Címke: hit

Ördögöt űzött a gyereknevelő

Nem, nem hányták le közben borsófőzelékkel, máshogy történt.

A barátom sérült, és családból kivetett gyerekekkel foglalkozik. Gyakori a szeretet teljes hiánya azoknál a családoknál, ahonnan ezek a gyerekek jönnek, sőt az agresszió és hanyagolás is rendszeres. Akár már nemzedékeken keresztül berögzülve. Generációk gyötrik egymást, és adják tovább negatív játszmáikat gyermekeiknek.
És félelmetes, mi történik, amikor pl. hat-nyolc ilyen sérült gyerek egy szobába kerül. A bennük élő fájdalom, és látott pokoli szerepminták miket hoznak ki belőlük, és hogy viselkednek egymással. A legtöbb nevelő ezzel szembe se tud nézni, lelkileg annyira felőrlő.
És itt jön be még egy dimenzió. A természetfeletti. Mert amikor az értelmi fogyatékos, vallástalan gyerek rendszeresen a sarokba menekül, és ezt nyögi, hogy „ez nem hagy békén, ez állandóan jön” akkor nehéz nem elhinni, hogy láthatatlan, de megtapasztalható erők működnek. (Mit tudhat ő a vallásról? És mégis mondja!)
Különösen egy baleset után, amely megmagyarázhatatlanul történt pár hónappal korábban, az egyik ott dolgozóval. Autóbaleset, egy értelmezhetetlen irányváltás után. Hirtelen áttért a szemközti sávba, és frontálisan ütközött az ott szabályosan közlekedő teherautóval. Érdekes véletlen, hogy ez az egyébként rajongva szeretett dolgozó (angyali kisugárzású ember, holott nem érdekelte a vallás) előtte való hónapokban intenzíven kezdett foglalkozni a halállal, és afrikai fekete mágiával. Számomra hátborzongató.
Persze minden jó, ha jó a vége: az ismerősöm, aki viszont hívő, szeretetben él, és elhiszi, hogy Isten segít ha kérjük, végül úgy érezte magát, mint a Sátántól sarokbaszorított ember. Vagy nekiugrik a torkának, vagy az teperi le őt. Beszélt egy pap barátjával, aki szerencsére szintén elfogadja, hogy sátáni erők igenis vannak – menjenek ördögöt űzni az intézménybe, és szenteljék fel annak minden egyes helyiségét. Nem volt ezt könnyű felvállalnia önmaga és mások előtt, de megtette. Nem kellemes, ha az embert babonás, megszállott szektásnak nézik esetleg. De mit tehetett?
Úgyhogy szenteltvízzel, imával és Istenbe vetett bizalommal végigjárták a helyiségeket.
És a panaszok szűntek. A szellemi zaklatások visszaszorultak.
A csoda megtörtént.
Szelíden, mint egy szerető mosoly.
Nagy bátorság kellett azt a szelíd, de erős mosolyt kérni. Mert püspöki engedély nélkül végezték. Ahol történt, ott a püspök nem bízik az ilyesmiben. Talán utánajárt volna – de nem volt idő várni.

Szent Mihály Főangyal, a mennyei seregek vezére. Aki legyőzte a mennyben a Sátánt. A Földön is esélyes a sikerre – teljesen Jézusé.

;-)

Zoli

Egy NŐ, akiben hatalmas a Lélek. (Link egy cikkhez)

Minden vélemény számít!

A link

Ebben én is hiszek!

Minden vélemény számít!

Az az igazság, hogy nagyon felemelő érzés lelki közösségben lenni olyan emberekkel, mint Zorán, Péter Szabó Szilvia, Zsédenyi Adrienn vagy Charlie. Akiknek a nevei kapásból eszembe jutnak. Van akit nem ismerek, láttam már, de nem tudom a nevét, vagy még sosem láttam. De tiszteletre méltó ember lehet, ha ebbe a csapatba bevették. Amely a mi lelkünket öntözi hittel és bizalommal. És a közös álmukat közvetíti felénk. Rajtam ne múljon, vazze, én átveszem! De akkor tenni is akarok érte, mert az álmok tettek nélkül először kellemesek, aztán veszélyesek.

Magyarország

;-)

Zoli

Isten Szerelméről – zenés, videós igehirdetés

Minden vélemény számít!

Isten Szerelméről

Bob Gass: Mai Ige

Milyen csodálatos szeretet
„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” (Máté 27:46)

Képzeld el, hogy egy színpadon állsz, mögötted pedig levetítik életedben elkövetett összes bűnödet úgy, hogy az egész világ látja. Minden káros szenvedélyedet, önző indítékaidat, összes dühkitörésedet, kritikus megnyilvánulásodat, féltékeny szívedet. Hogy éreznéd magad? Nos, Jézus ennél sokkal-sokkal rosszabbat élt át. A Biblia azt mondja: „Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg” (1Péter 2:24). Éppen elég rossz meghalni olyan bűnért, amit nem is követtél el, de képzeld még hozzá, hogy Isten is elhagyott! Ezt a szót használja Pál, amikor arról ír: „…Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott…” (2Timóteus 4:10). Pálnak szüksége lett volna Démászra, de nem tudta őt elérni. A kereszten Jézusnak is szüksége lett volna Atyjára, de elérhetetlen volt számára. Azt jelenti ez, hogy tévedett volna a zsoltáros, amikor azt írta: „… sosem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz…” (Zsoltárok 37:25 NIV)? Nem, ugyanis abban a pillanatban Jézus egyáltalán nem volt igaz. Ha felnézel rá, ahogy a kereszten függ, ott pletykást, hazudozót, megcsalót, alkoholistát, pornófüggőt, gyermekbántalmazót, gyilkost fogsz látni. Zavar, hogy egy sorban említem a nevét ilyenekkel? Nos, Jézus ennél még többet is tett. Ő maga vállalta, hogy a helyükbe lép — sőt a te helyedbe is. Ez a lépés összetörte Isten szívét, de nekünk örök életet ajándékozott, mert ezzel egyetlen fiára zúdította igazságos ítéletét. Amikor tehát Jézus így kiáltott a kereszten: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”, ezt azért tette, hogy neked soha ne kelljen így kiáltanod. Milyen csodálatos szeretet!

Zoli:

Hamvas Béla – az örök gyermek és zseniális szellem az „átkos” idején.

