„Jó lesz vele vigyázni, magasabbról vannak összeköttetései”! :) A legmagasabb szinten levő összeköttetés, a legerősebb segítő, ki is? Kire mondjuk? Vele van az isten? Van akin látjuk, hogy bár vannak nehézségei, mégis sikerül megoldásokra lelnie. Érdemes hinni. Erőt ad. Hányan tapasztaltuk, a sorozatos traumák után, hogy csodával határos módon valahogy fenn maradtunk. Már mi magunk is szinte lemondtunk önmagunkról és akkor egyszer csak erő jön valahonnan. Mintha a teremtőnek még tervei lennének velünk. Elkezdünk segíteni önmagunkon. Majd magyarázatokat gyártunk. Segíts magadon az isten is megsegít, mondogatjuk. Kívülre helyezzük a segítőnket, vagy belülről jövőnek érezzük? Elhinni próbáljuk, hogy önmagunkat húztuk ki a bajokból a hajunknál fogva. Az erőt ki is adja? :) Kata
Címke: hit
Láng
„Az elektromágneses hullámoknak az emberi szem által érzékelhető tartománya a látható fény (látható spektrum). Látható fény a vegyértékelektron-átmeneteknél keletkezik. A Gerjesztéskor, annak hatására az atommag körül mozgó elektron egy nagyobb energiájú pályára ugrik, majd onnan visszazuhanva egy fotont bocsát ki. A keletkező foton hullámhossza az energiaszintek különbségétől függ. A Gerjesztés történhet pl. hő hatására, vagy egy másik foton által.
Isten… tényleg ott van (tanúságtétel – valós epizód)
Az első karateversenyemen az utolsó pillanatban egy fiatal mester úgy döntött: siaira lép. Ő: jó tizenöt évvel fiatalabban, ezernyi technika ismeretében, gyorsan, szívósan, s mi – negyven és ötven fölött, én még csak három vizsgán túl. A tizedik a mester vizsga.
Szerencsére Attila 8 : 1 – re kivert az első összecsapásban, így nem kellett átélnem, milyen az, ha az ellenfél azt tesz velem, amit akar. Iciripiciri az esélye, hogy találatot érjek el, annak ellenben nagy, hogy csak véletlen tudjam kivédeni az ellenfelemét. Ugyanis trükkös is volt, kedvenc támadása volt úgy indítani egy rúgást, hogy két eltérő módon fejezhesse be. Melyiket védje az ember? Századmásodperc alatt…
Na, már túl voltunk az egészen, de magamban még birkóztam az élménnyel, mikor szelíden becsúsztatta Isten a gondolatot az enyémek közé:
„Zoli nem akarnál behívni ebbe a helyzetbe? Tényleg egyedül akarsz birkózni a félelmeiddel?”
Meglepődtem a figyelmességen és előzékenységen. Főleg mert a gondolat mögött az erőket is éreztem gyülekezni, nem csak afféle odavetett mondat volt. Isten – Isten.
„Öööö, elég…”
„Ja, buta vagy, hogy nem jutott az eszedbe magadtól. De nem gáz, ha nem ragaszkodsz a butaságodhoz. ;-)”
„Megtennéd? Segítenél?”
„Szerinted? Akkor ez felteszem: igen volt.” Gondolatban bólintottam. Abban a pillanatban mint a rossz levegőt kifújták a félelmet belőlem és derűs napfény áradt szét bennem.
A helyzet egyébként roppant egyszerűen oldódott meg: a versenyen felnőtteknél is bevezették a korosztályos bontást. Soha nem kellett ilyen Ifjú Titánnal szembeállnom.
Zoli
Egy bátorító dal:
A Remény Jelenése
Helyszín: Szatmárnémeti, Férfi Lélekerősító Hétvége. Kerestem a barátomat, Adriánt. Éppen gyónt, egész addigi életére vonatkozóan, Életgyónást végzett. Takarították az Úrral az Élet Vizének kútját, hogy felfakadjon és bőséggel fakadjon fel. Nos, én közben találtam valamit. Ezt:
Animus és Anima.
