Címke: kakaskodás

Alekszej, a rivális

Nem, nem ő az. Emellett a srác mellett vért kéne izzadnom, ha a fellépése is van olyan, mint a külleme. De azért vannak takltikák, játszmák, és ő is lehet kialvatlan...

Nem, nem ő az. Emellett a srác mellett vért kéne izzadnom, ha a fellépése is van olyan, mint a külleme. De azért vannak taktikák, játszmák, és ő is lehet kialvatlan…

A közeli Sparban dolgozik. Fiatal, energikus fiatalember, kellő önbizalommal. És nem engedi át a háremét csak úgy. Mert a szelet ő is szereti csapni a kolléganőinek.

Először akkor figyeltem fel rá, amikor Sonjával visszajöttek a boltba – valamit be kellett szerezniük a közelből. Sonja (izgalmas, szőke, szerb nő, kb. 50-es, és egyértelműen domina. Flört igen, de vele élni…. brrrr. Inkább Szilvi, az egyetlen magyar lány. Kedves, mosolygós, bogárszemű, okos, szívós és szép. Nő a javából.) – tehát Sonja vele nevetgélt, és váltott pár bizalmas pillantást. Tegnap ugyanezt velem csinálta. Khm.

Na jó, én a feleségemen kívül úgysem akarok más nőktől semmi egyebet, mint némi flörtöt. Nincs telefonszám, nincs randi és nincs szex. Bár egyszer-kétszer hajszálon múlott, de szerencsére a nőknek is vannak erkölcseik. Vagy szimplán bátortalanok, de legalább nem volt okom összeomlani önmagam (és a Megváltóm) előtt. Végül is nekem igazából mindegy, miért maradhattam erkölcsös. Ami fontos: az maradhattam. Tehát: osztozom én a hölgyeken szívesen. Alekszej úgyis fiatalabb, naponta együtt van velük, meg minek a fölösleges konfliktus?

Hát ezt a fiatalember nem így gondolta. Egyébként semmi rendkívüli: egy, az utamban felejtett bevásárlókocsi, ha ő van a pénztárnál, finoman várat: éppen segítenivalója akad másnál, vagy megbeszélnivalója a szomszéd pénztárossal. Türelmes fickó vagyok, hagyom a szúnyogokat, had döngjenek. Az elefántbőr sokat kibír. Azért a bevásárlókocsit odébb toltam, ha Alekszejnek kell, majd utánamegy, a pénztárnál nem helyezkedem türelmes, várakozó pózba, amíg beszél – tudd, csak barátom, hogy most más dolgod lenne, mint trécselni. Stb. Ha a karate edzőm lenne a helyemben, ő fele ennyit se várna – öreg, itt munka van, a kisebbrendűséged ne most kompenzáld!

A fiú is tart picit tőlem. Nem meri a korlátokat túlságosan feszegetni, én meg hálás vagyok, hogy nem kell böszmébe átmennem. Szívesen elhordozom mások terheit – egy bizonyos mértékig. Ha Alekszej törleszteni akar, mert a kolléganői zavarba jönnek (és nem kellemetlenbe!) a bókjaimtól , hát tegye. Amíg igazán durvába nem megy át. Nem szeretnék morci lenni rá. Konkrétan a parkolóban megejtett pár pofon során én is kaphatok. És én vagyok az öregebb. Ha pedig én töröm el az ő orrát, hogyan nézek legközelebb a szemébe?

Szóval jobb észnél lenni.

;-)

Zoli

Harc a nők kegyeiért. Nem, mi nem így csináltuk volna. Két átlagférfi ökölharcából a méltóság az első, ami elvész. Szinte mindig durva, közönséges, és ijesztő. Néha mégis meg kell tenni. Szerencsére csak nagyon néha.

ui.: Neeem, ez az ügy kettőnk közt véletlenül sem olyan egyszerű, mint hittem. Gondoltam, udvarias leszek és figyelmes; Alekszej majd látja, hogy nem hordom fenn az orrom, szépen kiegyezik velem, és leszünk cimbik. Ez a srác nem ilyen. Háromszor zsebelte be fölényesen az udvariasságom és visszahúzódásom. Nem lett tőle együttműködőbb, sőt átment vagány pöffeszkedőbe.

Nagyon kíváncsian várom a mai bevásárlást. Remélem, Alekszej dolgozni fogsz. Remélem, összefutunk. Nos, érzem, ahogy az adrenalin elárasztja a véremet, és szaporább a pulzusom. Mmm, izgalmas élni. Jó férfinak lenni.

