Címke: rivalizálás

A rivális apa (Megtörtént eset alapján)

novella„Kíváncsi vagyok, hová fog futni szünetben a fiam…” – gondolta András, miközben leült a lelátón. Tőle jobbra, talán tíz méterre foglalt helyet egykori szerelme, Anna, és mostani élettársa, József. Anna korábbi férjével, aki őt követte az asszonynál, jó volt András viszonya, sajnos jó öt éve elhagyta a nőt. József… más lapra tartozott.

Tomi még kinézett hozzájuk az öltözőből, immár mezben. Apja odament hozzá; hozzá és a két másik felnőtthöz.

–  Kérsz vizet? – kérdezte a fiát. Mielőtt az megszólalhatott volna, József közbeszólt.

–   Ne igyál, lötyögni fog a hasadban!

András jóindulatúlag bólintott.

–   Talán tényleg jobb, ha nem iszol.

Tomi megölelte, intett az édesanyjának, és visszament a társaihoz. Hamarosan kivonultak mind a pályára, és megkezdődött a meccs. Tomi hátvéd volt, jó ideig nem akadt dolga: jól támadott a csapata, a másik térfélen rúgták a bőrt. Aztán az ellenfél csatára elindult a kapu felé.

–   Tomi! Jobbról! Figyelj! – kiáltotta András.

–   Balra, Tomi! Hallod, balra! – ugrott fel József.

–   Nem fogja tudni ez a gyerek, mit csináljon – nevetgélt idegesen András, Annáék felé fordulva.

Azok ránéztek, majd vissza a pályára. András ujjai alatt kezdett meghajolni a drótkerítés drótja, ahogy szorította. Ő is a fia felé fordult.

Közben a fiú megszerezte a labdát a csatártól, és nézegetett, merre rúgja. Azonban a csatár sem volt rest, próbálta visszaszerezni a focit.

–   Add haza! Majd a kapus kirúgja! Bízd rá! – harsogta András. A sikeres hazaadás után rögtön felcsattant József hangja:

–   Minek rúgtad hátra?! Elől mindenki szabad volt!

András szemét egy pillanatra vörös köd lepte el. Nagyot nyelt és kifújta a levegőt. Azon tanakodott, meddig kell még a jófiút adnia. Kiengedte a szorításba gémberedett ujjait, és mereven a pályát nézte, rajta nyolcéves fiával. Lassan engedett a feszültsége. „Ha még egyszer megszólal ez a kretén…”

novella1Eljött a szünet. Tomit véletlenül combon rúgták, picit húzta a bal lábát. Egy perce kijött a szüleihez: az édes és a nevelőapjához, meg anyukájához.

–   Fáj a lábad, Tomi? – hajolt le András a gyerekhez, hogy lássa a combját.

–   Hát… valamennyire igen – húzta fel a nadrág szárát a fiút, mutatta apjának, hol rúgták meg.

Piros folt látszott a helyén.

–   Ne a lábaddal foglalkozz, hanem focizz! – lépett melléjük József. András szó nélkül megfogta Tomi karját, és húzni kezdte.

–   Na, apa, ez fáj!

–   Ne haragudj, Tomi! Szeretném, ha kicsit itt maradnál – azzal András visszalépett az éppen tiltakozni készülő Józsefhez.

–   Na ide figyelj, te szarházi! Ne ugass bele a fiam és az én dolgomba, és ne utasítgasd, amikor vele vagyok!

–   Igen, te köcsög? A focival foglalkozz, ne velem! – replikázott a másik férfi.

–   Leverlek, kishuszár, csak szájalj még velem! – András pontosan tudta, hova fog ütni először. Mindkét keze ökölbe szorult.

Anna ugrott a két férfi közé.

–   Andris! Nem ismerek rád! Te nem ilyen vagy! Nyugodj le, nehogy már verekedj a fiad előtt!

–  Tudod, ez nagyban függ a mostani párodtól – nézett József szemébe András. Az állta a tekintetét, majd félrenézett.

–  Mennem kell – hallatszott Tomi hangja. Bizonytalanul intett a szüleinek, és visszasomfordált az öltözőbe.

Annáék felől nem hallatszott több utasítás a meccs alatt.

Már az autók felé mentek, amikor András úgy érezte, nem hagyhatja annyiban. Mégiscsak Istenfélő ember. Odalépett Józsefhez.

–  Nézd, sajnálom. Viszont én vagyok az apja. Ha itt vagyok, hagyd meg nekem, hogy neveljem a fiam!

–  Mindenki tudja, hogy te vagy apja, nem kell kakaskodással bizonygatnod – válaszolt József helyett Anna, meglehetősen epésen.

