Férfiasan szembe kell néznünk az Élet kihívásaival. Ehhez nagy belső erő kell.
Kétségtelenül minden fiúban él a vágy, hogy Férfi és Férfias legyen, illetve azzá váljon. Gyermekkorunkban sokféle kimondott, vagy csak hallgatólagosan, gesztusokkal, utalásokkal közölt bölcsességet kapunk szüleinktől, a médiából, és barátainktól, vagy éppen ellenségeinktől. „Légy önálló!”, „Csak magadra számíts!”, „Segítséget csak a gyengék kérnek. S gyengének lenni – szégyen.” Ma, amikor nagyon sok minden a feje tetejére látszik állni velünk kapcsolatban, ami évezredekig működött, célszerű megvizsgálni ezeket a szellemi kincseket is: melyik arany, s melyik csillogó kacat csupán?
Vonzó az önálló, saját erejéből létezni és feladatait megoldani képes férfi képe, akire másoknak van szüksége, de neki másokra nincs. Afféle félisten ő, aki mindig ad, (időt, képességet, szakértelmet), megold, elrendez és cserébe csodálatot és irányító szerepet kap a közösségtől.
A valóság azonban az, hogy az irányítóposztokért majd’ mindenki szívesen ringbe száll, egy idő után inkább kötelesség és teher, mint hódolat és rajongás kiváltója, és legbensőbb igényeink (tömören: szeretni és szeretve lenni) még a puszta csodálattól nem elégülnek ki.
Álljunk csak meg! Van olyan egy férfinak, hogy szíve? Igaz, hogy kapni is, és nem csak adni akarunk? Hogy vannak érzelmi szükségleteink, melyek kielégítéséért cserébe szívesen lemondunk függetlenségünkről, és kapcsoljuk magunkat máshoz/másokhoz? Vagy esetleg gáz arról beszélni, hogy egy férfinak van (speciálisan férfias, de): LELKE?
Nos, nem könnyű. Egyrészt senki sem érzi magát szívesen síró-rívó puncikának, akinek a gerince helyén zselé csordogál, és ezt mástól sem szívesen hallja vissza. Másrészt viszont igenis vannak érzéseink, és érzelmi szükségleteink, amelyek megkívánják a magukét. Előbb-utóbb ezeket valahogy ki kell fejezni, vagy jön: a kiégés, megkeseredés. Játszmák, pótszerek, addikció.
Sokakban kelt ez félelmet: ha bevallom, hogy szükségem van a másik figyelmére, elismerésére, szeretetére, azzal sebezhetővé, kiszolgáltatottá teszem magam. Ki szereti ezt bevállalni, és a visszautasítás és csalódás kockázatát? Van azonban erre gyógyszer! A „B” terv. Mit teszek akkor, ha kudarc ér, amikor őszinte vagyok? Kiüvöltöm a fájdalmam az erdőben, agyongyepálok egy párnát, levelet írok valakinek beleírva mindent, és eltépem, filmeket nézek, sportolok, régi baráthoz fordulok? Érdemes ezt belül végigjátszani, mert ha sikerül megkapni az őszinteségünkkel, amire szükségünk van, az eredménye: bensőségesebb kapcsolat magunkkal és másokkal, jobb önérvényesítés, érzelmileg kiegyensúlyozottabb és boldogabb Élet.
Védőpajzs egy jó férfiközösség
Érzelmi biztonság legkönnyebben és elsősorban hasonló gondolkodású férfiak közt alakítható ki. Másokkal is, nőkkel, családtagokkal, de legtöbbször férfi érti meg igazán a férfit. Ott, ahol le merjük és tudjuk venni maszkjainkat, ránk rögzült szerepeinket, be tudjuk vallani hiányosságainkat, fájdalmainkat, és meg tudjuk osztani örömeinket. Nagyon fontos tudnunk, hogy természetszerűen (vagy Istentől eredően) vagyunk tökéletlenek. Akár így, akár úgy, de valami vagy valaki nálunk nagyobb alakította úgy, hogy egyrészt lelket, másrészt akár fájó hiányokat is ad, férfias erőink és jól funkcionáló készségeink mellé. Magunknak teszünk szívességet, ha ezt szégyenkezés nélkül elfogadjuk.
Kell, hogy részei legyünk olyan közösségnek, közösségeknek, ahol ránk is szükség van, számítunk, és számítanak ránk. Ezért is tartom olyan fontosnak, hogy férfiak időről időre összejöjjenek, és őszintén megbeszéljék az életük dolgait egymással, arra a kérdésre is fókuszálva, hogy milyen is, és hogyan kell ma Férfiként élni? Gyereket nevelve, nővel közösen, dolgozva és feltöltődve pl. hobbik által.
