Címke: apaság

A Felelősség Embere (Locke)

locke2013-as film a Locke. Címét a főhőséről kapta, John Locke – ról . (Tom Hardy játsza.) Remek lélektani film. Tom Hardy az egyetlen látható szereplője a filmnek, ami egy autóban játszódik, miközben ő maximális sebességgel hajt, hogy helyrehozzon egy hibát, amit pillanatnyi gyengeségében követett el, ám elég ahhoz, hogy romba döntse az életét.

Javaslom, először nézd meg, aztán olvasd el ezt az értelmezés-újramesélést! Én ugyanis mindent elmesélek újra, hátha rá tudom irányítani a figyelmed olyanra, ami ott volt ebben a nagyszerű tanmesében, csak nem vetted észre. (Igen, ez kicsit olyan, mint mikor a marhák a legelőn átkérődzik a már lenyelt ételt, hogy a még bennmaradt tápanyagot is hasznosítani tudja a szervezetük. Szóval, ha lenyelted a falatot: együtt átkérődzük.) Én itt láttam.

John olyan fiúként nőtt fel, aki egyet tanult meg: NEM SZÁMÍTHAT AZ APJÁRA. Nem volt ott, mikor megszületett, nem kapott nevet tőle, és hosszú ideig nem tudta ki ő. Elmenekült a családalapítás felelőssége alól.

Aztán megjelent, és alkohol és drogfüggőként szinte csak gondot és nehézséget jelentett  családjának. Mikor végül örömmel és büszkén bejelentette az övéinek, a már felnőtt fiának, hogy tiszta és nem függő többé, John szíve szerint megölte volna. Mert egész gyerekkorából hiányzott, az apja gyakorlatilag csak önmagával törődött. Előbb a mámorral, hogy elviselje az életet, aminek nem tudott megfelelni, az önmaga elől való meneküléssel, majd (egy fokkal jobb) a problémáival, és mire bevégezhette volna a fia nevelését, és átadhatta volna az Életnek – mint ifjú sast, amely innentől saját fészket épít, és a világot teszi jobbá – nos erre az időre vált egyáltalán alkalmassá rá, hogy  elkezdje az egészet. A rengeteg meg nem kapott törődés, a szégyenkezés a többiek előtt apja állapota miatt, és anyja plusz terheiben való osztozás fájdalma tört elő megjavult apjával szemben Johnban. De addigra a nehézségek már rég acélos emberré nevelték, így apja iránti engesztelhetetlen fájdalommal, de fegyelmezetten kilépett a világba, és elkezdte élni a saját életét.

Családos ember lett, szerető feleséggel, két csodás sráccal; kiváló építési szakember és jól boldogult az életben. Néha  persze kiküldetésre küldték, ilyenkor meg kellett küzdenie a magánnyal, de nem volt gond – míg egyszer három hónapig nem látta az övéit. Itt is minden a szokott módon zajlott, talán tévézéssel, kis sörözéssel enyhítette az egyedüllétet, ám az utolsó nap mindent megváltoztatott.

Ünnepeltek. Persze, természetes, végeztek, jól dolgoztak, van minek örülni. És Bethan, a 40 felett járó asszisztensnő, mikor mindketten be voltak csiccsentve, őszintén beszélt neki a magányról, a vágyról, hogy férfi érintse, és John is régen érezte a női gyengédséget: lefeküdtek egymással.

Generációs örökség? A pszichológiai evolúció apja meg nem oldott életét rajta kérte számon? Isten torolta meg a bűnt harmad és negyedíziglen? Bethanban élet fogant.

Mivel a hétköznapi élete haladt, mivel nem volt viszonya a nővel, csak tudta, hogy valahol messze gyereke növekszik, John nem tudta rászánni magát, hogy tisztázza a helyzetet a feleségével. Élete legnagyobb megbízása köszöntött közben be, egy elképesztően hatalmas épületalap elkészítése. És a gigászi munka előestéjén váratlanul, idő előtt megindul a szülés. Bár John nem tudja pontosan, min kell keresztülmennie, de nyomban elindul Londonba, kb. két órás útra, mert az ő gyereke nem élheti meg azt, amit ő: hogy az apja nincs vele, mikor felsír. John tudja mi a felelősség, és mi az Élet.

