Címke: küzdelem

Védekező aspektus, bánatháj

bánathájMindkét nemnél előfordul, hogy olyan helyzetbe sodorják, szorítják be magukat, amiben egyszer csak nem érzik jól magukat. Lehet az család vagy munkahely. Ha legtöbbször védekezni kell, ha örömként csak az evés, alvás marad egyfajta bánatháj képződhet a testen. Nagyobbnak erősnek törekszik látszani, pedig karcsúságra is vágyik. Lélek túlsúlynak is nevezik, ha valaki a bánatát evésben vezeti le. Védőbástyát képez, hátha megvédi a kritikától, kudarctól. Meglehet nem érezzük magunkat megfelelőnek és az evés szeretet, biztonság pótlék lesz. Akár szülőnktől is láthattunk mintát erre. Jelezhet rossz szülő-gyerek kontaktust is az evés-pótcselekvés sok esetben. Habzsolásra okot adhat a túlsúlyosnak a vonzó étel látványa, míg a soványak inkább csak akkor esznek, ha éhség van. :) Kata

Mert nekem ez jár

énnevelésAhogyan a reklám is mondja:”Mert megérdemlem!” Túlterheltnek véljük magunkat, fáradtnak. Sérelem ért. Bántottak. Piszkálnak. Lenyomni próbálnak. Kritizálnak. Folyamatosan keresik a hibát abban amit csináltunk. Telítődünk. Elegünk van. Látni sem akarunk már másokat. Így aztán egyre több szingli próbálja egyedül kipihenni a hajtással versengéssel járó fáradalmakat. Ha valami finomságra pillant enged a kísértésnek. mert úgy érzi neki ez igenis jár. Legyen az csoki vagy más nassolás, könnyelműbb vásárlás, alkohol esetleg egyéb, már nem megengedhető könnyelműség. Tény, hogy nem lehet folyton fegyelmezett az ember. Olykor némi rosszalkodás megengedett. Ám ha nem tudjuk tartani, az elhatározásainkat, akkor el kell gondolkodjunk, hogyan rakjuk a fejünkben helyre, ami elbillent. Mit rontottunk el? Mi az ami túlterhel? Mely ponton élünk át szeretetlenséget? Hol bántanak? Hol bántjuk önmagunkat?  Ezt szoktuk meg?  Velünk így is lehet bánni? Kicsiként ilyen keményen bántak velünk? Hogyan korrigálhatjuk mindezt? Hogyan tehetjük helyre? A kiegyensúlyozottságot, hogyan érhetjük el? Ki lehetne a segítségünkre? Ki az aki esetleg minket még önmagunktól is jobban szeret? Kutakodjunk! Ne adjuk fel! :) Kati

Virtus

– Utolsó öt! Ichi, ni, san… – az edző a másfél órás edzés végén, szinte rekedten a sok elkiabált utasítástól még vezényelte az ütéseket.

– Fáradtak vagytok? – állt meg az ötödik ütés után a két sor előtt. Egyik sor ütőpárnát tartott maga elé, másik ütött, de gumikötéllel tette nehezebbé az ütések kivitelezését.

– Hát… – senki nem merte mondani, hogy: „igen”.

– Nem baj, még egy kis kata! – mondta szinte mámorosan a mester. Élvezte, hogy a legvégsőkig elvitte a tanítványait, és újra és újra bebizonyíttatta velük, hogy túlszárnyalhatják addigi korlátaikat.

Megvolt a formagyakorlat is. Sorakozó.

– Mi a karate gerince? – kérdezte búcsúzóul a mester.

– Tisztelet, akarat, szorgalom… – hallatszottak innen is, onnan is a dójó kun szavai.

A mester csak legyintett.

– A VIRTUS! Hogy küzdjél, és ne add fel! Állj talpra, és kezd újra ha nem megy is! Mert majd fog.

Intett a kijárat felé.

