Címke: család

Anyai intelmek egy csalódott fiatal nőnek

női intelmekNő: Hol rontottam el, Anyus?

Anya: Lányom, már az elején.

Nő: De én tényleg nagyon szerettem! Mindent megtettem, amit csak tudtam!

Anya: Kincsem! Először is: nem engedted férfinak lenni. Lovagiasságát arra használtad, hogy csipp-csupp feladatokra szórja szét magát, melyek jelentős részét te is meg tudtad volna tenni.

Másodszor, édesem: át akartad formálni a te ideáloddá! Nagyon keveset dicsérted, és nagyon sokat kritizáltad!

Harmadszor: Édesem, ő Férfi! Ha nem  mutatod ki, hogy tiszteled, hogy felnézel rá, és mások előtt is, főleg gyerekeitek előtt, idővel egy fiatalabb nő fogja ezt megadni neki. Nem biztos, hogy lesz ereje ellenállni.

Negyedszer: Melléálltál? Segítetted tervei kibomlását, ösztönözted, hogy legyenek saját elképzelései, a benne lévő alkotóerőt kibontakoztassa?

Ötödször: Bátorítottad, hogy legyen Férfi? Aki ha kell, konfliktusokat vállal fel magáért, értetek; odaáll a másik elé, a szemébe néz, és kiáll valamennyiőtökért. Hittél benne igazán, hogy a legjobbat tudja kihozni magából? Szívós türelemmel és kellő határozottsággal ezt el is vártad tőle?

Hatodszor: hányszor volt fontosabb a csillogó-villogó lakás az őt meleg öleléssel és csókkal fogadásnál?

Hetedszer: direktívákat adtál neki, vagy bölcs nőként terelgetted afelé, amit te szerettél volna? Hagytad, hogy Férfinek érezze magát melletted?

női intelmek2Nyolcadszor: tudtál kedvesen kritizálni? Vagy nyakon öntötted az érzéseiddel, aztán kezdjen vele, amit akar!

Kilencedszer: átvetted a lángot tőle, mint magját a méhed? Tudtál mögé állni, terheiből átvenni? Akár egy türelmes meghallgatással, és jó időben adott csókkal?

Tizedszer: igyekeztél elvarázsolni az ágyban? Elmondtad őszintén ő mivel tud, akár még az ágy előtt elvarázsolni téged? Megmondtad neki, hogy ezt végül is magáért teszi, mert a szerelemtől megittasodott nő sokkal többet ad, önként ad és szívesebben ad, mint aki a kötelességét teljesíti?

Édes Kincsem! Ha erre mind igen a válaszod, és mégis itt hagyott, akkor, hidd el, a legjobb történt veled, és adj érte hálát az Istennek!

;-)

Zoli

EZ-ÍGY-VAN! (Újratervezés – 12 perc a Valóságról)

ujraNem tudom, meddig lesz fenn az interneten, szívem szerint idetenném, de hát szerzői jogok, meg hasonlók. Mindegy, talán később is hozzáférhető lesz.

Nem sok szem marad szárazon, úgy vélem. Milyen idegesítő a feleség az elején (pedig csak szeret; segít, ahogy tud. Oldalborda: gondoskodik. Más kérdés, hogy már a férje helyett néz, gondolkodik, éppen csak levegőt nem vesz helyette.)

Aztán mélyül minden; gyengül az asszony, és a férj végre szóhoz jut. És tüskés védekezőből, gyengéd társsá nő. Lekapcsolja a zenét, mert hátha zavarja pihenő feleségét. Gond nélkül elismeri, ha igaza van. Hagyja magát terelni.

A búcsú, ajándékozásnak álcázva. “Ne maradj teljesen egyedül” – üzeni a feleség, és a férj persze ostoba szavak mögé rejti, hogy mennyire meg van hatva.

Az összeomlás. A gép ismétli a szót: újratervezés, újratervezés, és a férfi belátja, hogy nem megy, nem megy egykori felesége nélkül. És átalakíttatja a szerkezetet: az azontúl hű társa hangján szólal meg. Innentől mese szerű a történet, mert a hangon túl a személyiség is visszajön – ilyen sajnos nincs. Újra találkozás természetesen van.

Bevallom, szívesen azonosultam a férjjel.

A két főszereplő: Pogány Judit és Kovács Zsolt

A film pl. itt tekinthető meg.

Családi történet

gyerekszerelemKorán reggel van és ülök a kispadon, mert a kisfiam nem akar bemenni az óvodai csoportszobába. Szeret ő oviba járni nagyon, de még nem érkezett meg a saját óvónénije, és a folyosó túlvégén lévő ügyeletes csoport nem túl szimpatikus neki.
Bemászik az ölembe, simogat, ölelget, puszilgat. “Szeretlek, te vagy a legjobb anyuka, maradj még egy kicsit, várd meg velem Zsuzsa nénit!” – és más ehhez hasonló szívlágyító mondatok. Sietnék dolgomra, de természetesen maradok. Semmi nem lehet olyan fontos, hogy ne várhatna néhány percet. Így ülünk ott már egy ideje az érkező gyerekek és anyukák, apukák sajnálkozó tekintetétől kísérve.
Egyszer csak a folyosó túlvégén lévő szoba ajtajában megjelenik Bogi. A Bogi.
Rámosolyog a fiamra és kiáltja a nevét. Az én kicsikém pedig azon nyomban kiugrik az ölemből és kitárt karral fut a kislány felé, közben úgy kiáltja neki: Szerelmeeeeem!!!! Megölelik egymást és örömtáncot járnak. A csoportban ülő idegen óvónéni és dadus szélesen mosolyognak, én pedig megölelem mindkét kisgyereket, és indulok dolgomra. Probléma megoldva. Én már nem kellek ide Köszi, Bogi, lehetsz a menyem 15-20 év múlva.

Pálffy Tünde

Bedő Imre a Férfiak Klubjáról, Férfiakról, és a kiteljesedés terepéről: a családról 2. rész

A témák párbeszédes formában lettek kifejtve, azonban a kérdések nem a Férfiak Lapja kérdései. Egy jól megformált, terjedelmes és kész anyagot kaptunk. Ezért két részben közöljük.

“Milyen értékeket, viselkedésmintákat örökíthet tovább egy férfi manapság?

Bedő Imre

Bedő Imre

Ma már nincs hadsereg. Ma már például nem lehet bátran kiállni és megharcolni olyan értékekért mind például a hazád. A haza vagy a családod védelmezése nem értelmetlenné, hanem értelmezhetetlenné vált. A politikai „csatározások” is úgy történnek, hogy a résztvevők “életüket és vérüket áldozzák” a Fészbukkon, de férfiként, a való világ tetteinek mezején nagyon kevés lehetőség van, hogy valami kézzelfoghatót alkoss. Ma a munka egyre nagyobb része is virtuális térben történik. Így értékelődik fel ma az olyan minták a nyújtása: mint például a nőkhöz, a feleségedhez, a gyerekekhez való viszonyulás, illetve az élethez, a természethez a munkához és a szabadidőhöz, a barátokhoz és a szomszédokhoz való viszonyulás. Ilyen mélységben vannak már gondok. Ma már hallani olyanról, aki azért nem megy el a barátja lakodalmára (ami a tervek szerint egyszeri alkalom az életben!) mert aznap nincs kedve. Vagy a 12 éves Balázska és apja szövetsége abban tetőzik, hogy a birkozóedző előtt, aki 6 éve edzi Balázskát, az apuka „áll ki” azzal, hogy Balázskának aznap inkább gokartozni van kedve, ezért nem jön edzésre. Vagy írt nekünk egy idős néni, aki szólt a középkorú férfi szomszédjának, hogy a szomszéd fája el fogja nyomni a közös kerítésüket, legyen szíves tenni valamit, mire azt a választ kapta a néni, hogy ha akarja, jöjjön át és tegyen a fával, ami akar, mert bíz a szomszéd férfit nem csak, hogy nem érdekli a téma, hanem még egy fűrésze sincs a kertes házában. Érezzük, hogy történetenként hány meg hány érték sérül? Fel sem tudjuk sorolni…

Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy egyre több nőtől lehet hallani a kérdést, hogy hol vannak a férfiak? Mi lehet ennek az oka?