A felfelé néző, aktív, ható, férfias erő, és a lefelé néző, passzív, befogadó, nőies. Animus felül kék (férfias) alatta rózsaszín (nőies). Dominánsan férfias, szubdominánsan (rejtetten) nőies. Anima felül rózsaszín, alatta kék. Dominánsan nőies, szubdominánsan férfias.
Együtt: Egység és Egyensúly.
Hol találkoztam még hasonló szimbólummal?
Jelent valamit? Talán. Nekem erőt és reményt ad. Kívánom, adjon másnak is. A Magány Századában.
;-)
Zoli
Mindenütt jó, de legjobb: az Otthon! (Férfitalálkozó Erdély közelében)
A XXI. -ik század: A Magány Kora. Széthulló családok, tönkrement kapcsolatok, ezerarcú, éppen ezért láthatatlan ellenség, mely emberi kapcsolatainkat rombolja. Lövészárkot húz férfi és nő, szülő és gyermeke, ember és ember közé. Milyen jó annak, aki, ha természetes módon már nem lehet családja, talál olyanokat, akik közt igazán otthon érezheti magát. Nekem a Szatmárnémeti – beli Szent József férfiközösség egyre inkább ilyen. Már építjük hazai megfelelőjét.
A Koczinger Tibor és barátai által alapított közösség március végén lelki napokat tartott az otthonukban, és várta a szövetséges közösségek tagjait. Az idei már a sokadik rendezvény volt, ilyenkor már csak azok jönnek el, akik komolyan gondolják. Az érdeklődő turizmus ideje eddigre lejárt.
Körülbelül harminc férfi gyűlt össze a fenti teremben a Szent János apostol plébániáján. Szombat délelőtt, első nap. A program rögtön a központi témával kezdődik. Személyes gondok, és erőforrásink hozzájuk. Két hatalmas papíron gyűlik az információ. Örömmel tölt el, hogy a zölddel írott gondok lapja, se címet nem kap, se utol nem éri a piros, „ERŐ” feliratú lap szó mennyiségét.
És bebizonyosodik: nehéz a férfiembernek, hogy ne tevékenységén keresztül szemlélje önmagát. Már egy óra elment a találkozó idejéből, és bár hangosan ki lett nyilvánítva a szándék, hogy magunkról meséljünk, élményeinkről, gondjainkról, hogy mi hogyan éljük meg a világot, életünket éppen ott, ahol tartunk, egyre a tervek, munkák, eredmények vagy azok hiánya van terítéken. Akad, aki kiselőadást tart a magyarság jövőjéről, én ezt a szónoklatot bírom legkevésbé, ki is megyek a WC ürügyén. Mire visszaérek, már egy rutinosabb református lelkész viszi a szót, és ő mer megnyílni, és meri mesélni életét, önmagát. „Amikor eljön az ideje, engedd fiadat a helyedre!” figyelmeztet, elmesélve egy közeli élményét valakiről, akit hiába adott bele mindent, édesapja nem jutalmazta elismeréssel, és nem bátorította szabad, önálló szárnyalását. Ma az apa kénytelen lassan felszámolni a gazdaságot, mert nincs, aki továbbvigye, a fia pedig lelki segítségre szorul. Mivel nem növekedhetett, hát összeomlott. Ki járt mindezzel jól? Úgy tűnik, senki.
Amikor az Erő témáját vesszük elő, olyan történetek sora következik, hogy csak bámulok. Az apa, aki a világháború során otthon maradt, noha szinte mindenki elmenekült. Pedig kaptak „áldást” eleget. Ellenség katonái, foszforos bombázás, csatározások. Mikor kérdezték a gyerekei, miért maradt, mindig azt válaszolta: „Mert ti üzentetek a jövőből.”
