„Milyen értékeket, viselkedésmintákat örökíthet tovább egy férfi manapság?
Ma már nincs hadsereg. Ma már például nem lehet bátran kiállni és megharcolni olyan értékekért mind például a hazád. A haza vagy a családod védelmezése nem értelmetlenné, hanem értelmezhetetlenné vált. A politikai „csatározások” is úgy történnek, hogy a résztvevők „életüket és vérüket áldozzák” a Fészbukkon, de férfiként, a való világ tetteinek mezején nagyon kevés lehetőség van, hogy valami kézzelfoghatót alkoss. Ma a munka egyre nagyobb része is virtuális térben történik. Így értékelődik fel ma az olyan minták a nyújtása: mint például a nőkhöz, a feleségedhez, a gyerekekhez való viszonyulás, illetve az élethez, a természethez a munkához és a szabadidőhöz, a barátokhoz és a szomszédokhoz való viszonyulás. Ilyen mélységben vannak már gondok. Ma már hallani olyanról, aki azért nem megy el a barátja lakodalmára (ami a tervek szerint egyszeri alkalom az életben!) mert aznap nincs kedve. Vagy a 12 éves Balázska és apja szövetsége abban tetőzik, hogy a birkozóedző előtt, aki 6 éve edzi Balázskát, az apuka „áll ki” azzal, hogy Balázskának aznap inkább gokartozni van kedve, ezért nem jön edzésre. Vagy írt nekünk egy idős néni, aki szólt a középkorú férfi szomszédjának, hogy a szomszéd fája el fogja nyomni a közös kerítésüket, legyen szíves tenni valamit, mire azt a választ kapta a néni, hogy ha akarja, jöjjön át és tegyen a fával, ami akar, mert bíz a szomszéd férfit nem csak, hogy nem érdekli a téma, hanem még egy fűrésze sincs a kertes házában. Érezzük, hogy történetenként hány meg hány érték sérül? Fel sem tudjuk sorolni…
Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy egyre több nőtől lehet hallani a kérdést, hogy hol vannak a férfiak? Mi lehet ennek az oka?
Érdekes, hogy mind férfiak mind nők tömegei felteszik már ezt a kérdést. Fontos látni, hogy ezt a kérdést nem a férfiakkal állandóan versengő, a férfiakat degradáló nők, hanem a férfiakat értékelő, a férfi-értékeket fontosnak tartó nők teszik fel. Magyarországon tényleg sokan vannak. A kérdésfelvetés jogosságát ma tényként kezelhetjük, és erre valamilyen választ kell adni. Én azon az állásponton vagyok, hogy az okokat, hogy miért jutottunk idáig, egyáltalán nem akarom firtatni. Azért nem, mert könyvek és tanulmányok garmadája született ebben a témában, miközben a helyzet egyre csak romlik. Azért sem szeretném ezt firtatni, mert olyan globális méretű problémákba ütköznénk, melyek a mi szintünkön, az egyszerű ember szintjén
kezelhetetlenek. Pontosan ezek a pro és kontra érveket felvonultató esszék, tanulmányok ástak árkot férfi és nő közé, több ezer éves megalapozottnak tűnő visszatekintések hergelik mindkét nemet a másik ellen, egyik nemet a másik ellen uszítva. Én értem, hogy ez jó üzlet, de nekünk, egyszerű embereknek a feszültségek és a nyomás csökkentésére, több nyugalomra, nagyobb harmóniára, sikerekre, örömre, büszkeségre és boldogsága lenne szükségünk. Ezért is javaslunk más utat, mint a globális harc. Én az ilyen harcban nem hiszek, az halottakat és sebesülteket termel – velük körül is vagyunk véve, legtöbbjük gyermek(!) – de megoldást és békét nem. Én a munkában és a józan észben hiszek. Ebből a magyar kultúrkörben jól el vagyunk látva, van mire alapozni. Én abban hiszek, hogy ezek a problémák, melyek férfi és nő között, valamint a férfiasság megnyilvánulásában keletkeztek, mindenkinek elsősorban egyedi problémája lehet, és egyedileg kell tudni megoldani, illetve