Hamvas Béla írta, hogy amire irányítja az ember a képzeletét, azzá lesz. Afelé fog törekedni, teremtő energiáit az köti le. Ezért veszi majd annak jutalmát is. Ha jóra irányította, akkor a lelki felemelkedést, több boldogságot, növekvő Életet, ha a rosszra, akkor a lelki leronygolódást, összehúzódást, szűkebb életteret. Ha teljesen elsötétül, a kárhozatot. Tetteinek és gondolatainak gyümölcséből él, vagy hal. (Bár, ha a jóra törekszik, Isten a jutalmát megtoldja közbe-közbe.)
Jézus a mi helytelen tetteink, gondolataink helyébe lépett, generációkon át hagyományozott ostoba és szeretetetlen szokásainké helyébe, emberi gyarlóságunkból eredő tévedéseinkébe, melyeket mégis fix tényeknek veszünk. Benne ezeket engedte megölni az Atya. (Aki nem férfi és nem nő, hanem a kettő együtt, de patriarchális korban adtak nevet neki, akkor nő uralkodó igen ritkán lehetett, Isten meg soha. Mózesnek azért elárulta a nevét: „Lét”, „Vagyok, aki vagyok” „Vagyok, aki Van.” A Férfi és Női elv örök nászában élő, éppen ezért potens, alkotó és teremtő; szülő, létbe hozó, megtartó, és felnevelő – egyetlen Igaz Isten.)
Akihez utunk van, akibe belenövekedhetünk, akihez hasonlóvá válhatunk. Ingyen, kegyelemből, az Ő hívására, és az Ő erejéből. (Én még ma felütném a Szentírást, megnézném a Passiót, vagy az Isten fiát, esetleg a Találkozást, és keresnék egy igazi hívő közösséget magamnak. )

;-)

Bob Gass és Zoli

Elindult – 2014. Virágvasárnap előtt egy nappal

Minden vélemény számít!

Rengeteg erő forrása a nők hite, bizalma. Igyekszünk valamennyiünkért használni.

Fenn ülök a vonaton. Mint a Férfihang segítő szervezet, keresztény „Párbeszéd” alcsoport per pillanat egyetlen aktivistája, egyben Férfiak Lapja munkatársa, úton vagyok találkozni az utca emberével Pesten. A vonaton az emberek barátságosak, érdekesnek tartják az ötletet, hogy nem a rossz ellen tüntetek, hanem valami jó mellett. „Ne álljatok ellen a rossznak, mert az csak annál jobban megerősödik” – valahogy így tanította az én uram, Jézus Krisztus.Logikus, ha egy patak elé gátat emelek, akkor duzzad mögötte, és végül kilép a medréből. Vagy új medret kell találni neki, vagy felfedni, honnan ered, és ott tenni valamit. Így akár teljesen ki is szárítható.

Vajon a Sors jele, hogy egy nő kellett, hogy beinduljon a dolog? Sőt kettő. A gyerekeim nevelőnője fogalmazta át a női molinót, mert az egy megbántott férfi

Akik hisznek bennünk és abban, ahogy élünk, amit mondunk. Köszönet érte.

hangján szólt, aki örülne, ha a nők végre becéloznák a konyhát és környékét, és a férfidolgokat végre ránk hagynánk, akiknek már ősember ősei is ezekkel foglalkoztak. És Kati tényleg patriarchális nő, aki SZERET patriarchális nőnek lenni. Ugyan dolgozik, de ott is anyaként, pótanyaként van jelen. Ő képes volt pozitívan

megfogalmazni, mit is jelent boldog és kiegyensúlyozott NŐ – ként élni. Sajnos a molinót a helyszínen kell elkészítenem, annak még csak a szövege van meg. De rengeteget segített érdeklődő figyelmével, miközben a férfimolinót alkottam. Izgalmas volt, ahogy figyelmének energiái keverednek az én alkotó kezem erőivel. Pár jó tanácsot is adott, pl. rövidebb, frappánsabb lett a mondanivaló. Utcán sétálva is elolvasható, és kulcsszavak erősödtek meg: erő; bátorság. A színek a helyükre kerültek, melyik mondatnak milyen szín felel meg. A férfiak molinója piros-zöld, a nőké kék-piros lesz.

Sokak vélt irigysége helyett…

A másik nő régi barátom, Eta. Egyszerűen ő vitt le az állomásra, mert elaludtam a

busz indulását. Közben mesélt a helyzetéről a munkahelyén, az idegek játékáról, ahol a profit maximalizálás (értsd: kapzsiság) miatt, kiidegelik az alkalmazottakat. A középvezetők lelkileg hiába támogatják a beosztottaikat, az csak a túléléshez elég. A felső

…a hozzánk közelállók őszinte szeretete és támogatása. Kinek száma lassan-lassan nőhet.

vezetésnek kellene lemondani a felesleges luxus utakról, túlspilázott prezentációkról, sokmilliós otthonokról, többedik luxusautóról. Státusztfitogtatás helyett, szerényebb, mértéktartóbb életet kellene élni, és törődni a rábízottakkal. Státuszszimbólumok helyett, Élő

Szeretet és Tisztelet venné őket körbe. Nehéz elhinni, hogy valójában nem erre vágynak. A lelki restségről, a bölcsességre törekvés hiányáról, és a bátortalanságról kéne lemondani. Akkor működne.

Ami általános betegsége a nyugati kultúrának: a mértéktelenség. A megnyugvás, béke, megelégedettség, ne adj Isten! boldogság el is kerüli. A hajszoltság meg csak nő. Mindig így van, amikor az eszközt a céllal összekeverjük.

Szóval utazom. Folyt köv.

;-)

Zoli

Haladó keresztényeknek – high school

2 hozzászólás

Jim Caviezel, a Passió film Krisztusa

http://hu.gloria.tv/?media=581147

Egy lenyűgöző interjú és fantasztikus prófécia. Jim, aki megélte Krisztus szenvedését: fuldoklott mint ő, kapott ostorcsapást, mint ő, fájt a válla, mint neki a kereszttől, a halál torkáig jutott, és egy pillanatra át is lépett rajta, mint ő. Mellesleg 33 évesen kapta a szerepet és a monogrammja J.C. De ez csak érdekesség, amolyan juticsoki, a lényeg nem ez.

Mindeközben vele volt az Isten, és ő reményt, fájdalmat és gyönyörűséget együtt élt át. Az interjú alatt Jézus egészen közel jön hozzánk, és használja az ő kis prófétálóját. Csak figyeljétek, mikor majd héberül beszél!

;-)

Zoli

Cseppben a tenger – az emancipált nő gondja (testvércikk a Talita.hu-ról)

4 hozzászólás

Hiányzik a teológia női arca – Interjú Perintfalvi Ritával

2014. február 26. szerda, 00:07 | Írta: Kölnei Lívia

Perintfalvi Rita

Ritka a teológusnő Magyarországon, mint a fehér holló. A vallásos, különösen a katolikus közvélemény eddig úgy gondolta, a hittudomány művelése férfiak, elsősorban papok dolga. Perintfalvi Rita a kevesek egyike: magasan kvalifikált teológusnő, aki a Bécsi Egyetemen tanít.

– Hogyan jutott eszedbe, hogy teológiát tanulj?

– A kommunizmus évei alatt lettem elsőáldozó és bérmálkozó, amit csak egy rövid templomi hitoktatás előzött meg. A rendszerváltás után szülővárosomba, Szombathelyre domonkos nővérek érkeztek. Dinamikus közösséget alkottak, és maguk köré gyűjtöttek fiatalokat, akiknek a csoportjába meghívott egy ismerősöm. Később, egy kora tavaszi, húsvét hajnali közös kiránduláson volt egy nagyon bensőséges Isten-élményem, aminek a hatására elhatároztam, hogy többet akarok tudni Jézusról, Istenről, aki ott megszólított engem. 21 éves korom ellenére gyerekes elképzeléseim voltak csak Istenről. Akkor már felsőfokú tanulmányokat folytattam, mégis óriási szakadék volt a világi és a hitbeli műveltségem között. Intellektuális megfontolás is szerepet játszott tehát a döntésben, hogy teológiát szeretnék tanulni, de az igazán döntő momentum mégis a személyes megérintettség volt. 1994-ben kezdtem teológiával foglalkozni.