Ui2: Ember tervez, Isten meg az orrára koppint szelíden. Alekszej ma elbűvölő volt. Na, nem a „nyelvem a fenekedben” módon, egyszerűen csak normálisan, tisztelettudóan és együttműködően viselkedett. De jó, hogy nem kezdtem dölyfösen, törleszteni akaróan viselkedni! Mert ez a vágy volt a szívemben. Nos, ha beáll az ismeretségünk egy elfogadható szintre, én örülök, hogy elfelejthetek egy lényegtelen konfliktust, és nem kell felemlegetnem egy jelentéktelen kakaskodást.

Hála neked Béke Királynéja, Szent és Alázatos Úrnő, hogy közbenjártál értünk! Te igaz és tiszta NŐ.

Helyzetjelentés egy kávéházból

mackó

mackó (illusztráció)

Egy férfival vívtam a dominanciaharcomat. Ő egy sarokban ült, és észrevettem, bántja a magabiztosságom, ahogyan idegen környezetben rögtön leveszem a kabátom, (vagyis kifejezem, hogy otthon érzem magam), ahogyan magától értetődő természetességgel rendelek, (hiszen a személyzet ezért van ott), ahogyan az asztalt kérdezés nélkül odébb teszem (hiszen a gondozottam kerekes széke miatt több helyre van szükségünk, és láttam, hogy van ehhez elég hely). Egy darabig játszottam a szerényt, összébb húztam magam, kevesebbet mozdultam, nem akarom én az erőmmel bántani, jó ő úgy, ahogyan van. Én sem vagyok mindig erős, és nem is mindig látszom a legerősebbnek. Aztán ránéztem, mert éreztem, hogy még mindig belém kapaszkodik, szeretne legyőzni. Még mindig nem elég magabiztos, akkor érezné magát igazi Férfinak, ha fölém kerekedhetne. Engem nézett, olyan nyugodt, „árthatnék neked, ha akarnék” pillantással. Innentől már nem volt igazán játék nekem sem. Felidéződött, hogy milyen érzés volt kiállni az első harchoz, az első bokszversenyen. Mert harcolni már nem fellépés kérdése. Ott ütni kell, és elhajolni. Mozgásban lenni, taktikázni, és megtartani az erőt mindvégig. Akár egy tüdőre mért ütés után „fél tüdővel” állva maradni. Ez a férfi megfenyegetett, hogy nem fél tőlem, sőt jól teszem, ha én félek tőle. Felvenné a kesztyűt, ha arra kerülne sor. Vagy simán lecsapna, ha úri kedve úgy tartaná.

Megindult a presztízsharc kettőnk közt. Ki a legény a gáton? A szemébe nem néztem, a nyílt konfrontációt csak a legvégső esetben alkalmazom. Ha nem muszáj, nem hívom ki a sorsot magam ellen, és nem élvezem megalázni az ellenfelet sem. Ő adta a magabiztos mackót, aki kiereszthetné a karmait, én pedig – nos, elkezdtem „mozogni”. Reagáltam a környezetemre: zaj itt, odafordulok, egy ember elhalad a kirakat előtt, megnézem. Ha csinos lány, annál inkább. Itt is érvényesült az élet törvénye. Aki életjelet ad, az kerül fölénybe. Mackó ezt nem tudta, és bizony a harmadik-negyedik fejfordítás, figyelemösszpontosítás, köhintés után kezdett meginogni a tartása. Mert aki passzív, az lemarad.

De ez a küzdelem ette az én idegerőimet is. Mert ez az idegek harca. Erő feszül erőnek, a taktika kevés. Ha csak forgatod a fejed, ha nincsen benne, hogy felvetted a kihívást, ha nem hiszed el, hogy amennyiben az asztalhoz lépne, és kihívna az utcára, akkor vele mennél, akkor kár belekezdeni. Ezért az én arcom sem volt már vidám. Komor figyelemmel küzdöttem, és tudtam, hogy tudja, hogy félek. Mert aki harcol, az kap is csapásokat, nem csak oszt. Bizony, egy igazi férfi tudja, hogy ő nem terminátor, és sokszor ezért is olyan kegyetlen. Mert FÉL. Le kell radírozni a másikat, nehogy váratlan trükköt húzzon elő, vagy a mindig kiszámíthatatlan véletlen (Sors, Isten, Ördög?) szóljon közbe. Mégis fel kell venni a keresztet, a félelem keresztjét, és kiállni. Nincs csodaszer, a szembenézést nem lehet elkerülni. Viszont nem kell belerokkanni. Aki felkészül, az kitart és végigcsinálja. Talán csak büszkeségből. Talán kegyelemből. Talán mindkettőből.

Végül továbbindultunk a nénivel. Eligazítottam a széket, közben megint nem néztem a Maci szemébe (keleten még tudták, hogy ez mennyire fontos tiszteletadás). Kimentünk a kávézóból.

Elvégre nem kell nekem itt és most bebizonyítanom semmit. Ha nem tartott volna veszélyesnek Mackó, akkor észre se vesz.

 

férfi