Érdekes, hogy mind férfiak mind nők tömegei felteszik már ezt a kérdést.  Fontos látni, hogy ezt a kérdést nem a férfiakkal állandóan versengő, a férfiakat degradáló nők, hanem a férfiakat értékelő, a férfi-értékeket fontosnak tartó nők teszik fel. Magyarországon tényleg sokan vannak. A kérdésfelvetés jogosságát ma tényként kezelhetjük, és erre valamilyen választ kell adni. Én azon az állásponton vagyok, hogy az okokat, hogy miért jutottunk idáig, egyáltalán nem akarom firtatni. Azért nem, mert könyvek és tanulmányok garmadája született ebben a témában, miközben a helyzet egyre csak romlik. Azért sem szeretném ezt firtatni, mert olyan globális méretű problémákba ütköznénk, melyek a mi szintünkön, az egyszerű ember szintjén

"Ha van egy kalapácsom, jól odacsapok a patriarchátusnak!" (Férfiaknak? - FL)

“Ha van egy kalapácsom, jól odacsapok a patriarchátusnak!” (Férfiaknak? – FL)

kezelhetetlenek.  Pontosan ezek a pro és kontra érveket felvonultató esszék, tanulmányok ástak árkot férfi és nő közé, több ezer éves megalapozottnak tűnő visszatekintések hergelik mindkét nemet a másik ellen, egyik nemet a másik ellen uszítva. Én értem, hogy ez jó üzlet, de nekünk, egyszerű embereknek a feszültségek és a nyomás csökkentésére, több nyugalomra, nagyobb harmóniára, sikerekre, örömre, büszkeségre és boldogsága lenne szükségünk. Ezért is javaslunk más utat, mint a globális harc. Én az ilyen harcban nem hiszek, az halottakat és sebesülteket termel – velük körül is vagyunk véve, legtöbbjük gyermek(!) – de megoldást és békét nem. Én a munkában és a józan észben hiszek. Ebből a magyar kultúrkörben jól el vagyunk látva, van mire alapozni. Én abban hiszek, hogy ezek a problémák, melyek férfi és nő között, valamint a férfiasság megnyilvánulásában keletkeztek, mindenkinek elsősorban egyedi problémája lehet, és egyedileg kell tudni megoldani, illetve azzal a társsal, akivel szövetkezett egy életre a családban, illetve a baráti körben. A mai világban, amikor már nincsenek kényszerek sem az emberi, sem a kapcsolati értékek megtartására, sőt sokkal nagyobb a lazítás irányába történő nyomás, csakis a magasabb fokú intelligencia és tudatosság segít. Mindenkit sokkal inkább felelőssé kell tenni azért, hogy a mai szabadságban szabadon és önszántából, (ezáltal nagyobb belső erőfeszítéssel) önmagát tartsa a „helyes pályán”. Csökkenteni kell a közös felelősséget, azt, hogy mindenért az állam, a bizottság, az elnökség, a tanács, a család, a férfiak vagy a nők a hibásak. Egyéni felelősség van, ezek adódnak össze. Önmagunkért, a céljainkért, a szövetségesekkel való kapcsolatainkért mi vagyunk a felelősek. Rá kell jönni, hogy a szerelmet és a szeretetet is csak racionálisan, tudatosan és magas intelligenciával lehet megtartani és ápolni. Ha nem szánunk tudatosan időt egymásra, ha nem tervezzük újra meg újra közös céljainkat, ha nem értelmezzük helyesen a minket ért impulzusokat (hogy pl. fáradtak vagyunk, vagy a másik tényleg meg akar sérteni…), akkor oda lesz a szeretet is. Ma mindenki arról beszél, hogy ha szeretet lenne, minden lenne, és valahogy kihagyják azt a részét, amiért ők a felelősek. Hogy ez nem csak úgy lesz, folyik az égből és valaki elterelte… Ez a tetteinkből, a viszonyulásunkból termelődik, amivel olyan értéket adunk és újra adunk másoknak, amit valóban értékelnek, amitől felnéznek ránk, ami táplálja a szeretet tüzét…  Ezért nem akarjuk annak az okait firtatni, hogy „hová tűntek a férfiak?”, hanem okafogyottá akarjuk tenni a kérdést! Azzal, hogy újra felszínre hozva a férfiasság értékeit, megerősítjük a férfi jelenlétet, a felelősségvállalást, a döntésképességet, a cselekvést, mint kiemelkedő fontossággal bíró fogalmat, és megannyi más olyan értéket, amelyekkel a Férfiak és a Nők: a jövő generációk, a munkatársaik, a barátaik

Alain Delon francia fimszínész (már idősebb)

Alain Delon francia fimszínész (már idősebb)

épülésére, örömére, segítségére tudnak lenni. Arra motiváljuk a férfiakat, hogy tegyük a dolgunkat! Mi abban járjunk élen, hogy nem panaszkodunk, nem olvasgatjuk a tanulmányokat, hanem felállunk, és férfiasan elkezdünk lépkedni, egyik lépést a másik után. Nem a nőkben keressük a hibát, nem a világot szidjuk. Azon a fronton keresünk kiutat, amelyiket mi magunk befolyásolunk. És ez elsősorban a mi belső fejlődésünkről szól, utána arról, hogy konkrétan mikor kelünk és fekszünk, és mit teszünk közben otthon és máshol. Másodsorban attól függ, hogy szövetségeseink valóban azok-e, illetve ezeket a szövetségeket újra és újra meg tudjuk-e újítani? Tudunk-e keménynek lenni ott, ahol kell, és alkalmazkodni ott, ahol arra van szükség? Tudunk-e úgy építeni, értelmes szolgálatot vállalni, gyömölcsöző tetteket végrehajtani úgy, hogy közben férfiak maradunk? Tudunk-e boldogulni nőtársainkkal karöltve, egymással összekapaszkodva? Látható, hogy ezt a képet csak ellehetetlenítí a fölösleges energiavesztéssel járó, romboló, árkot ásó, feszültségnövelő, a nemeket angyali és ördögi alapon egymásnak ugrasztó tanulmányok és cikkek olvasgatása…  Tehát ismét: nem akarjuk megválaszolni a kérdést, hogy hová tűntek a férfiak, hanem okafogyottá akarjuk tenni azt!

TIME magazin tavaly év végi vezércikkében, Camille Paglia, társadalomkritikus úgy fogalmaz, hogy „…erős férfi példaképek  nélkül, kiket fel lehet karolni, vagy kiknek ellen lehet állni, a nők soha nem érhetik el és élhetik meg nőiességük fókuszált, mély értelmét”. Azonosulsz ezzel a gondolattal?  

A FK-nak az a lényege, hogy a férfi értékeket ápolni kívánó, erős férfiakkal összegyűlve, egy olyan közös kisugárzást/megjelenést produkáljunk, ami a többiek számára teszi vonzóvá a férfi értékeket. Azt is mondhatjuk, hogyha minden fórumon azt sulykolják, hogy a férfiak „eltűntek”, pipogyák, döntésképtelenek, lusták akkor olyanok is lesznek. De ha mi azt mondjuk, hogy a férfi egy „szikla” akire mindenki más építhet, akkor még azok is “sziklák” akarnak lenni, akik, amúgy, egyáltalán nem „olyan” típusúak.. És a nűanszok is nagyon fontosak! Nem azért vagyok szikla, hogy a tó tükrében csodálhassam magam, hanem ezért vagyok szikla, hogy mások építhessenek rám! Akkor, ha mindenki egy kicsit ilyen lesz, már egy kicsit jobb lesz a világ… Nem nagyapáink korában, hanem a mai világban akarunk Férfiak lenni a Nők, a gyerekeink és közös boldogulásunk érdekében!

Férfiak és Nők közösen - egymásért és a világért.

Férfiak és Nők közösen – egymásért és a világért.

Válaszolva a konkrét kérdésre: Nem tudom, hogy a nők elférfiasodnak-e vagy sem, de a férfiak nem nőiesednek. Inkább semlegesednek, a nemességüket veszítik, nemtelenednek. Ha a mai világot az a vád éri, hogy túlzó a férfi energia dominanciája, akkor az biztosan nem a férfiak tömegeinek köszönhető. Ezen érdemes kicsit gondolkozni… És ezzel párhuzamosan, igazat adva Paglia-nak, az én véleményem az, hogy a női energiákat úgy tudnánk megsokszorozódni a világban, hogy ha a férfiak feltöltenék a maguk térfelét férfi energiával, azáltal több nőnek adva lehetőséget a női energiák kisugárzásának. A világ javítása vagy romlása tehát nem egyik nem dolga vagy felelőssége. Ezen az egyszerű logikán alapulva, az élhetőbb világ megteremtése egyértelműen a férfiak és a nők közös feladata, az Ő együttműködésük sikerén alapul. A Férfiak Klubjában alapvetés, hogy a férfiasság is csak a nők viszonylatában téma, ha csak férfiak élnénk a világon, akkor ez a kérdés fel sem merülne. Deklarált stratégiai céljaink egyike is ehhez tartozik: új egyességért dolgozunk férfi és nő között. Tesszük mi ezt a férfi oldalon, függetlenül a világ folyásától!