– Hogyan alakult a pályád?

– Szombathelyen főiskolai hittanári szakot végeztem. Négyévi sikeres és örömteli általános iskolai hitoktatás után kezdtem úgy érezni, hogy ez a színvonal nem elég már nekem, annak ellenére sem, hogy a legkedveltebb tanárok közé tartoztam, és közben másik két diplomát is szereztem. Szerettem volna fiatalokkal, felnőttekkel foglalkozni. Ferences jó barátaim meséltek nekem a Szegedi Hittudományi Főiskolán működő teológiai fakultásról: hogy mennyire nyitott szemléletű, modern az oktatás, és milyen magas a színvonal – ezért oda felvételiztem. Ez a szak a világi hallgatók számára is nyitott volt, és abban az időben még nem érezte magát az ember fehér hollónak. Mindez 1998-ban történt, amikor az Egyházat még a rendszerváltás utáni lendület hatotta át: nagyon sok fiatal akart teológiát tanulni, és nemcsak papok, hanem világiak is, sok nő is. Sőt, Szegeden akkor több világi nő tanult, mint pap vagy akár világi férfi. Világmegváltó gondolataink voltak, és erősen hittünk abban, hogy az Egyháznak szüksége van ránk, és fontosak vagyunk a számára.

– Akkoriban egy többdiplomás nőismerősöm elvégezte Budapesten az ötéves teológia szakot is. Őt idézem: „Tudomásul kell vennem, hogy egy szint fölött labdába sem rúghatok a férfiak, vagyis a papok mellett, mert nem hagyják“. Mi a Te tapasztalatod?

– Ez valóban nagy kérdés. Jó lenne látni egy statisztikát, hogy milyen arányban vesznek részt a nők a magyar katolikus teológiai felsőoktatásban. Én Magyarországon hét évig tanultam teológiát, Szombathelyen és Szegeden, és ez alatt összesen három női professzorom volt. Szombathelyen egy hölgy katekétikai rajzot oktatott nekünk, Szegeden pedig egy apáca, az ókori nyelvek zseniális specialistája tanított. 16 nyelvet ismert, ebből 9 ókori nyelv, a többi újkori. Egyikük sem volt teológus végzettségű, mert ez akkor, amikor ők tanultak, számukra nem volt lehetséges. Szegeden volt még egy tanárnőm egy félév erejéig. Akkor tért haza római licenciátussal, és biblikus tárgyakat taníthatott. Hát ő volt a fehér holló, bár az ő példája nyomán azt gondoltuk, hogy érdemes tanulni – akár külföldön is –, mert az Egyháznak a megnyílt új lehetőségekkel és kihívásokkal küzdve fontos lesz a laikus teológusok segítsége.

– Dolgoznak ma teológusnők Magyarországon?

– Azt gondolhatná az ember, hogy a rendszerváltás óta eltelt majdnem 25 év alatt az Egyház is kitermelte a maga jól képzett, külföldet is megjárt teológusnőit. De a valóság sajnos teljesen más képet mutat, nemrégiben nézegettem a Szegedi Hittudomány Főiskola oldalát, és jelenleg egyetlen női professzor sincsen, sőt egyetlen laikus férfi sem. Már a két említett hölgy sem tagja a tantestületnek, és a korábbi laikus férfi professzoraim közül sem találtam meg egyetlen egyet sem. Akkoriban pedig hatan-heten bizonyosan lehettek. Tehát az elmúlt 25 év sajnos nem fejlődést, hanem komoly visszaesést hozott a laikusok és a nők szerepvállalása terén a teológia felsőoktatásban, ez pedig éppen ellentétes folyamat a II. Vatikáni Zsinat célkitűzéseivel. Amennyire a teológiai karok nyilvános adataiból látszik, ez a probléma országos szinten fennáll. Egyedüli kivétel talán a Sapientia Szerzetesi Főiskola, ahol tanít néhány szerzetesnő is.

Ferenc pápa: „A nők mély kérdéseket tesznek fel, melyeket nekünk kellene feltennünk. Az egyház nem lehet önmaga a nők és az ő szerepvállalásuk nélkül. Az egyháznak elengedhetetlenül szüksége van a nőkre. Mária – egy nő – fontosabb, mint a püspökök. Ezt azért mondom, mert nem szabad a funkciót a méltósággal felcserélni. Éppen ezért a nőről való gondolkodást az egyházban el kell mélyíteni. Alaposan ki kell dolgozni a nő teológiáját. Csak ezen az úton járva lehet jobban átgondolni a nő funkcióját az egyházon belül. A női géniusz szükséges azokon a helyeken, ahol döntések születnek. A ma kihívása reflektálni a nő speciális szerepére ott is, ahol az egyházi élet különböző területein az autoritást gyakorolják.” (Forrás)

– Milyen lehetőségei vannak ma egy katolikus teológusnőnek itthon?

– A válaszom elszomorító: semmilyen lehetősége sincs egy magyar teológusnőnek, legalábbis katolikusként. Én négy éve a Bécsi Egyetem Bibliatudományos Intézetének munkatársa vagyok. Csodálatos dolog, hogy kelet-európai teológusként bekerültem oda. Rengeteg női teológus dolgozik a Bécsi Egyetemen – tudományos asszisztensként, docensként és professzorként is –, tehát ott azzal soha nem volt probléma, hogy nő vagyok. Inkább azzal az előítélettel kellett megküzdenem, hogy vajon mit tudhat szakmailag egy magyar tudós. De idővel, ha az ember bizonyít, ez már nem probléma egy olyan egyetemen, ahol alapelv a nemzetköziség.
Perintfalvi_Rita2

– Szeretnél Magyarországon tanítani?

– Igen, romantikus elképzeléseim voltak arról, hogy mennyire jó lesz majd elhozni kis hazánkba mindazt a tudást, amit Nyugat-Európában összegyűjtöttem. A mesterem, Georg Braulik professzor a német nyelvű biblikus tudomány egyik legnagyobb szakértője, az ő neve a garancia arra, hogy a tudás, amivel rendelkezem, Magyarországon kiemelkedő és ritka. Egyszer egy evangélikus biblikus kolleganőm itthon azt mondta nekem: „Rita, én nem értem. Az ajtód előtt ott kellene sorakozniuk a jobbnál jobb állásajánlatoknak, mert annyira ritka az a tudás itthon, amivel te rendelkezel, és olyan nagyhírű mestered volt.” Hát ehhez képest nemhogy nem sorakoznak, hanem egyáltalán nincsenek lehetőségek.

A magyar katolikus teológia teljesen férfiarcú, és emiatt egyoldalú. Persze itthon ez természetes, senki észre sem veszi, senki fel sem teszi a kérdést: jól van-e ez így? Vagy hogy mit veszítünk azzal, hogy ennyire férficentrikus a teológia.