locke3Az út mozgalmas: családjával kell közölnie a valóságot, noha Katherine, a felesége kolbászokat sütött, felvette végre a kedvenc csapatuk pólóját, a fiúk várják őt haza, és egy izgalmas meccset akartak négyen, együtt végigszurkolni.  Ám John ígérete ellenére nem mehet hozzájuk. Aztán a főnöke kiborul, a művelet iszonyú nagy felelősség, negyedórás hiba millió fontos károkat okoz, egy teljes leállás százmilliókba kerül. Kirúgja Johnt. John mégis mindent igyekszik kézben tartani, nem hagyja cserben azokat, akik végig számítottak rá, noha ők most cseppnyi megértéssel sincsenek felé. Elképesztő koncentrációval vezet a megengedett maximális tempóban, küzd a felmerülő építkezési akadályokkal (nem megfelelő betont akarnak szállítani, az útlezárásokkal gond van, éjjel általában senki sem dolgozik már, tehát nehéz bármihez segítséget találnia, és az egyik zsalut rosszul szerelték össze, nem tartaná meg a ráömlő betont, stb.) valamint próbál feleségének segíteni, amikor az küzd a ténnyel, hogy szeretett férje, akibe a bizalmát fektette, megcsalta, és gyereke lesz egy idegen nőtől.

És Johnnak a kapcsolatában nehezebb helytállni. A helyzet nem oldható meg puszta logikával és tettrekészséggel. Érzelmek, szenvedélyek lángolnak fel, és szoknak meg vannak a saját törvényeik. Nem mindig racionális törvényeik. Pl. amikor az útlezárásokért felelős önkormányzati ember telefonszámát keresteti John az egyik fiával, édesanyja rajtakapja a fiút. Ő egészen másnak a telefonszámát gyanítja, és kétségbeesik az érzéstől, hogy a férje nem pusztán “félredugott”, hanem másba szerelmes. Egy ilyen helyzetben arra a kérdésre, hogy “John, még mindig azt állítod, hogy szükséged van annak a Cilliersnek a számára?” (Magyarul: “Tehát, John: őt vagy engem szeretsz?”) adott színtiszta, őszinte válasz: “Igen” egy házasságot dönthet romba.

locke4Telefonhívás telefonhívás után, a gyermeke édesanyjával is beszélnie kell, tartani benne a lelket, hisz annak a nőnek is nagy szüksége van rá, ráadásul a köldökzsinór folytja a babát, császározni kell, és rá kell vennie Bethant, hogy noha másképp akarták, egyedül nézzen szembe a gyerek világra jöttével, mert ez a gyerek érdeke. Közben végig vitázik a magában hordott apaképpel, szíve minden keserűségét és gyűlöletét kiönti, és kijelenti: “Én helyrehozom, amit te nem tettél meg. Ismét jelenteni fog az a név, hogy “Locke”, valamit.”

Végül az építkezésen minden rendbe kerül, viszont Johnt kiteszi otthonról a felesége. Mélyen megbántott önérzete, megalázottsága maga alá temeti. Mentségére legyen mondva, olyanokkal beszéli meg helyzetét, akik a “vegyél revansot”, ill. “üss vissza, hisz te kaptad az első pofont, ez kijár neked” elterjedt elvét követik. A “legyen fontosabb az önérzeted a családodnál” tanács betalál. John, miután közli vele a felesége, hogy esélyt sem ad neki bármit helyrehozni, elveszti  a kontrollt. Nem tombol, nem tesz őrültséget. locke2Percekig apátiába esik. Problémamegoldó módszerei érzelmi ügyekben csődöt mondanak, de 90 km/óránál, négy – öt fronton küzdve nem is lehet alkalmazni olyan eszközöket, amely mély sebek és egy összetört szív helyreállítására alkalmasak. Pl. nincs neki most az, ami nagyon kell: idő és erő nyitott szívvel meghallgatni, elfogadni, a fájdalommal és keserű haraggal teli körítésből a mélyben húzódó lényegre fókuszálni. Amúgy is kérdéses, ilyen pszichológiai eszközökhöz mennyire ért egy intelligens, jó lelkű, de rendkívül gyakorlatias ember.

Végül visszatér a valódi világba. Addig csörgetik telefonon, míg ismét fókuszálni tud, és  megint kézbe veszi addigi élete elvarratlan szálait. Melyek közül egyet sem akart elszakítani.

Megérkezik: London külvárosában éri utol két hívás. Az egyik fia hívja a takaró alól, és biztatja az apját, hogy noha most minden rossz, de remek tervük van: mindent felvettek a meccsről videóra, és majd másnap úgy tesznek, mintha semmiről nem tudnának semmit, és Anya süt kolbászokat, és végignézi velük, és örülni fog. Ugyanis egész végig a wc-ben volt, utána meg tányérokat tört össze a konyhában, de majd Apa hazajön, és minden jó lesz megint. John szemét ekkor lepik el először igazán könnyek. Az ő ártatlan, tudatlan és bízó fiai!

