Címke: nehézségek

Lelki boksz – okosan!

box.j1Amikor azt érezzük: az élet küldi a nehezítéseket, terheket szakadatlan, rendületlen, sokszor már fizikai, lelki, anyagi erőnk felett kell teljesítenünk, és olyan, mintha átok ülne a helyzetünkön. Felmerül: Miért kapjuk mindezt? Még mindig erősödnünk kell? Edződnünk?

Kimerülten csak találgatunk.

Ám   a kihívások valóban megedzenek. Szokták gyakran mondani: “Ahol eltörtél, ott leszel a legerősebb.” Hiszen kénytelenek vagyunk összpontosítani minden erőnket, hogy elhárítsuk a nehézségeket. Ha valóban teher alatt nő a pálma-amit szintén olyan gyakran idézgetnek – akkor a sok terheléstől a mi népünk tagjai tényleg igen erősek lesznek. Most nem?

Csak nézegetjük, mennyivel könnyebb más országban az embereknek. De azt is észre kell vegyük, amit a tőlünk szegényebb országok emberei üzennek! Mi szerint: A sok gondunk közt elfelejtjük észre venni, mi mindenünk van. A hiányainkat nagyítjuk fel. Ami rendben van, az evidens, nem foglalkozunk vele. (Így nevelődtünk.) Tudomásul vesszük ami rendben van, tovább lépünk és időzünk annál, amit javítgatni kell. Nem örülünk, és ünnepeljük a sikert. Úgy kell magunkat ráerőszakolni, hogy nyugtázzuk, értékeljük az eredményeket,  mert energiát fektettünk bele!

Az egyiptomiak, afrikaiak, dél – amerikaiak például a mi körülményeinktől sokkal szerényebbek  között létezve is képesek érezni elégedettséget. Örülni annak, hogy élhetnek. Egymásnak. Próbáljunk néha ilyen szemmel is nézni a helyzetünkre! Ők azt mondják: Nekünk hozzájuk képest mennyivel több mindenünk van!

Csak abban szenvedünk hiányt, hogy örülni tudjunk mindennek.

:-) Kati

Görcsoldó – avagy bevonzzuk a bajt? Esetleg – a jót is?

vonzzásHogyan redukáljuk a nehézségeinket? Nem is olyan egyszerű. Hányszor tapasztaljuk, hogy megoldunk egy problémát és a nyomába több új jelentkezik. Mintha gombaként szaporodnának. Bevonzzuk, miközben pont egyszerűsíteni szeretnénk az életünket? Lazábbá, oldottabbá lenni – s mégis egyre görcsösebb, stresszesebb az életünk. Talán, mert arra fókuszálunk, ami nem megy. Összpontosítunk rá és energiát fektetünk bele. A hasonló helyzet megtalál: a hasonló vonzza a hasonlót?

Mikor már a harmadik ápolandó jelent meg a családban, a nővérnek panaszoltam mindezt. Ő pedig elmesélte, milyen volt megözvegyülnie három gyerekkel. Segítő, ápolói teendői a munkában és a magánéletben egyre csak nőttek, noha minden erejével csökkenteni törekedett azokat. Mintha olajjal igyekezne oltani a tüzet. Hányszor mondjuk: “ha jön a gond, akkor az nagyon.” És: “a baj nem jár egyedül.” Miként kerülhetünk ki az ördögi körforgásból? Hogyan törjük meg a rossz lapjárást? A képzeletnek teremtő ereje van. Próbáljuk elképzelni, mintha már megoldódott volna a nehézség, és a vágyott állapot fennállna. Kérjük Istentől ezt, ha tudunk bízni Benne, és köszönjük meg, mintha már miénk lenne ajándéka. Ez persze csak kettő  a lehetséges reakciók közül. Van, aki lázasan tevékeny lesz, és nem nyugszik, míg javulást nem ér el, vagy megfigyelhetjük, hogy bizony mások is kapnak bőven terheket. Ez is megnyugtathat: nem vagyunk egyedül. Nem a miénk a világ összes baja. Az élet vegyesen adja a a dolgokat. Vegyük észre azt is, ami jól alakult! Gyakran az a helyzet, hogy ezeket evidensnek érezzük. Pedig bizony nem azok. Meg kell tanulnunk örülni a sok apró és néhány jelentős jónak.

:-) Kati

Minden relatív

Ez is elmúlik egyszerHa visszaemlékszünk arra az időre, amikor befejeztük az általános iskolát, sokszor nem is érezzük úgy, hogy milyen sok idő telt el azóta. A sok év, hónap mintha összetömörülne. Apám, amikor 40 év után a a munkahelyén visszatekintett az ott töltött időre, azt mondta:”Olyan érzés, mintha csak egy pillanat lett volna”. Gyakran érezzük, ha ránézünk egy kamaszodó gyerekre: Hiszen még nem is olyan rég volt, amikor megszületett. A mamám, aki 8 éve ment el, olyan, mintha,  csak tegnap hagyott volna itt minket. Amikor félünk valaminek a bekövetkezésétől, például egy gyógyíthatatlan hozzátartozó elmenetelétől, elengedésétől, akkor segíthet mindennek a tudata. Vagyis, hogy bár fájni fog, de minden elmúlik. Ahogy a jó dolgok is szinte elillannak, a fájdalmasak ideje, ereje sem végtelen. Létezik ugyan elhúzódó gyász, a gyászmunkával foglalkozó szakemberek tudnak róla. Ám akkor is fásul, tompul, gyógyul a sajgó seb a lelken. Saját tapasztalatomból tudom, amikor 5 év után sikerült beletörődnöm, megszoknom ami  a mával lett. A keleti tanmeséből talán ismerjük a királyt, akinek a borús és kitörő öröm- hangulati változását a népe nehezen viselte. Megnyugodott attól,hogy egy olyan gyűrűt kapott,amin az állt: “Minden elmúlik egyszer.”Minket is megnyugtathat a tudat, hogy bár sajnáljuk a jó dolgok gyors múlását, de a nehézségek sem terhelhetnek örökre. Még egy szicíliai mondás is álljon itt saját elmenetelünk feletti aggodalmunk oldására: “Az utolsó napod számodra ugyanolyan lesz mint a többi.”  :-)  Kati