– Hétfőn hat óra! Egészségetekre!

virtus

Önmagunk lekűzdése az egyik legnagyobb dolog

tériszonySikerült felül emelkedni a tériszonyomon. Noha a szüleimnek nem volt, én erősen tartottam a magasságoktól. A létráról gyümölcsszedéstől, a padlás használattól. A közlekedésben pedig a padkához szorított egy alkalommal egy túl magabiztos buszos. Másik esetben egy hasonló stílusú kamionos. Utána 10 évig egyre ritkábban vezettem. Ám amikor beteg lett a közeli hozzá tartozóm és egyre gyengébb volt kellet aki szállítja őt orvoshoz. Újra, fokozatosan egyre többet odaültem a volánhoz. Olvastam róla, hogy a zárt tértől irtózóknak milyen  hozzászokást javasolnak például a lift használatához. Belegondoltam, ha ilyen lelki tréningezéssel lehet valakinek lekűzdeni a saját félelmeit, akkor akár nekem is sikerülhet. Hát ne nyugodjunk bele egy életre, ha elakad a fejlődésünk valamilyen téren. A kedves ismerősöm megosztotta velem, hogy az italos időszakánál az i-re a pontot az tette fel, hogy az idős hölgyek kicsúfolták őt, amikor látták részegen. Elhatározta, ettől ő azért erősebb ember. Józan életű lett. Erőfeszítésére méltán büszke :) Az élete utolsó pillanatáig képes fejlődni az ember. Sőt talán még utána is, ha esetleg igazak a karma elméletek:)  Kati

Ariadné fonalán 14. rész (Némi muníció. Olyan küzdelmekhez, melyekről sokszor nem is tudunk.)

Hevesi Krisztina: Szex a psziché labirintusában XIV. 

hevesi31

Hevesi Krisztina

„Modern kultúránk előbb lerombolja nemi életünket, majd kínál rá „megoldást”.” Így foglalja össze Kriszta a médiából ránk zúduló hatásdömpinget. Olyan szereplőket látunk, akik sugallják, hogy a szexuális életük pazar, velük minden rendben, és mi önkéntelenül hasonlítjuk magunk. Elhisszük, hogy gondunk van, csak mert nem mindig szuperál vágyálmainknak megfelelő tökéllyel a szexuális életünk, nem kapunk annyi érdeklődő figyelmet, mint szeretnénk – és máris készséges vásárlói vagyunk a legkülönbözőbb termékeknek, amelyek mindezen mesterségesen támasztott igényünket hívatottak beteljesíteni.

Férfiaknál elég a külső nemi jelleg hangsúlyozása, nőknél: romantika, hűség, család, és kutya. Így működik ez. Sokan mondják, s itt Kriszta is, hogy a médiából és a reklámiparból érő vizuális ingerek rontják a nők önbizalmát. Az ideális fogalmát nagyon leszűkítik, s a férfivágyakat is abba az irányba vonzzák. Ezáltal csökken az átlag nők felé irányuló figyelem és elismerés, s a nők sokasága érzi értéktelenebbnek magát. S az ipar reagál erre: ontja a megoldásokat a felnagyított bajainkra. Tipikus ilyen „probléma” a narancsbőr. Egyidős az emberiséggel, ám korunkban vált óriási gonddá. Részemről: az exemnek is volt, mégsem zavart különösebben. Másért váltunk el.

Nagyon tetszik a kép, jót mosolyogtam rajta, amikor Kriszta leírja, hogy a strandon mit néz a férfi? A nő alakját, mozgását, kisugárzását. És a nő? A másik nő cellulitiszét! És ez sokszor tényleg így van. Tapasztaltam. :-)

Nagyon elterjedt kultúránkban a folytonos testkarbantartás, a vonzó külsőn való szüntelen ügyködés. (Bár szerintem sokan nem teszik, vagy  nem csinálnak igazán nagy ügyet belőle.) Ugyanakkor kultúránk (melynek meghatározó része a reklám, hiszen szüntelen elénk furakszik: otthon, az utcán, és a boltokban is) ellentétes üzenetekkel bombáz: élj a mának, fogyassz! Olyat, ami kielégít és hízlal. Másrészt a fogyasztó termékekből, melyek kompenzálnak. Vagyis éljünk mégis tudatosan, egészségesen.