Kell egy hely, ahol a férfias attitűdök megélése (barkácsolás, erőpróbák, fair play versengés, apaszerep – közös, családi programok által) fejlesztése is megtörténhet. Ahol feltárulhatnak, megfogalmazódhatnak olyan élmények, melyekre amúgy nincs, vagy alig van idő.
Például annak az apának a története, aki a II. Világháború idején hazajöhetett szabadságra, de úgy, hogy szavát adta a hadnagyának: két hét múlva visszamegy. A családja, de a falu is marasztalta, mondván, nincs nyoma az eltávjának, bolond lenne visszamenni a pokolba. De az apa kötötte az ebet a karóhoz; a szavát adta, a hadnagya és a társai bíznak benne. Élve nem tért többé haza. (Kiemelendő az anya szerepe, aki táplálta a tisztelet érzését a gyerekekben, a már idős korú férfi ezért tudta ezt meghatottan elmesélni az édesapjáról. Hihetetlen, hogy az idősek mennyi tenniakarással tudnak bekapcsolódni egy körbe, és mennyi életszagú történetük van!)
Vagy a másik apa, aki kitartott szülőhelye mellett, pedig foszforral is bombázták őket (a foszfor még a téglát is átégeti, olyan magas hőfokon ég).
Kell a hely, ahol az is elhangozhat, ha a férj, mert veszekedtek, felesége bosszúja miatt az üvegházban töltötte az éjszakát, mert az asszonya fortélyosan kizárta őt a házból. És nincs megbélyegzés, gúny, háta mögött kitárgyalás.
Ahol meg lehet beszélni azt is, hogy mit kezdjen az ember azzal a ténnyel, hogy pl. a birtokszomszéd egy téglafalat húzott fel a kertjében, és nem hajlandó szóba állni erről. A példákat végtelenül lehet sorolni.
Ilyen közösségháló: a Férfiak Klubja, a Mentorformen és a Férfisátor, melyek oldalai megtalálhatók a Facebook-on. Alakulás alatt van a Férfihang Civiltársaság, mely többek közt mentálhigiénés munkát is végezni fog, s lehetőség szerint közösség, illetve közösséghálózat szervezést is.
Kit véd az én pajzsom? Kinek a pajzsa véd engem?
Kétségtelenül a férfinak a családban van egy támasz, tartóoszlop szerepe. Erejéhez és lehetőségeihez képest anyagilag hozzá kell, járuljon a családi kasszához, és ha abban fogy a garas, leginkább az ő dolga új bevételt felhajtani. Viszont hazánkban is egyre inkább meghonosodik, hogy ez a megtartó szerep lelkileg is érvényesüljön. Legyen jelen a férfi a családja életében: a szülőszobában, a kisgyermek körül, a gyereknevelésben, játékban, tanulásban, és a nők is igényelnek maguknak időt és figyelmet. Egyre több oldalról tartanak ránk igényt a körülöttünk élők, ami nagyszerű, de ehhez idő és energia is szükségeltetik.
Remek feltöltődés és egyúttal személyiségfejlesztő hatású, tehát mindebben segítségünkre van, ha időnként elvonulunk a barátainkkal: pecázni, virtuskodni (pl. focizni, vagy kenutúrára) és BESZÉLGETNI.
Őszintén, megértőn: Férfiasan.
A katonaságnál az a hely, ahol azok vannak, akiknek, minden teendőt futva kell elvégezni. A közelünkben is láthatunk olyan túlterhelt embereket, akik loholva végzik a teendőiket. Például, aki valamiért egyedül van és a férfias, nőies teendőket egyaránt meg kell csinálnia. Szokták emlegetni, a nők terheltségét, amikor dolgoznak, háztartást vezetnek, gyereket nevelnek. De a válás vagy özvegyülés után egyedül maradó férfi vagy nő helyzete sem könnyebb. Nemrégiben láttam a neten egy képet, amin egy farkas volt. A szöveg pedig mellette a magányosnak is tennie kell, amit a falkában élő tesz, csak neki egyedül. Tudnak, akarnak segíteni a párban, családban élők, ha látnak ilyen túlterhelt egyedül levőt? Azt kérdeztem tudnak? Rajtuk is igen sok teher van. Marad még energia az utódokra való figyelésen kívül másokra? Akarnak? Vagy csak kifogásokra és a saját temérdek dolgukra hivatkoznak? Tény, hogy valóban mindenki igen elfoglalt. Azért szerencsére, még akadnak, akiknek pillanatnyilag olyan életszakaszuk van, hogy az éppen nehéz terhelt segítségére legyenek idővel, figyelemmel, fizika, anyagi segítségekkel. Ne feledjük bármikor kerülhetünk segítséget igénylő helyzetbe. :) Kata