Összefoglalásképpen: három szó. FÉRFI. MINTA. PÉLDA. Először is férfivá kell válni, férfiként kell értékeinket valami felettünk álló szolgálatába állítani. A Férfi minta, a családban örökíthető modell, amelyet a közel élők szívnak magukba. Ez a minta lehet boldogságuk alapja, ez alapján tehetik értelmessé a felnőtt életüket. A férfi-minta

Férfiak

Férfiak

egyértelműen az apa szerephez kötődik. A férfinak dolga: férfiként a tágabb környezetének példát mutasson, hogy olyan értékes életet éljen, amely tágabb környezetének példaértékű azáltal, hogy milyen felelősségeket vállal, milyen jövőbe mutató stratégiák mentén éli az életét, hogy úgy viszonyul a többi dologhoz és, hogy tudja, több száz év múlva is van élet. A példa és a minta nem ugyan az! A példa az érték közvetítés kifele a világ fele; a minta a családban hat követést, vagy elutasítást váltva ki. Elég erre a háromra koncentrálni, tudatosan javítani ezeket. Ezek megfelelő itinert (mércét, vezérfonalat) adnak a családban, a munkahelyen, a baráti körben, a tágabb közösségekben. Férfinak, mintának, példának lenni! Mert ne feledjük, akárhogy is élünk, viselkedünk, így is úgy is példa és minta leszünk a körülöttünk élők számára. Ez nem tőlünk függ. A férfi, a minta és a példa minősége áll rajtunk…

És: csakis rajtunk…”

 

Pál György

Bedő Imre a Férfiak Klubjáról, Férfiakról, és a kiteljesedés terepéről: a családról 1. rész

A témák párbeszédes formában lettek kifejtve, azonban a kérdések nem a Férfiak Lapja kérdései. Egy jól megformált, terjedelmes és kész anyagot kaptunk. Ezért két részben közöljük.

“A Férfiak Klubja FaceBook oldala egy év alatt már több mint 60e követővel rendelkezik – itt nők is hozzászólhatnak a beszélgetésekhez – és egyre szaporodnak a “valódi” klubok is Kárpát- medence szerte. A klub ötletgazdájával és alapítójával, Bedő Imrével beszélgettünk.

Miért hoztad létre a Férfiak Klubját?

Bedő Imre

Bedő Imre

Meglátásom szerint a férfiak életének egy dolog tud értelmet adni, ha értékeiket valaminek a szolgálatába tudják állítani, valaminek, ami önmagukon túlmutat és önmagát túléli. Jó tulajonságaink, képességeink edzésének semmi értelme, ha csak l’art pour l’art (önmagáért) akarja fejleszteni az ember. Ha ezeket az anyagiak megszerzésének szolgálatába állítjuk, az még mindig csak eszköz! Mit akarunk tenni a pénzünkkel, a kitartásunkkal, az erőnkkel? Ha ezt fel akarod élni, önmagadban akarsz gyönyörködni, akkor ennek nincs semmilyen értelme. A férfiak túlnyomó többsége életének a családi szolgálat ad értelmet. Kevesen lesznek kiemelkedő művészek, kutatók, orvosok, papok. Így a legtöbbjük számára az igazi értelmes cél az anyagiak (ma csak) java részének megteremtése mellett a családi példa és a Férfi-minta továbbadása. Viszont ha a minta sérül – és ez ma kinek – kinek személyes felelőssége  –  akkor egy kockázatot örökít tovább, ahogyan genetikában is történik, mikor keletkezik egy génhiba. Ez a kockázat egy-két generáción belül olyan erős társadalmi bomláshoz vezethet, ami már visszafordíthatatlan.

Sok gyermek nő fel apa vagy férfi minta nélkül. Nagyon sok anya neveli egyedül gyermekét, és a férfi pedagógusok száma is nagyon lecsökkent. A családon kívüli nevelő hatást erősen korlátozták törvényekkel, mára inkább a száraz oktatás a cél. A férfi szerepek, a férfiasság és az értékeink veszendőbe mennek, az egyedülálló anyukák legnagyobb igyekezete mellett is eltorzulnak és a további generációkra ez öröklődik.

Úgy a férfiak, mint a nők azonnal visszaigazolják, csökken a tartás, a döntésképesség. A felelősségvállalás szitokszóvá és kerülendő gyakorlattá vált. És ami a legszembetűnőbb hanyatlás a férfiértékek területén: a cselekvés hiány, a tetteké, amit felváltott a túlelemzés és a meddő túlfilozofálás. Clint Eastwood mondja egy 2010-es interújában, amit az Esquire magazinnak adott, hogy „We are a pussy generation…” És szerinte ez pl. abban nyilvánul meg, hogy ameddig a régiek, ha észrevették, hogy odébb kell tenni egy nehéz zsákot, odébbtették. A mai férfi pedig azon gondolkodik, hogy vajon hogyan fogja majd pszichésen kezelni a „feladat” elvégzését…

Az erős férfiakat tömörítő, Férfi-értékeket megjelenítő közösségként olyan szeleteket kell tudnunk megmutatni a gyermekeknek, és a férfiak egy részének, amelyikből összeáll a Férfi és az Apa képe… Nagy felelősség, nagy feladat.

És a személyes motivációid. Miért szánsz erre időt, energiát?

Sokan kérdeznek erről és általában azt feltételezik, hogy csalódtam, dühös vagyok, sérültem. Pedig milyen szép az élet! Nem csak negatív motvációból lehet a tettek mezejére lépni. Sőt. Építeni csakis pozitív alapokon lehet.

Én alapvetően egy nagy társadalmi felelősséggel megáldott ember vagyok. Közgazdászként és értelmiségiként is azt gondolom, hogy akinek megadatott az, hogy többet tanuljon, utazzon, olvasson, tapasztaljon az életben, annak nagyobb a felelőssége az embertársai fele. Annak többet kell áldozni azok érdekében, akiknek ez nem adatott meg, akiket jobban terhelnek a napi feszültségeik, anyagi gondjaik, kilátásaik szűkössége. Az én környezetemben mindig komoly dolgokról van szó, nem csak beszélgetni akartam arról, hogy „valamit tenni kéne…”, hanem cselekedni is. Amiről egy Férfi szól…

Védelmező Apa - jelenet Az út című filmből, Viggo Mortensennel

Védelmező Apa – jelenet Az út című filmből, Viggo Mortensennel

További motivációt jelentett az, hogy a feleségem és én is, rendezett családi háttérre alapozva neveljük kis gyermekeinket, és aggodalommal tölt el a gyermekeim, családom jövője. Azt látom, hogy hiába akarom a mi értékrendünket átörökíteni otthon. Ha nem sikerül a társadalmi értékrendet egy kicsit javítani, akkor iskoláskorban a gyermekeim értékrendjét eltorzítja majd az a sérült társadalmi minta, amihez barátaikon keresztül alkalmazkodni akarnak majd. Én a boldogság alapjának tartom azt, hogy egy ember a másik nemhez bizalommal és az együttműködés szükségével forduljon, majd kitartással végezze az életfeladatát. Ez szeretném gyermekeimnek is továbbadni.

Személyes motivációt jelent csökkenteni mindenki nászéjszakájának feszültségét. Viccesen hangzik, de mára már a házasságkötőteremből kifele jövet összeszorul a párok gyomra. Oda lesz az édes tervezés gyönyöre, amikor eszükbe jut, hogy fogadóirodákban fabatkát sem adnának arra, hogy házasságuk túléli az első 6-8 évet. A válások száma, a statisztika ezt a gyomorgörcsöt jogossá teszi. Szívesen tennék azért, hogy ez ne így legyen. Hogy azok a párok, akik összekötötték az életüket, bátran és bizalommal tervezhessenek, annak tudatában, hogy felkészültek amire lehetett, és megoldják majd mindazt, amire nem készülhettek fel. Mert lesz kitartásuk, szándékuk. Mert tudják, hogy nem szórakozásra, illetve egymás életének édesítésére szövetkeztek, hanem egy közös feladatra, munkára, és egymás életének szebbé tétele ennek az eszköze, az élet fűszere és nem az élet célja…

Tudom, hogy nem a legmodernebb eszmék ezek. De ha a boldogságot keresi mindenki, akkor ezek mentén lehet, hogy megtalálja. Az ellenkezője mentén biztosan nem.

Van valamilyen lista arról, hogy ki a férfias vagy a férfi és ki nem, ezután a Férfiak Klubja mondja meg, hogy mi számít ilyennek?

mértékTermészetesen nincs. Sokat kerestük a téma helyes megközelítésének módját, és azt választottuk, hogy a kulturális gyökereinkre építhetünk, azokra a belső képekre, gondolatokra, értékekre, amelyeknek különböző részképei, aspektusai, darabkái mindannyiunkban ott vannak. Azok a közös nevezők, amelyek megmaradtak, amit mindenki ért, csak egy összepillantás, vagy egy fél mondat alapján is.