Érdekes fogalmat vezet be Kriszta a belső test és külső test révén. Előbbi a valódi egészségi állapot jelzője, pl. a rejtett vashiányé, vitaminhiányé is; utóbbi – amilyennek látom és láttatom magam – karcsú, izmos, fitt.

És: félünk az öregedéstől! Fiatalság imádatban élünk, mintha a korosodás nem a kiérlelt bölcsesség és béke állapota lehetne. Vagyis egy kívánatos állapot. Már ha arra fordítottuk az életünket, amire kellett. Így alakul aztán ki az agism (ejtve kábé: édzsizm(us)) a bakfis kor sovinizmusa, mivel az ideált (szép, fiatal és egészséges) ők testesítik meg, és aztán minden más kort viszolyogva kezelnek.

Elképesztő. A kis zöldfülűek.

Egyébként ez az édzsizmus a fiatalokkal sem bánik jóságosan, ha eltérnek az ideáltól. Itthon végzett felmérés szerint a megkérdezettek 76%-a változtatna a külsején, ha tehetné. Egyre inkább mások véleményeiben élünk, „azok vagyunk, amit másokban el tudunk hitetni”.  Micsoda belső rabszolgaság ez!

Érdekes jelenség a sexercise – é. A szexet is építsük be a mindennapi edzésprogramunkba, így kalóriaemésztő hatására is számíthatunk, ha a mozdulatokat helyesen végezzük. „Ennyit a buja erotikáról” – Kriszta szerint. És szerintem is. KO, ez padló nekem.

hevesi32Nem állom meg, ide kell írjam, hogy milyen érdekes amiről Kriszta ír: filmeken középkorúak szeretkezéseit sose látjuk. És tényleg! Fiatalok együttlétei, tilosban járó szeretőké is – ez rendben van. Menő. S mit sugall? Hogy jó szex kirárólag házasságon kívül lehetséges – és a fiatalok priviléguma. De most nem ezt sugallja?

És rosszabb, hogy ez sokszor hat ránk, valóságosan. Vagy testi tökéletlenségeink miatt aggódunk (főleg a nők), holott azok a partnert legtöbbször nem is igazán érdeklik, vagy lemondunk életünk egy fontos szeletéről. Pedig a cölibátus a felszentelteknek kötelező. Átlagembernek nem, sőt javalt az ellenkezője. (Igaz, házasságon belül.)

Álítólag akár félórányi tévézés is rombolhatja az önértékelésünket. Évtizedekig tart, míg belül felépül bennünk, hogy a filmesek a hatás kedvéért szinte mindig túloznak. Nem a hétköznapit láttatják, azért, hogy ámuljunk. Én meg is értem, hisz pont azért nézünk filmeket, de ezt jó meg is fogalmazni. Pl. tiszta zsenik lennének a film főhősnői, ha tényleg makulátlan frizurával és karcolás nélküli körömlakkal kerülnének ki egy több hetes sivatagi üldözésből, vagy le a kalappal az előtt a férfi főhős előtt, aki tényleg olyan könnyen dobja oda az életét a nőért, mint ahogy kimondjuk: bikkmakk. Szerintem az ilyen ember valójában pszichiátriai eset. Mer: mér’ nem akar élni? Rendesen ezek K kemény döntések. Nem úgy hozzuk meg őket, mint ahogy tüsszentünk. Bár az őszinte és szükséges önfeláldozás engem is lenyűgöz, mint minden egészséges mentalitású embert.

Röviden: a nők mindig tökéletes külsejűek a filmeken, a férfiak pedig lehengerlő teljesítményűek. Fizikai és erkölcsi értelemben is. Egyébként én miattam legyenek, csak jó tudnunk, hogy az életre alkalmazva célszerű a láttottakat legalább hárommal elosztani. És ez így is tökre működik és jó és megfelelő.