–  Igen, Anna? – vett mély levegőt András. – Akkor mond meg nekem, miért szervezel úgy programot, hogy mindketten itt legyünk Józsival? Olyan helyzetet teremtesz, amit aztán nem tudsz kezelni. Javíts ki, ha tévedek, de a mai veszekedés jó részt a te hibád.

Megint József felé fordult.

–  Nézd, én ezt a gyereket nyolc éve szeretem. Azóta kísérem, mióta először felsírt a kezemben. Egyszerűen BIZTOS vagyok benne, hogy több jogom van hozzá, mint neked.

Amikor ölni tudna a nők tekintete

irigység„Számolj az irigységgel mindig!” – mondta Anyám is mindig. A nők féltik a párjaikat. Ha te jól nézel ki, a tekintetükkel ölni tudnának. Még akkor is, ha tudják, mennyi terhed, gondod van. Sajnos ismerjük azt a mindent átható, megsemmisítő nézést, ahogyan egyik nő tud nézni a másikra. Amikor kiül az arcra, bármire képes, hogy ártson a másiknak. A haragjuktól ments meg, Uram minket! Mit tudunk tenni, azért, hogy tompítsunk a helyzeten? Esetleg tudassuk az illetővel a nehézségeinket, terheinket, azt, hogy nekünk is nehéz megküzdeni a gyengeségeinkkel! Az irigynek az önbizalma kevés legtöbb esetben. Elismerhetjük azokat a dolgokat, amikkel ő van jobb pozícióban. Így terelhetjük az ellenséges hozzánk állástól a békésebb felé. Hiszen nem menekülhetünk ki minden helyzetből, ahol az illető jelen van. Rokonaink, szomszédaink, kollegáink közt pedig bizony könnyen találhatunk irigyeket. Még a gyerek-szülő viszonylatban sem ritka ez az érzés. Végigkisérhet hosszú éveket. Elég hozzá egy apró momentum is. Például a hajszín, alak, mell-méret, szellemi erő, jövedelem, anyagi helyzet, talpraesettség, alkalmazkodó képesség, munkabírás vagy bármi olyan dolog, amit a másik birtokolni szeretne, és nekünk van. Egy életen át is fennállhat, tehát valamilyen megoldás szükséges, hogy elviselhető légkör jöjjön létre köztünk. Még az érzéssel való szembesítés sem oldja meg a helyzetet minden esetben. Mindig is problémát jelentett az embereknek, nehezítette az életüket – tehát valami módon oldani kell.

:-)  Kati

Mai Montague-k és Capulette-k

Montágie és CapuletAmikor két fiatal a családjait megismerteti egymással, akkor más szokásokkal élő, bensőséges közösségek próbálnak összehangolódni hosszabb távra. Ám még akik vér szerinti rokonok, azoknál is vannak eltérő szokások. Az új idegen családdal ez még inkább így van. A közvetlen hozzátartozó, ha hibázik, azt könnyebben megbocsájtjuk és túllépünk rajta. Az idegennél, ha nem is szólunk, de legtöbbször marad egy érzés bennünk. Ezek egymáshoz sorolódhatnak, felhalmozódva. Bár azt is épp elég feldolgozni, hogy jött egy idegen és elvette a gyerekünket a házasságkötés alkalmával. Ha másképp viselkedik, például nem tegeződik, nagyobb távolságot tart, vagy kerüli a személyes megszólítást -hosszú időkre ki nem mondott feszültségek alakulhatnak ki mindkét oldalon. Hányszor halljuk a másik család leszólását, és gondoljunk bele, mennyire gyakori az ellenérzés kisebb – nagyobb dolgok miatt! Micsoda hangulatteremtő mondatok: „Ebben az unoka nem ránk hasonlít, ezt a vejem családjától örökölte.” Vagy: „A menyeméknél szokás így viselkedni, nálunk ez nem megy.” A rivalizálás sem ritka: „Az unoka minket jobban szeret.” Húsvét vagy karácsony előtt mennyire elő tudnak ezek jönni, amikor nagy valószínűséggel a tágabb család tagjai is találkoznak…

Hogyan tudjuk enyhíteni a feszültségeket és elfogadni, tolerálni a másik családot? Célszerű megértőbbnek lenni velük. Próbálni elfogadni, átérezni, hogy nekik is vannak nehézségeik. Nem jobbak vagy rosszabbak, csak másabbak a szokásaik. Nem alapvetően rosszak, valószínűleg csak: alapvetően mások.

:-) Kati

Alekszej, a rivális

Nem, nem ő az. Emellett a srác mellett vért kéne izzadnom, ha a fellépése is van olyan, mint a külleme. De azért vannak takltikák, játszmák, és ő is lehet kialvatlan...

Nem, nem ő az. Emellett a srác mellett vért kéne izzadnom, ha a fellépése is van olyan, mint a külleme. De azért vannak taktikák, játszmák, és ő is lehet kialvatlan…

A közeli Sparban dolgozik. Fiatal, energikus fiatalember, kellő önbizalommal. És nem engedi át a háremét csak úgy. Mert a szelet ő is szereti csapni a kolléganőinek.