Aztán Bethan hívja, és John a megszületett, új, kis Locke sírását hallja a telefonban. A remény és jövő hangját. Bármi is lesz vele, ez a kis ember élni fog, és tudni fogja, ki az apja.

Továbbhajt a kórház felé, otthon, család és munka nélkül. De nem engedte ki a kezéből, hogy Apa, aki felelős a gyermekéért, még ha az édesanyját gyakorlatilag nem is ismeri.

;-)

Zoli

Otthon szült a feleségem! – cikk a Talita.hu – ról

2014. július 14. hétfő, 05:05 | Írta: Tóth Szabolcs

apas szulesJúnius 10-én reggel 6 óra 20 perckor megszületett második kislányunk, Julianna. Maga a szülés nagyon izgalmasra sikeredett.

Hajnal 4-kor Évi már érezte a hasát, de akkor még csak a tegnapi vacsorát tette felelőssé. Engem 5-kor ébresztett, hogy „szerinte ma szülni fog”. Ezt a férfi agyammal nem vettem szigorú parancsnak. Negyed 6-kor azért felhívtam anyukámat, hogy „úgy tűnik, Évi szülni fog”, jöjjenek át vigyázni Mártira, nagyobbik lányunkra. Én addig lezuhanyoztam megborotválkoztam. Mire elkészültem, Évi már az ágyon feküdt, és erős, 5 perces fájásai voltak. Felvetette, hogy jó volna hívni a mentőket. Én bíztam abban, hogy autóval is beérhetünk. A következő percben Évi kiment a WC-re, mert elkezdett erősen vérezni. Most már én is elhittem a mai szülést, és elkezdtem hívni a 104-et. Ez a vonal azonban már csak gyerekorom tananyagában létezik. A helyes megfejtést orvos sógorom adta: 112 az egységes segélyhívó. Míg én a diszpécser kisasszonnyal vitatkoztam, aki érdeklődött, hogy félórás vagy tízperces fájásai vannak-e az anyukának, Évi kétségbeesetten közölte, hogy érzi a baba fejét. Ennek hatására a telefonos hölgy beleegyezett, hogy küld egy mentőautót. Amikor letettem a telefont, nyílt a kisszoba ajtaja, és megjelent Márti. Nem értette, mi ez a reggeli zajongás.

Innentől az események felgyorsultak: egyik kezemben Márti, másikkal támogattam Évit a hálószobába. Miután Évi lefeküdt az ágyra, láttam, hogy a kisbabának tényleg látszik a feje, és rohamosan jön előre. Mártit leraktam az ágy mellé, én meg próbáltam segíteni a kisbabának, hogy kijöjjön. Amikor előbukkant a feje, a köldökzsinórt letekertem a nyakáról. Ezután teljesen előbújt a baba. Gyorsan Évi hasára fektettem, ahol aranyosan felsírt, majd betakartuk egy törülközővel.

Márti az ágy szélén csak annyit mondott a kisbabára mutatva: „baba, baba”. (Még aznap anyukáméknál a bilin pisilt, és közben lefelé mutatva ismételte: „baba”.) A gyors szülés után eszembe jutott, hogy még a baba nemét sem tudom. (Évinek már az ultrahangon elmondta az orvos, de én nem akartam előre tudni.) Megkérdeztem Évit, hasán a kisbabával: „fiú-lány”? Évi azt mondta, ő úgy tudja, kislány.

Még konzultáltam telefonon a sógorommal, aki megnyugtatott, nem baj, ha majd az orvos vágja el a köldökzsinórt. A szülés után öt perccel érkeztek meg szüleim. Anyukám átvette Mártit, apukám (aki irtózik a vértől), jobbnak látta, ha a mentőket fogadja. Az első rohammentő tíz perc múlva érkezett. Látva a helyzetet, értesítettek egy olyan mentőautót, amelyben orvos is volt. És kijött még egy csecsemőszállító mentőautó is. Reggel 7-kor a fél lakótelep kint volt az erkélyen, nézve, miért érkezik három mentőautó.

Félóra után vitték be Évit a Margit Kórházba, itt szülte meg a méhlepényt, amely már nagyon nyomta belülről. Mivel a szülés túl gyors volt, és elmaradt a „gátvédelem”, súlyosan megrepedt a gátja, ezért altatás után összevarrták. A kisbabánk egy picit kihűlt, ezért néhány órára inkubátorba tették. Délután már szopizott is, és Évi is sokkal jobban érezte magát.

Nekem meg a kórház orvosai gratuláltak: „Jó reggelt, kolléga”! Pedig az igazi érdem Évié, meg Mártié, aki teljes természetességgel vette tudomásul a korai ébresztőt.