Címke: férfiközösség

Én, Farkas

Emlékszem, Zoét mennyire szorongattam a szerelmemmel. Későn érő, gátlásos fiú voltam, és nagyon kötődtem hozzá. Nálam kicsit fiatalabb lány volt. Minden figyelme kellett, ha elismerően szólt egy másik srácról, rögtön féltékeny lettem. Jelzés értékű volt, mikor egyszer felmenve hozzájuk, egy elnyomott nőkről szóló könyvet olvasott éppen.

Farkas-10

Nagyon nehezen viseltem, mikor dobott. Hívogattam, próbáltam ismét felkelteni az érdeklődését, vádoltam, hogy kifacsart, mint egy citromot. De éreztem, hogy valójában én telepedtem rá, én fojtottam meg (irántam érzett vágyát mindenképp) a túlzott ragaszkodással.

Szakításunk után bűntudat, önvád és kisebbrendűség érzése kísért. Próbálkoztam más lányoknál is, de túl hamar akartam, hogy szerelembe essenek, hogy epedjenek utánam (később volt ilyen is, mesélek róla mindjárt.) Sikertelen voltam.

Aztán találkoztam Évával. Na, neki kellettem! Hajnalban, amikor elmentem tőle, sírdogált a vállamon, nem beszélhettem egy Kati nevű fiatal nővel, mivel pár hónapja volt egy sikertelen randink, és ő a barátságot még tartotta volna.

Éva fokozatosan vont az irányítása alá. Büszke férfi énem darabokként törte szét, felelősségre vonások, féltékenység, és időnként megalázó jelenetek, pl. sikoltozva veszekedni velem az utcán… De KELLETTEM neki. Nagyon is. Értékesnek éreztem magam, ha vért izzadva is, lelkileg ezerszer pofon ütve.

Aztán nyugodtabb idő jött, szóba került a házasság is, amikor egyik nap hiába kerestem a munkahelyén. A kollégái sajnálkozva néztek rám, és közölték, hogy munkahelyet váltott, másik városba költözött a szeretőjéhez. Állítólag a gyerek is útban volt már. Mekkora balek és milyen szerencsés férfi voltam egyben! Hát ezért volt nyugtom az utóbbi időben! Áldásom adtam Évára és új családjára, és továbbléptem.

Életemben először akartam egyedül lenni. Új hobbi jött, gondoltam élek a szabadságommal és kipróbálok dolgokat. Jó helyre kerültem, olyan pecások közé, akik időnként összejöttek a botok nélkül is. Beszélgetések, közös halászléfőzés, egy – egy kirándulás velük – és férfibölcsességek. Például, hogy a hozzám hasonló átlagférfit mennyire az áldozathozatalra neveli a társadalom. Udvariasság a nőkkel szemben, gyereknevelés, házimunka és persze munka, munka és munka a gyerekekért, a közös nyaralásért, gyakorlatilag bármiért, amit az asszony kitalál, és cserébe Müller Péteres lejáratás a köszönet. Hogy szerintünk minden nő szőke nő (átverhető, és átverendő).

Az új barátaim szerint fel kell fedeznünk és újraalkotnunk a saját férfivilágunkat. Volt, aki kurvázott, volt, aki a drogról próbált lejönni, neki terápia volt a pecázás. De a legtöbben egyszerű családos férfiak voltak, akár nagypapák, akik vallották, hogy lehet nekik is szavuk az életüket illetően. Akár a társadalommal szembemenve, vagy feleségeik elképzelései ellenére is. Igazából azonban egyikük sem volt kifejezett lázadó, csak megvolt az életükben a maguk férfikuckója, jellemzően a horgászás és a „Csapat”. És ez szent volt. Ezért szinte mindent félretettek. Megadták a világnak, ami a világé, és ugyanakkor elvették a világtól, ami nekik járt.

Már vagy három éve jártam közéjük, amikor belépett az életembe Zsóka. Az elején vele is hasonlóan indult minden, mint korábban. Hiányoltam, hogy nem adja egyértelmű jeleit annak, hogy szeret és akar engem. Aztán beszélgettem a fiúkkal a tónál. És pár napig nem kerestem Zsókát. Időt akartam mindkettőnknek adni, de főleg magamnak, hogy igazából mit is akarok vele. Végül ő hívott fel, hogy most akkor eltűntem?

Igyekszem nagyon tudatosan megélni Zsókával a szerelmet, társa lenni, figyelni rá, és érzelmeket adni – kapni. De azóta is eltűnök időnként a „Csapattal”. Nőmentes zóna – és Zsóka tiszteli ezt.