Az apa, aki meghalt a becsületért. Szó szerint. A tisztje látatlanba, pusztán bizalomból hazaengedte, mert hitt benne, hogy betartja a szavát és visszamegy frontszolgálatra. S bár sokan mondták neki: „Maradj itthon, soha senki nem kéri ezt rajtad számon!”, ő visszament. Megígérte a tisztjének. A Don kanyarnál aztán meghalt. A nagypapa korú fia még ma is büszke rá, holott hat éves volt, mikor ez történt. Az arcára sem emlékszik talán, de a hősiességére igen. Minden bizonnyal az édesanyja sem úgy értékelte a helyzetet, hogy a hülye férje, aki ha hazuggá lett volna, még most is velük lenne. Inkább: a férfi, aki jót állt a szaváért.
Őszinték vagyunk, bizony kiderül (újfent), hogy kihívás lehet az időskori szexualitás megélése is. Attól, hogy valaki idős, még eléggé férfi. Ebben is.
Kihívás az elerőtlenedés megélése. Nagy tanítónk a természet, hisz mindnyájan megöregszünk. Ám a kihívás sokszor a teljesítéséhez szükséges erőt is magában hordozza. Megijednünk nem kell.
Délután Keresztút. Végig elmélkedjük Jézus halála előtti utolsó óráit. Laci, aki a kezdetektől őrangyalunk, teszi lehetővé, hogy részt vehessünk rajta. Az időeltolódás miatt a megérkezéstől fogva csúszik és szakadozik a közreműködésünk: állandó gond beazonosítani, hol helyezkedünk el az időben. Vendéglátóink egy órával előbbre vannak, mint mi. Már első este Laci ment meg minket, és visz el a város közepéből a szállásra, majd az ő figyelmének köszönhetően érünk oda a Keresztútra, de a legnagyobb szolgálatot a végén teszi nekünk. Mivel ötven perccel lekéssük a hazavivő vonatot, ezért hirtelen kitalálja, hogy elvisz minket Debrecenig. Emiatt tudtuk minden más tervünket megvalósítani később, ami még várt ránk Pesten.
Érzem, a Keresztúton Isten mondani akar valamit nekem, életemre, terveimre vonatkozóan. Ezért örülök annak, hogy eljutunk rá. Helyi különlegesség, hogy egy parkban, kihangosítással járjuk végig a stációkat, és mindenki láthatja ahogy megéljük a hitünk. Élet van az öreg fában. Eljön a 13. állomás: Jézus holtteste édesanyja ölében. Valamiért azt hittem, itt hal meg, de nem. Vállamra kerül a kereszt, érzem súlyát magamon. Aztán különös élmény veszi a kezdetét: szédülés kezd környékezni, lépés közben meg – megrogy a lábam. Ismerem, már találkoztam vele párszor. Aki sokat maszturbál, az élheti át. Keményebb fizikai terheléskor a mozgató izmok idegei izomremegést produkálnak. Állok a kereszttel a 14. stáció előtt, és nem tudom eldönteni a kereszt tart engem,
vagy én a keresztet? „Uram, ne hagyj megszégyenülni, add, hogy ne essek össze!” – fohászkodom. Közben mindennél erősebben belém ég a következő néhány szó: „Velem törődj, Zoli! Ha velem minden rendben van, a terveid, álmaid, vágyaid nyugodtan ide bízhatod. Ezek másodrangú kérdések. Mivel van feleséged előttem, noha elváltál, ezért tisztaságot várok tőled. EZ az én akaratom a számodra.” Végül elmúlik a végtagjaim remegése, elmúlik a szédülés. Tapintatos az Isten. Más veszi át a keresztet.
