Honnan töltődhetünk? Célt hogyan állíthatunk? Segítséget honnan kaphatunk? Példaképeket hol találhatunk? Megannyi kérdés, amikor elbizonytalanodunk. Akik kimerülnek, ismerik ezeket a kérdéseket. Figyeljük csak meg, hogyan állnak újra talpra az erősek, akik már sokszor elestek. Mennyire megedződhet, aki nem adja fel, hanem minden elbotláskor tanul, és újra kezd. Adjon erőt az is, hogy vannak, akik minket kezdenek el tartani saját példaképüknek. :) Kati
Aktivizálódni, kedélyesebbé válni nem is olyan egyszerű. Közelíthetünk a problémához a lélektan felől és a táplálkozás felől is. Ismerjük az érzést amikor tavasz elején a vitamin készletek kiürülnek. Hazai olcsóbb gyümölcs még nincsen. Kicsit várni kell a cseresznyére. Járkálunk az otthonunkban. De az ember csokit folyton mégsem ehet!
Először is pótoljuk a vízkészletünket naponta több pohár vízzel! Sokszor már ez önmagában is tettrekészebbé tesz. Igyunk, ha lehet cékla, répa, gránátalma levet illetve más rostos gyümölcs levét.Vegyünk magunkhoz multi vitamint, mert előfordul, hogy valamelyik vitamint hiányolja a szervezetünk. Különösen Magnéziumra van szüksége pl. az idegrendszerünknek. Próbáljunk járkálni, sétálni, tenni-venni, hogy a lendületet felvegyük! A mozgás tovább aktivizál. A sportolás kedélyesebbé is tesz. Ha „leül” a kedvünk, orbáncfű kapszulával kicsit emelhetjük. Napra is menjünk, amikor csak lehet!
Gyakran igen bagatell dolog miatt válunk passzívvá, kimerültté. Különösen a férfiak foglalkoznak keveset az egészségükkel. Dolgoznak sokat, kimerülnek. Ha egyedül élnek, nincs aki mindezekre felhívja a figyelmüket. A munkába, számítógépbe temetkezés mellett teremtsünk időt más, nekünk kedves tevékenységre! Tudom, hajszolt az emberek nagy része. Különösen hazánkban kell a fennmaradásunkért erőteljesebben dolgozni. Ettől könnyen kimerül, elkeseredik, kiég az ember. Az iskolai tananyagban jó lenne, ha az egészséges életmódra nevelés is helyet kaphatna. Mert egyre több ember él szingliként és önmagát kell erősítenie; gondoznia testi-lelki egészségét. Ne váljon depresszióssá és beteggé!
Erőt kívánok mindehhez!
:-) Kati
Elhatározhatná, hogy sportol, mozog ingyen, egyedül, önállóan. Ám igényel a legtöbb ember egy személyedzőt, aki unszolja, korholja. A maximalisták pedig egyre magasabb követelményeket állítanak önmagukkal szemben és gyötrik magukat állandó bűntudattal, ha nem sikerül azonnal elérni.
Miért teszik ők mindezt?
Fakírként adjuk a fájdalmat, a nehezítéseket testileg-lelkileg önmagunknak. Ahelyett, hogy megértőek lennénk kicsit magunkhoz. Igaz: „Teher alatt nő a pálma”. A fokozódó terheléstől erősödünk. A fájdalomtól morfin származék keletkezik az agyban, azért, hogy legyen erő elmenekülni a helyzetből vagy védekezni, harcolni, ellátni a sebeinket. Ám a ma embere marad és a terhelést fokozza. Rászokik szinte önmaga bántására, mint a fájdalomcsillapítókra. Pedig, ha megértő lenne önmagával, az olyan lenne a lelkének, mint a balzsam. Oldódna, lazulna tőle. Ha kevésbé görcsös, elfogadóbb, akkor megértést, több szeretetet sugároz a külvilágnak. Egy kölcsönhatás is elindulhat közte és környezete között.
Sajnos, sokszor az ellenkezője van gyakorlatban. Katonás dresszírozás önmagunkra és az állandó: „Kell, Kötelesség, Teendő, Feladat”. A legritkább esetben tekintünk lehetőségként a feladatainkra. Pedig ha szemléletet váltunk és átgondoljuk azokat, fejlődhetünk is általuk.
Mennyivel különb úgy érezni, hogy LEHET megtennünk dolgokat, mint az örökös KELL miatt szorongva tölteni a napjainkat.
:-) Kati
Ha visszaemlékszünk arra az időre, amikor befejeztük az általános iskolát, sokszor nem is érezzük úgy, hogy milyen sok idő telt el azóta. A sok év, hónap mintha összetömörülne. Apám, amikor 40 év után a a munkahelyén visszatekintett az ott töltött időre, azt mondta:”Olyan érzés, mintha csak egy pillanat lett volna”. Gyakran érezzük, ha ránézünk egy kamaszodó gyerekre: Hiszen még nem is olyan rég volt, amikor megszületett. A mamám, aki 8 éve ment el, olyan, mintha, csak tegnap hagyott volna itt minket. Amikor félünk valaminek a bekövetkezésétől, például egy gyógyíthatatlan hozzátartozó elmenetelétől, elengedésétől, akkor segíthet mindennek a tudata. Vagyis, hogy bár fájni fog, de minden elmúlik. Ahogy a jó dolgok is szinte elillannak, a fájdalmasak ideje, ereje sem végtelen. Létezik ugyan elhúzódó gyász, a gyászmunkával foglalkozó szakemberek tudnak róla. Ám akkor is fásul, tompul, gyógyul a sajgó seb a lelken. Saját tapasztalatomból tudom, amikor 5 év után sikerült beletörődnöm, megszoknom ami a mával lett. A keleti tanmeséből talán ismerjük a királyt, akinek a borús és kitörő öröm- hangulati változását a népe nehezen viselte. Megnyugodott attól,hogy egy olyan gyűrűt kapott,amin az állt: „Minden elmúlik egyszer.”Minket is megnyugtathat a tudat, hogy bár sajnáljuk a jó dolgok gyors múlását, de a nehézségek sem terhelhetnek örökre. Még egy szicíliai mondás is álljon itt saját elmenetelünk feletti aggodalmunk oldására: „Az utolsó napod számodra ugyanolyan lesz mint a többi.” :-) Kati