Két hölgy beszélgetését hallgatom. „Tudod volt nekem az a fiatal patikus szeretőm, még a spekuláns, fösvény előtt.” Elgondolkodom. Hogyan emlegetnek majd beszélgetésük során mások. Érdekel egyáltalán mások véleménye? Azért mások szemében megláthatjuk magunkat. Nekünk a többi ember többnyire tükröt tart. Mi a jellemző vonásunk? Miért az? Mit kompenzálunk? Sőt mi a legjellemzőbb? Lehet, hogy nem akarjuk, de van ami mégis jellemez minket. Mi az amire viszont törekszünk, hogy jellemezzen? Igyekszünk és még sem azzal a jellemvonásunkkal emlegetnek. A másikban kialakul rólunk egy kép. Ebben benne van annak a  másiknak az elvárása is. Például a hölgy szeretett volna egy olyan udvarlót, akitől többet kaphat, de az udvarló inkább csak kihasználta. Hát „fösvény spekulánsként” emlegeti. Amit a legtöbbet csinálunk, többnyire az jellemez minket leginkább. Különösen amit szeretünk csinálni. Például, az a „kutyás írónő”, akinek 7 kutyája van. Külön érdekes a nevünkkel mennyire tudunk azonosulni. Melyik becézési forma áll hozzánk a legközelebb. Van olyan ismerősöm, aki Katókának hív. Ez szívet melengető nekem. Anyukámat szólították így, emlékszem. Egy másik barátném azt mondja Katám. Ezt is nagyon szeretem. A dacos makrancosság, kitartás is az énem része. Amikor ilyesmin elgondolkodunk az önismeretünk is egyre alaposabb. A jó önismeret fontos a tisztán látásban, hatékonyságunkban.:) Kata

Mások szemében láthatjuk meg önmagunkat. Ha szerencsénk van, akkor lehetünk olyan közelében, aki  igazán kedvel. Nem csak addig bókol, amíg birtokon belülre kerül. Tény, hogy olyan ember közelében, akiről érezzük, elfogad, sőt fontosnak, pótolhatatlannak tart szárnyakat kaphatunk. Ám provokál erőkifejtést belőlünk és motivál bizonyításra olyan ember közelsége, aki nem érezteti az elfogadást.  Nem azért írtam ezt, mert ilyen az optimális, hanem, mert van amikor nincs módunk változtatni. Például a közeli rokon vagy kolléga jelen létét. Érthetően az életben nem lehetünk mindig a minket feltétel nélkül elfogadók közelében. Az elutasítást megtapasztalva rádöbbenünk. Ezzel ellentétben mennyire csodálatos mikor viszont kaphatunk olyanokat is akik támogatnak, örülnek nekünk igazán és éreztetik is : ‘De jó,hogy létezünk. Méltányoljuk, becsüljük meg! Essen szó azokról az emberekről, akik nem szeretik önmagukat. Elhiszik a magasra helyezett követelmények miatt, hogy kevesek, nem elegek. Nekik van a legnagyobb szükségük az elfogadó, erősítő, támogatókra. :)  Kata

” A saját hangod hallod minden dalban” Csodálatos idézet. Elgondolkodtató, mikor első gondolatunk például az, hogy meglopnak minket. Mikor feltételezünk naivan jót? Mikor reménykedünk rendületlenül a végsőkig? Bizony ott van bennünk amit kivetítünk. El kell ismerjük a gyarló késztetések bennünk is megvannak bizonyos szinten. Ha beismerjük, máris könnyebb lépegetnünk előre. Nagyon fontos az önismeret. Mire is van késztetésem?  Milyen mértékben? Miért pont arra? Honnan ered? Hogyan terelgethetem jó fele? Mikor van az, hogy a kívül állók gyarlóbbnak feltételeznek, mint amilyen vagyok? Miért gondolnak ravasznak, mikor valójában csak botladozom? Izgalmas kérdések. Ha már néhányra sikerül választ bányásznunk a lelkünkben, megérte elgondolkodnunk. :) Kati

Olyan érzése van olykor az embernek, mintha istenségek vagy esetleg földön kívüliek játszanának velünk. Formálgatnának a velünk való történéseket. Például délután vásárlást követően, amikor elpakoltam, már indultam volna el, amikor észre vettem, hogy a tálcám kis híján ott maradt. Este a postára érkezve egy otthagyott pénztálcát találtam. Megfogtam és a póstás kisasszonynak leadtam. Míg várakoztam egy hölgy érkezett ziláltan és körbe tekingetett. Kérdeztem a tálcáját hagyta el? Mert én voltam aki megtalálta. Megköszönte. Az ablakhoz kísértem. Kérdezték tőle, milyen volt és mennyi pénz volt benne? Már akarták őt telefonon hívni, mert ő okosan a nevét, telefonszámát a tálcába beírta. Pár órán belül átélhettem az élményt mindkét oldalról. Milyen érzés elhagyni egy közeli személyes holminkat. Önismereti élményem lett arról, mennyire vagyok becsületes. Bele gondolhattam, milyen lehet, ha talál valaki tálcát és megtartja. Esetleg tömve van sok pénzzel. Mit vehetnék rajta? Még azt is sorra átgondolhattam, milyen dolgokra lenne a legnagyobb szükségem. Tudnék e igazán örülni azoknak a dolgoknak.Vagy eszembe jutna, hogy valaki bánkódott az elveszett holmija miatt. Egyszer már volt olyan is, amikor valóban sok pénzzel tele tömött tálcát találtam és a tulaj után vittem gyorsan, mivel akkor láttam, hogy ki volt az aki elhagyta. Élményeket szerzünk ilyenkor, megismerjük jobban önmagunkat. Elmondva a történteket, pedig családtagjainkat barátainkat jobban megismerhetjük, ha véleményt alkotnak. Nevelhetjük gyerekeinket a történtek megosztásával. Gondolhatjuk ilyenkor önmagunkat akár lúzenek vagy becsületes megtalálónak. Hogyan tudunk  tovább élni jobban utána? Fontos, hogy elfogadjuk, szeressük önmagunkat. :) Kata