Először akkor figyeltem fel rá, amikor Sonjával visszajöttek a boltba – valamit be kellett szerezniük a közelből. Sonja (izgalmas, szőke, szerb nő, kb. 50-es, és egyértelműen domina. Flört igen, de vele élni…. brrrr. Inkább Szilvi, az egyetlen magyar lány. Kedves, mosolygós, bogárszemű, okos, szívós és szép. Nő a javából.) – tehát Sonja vele nevetgélt, és váltott pár bizalmas pillantást. Tegnap ugyanezt velem csinálta. Khm.

Na jó, én a feleségemen kívül úgysem akarok más nőktől semmi egyebet, mint némi flörtöt. Nincs telefonszám, nincs randi és nincs szex. Bár egyszer-kétszer hajszálon múlott, de szerencsére a nőknek is vannak erkölcseik. Vagy szimplán bátortalanok, de legalább nem volt okom összeomlani önmagam (és a Megváltóm) előtt. Végül is nekem igazából mindegy, miért maradhattam erkölcsös. Ami fontos: az maradhattam. Tehát: osztozom én a hölgyeken szívesen. Alekszej úgyis fiatalabb, naponta együtt van velük, meg minek a fölösleges konfliktus?

Hát ezt a fiatalember nem így gondolta. Egyébként semmi rendkívüli: egy, az utamban felejtett bevásárlókocsi, ha ő van a pénztárnál, finoman várat: éppen segítenivalója akad másnál, vagy megbeszélnivalója a szomszéd pénztárossal. Türelmes fickó vagyok, hagyom a szúnyogokat, had döngjenek. Az elefántbőr sokat kibír. Azért a bevásárlókocsit odébb toltam, ha Alekszejnek kell, majd utánamegy, a pénztárnál nem helyezkedem türelmes, várakozó pózba, amíg beszél – tudd, csak barátom, hogy most más dolgod lenne, mint trécselni. Stb. Ha a karate edzőm lenne a helyemben, ő fele ennyit se várna – öreg, itt munka van, a kisebbrendűséged ne most kompenzáld!

A fiú is tart picit tőlem. Nem meri a korlátokat túlságosan feszegetni, én meg hálás vagyok, hogy nem kell böszmébe átmennem. Szívesen elhordozom mások terheit – egy bizonyos mértékig. Ha Alekszej törleszteni akar, mert a kolléganői zavarba jönnek (és nem kellemetlenbe!) a bókjaimtól , hát tegye. Amíg igazán durvába nem megy át. Nem szeretnék morci lenni rá. Konkrétan a parkolóban megejtett pár pofon során én is kaphatok. És én vagyok az öregebb. Ha pedig én töröm el az ő orrát, hogyan nézek legközelebb a szemébe?

Szóval jobb észnél lenni.

;-)

Zoli

Harc a nők kegyeiért. Nem, mi nem így csináltuk volna. Két átlagférfi ökölharcából a méltóság az első, ami elvész. Szinte mindig durva, közönséges, és ijesztő. Néha mégis meg kell tenni. Szerencsére csak nagyon néha.

ui.: Neeem, ez az ügy kettőnk közt véletlenül sem olyan egyszerű, mint hittem. Gondoltam, udvarias leszek és figyelmes; Alekszej majd látja, hogy nem hordom fenn az orrom, szépen kiegyezik velem, és leszünk cimbik. Ez a srác nem ilyen. Háromszor zsebelte be fölényesen az udvariasságom és visszahúzódásom. Nem lett tőle együttműködőbb, sőt átment vagány pöffeszkedőbe.

Nagyon kíváncsian várom a mai bevásárlást. Remélem, Alekszej dolgozni fogsz. Remélem, összefutunk. Nos, érzem, ahogy az adrenalin elárasztja a véremet, és szaporább a pulzusom. Mmm, izgalmas élni. Jó férfinak lenni.

Ui2: Ember tervez, Isten meg az orrára koppint szelíden. Alekszej ma elbűvölő volt. Na, nem a „nyelvem a fenekedben” módon, egyszerűen csak normálisan, tisztelettudóan és együttműködően viselkedett. De jó, hogy nem kezdtem dölyfösen, törleszteni akaróan viselkedni! Mert ez a vágy volt a szívemben. Nos, ha beáll az ismeretségünk egy elfogadható szintre, én örülök, hogy elfelejthetek egy lényegtelen konfliktust, és nem kell felemlegetnem egy jelentéktelen kakaskodást.

Hála neked Béke Királynéja, Szent és Alázatos Úrnő, hogy közbenjártál értünk! Te igaz és tiszta NŐ.