– Van annak jelentősége, hogy férfi vagy női nézőpontból műveljük a teológiát?

– Ezt igazából csak akkor lehet megérteni, ha az ember kívülről, egy tágabb kontextusból nézi. Egyáltalán nem természetes és nem magától értetődő ez a fajta szemléletbeli egyoldalúság, és az, hogy női teológusok számára minden tér és kapu zárva marad. Ez óriási veszteség az egész Egyház számára. Nem is beszélve a teológusnők társadalompolitikai szerepéről: ahogy ők látják a társadalmi és politikai élet kérdéseit, az merőben más látószög. Sokkal nagyobb empátiával, nyitottsággal és érzékenységgel rendelkeznek, mint a férfiak. Eléggé abszurd például, hogy a magyar Egyház úgy alakít ki álláspontot a család teológiája vagy a nők társadalmi és egyházi szerepvállalása kapcsán, hogy ebben a női teológusok szerephez sem jutnak.

– Gondolom, nincs elegendő képzett nő, aki véleményt formálhatna.

– A probléma ott kezdődik, hogy az Egyház nem támogatja sem erkölcsileg, sem anyagilag a nők teológiai doktorálását, habilitálását, főként nem külföldön. És mindezt elintézik azzal, hogy úgyis nagyon kevés hívő van, és egyre kevesebben akarnak teológiát tanulni a mai szekularizált világban, így ezt a feladatot bőven el tudják látni a papok is. Holott szerintem ezt a kérdést meg kellene fordítani: miért nem vonzó a teológiai képzés? És hogyan lehetne azt újból vonzóvá tenni, hogyan lehetne vele a ma emberét megszólítani? Nem igaz, hogy az embereket nem érdekli a vallás és a spiritualitás, csak meg kellene találni az utat hozzájuk! Így aztán nincsenek teológusnők sem, akik számon kérhetnék az egyoldalúságot. Ez egy könnyű stratégia. Hogy ki mennyire tudja ezt a saját lelkiismeretében összeegyeztetni Krisztus tanításával, a kirekesztést nem ismerő testvéri szeretet parancsával, arról mindenkinek magának kell elszámolnia. Persze azért Isten valahogy mindig küld egy angyalt… Én elsősorban jezsuita támogatóimnak köszönhetem mindazt, amit elértem, és egy érsek atyának, aki hitt bennem, annak ellenére, hogy nő vagyok. De az utam nem volt könnyű, és most sem az.

– A munkád ugyan Bécshez köt, de aktív vagy itthon is. Hogyan tudod gyakorolni itt a hivatásodat?

– Amit jelenleg itthon csinálok, azt én „hobbi-teológiának” nevezem. Elnöke vagyok a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének, akikkel most egy előadássorozaton dolgozunk a misztika témakörében. Nyolc előadó, nagyon izgalmas sorozat, mindenki mindent pusztán lelkesedésből, anyagi haszon nélkül tesz. Nagy az igény erre a másfajta, tudományos igényű, ugyanakkor közérthető teologizálásra, és izgalmasak a viták is. Modern nyelvezetet használunk, így próbáljuk megszólítani az értelmiséget, köztük a fiatalokat is. Mindebből jól látszik, hogy mennyi dolgunk lenne itthon női teológusként… Szóval az igény hatalmas, a lehetőségünk pedig nagyon is „apostoli”: nem jár fizetéssel, sem elismeréssel, csak az evangelizáció örömével. Nem látjuk még, hogyan fog ez működni hosszútávon. Ami engem illet, én még mindig hiszek a „csodákban”. Komoly bátorítás számomra Ferenc pápa Evangelii Gaudium c. apostoli buzdítása, melyben a nők szerepére irányítja rá a figyelmet:

„Ki kell szélesíteni azokat a tereket az egyházban, ahol a női jelenlét hatékonyabban megjelenhet. Mert a női talentum nélkülözhetetlen a társadalmi élet minden megnyilvánulási területén. Ebből az okból kifolyólag garantálni kell a nők jelenlétét a munka világában és a legkülönfélébb helyeken, ahol az egyház és a társadalmi élet fontos döntései születnek.” (EG 103)

Ferenc pápa reform gondolatvilága és emberséges, minden kirekesztéssel szemben fellépő szavai nagy bátorítást adhatnak minden nőnek, hogy ők is megtalálhatják egyszer helyüket és méltóságukat az Egyházban. És nem csak anyaként – ami csodálatos hivatás –, hanem sok más talentumukkal, a női géniusszal is szolgálatára lehetnek az Egyháznak.
A képek Perintfalvi Rita tulajdonai

Változni kell az Egyháznak

Minden vélemény számít!

Én most speciálisan a Katolikus Egyházról írok. Ebben élek, ezt ismerem.

Nagyon régóta elnőiesedett egyházunk. A férfiakat alig érinti meg, amit hirdetünk. Miért?

”Szép, ugye? De elég ódivatú is. Az is számít.”

Elfelejtettük mi a keresztény virtus, mi a Szentlélek, és mi a kötelességünk a világban élők felé. Szent Pál és társai még tudták. Városról városra jártak, prédikáltak és jeleket tettek. (Tett a Lélek általuk.) Az az ember még mert kockáztatni. Vállalta, hogy kinevetik, hogy megverik (ez többször megtörtént), hogy megölik. Vértanúként halt meg.

Hányszor emeljük fel a szavunkat az igazságtalanságok ellen, mi, egyházi férfiak? Tettünk valamit az abortuszok ellen? A feminista hazugságok ellen? (Családon Belüli Erőszakot 95%-ban férfiak követnek el nők és gyermekek ellen. Magyar Rendőrségi statisztikákkal lehet igazolni, hogy ez nem igaz.) Kiállunk az utakra hirdetni Krisztust? Megvédjük az ártatlant, (nem feltétlenül a gyengét!) ha bántják? Vannak ügyek, amelyek megérnek egy-két pofont. Hirdetjük az Egyház tanítását a világról, a gazdaságról, a média használatáról, a nőkről? Igényeljük egyházi vezetőinktől, hogy végre szülessen a mai világnak, és természetes férfiasságunknak megfelelő tanítás rólunk, férfiakról is?

