Amikor két fiatal a családjait megismerteti egymással, akkor más szokásokkal élő, bensőséges közösségek próbálnak összehangolódni hosszabb távra. Ám még akik vér szerinti rokonok, azoknál is vannak eltérő szokások. Az új idegen családdal ez még inkább így van. A közvetlen hozzátartozó, ha hibázik, azt könnyebben megbocsájtjuk és túllépünk rajta. Az idegennél, ha nem is szólunk, de legtöbbször marad egy érzés bennünk. Ezek egymáshoz sorolódhatnak, felhalmozódva. Bár azt is épp elég feldolgozni, hogy jött egy idegen és elvette a gyerekünket a házasságkötés alkalmával. Ha másképp viselkedik, például nem tegeződik, nagyobb távolságot tart, vagy kerüli a személyes megszólítást -hosszú időkre ki nem mondott feszültségek alakulhatnak ki mindkét oldalon. Hányszor halljuk a másik család leszólását, és gondoljunk bele, mennyire gyakori az ellenérzés kisebb – nagyobb dolgok miatt! Micsoda hangulatteremtő mondatok: „Ebben az unoka nem ránk hasonlít, ezt a vejem családjától örökölte.” Vagy: „A menyeméknél szokás így viselkedni, nálunk ez nem megy.” A rivalizálás sem ritka: „Az unoka minket jobban szeret.” Húsvét vagy karácsony előtt mennyire elő tudnak ezek jönni, amikor nagy valószínűséggel a tágabb család tagjai is találkoznak…
Hogyan tudjuk enyhíteni a feszültségeket és elfogadni, tolerálni a másik családot? Célszerű megértőbbnek lenni velük. Próbálni elfogadni, átérezni, hogy nekik is vannak nehézségeik. Nem jobbak vagy rosszabbak, csak másabbak a szokásaik. Nem alapvetően rosszak, valószínűleg csak: alapvetően mások.
:-) Kati