Általában azonban nem ezt tesszük. Fel akarunk nőni ahhoz, amit láttunk, megfeledkezve, hogy a színésznőkön akár órákat dolgoznak a sminkesek forgatási naponként, és a férfi lenyűgöző attrakciói mögött akár száz felvétel is lehet, míg azt olyanra hozzák össze, amilyent a rendező megálmodott. Vagyis hogy a mese – tényleg mese. De mi felnőni akarunk, és ezért vásárlunk. Szépségipari és teljesítményfokozó szereket.

Kimutatták, hogy a férfiak (igen, én is, nem vagyok rá büszke, de ez ösztönösen működik – ezért kell tudatosnak lenni) az átlagnál csinosabb nők képeit nézve a saját partnerüket jóval kevésbbé értékesnek, magukat pedig pechesebbnek tartják. Így jár, aki csak reagál és nem gondolkozik. Ez a cikk is ezt segíteni íródott.

A férfiak szexuális vágyát elsősorban a látvány indítja be, míg a nőkét a hangok és érintések. (Avagy kik sikoltoznak rockkoncerten teljes extázisban? Talált, süllyedt – a csajok. ;-) ) Ha viszont irreális képekkel „vesszük körbe” a férfiakat, akkor ezzel közvetve a párkapcsolatokba avatkozunk bele. És nem igaz, hogy a nők isszák meg a levét ennek. Az elején, meglehet, jobban. Idővel azonban mindenki issza.

Persze mindenre van kultúránkban „megoldás”. Az átállított férfipotenciálra mi? Pornó! Elképesztő bevételt hoz, az USA lakói évi 10-14 milliárd dollárt költenek szexipari termékekre. Élcelődjünk kicsit: van a filmek mellett műszűzhártya, lökésszámláló péniszgyűrű, és Örömódát játszó vibrátor. Népművelő hatása vitathatatlan. (Kriszta poénja. Köszi művésznő, ott volt! Ha ilyen előadó is vagy, akkor igen jól csinálod.) 

És akármilyen lusta is vagyok, ennek a fejezetnek az utolsó bekezdését szóról szóra idemásolom, mert kár lenne tömöríteni:

hevesi 33

Gyerekes  technikájú és  nagyon kifejező kép

„E „megoldások” megítélése változó, azonban napjaink abszolút listavezetőit, a szexfilmeket tekintve folyamatosan újabb és újabb kérdések merülnek fel. Most e helyütt csupán a párkapcsolati hatásokra utalva: egy átlagos pornófilm megtekintése után közvetlenül a férfiak inkább gondolják azt, hogy a nők is élvezik a szexuális erőszakot (hiszen hogy visonganak közben örömükben…), jobban egyetértenek a szexista, a nőket leértékelő, alacsonyabb rendűnek tekintő nézetekkel (lásd férfidominanciát sugalló szexuális helyzetkialakítások és jellemzően alárendelt vagy szolgáltatói női szerepek: titkárnő, pincérnő, ápolónő, diák) kevésbé érzik magukat szerelmesnek a párjukba (egoista, vad és izgalmas szex kontra szerelem), és kevésbé látják szexuálisan attraktívnak, vonzónak saját partnerüket (így persze nehezebb is megkívánni) (Bob Gass, protestáns igehirdető dettó ugyanezt állítja). Kultúránk fiktív képei, jelenetei tehát elveszik tőlünk természetes működésmódunkat – majd az általuk kínált orvosság nemritkán „gyógyszerfüggőséget” okoz, internetes szexaddikció kialakulásához vezet. Túladagolás esetén feltétlenül…”

És ott a pont. Folyt köv.

;-)

Zoli és Kriszta

Életben maradni

3617_2_960PARADICSOMAz új stratégiai játék neve: Életben maradni. Megpróbálkozni vele. A sok nehézséggel, betegséggel. A megszorítások  ellenére, melyek egy része kívülről jön, másik részét belülről teremti önmagának az elme. Persze a túlterhelt ember pszichéje sérülékeny is. Teremthet önmagának betegségeket. De ha kimerül testileg lelkileg, akkor még inkább félhet. Pszichoszomatikus a betegségek nagy része. Gyakran halljuk: „Fejben dől el minden”. A placebótól is gyógyulnak emberek és önmagukat betegíthetik is elkeseredésükben. Mindezek tudatában, ilyen szabályok közt evezve próbálunk fenn maradni az élet tengerén a tömegben. Hiszen velük is számolni kell. A többiekkel, akiket sokszor az érdek vezérel. Hányszor tipornak el, löknek félre a testileg – szellemileg erősebbek. Ezek bizony farkas törvények.