Mi a férfiasság kérdését teljes komplexitásában kezeljük, mindenkinek lehetőséget adva a keresésre, a csatlakozás pontjainak megtalálására. Úgy gondoljuk, hogy a férfiasság egy eszme. Egy idea, amelyik több száz mozaikdarabból áll, viselkedésminták, erkölcsi normák, öröklött és tanult, erősítendő vagy kontrollálandó tulajdonságok sokaságából. Ilyenek: a tartás, az udvariasság, a dícsőség, az erő, a tudatosság, a megbízhatóság, a folytonosság, a biztonság, a barátság, a döntésképesség, a vérszerződés, a harc, a cél, a pénz, a gyermek, az asszony, a ház, az otthon és megannyi fogalom. Mi azt valljuk, hogy minden fogalom attól lesz férfias és nőies, hogy a férfiak és a nők egészen különböző tartalommal és asszociációkkal töltik fel őket. Mi ennek a férfi oldalát keressük, ezzel is motiválva nemünk tagjait, ezen tulajdonságok, az eszménykép részeinek megélésére, szépségeinek keresésére. Mára ezek a fogalmak kiürültek, újra le kell porolni a mögöttes tartalmakat, fel kell fedezni a lényeget, mert ha azt fejben megtesszük, akkor a valóságban könyebb lesz olyanná válni…  A férfiasság ideája – ebből következően – nem élhető meg 100%-ban, ezért is nincs értelme ellenőrző-listáknak. De annak van értelme, hogy az eszme összetevőit kifényesítsük, háttértartalmait mélységeiben megvizsgáljuk azért, hogy legyen mihez közelíteni. Bruce Lee nyomdokaiban járva, mi is azt gondoljuk, hogy nem a tökéletesség, hanem a tökéletesedés a cél. Ha a Férfiasság eszméjéhez, vagy csak egy-egy részecskéjéhez való közelítés parányi lépés is jobb, hasznosabb, boldogabb emberré tesz bennünket és a környezetünkben élőket, akkor már megérte.

Nem a munka önmagában, hanem a másokért végzett munka neveli a Férfit.

Nem a munka önmagában, hanem a másokért végzett munka neveli a Férfit.

A másik kérdés az, hogy ki a férfi és ki nem. Sokáig kerestük azt, hogy a magyar nyelv szépséges megfogalmazása szerint mi az a határ, az a pont az életben, amikor a hím férfivá érik, válik. Rájöttünk, hogy ez nem életkor, nem iskolázottság kérdése. Az érettség az élethez való hozzáállásnak egy minőségét jelzi. A mi felfogásunkban valaki akkor válik Férfivá, amikor képes feladni gyermeki önző énjét, képes önmaga fölé emelni egy célt és annak alárendelni életét. Amikor a férfi rájön arra, hogy életének értelmet csakis az adhat, ha valami önmagán túlmutató, önmagát túlélő dolog építésére áldozza önmagát. Amikor észreveszi, hogy a saját személyiségfejlődését és boldogulását ezen a feladaton belül tudja leginkább megvalósítani, és nem akkor, ha önmaga minél magasabb szinten történő élvezetét akarja mindenáron biztosítani. Amikor „felveszi a szolgálatát”. Ennek persze a fordítottja is igaz. Szerintem nem válik Férfivá az, aki csak önmaga élvezetéért keres vagy épít.”

 

Pál Gyula

 

Férfiak Klubja jelkép

Férfiak Klubja jelkép

Családon belüli erőszak férfi nézőpontból

Megint csak nem tudományos elemzést fogok végezni. A szokásos élménymegosztás következik, bízva benne, hogy gondolatokat és érzéseket vált ki az ezt olvasóból. Ez a cikk nem szép dolgokról szól! Akik ragaszkodnak hozzá, hogy egy lap mindig szép és harmonikus dolgokról írjon, inkább ne olvassák el!

kulcsKét esetet mesélek el. Az elsőben egy anonim férfi emailjéből idézek:  “a feleségem úgy gondolta, hogy bebiztosítja magánterritóriumát: a szobáját, és a lakás összes belső ajtajához tartozó kulcsát elkezdte begyűjteni. Hogy ha kell, magára tudja zárni az ajtót, és egyikünk se tudjon bemenni hozzá. Közben kiabált, jelzőket aggatott rám. Az utolsó kulcsnál úgy gondoltam, nem hagyom. Nem zárhat ki teljesen a szobából. Elvégre a lakás az enyém is, és nem szoktunk csak úgy rátörni. Nagyon megalázottnak éreztem magam, ezért kezdtem az ujjai közül kifeszíteni az utolsó kulcsot. Feleségem sikítozott, a gyerekek sírtak, a szomszédasszony ránk hívta a rendőröket. Olyan zaklatott voltam, amikor ők beléptek, hogy le sem tagadhattam volna a dulakodást. Papír kitöltése, feleségem úgymond jóindulatú volt, nem jelentett fel – arról persze szó sem esett, mi vezetett ide, mennyire megalázott és megbántott engem az asszony. És mennyire tehetetlennek éreztem magam. A rendőrök is jót akartak, figyelmeztettek, legközelebb akár három napra is elzárhatnak, és pénzbüntetést fognak kiróni. (Milyen jó, mert ez az egész családot fogja sújtani.) Beszéljük meg, ha gond van.”

férfi, nőA másik, egy szintén anonimitást kérő olvasótól: “feleségem hazajött, valamit nem úgy talált, ahogy szerette volna, nekiállt dühösködni, és szidalmazni engem. Nem hagytam magam, bár úgy emlékszem, nem szidalmaztam viszont. Erre azért adni szoktam, bizonyos szintre nem vagyok hajlandó lesüllyedni. Végén megfenyegetett, vér fog folyni. (Késsel való bántalmazással már többször megfenyegetett.) Régebben ilyenkor mindig megijedtem, ezt ő észrevéve, teret nyert, és ha máshogy nem, így kiharcolta, amit akart. Ezúttal nem. Végiggondoltam, mit tanultam a bokszleckéken, és magabiztosan azt mondtam: „Jó, de nem fogom hagyni. Ha kell, a kezed töröm el.” Meghátrált. Nem folyt vér, nem lett bántalmazás. Tudom, kemény dolgot mondtam a feleségemnek, de ma rengeteg nő visszaél a közhangulattal, miszerint Családon Belüli Erőszak esetén ők csak áldozatok lehetnek. Mert ha nő üt, az nem számít, hiszen a lovagias férfi úgysem üt vissza. (A feministák az egyenjogúság címén, érdekes módon nem lobbiznak azért, hogy verekedésben is egyenjogúság legyen. Vagyis ha a nő verekszik, a férfi szintén verekedhessen, megvédhesse magát. EZ lenne az egyenjogúság.)

Még valami. Tudom az előzmények után furcsán fog hatni, de szeretem a feleségem.  Egyrészt a hitemben találok erre magyarázatot, számomra Krisztus ÉLŐ valóság, és tényleg újra és újra motivál a szeretetre, szolgálatra, megértésre, megbocsátásra. Másrészt a házasságunk nem csak ilyen epizódokból áll. A kedvesem tud szeretetteljes is lenni. Harmadrészt szentül hiszem, hogy nekünk egymással dolgunk van. A sorsom ezzel a nővel tudom csak beteljesíteni. Ha nem így lenne, más lenne mellettem. Végül van két szép gyerekünk. Az sem mindegy, hogy ők mindkettőnket szeretnek, és mindkettőnkre szükségük van.”

Mit lehet ezekhez a levelekhez hozzáfűzni?

Egyáltalán semmit.

 

férfi

A mai nő lehetséges helye

 

családRöviden: a feminizmus, és emancipáció hirdetőivel mélységesen egyetértek a következőkben.

A nő és férfi egyenlő értékűek – mint emberek. A nő nem egyenlő értékű a férfival a férfiasság terén. A férfi nem egyenlő értékű a nővel a nőiség terén. A férfi férfibb férfi a nőnél, és a nő nőibb nő a férfinél. Elvben ez olyan világos, mint a nap, de ma, a gender feminizmus idején alapvető dolgokat is ki kell tisztázni sokszor.

A nő helyét két szempontból közelítem meg. Először is a családon belül. Másodszor a társadalomban.

A család

A nő a család belső hierarchiájában a férfi alárendeltje. Ennek pontos mibenlétét azért nem egyszerű számomra meghatározni, mert minden családi struktúrán belül lehetnek egyedi megoldások. Pl. a lakás rendjéért, tisztaságáért a nő felel, tehát megteheti, hogy az egész családot (igen, a férfit is beleértve) szombat délután nagytakarításra „rendeli”. Persze nem úrhatnám stílusban, de ezt mindenki tudomásul veszi, hogy bizonyos okok miatt anyának így az egyszerű, a feladat végrehajtás így hatékony, tehát ennek a programnak alá veti magát mindenki. Ugyanakkor elmondható, hogy a fontos kérdésekben apa dönt. Nem egyedül, mert a hatékony vezetés egyik alappillére, hogy a mindenkit érintő döntésekben benne kell lennie az érintettek elképzeléseinek, ötleteinek, vágyainak –ésszerű mértékig. Ekkor mindenki magának érzi a döntést, szívesen tesz a megvalósításáért. aki úgy éri, hoppon maradt kompenzácó jár neki, egyéb vigasz, program, vagy legközelebb az ő igényeivel kezdjük a megvalósítást, esetleg alkalom adtán a most meg nem valósítható igényeit valósítjuk meg.