azzal a társsal, akivel szövetkezett egy életre a családban, illetve a baráti körben. A mai világban, amikor már nincsenek kényszerek sem az emberi, sem a kapcsolati értékek megtartására, sőt sokkal nagyobb a lazítás irányába történő nyomás, csakis a magasabb fokú intelligencia és tudatosság segít. Mindenkit sokkal inkább felelőssé kell tenni azért, hogy a mai szabadságban szabadon és önszántából, (ezáltal nagyobb belső erőfeszítéssel) önmagát tartsa a „helyes pályán”. Csökkenteni kell a közös felelősséget, azt, hogy mindenért az állam, a bizottság, az elnökség, a tanács, a család, a férfiak vagy a nők a hibásak. Egyéni felelősség van, ezek adódnak össze. Önmagunkért, a céljainkért, a szövetségesekkel való kapcsolatainkért mi vagyunk a felelősek. Rá kell jönni, hogy a szerelmet és a szeretetet is csak racionálisan, tudatosan és magas intelligenciával lehet megtartani és ápolni. Ha nem szánunk tudatosan időt egymásra, ha nem tervezzük újra meg újra közös céljainkat, ha nem értelmezzük helyesen a minket ért impulzusokat (hogy pl. fáradtak vagyunk, vagy a másik tényleg meg akar sérteni…), akkor oda lesz a szeretet is. Ma mindenki arról beszél, hogy ha szeretet lenne, minden lenne, és valahogy kihagyják azt a részét, amiért ők a felelősek. Hogy ez nem csak úgy lesz, folyik az égből és valaki elterelte… Ez a tetteinkből, a viszonyulásunkból termelődik, amivel olyan értéket adunk és újra adunk másoknak, amit valóban értékelnek, amitől felnéznek ránk, ami táplálja a szeretet tüzét… Ezért nem akarjuk annak az okait firtatni, hogy „hová tűntek a férfiak?”, hanem okafogyottá akarjuk tenni a kérdést! Azzal, hogy újra felszínre hozva a férfiasság értékeit, megerősítjük a férfi jelenlétet, a felelősségvállalást, a döntésképességet, a cselekvést, mint kiemelkedő fontossággal bíró fogalmat, és megannyi más olyan értéket, amelyekkel a Férfiak és a Nők: a jövő generációk, a munkatársaik, a barátaik
épülésére, örömére, segítségére tudnak lenni. Arra motiváljuk a férfiakat, hogy tegyük a dolgunkat! Mi abban járjunk élen, hogy nem panaszkodunk, nem olvasgatjuk a tanulmányokat, hanem felállunk, és férfiasan elkezdünk lépkedni, egyik lépést a másik után. Nem a nőkben keressük a hibát, nem a világot szidjuk. Azon a fronton keresünk kiutat, amelyiket mi magunk befolyásolunk. És ez elsősorban a mi belső fejlődésünkről szól, utána arról, hogy konkrétan mikor kelünk és fekszünk, és mit teszünk közben otthon és máshol. Másodsorban attól függ, hogy szövetségeseink valóban azok-e, illetve ezeket a szövetségeket újra és újra meg tudjuk-e újítani? Tudunk-e keménynek lenni ott, ahol kell, és alkalmazkodni ott, ahol arra van szükség? Tudunk-e úgy építeni, értelmes szolgálatot vállalni, gyömölcsöző tetteket végrehajtani úgy, hogy közben férfiak maradunk? Tudunk-e boldogulni nőtársainkkal karöltve, egymással összekapaszkodva? Látható, hogy ezt a képet csak ellehetetlenítí a fölösleges energiavesztéssel járó, romboló, árkot ásó, feszültségnövelő, a nemeket angyali és ördögi alapon egymásnak ugrasztó tanulmányok és cikkek olvasgatása… Tehát ismét: nem akarjuk megválaszolni a kérdést, hogy hová tűntek a férfiak, hanem okafogyottá akarjuk tenni azt!
TIME magazin tavaly év végi vezércikkében, Camille Paglia, társadalomkritikus úgy fogalmaz, hogy „…erős férfi példaképek nélkül, kiket fel lehet karolni, vagy kiknek ellen lehet állni, a nők soha nem érhetik el és élhetik meg nőiességük fókuszált, mély értelmét”. Azonosulsz ezzel a gondolattal?