Tibor, az alapító, kérdezte délelőtt: ki a mi pajzshordozónk? A római katonák falanxában mindegyik katona a mellette harcolót védte a pajzsával. Mi kikre számíthatunk? Az esti szentségimádáskor (az egyik legbensőségesebb találkozási lehetőség Jézussal, mióta visszament a Mennybe. Az átváltoztatott ostya előtt ülünk, és közösen imádkozunk, éneklünk, és elmondjuk a Jelenlétben kéréseink, gondolataink.) lassan egy kép alakul ki bennem: csendes nyár este, békésen hömpölygő folyóval. A folyón mi vagyunk rajta, a közösség tagjai, egy tutajon. Evezünk, de én nem bírom. Leheveredem a tutaj gerendáira, s bár mindenki látja és tudja mit teszek, szó nélkül bevállalják az evezés rám eső részét. Ők az én „Pajzshordozóm”. Remélem, alkalmas leszek rá, hogy én is hordozzam a pajzsot, mely őket védi.
Adriánnal, szombathelyi társammal beszélgetünk, immár hazafelé. Ilyen összetartó, bensőséges csapatot, később csapathálózatot szeretnénk otthon is. Szerencsések vagyunk, hogy itt a jó minta előttünk.
;-)
Zoli
Remény és Küzdelem
Biztos éreztük már úgy, hogy egy látvány ihletet adott. Ma a napfény, amint verőfényes – szikrázóan a süvítő széllel dacolt. Mintha csak kiáltotta volna: „Fújj szél, vihar: te csak tombolj, rövidesen a friss tavasznak magad úgy is meg kell adnod!”
Ebben élünk: a nehézségek dacára is küzdünk. A téllel, a hideggel, a betegségekkel, a munkánkkal, a gazdasági nehézségekkel. Összeszedve minden erőnket, és azért sem adjuk fel! Küzdünk – ameddig csak lehet. Kell, hogy eljöjjön az enyhülés! Csak lesz könnyebb! Régen a háborúk sem tarthattak örökké. Egyszer vége lett mindnek. Idézzük fel a mondatot, amit költőnk adott útravalóul: „Ember küzdj, és bízva bízzál!” – vagyis amikor ezt írta, akkoriban is küzdelmes volt az Élet. Keressük meg mi magunk, hogy kitől és miből meríthetnénk még erőt, bátorságot. Ki az, akinek a helyzete hasonló? Még az is erőt adó. Az hogyan oldódott, vagy oldódott meg teljesen? Segítőket kell találnunk és segítenünk kell! Beszéljünk a helyzetünkről, állapotunkról!
Különösen a férfiakra jellemző, hogy bezárulnak, mint egy dió. Vagy rossz vigasztaló megoldásokhoz nyúlnak, és rombolják magukat: ital, pornó, kalandok, túlzásba vitt virtuskodás, munkamánia – mind súlyosan romboló. Tél vége felé ürülnek a szervezetünkből a tartalékok.
Még egyszer: Tudatosítsuk, mi az, ami erőt adó! Gondoskodjunk lelkileg is magunkról! Személyek is vagyunk, saját személyiséggel. Csak így tudjuk megosztani magunkat hosszútávon másokkal.
:-) Kati
Rambo 4 – utózönge (Ákos: Adj hitet!)
Két zseni tanít Férfinek lenni. A költő és a művész.
Ha a vers után folytatódik a lejátszás, az nézze, akit érdekel. Politikai hírek, jobboldali nyafogás az Echo tévében, és hasonlók következnek. Nyafogás, mert tehetetlenül keseredik azon a műsorvezető, hogy mások nem úgy döntenek és élnek, ahogy szerinte kellene.
Felmerül: miért másokat akar irányítani? Elemezze a helyzetet, keressen megoldást, és hittel hirdesse azt! Élő példája, Petőfi mire NEM gondolt. Önállóság, hit és cselekvőkészség, tisztelt Uram! Képes rá. Tegye is! Maga jobboldali. Felteszem, hívő. Imádkozik? Teszi a jót? Ha igen, hol a Lélek ereje? Jézus soha nem nyafizott!
