Egyszerűen ezt a filmet nézve teljesen szükségtelennek érzem, hogy cáfoljam a feminizmus (kivéve az értékelvű feminizmus) és kistestvére: az emancipáció (amely valójában egyoldalúan női emancipációt jelent, és ezért kell némi iránymódosítás, vagy jön a kisodródás.) tévedéseit, mantraszerű önigazoló, női ego-tornyozó (attól vagyunk értékesek, hogy jobbak vagyunk a férfiaknál) igazságait, melyekről egyre nyilvánvalóbb, hogy mindig is féligazságok voltak. És akkor még a hazugságokról nem is beszéltem.
Aki ezt a filmet nem érti, annak én is hiába magyarázom. Clint Eastwood egyszerre régimódi és kőmodern. Tudja mi a szélesség és magasság, hol van a lent és merre található a fent. És mi az a Bent, ahol még évek múlva is rezeg a légkalapács visszaütése.
Képes elmesélni (Bradley Cooperen keresztül, aki bemutatja – és fogalmam sincs, hogy csinálja, de megteszi) mi az, hogy: Férfi.
Chris Kyle, akinek élete szolgált a film alapjául, feleségével, Taya Kyle – al. Mindketten nagyon sok áldozatot hoztak a népért, melynek tagjai.
Zoli