Ha láttunk már falkát  élni, megfigyelhettük, hogyan rendeződnek. Könyörtelenül érvényesülnek a szabályok. Kialakulnak a szerepek: pl. az erősebb ehet. Nincs ez másként köztünk sem. A gyengének, vagy gyengülőnek vesznie kell. Át kell adja a helyét az erősebbnek. Így van a párkapcsolatban, a családban, a munkahelyen. A fiatalabb, erősebb helyet követel. Nyomul előtérbe. Érvényesülnie, kiteljesednie kell – szükségszerűen. Dolga van az életben, küldetése. Mintha valamilyen programnak teljesülnie, futnia kellene. Nevezhetjük sorsnak, karmának, elrendeltetésnek. Változó, ki hogyan teszi helyre önmagában mindezt. Az ereje teljében levő kihívásnak érezheti, alkalomnak, amikor megmutatkozhat végre, kihozhatja magából azt, amit ő adhat ehhez a nagy játékhoz, amit úgy hívunk: ÉLET. Nevezhetjük ezt kiteljesedésre való késztetésnek. A kudarc-kerülő pedig állandó szorongással élheti meg. Hisz az Élet kihívás, és ő pont ettől tart. Hallottam egy mondást: „Ne siettessük mindig a görcsös megoldást, élvezzük kicsit a problémát magát!”  Hiszen tudjuk, ha megoldjuk és elérünk a fennsíkra, a siker feletti elégedettség csak rövid ideig tart. Az elme új célt tervez, és  az egész értelme végül a folyamat, a küzdés maga. Ehhez kívánok erőt és örömöt mindannyiunknak.

:-) Kati

Kűzdés

Lelki boksz – okosan!

box.j1Amikor azt érezzük: az élet küldi a nehezítéseket, terheket szakadatlan, rendületlen, sokszor már fizikai, lelki, anyagi erőnk felett kell teljesítenünk, és olyan, mintha átok ülne a helyzetünkön. Felmerül: Miért kapjuk mindezt? Még mindig erősödnünk kell? Edződnünk?

Kimerülten csak találgatunk.

Ám   a kihívások valóban megedzenek. Szokták gyakran mondani: „Ahol eltörtél, ott leszel a legerősebb.” Hiszen kénytelenek vagyunk összpontosítani minden erőnket, hogy elhárítsuk a nehézségeket. Ha valóban teher alatt nő a pálma-amit szintén olyan gyakran idézgetnek – akkor a sok terheléstől a mi népünk tagjai tényleg igen erősek lesznek. Most nem?

Csak nézegetjük, mennyivel könnyebb más országban az embereknek. De azt is észre kell vegyük, amit a tőlünk szegényebb országok emberei üzennek! Mi szerint: A sok gondunk közt elfelejtjük észre venni, mi mindenünk van. A hiányainkat nagyítjuk fel. Ami rendben van, az evidens, nem foglalkozunk vele. (Így nevelődtünk.) Tudomásul vesszük ami rendben van, tovább lépünk és időzünk annál, amit javítgatni kell. Nem örülünk, és ünnepeljük a sikert. Úgy kell magunkat ráerőszakolni, hogy nyugtázzuk, értékeljük az eredményeket,  mert energiát fektettünk bele!

Az egyiptomiak, afrikaiak, dél – amerikaiak például a mi körülményeinktől sokkal szerényebbek  között létezve is képesek érezni elégedettséget. Örülni annak, hogy élhetnek. Egymásnak. Próbáljunk néha ilyen szemmel is nézni a helyzetünkre! Ők azt mondják: Nekünk hozzájuk képest mennyivel több mindenünk van!

