette végre a kedvenc csapatuk pólóját, a fiúk várják őt haza, és egy izgalmas meccset akartak négyen, együtt végigszurkolni.  Ám John ígérete ellenére nem mehet hozzájuk. Aztán a főnöke kiborul, a művelet iszonyú nagy felelősség, negyedórás hiba millió fontos károkat okoz, egy teljes leállás százmilliókba kerül. Kirúgja Johnt. John mégis mindent igyekszik kézben tartani, nem hagyja cserben azokat, akik végig számítottak rá, noha ők most cseppnyi megértéssel sincsenek felé. Elképesztő koncentrációval vezet a megengedett maximális tempóban, küzd a felmerülő építkezési akadályokkal (nem megfelelő betont akarnak szállítani, az útlezárásokkal gond van, éjjel általában senki sem dolgozik már, tehát nehéz bármihez segítséget találnia, és az egyik zsalut rosszul szerelték össze, nem tartaná meg a ráömlő betont, stb.) valamint próbál feleségének segíteni, amikor az küzd a ténnyel, hogy szeretett férje, akibe a bizalmát fektette, megcsalta, és gyereke lesz egy idegen nőtől.

És Johnnak a kapcsolatában nehezebb helytállni. A helyzet nem oldható meg puszta logikával és tettrekészséggel. Érzelmek, szenvedélyek lángolnak fel, és szoknak meg vannak a saját törvényeik. Nem mindig racionális törvényeik. Pl. amikor az útlezárásokért felelős önkormányzati ember telefonszámát keresteti John az egyik fiával, édesanyja rajtakapja a fiút. Ő egészen másnak a telefonszámát gyanítja, és kétségbeesik az érzéstől, hogy a férje nem pusztán “félredugott”, hanem másba szerelmes. Egy ilyen helyzetben arra a kérdésre, hogy “John, még mindig azt állítod, hogy szükséged van annak a Cilliersnek a számára?” (Magyarul: “Tehát, John: őt vagy engem szeretsz?”) adott színtiszta, őszinte válasz: “Igen” egy házasságot dönthet romba.

locke4Telefonhívás telefonhívás után, a gyermeke édesanyjával is beszélnie kell, tartani benne a lelket, hisz annak a nőnek is nagy szüksége van rá, ráadásul a köldökzsinór folytja a babát, császározni kell, és rá kell vennie Bethant, hogy noha másképp akarták, egyedül nézzen szembe a gyerek világra jöttével, mert ez a gyerek érdeke. Közben végig vitázik a magában hordott apaképpel, szíve minden keserűségét és gyűlöletét kiönti, és kijelenti: “Én helyrehozom, amit te nem tettél meg. Ismét jelenteni fog az a név, hogy “Locke”, valamit.”

Végül az építkezésen minden rendbe kerül, viszont Johnt kiteszi otthonról a felesége. Mélyen megbántott önérzete, megalázottsága maga alá temeti. Mentségére legyen mondva, olyanokkal beszéli meg helyzetét, akik a “vegyél revansot”, ill. “üss vissza, hisz te kaptad az első pofont, ez kijár neked” elterjedt elvét követik. A “legyen fontosabb az önérzeted a családodnál” tanács betalál. John, miután közli vele a felesége, hogy esélyt sem ad neki bármit helyrehozni, elveszti  a kontrollt. Nem tombol, nem tesz őrültséget. locke2Percekig apátiába esik. Problémamegoldó módszerei érzelmi ügyekben csődöt mondanak, de 90 km/óránál, négy – öt fronton küzdve nem is lehet alkalmazni olyan eszközöket, amely mély sebek és egy összetört szív helyreállítására alkalmasak. Pl. nincs neki most az, ami nagyon kell: idő és erő nyitott szívvel meghallgatni, elfogadni, a fájdalommal és keserű haraggal teli körítésből a mélyben húzódó lényegre fókuszálni. Amúgy is kérdéses, ilyen pszichológiai eszközökhöz mennyire ért egy intelligens, jó lelkű, de rendkívül gyakorlatias ember.

Végül visszatér a valódi világba. Addig csörgetik telefonon, míg ismét fókuszálni tud, és  megint kézbe veszi addigi élete elvarratlan szálait. Melyek közül egyet sem akart elszakítani.

Megérkezik: London külvárosában éri utol két hívás. Az egyik fia hívja a takaró alól, és biztatja az apját, hogy noha most minden rossz, de remek tervük van: mindent felvettek a meccsről videóra, és majd másnap úgy tesznek, mintha semmiről nem tudnának semmit, és Anya süt kolbászokat, és végignézi velük, és örülni fog. Ugyanis egész végig a wc-ben volt, utána meg tányérokat tört össze a konyhában, de majd Apa hazajön, és minden jó lesz megint. John szemét ekkor lepik el először igazán könnyek. Az ő ártatlan, tudatlan és bízó fiai!

Aztán Bethan hívja, és John a megszületett, új, kis Locke sírását hallja a telefonban. A remény és jövő hangját. Bármi is lesz vele, ez a kis ember élni fog, és tudni fogja, ki az apja.

Továbbhajt a kórház felé, otthon, család és munka nélkül. De nem engedte ki a kezéből, hogy Apa, aki felelős a gyermekéért, még ha az édesanyját gyakorlatilag nem is ismeri.

;-)

Zoli