Fontos szempont a döntéshozásnál, hogy az alárendeltek –a család- nem gép, és nem hülyegyerekek közössége! Pusztán tekintélyelven – mert apátok mondja, vagyis a családi kisisten – ne hozzunk döntést, és ne hajtassuk azt végre! Jár a magyarázat, és elfogadható, őszinte érvek támasszák meg a másoktól esetleg áldozatot kívánó döntéseket! Ellenérveket ésszerű mértékig meghallgatni kötelező, hibákat belátni még inkább. De a jó döntést és elképzelést megvédeni úgyszintén. Nem kell továbbá bocsánatot kérni azért, mert a családfőnek hatalma van és él vele.

Itt jegyzem meg, hogy én elképzelhetőnek tartok olyan családokat is, ahol szigorúan el van osztva minden, ki van mérve az egyéni egyenlőség és döntéshozás mértéke, (kőkeményen emancipált család vagy a nő vezeti a családot. Ha működik, ha a férfi ennek szívesen alá veti megát –etyge. A cél a működőképes, harmonikus, vagy afelé tartó család. Ha ehhez feminista modell kell – hajrá! Mondjuk számomra több kérdést felvet: hogyan lesznek önbizalommal telt, felelősségteljes férfiakká az innen jövő fiúk, a lányok tudják- e majd, hogyan lehetnek nőies nők – de nem állítom, hogy ez megoldhatatlan feladat számukra. Hajrá, éljenek csak az Istenünk által felkínált szabadsággal!

Én is ezt teszem.

társadalom

angelaAngela Merkell ma Németország vezető embere. Állítólag elbír a feladattal. A Férfisátor (keresztény férfiszövetség) vezetői többször hangot adtak annak, hogy több nő kellene a politikába. Erről én ugyan nem vagyok meggyőződve, mert semmi olyat nem tud bevinni egy nő oda, amit egy normálisan gondolkozó férfi is ne tudna megtenni, de igazából mindegy ez nekem. Nekem tíz éven át voltak női főnökeim, nem volt gondom velük, mert nők voltak. Nagyszerű, rendkívüli emberek is voltak köztük, és átlagos, de megbízhatóak is. A munka és a társadalom más terület, mint az otthon. Tény, hogy több van a nőkben, mint a pelenkázhatnék, takaríthatnék, kiskert gondozása, és így tovább. Viszont ha ez elég egy nőnek, legyen már békén hagyva! Had maradjon otthon, neveljen gyereket, és tegye szebbé az otthonát! Az is fontos, hiszen minden társadalmat formáló intézkedés, gondolat onnan, az otthon légköréből nő ki. Egyáltalán nem mindegy, milyen hely az, amit így hívunk: „otthon”.

Még az kívánkozik ide, hogy míg egy fiatal férfi jól teszi, ha azokat az éveit a karrier építés, társadalmi helyzet megalapozására fordítja, addig egy fiatal nő inkább a család alapvetését tekintse még feladatának. Amikor a család már jobban tudja nélkülözni őt, akkor kellene kifelé fordulnia, a közösség a munkahelyek felé. Ilyenkor már kevésbé van rá otthon szükség, megteheti.

 

Amit Attiláról tudok

bányászMeghalt egy barátom. Szlovákiai magyar férfi volt. Elmesélem, amit tudok róla.

Mikor második fiam született, akkor találkoztunk Sümegen, a Férfisátor férfiaknak tartott elvonulásán. Igazi rocker volt, olyan Deák Bill kisugárzású. Mankójával jött velünk, ebédelni, előadásra, beszélgetésre, nótázni… (Hiányzik. Most is elfutja a szemem a könny, miközben írok róla.)

Második este volt rám ideje. Előtte fáradt volt, nótázás volt, nem ment. Akkor elmesélte balesete történetét.

Most már lassan húsz éve, hogy megtörtént. Bányában dolgozott. Hatalmas az összetartás ott a férfiak közt, egyvalakinek a figyelme vagy figyelmetlensége életeket menthet, vagy olthat ki. Hát most valaki figyelmetlen volt.

Nem a bányamunka során történt, hanem amikor már mentek hazafelé. Pontosabban a szállítószalagon ültek. Ilyeneken közlekedtek odalenn, egészen a kijáratig. Aznap javították az egyiket, és a munkás a motor felett nem rakta vissza a fedelet. Odalent vaksötét van. Csak azt látja a bányász, amit a lámpája megvilágít. Attila leszállt a szalagról.

A motor másodpercek alatt ledarálta a bal lábát. Attila valami csőbe kapaszkodva élte túl. Üvöltött kínjában, közben hallotta a hangokat maga körül: „Baleset történt!”, „Gyertek, segítsetek!”, „Attila bajban van!”. Állítólag több ember ereje kellett, hogy lefeszítsék a kezét a csőről. Időbe került, míg a felszínre vitték, és időbe, míg a mentő odaért. Rengeteg vért vesztett.

Az autóban kezdte érezni, hogy most valami más jön. Valami új, nem fog itt véget érni semmi, ami fontos. Az Élet. A kórházban látta a felvevő nővérke szemén, hallotta a hangjában, hogy nem reménykedik. Talán percei, egy fél órája van hátra.

Megműtötték. Aztán váratlanul a teste fölött találta magát. Az ezt követő rövid időszakra nem tért ki Attila részletesen, de egy ideig ott tudott teremni, ahol csak akart. Látta a Niagara vízesést, édesanyját, amint a konyhában dolgozott, a Szabadság szobrot New York előtt. „Most merre tovább?”, ötlött fel benne.

alagútEkkor került az alagútba. Semmilyen erő nem szívta magával, magának kellett magát előreküzdenie. Oldaljáratokat látott, sötétek és hidegek voltak. Benne néhány ember, dermedt magányban. Nem tudtak egymással kommunikálni, vegetáltak a – vélhetően – belső fagyban. (Itt jegyzem meg, hogy úgy látszik, van némi igazság azokban a tanításokban, melyeket az ezoterikusok terjesztenek. Asztrál utazás, alagút élmény a halál után, stb.) Ezek az emberek néha előrejöttek az oldaljárat nyílásához, és vágyódva előrenéztek a főalagút túlsó vége felé, ahonnan fény látszott. (Örök vágyódásban kell élniük? Vagy a remény viszi őket oda? Hogy akármilyen gonoszok is voltak a Földön, egy hajszálnyi esély még mindig maradt, hogy egyszer oda előre jussanak?)

Attila továbbmászott. Egy rétre jutott ki, amely gyönyörű volt. A közelben egy város állt, amelyet az öröm légköre töltött be. A város kapuján azonban nem tudott bemenni. Lehasalt, és megkapaszkodott a rét füvében. Nem tudta, előrejuthat-e, de vissza nem akart menni. Főleg nem az alagút oldaljárataiba.

Egy alak jelent meg előtte, szerzetes ruhához hasonlót viselt. Attila fölnézett rá, és megrémült. Az arca ennek az alaknak, mintha lángnyelvekből állt volna. Rettenetes hatalom érződött körülötte. De aztán Attila a szemébe tekintett, és meglátta benne a gyengéd szeretetet. Ez az ismeretlen ismerte és szerette Attilát. Megszólította, és bátorította, álljon fel nyugodtan.

Miután felállt, ismerte meg az idegent: Jézus volt az. Ezután végignézték a barátom életét. Amikor a baleset történt, Attila 18 éves volt. Mégis ez a 18 év gyorsan lepergett. (Érdekes egybeesés pl. Szepes Mária bizonyos tanításaival. Odaát másképp telik az idő. Több kiterjedése, dimenziója van állítólag.) Három jelenetet emelt ki Attila ebből az életfilm nézésből: egyszer, amikor ártani akart az iskolában egy társának. Haragos volt, bosszút akart valamiért állni. Ekkor Jézus elszomorodott. Máskor Attila otthon elmosogatott, senkinek nem szólt erről, és az édesanyja azt hitte, az édesapja volt az. Ekkor Jézus örült. A harmadik jelenet az volt, mikor azt látták, ő részegen botorkált hazafelé egy mulatságból. Ekkor Jézus (és vele Attila) nevetett.

Barátom nem fejtette ki, de utalt rá, hogy odaát nem mindent tartanak úgy bűnnek, mint mi itt. Erről nem beszélt többet, gondolom, a Tízparancsolat érvényben van, Jézus evangéliumi tanácsai érvényben vannak. (Furcsa lenne, ha az ezeket adó Isten önmagának mondana ellent a túlvilágon. J)

Ezután Jézus azt mondta, Attila ideje még nem jött el. Vissza kell térnie a Földre. Természetesen Attila nem akart. (Mint a hasonló élményen átesett emberek általában.) Jézus ekkor feltárta előtte jövendő életét, Attila megértette, miért fontos a Földön élnie, és megbékélt ezzel. Amikor beszélgetésünk másnapján erről kérdeztem, azt mondta, hogy amikor egy – egy fontos állomás eljön az életében, beugranak az odaát feltárt dolgok. Előre azonban nem tud semmit.