”A békesség angyala”

Ma a férfiak sokasága él parázna, szenvedélybeteg, pénzimádó életet. Mit teszünk értük? Utánuk megyünk a pokol tornácára, ha ott vannak? Megtanulunk játszani a játékszabályaik szerint, hogy hitelesen hirdethessük nekik Krisztust? Beszélünk nekik a fegyverekről, a helyes önvédelemről, rendezünk olyan alkalmat, ahol biztonságosan tűzfegyverekkel bánhatnak? Becsüljük agresszív hajlamait, melyek eredendően az otthon és család védelmére fejlődtek ki? Rendezünk karate vagy bokszoktatást, hogy kifejlessze és uralja férfias késztetéseit, hogy edzett és bátor férfivá váljon? Építünk pályákat, ahol bátran vezethet gyorsan és technikásan, és nem veszélyeztet vele senkit? Megtanítjuk, hogyan bánjon a nőkkel, hogy sikerei legyenek? Miközben megmondjuk neki, hogy az igazi férfi ura önmagának és ösztöneinek is, és tud várni az első szexuális aktussal a házasságig. Elküldjük oda, ahol nagy a szükség, pl. árvíz sújtotta magyar területre, hogy bizonyítsa férfias rátermettségét, és eredendő segíteni vágyását? Lobbizunk a kormánynál, hogy az ilyen szolgálatot vállaló férfit támogassa, hogy bátran hátrahagyhassa azokra a napokra az övéit, a munkahelyét? Szervezünk alkalmat, közösséget, ahol megtanulhat vezetni és felelősséget hordozni? Cselekszünk végre, vagy csak imádkozunk, ápoljuk hagyományainkat, és ülünk a fenekünkön, csodára várva? Ha elindulunk az úton, történni fognak a csodák!

Egyetlen olyan példát ismerek, ahol elindult a változás, és az a közösség valóban növekszik. Ez a Férfisátor. A titka a férfias közösség, ahol tudják, mit jelent a férfias őszinteség, a bajtársias megbocsátás, és a bátor cselekvés. Szerintem ezért vonzó.

”Izgalmasnak tűnik, ugyan, de VESZÉLYES! És nem olyan jólesően bizsergető módon, hanem halálos értelemben. A viszály démona.”

Szerintem kihívás kell. Virtus kell. Barátság kell. Tanítás kell. Az kell, hogy érezze a férfi, szükség van rá, örülnek neki. Hogy érezze, itt szeretik, hogy férfias férfi akar lenni. Vezető, bátor hős, kezdeményező hadvezér. A fegyelmezett erő letéteményese, az alkotó munkás.

Egyik tagunk apák klubjának hívja a mi közösségünket, a Keresztény Férfiak Társaságát. A hideg ráz ki, valahányszor hallom. Mi a Férfiak Társasága vagyunk. Nem békés, jól táplált, szelíd és jólfésült apukáké. Igen, Apák és Családfők (inkább: leendő családfők, hála modern, túlliberalizált és emancipált társadalmunknak.) Oké, ez a mondat kicsit szélsőséges hangzású, de nem fejtem ki, mire is gondolok pontosan! Kérdezzetek! Én nem találom ki, mitől féltek, és mit nem értetek!

Vasjankók vagyunk, ha valaki olvasta Robert Bly híres könyvét.

De nem csak. Szeretjük a szelídséget is, a gyengédséget, megértést és megbocsátást. Mert nem terminátorok vagyunk, „csak” férfiak. Mert jó kirántani a kardot, de talán még jobb vérontás nélkül visszacsúsztatni a helyére. Jobb a kiengesztelődés az áldozatnál.

Szebb a békesség angyala a viszály démonánál.

Zoli

Női Sátor – egy patriarchális jellegű női közösség

Minden vélemény számít!

Ő Ruth, egy nagylelkű, engedelmes asszony, aki vállalta a kilátástalanságot, mert jó szíve volt. Nagyon jól járt a végén. Saját könyve van a Bibliában.

Megint személyes élménybeszámolós lesz kicsit a történet, de a Női Sátorról fog szólni. Hol is indult számomra a történet? Amikor a szüleim azon vitáztak ki a főnök otthon, mert édesanyám többet keresett, mint édesapám? Amikor az első feleségem (akivel összességében jó a viszonyom) megvalósította a feminista álmot, az „Alfa lány a család élén” című krimisorozatot (Van ahol működik, nem viccelek, találkoztam ilyennel, de én ilyen csecsemő létre kárhoztatott férfi aztán nem óhajtok lenni. Mert vagy lelki anyuci még a kis seggecskéjét is kitörli uracskájának, aki ezért végtelen szeretettel halmozza el, vagy Katalin cárné pattogós ostorral tart rendet otthon, aztán évek múlva tudja meg, hogy apuci félredugaszol, egy készségesebb, néha akár idősebb és belátóbb nővel (vagy fiatalabbal, aki viszont őszintén felnéz rá) vagy apuci igen gyakori és szoros barátságot ápol Mr Alkohollal, esetleg érdekes módon hősi áldozatot vállal áldozat hátán a család jólétéért, és pont úgy ér haza, mikor már mindenki alszik, és úgy megy (menekül) el otthonról, hogy még mindenki alszik. Hétvégén meg összeszorított foggal van gyermekeivel, csendben mantrázva: ”Kibírom, kibírom, Petikéért kibírom. Már csak másfél nap, és mehetek dolgozni, tehát: kibírom, kibírom.”)

Azt hiszem, kellő alapossággal ecseteltem femijeink összes ábrándjához fűzödő élmény és érzésvilágom, szerintem itt az ideje azokról a Nőkről írni, akikkel a lap fennállása óta először – és mindenáron – SZEMÉLYESEN – akartam találkozni. Ahogy egy kedves ismerősömnek írtam: „egy levegőt akartam szívni velük”. Hát egyikükkel sikerült csak, de talán így volt jó.

Elnézést, de még mindig nem az interjú jön. Mert meseszerűen indult az egész. Tudtam a címet, de idegen volt minden. Szár községben még sosem jártam. De mint igazi királyfinak (világos, mint Férfi is mentem a nők közé, hátha valaki csak magányos…) meg kellett küzdenem a királykisasszonyért: ölég hosszú út vezetett a központhoz, az Élni jó vendégházhoz, mely az asszonyi közösségnek otthont ad. Egyszer el is bizonytalanodtam, melyik utcát is mondta beszélgetőtársam? Hiába, hogy önerőből akartam megküzdeni a Sátorhoz való eljutásért, bizony felhívtam. Igazítson útba! De Pesten volt a telefonja. Nem vette fel senki. No, kicsi királyfi, gatyesz felköt, józan ész elővesz, és érdeklődni! Hát a néni (akit megkérdeztem) ilyen meg ilyen asszonyról nem tud (naná, hogy a családnevét elfelejtettem, ez a legkevesebb) de arról igen, hogy a Dózsa György út 10 alatt nem lakik ilyen nevű és foglalkozású nő. És igen, valóban van Rákóczi utca, hát egy picit odébb, de mi az magának, még fiatalember, nem igaz? (Háááát, én szerintem annyira már nem, de idegeneknek nem reklámozzuk!)

Lesz, ami lesz. Csak elszántan!

Baszki, K hosszú a Rákóczi utca abban a faluban. Mikor rákanyarodtam, a 120 – as számnál jártam, a cél pedig a 10 – es volt! Nem baj, így lesz igazi zarándoklat a szent asszonyokhoz (többsége hívő) álmaim megtestesítőihez. Most aztán megküzdhetek egyikük kezéért! Nem viccelek, mire oda értem, még 50 méter, és kinn vagyok a faluból. Na, mindegy, túléltem, nem vagyok már kisgyerek, hő álmom is teljesült, szép férfias kezdettel indítani a dolgot, ki is fújtam magam (hú, de égő lett volna, lesántulva bemenni: megjöttem hölgyeim, egy Igazzzi Férfi, máris lehet ápolni – mint egy szutykos kisgyereket, bakker.)