Csak abban szenvedünk hiányt, hogy örülni tudjunk mindennek.

:-) Kati

Se vele, se nélküle: Héja-nász az avaron

Ady LédaHányszor próbál jobbá tenni egy ember egy kapcsolatot! Maximalista módon keres tökéletesebbé tehető pontot. Pedig a kapcsolat is olyan, mint az elménk: nem tökéletes. Hiba mindig lesz benne. Valamilyen ponton „nem stimmel”-drága jó nagyikám szavaival élve. Az elménk, ha megold egy problémát, mintha hibakereső üzemmódba kapcsolna át, egy új megoldandó után kutat, míg nem talál. A tenger is folyton folyvást sodor a partra hordalékot. Az agyunk is. A párkapcsolatunk is. Senki sem tökéletes, sőt nem is teljesen normális. Ég óvjon a túl normálisoktól! Ha alaposabban megnézzük őket, sokszor éppen náluk van a háttérben a legnagyobb takargatni való! Fogadjuk hát el a tényt, hogy az ember nem gép! A párkapcsolat sem az. Hibákat észlelve hányan próbálnak távolodni egymástól, aztán ha mégis elviselhetetlen a másik hiánya, próbálják kezdeni újra. Ismerünk híres embereket akiknek a kapcsolata viharos volt. Nagy erővel vonzódtak és megéltek távolodásokat, újra és újra. Ady és az ő Lédája, Latinovics Zoltán és Ruttkai Éva. Idézzük fel a verset, ami annyira kifejezi az emberi küzdelmeinket:

Ady Endre :

Héja-nász az avaron

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

 

:-) Kati

Ha menni kell…

elmúlás3… adja az ég, hogy az egy elszenderedés legyen! Sokan gondolkoznak éppen ma is ezen. Bizony elmenni sem egyszerű. Azt sem adják ingyen. Ahhoz is erő és szerencse kell. Ha már gyógyíthatatlan egy baj és terheli a családot, kimerül fizikailag és szellemileg mindenki. Hazánkban nem könnyű az élet. Minden családban van beteg. Megértőek lehetünk tehát. Sokak problémája a sikertelen gyógyítás. Próbálkozások. Kisérletezések. Mindent átható segíteni akarás. Kűzdelem. Kitartás. Amikor egy naptól többre nem is mer tervezni az ember már. Próbálja megtartani a lélek jelenlétét. Némi egyensúlyát. Valamennyi méltóságát. Segít a jóakaratú emberekből ilyenkor ösztönösen elő jövő adni akarás.   Kati

American Sniper

sniper1Egyszerűen ezt a filmet nézve teljesen szükségtelennek érzem, hogy cáfoljam a feminizmus (kivéve az értékelvű feminizmus) és kistestvére: az emancipáció (amely valójában egyoldalúan női emancipációt jelent, és ezért kell némi iránymódosítás, vagy jön a kisodródás.) tévedéseit, mantraszerű önigazoló, női ego-tornyozó (attól vagyunk értékesek, hogy jobbak vagyunk a férfiaknál) igazságait, melyekről egyre nyilvánvalóbb, hogy mindig is féligazságok voltak. És akkor még a hazugságokról nem is beszéltem.

Aki ezt a filmet nem érti, annak én is hiába magyarázom. Clint Eastwood egyszerre régimódi és kőmodern. Tudja mi a szélesség és magasság, hol van a lent és merre található a fent. És mi az a Bent, ahol még évek múlva is rezeg a légkalapács visszaütése.

Képes elmesélni (Bradley Cooperen keresztül, aki bemutatja – és fogalmam sincs, hogy csinálja, de megteszi) mi az, hogy: Férfi.

sniper4

 

 

Amerikai mesterlövész

Chris Kyle, akinek élete szolgált a film alapjául, feleségével. Mindketten  nagyon sok áldozatot hoztak a népért, melynek tagjai.

Chris Kyle, akinek élete szolgált a film alapjául, feleségével, Taya Kyle – al. Mindketten nagyon sok áldozatot hoztak a népért, melynek tagjai.

 

Zoli