Attila visszakerült a testébe.

mankósMásnap borzasztó fájdalomra ébredt. Ez napokon át el sem hagyta. Nem tudott aludni, csak percekre, a fájdalomcsillapítók alig értek valamit. Pár nap elteltével odajutott, hogy kimondja: „itt vagyok Uram, ha meg kell halnom, készen állok rá. Vigyél magaddal!” Egyedül volt a kórteremben, az ágya mellé egy széket készítettek, az ágyát körbe elfüggönyözték. Nyári meleg volt. Váratlanul hűvös szellő lobogtatta meg az ágya melletti függönyt. ÉREZTE, hogy a székre valaki leült. Erre a pontra nem emlékszem pontosan, (már öt éve beszélgettünk erről) látta-e Jézust, vagy csak érezte. De utána mély álomba merült, és nagyon jókat álmodott. Azzal a tudattal ébredt, hogy „megerősítettelek, de most te is tegyél meg mindent!”. Attila felvette a keresztjét, felállt a padlóról, ahova az élet küldte, és nekiállt küzdeni. Amint jobban lett, mankót kért, és elkezdte gyakorolni a járást; egyáltalán együttműködött az orvosokkal mindenben azért, hogy visszatérjen az életbe.

Rokkantnyugdíjas lett, és idővel eljött az a lány az életébe, aki szerette őt így is, és a felesége lett. Kislányuk született, állítólag mostanában tizenkét éves. Attila mesélte, milyen érdekesek a gyerekek. Egyszer nem volt más, neki kellett mennie a kislányáért az iskolába. Mankósan, természetesen. Izgult, mit fognak szólni a lurkók hozzá. Azt mondta, elfogadták, teljesen természetesen viszonyultak az ő másságához. Ők még ilyenek. (J)

Azonban a történetnek még nincsen vége. Barátomnak a belső szervei fokozatosan ereszkedtek alá, nem lévén láb, amire támaszkodjanak. Szakadtak le. Időnként elővette a fájdalom, de állítólag borzalmasan. Öt éve azt írta, havonta kétszer –háromszor. Ilyenkor igazán Férfinek kellett lennie. Aztán azt hallottam felőle, hogy műtétre vár, valószínűleg Bécsben fogják megműteni. Talán jobb lesz. Azelőtt pár hónappal kör-emailt írt a felesége, hogy Attilának nagyon nehéz, ereje végén jár, földre nyomja a kereszt, amit az Úrtól kapott, imádkozzunk érte. Féltem akkoriban, mi még találkozni akartunk, sikerül-e? Írtam emailt neki, de közben fojtogatott az érzés: el fogja – e olvasni? Él – e még? Akkoriban már csak ritkán válaszolt nekem, azt írta, nagyon nehéz a gép előtt ülni, de számít rám, fontosak az elektronikus leveleim.

temető(Tudom, férfiatlan dolog a sírás, nem is sírok, csak könnyezem. Talán barátom itt áll a hátam mögött, és látja, hogy éppen róla írok. Jöjjön az utolsó fejezet.) A fájdalmak szaporodtak, és intenzitásuk nem csökkent. Attila némán viselte, ám egyre nehezebb volt. Egyszer megütötte a feleségét, miközben küzdött a testével. Szülei korábban építettek neki egy kis lakot, azt gondolták, úgysem lesz családja. Egy szoba, wc, fürdő. Amikor nagyon nehéz volt, ide húzódott be. Most is így tett, és az édesanyja látta el. Vett egy plazma tévét, hogy megnézi az Olimpiát. Írt egy sms-t a családjának, „Nem akarom, hogy így lássatok, nem akarom, hogy titeket terheljelek önmagammal.” Már nem nézte meg az Olimpiát. Az édesanyja talált rá: megfojtotta magát.

Állítólag, ha még pár hónapig bírja, magától ment volna el. Csak egyszer találkoztunk az életben.

Barátom, barátom, nagyszerű ember voltál, de valljuk be: büszke is. Miért nem támaszkodtál jobban a téged szeretőkre? Miért nem láttad be, hogy erre szükséged van? Vajon kislányod mit választott volna: viselje mogorvaságod, miközben tudja, hogy szereted, vagy ott álljon a sírod mellett? És voltak barátaid is! Nem szégyen kérni! „Gyertek hozzám, látogassatok meg, mert különben nem bírom!” Most már mindegy. Hiszem, ott élsz, abban a gyönyörű városban, és naponta találkozol előtted elment szeretteiddel és Jézussal.

A viszontlátásra Attila!

 

Zoli

Őrzőink (1) 2. rész

Pados Zsolt

Pados Zsolt

Pados Zsolt, a Vas megyei Gyermekvédelni Szakszolgálat vezetője adott magánemberként interjút lapunknak. Az első rész Őrzőink (1) névvel keresendő a keresőben.

–  A függés biztos, a leépülés biztos, ez minden drognál így van, intellektuálisan – van tapasztalat rá, sajátkézből – erős leépülés következik.

Mit teszünk? Meg kell védeni a drogtól a gyereket – ez az első lépés. Büntetőjogi. Ha ezt nem tudom, a gyereket zárom el a veszélyes világtól. Ismétlem, nem teljesen, de ellenőrizhető kapcsolata legyen vele. Mert Ikerváron a bejárathoz jön a díler, elhajtani nem tudom; feljelentettem: kiröhögött. EZ VOLT, Zoli.

És ez nem elég, mert a rosszat blokkolni mindig kevés. Helyette adni kell valamit, ami építő és örömteli. Tanulnak, de nekik leginkább speciális tanulás, tanulási terv és foglalkozás kell, meg a szabadidejüket strukturálni. Nem túl mereven, de csellengők ne legyenek.

Nevelőszülők kellenének. NAGYON kellenének. Rengeteg támogatást kapnak, és még sincsenek. Anyagi, lakhatási, stb. támogatást. Itt, nyugaton és tőlünk nyugatabbra is gond az elidegenedettség.

A tipikus mai, modern átlagmentalitás: maradok a saját köreimen belül. Dolgozom, család, barátok, privát örömök, és kész. A koldus mellett elmegyek, a segélyszervezeteket nem támogatom, még a politika is annyiban érdekel, hogy a sör mellett elvitatkozom a félinformációimról, de szavazni már nem biztos, hogy elmegyek. ÉS büszke vagyok magamra, hogy jó ember vagyok. Valamennyire persze, de sokszor lusta, közömbös, kényelmes. Illetve annyi energiát ölök a személyes életem különféle igényeinek kielégítésébe, hogy már nem is jut a körülöttem élők számára. Közterhek nem érdekelnek: amiből tudom, kivonom magam, mert az mind idegeneknek megy, csak azt nem gondolom végig, hogy azok az idegenek azok, akikkel egy utcában lakom, köszönünk egymásnak, együtt utazom a vonaton, akik mellett elsétálok az utcán, várok a moziban vagy a fodrásznál. Emberek, mint én.

– No, igen. De visszatérve a gyermekgondozásra: Kelet – Magyarországon, ahol nincs ilyen jó világ, több a nevelőszülő. Biztos a pénz miatt is, de ott jobban tudják az emberek, hogy függnek egymástól. Hogy szükségük van egymásra.

Mit gondolsz arról, hogy ha beszélgetni kezdenének egymással a különböző felfogást képviselő csoportok, valamiféle megegyezés legyen a közös értékrend kapcsán? Pl. a kereskedelmi televíziók, amelyek nagy hatással vannak az emberekre: az egyházakkal, a közszolgálati televíziókkal.  Ha legalább beszélgetnének egymással.

– Igen, ez kéne, folyamatos beszélgetések, tárgyalások a különböző ideológiai, politikai oldalak között..

Amit tettek is követnének.

kézfogás– Igen, de még ez sincs. Meghallgatni, és tisztelettel (!) nem tudjuk egymást. Inkább erősíteni a saját tábort, lehetőleg túlkiabálni a másikat, ilyen tv az egyiknek, olyan rádió a másiknak… és a politika hevíti is ezt. Mert ma itthon nem arról szól, hogy figyeljünk a másikra is, ami értékes, ismerjük el, ha engedi, vegyük át, mint az ő ötletét (és nem sajátnak feltüntetni). Ma az van, ha a másik oldal bármilyen jó törvényjavaslatot ad be, BÁRMILYEN jót, mert ő adta be, el kell sikálni. Ha a politika így működik, amely példát ad, akkor nem vitás, hogy a társadalom sem lesz jobb. Ez nem kérdés.

Tendencia a másik lehúzása, feketítése, emberileg lejáratása. Nem azt mondom, az enyém jó, ezért meg ezért. A másik maga, és amit mond: rossz. CSAK rossz. Éppen csak ördögnek nem nevezzük a szemben lévőket. Ők meg persze minket. Vidám Magyarország.

