Énekli a Mama című számban Koncz Zsuzsa: „…Még mielőtt majd egyszer meghalok, tudnom kell, miért is vagyok.” Tudjuk- e olyan helyzetbe hozni önmagunkat, amiben kipróbálhatjuk a kvalitásainkat? Engedjük-e másoknak, hogy minket ilyen helyzetbe hozzanak? Van-e merszünk, az új dolgokhoz? Vagy csak legyintve konstatáljuk az ügyetlenségünket sok dologhoz? Olvastam a neten sokan halottá lesznek huszonévesen, de csak hetvenesen temetik el őket. Feladja önmaga keresését és valamilyen káros pótcselekvésbe süllyed. Olykor szakember segítsége is szükséges lehet, hogy az önismeret kerülhessen jobb szintre. Összegyűlhessen az egyénnek annyi mersze, hogy önnön magát mintegy elkísérje új helyzetbe, ahol rádöbben: Heuréka! Jé, ehhez nekem van érzékem! Tetszik is. Egész ügyes vagyok ilyen téren. Eleinte talán csak apránként, hobbi szinten. Majd fejlesztgetve, akár megélhetést is teremthet. Ha pedig sikerül, ne felejtsük el, a bennünk lehetőséget látóknak, az útra indítóinknak, a bátorítást megköszönni! :) Kati
Tudnom kell miért is vagyok
Minden vélemény számít!