Kell a Férfinek a maga fajtája társasága.

Bajtársak közt a helyünk

Férfiasan szembe kell néznünk az Élet kihívásaival. Ehhez nagy belső erő kell.

Férfiasan szembe kell néznünk az Élet kihívásaival. Ehhez nagy belső erő kell.

Kétségtelenül minden fiúban él a vágy, hogy Férfi és Férfias legyen, illetve azzá váljon. Gyermekkorunkban sokféle kimondott, vagy csak hallgatólagosan, gesztusokkal, utalásokkal közölt bölcsességet kapunk szüleinktől, a médiából, és barátainktól, vagy éppen ellenségeinktől. „Légy önálló!”, „Csak magadra számíts!”, „Segítséget csak a gyengék kérnek. S gyengének lenni – szégyen.”  Ma, amikor nagyon sok minden a feje tetejére látszik állni velünk kapcsolatban, ami évezredekig működött, célszerű megvizsgálni ezeket a szellemi kincseket is: melyik arany, s melyik csillogó kacat csupán?

Vonzó az önálló, saját erejéből létezni és feladatait megoldani képes férfi képe, akire másoknak van szüksége, de neki másokra nincs. Afféle félisten ő, aki mindig ad, (időt, képességet, szakértelmet), megold, elrendez és cserébe csodálatot és irányító szerepet kap a közösségtől.

A valóság azonban az, hogy az irányítóposztokért majd’ mindenki szívesen ringbe száll, egy idő után inkább kötelesség és teher, mint hódolat és rajongás kiváltója, és legbensőbb igényeink (tömören: szeretni és szeretve lenni) még a puszta csodálattól nem elégülnek ki.

Álljunk csak meg! Van olyan egy férfinak, hogy szíve? Igaz, hogy kapni is, és nem csak adni akarunk? Hogy vannak érzelmi szükségleteink, melyek kielégítéséért cserébe szívesen lemondunk függetlenségünkről, és kapcsoljuk magunkat máshoz/másokhoz? Vagy esetleg gáz arról beszélni, hogy egy férfinak van (speciálisan férfias, de): LELKE?

Nos, nem könnyű. Egyrészt senki sem érzi magát szívesen síró-rívó puncikának, akinek a gerince helyén zselé csordogál, és ezt mástól sem szívesen hallja vissza. Másrészt viszont igenis vannak érzéseink, és érzelmi szükségleteink, amelyek megkívánják a magukét. Előbb-utóbb ezeket valahogy ki kell fejezni, vagy jön: a kiégés, megkeseredés. Játszmák, pótszerek, addikció.

Sokakban kelt ez félelmet: ha bevallom, hogy szükségem van a másik figyelmére, elismerésére, szeretetére, azzal sebezhetővé, kiszolgáltatottá teszem magam. Ki szereti ezt bevállalni, és a visszautasítás és csalódás kockázatát? Van azonban erre gyógyszer! A „B” terv. Mit teszek akkor, ha kudarc ér, amikor őszinte vagyok? Kiüvöltöm a fájdalmam az erdőben, agyongyepálok egy párnát, levelet írok valakinek beleírva mindent, és eltépem, filmeket nézek, sportolok, régi baráthoz fordulok? Érdemes ezt belül végigjátszani, mert ha sikerül megkapni az őszinteségünkkel, amire szükségünk van, az eredménye: bensőségesebb kapcsolat magunkkal és másokkal, jobb önérvényesítés, érzelmileg kiegyensúlyozottabb és boldogabb Élet.

Védőpajzs egy jó férfiközösség

Védőpajzs egy jó férfiközösség

Érzelmi biztonság legkönnyebben és elsősorban hasonló gondolkodású férfiak közt alakítható ki. Másokkal is, nőkkel, családtagokkal, de legtöbbször férfi érti meg igazán a férfit. Ott, ahol le merjük és tudjuk venni maszkjainkat, ránk rögzült szerepeinket, be tudjuk vallani hiányosságainkat, fájdalmainkat, és meg tudjuk osztani örömeinket. Nagyon fontos tudnunk, hogy természetszerűen (vagy Istentől eredően) vagyunk tökéletlenek. Akár így, akár úgy, de valami vagy valaki nálunk nagyobb alakította úgy, hogy egyrészt lelket, másrészt akár fájó hiányokat is ad, férfias erőink és jól funkcionáló készségeink mellé. Magunknak teszünk szívességet, ha ezt szégyenkezés nélkül elfogadjuk.