Kedves Sátrasok ronda vagyok, mert magamról mesélek, de rettentő jó volt elpoénkodni az egész elejéről, ami azért mégis nagyon fontos volt nekem, és őszintén ajándéknak tekintettem az Úrtól. Ennél szebb nem lehetett volna. Mostantól a tiétek a szó.

A vadember és rajongott kedvese. Hiába intelligens, simán elfelejti a szülinapokat és évfordulókat. Viszont legalább mindig bűntudata van miatta!

Beszélgetőtársam értelmiségi, de szerény nő. Egyike azon ismerőseimnek (férfiaknak és nőknek) akik magas IQ – val rendelkeznek, mégsem gondolják, hogy többek embertársaiknál, akik mondjuk, a munkapad mellett görnyednek. Úgy vélem, rájött rég: jobb a másik embert ölelni, mint hiú énképünket.

Az a típus, (törékeny testalkat, viszonylag alacsony termet, kecses karokkal és lábakkal) akit rögtön az oltalmamba vennék, és akin keresztül a legjobban tudnának bántani. Akit ha az én hibámból érne baj, nehéz lenne elhordozni. Ha ő nagylelkűen megbocsátaná, akkor is.

Nagyon fontos számára a személyesség, a Sátor is ezért jött létre, személyes kapcsolatban lenni másokkal, erősödni, növekedni az ő akár non-verbális visszajelzéseik által is. Korábbi munkáját is ezért váltotta fel a személytől személyig terjedő közösség megalkotásával. Több gyermeket nevelt fel egyedül – nos, én voltam napokra hármasban a két fiammal. Tudom – bocs, sejtem – mit jelent támasz nélkül gyereket nevelni. Mert ugye, neki szinte soha nem volt senki támasza, én csak időnként váltam apává és anyává egyszerre.

Az Élni jó ház, ahol otthont találtak ezek az asszonyok.

A Női Sátor fő feladata: életre való nők kinevelése. A helyi szükségnek megfelelően. Budapesten nem tudom, hogy működne, de egy természetközeli faluban önellátásra nevelés (sajtkészítés, lekvárkészítés, kozmetikumkészítés – és mindent természetes anyagokból), lelki önállóságra, önismeretre nevelés, párkapcsolathoz szükséges készségek fejlesztése; tánc, ének, sok beszélgetés – ezek teszik ki a Sátor programját. És a dolog él. Mindig vannak újak, nem mindenki marad meg, de ez nem is elvárás, mivel szilárd mag van, a közösség életképes. És lelkes, nagyon-nagyon lelkes. Mások úgy és annyit építenek magukba, amennyinek szükségét érzik, illetve lehetőségük adódik rá.

Fiatal a közösség, maga az ötlet nagyjából két éve pattant elő az ötletgazdából, Konkoly Editből. A közösség nevének VAN köze az immár huszadik életévéhez közeledő (tényleg csak közeledő) Férfisátorhoz. Hát ha Paliék helyében lennék, dagadna a mellem, hogy nők vettek át ötletet, itt konkrétan nevet tőlem. Nagyon megtisztelő ám, akár eszközt használatra, vagy nevet, ötletet átvesz egy (vagy több) nő, férfi(ak)tól! Kis szellemi szex?

Beszélgetőtársammal megegyezett a véleményünk abban, hogy nagy kérdés, miért kell a kovalens kötésről tanulni a gyerekeknek az iskolában, holott Mr Kovalenssel az életben nem fog találkozni, se a kedves nejével vagy családjával, ellenben hivatali űrlapot fog kitölteni, kórházba fog menni (vagy betegként, vagy látogatóként), szüksége lesz kapcsolatlétesítésre, fenntartásra, és időnként megszüntetésre (akár halál miatt), tudnia kell megbízhatóan dolgozni, fontos, hogy szeressen tisztességes állampolgárnak lenni, jól kijöjjön sajátmagával (sokszor nehéz, főleg fiatal korban, mikor a bennünk lévő ideál még messze van a megvalósult magunktól), tudnia kell áldozatot hozni, konfliktust megoldani, józanul nemet mondani, nagylelkűen igent, és bátran, hideg fejjel, forró szívvel cselekedni! Meg kell tanulnia olvasni az Élet jeleiből, mert az Életünk ritkán tanít konkrét szavakkal (embereken keresztül igen, de egyébként jelbeszédet használ), élete értelmét felfedezni, szóval van tananyag bőven, ami TÉNYLEG fontos, és ráadásul még szép és izgalmas is. De a suliban nem sokat hallunk róla.

Kis női kézművesség. Nem a Sátorhoz tartozó fotó, de a lényeget jól kifejezi.

Mindig egy hétvégére jönnek össze (komoly munka lehet erre felkészülni a vezetőnek) és a természet menetéhez, aktuális életükhöz igazítják a foglalkozásaikat. Beszélgetőtársamnak egy pszichodráma volt például emlékezetes: a születést játszották el. Okát nem fejtette ki, de örömmel említette az élményt. Ősszel a betakarítással kapcsolatban a hála volt a téma, télen a külső és belső szépség. Ötlet van bőven.

Bővülés előtt áll a Sátor, két férfi éppen dolgozott a padlástérben, amely új helyként fogadja majd az önfejlesztő, gyökereikhez ragaszkodó nőket. Egyébként nagyon kellemes a jelenlegi hely is, tele pasztellszínnel, lágy kelmékkel, mint egy olyan hely, ahol (ha éppen üres) egy megfáradt harcos hatalmasat és mélyet tudna aludni. S mint az Élet Vizében fürdött ember, újjászületve ébredni.

Interjúalanyom is a patriarchális családmodell híve, a Bibliához képest részletezte, hogy a nő dolga igazgatni férje döntését, a férjnek kötelessége dönteni, a döntést végrehajtását kivitelezni (akár feladatokat kiszabva) rossz döntés esetén felelősséget vállalva, mind érzelmileg, mind egyéb téren helyrehozni a károkat. Persze nem feltétlen segítség nélkül, de ez alapvetően az ő dolga.

Szerintem egészséges mentalitású férfi kívánja ezeket a terheket.

Később körbevezetett, és hirtelen kibökte, jó, hogy a párja mindenben mellette áll. Azt hiszem, egy arcizmom sem rándult meg.

Visszafelé kiderült, hogy van egy rövidebb út az állomás felé, gyorsan kijutottunk.

Nos, amilyen férfiasan indult a kaland, ugyanolyan férfiasan is fejeződött be:

Szerintem nagyon óvott az Úr.

megéltem, hogy kockáztatni azt jelenti, hogy: kockáztatok. Előfordul, hogy a kastély alapos átkutatása után derül ki, hogy a királylányt már megmentették, és a sárkány is rég elköltözött. Jó ilyenkor kb. két millimétert megemelni az állunk, (magunknak tesszük, nem a másiknak) és udvarias méltósággal távozni. Tudom, mondani k. könnyű.