A FK-nak az a lényege, hogy a férfi értékeket ápolni kívánó, erős férfiakkal összegyűlve, egy olyan közös kisugárzást/megjelenést produkáljunk, ami a többiek számára teszi vonzóvá a férfi értékeket. Azt is mondhatjuk, hogyha minden fórumon azt sulykolják, hogy a férfiak „eltűntek”, pipogyák, döntésképtelenek, lusták akkor olyanok is lesznek. De ha mi azt mondjuk, hogy a férfi egy „szikla” akire mindenki más építhet, akkor még azok is „sziklák” akarnak lenni, akik, amúgy, egyáltalán nem „olyan” típusúak.. És a nűanszok is nagyon fontosak! Nem azért vagyok szikla, hogy a tó tükrében csodálhassam magam, hanem ezért vagyok szikla, hogy mások építhessenek rám! Akkor, ha mindenki egy kicsit ilyen lesz, már egy kicsit jobb lesz a világ… Nem nagyapáink korában, hanem a mai világban akarunk Férfiak lenni a Nők, a gyerekeink és közös boldogulásunk érdekében!
Válaszolva a konkrét kérdésre: Nem tudom, hogy a nők elférfiasodnak-e vagy sem, de a férfiak nem nőiesednek. Inkább semlegesednek, a nemességüket veszítik, nemtelenednek. Ha a mai világot az a vád éri, hogy túlzó a férfi energia dominanciája, akkor az biztosan nem a férfiak tömegeinek köszönhető. Ezen érdemes kicsit gondolkozni… És ezzel párhuzamosan, igazat adva Paglia-nak, az én véleményem az, hogy a női energiákat úgy tudnánk megsokszorozódni a világban, hogy ha a férfiak feltöltenék a maguk térfelét férfi energiával, azáltal több nőnek adva lehetőséget a női energiák kisugárzásának. A világ javítása vagy romlása tehát nem egyik nem dolga vagy felelőssége. Ezen az egyszerű logikán alapulva, az élhetőbb világ megteremtése egyértelműen a férfiak és a nők közös feladata, az Ő együttműködésük sikerén alapul. A Férfiak Klubjában alapvetés, hogy a férfiasság is csak a nők viszonylatában téma, ha csak férfiak élnénk a világon, akkor ez a kérdés fel sem merülne. Deklarált stratégiai céljaink egyike is ehhez tartozik: új egyességért dolgozunk férfi és nő között. Tesszük mi ezt a férfi oldalon, függetlenül a világ folyásától!
Összefoglalásképpen: három szó. FÉRFI. MINTA. PÉLDA. Először is férfivá kell válni, férfiként kell értékeinket valami felettünk álló szolgálatába állítani. A Férfi minta, a családban örökíthető modell, amelyet a közel élők szívnak magukba. Ez a minta lehet boldogságuk alapja, ez alapján tehetik értelmessé a felnőtt életüket. A férfi-minta
egyértelműen az apa szerephez kötődik. A férfinak dolga: férfiként a tágabb környezetének példát mutasson, hogy olyan értékes életet éljen, amely tágabb környezetének példaértékű azáltal, hogy milyen felelősségeket vállal, milyen jövőbe mutató stratégiák mentén éli az életét, hogy úgy viszonyul a többi dologhoz és, hogy tudja, több száz év múlva is van élet. A példa és a minta nem ugyan az! A példa az érték közvetítés kifele a világ fele; a minta a családban hat követést, vagy elutasítást váltva ki. Elég erre a háromra koncentrálni, tudatosan javítani ezeket. Ezek megfelelő itinert (mércét, vezérfonalat) adnak a családban, a munkahelyen, a baráti körben, a tágabb közösségekben. Férfinak, mintának, példának lenni! Mert ne feledjük, akárhogy is élünk, viselkedünk, így is úgy is példa és minta leszünk a körülöttünk élők számára. Ez nem tőlünk függ. A férfi, a minta és a példa minősége áll rajtunk…
És: csakis rajtunk…”
Pál György