– Vitakultúránk nincs. Nyugaton ez jobb. Összességében nehéz hinni a javulásban, mert a hozzáállás nem olyan. Nincs bocsánatkérés, megbocsátás, a másik igazának elismerése, példa az árnyaltabb megközelítésre. Egyszerűsítés van: minden fekete és fehér.

Én is azt látom, hogy a nagy politikai és ideológiai áramlatok a felszínen korcsolyáznak. Amikor a konkrét valóság, és az azzal foglakozó szakemberek, tudósok, kutatók megszólalnak, hogy amit oly hévvel hirdetnek, azt a valóság azért annyira nem támasztja alá, ők nem kapnak publicitást. A mélységbe, a konkrét hétköznapok szintjére igen kevesen szeretnek leereszkedni. Nem is könnyű, mindig időt és energiát követel, de a Valóság, amire építeni lehet, csak így tárja fel magát.

– Meg a bűnbak nyújtása. Gyere, adunk neked célpontot, amire ráüvöltheted minden sérelmed és haragod és fájdalmad. Ami átmenetileg könnyebbülést hoz, csak megoldást nem. Nem a széppel és igazzal vonz, és az épülés, fejlődés lehetőségével, hanem farkasfalkát formálnak, ami az erő érzetével tölti el a hétköznapok taposómalmában önmagát sokszor kicsinek és jelentéktelennek megélő embert. De mi van utána? Tudjuk – semmi jó. Mert a hangadók sem néznek túl sokszor pillanatnyi érdekeiken.

Meg az alap hozzáállás: harcoljunk a rossz ellen! Miért nem: építsük a jót! Mindkét oldalra igaz: konzervatív, liberális, úgy látom, egy kutya ebben a kérdésben.

Mert még ha morcos: akkor is Szép

Mert még ha morcos: akkor is Szép

– Zoli, mind emberek vagyunk. Mind sebzettek. A pápától kezdve Irina Sevcsenkón, a Femen szélsőséges feminista szervezet vezetőjén át, tehozzád. Vagy hozzám. Ki beszél ma szépről? Ki tudja ma, mi az, hogy: Szép? Hogy ez fontos, jelentős? Persze, elhagyható, de drágán megfizetünk érte. Hogy örülni kell, pihenni kell; kiegyensúlyozott, természetes ritmusú életet kell élni? Divat: a gyerek az eleve agyonkoptatott farmerját összevagdossa, mert ez a divat. Nem hordanak öltönyt az emberek, alul lepusztult farmergatya, felül zakó. A nők nem vesznek fel szép nadrágot, csinos szoknyát, ami megmutatja a formás fenekük, meg a szép csípőjük, hanem olyat, amiből kilóg a fenekük és a hasuk. Gusztustalan, szerintem. Egyszerűen a lepusztításról szól az életünk.

– Vannak, akik szerint szervezetten, összeesküvés szerűen.

– Amit én nem tudok, de a pusztulattal találkozom, akár tudatos, akár rejtetten működő tendencia. Ha szépről, eleganciáról beszélsz, akkor fennhordod az orrod. Vagy mi a Jó? Relatív ma.

De mi az, ami bevált? Ami kiállta az idő próbáját?

– Ez jó, erre lehetne építeni, de tudod, mi van? Mindig hoznak egy ellenpéldát, és a valóság rettentő árnyalt és sokszínű, szóval lehet találni, ami miatt le lehet húzni, amit mondasz. Elgáncsolnak az első körben. Zoli, szenvedélyek működnek itt, sokszor be nem vallott vágyak, erők, nem az ész. Az csak eszköz fedni a valódi tartalmat, ideológiát gyártani a tudattalanból megnyilvánuló késztetéshez. Bár aztán sokszor nem is tudattalan, hanem az azt képviselő személy megátalkodott és makacs, mert rabja saját természetének.

Példa, megint. Katolikus Egyház kétezer éves. Pár birodalmat túlélt. Betegápoló rendek, hithirdetők, vértanúk. Valamit letett. Mi van róla? A nagy mumus, tilalomfa (a Szabadság Isten idején!) gyerekmegrontó papokkal, meg hogy ötszáz évvel ezelőtt, amikor hatalma volt, hogy élt vissza vele, inkvizíció, amely már rég nincs, sőt II. János Pál pápa bocsánatot kért érte, de ettől függetlenül szinte csak a rosszat hallani. Ha filmet készítenek, az a női pápáról készül, aki valószínű sose létezett, és főműsoridőben a gyalázatos életű Borgia pápákról látsz; ami érték, azt a kisebb nézettségű közszolgálati tévé mutatja meg. Meggyőződésem, hogy emögött a Sátán áll, akkor már nyíltan is mondjuk ki. Szellemi hatalmakkal küzdünk, írta Pál apostol, és ez szerintem is így van. Nézd meg az amerikai filmeket! Ha jövő: romok, pusztulás, magány, hordák, veszélyek.

Vagy csillogó-villogó technika, rend, de rideg, hideg, közönyös, elárvult, magányos emberekkel. Szép, tiszta, egyszerű, természetes, harmonikus sehol. A Különvélemény című filmben (ami szerintem pont erről szól, az emberi géniusz uralja a világot, és nem alázatosan együttműködik a már meglévővel, a Természettel – megismerve és tovább fejlesztve azt) látható az erős váltás: a három zseni iker borzalmas lelki szenvedések közt, valami félig hal vegetációban a bűn elleni harcban, majd a központi hatalmú ember bűnbánata után (össze is roppan bele, öngyilkos lesz, pedig JÓT akart, de a saját feje után – szépen képzelhetjük magunk a helyébe) végül Emberként: mint szép, ifjú hölgy, és fiú ikerpár, egy fákkal és növényekkel teli helyen, csendes otthonban, békés környezetben, víz közelében.

pár– Férfi és nő. Ami szintén természetes. Vonzódás, házasság, gyermek. Ma nem ezt látjuk. Pl. jön a „Pride”, a Büszkeség Napja. Én, mint gyermekvédő szakember felháborítónak tartom, hogy a gyerekeknek ez követendő példa lesz, nem problematikus helyzetként kezelik, amit türelemmel, megértéssel, de a helyére lehet tenni, hanem egy: kíváncsi lesz rá, bevonzódik, kettő: elhiszi, hogy ez természetes. Meglehet, a homoszexuális azt mondja, ez jó, de én azt gondolom, aki nem ezekkel az adottságokkal született, annak káros, és egy igazi, értékes és szép, izgalmas emberi élettől fosztja meg magát. Megint, Zoli: példa. Dolgoztam homoszexuális emberekkel, látensekkel, akik tényleg kínnak élték meg a heteroszexuális kapcsolatra épülő családot, és valójában nem voltak már rég jelen benne. Nos, ő menjen, és élje meg a homoszexualitását. De vannak mások is. Akik élték a homoszexualitást, de nem voltak tőle jól. Bántotta őket, bűnnek élték meg, és tényleg gyógyulni akartak. Hát ők akkor azt tehessék! Mert nekik az a segítség. Önismétlés ismét: a Valóság árnyalt. Pusztán elvek mentén nem megragadható. Kell hozzá szív is: megértés, bizalom, hit és intuíció. Bátorság.

Amúgy szerintem ma Magyarországon a homoszexuálisokat nem bántja senki. A társadalom nagy része toleráns. De ahogy a felvonulók viselkednek, mutogatják magukat, az veszélyes a gyerekeknek. Elég régóta dolgozom velük, meg családapa is vagyok, úgy gondolom, megalapozott a véleményem. Attól, hogy van néhány speciális eset, akiknek tényleg az a jó, ha megéli addig rejtett homoszexualitását, még nem jelenti azt, az azzá kellene formálni a társadalmat, vagy örökbe adok nekik gyereket, akit aztán hogyan nevelnek heteroszexuálissá? Amikor Apa is férfi és Anya is férfi? Vagy nő? És a gyerek mit tehet erről? Érdeke neki nem természetes közegben felnőni? Érdeke, hogy abortálják? Ki képviseli a gyerekek érdekeit? Te ismersz valakit? A homoszexuális mondja a magáét, aki abortálni akar, az mondja a magáét, a vér szerinti szülő bemegy a gyámhivatalba és mondja magáét, ha abuzálja, ha nem, de a gyerek hol és hogy tud felvonulni? Szóval toleráljuk a homoszexuálisokat, legyenek helyeik, alkalmaik, ahol összejárnak, ismerkednek, de szemérmetlen, visszataszító és főleg veszélyes reklámba ne kezdjünk az életmódjuk mellett.

Igen, én is láttam, bocsánat, de undorító kinézetű és öltözékű homoszexuálisokat felvonulni, hogy arra kellett gondolnom, itt egy fontos cél van: és ez a megbotránkoztatás. Ezzel elfogadást elérni? Mert normálisan felöltözik, és kiáll: itt vagyok, ahogy élem a hétköznapjaim, dolgozom, barátaim vannak, értékes és hasznos ember vagyok, fogadjátok el az én eltérő szexuális érdeklődésem, ha nehéz, akkor is, mert nekem nehezebb azt hazudni, ami nem vagyok: az tökre ott van. De ami ma megy…

– Még egy utolsó téma: férfiakkal foglalkozó orgánumtól jöttél. Hát: „hol vannak ma a férfiak?”