Kell, hogy részei legyünk olyan közösségnek, közösségeknek, ahol ránk is szükség van, számítunk, és számítanak ránk. Ezért is tartom olyan fontosnak, hogy férfiak időről időre összejöjjenek, és őszintén megbeszéljék az életük dolgait egymással, arra a kérdésre is fókuszálva, hogy milyen is, és hogyan kell ma Férfiként élni? Gyereket nevelve, nővel közösen, dolgozva és feltöltődve pl. hobbik által.

Kell egy hely, ahol a férfias attitűdök megélése (barkácsolás, erőpróbák, fair play versengés, apaszerep – közös, családi programok által) fejlesztése is megtörténhet. Ahol feltárulhatnak, megfogalmazódhatnak  olyan élmények, melyekre amúgy nincs, vagy alig van idő.

Például annak az apának a története, aki a II. Világháború idején hazajöhetett szabadságra, de úgy, hogy szavát adta a hadnagyának: két hét múlva visszamegy. A családja, de a falu is marasztalta, mondván, nincs nyoma az eltávjának, bolond lenne visszamenni a pokolba. De az apa kötötte az ebet a karóhoz; a szavát adta, a hadnagya és a társai bíznak benne. Élve nem tért többé haza. (Kiemelendő az anya szerepe, aki táplálta a tisztelet érzését a gyerekekben, a már idős korú férfi ezért tudta ezt meghatottan elmesélni az édesapjáról. Hihetetlen, hogy az idősek mennyi tenniakarással tudnak bekapcsolódni egy körbe, és mennyi életszagú történetük van!)

Vagy a másik apa, aki kitartott szülőhelye mellett, pedig foszforral is bombázták őket (a foszfor még a téglát is átégeti, olyan magas hőfokon ég).

Kell a hely, ahol az is elhangozhat, ha a férj, mert veszekedtek, felesége bosszúja miatt az üvegházban töltötte az éjszakát, mert az asszonya fortélyosan kizárta őt a házból. És nincs megbélyegzés, gúny, háta mögött kitárgyalás.

Ahol meg lehet beszélni azt is, hogy mit kezdjen az ember azzal a ténnyel, hogy pl. a birtokszomszéd egy téglafalat húzott fel a kertjében, és nem hajlandó szóba állni erről. A példákat végtelenül lehet sorolni.

Ilyen közösségháló: a Férfiak Klubja, a Mentorformen és a Férfisátor, melyek oldalai megtalálhatók a Facebook-on. Alakulás alatt van a Férfihang Civiltársaság, mely többek közt mentálhigiénés munkát is végezni fog, s lehetőség szerint közösség, illetve közösséghálózat szervezést is.

Kit véd az én pajzsom? Kinek a pajzsa véd engem?

Kit véd az én pajzsom? Kinek a pajzsa véd engem?

Kétségtelenül a férfinak a családban van egy támasz, tartóoszlop szerepe. Erejéhez és lehetőségeihez képest anyagilag hozzá kell, járuljon a családi kasszához, és ha abban fogy a garas, leginkább az ő dolga új bevételt felhajtani. Viszont hazánkban is egyre inkább meghonosodik, hogy ez a megtartó szerep lelkileg is érvényesüljön. Legyen jelen a férfi a családja életében: a szülőszobában, a kisgyermek körül, a gyereknevelésben, játékban, tanulásban, és a nők is igényelnek maguknak időt és figyelmet. Egyre több oldalról tartanak ránk igényt a körülöttünk élők, ami nagyszerű, de ehhez idő és energia is szükségeltetik.

Remek feltöltődés és egyúttal személyiségfejlesztő hatású, tehát mindebben segítségünkre van, ha időnként elvonulunk a barátainkkal: pecázni, virtuskodni (pl. focizni, vagy kenutúrára) és BESZÉLGETNI.

Őszintén, megértőn: Férfiasan.

Interjú Bedő Imrével a Férfiak Klubja alapítójával az RTL Klub reggeli műsorában

Bedő Imre

Bedő Imre

Érdekelte a műsorvezetőket. Ők sem voltak megelégedve azzal ami van. Tehát szükség van ránk. Akiket én ismerek: Férfihang, Férfisátor, Férfiak Klubja, Férfiak Lapja. Ez a négy férfias, értékőrző, értékfejlesztő és jelen van a facebook-on.

 

Interjú Bedő Imrével a Férfiak Klubja alapítójával az RTL Klub reggeli műsorában