A hit ereje a gyógyulásban
Sajnos volt rá alkalmam mostanság, hogy megtapasztaljam, az egyik hozzátartozóm betegségével kapcsolatban, mélyen, közelről átélni, hogy mennyire számít a hit a gyógyulásban. Akinek a létezését akarják a körülötte élők, azt mintha húznák vissza az életbe, az élők közé, még akkor is, ha nagy betegség érte. Elvárják szinte, hogy javuljon. /Ismerjük talán azt a példát, amikor azt hazudták a szülőknek, hogy a gyerekük zseni és a kicsihez ennek megfelelően viszonyult mindenki. Ettől a hozzáállástól a gyerek jóval átlag felettibbé vált./ Valahogy így van ez más téren is. Vagyis lehet még pozitív is egy hazugság. Hihetünk a placebók erejében és gyógyulni fogunk. Lényeg a javulás. Hihetünk a sportban, a vitaminokban, a jó szexben, a pszichoterápiában, a gyógynövényekben, a masszázsban, az egészséges táplálkozásban, a vallásunkban, a gyógyulásban, abban, hogy képesek vagyunk erőt segítséget adni a másiknak. Kívánom,hogy ez segítsen mindannyiunknak! :-) Kati
Tóthárpád Ferenc házi áldás
Ritka az igazi, békés, szelíd, valódi mennyei hang nálunk, a Férfiak Lapjánál. Jó, Moncsi kivétel, de ő nő. Most sem sikerült a maga teljességében áthozni ide, de mondjuk megjelent egy kis hírnök, itt, nálunk. A verset Tóthárpád Ferenc jegyzi. Az igazi élmény a SzerBusz zenekar előadásában a költemény. http://www.szerbusz-zene.eoldal.hu/ Zeneszerző: Szekeres István. (Igen, ezek az uncsi információk, hiszen mi egyiküket sem ismerjük, a rokonságnak, meg esetleg az alkotóknak számít, de megdolgoztak a mi élményünkért, égő lenne nem ideírni. Mondjuk ezen az alapon én se kéne, hogy aláírjam a cikkeimet. )
HÁZI ÁLDÁS
Hol hit, ott szeretet,
ott megosztják a kenyeret.
Hol szeretet, ott béke
a lélek jó testvére
Hol béke, ott áldás,
konkoly nélküli szántás.
Hol áldás, ott Isten,
hogy kenyeret is kerítsen.
Hol Isten, hol Isten…
ott szükség soha sincsen.
***
Mindennap és minden éjjel
a Hold s a Nap érted kél fel,
áldunk Téged, kérünk Téged,
hitünk mégis meg-megtéved,
s fájdalmasan kiált érted.
Mindennap és minden éjjel
folyón, tavon, erdőn, réten,
hegyen, völgyön, földön, égen
én is, én is csak azt kérem…
égi áldásod remélem!
Feriről annyit érdemes tudni, hogy sok évvel ezelőtt a főnököm volt egy üzemben (bizony, értelmiségi ember is kerülhet szalag mellé, vagy ha úgy veszem: „fölé”). Én szegényt úgy „megszívattam”. Kivertem a hepajt valami szerszámért, hogy nem tudunk dolgozni nélküle rendesen. Csak éppen az egész üzemben nem volt olyan szerszám. Nem tudom, hogyan, de megcsináltatta, és személyesen hozta oda, hogy: „Na, fiatalember, remélem, akkor most már tud termelni.” Hogy akartam-e, az kérdés nekem máig.
Pár évvel később egy kis faluban találkoztunk a Költészet Napján. Én úgy szégyelltem magam! Egyébként joggal. Feri rendes volt, jót nevetett, aztán másról beszélgettünk. De jó, hogy az embert szeretik akkor is, ha meg sem érdemli!
Zoli