ölelés3Sokan mondják, hogy a politikában és a döntéshozásban kevés a nő. Üvegplafon, egyebek. Én meg azt mondom, hogy az igazán fontos területeken: oktatás, nevelés, gyerekvédelem, szociális terület, egészségügy – alig látsz férfit. Ahol rengeteg és fontos hatás éri a következő generációt, de a már meglévőt is. Mindenütt kéne férfi is, nem is kevés. Férfiemancipáció. Ahol a gyengék vannak, mert még formálódók, vagy gyengék, mert szenvednek, mert hiányaik vannak. A lehajlás képessége hol van a ma férfijában? Pont, ahol az ő erejére nagy szükség lenne, hogy megossza azt. Viselje, illetve segítsen viselni más terhét, gyengeségét. Ahol az ő magatartása, hangja, fellépése hiányzik. Mintát adó viselkedése. Bizony. A segítő attitűdjük a nőknek erősebb. A segítő szakmák velük vannak tele.

– Talán mert egy férfi másképp segít. Felhúz egy házat. Megszereli a hűtőt. Az átlag férfi a lelkéről se tud könnyen beszélni, ha direktbe kell. Kezdjünk el velük kertet felásni, falazni, és kis idő, és megindulnak a sztorik, a munka szünetében pedig sokszor az álarcok lehullanak, és valódi történetek és érzések jönnek elő. Mintha kéne egy férfias tevékenység, ami mentén egyszerre csak megnyílik a férfi psziché, és – nem viccelek! – gazdag tartalma előáramlik. Direktbe nőknek megy könnyen, meg nőies férfiaknak. Nekik természetes, hogy van lelkük, és foglalkozni kell vele, az átlag férfi erre akkor jön rá, ha nem funkcionál rendesen. Ha kínja van. Már ha hajlandó belátni, hogy van kínja. Mert sokszor inkább elmenekül előle, pl. alkoholba. Nagyon nehéz sok férfinak szembenézni saját sebezhetőségével, gyakorlatilag, hogy nem ő az Isten. Aki pedig pont sebezhető, erre legjobb példa megnézni egy feszületet. De a halott barátja, Lázár sírjánál is sírt, és Jeruzsálemet is megsiratta. Bizony van szíve, ami csak azért nem szakad meg értünk, meg végtelen nagy. Azért ott van erő. Ha csak ember lenne, már sokszorosan belehalt volna a fájdalomba, amit egymásnak okozunk.

Kérlek! Hordozz engem!

Kérlek! Hordozz engem!

– Nos: férfiak. Igen, másképp segít a férfi, de mégis a személyes, bensőséges közegekbe akkor is be kéne vonódniuk, nem mindig a külső világban alkotni és teremteni – mert kellenek. A lélektől lélekig áramló folyamatokba, a családon belül, a segítő szakmákon belül. KELLETEK, FÉRFIAK! És ezt most nem egy nő mondja. Tudom, ez plusz teher, de hatalmas megerősítés is, mert a gyerek, a jól tartott (érzelmekre, odafigyelésre gondolok elsősorban) asszony, a segítettek, a jó irányba terelt gyerekek, felkarolt idősek, betegek, összességében meghálálják. Célt, küldetést adnak, a fontosság és hasznosság érzését, és a szeretettség élményét. Melyik férfi bírja sokáig ezek nélkül? Amit az ilyen szerepvállalás ad, az mind természetes és helyes „tudatmódosító”, míg, aki azt hiszi, megvan nélkülük, az valódi, de nem természetes hatásmechanizmusú tudatmódosítókhoz fog nyúlni: mértéktelen szex, ital, drog. Szeretet és bensőségesség helyett legyen mámor. Na, a mámor szalmalángjánál nem fog felmelegedni.

Csak ötletelek, de be lehetne vonni a férfiakat talán alkalomszerűen, de ismétlődően. Mert azért kell némi nőies attitűd az olyan szakmákhoz, mint a tiéd vagy az enyém (ápoló vagyok) ez nincs minden férfinak, és nem kell őket átnevelni. De nyílt napot tartani, amikor bejönnek a férfiak, beszélgetnek a segítettekkel, ismerkednek velük, konkrétan dolgoznak esetleg velük – azt talán lehetne.

– Vannak ilyen programok, pl. motoros klub, tiszta férfi az egész, Ikerváron, de nem rendszeres, nincs elterjedve.

Még nagy akadály, hogy a magyar férfi minden jó szándéka mellett rengeteget gürizik. Anyagias szemléletünkből (a társadaloméból, nem a férfiakéból pusztán) is ered ez, amin ISZONYÚ nehéz változtatni, csodák végeláthatatlan sorozata kéne hozzá, mert a nyugatot akarjuk behozni, állandóan, holott ott nyári hőségben már bocsánat, de hullanak az öregek, mert a gyerekeik, akik vigyázhatnának rájuk, száz kilométerekre nyaralnak. Nálunk meg azért csak melléjük áll a legtöbbször valaki, (ritkán nem nő, de nem akarom korholni a férfiakat, ők akkor épp a második műszakot húzzák) és még mindig sokkal összetartóbbak vagyunk összességében, mint a más szempontból valóban civilizáltabb nyugat.

– Akkor maradjunk ennyiben, Zoli, köszönöm, hogy megkérdeztél a fontosnak gondolt dolgainkról.

És én köszönöm a válaszaidat.

;-)

Zoli

Néhány gondolat a lányok neveléséhez

illusztráció

illusztráció

3 lányos apa vagyok, 25 és 19 év közötti lányokkal megáldva. Ez 47 évesen nem „szokványos” felállás.

Tekintettel arra, hogy sikerült jó tapasztalatlanul belevágni az élet és a lányos apaság sűrűjébe – túl egy váláson és az ezzel kapcsolatos traumákon – a kérdéskörnek – lányok nevelése – van egy fajsúlyos második dimenziója: tudniillik a lányok által „megkapható” apává ill. férfivá nevelés.

Ebben a kettős dimenzióban mozognék.

A válás, de már az előtte lévő hosszú sivatagi menetelés – amelyben nem tudtam már úgy figyelni rájuk, ahogy szerettem és nekik is jó lett volna – abban a tapasztalatban részesítette őket, amelyet a lélektan „távoli apa”-ság-nak hív. Azonban az a tény, hogy mégsem lettem „felszívódó” apa, amely „eltűnik hirtelen, mint erdőben a vadnyom”, talán arra is rámutathatott, hogy az Apa, ha távol is van, létezik, és a távolból, nagyon kevés eszközzel, sebzetten is gondoskodhatik. Legalábbis küzdve-küzd és bízva-bízik.

Ha neveltem valamit a lányaimon, akkor legtöbbet az eleséseimen, melléfogásaimon túl, a felkeléseimmel, a  „beépített” útvonal újratervezéssel és újranavigálással, az Élet iterációval való felfedezhetőségének megmutatásával sikerült. Talán legtöbbet a férfikönnyeimmel, amelyet néha nem tartottam vissza, nem szégyelltem előttük sem, és amivel néha talán nem magamat, hanem a valós veszteségeket és mulasztásaimat, gyengeségeimet sirattam.

Talán nem csak nekem, de nekik is nehéz, de talajra állító, szabadító felismerés, hogy a férfi 2. útja – túl a fölfedezett intimitáson – milyen nehéz és hosszú az alázatos, de céltudatos, a gyengéd, de határozott, integrált férfiassághoz. Néha olyan mint a Kármel útja, amely a végtelenségig vékonyodik, de aztán mégsem tűnik el valahogy csodálatosan.

Talán nemcsak nekem van szívbemarkoló tapasztalatom, de nekik is képük,fogalmuk arról, hogy férfivá/apává érni, sok munkás idő és tapasztalat dolga, és kölcsönös ön és egymás-nevelés férfiak és nők, házastársak (és házukat vesztett szülő-szövetségesek), apák és lányok részéről. Remélem, hogy nem (vagy legalább ellenállóan) esnek majd abba a kísértésbe, hogy „készen kapni” gondoljanak majd férfit, társat, gyermekeik apját.

Most pedig egyre hálásabb vagyok a kései gyümölcsökért, a bontakozó harmóniáért, kölcsönös tiszteletért, az egymásba elszenvedéssel vájt-vágyott és növekedő befogadás-konténereinkért. Óriási öröm a egyre jobban kimutatott hálájuk, az odaadásuk, amely már sokrétegű, felnőtt hála, másoknak is szóló el és befogadás – ígéret/üzenet egy jövendőbeli Jövendőbelinek a jövőbe.

Sursum cordis férfitársak – ha a fű kinőtt utánunk sincs veszve semmi a nap alatt!

 

Apicu