Címke: maximalizmus

Olyan mint egy pszichológiai hadviselés

ellenőrzés1Például a folytonos ellenőrzés, bűntudatkeltés olyan, mint egy pszichológiai hadviselés. Ha úgy érezzük soha nem végzünk valamit igazán jól. Maximalista rokon vagy kolléga, esetleg főnök szokta a hozzátartozóval, illetve beosztottal éreztetni, hogy soha nem eléggé jó. Mindig található hiba abban amit elvégzett. Egyéni vállalkozó, akár önmagával is bánhat így. Kimerítő a maximalista közelében való lét. Önnön magának is kimerítő. Hiszen önmagával szemben is a legmagasabbra helyezi az elvárásokat. Ám emberi dolog hibázni. Elfogadni, ha a dolgok elég jól mennek. A megértő türelmes hozzáálláshoz, empátiával, elfogadáshoz bizony emberi nagyság kell. Higgadtan konstatálni, ha az egyén fejlődni akar és képes. törekvő. Hibázni is engedjünk. Szabad legyen. :) Kati

Miért bántja önmagát az ember?

fakírElhatározhatná, hogy sportol, mozog ingyen, egyedül, önállóan. Ám igényel a legtöbb ember egy személyedzőt, aki unszolja, korholja. A maximalisták pedig egyre magasabb követelményeket állítanak önmagukkal szemben és gyötrik magukat állandó bűntudattal, ha nem sikerül azonnal elérni.

Miért teszik ők mindezt?

Fakírként adjuk a fájdalmat, a nehezítéseket testileg-lelkileg önmagunknak. Ahelyett, hogy megértőek lennénk kicsit magunkhoz. Igaz: „Teher alatt nő a pálma”. A fokozódó terheléstől erősödünk. A fájdalomtól morfin származék keletkezik az agyban, azért, hogy legyen erő elmenekülni a helyzetből vagy védekezni, harcolni, ellátni a sebeinket. Ám a ma embere marad és a terhelést fokozza. Rászokik szinte önmaga bántására, mint a fájdalomcsillapítókra. Pedig, ha megértő lenne önmagával, az olyan lenne a lelkének, mint a balzsam. Oldódna, lazulna tőle. Ha kevésbé görcsös, elfogadóbb, akkor megértést, több szeretetet sugároz a külvilágnak. Egy kölcsönhatás is elindulhat közte és környezete között.

Sajnos, sokszor az ellenkezője van gyakorlatban. Katonás dresszírozás önmagunkra és az állandó: „Kell, Kötelesség, Teendő, Feladat”. A legritkább esetben tekintünk lehetőségként a feladatainkra. Pedig ha szemléletet váltunk és átgondoljuk azokat, fejlődhetünk is általuk.

Mennyivel különb úgy érezni, hogy LEHET megtennünk dolgokat, mint az örökös KELL miatt szorongva tölteni a napjainkat.

:-)  Kati