Talán mivel karizmatikus keresztény vagyok, és szüntelen belső imában töltöm a napjaim, ezért tudta előre közölni az Úr mi várható. Odafelé egy mesét olvastam, ami olyan emberről szólt, aki mindig magányos volt, végül emberek közé ment, de ott is magányos maradt. Szolgálta őket, de azok nem törődtek vele. Tudtam, az eszemmel felfogtam: most jövendöl az Isten, nem fogok párt találni. A beszélgetés azonban sokkal mélyebben hatott rám, mint vártam, az érzések és az ösztönös kötődés elmosták a jövendölésre alapozott logikát –ami végül is csak logika. Amikor az asszonynak kicsúszott a száján, hogy már nem szabad, ezért tudtam fegyelmezett maradni. Eszembe jutott a mese, a számomra érvényes

Az ideál. A biztos csalódás forrása. Remélem, csak cinikus vagyok.

értelmezése, és fejet hajtottam.

De csak a vonatig bírtam tartani magam. Ott megrendült a hitem. Lassan két éve vagyok magányos, egy évig házasságban együtt élve, aztán egy évig házasságban, de külön élve, miközben bontom fel az összetartó kötelékeket, keresem az újat, azt, akivel végre megvalósíthatnánk, azt, amit először nem sikerült. És csalódás csalódást követ. Mások emberi gyávasága, általam elkövetett hibák (ösztönösen ott folytatnám, ahol abbahagytam, de ez új helyzet, új nő, elölről kell mindent felépíteni), jónak látszó, kölcsönös érdeklődés, aztán kiderül, már van valakije (persze utólag mindig „én csak kedves vagyok mindenkihez” magyarázat hangzik el. Ne csajok, ne kérjetek bocsánatot! Nézzetek inkább totál hülyének.) Hát most nagyon nagyot borultam. Nem felejtenem kell, nem a szívemből kell kiszellőztetnem ezt a nőt, hanem az Urat kérni, hogy a csontjaimból vésse ki.

Miután kértem Őt, vezessen tovább, a következő jelenet játszódott le tőlem két méterre: egy fiatalembert hívott valaki. Ezt hallottam: „Fáj? Orvosnál voltál? Mindjárt ott leszek!” És jött a vezetés! A gondolat, hogy osszam meg a barátaimmal a fájdalmam. Két sms-t küldtem, már ettől jobb lett. Két korrekt sms-t kaptam válaszul. Ez megint sokat segített. De még nincs kivésve az a nő belőlem, szóval a probléma áll. De már több igaz emberrel találkoztam, akik őszintén igyekeztek segíteni, és mindig azt éreztem, hogy hallgassak kicsit rájuk, az Isten szól rajtuk keresztül.

Nem kell több segítség! A túl sok se jó! Káoszhoz vezet. Ez egy tanúságtétel, ami az Úrra mutat, nem nyafizós cikk.

Lehet az öreget elküldeni a p..ba. De soha ne feledjük mekkora szükségünk van rá.

A Lét (Isten) női felét sajnos csak a Szűzanya testesíti meg legjobban. Ő nem Isten. Mindegy, jobb a semminél.

Nagyot veszekedtem az Úrral aznap. Persze tudtam, megbékít végül. Kicsit én is rásegítettem. Tudtam, hogy igaza van, de nem bírtam elviselni. A női feléhez kellett fordulnom, mert Apa nagyon megsebzett. Hiába értettem meg, nem tudtam elviselni. Anyát kértem meg, hogy vigasztaljon. És az Élet körbeölelt és gyengéden csitított. Az ülés huzatán át (kényelmes, szép – női dolog és engem szolgál), az állomásokat bemondó nő hangján át, a lassan alkonyba forduló Természeten keresztül.

Este viszont szinte egy katát (karate formagyakorlat) sem tudtam szabályosan megcsinálni: nagyon sok volt bennük a harag és a fájdalom. (Mert ez pulzál, csitul – előtör, csitul – előtör, stb.) És csak Istenre haragudhatok. Én megtettem, amit tudtam. Az a nő nem tehet róla, hogy szerelmes lett (amúgy is kérdés, bejöttem volna – e neki?)

Azt hiszem, nagy vigasztalásra számíthatok.

;-)

Zoli

Az élet egy álom – Beyoncé Knowles filmje

Minden vélemény számít!

A film plakátja

Most fejeztem be Beyoncé Knowles: „Az élet egy álom” című önéletrajzi filmjét. A film tavalyi, még elég friss.

Emlékszem, amikor először láttam őt a Destiny’s Child tagjaként. Egy műszaki boltban voltam, és a bekapcsolt tévén az egyik klippjük ment. Egy narancssárga szobában egy narancssárga ágyon ugrált a (ha jól emlékszem) négy lány, narancssárga ruhában. „Milyen művi ez az egész”, gondoltam akkor. A zene se fogott meg, „Valami modern vacak”, és léptem tovább.

2009-ben Németországban dolgoztam, és előtte év végén jött ki az új száma: „If I were a boy”.

Meglepődtem.

Ez a lány gondolkozik? Próbál empatikus lenni? Érdekli a valóság? (Sajnos a számból szinte egy kukkot sem értek, de remélem, a klipp legalább hangulatában passzol az énekhez. Abban pedig egy a párkapcsolatában problémákkal küzdő fiatal nő próbál egy napra párja szerepében helyt állni, ismerkedik annak világával. Bár úgy tűnik, a kísérlet nem jár eredménnyel, nem lesznek boldogabbak a végén, de ez akkor is nagyon szép gesztus. Igaz, nem értettem, miért kell feltűnően flörtölni a rendőrkollégával, miközben a párja visszautasítja a kedves kolléganőt, de… ne legyünk kicsinyesek.)

Aztán a „Halo” jött, amibe szinte szerelmes lettem. VAN lírai énje ennek a nőnek! No, azóta sem láttam tőle ezekhez foghatót, de az élmény megmaradt. Beyoncé nőtt a szememben tíz centit. És ha csak nagy hülyeséget nem csinál (azt is kitartóan), nem fog visszatörpülni.

Érdeklődve néztem filmje elé. Sikeres, kemény, emancipált nő. Mégis nőiesnek tűnik. Tényleg az? Milyennek látja és láttatja magát? Milyen a belső világa, a gondolkozásmódja?

