Címke: vigasz

Minden relatív

Ez is elmúlik egyszerHa visszaemlékszünk arra az időre, amikor befejeztük az általános iskolát, sokszor nem is érezzük úgy, hogy milyen sok idő telt el azóta. A sok év, hónap mintha összetömörülne. Apám, amikor 40 év után a a munkahelyén visszatekintett az ott töltött időre, azt mondta:”Olyan érzés, mintha csak egy pillanat lett volna”. Gyakran érezzük, ha ránézünk egy kamaszodó gyerekre: Hiszen még nem is olyan rég volt, amikor megszületett. A mamám, aki 8 éve ment el, olyan, mintha,  csak tegnap hagyott volna itt minket. Amikor félünk valaminek a bekövetkezésétől, például egy gyógyíthatatlan hozzátartozó elmenetelétől, elengedésétől, akkor segíthet mindennek a tudata. Vagyis, hogy bár fájni fog, de minden elmúlik. Ahogy a jó dolgok is szinte elillannak, a fájdalmasak ideje, ereje sem végtelen. Létezik ugyan elhúzódó gyász, a gyászmunkával foglalkozó szakemberek tudnak róla. Ám akkor is fásul, tompul, gyógyul a sajgó seb a lelken. Saját tapasztalatomból tudom, amikor 5 év után sikerült beletörődnöm, megszoknom ami  a mával lett. A keleti tanmeséből talán ismerjük a királyt, akinek a borús és kitörő öröm- hangulati változását a népe nehezen viselte. Megnyugodott attól,hogy egy olyan gyűrűt kapott,amin az állt: “Minden elmúlik egyszer.”Minket is megnyugtathat a tudat, hogy bár sajnáljuk a jó dolgok gyors múlását, de a nehézségek sem terhelhetnek örökre. Még egy szicíliai mondás is álljon itt saját elmenetelünk feletti aggodalmunk oldására: “Az utolsó napod számodra ugyanolyan lesz mint a többi.”  :-)  Kati

Egy megindító vigasz

kun magdi vers2

Ma éjjel

Ma éjjel a nesztelen csend
csillagalakba formálta anyám
szelíd varázs-szemét,
és ezüst-kéken lobbantotta felém
a belőle áradó szikraragyogást,
mitől fényár töltötte be szobám,
s már nem féltem attól, hogy lelkem felőrli
a mindennél kínzóbb lélekölő-magány.
Ma éjjel anyám volt az álmok tündére.
Arcomra simította a szép emlékeket
s mikor kezébe fogta fáradt kezemet,
éreztem a körüláradó virágillatot,
melyre tavasz-eső hullatott aranypermetet.
Álmomban anyám velem nevetett.
A boldogító könnyek mosolyba ölelték
a közöttünk lévő távolságból eredő
torokszorító hiány-éveket,
mik nem múló fájdalmat okoznak bennünk,
akkor is, ha mindketten tudjuk
két világban élünk,
s az egyikből nincs visszatérés,
hiába roggyan meg térdünk újra és újra
a bánat súlya alatt,
elérhetetlen marad az a pár arasznyi lépés,
mely átszakíthatná a végtelenig érő
magas csillag-falat.

De ugye tudod te is Anya,
bármily messze vagy,
lelked mindig elérheti
kitárt karomat?

Vers:Kun Magdolna