Ugyan énem egyik fele visszazavarná a nőket a konyhába, a vasalódeszka és a pelenkázó kisasztal mögé, (nem tudok családfenntartó lenni miattatok, csajok! Oké, ez nektek nem fontos, de bakker, nem is vagytok férfiak!) De a józan eszem mindig csitít: „Nyugi, Zoli, ez nem olyan egyszerű, te is tudod! Először is: a gazdaság kétkeresős. Belehalhatnál a munkába, és akkor se tudnád eltartani a családodat. Aztán Apa nem akarsz lenni? És szerető hitves? Nem rossz ám, ha van erőd és még kedved is (és oké, ez meghozható ;-) ) a takaró alatt összebújni a feleségeddel! És azt te is belátod (nem kötelező, de nem túl felemelő szimplán hüjjének lenni, mondván, hiába működik a dolog, az mégsem úgy van!), hogy a nőkben sok van, amit odaadhatnak a társadalomnak. A társadalomnak JÓ, hogy szolgálják azt. A hogyanról bőven lehet vitázni, de összeségében – ami jól működik, azt ne bolygassuk! Ha valódi tiszteletet akarsz, (mert ez az igazi problémád) szerezz valódi hatalmat! Szellemit, az való neked. Istentől, mert más ilyet nem adhat. Aztán tanuld meg használni! Aztán használd! (Mert a hatalom, ugye, valójában szolgálatra

Egy vidám kis angyal.

való? Ki tudja, mit jelent a „miniszter” szavunk?) Ha így teszel, CSAK idő kérdése, és megjön a tisztelet. És addigra rá fogsz jönni: nem is olyan fontos az. Fontos, hogy TISZTELETREMÉLTÓAN ÉLJ! És nagyon, de nagyon másodrendű, hogy ezt mások elismerjék. Én, a te Istened fogok tanúságot tenni neked a szívedben és értelmedben, hogy elégedett vagyok veled. (Még egy nem hívő is képes átélni az élményt, hogy helyesen cselekedett. Nekik kitartani nehezebb. Nem lehetetlen, csak nehezebb.) Ehhez képest, (EHHEZ képest) hidd el, békabrekegés, (bocs, fiúk, lányok a tiszteletlenért!) amit mások mondanak. Bár fontos, de másodrendű. Vagy éppen harmad.” Na eme váratlan és személyes, de másoknak is hasznos isteni közlemény után térjünk vissza a filmhez!

Három élményt emelnék ki belőle.

Az egyszerű nő és háziasszony. Nem megnyugtató? Olyan valódi.

Beyoncé határozottan emberi lény. Spontán, őszinte, nem játssza meg magát. Legalábbis nem nagyon. Vannak szép, intim felvételek róla és vele, közeli képek az arcáról, miközben bensőséges dolgokat mond ki, áldott állapotban lévő alakjáról, és kiderül, hogy mélyen igenli az anyaságot (Jajjj, egy egészséges gondolkodású NŐ!), szereti a férjét (aki bizony idétlen kamasznak tűnik mellette, míg Beyoncé kiteljesedett, sugárzó: nő. (Azért se írom megint csupa nagybetűvel!)) Ennek az élménynek őszintén örültem. Sokat kapott Istentől: szépséget, tehetséget, jó és fejlődő, harmonikus személyiséget, gazdagságot, szerető férjet, jó szülőket, és egy csodás gyermeket. Úgy tűnik, jól sáfárkodik a talentumaival. Maradjon is így!

A második élmény. Ez nem volt annyira pozitív. Beyoncé is bedől és sajnos közbe-közbe terjeszti azt a feminista eredetű nézőpontot, amely úgy kezdődik, hogy: ” A férfiak…”

És a démon. Háááát, azért ezzel sincs olyan sok gond. A maga helyén. Konyhában nehezen tudnám elképzelni. Nekiállna így palacsintát sütni, az életben el nem készülne az az étel Az olaj viszont meggyulladna az is biztos.

Ideseim! Csak mert a férfiak meglehetősen kis százaléka megcsapkodja otthon az asszonykáját, és mint a dúvad, tör a hatalom felé; kurvákat futtat és drogot árul – attól még a férfiak többsége tisztességesen dolgozik, neveli a gyerekét, módjával csavarog a haverokkal és próbál kijönni anyukával (aki nemegyszer SIMÁN átlép az ő tekintélye felett, és még csodálkozik, ha apuka ezt szóvá meri tenni. „Mi, a Gregor Bernadett nem ugyanezt teszi? Nehogy már okosabbnak hidd magad, Józsi, a művésznőnél! A te kötelességed jó képet vágni hozzá, amikor lelkileg a micsodádon állok! Baszki, mi az, hogy nem haladsz a korral?”)

Bocsi, csajok, nem ebben éltek? Miért siklotok el ama egyszerű tény fölött, hogy a környezetetekben élő több ezer férfi normálisan él? Arra a kettő bolondra meg nem érdemes ám ennyi figyelmet pazarolni, amelyik nem! De ha már figyeltek: miért nem segítetek? Ki tudja, milyen kínja van annak a két szerencsétlennek? Lehet, hogy csak a jó szó hiányzik nekik! Hogy valakinek végre elsírhassák magukat. „A Gihizihi negyedik hónapja nem teszi szét a lábát, és folyton az anyut szidja. Tegnap láttam, a főnökével smárolt. Aki ráadásul nő!” Vagy hogy végre valaki átküldje a „Józsi és haverjai” erőszakmentesítő brigádot, mert ha mégegyszer sikoltozás lesz éjjel, akkor morci lesz a szomszédság. Pláne, ha a nő ok nélkül teszi!

Nehéz kérdések ezek, de néha jobb belemenni, mint hagyni az egészet. Mondjuk óvatosnak azért kell lenni, de jobb hibázni jószándékkal, mint gyáván, s..be dugott kézzel lapítani. Miközben Pistike harmadszor hiányzik az iskolából, mert folyton megcsúszik a fürdőszobában. És mindig, amikor az apja részeg! Miért hiszik páran azt, hogy az emberek hüjjék? (De azért egy kis kiabálásért még nem kell mások magánéletébe beavatkozni. Igen, okosnak is kell lenni. Művészet helyesen élni.)

Hölgyeim, én ezennel és ünnepélyesen elhatárolódom önző, ostoba és szűklátókörű férfitársaimtól, akik tényleg verik a családot, megbízhatatlanok, álhatatlanok, és egyáltalán: önzők. Vagyis inkább a tetteiktől és gondolkodás- valamint látásmódjuktól határolódom el. Hátha egyszer megtérnek helytelen útjaikról! (Igen, én hiszek a csodákban. Keresztény vagyok, vagy mi a tök.) Azért belül az embert, vagy az azzá válás, egyébként halálig meglévő lehetőségét tisztelem bennük. Ha tetteiket meg is vetem.

A tesó. Szép és bűnös, és reményteljes várományosa az Örök Életnek.

A harmadik és egyben legjobb élmény. Beyoncé Knowles, Hölgyeim és Uraim: keresztény, hívő és Tesó az Úrban! EZT nem hittem volna! Őszintén, egyenesen, lelkesen mondta bele a kamerába, hogy imádkozott érte a nagymamája (és miközben erről mesélt, Beyoncé közben a könnyeivel küzdött) ő ezeknek az imáknak a gyümölcse. Imádkozott érte az édesanyja, és ő is imádkozik a kislányáért. (Basszus, hajszál híjja, hogy nem folyik most az én könnyem is.) Hogy hiszi, és érzi, hogy Isten VAN és SZERETI ŐT! A szüleiben, a férjében, a kislányában, és éppen abban a pillanatban is. „Éget”, mondta.

(Nagyon csúnya szó) – CSAK ezért a pillanatért megérte megnézni a filmet.

De jó, hogy 180° -ot változhatott erről az emberről a véleményem! Hol van már az a régi pillanat, ott, a műszaki boltban, a bekapcsolt tévé előtt!

Dicsőség Istennek!

Mindörökké Ámen!

;-)

Zoli